Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
1381. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT 3 Pilisszentivónon egyszer mór voltunk Nem mostohák, csak távollévők Szeptemberben nyílik a második Munkaidő: megegyezés szerint Hol varrógéphez, hol osztóihoz ülve Bár a környéken kérdezgettünk, az ötödik járókelő tudta csak megmondani, pontosan hol is találjuk Érden a Pest megyei Vegyi- és Divatcikk Ipari Vállalat bőrdíszmű üzemét. Negyven fiatalasz- szony dolgozik a szalagokon, és tizenöt-húsz bedolgozóra számíthatnak. Telefonon jön az utasítás Pilisszentiván — ahol a bőrdíszmű gyáregység központja található — és Érd között a távolság légvonalban mindössze huszonöt-huszonhat kilométer. Am, ha sürgős szabványra, kellékre, döntésre van szükség az utazás mégiscsak sok. Milyen érzés egy nagyobb vállalat a központjától távol eső kis üzemében dolgozni? Van-e valami különbség a gyárkapun belül vagy ott, ahol nincs is gyárkapu? Ágotái Zoltánná raktáros, s ha az üzemvezető távol van. egyben a helyettese is. Véleménye szerint akad előnye, de hátránya is a távolságnak. Minden csak szervezés, hozzáállás kérdése. — A szabványokat, a feladatot, a diszpozíciót ugyanúgy megkapjuk Pilisszent- ivánról, mintha helyben lennénk. A távolság csupán idő- eltolódást okoz, annak ellenére, hogy a napi feladatokat telefonon kapjuk meg. (Milyen egyszerű is lenne ez, ha nem kellene a telefonvonalak miatt annyit panaszkodni!) Az igazgatónő havonta egyszer, mindig eljön, de ha olyan probléma adódik, amit helyben nem tudunk megoldani, elhívjuk a pilisi műszaki vezetőt vagy technikust. Kövest lstvánné az érdi üzem egyetlen technikusa A fiatalasszony bőrdíszműves. Az új táskák gyártásánál neki kell minden részműveletet megmutatni a többieknek, és hogy ne legyen hiba, lehetőleg előre felhívja a figyelmet arra is, hol kell különösen v:gyázni. Mostanában egyre többször van erre szükség. Félelem a váltástól — Mióta nehezebb megrendelést szerezni, nagyon sűrűn kell új termékre át- állnunk. Igaz, a vállalat, hogy ezt ne nagyon érezzük meg anyagilag, a normaidőre bizonyos százalékot rászámol. A váltáskor — s mivel ez gyakori, szinte mindig így van — a szalag eleje már az új terméket készíti, míg azok, akik a későbbi munkafázisokat csinálják, még az előzőt fejezik be. Nem okoz ez összevisszaságot? Kérdésemen a régebbi dolgozók csak mosolyognak. Hiszen, ha folyamatosan akarnak dolgozni, el sem lehet képzelni másként. Móczár Lászlóné 11 esztendeje az üzem dolgozója S mivel három évvel ezelőtt lettek konfekciós ruhát készítő üzemből bőrdíszművesekké, ő még a varrodában kezdett. — Terítő voltam a szabászaton. Nagyon szerettem ezt a munkát, de mivel itt lakom Érden, nem akartam Pilis- szentivánra járni, S abban is bíztam, hogy a profilváltás után többet keresünk. Nem bántam meg, hogy maradtam. Három hónap alatt megtanultam az új feladatokat. addig órabért kaptunk, s ma már minden gépen tudok dolgozni. — Ilyen kis üzemben — egészíti ki a technológus az elmondottakat — valóban az maradhat meg. aki ha kell a varrógépen dolgozik, ha pedig úgy adódik, átmegy asztali munkára. Kevesen vagyunk, szabadság, betegállomány alatt vagy akár ha valamelyik műveletnél felhalmozódik a munka, pótolnunk kell egymást. A gyáregységtől függnek Harmincöt év a pártsajtó szolgálatában Ajtaja mindig nyitva áll Valamennyi ügy mögött emberek gondja rejlik — Ha újra kezdeném, akkor sem mennék máshová dolgozni. Harmincöt évet töltöttem a pártsajtó szolgálatában és — bár voltak kudarcaim, csalódásaim is, — mindig éreztem a megbecsülést, a szeretetet, nemcsak az ünnepek kitüntetései alkalmával, hanem a hétköznapokon is. M. K. Két óra felé jár az idő, a délelőtti műszakosok lassan pakolni kezdenek. Reggel fél hatra jöttek, elfáradtak. A délutánosok fél tizenegyig maradnak a PEVDI érdi bőrdíszmű üzemében. PEVDI. Mit mond ez vajon nekik, a vállalt saját dolgozóinak? — A többi üzem termelése ránk nem nagyon tartozik, legfeljebb a gyáregységi. Hiszen a gyáregység munkájától függ, mennyi nyereségrészesedést kapunk. — Pilisszentivánon már voltunk néhányan, a régiek közül, de az ablafegyárban, Solymáron például Álég nem. Elmennénk-e. ha szerveznének egy üzemlátogatást? Azt hiszem igen, érdekel, hogy ott vajon kik dolgoznak, mit csinálnak. EI. E. a gépipar Akik közelebbről ismerik Köteles lmrénét, a gödöllői Diana Ruhaipari Szövetkezet elnökét, néha már-már rögeszmeként emlegetik azt az elszántságát és kitartását, ahogyan a nőpolitika megvalósításán fáradozik. Nem titkolja, valóban szívügye ez a kérdés, bár hogy esetleg a rögeszméje lenne — ezt némi túlzásnak tartja. Azt mondja, csak any- nyit tesz, ámennyit a lehetőségek megengednek. És ez nem kevés. Teljesítik a tervet A dianások legújabb találmánya alighanem egyedülálló a megyében: Kartalon olyan varrodát hoztak létre, amelyben mindenki annyit dolgozik, amennyit akar. Azaz mégsem, hiszen most már egy esztendő tapasztalatai megmutatták, hogy az ottani asszonyok és lányok jól egyeztették két, látszólag egymásnak ellentmondó érdeküket. Az egyik, hogy minél több pénzt keressenek — ehhez természetesen minél többet kell dolgozniuk —, a másik pedig, hogy emellett sok szabad idejük legyen. S e kettő találkozása azzal az előny - nyel is jár, hogy a munkaidőt mindenki igyekszik a lehető legjobban kihasználni, hiszen, ha valamit el lehet végezni, mondjuk hat óra alatt, akkor minek bent ücsörögni nyolc órát? — Amikor elképzeléseinket elmondtuk a kartali tanácsnak, azonnal felajánlották támogatásukat — emlékezik vissza Köteles Imréné. — S ez nemcsak szóban nyilvánult meg, hanem tettekben is. Néhány nap múlva közölték, találtak egy épületet, amelyet bérbe vehetünk és átalakíthatunk. A varrodát kísérleti üzemként indítottuk, hiszen több nyitott kérdés várt megválaszolásra. A legfontosabb ezek közül az volt, vajon hogyan fogadják az emberek kezdeményezésünket. Kartalon ugyanis mindenki annyit tölt a munkahelyén, amennyit' akar. Előzőleg a szalagvezetővel kell egyeztetnie elképzelését, s, ha elfogadható a javaslata, akkor a szerint alakítjuk ki a munkaidejét. Ám hadd tegyük mindjárt hozzá: nemcsak az ottaniak kérhetnek, hanem mi is. Legutóbb például Tegnap délelőtt a Hírlapkiadó Vállalat székházában ünnepélyes keretek között vehették át a hűségjutalmat a kiadó harmincöt éves törzsgár- tíatagsággal rendelkező dolgozói, közöttük Árkus István, lapunk főszerkesztő-helyettese. Valamennyiük több évtizedes munkásságát példázza Kapitány Gyulának, a vállalat munkaügyi osztályvezetőjének élete. Tavasszal múlt harmincöt éve. hogy adminisztrátorként dolgozni kezdett a székházban. Számos munkaterületen tevékenykedett, 1959- bén nevezték ki a bér- és munkaügyi osztály élére. — Aki munkaüggyel foglalkozik, annak naprakészen keil ismernie az új rendeleteket, határozatokat, de ennél is fontosabb, hogy mindig emberségesén intézkedjen, hiszen minden ügy mögött emberek állnak, a maguk gondjaival. Ezért azután a nemet is úgy keil kimondani, hogy a legkevésbé fájjon. Kapitány Gyula előszobája, a székház egyik legforgalmasabb irodája, ajtaját mégiscsak ritkán csukja be. Nyitottan, a dolgozók jelzéseire, gondjaira figyelve él. nemcsak mint gazdasági vezető, hanem 1968 óta a Hírlapkiadó Vállalat pártszervezetének titkára is. Van, akinek az ő elfoglaltságai közül egy is sok lenne, ám Kapitány Gyula immáron tizennégy éve önkéntes rendőrként is dolgozik, csoportja ott lesz az augusztus 20-i vízi parádé rendfenntartói között. Az élvonalhoz kell felzárkózni A szakágazat legutóbbi igazgatói értekezletén hallottak szerint a gépipar 1984-ben összességében erőteljesebb fejlődést, 0,6 százalékkal magasabb növekedést tervez az ipari átlagnál. A többlettermékekre a beruházási javak iránti kereslet 2-3 százalékos hazai mérséklődése miatt itthon nem, hanem csak országhatárainkon kívül akadhat vevő. A vállalati tervek ezzel lényegében számolnak, az elképzelések szerint a szakágazat rubel- és nem rubel elszámolású exportját egyaránt növelni kívánja az egyébként igen sok kritikával illetett 1983. évi teljesítményéhez képest. Ami az év első harmadát illeti, az elképzelések szerint alakult. A gépipar az előző év megfelelő időszakával összehasonlítva csakugyan növelte a kivitelét. borúlátó helyzetkép Kérdés azonban: meddig tart a kedvező tendencia? A rendelésállományok szerint az év végéig a termelőkapacitások túlnyomó hányada lekötött, a külországokból remélt árbevétel alighanem valóban biztosított. De mi várható az elkövetkezendő években? Növeli-e a gépipar az exportját folyamatosan, vagy számíthatunk-e újabb visszaesésekre? A kérdés nem akadémikus, hiszen valamennyi iparág közül ennek a szakágazatnak a legnagyobb a súlya, következésképp ez tehet a legtöbbet a népgazdaság fizeloKeptíSsegenek javítasaeri. Nem egy szaKemoer szerint a magyar gépipar és a világ éi- vonaiueii gépipari technológiái kozott szenes, es ami meg inkább aggasztó, egyre szélesedő szaKadék tátong. Véleményükét tényekkel igyekeznek alátámasztani. Sommásan fogalmazva: iparunk kimaradt abból a fejlődési folyamatból, amelynek eredményeként sok helyütt létrejött a korszerű, nem a nagy tehetségű szakmunkásokra, hanem a nagyszerű gépsorokra alapozott technológia. A magyar vállalatok nagyobb részében ma még például mérni sem tudják azt a pontosságot, ami sok más országban a gyártás során alapvető követelmény. Márpedig hagyományos gépen virtuóz szakmunkás sem képes olyan pontos megmunkálásra, mint amilyenre a legkorszerűbb berendezéseken a kezdő. További tény: nem kevés olyan gépipari üzemünk van, amely csak a nevében vállalat, a mai ismérvek alapján valójában kisipari műhelyek sokaságából áll. Ahol kézi vezérlésű gépeken, szinte kisipari módon nem kellően érdekelt emberek, vállalati gazdasági munkaközösségek működtetésével ez a fölöttébb alacsony termelékenységű munka még inkább megdrágul és konzerválódik. A következő aggasztó jel: hasonlóan fejlettek nagyobb része is szinte erején felül erőlteti a műszaki haladást, törekszik a sietős automatizációra. A magyar gépipar bizony csak lassan tér erre az útra. Akadnak, akik szerint a gépiparról alkotott kép az előzőnél jóval derűsebb, biztatóbb. Vélekedésük szintén ellenőrizhető tényekre alapozódik. Az elmúlt évtizedben a szakágazat igen jelentős fejlesztéseket hajtott végre, aminek köszönhetően vállalataink tekintélyes része rugalmas technológiákkal is rendelkezik, gyártmányainak nagy hányada még rossz- indulattal sem nevezhető korszerűtlennek. A szerszámgépipar például, a mögöttünk hagyott években teljesen átalakult, nem lebecsülendő a mezőgazdasági és élelmiszeripari géngyártás kapacitása és közismert, hogy a közúti jármű- gyártás helyzete is bizakodásra ad okot. Van mire alapozni Aki ismeri a gépipart, s elfogultság nélkül értékeli a teljesítményét, az tudja: ez a helyzetkép a reálisabb. Bár sok a gond, a fejlődés is tagadhatatlan, van tehát mire alapoznunk. Kétségtelen, hogy egyenetlen volt ez a fejlődés, s még a nagy korszerűsítéseket végrehajtó vállalatok között is találni olyan gyáregységeket, amelyekben az apáink, nagyapáink korában bevezetett technológiákkal kell megküzdeni a napi munkasikerekért. elmondtuk, hogy szeretnénk, ha egy tétel köntöst a tervezettnél előbb adnának át befejezésre, s ezt készséggel vállalták. — Ha ennyire labilis a munkaidő beosztása, hogyan tudnak alapozni a kartaiiak munkájára? — Téved, nincs semmilyen labilitásról szó. Az ottaniak havonta előre megkapják a termelési programot, s ennek alapján egyeztetik, ki mikor kezd. s mikor megy haza. Meg kell őszintén mondanom, még soha nem fordult elő az eltelt több mint egy esztendő alatt, hogy a varroda ne teljesítette volna a tervét. Barta Róbertné bérelszámolási csoportvezető, a szövetkezeti bizottság elnöke is bekapcsolódik beszélgetésünkbe. — Csaknem másfél évtizede tevékenykedem ebben a funkcióban, sok vitát megéltem, ám meglepő módon a kartali kezdeményezésünk kedvező visszhangot váltott ki a gödöllői üzem dolgozóiban — foglalja össze véleményét. — Az előkészítés során felmerült, hogy jó lenne, ha az új részlegben is nyolcórás műszakokban dolgoznának az asszonyok, lányok, mert, kezdők lévén, alacsonyabb bért kapnának, s ígv a rendelkezésünkre álló bértömegből a központiak fizetésiét növelhetnénk. Ez a javaslat — ez azonnal nyilvánvaló volt — métánytalan lenne, ezért a többség elvetette. Feladat, gyes alatt Az új varroda beindítása után a munkások két hónapig ismerkedtek a szakmával. A betanulási időre meglehetősen magas, 14 forintos órabért kaptak. Ebben kétségtelenül volt némi kockázat, hiszen, ha valakiről kiderül, hogy alkalmatlan, vagy éppen nem tetszik neki a varrás, és odébbáll, a kifizetett pénz kárba vész. Ám senki sem ment el. Sőt: a kartaiiak azóta a szövetkezet teljes jogú tágjaivá váltak, a kollektíva befogadta őket. Rendszeresen részt vesznek a különböző rendezvényeken és többféle szociális juttatásban is részesülnek. Már tavaly kaptak tanszervásárlási segélyt, az idén pedig — egyebek között — egy nászutas beutalót is. A gépipar törekszik az auto- maazaciora, de ez a folyamat is egyenetlen, nem kellően átgondolt. Ami a felügyelet nexKüli robotizált gyártási rendszereket illeti, azoxnak a fejlesztésében még kevésbé veszünk részt. Ennek alapvető oka az ország tőkeszegénysége. Mivel az elkövetkezendő években gazdagok bizonyosan nem leszünk, a rendelkezésünkre álló eszközöket kell a jelenleginél célszerűbben felhasználni. A kettőt együtt Célszerűbben, de hogyan? Erre a kérdésre annyi a válasz, ahány a kérdezett. Abban azonban úgyszólván mindenki egyetért, hogy a gépipari termelésnek és a szakágazat exportjának folyamatos gyarapodása fölöttébb kívánatos, ám gazdaságosan aligha megvalósítható a mai kilátások és lehetőségek alapján. Az érdekeltek — mivel azon nemigen lehet vitázni — nem a befektethető pénzt, hanem az összegek hatékony befektetését ígérő szabályozók hiányát jelölik meg kétségeik alapjaként Határozott véleményük szerint a jelenlegi irányítási, bérezési, jutalmazási, ösztönzési, érdekeltségi rendszer nem szolgálja, de legalábbis nem eléggé serkenti az ipar fejlődését. Hogy gépiparunk növelhesse versenyképességét a világpiacon, ahhoz valóban folytatni kell az ágazat technikai, technológiai korszerűsítését. Ennek a korszerűsítésnek azonban az a feltétele, hogy a gazdaságirányítás is tovább fejlődjék, a korszellemhez igazodjék. Mónus Miklós — A meósok féltek a legjobban — folytatja Barta Róbertné. — Azt hitték, hogy az újonnan felvett és betanított asszonyok, lányok majd meglehetősen silány minőségű termékeket varrnak. Szerencsére nem lett igazuk. Az első osztályú áru részaránya az indulástól fokozatosan nőtt. s jelenleg eléri a 95 százalékot. Hogy mennyire jói dolgoznak, azt bizonyítja, hogy az elmúlt hónapokban a Skálának varrtak nagy tételben pólókat, a vevő legnagyobb megelégedésére. Beszélgetésünket a kartali varrodában folytatjuk. A családi házból átalakított helyiségbe belépve feltűnően kulturált környezet fogad. A rend a lelke mindennek — jegyzi meg az elnökasszony, s tudom, ezt nemcsak a tárgyakra érti, a fejekre is gondol. A szalagvezető éppen szabadságán van. helyettese László Mihályné adjusztáló. — Én már régebben is a szövetkezetben dolgoztam, de betegségem miatt leszázalékoltak, s így meg kellett válnom munkahelyemtől — mondja. — Amikor halottam, hogy itt a nagyközségben varroda nyílik, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ismét a gép mellé üljek. Meg azután kedvező a munkaidő-beosztás: ha valami gondom van, megoldható, hogy egy-két napig ne jöjjek. A részlegben a dolgozók többsége reggel nyolcra jár be, hatórás műszak után a váltás délután kettőkor van. Természetesen, ez az átlag. ettől bármikor el lehet térni. Szükség is van rá, mert az üzemben hárman is varrnak olyanok, akik a nemrég megjelent jogszabály adta lehetőséget kihasználva. a gyermekgondozási segély mellett négyórás munkát vállaltak. Egyikük, Kiss Sándorné február 1-en lépett be. — A gyes előtt Aszódon, a 109. számú élelmiszerboltban dolgoztam eladóként — mondja. — Nagyon szeretem a szakmám, ha letelik az idő, szeretnék oda visszamenni. Addig azonban jól jön a varrásért kapott pénz. Elfogadott rendben Közben betoppan a szalag- vezetö, Konkoly Erzsébet is, akit talán mire ezek á sorok megjelennek, már bizonyára Tárnái Józsefnének hívnak. A szabadságot ugyanis az esküvő előkészítésére vette ki, de ha már erre vitt az útja. nem mulasztotta el, hogy beszaladjon néhány percre. — Erzsiké huszonegy évesés friss szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebében bíztuk rá az üzem irányítását — mutatja be Köteles Imréné. — Hadd tegyem hozzá, nem csalódtunk benne. — Itt tényleg mindenki any- nyit dolgozik, amennyit akar? — kérdezem a szalagvezetőt — Elvileg igen. Csak megegyezés kérdése. A lényeg azonban az, hogy a szövetkezettől kapott havi termelési programot teljesíteni tudjuk. Ezen belül gyakorlatilag úgy osztjuk fel a munkát, ahogyan akarjuk. Persze azért vannak szabályok, amiket be kell tartani. Az egyik és talán a legfontosabb az, hogy a reszortokat rendszeresen váltogatjuk, hiszen nem mindegyik művelet fizet jól. Az itteniek nagyon figyelik, hogy mivel lehet a legtöbbet keresni, s például ha olyan ruhát varrunk, amelyen magas a bér, még a túlórát is vállalják. A részlegben jelenleg tizenhatan vannak, s már ott tanulják a szakmát azok az asszonyok és lányok is. akik a szeptemberben megnyíló új kartali varrodában dolgoznak majd. A Diana Ruhaipari Szövetkezet vezetői ugyanis, felbuzdulva az eddigi kedvező tapasztalatokon, nem engednek rögeszméjükből, s azt szeretnék, ha mi nél több nőnek tudnának kedvező, a házi teendőket is számításba vevő munkát biztosítani. Olyat, ahol a munkaidőt megegyezés szerint alakíthatják. Furucz Zoltán
