Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-28 / 176. szám

4 1384 JÜT.TUS 3R.. S/OMRAT Színházt t.f.vrt Nosztalgia? Divatok mindig voltak, a színház­ban is, a szóra­koztató műfajok­ban is. Felkaptak témákat, ötleteket, stílusokat, felkaptak egy zenei irányzatot, egy táncritmust, felkaptak egy énekest, egy ze­nekart, egy komponistát, egy színpadi szerzőt. A rajongás hol hosszabb, hol rövidebb ideig tártott, aztán átadta he­lyét valami újnak, másnak. És igen gyakran előfordult, hogy nem is túl sok idő múl­tán a már elfeledettnek, el­avultnak, porosnak vélt divat egyszer csak visszatért, feltá­madt poraiból, s népszerűbbé vált, mint eredetileg volt. Ezt a nem ismeretien, sőt, taian termeszetesneK nevez­hető kortorgast manapsag szo­kás a nosztalgia, címűével el­látni. CuruteKet ragasztani mindig könnyű, egyszeiuve is teszi a aolgoKat, kényelmes is. Es a cinnte nem is tua tiltakoz­ni. Bedig ez a nosztalgia cím­ke bizony sokszor tiltakozna, tiitakoznatna, na tudna. Tilta­kozna eloszor ts az ellen, hogy mindenre ráragasszalc, arm nem a jelenhez tartózta. Til­takozna, hogy nosztalgiának nevezzék, ha valamiféle mű­sorban az 1950-es evek sláge­rei hangzanak el, ha egy di- vatbemutatoan anyaink ked­venc divatvonalai tűnnek fel, ha egy színház az 1930-as evek beli zenés komédiá t szed elő, ha a tanczenekar cnareies- tont vagy éppen rock and rollt játszik, ha megjelenik néhány szép, régi autó, volán­ja mellett porkópenybe, piló- tasapkába, motorosszemüveg­be öltözött úrvezetőikkel. Ezek ugyanis még nem merítik ki a nosztalgia fogalmát, ezek csak korábbi divatok, stílusok, szokások felidézői, tulajdon­képpen ugyanúgy, amint régi stílust, divatot és szokást idéz egy, a század első évtizedéből való Hnszka-op&rett, eg fi az 1850-es években írt Verdi- opera, egy százesztendős Csí- ky Gergely-komédia, egy ki­lencven esztendős Csehov- dráma. Mi hát akkor a nosztalgia? N em mű, nem konkrét dal vagy színdarab, hanem egy sokféle komponensből össze­tevődő érzés. Ez a görög ere­detű szó körülbelül azt jelen­ti: sóvárgás, vágyakozás a tá­voli, elveszett, elmúlt dolgok után. Eszerint nosztalgia, ha elmúlt fiatalságunkra gondo­lunk, nosztalgia, ha régen be­járt vidékek vagy városok jutnak eszünkbe, nosztalgia, ha felidézzük hajdanvolt sze­relmeinket, nosztalgia, ha nagyanyánk főztj éré emléke­zünk, nosztalgia, ha életünk valamikori kellemes percei bukkannak fel emlékeinkben. A nosztalgia tehát mindig ér­zelmi vonatkozású dolog, van benne egy adag az Óh, azok a régi szép idők! című sóhajto- zásból, van egy adag a min­dent megszépítő múló idő fö­lötti boldog sajnálkozásból, van egy adag menekülés a nemszeretem jelenből, egy adag a visszahozhatatlan ér­zelmek, élethelyzetek utáni re­ménytelen, de mégis kellemes sóvárgásból. Ez a vágyakozás aztán testet ölthet a nagyon különböző stílusú dalokban, táncokban, divatvonalakban, satöbbi, satöbbi. Tehát a do­log úgy áll, hogy sóvárgá­sunkhoz, vágyakozásunkhoz keresünk kötődést, tárgyat, eszközt, mely azt konkretizál­ja, formába önti, meefogható- Vá teszi. Vágyainkat és sóvár­gásainkat visszük át a réai dolgokra, s nem a régi dolgok keltenek bennünk vámmt és sóvárgást. Azokban csak tár­gyiasul valami nem tárqyias: a vágyakozás és sóvárgás. Az persze külön elmélkedés tárgyát képezhetné, s képezte is már sok cikkben, tanul­mányban, hogy mindez miért oly divatos mostanság. Mert hogy a nosztalgia divat, az ta­gadhatatlan. De ha jobban be­legondolunk. mindig voltak ilyen nosztalgiahullámok. Az egymást követő nemzedékek­nek mindig volt mit visszasír­ni, az apáknak mindig volt mit irigyelni az ő apáiktól -­vagy legalábbis azt hitték, hogy a felmenőknek mindig jobb volt, a régi szép béke idők valóban mindig szépek és békések voltak. Hogy ez mennyire önbecsapás, azt jól tudjuk; manapság nosztalgia tárgyát szokták képezni az 1930-as évek is, pedig hát a nagyapák a megmondhatói, mennyire volt az az időszak szép, békés és boldog. (Igaz persze, hogy a nagyapáknak meg a ferencjózsefi idők tűn­hettek — tűntek — ilyen nosz­talgikusan mesés korszaknak, s ilyképpen egyre hátrább mehetnénk az időben, mindig tapasztalnánk ezt a jelensé­get). A nosztalgiáról fentebb meg­eresztett elmélkedés természe­tesen nem apropó nélküli. Oka az a műsoros est, melyet a szentendrei Teátrum más na­pokon Goldoninak helyet adó színpadán néhány alkalom­mal a közönség elé visznek, Nosztalgia gála ’84 címmel. S zomorúan kell tudomá­sul vennie a nézőnek, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy jegyet is kap a frekventált előadáshoz: itt bizony a nosz­talgia pontosan az a fajta címke, amelyről beszéltünk. Mert igaz ugyan, hogy a fel­lépő művészek három szépsé­ges veteránautón egy piros Fiat 509-es cabrioleten, egy zöld Aero cábrio sporton, s egy kék Fiat limousine-on — vonultak be a térre, igaz, hogy közöttük a közelmúlt olyan könnyűzenei sztárjai is jelen voltak, mint Ákos Ste­fi, igaz, hogy a mostani ked­vencek közül is megjelenik Schütz Ha és Sztankai István, igaz, hogy Antal Imre Vezeti a műsort kellemesen és szelle­mesen, igaz, hogy most is a tőle megszokott igen magas szinten szerepel a sanzon mai ^üdvöskéje, Császáf Angéla, igaz, hogy meglepetés Kovács Erzsi stílusos és rendkívül kulturált előadásmódja a har­minc vagy húsz évvel ezelőtti slágercsokorban, az is igaz, hogy érdekesek, néha bizarrak, néha csak egy több évtizede volt divatot idézőek (egy új­szülöttnek minden vicc új alapon) az amerikai (?) FLEP divatcég felvonultatta férfi- és női ruhák —, de hát ez a mű­sor így együtt nem nosztalgia­műsor, hanem egyszerűen csak egy szórakoztató összeállítás, amelyben vegyes felvágottként egymás mellé kerül Huszka Jenő és Fényes Szabolcs, Elvis Presley meg Michel Legrand, a charleston és a rock and roll, a blues és a dixieland, Gábor Andor-kupié és a Jö­vőre veled, ugyanitt néhány érzelmes-humoros mondata, jelenete. £s még ez sem len­ne igazán baj, ha minden mindig a kellő színvonalon állna. De hát ezt sajnos nem mondhatjuk el. Vannak a mű­sornak olyan percei (elég hosszú percek), amelyek alatt a közönség kínosan feszeng. mert amatőr színvonalú, vagy csak közepesen sikerült házi­bulikon elmenő „produkció­kat” lát, hall. És ezen a mű­sort összeállító, s benne közre is működő, lelkes Éliás Tibor családias hangulatot teremteni óhajtó közvetlensége sem tud segíteni. Takács István Tolnay Klári születésnapján Öt évtized a színpadon A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tolnay Klá­ri kétszeres Kossuth-díjas színművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kiemelkedő művészi munkássága elismeréseként a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést pénteken a Parlamentben Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője és Köpeczi Béla művelődési miniszter. Szép, sugárzóan kedves, bá­jos és természetes, tempera­mentumos, kitűnően mozog, kellemes énekhangja van. El­bűvölő színpadi jelenség. Nem, nem új tehetséget mutatunk be. ötven év óta írják ezeket Tolnay Kláriról. Nehéz elhin­ni? Pedig így van, és ő nem kényes ra, hogy ezt megtudják. A Nógrad megyei kislány egyetlen egyszer szerepelt is­kolája önképzőkörének előadá­sán, akkor is belesült a szava­latába. Színiiskolába nem járt. Protekcióval került a Vígszín­házba, ahová nagybátyja, Bó- kay János, a sikeres iro aján­lotta Jób Dánielnek. Első ki­ugró színpadi sikerét A fran­cia szobalány címszerepében aratta. De hosszú utat járt meg azóta! Az ötven év alatt kétszer kapott Kossuth-díjat, érdemes és kiváló művész, SZOT-díjas, Pro Arte érmes, a magyar filmkritikusok díjának tulaj­donosa, s elnyerte a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1952-ben a Béketanács tagjává választották. Bejárta a világot magánemberként, a magyar művészet képviselőjeként, a békemozgalom tagjaként. Moszkva, London, Ausztria, Mongólia, Helsinki, Cannes, Brüsszel, az USA, Kanada, és ki tudná mindama helyeket felsorolni, amelyeket megis­mert, és ahol megismerték, megszerették, megtapsolták? És micsoda állomásai voltak életének és művészetének! A háború? Királyhegyi Pál em­lékezett rá 1960-ban»-. az Or­szág-Világ hasábjain, hogy a nyilasok hatalomra jutásakor így fakadt ki a színésznő: „Gyilkosok! El fognak pusz­tulni! Majd megint emberek fognak uralkodni a földön.” Aztán beteget jelentett, és nem lépett színpadra. A felszaba­dulás után — nehéz elképzelni ebben a szerepben — Somló Istvánnal és Berakó Gyulával, ő igazgatta a Nagymező utcá­ban vendégeskedő Vígszínhá­zát. Hamarosan kivált a hár­masból. A hatvanas évek eleje óta a Madách Színház tagja. 1962- ben politikai kabarét konferál a rádióban. 1977-ben Szere­tőnk, anyánk címmel önálló műsorral jelentkezik a Korona Pódiumon. Micsoda szerepek! A Kispol­gárok Bessenyeivel, a Donna Diana és a Hamlet Gábor Miklóssal. A három nővér Iri­nája és Nóra Tímárral. Júlia. A Pillantás a hídról Beatricé- je Pécsi Sándorral, és ismét Pécsivel a Kaviár és lencse. Az Éjjeli menedékhely Nata­sája, War enné, A kaméliás hölgy. A Vágy villamosa Blanche-a. Az utóbbi években: A kedves hazug, a Fészekalja, az Alkonyi dal. És a Kései találkozás. 1972. december 12-én, a bemutató után a Madách Kamara előtt ott állt egy igazi, békebeli gu- mirádlis. És a kétszemélyes darabbeli partnere, Mensáros László befogta magát a kocsi elé, és körbehúzta benne a vi­rágok között ülő Toinay Klárit a színház előtti téren. Aztán a filmek. Déryné le­gendás alakja összeforrott Tol­nay alakításával. A Mese a 12 találatról, a Fűre lépni szabad, Az özvegy és a százados, a Nem ér a nevem, ki tudná mindet felsorolni, hisz 1951- ben forgatta a századikat: Ré- nyi Tamás Reménykedők-jét. Volt királynő és takarítónő, 14 éves Júlia, és Ványa bácsi Dadája, volt nagyszájú és kö­zönséges, iszákos, finom és lé­gies, volt Tisztességtudó utca­lány és Katyi. Szinkronizálta Katharine Hepburnt és Simoné Signoret-t. A Pacsirta öreg, megtört Vajkaynéját kísérte Cannes-ba, ahol szépségben és eleganciában akkor is felvet­te a versenyt a világsztárok­kal. Át- meg átruccan a „szom­szédba” meglátogatni az uno­káját. örül, amikor a televí­ziónk közös produkciót készít az osztrákokkal, és abban közreműködik a leánya, Rátho­nyi Zsuzsa. És meghatódik, amikor az utcán egy anyuka így mutatja meg kisgyermeké­nek: nézd, ott megy a legna­gyobb magyar színésznő! Szép, sugárzóan kedves, bá­jos és természetes, tempera­mentumos, kitűnően mozog, kellemes énekhangja van. El­bűvölő színpadi jelenség. Öt ven évi színipálya után marad jón ilyen még sokáig, erőben, egészségben, mindannyiunk örömére. Erdős Márta Szentendrei nyár Horsens Garden Űjabb programmal gazdago­dik, színesedik a Szentendrei nyár rendezvénysorozata: a dán Horsens Garden rézfúvós zenekar augusztus másodikon, csütörtökön mutatkozik be a szentendrei közönségnek. A művelődési központ elől dél­után négy órakor indulnak ze­nés masírozásra és a belvárost végigjárva a Templom téren adnak koncertet. Nem az élőre meghirdetett helyszínen, hanem ugyancsak a Templom téren lépnek fel augusztus negyedikén délelőtt tíz órakor az Etyeki Fúvósok és a Pusztavámi Német Nem­zetiségi Együttes. Ugyanezen a napon nem a művelődési ház parkolójában, hanem a szín­házteremben kerül sor. M. Kecskés András és a Corpus Pantomim együttes műsorára. Este nyolc órai kezdettel mu­tatják be Thomas Mann: Ma­rió és a varázsló című művéből készült játékot. Változik a du­naújvárosi Porai Színház elő­adásának helyszíne is: a Ta- barin ■*- Vásári komédiák cí­mű produkciót augusztus ötö­dikén, délután fél ötkor a Templomdombon nézhetik meg az érdeklődők. Este hét órától pedig újabb koncert várja a zeneértő közönséget: a székes- fehérvári HMO fúvósötöse iép fel a Barcsay-udvarban. Könyvespolc a hivatalban A posta tovább bővítette szolgáltatásainak körét: fő­ként falun egyre nagyobb sze­repet vállal a könyvterjesztés­ben. A kísérlet az elmúlt évben kezdődött, amikor is elhatá­rozták a postánál: az országos postahivatali hálózatot a könyvterjesztés szolgálatába is állítják. A korábbi években csak elvétve árusítottak köny­vet a hivatalokban, tavaly azonban valamennyi — szán szerint .2750 — hírlapot ter­jesztő hivatalban megkezdték a könyvek értékesítését. A kí­sérlet sikerrel járt: a 25 mil­lió forint értékű könyvállo­mány több mint háromnegye­de elkelt: A terjesztésben részt vesznek a kézbesítők is, akik könyvvel a táskájukban eljut­nak a távoli a településekre is, s nemcsak árusítják a köny­vet. hanem megrendeléseket is felvesznek. A postán időközben felmér­ték a lakosság, igényeit; a jövőben, igyekeznek olyan könyveket árusítani, amelyek iránt egy-egy adqtt körzetben várhatóan nágv ,az érdeklődés. A tervek szerint ebben az év­ben bővítik a könyvállományt is. Tv-FIGYELŐ' A Nosztalgiagála egyik Jelenete MTI Fotó — Varga László Királyok tömegsírban. He­ti szenzációként a székesfe­hérvári Romkert tömegsírjá­nak fölnyitását mutatta be a Stúdió ’84. Ebben az újdon­ság maga az aktus volt, hi­szen a tervet —, hogy a lá­dákba sihtolt csonttömeget kiemelik és különböző antro­pológiai, biokémiai módsze­rekkel megpróbálják azonosí­tani a történelmi ismereteink szerint ott, a hajdan volt ba­zilikában eltemetett uralko­dókkal — már két évvel ez­előtt megszellőztette a sajtó. S akkor arról is hallhattunk, hogy Szent Istvántól II. Ulászlóig, mely királyaink maradványai kereshetők ott; hogy miképpen bukkantak az első áírokra, s hogy kezdő­dött a föltárás 1848-ban. majd mint folytatódott; hogy a csontmaradványokat közös kriptába temették vissza, ahol 1936-ban meglepetésként rá­juk bukkantak; s végül ho­gyan helyezték 1938-ban e közös „tömegsírba” őket. Mindent ismerve is érdekes volt látni a ládák, s belőlük a 'sontmaradványok előbukka­nását, valamint a képernyőről szemtől szemben hallani a szakemberek véleményét, visszaemlékezését, elgondo­lását. A ládában előbukkanó csonthalom látványa minden­esetre azt sugallja, aligha lesz könnyebb dolguk a szak­értőknek, mint az utolsó íté­let angyalainak. De azért re­ménykedünk — ha a tévéri­porter optimizmusát, mely azt a várakozást fejezte ki, hogy rövidesen biztosat tu­dunk, kissé túlzottnak tart­juk is. Reméljük, hogy a tör­ténelmi feljegyzésekből is­mert testi jellegzetességek, sérülések és betegségek alap­ján, néhány, összeállítható csontváz egykori kilétét sike­rül valószínűsíteni. Azt reméljük tehát, hogy ez a mostani vállalkozás nem marad félben. S bávfnennyi eredményt hoz is az azonosí­tás — mert voltaképpen az új módszereket kipróbáló kutatás lesz itt a tudományos szenzáció —, azt reméljük, hogy méltó és emlékezetes módon helyezik véglegesen el a maradványokat. A bűnözés változatai. Ugyan­csak elgondolkodtató volt a közkedvelt Kék fény­nek az a széles palettája, amit ezúttal a bűnözés újdon­ságaiból felvonultatott. Betö­réstől gyilkosságig, műkincs- tolvaj lástól csalásig és csem­pészésig sokféle kisiklással találkozhattunk. S voltak ese­tek, amelyek azt sugallták, már nem is kisiklás, hanem „normális” tevékenység néme­lyeknek a bűnözés. Ezek a „hivatásos” bűnözési ügyek kevésbé gondolkodtattak el, hiszen sok hasonló eset meg­edzette idegeinket. Annál in­kább töprengésre késztetett az, amikor a bűnözővé vá­lást vélhettük tetten érni a kérdések és válaszok kereszt­tüzében. Ez a Kék fény ké­szítőinek telitalálatai közé tartozik, s az, ahogy tárgyi­lagos, mondhatnám tapinta­tos kérdéseikkel és közbeszó­lásaikkal hagyják megnyilvá­nulni — vagy megnyilvánu­lásra késztetik —, az emberi, aki bűnelkövetővé vált. Ügy vélem, ez az, ami nemcsak visszarettentő, hanem nevelő hatású, minden didaktikától mentesen. Mellesleg — nem tudom a statisztika is ezt mondja-e —, mintha szaporodna az in­tellektuális bűnözés. Jó ké­pességű, művelt emberek, akikről eszünkbe sem jutna feltételezni a szóban forgó cselekményeket. Aligha érté­kelhetjük ezt „örvendetesen” úgy, hogy immár a bűnözők műveltségi színvonala is emelkedik. Inkább az aggaszt, hogy egyre több művelt em­berből hiányzik valami alap­vető műveltségi tényező, a társadalmi helyzettudat er­kölcsi tartalma. Ezen is ér­demes elgondolkodni, s nem pusztán a gondolkodás ked­véért. N. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom