Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-22 / 171. szám
4 1984 JŰLIUS 22., VASÁRNAP R~Á D I Ó FI G Y E L Ő Egy falu keresi értékeit Nem a széf rejti a titkot Kellett már valami pezsgés, mert kevés a szórakozás Honnan volt rá pénzetek? — ez a népművelő első reflexe, ha kalandozásai során olyan helyre vetődik, ahol valami újat, szépet, követésre méltót talál. Mostanában gyakorta csapnak le c kérdéssel a Zsámbéki szombatok szervezőire, akik egy fél Zsiguli árából néhány hét alatt 32 rendezvényt állítottak ki. Ma, amikor az idén utoljára hangzik fői a szignál a romtcmplom mentén, s a tavalyi szárnypróbálgatások után a gyermekbetegségekből többé-kevésbé kilábalt eseménysorozat sikere egyértelmű, bizton állíthatjuk: a miértre nem a hivatali páncélszekrények mélyén kell keresni a választ. BRIGÁDOK A PAPRIKAMALOMBAN. Kapusi Rózsa, a rádió egyik legtapasztaltabb riportere, de valószínűleg mégsem csak a rutin, hanem az emberség, a számára megszokott, természetes közeg teszi, hogy üzemekben, szövetkezetekben olyan bizalommal szólalnak meg' mikrofonja előtt az emberek, mintha csak valamelyik barátuknak, évtizedes ismerősüknek mondanák el gondolataikat. Szóvá tesznek olyasmit is, amiről ki tudja miért, ma csak ritkán, s egy kicsit röstellkedve szoktunk beszélni. Például azt, hogy legtöbbünk szereti a munkáját, felelősséget érez a produktumért, a munkahelyért, a kisebb közösségért, kollégáiért. E meghittség, oldott közeg teszi Lehetővé, hogy Kapusi Rózsától nem hangzik idegenül, ha keresztnevén szólítja riportalanyát. Ilyen természetes, őszinte dé a nehézségeket sem takargató riportfüzér készült a kalocsai paprikamalomban is, bizonyítva azt is, hogy a mindenféle botránytól, hiányosságoktól mentes, úgynevezett pozitív riport is lehet érdekes, SEGÍTHETÜNK? Ez a havonta jelentkező műsor tulajdonképpen lehetetlen dolgot vállalt magára: mindenkinek szeretne segíteni. A volt állami gondozotton, aki most húszévesen keres örökbefogadó családot, mert nem találja az életben a helyét, a mozgás- képtelen lányon, aki egészséges közösségre vágyik, az otthontalanoknak, akiknek nincs elég pénzük arra, hogy saját lakást építsenek. És sorolhatnánk tovább is a történeteket, az egyedi eseteket. Egy-egy emberen persze lehet segíteni. Háborgó lelkiismeretünket megnyugtatni, hogy lám, milyen jók is vagyunk mi, emberek. Csak e jótékonykodás vajon nem fe- lejteti-e el, hogy az állami gondozottak ezreinek, a mozgássérültek tízezreinek, a lakásra várók százezreinek még nem tudtuk megoldani a gondjait. Nem vitathatja senki e műsor szerkesztőinek és közreműködőinek jószándékát. S igyekezetük végeredményben nem is lesz haszontalan, ha megerősítik a köztudatban, hogy közös társadalmi gondjaink megoldásában csak egymást segítve, támogatva, önzetlenül juthatunk előbbre. LÁZADOK, SODRÓDÓK, REALISTÁK. Egy évtizede vi\7 égre egy jő, irodalmi ’ színvonalú riportkönyv jelent meg, Taar Ferenc debreceni írónak A másik Hortobágy című kötete, amely a jószágokat gondozó, a pusztát termelésbe vonó Hortobággyal ismertet meg bennünket, illetve a területen működő gazdaságok életével, főiként az emberekkel, akik életüket tették rá, hogy korszerű gazdálkodást, mai viszonyoknak megfelelő életet alakítanak ki a pusztán. Mert mit is tudtunk eddig a Hortobágyról ? Ott van a ki- lenclyukú híd, a csárda, ahol évenként megrendezik a híres hidi vásárt, meg, hogy a pusztán nagy hagyománya van a pásztorkodásnak, s nyáron délibáb honol a tájban. Romantikát kerestek itt az emberek, s az idegenforgalom napjainkban is erre játszik, holott már nem ugyanaz a puszta, mint a felszabadulás előtt volt. Ugyanakkor sóik mindent megőrzött múltjából. A Hortobágy mindig vonzotta az embereket. Már megénekelte Petőfi Sándor. Feldolgozta a puszta életét a tudós Ecsedi István, remek novellát írt róla Móricz Zsig- mond. A puszta megihlette Illyés Gyulát, s egész könyvet szentelt neki Veres Péter, Szülőhazám, Hortobágy mely- lyéke címmel. Foglalkoztak vele néprajzosok, növénykutatók és szociográfusok. Egyik legemlékezetesebb írás a nemrég elhunyt íróé, Zám Tiboré, áki a Hortobágyi jegyzetek című kötetében már 1966-ban felhívta az ország figyelmét az ottani, éppenséggel nem lágszerte az ifjúságról vitatkoztak, ma kevesebb szó esik erről a korosztályról. Akkor a tizen- és huszonévesek sok nyugati városban voltak zavargások kezdeményezői vagy kivonultak a társadalomból, hippiruhákat öltöttek. Most sokhelyütt az ifjúság körül csend van, pedig ennek a korosztálynak semmivel sem kevesebb a problémája, mint eddig. E műsor szerzői riportok, dokumentumok, segítségével éppen azt bizonyították, hogy e korosztály ma mélyebb válságban van, mint mondjuk, tizenöt évvel ezelőtt. Az ifjúság elfelejtett álmodozni, vágyai hétköznapiak, mondhatnánk földhözragadtak lettek, jelezvén a tizen- és huszonévesek elbizonytalanodását, nemegyszer elkedvetlenedését. Ez pedig legalábbis természet- ellenes állapot. Cs. A. Nyelvtanulás Tanfolyamok Pest megyében, a nemzetiségi anyanyelv tanulása iránt az igény ma is növekedést mutat. 45 óvoda 101 csoportjában’2413 gyermek tanulja szülője nyelvét, míg a nagyobbak 58 általános iskola 471 tanulócsoportjában, több mint 10 ezren járnak nemzetiségi nyelvtanfolyamra. örvendetes állapotokra. Azóta sok minden történt a Hortobágyon, a többi között kormány- határozat született a Hortobágyi Nemzeti Park létesítéséről, hogy a puszta megőrizze különleges állat- és madárvilágát, az ősgyepet, amely a maga nemében páratlan a világon. S most íme egy könyv, amely személyes élmények alapján, helyi emberek megszólaltatásával hívja fel az ország figyelmét a mai Horto- bágyra, ahol jól működő üzemek, gazdaságok dolgoznak, kudarcok és eredmények kísérték a fejlődést, egy nagyközséggé fejlődő település jött létre a közepén, minden gondjával és eredményeivel, s nem utolsósorban a Hortobágyot szerető, érte aggódó és dolgozó emberekkel ismertet meg bennünket, akik szívügyüknek tekintik a százezer hektárt is meghaladó területnek jövőjét. Csak a nemzeti park területe 46 ezer hektár, ennyi a védett terület, de ennél jóval több, nagyobb a Hortobágy. Taar Ferenc belülről ábrázolja a pusztát. Nem ismeri a fáradtságot, hónapokig barangol, járja a végtelennek tűnő pusztaságot, hogy megismerje és megtalálja azokat az embereket, akik tudnak újat mondani ennek a különös világnak mai állapotáA7 új tanévben Kevesebb óra Ősztől az iskolákban csökkentik az ötnapos tanítási hét okozta gondokat, problémákat. ' A közgazdasági szakközép- iskolákban az ötnapos tanítási hét bevezetése után jelentősen emelkedett a heti órák száma, nőttek a tanulók terhei. Az Országos Pedagógiai Intézetben kialakított óraterv szerint ősztől a közgazdasági szakközépiskolákba járó tanulók az eddigi több mint 35 óra helyeit csak 30 órát töltenek majd az iskolapadban. A szakemberek szerint- ez jobban igazodik a fiatalok életkori sajátosságához. A többi — ipari, műszaki, mezőgazdasági stb. jellegű — szakközépiskolákban csak 1985/83-os tanévtől tervezik az óraszámcsökkentést. Az öt napra tervezett új órarendek kialakításánál nagy nehézséget okoz, hogy o szakma elsajátítása egy bizonyos mennyiségű rendszerezett és szervezett gyakorlati foglalkozást feltételez. Az OPI szakemberei szerint egyes szakmák esetében ez azt jelenti, hogy a terhelés szempontjából optimálisnak elismert heti 30 órán túl is kell majd gyakorlati foglalkozásokat tartani, de ezzel egyidejűleg csökken az elméleti órák száma. Az 1985/86-os tanévtől a gimnáziumokban is hasonló órarendi változásokat terveznek, ezek kialakításán most dolgoznak az OPI-ban. ról. ízes nyelven, szép magyarsággal mondja el a látottakat, hallottakat, illetve beszélteti riportalanyait, akiknek természetes ez a világ, s bármilyen nehéz is benne élni, de nem hagynák ott semmilyen pénzért kényelemért. Itt van például Fenyves János esete, aki jó harmincöt évvel ezelőtt gyakornoknak került a pusztára, s úgy megszerette, hogy most sem tudja elhagyni pedig már nyugdíjas, s mindent végigcsinált, sokszor ugratták be, vagy kényszerítették arra, hogy olyant is csináljon, ami ártott a pusztának, de nem hagyta magát, s végül is mindig hasznára akart lenni a Hortobágynak. Az író remekül mutatja be a végtelen rónát, ütközteti a véleményeket. Megírja a múltját és jelenét, az álmokat, a terveket, és ismerteti a valóságot. Érdemes a kötet néhány alcímét ide írni: „Vará- zsos fények, röpke árnyak suhannak a füvön ... Hal és Miatyánk, Színe és fonákja... Falu a búzamezőn’’. S miközben anekdotázik, beszélteti az embereket, megrajzolja a tájat, nagyon komoly gazdaságpolitikai kérdéseket feszeget, például a Hortobágy két gazdájának, az állami gazdaságnak és a nemzeti parknak áldatlan viszonyát. Figyelmeztet, hogy míg a két felelős szerv civakodik, addig Mátyás Irénnek, a művelődési ház igazgatójának nem kis meglepetésre a diabetikus- klub megalakulása jut eszébe hirtelenjében, amit a Zsám- bóki szombatokról faggatom. Ő tudja, s mi is megtudjuk: miért? Monogámia helyett — Amikor dr. Fodor Vilmos körzeti orvos a faluba költözött, másnap már itt volt a művelődési házban — mondja. — Átnézte a kartonokat és a statisztikai matematika törvényei szerint egy csapásra kiderítette, hogy Zsámbékon több cukorbetegnek kell lennie, mint ahányan a nyilvántartásban szerepelnek. Megkezdte a szűrést, tőlünk pedig azt kérte, adjunk helyet a klubnak. Az emberek bejárogattak a házba, s ha már itt voltak, bekapcsolódtak a programokba. A Zsámbéki szombatok közönsége belőlük is vérbúváló- dott. — Ugyanezt mondhatom az ifjúsági klubról — teszi hozzá Bicskei Gábor művészeti előadó. — Akadnak olyan fiatalok, akik a klub, illetve a színjátszó csoport hatására fejezték be az általános iskolát, és van olyan, egyébként igen tehetséges fiú, aki a szerepét magolva tanult meg rendesen olvasni. Ma kérés nélkül is ők szaladgálnak a székekkel a romtemplomhoz, rajzolják a plakátokat, árulják a műsorfüzeteket. A már szinte népfront jellegű műemlékbarát kör, amely a falu legszélesebb rétegeit tömöríti azonos platformra. szintén fölvállalta a Zsámbéki szombatok ügyét. Egyetlen fillért sem kellett fizetnünk senkinek a jegyszedésért, ki tudja, még miért, csupán a fellépti díjakat álltuk. elsikkad az ügy, a Hortobágy megmaradásának, fejlődésének ügye. A kérdést is megfogalmazza: Hogyan lehet úgy növelni, fejleszteni az élet fenntartásához szükséges termelést, hogy eközben ne tegyük tönkre létfontosságú természeti környezetünket? A válasz kézenfekvő: meg kell találni azt az utat, amelyen mindkét szervezet járni tud, úgy hogy az ország lássa a hasznát. M egindítóan kedves részle- tek vannak Taar Ferenc könyvében, talán legszebb gondolatokat azok az iskolásgyerekek fogalmazták meg, akiket megkérdezett az író: a gyerekek továbbtanulni szeretnének, de úgy, hogy újra visszakerüljenek szülőföldjükre, a Hortobágyra, mert — idézi Nádasi Imre hetedik osztályos tanuló, kungyörgypusz- tai gyerek mondását: — ... nagyon szeretem a pusztát, olyan szépek a színek, amikor süt a nap. Szeretem a természetet, abban nőttem fel. Ismerem a füveket, virágokat, állatokat. Nagyon szeretek itt élni. Szép könyv a Taar Ferencé, méltó arra, hogy minél többen elolvassák. Ezért illeti dicséret a Kossuth Könyvkiadót, hogy remek fotókkal kiegészítve megjelentette A másik Hortobágy című riportkötetet. Gáli Sándor ] — De lehet-e másként abban a faluban, ahol a tanácselnök készíti el a színpad ter- ■vét, a környező intézményeik, vállalatok, elsősorban a PEMÜ, teremtik meg a technikai feltételeket? — folytatja Mátyás Irén. — Ha az emberek színházat csinálnak maguknak, csoda-e, ha ott ülnek a nézőtéren? Ezzel rögtön szeretnék eloszlatni egy hiedelmet, mert minden ellenkező híreszteléssel szembsn a helyi, illetve a környékbeli lakosságból került ki a közönség zöme. — Amikor közművelődésről beszélünk, akkor körülbelül erre gondolunk — szól közbe Bicskei Gábor. — Ha valaki részt vesz benne, más a viszonya a létrejövő produktummal is. Kiderült: olyan események kellenek, ameiyak kilendítik az embereket a televízió monogámiájából. Bennünket is meglepett, hogy a fajsúlyos előadások, például a Bátori Advent két egymást követő alkalommal is jó házzal ment, ugyanakkor a szórakoztatónak szánt programok iránt nem volt akkora érdeklődés. Persze akadtak megszívlelendő tanulságok is: a vasárnap délelőttökre nem szabad tervezni, s ha a lelkünket kitesszük, akkor sem tudunk mindenkit megnyerni. Mégsem lehetünk elégedetlenek, mert akik«most a Nyakas-hegy oldalán művelik a szőlőt, és a szerszámot letéve onnan figyelik esténként a kivilágított romtemplom körüli mozgolódást, vagy a közeli Mátyás vendéglő teraszán borozhatva vetnek errefelé egy pillantást, azokból is válhat közönség. Mert kik nem jönnek el, azok is tudnak, beszélnek róla, téma lett, mint egy focimeccs a tévében. Na kutyaütők! Hogy téma-e valójában, s ha igen, akkor mennyire? — annak az utcán eredtünk nyomába. Bielek Pált, a Volán 20-as Vállalat zsámbéki üzem- igazgatóságának forgalmi osztályvezetőjét a fővárosba induló busz megállójában állítjuk meg. Nedű is része van abban, hogy a közönség a kései órákon hazajuthatott. E nyári napokban az ország különböző pontjain több régészcsoport tevékenykedik, s az ásatások, leletmentések számos helyen már eddig is sikerrel jártak. A Magyar Nemzeti Múzeum és a székesfehérvári István király Múzeum közös kutatásokat végez Fehérvárcsurgón' az eresztvényi erdő térségében, itt a tavaly feltárt kora-vaskori sírlelet olyan eredményekkel kecsegtetett, amelyek indokolttá tették a további alapos vizsgálatot. A lelőhelyet az avatja különös jelentőségűvé, hogy szinte teljes épségben sikerült feltárni egy körülbelül 2700 éves sírépítményt és a benne rejlő, fából ácsolt sírkamrát. Temetkezési leletek kerültek elő a Csongrád megyei Deszken is, ahol a munka során az úgynevezett szőreg-perjámosi kultúra korai időszakából származó emlékekre bukkantak. Dunaújvárosban az egykori avar településen két újabb ház feltárásával végeztek: az egyik csak töredékeiben ma— Nagyon kellett már valami pezsgés, mert faluhelyen kevés a szórakozás — mondja. — Nekem kétszeresen jó, mert ha programok .vannak, utasok is vannak. Azt viszont sehogy sem értem, hogy a főiskolások miként maradhattak ki belőle. Győrött jártam főiskolára, ott ez elképzelhetetlen lett volna. Jakab Lajost, a PEMÜ zsámbéki gyárának tmk-fő- művezetőjét a sarki vendéglő előtt faggatom: — Jobbak a programok, nagyobb az erdekiödes, mint tavaly. Szombatonként a szép időért arukkolunk, hétfőn pedig megbeszéljük, hogy mi történt. Sokán kíváncsiságból mennek, megvizsgálják, milyenem a székeit, a nézőtér, amelyek elkészítéséhez közük van, masok pedig azért: na, kutyaütők, most megnézzük, mit csináltatok! Én hozom a feleségemet, a másik is elhozza, már négyen vagyunk, a műsor . után elbeszélgetünk, iszunk egy pohár sört. Lehet, hogy ez kell, hogy összehozza az embereket, mert jobbára csak otthon ülünk. Sokan ösz- szekötik ezeket az estéket a brigád-esszejövetelekkel. Most hét végére is megbeszéltük, negyvennél is többen leszünk. Krizsán Pál nyugdíjas kertészmérnök unokáját kíséri hazafelé. Szókimondó kedvében találom. Ha nagyon akarják — A nullához képest óriási a fejlődés — mondja. — Egy első neiyet nyugodtan ki lehet osztani a tanácsnak, egy másikat pedig a művelődési háznak. Kezdődött a jó hangulatú majálissal, mert az sem volt eddig, és folytatódott a Zsámbéki szombatokkal. Szerintem ide hosszú ideig csak a lakásért jöttek a kultúrigazgatók, de nem sokat tettek. Mindenképpen folytatni kell, mert évről évre többen vagyunk, de azt is le kell nyelni, ha valaki föláll a Petőíi- vers közepén és elmegy, mint a legutóbb is. A táj, a műemlékek szépségének ihletéséből egy falu keresi az értékeit, önmagát, hagyományokat igyekszik teremteni. Eközben már nemcsak arról van szó, hogy tudnák segíteni egymást az emberek hanem a közös gondolkodásról is. Hisznek benne, ha valamit elterveznek, nagyon akarják, az meg is valósul. Legyen az a művelődési ház megszépítése, a könyvtár, az orvosi rendelő, az öregeik napközi otthonának a fölépítése, vagy éppen a Zsámbéki szombatok. Kövess László radt meg, a másik helyen azonban előkerült a 3X3 méteres lakógödör bejárati lépcsője, a kőből rakott tűzhely, s egy igen értékes, díszes római bronzedény. Esztergomban a bazilika oszlopcsarnoka előtt végzett csatornafektetés során előkerültek a középkori Szent Adalbert székesegyház szentélyének maradványai. Leletmentő ásatással eddig mintegy 200, fpleg gótikus kőfaragványt, ólomkeretes üvegablakdarabokat és pénzérméket találtak. A közeli XIX. században épült út alapozásából is sok kőfaragvány. került elő. Ezek közül igen jelentős a Szent István vértanú templom Árpád-kori oszloplábazata, a Porta Speciosa vörösmárvány- töredéke, valamint az ugyancsak márványból faragott Ba- kócz-címer. Szintén esztergomi leletek a Szent István-hegyi emlékek: itt is találtak maradványokat a Porta Speciosa kapuból, s előkerültek a Ba- kócz kápolna külső homlokzatának reneszánsz részletei. Művészeti szabadiskola Zcbegényben az idén 17. alkalommal nyitották meg a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolát. Képünkön: szobrászok a műteremben. A másik Hortobágy Ahol az ég a földdel összeér Történelmünk emlékei Ásatások, leletmentések
