Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-13 / 163. szám

2 W?4, JÜLITTS V?.. PÉNTEK Az EMSl-főlitkár moszkvai útja Gromikomegbeszélései Amin Dzsemojsi fogadta Trikit Újabb összetűzések Trípolihan mFóKuszmm QPEC-XOMPROmSZUM x Bécsben a szokásosnál Is na- X gyobn biztonsági intézkedések 6 közepette került sor a Kőolaj- 8 exportáló Országok Szervezeté- í nek (OPEC) miniszteri értekez- í létére. A héten megtartott két- í napos tanácskozás — a vára- J kozásokkal ellentétben — végül 4 is zökkenőmentesen zajlott le. A bécsi tanácskozáson — hí­rek szerint — központi kérdés­ként vetődött fel, hogy az OPEC-nek a szervezeten kívüli olajtermelő országokkal az ed­digieknél jobb kapcsolatot kell kiépítenie, mivel csak így ellen­őrizhető megfelelő módon a piac. A szervezet tizenhárom tagországának aggodalma nem alaptalan. Az utóbbi években ugyanis jelentősen csökkent a közel-keleti olaj iránti keres­let, a legnagyobb vásárlók, a nyugat-európai államok szíve­sebben szerzik be szükségletei­ket más forrásból, így az észa­ki-tengeri kitermelőktől. Bár kétségtelen, hogy a legnagyobb készletekkel az OPEC-tagálla- mok rendelkeznek, a feszült közel-keleti helyzet, az elhúzó­dó iraki—iráni háború bizony­talanná teszi a hosszú szállítási útvonalakat, s mint ismert, az Arab- (Perzsa-) öbölben eddig is számtalan tartályhajót ért rakétatalálat. Az OPEC-tagországok a lany­huló kereslet hatására az el­múlt időszakban kénytelenek voltak mérsékelni indokolatla­nul magas áraikat, s megálla­podtak abban is, hogy a tagor­szágok napi kitermelése nem haladhatja meg a 17,5 millió hordót. Ezen az alapmegálla­podáson a most lezajlott bécsi értekezlet sem módosított, ugyanakkor a részvevők tudo­másul vették, hogy egyes tag­országok, így Nigéria, fokozza a termelését. A közép-afrikai or­szágban, mint ismert, az el­múlt év szilveszterén katonai hatalomátvételre került sor. Az új vezetés, amely a korrupció ellen indított harcot, nehéz gazdasági körülményeket örö­költ a korábbi vezetéstől, így a belső stabilitás szempontjából létkérdésnek számít, hogy nö­velje a termelését. Hírek ter­jedtek el arról is, hogy a lagosi vezetés — ha más lehetőséget nem lát — az OPEC által meg­állapított 29 dolláros hordón­kénti ár alá is hajlandó lemen­ni, hogy minél több vásárlóra tegyen szert. Ez a lépés komoly válságba sodorhatta volna a szervezetet, mivel más tagálla­mok is égető gazdasági problé­máikat a termelés fokozásában látják. A piacokért való ver­seny egy esetleges árháború el­indítója lehetett volna, amelyet a Nigériának tett bécsi enged­mény igyekezett ellensúlyozni. A közép-keleti országok közül a jelenlegi feszült helyzetben Irak van a „legkedvezőbb” helyzetben. Bagdad ugyanis a Törökországon át húzódó veze­téken keresztül — ha korláto­zott mértékben is — folyama­tosan el tudja juttatni olaját a megrendelőkhöz. A többi öböl- menti országnak lényegesen nehezebb a helyzete. A közép­keleti háború miatt sorra elve­szítik a megrendelőket, s ez előbb-utóbb a belső feszültség fokozódását idézheti elő. Ezért született meg a közelmúltban az a döntés, hogy új vezeték építése szükséges, amely a Vö­rös-tengerig szállítaná az ola­jat. Bár a bécsi tanácskozáson ezekről a kérdésekről kevesebb szó esett, az elfogadott doku­mentum azt jelzi, hogy a részt­vevők igyekeztek megkerülni a tagországok súlyos problémáit, hiszen egy esetleges szakadás a szervezet létét is veszélyeztet­heti. Ez volt az oka, hogy éles i viták helyett kompromisszu­mos megegyezés született. Cs. J. A L’HUMANITÉ csütörtöki számában, több mint egy új­ságoldal terjedelemben közöl­te azt az interjút, amelyet Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára adott Bernard Fredericknek, ja lap külpolitikai rovata munkatársának. HELMUT KOHL nyugatné­met kancellár mexikói láto­Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének el­ső helyettese, külügyminiszter csütörtökön Moszkvában meg­beszélést folytatott Pérez de Cuellarral. A megbeszélésen mindkét részről veszélyesnek nevezték a jelenlegi nemzetközi helyzetet, s hangsúlyozták: konkrét lépé­sek megtételére van szükség az atomháború elhárításáért, az államok közötti bizalom légkö­rének kialakításáért. A tárgya­ló felek hangoztatták: ahhoz, hogy a nemzetközi életben kedvező fordulat következzék be, szükség van minden állam építő jellegű együttműködésére és politikai akaratára. Ebben hasznos szerepet kell betöltenie az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének, amelyet eredetileg is a béke megóvásáért és megszi­lárdításáért kifejtett erőfeszí­tések összefogása céljához hív­tak életre. Gromiko és Cuellar hangsú­lyozta mindazoknak az ENSZ- határozatoknak a fontosságát, amelyek az atomháborús ve­szély elhárítását, az atomfegy­verek befagyasztását, a világűr militarizálásának megakadá­lyozását szolgálják, s a fegy­verkezési hajsza megfékezésé­re, a béke megszilárdítására irányulnak. Gromiko és Cuellar rámuta­tott, hogy az ENSZ-re nagy fe­lelősség hárul a nemzetközi bé­két és biztonságot veszélyezte­tő feszültséggócok és konflik­tusok felszámolásában, az or­szágok és népek szuverenitásá­nak és törvényes jogainak vé­delmében. A politikai rende­zést igénylő térségek sorában megemlítették a Közel-Keletet, Közép-Amerikát és Dél-Afri- kát. Az ENSZ főtitkára nagyra értékelte a Szovjetunió elköte­lezettségét a háborús veszély, Női alelnökjelöltje lehet a jövő évtől a Demokrata Párt­nak: Walter Mondale Geral­dine Ferraro New York-i kép­viselőnőt választotta alelnök- jelöltül. A 48. évében levő Ferraro New York egyik jellegzetes, az alsó középosztályt jelentő kerületének képviselője im­már évek óta. A törvényho­zásban rövidesen tekintélyt szerzett magának, a Demokra­ta Párt hivatalos vezetése is támogatja. Spanyolország harmadik leg­népesebb tartományában, Ga­líciában, csütörtökön teljesen megbénult az élet. A kórhá­zak, a víz- és az áramszolgál­tatás kivételével — az ország­rész történetében először — minden szektorra kiterjedt a munkabeszüntetés. Az ipari korszerűsítés — amelynek következtében újabb ezrek vesztenék el munkahe­lyüket — ellen tiltakozó acél-, valamint a hajóépítő munká­sok 24 órás sztrájkjához a gatását befejezve megerősí­tette: Bonn kész részt venni azon a szeptemberi, Costa Ri­cában tartandó külügyminisz­teri tanácskozáson, amely a közép-amerikai válság ren­dezésével foglalkozik. (A konferencián a tervek szerint az öt közép-amerikai ország, a Contadora-csoport négy tag­ja, a tíz EGK-tagállam, vala­mint Spanyolország és Portu­gália vesz részt.) mindenekelőtt az atomháborús veszély elhárítására irányuló politika mellett. Javier Pérez de Cuellar, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének főtitkára, aki szerdán érkezett Moszkvába a szovjet kormány meghívására, csütör­tökön találkozott a szovjet ENSZ-társaság képviselőivel. A világszervezet főtitkárát a szovjet közélet neves sze- ményiségei üdvözölték. Rámu­tattak: a Szovjetunió a maga részéről döntő mértékben hoz­zájárult a győzelemhez, és az ENSZ története során követ­kezetesen kiállt a világszerve­zet alapokmányában foglalt célok és elvek mellett. A szovjet nép a militarista körök törekvései miatt kiéle­ződött jelenlegi nemzetközi helyzetben — akárcsak a világ többi országainak népei — azt várja, hogy az ENSZ erőfeszí­téseit korunk kulcskérdésének megoldására, a nukleáris há­ború veszélyének elhárítására összpontosítsa. E célt szolgál­ják a Szovjetunió és a többi szocialista országok által elő­terjesztett békejavaslatok is. A szovjet emberek támogat­ják az ENSZ és főtitkára te­vékenységét, amelynek célja a háborús veszély csökkentése, a béke megszilárdítása és a nemzetközi légkör javítása — mondották. Cuellar beszédében kiemel­te, hogy az ENSZ törekvései nem az erőszakon, fegyvere­ken és az előítéleteken vagy tü­relmetlenségen alapulnak, ha­nem az embereknek az együtt­működésre való vágyán, azon, hogy a világ népei alkotni és nem rombolni akarnak. Azok, akik hisznek az ENSZ alapokmányában, abban hisz­nek, hogy a konfliktusokat meg lehet oldani békés úton, hogy a gazdasági igazságta­lanságokat át lehet hidalni erőszak nélkül, s hogy az em­A női alelnökjelölt bizonyos mértékű előnyt hozhat Mon- dale-nek. Az idei választáson a női szavazók várhatóan na­gyobb számban vesznek részt, mint korábban. Ugyancsak előny lehet Mondale számá­ra Ferraro olasz származása, és az, hogy az alelnökjelöltnő az egyik legnépesebb állam­ból, New Yorkból való. Ferraro ellen a legnagyobb kifogás viszonylagos járatlan­sága nagyobb országos és nemzetközi kérdésekben. többi iparágak dolgozói Is csatlakoztak. A Munkásbizott­ságok Szakszervezeti Szövetsé­ge (CCOO) felhívására a tar­tomány nagyobb városaiban, falvaiban több mint 400 ezren vettek részt a csütörtök déli felvonuláson. Vigóban, a kikötő- és ipar­városban százezren vonultak az utcára. A menet élén Mar- celino Camacho, a CCOO fő­titkára, valamint a kommu­nista párt helyi vezetői halad­tak. A békés tüntetők elítél­ték a kormány gazdaságpoliti­káját, a tőkéseknek nyújtott kedvezményeket. A két kilo­méteres menet résztvevői Mi­guel Boyer gazdasági minisz­ter lemondását követelték. A kormányhoz közel álló Általános Munkásszövetség (UGT) nem vett részt a sztráj­kok szervezésében, ennek elle­nére tagjai beszüntették a munkát. A galíciaiak sztrájkjához csütörtök délben csatlakoztak az andalúz, a baszk hajóépí­tő és acélipari munkások is. béri jogok mindenkit meg­illetnek — mondotta Javier Pérez de Cuellar, s az e célo­kért való közös küzdelemre szólította fel a szovjet ENSZ- társaság képviselőit. Ezt megelőzően a KGST munkájával ismerkedett csü­törtökön délelőtt Pérez de Cuellar. A KGST székházában Vja- cseszlav Szicsov, a szocialista országok gazdasági szerveze­tének titkára tájékoztatta Cuellart. Washington/ választóvizet Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke táviratban mondott köszönetét Konsz- tantyin Csernyenkónak, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége elnökének a függetlenség napja, az Egye­sült Államok nemzeti ünnepe alkalmából küldött üdvözle­téért. Reagan a választávirat­ban kifejezte készségét, hogy lépéseket tesz a béke megszi­lárdításáért és a kölcsönös megértés növeléséért. A szovjet kormány emlékez­tetőben hívta fel az érintett államok figyelmét annak le­hetséges következményeire, hogy a Nyugat-európai Unió az NSZK kormánya ké­résére feloldotta a stratégiai célú bombázó-repülőgépek és nagy hatótávolságú raKétak nyugat-németországi gyártásá­ra Vonatkozó, • nemzetközi szerződésekben rögzített tilal­mat. A diplomáciai okmányt kedden nyújtotta át a Szovjet­unió bonni nagykövete Gen­scher külügyminiszternek. Ha­sonló tartalmú nyilatkozatot juttattak el az Egyesült Al a- mok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország kormányaihoz, ame­lyek a Szovjetunióval együtt részesei a szövetséges hatal­mak által a német kérdés megoldásáról hozott dönté-ek- nek és megállapodásoknak. A tilalom feloldása nyomán — hangzik a szovjet emlékez­tetőben — a nemzetközi meg­állapodásokkal és döntésekkel ellentétben az NSZK lehető­séget kap arra, hogy sajat ma­ga gyártson és telepítsen r agv hatótávolságú táma'-iófegyve- reket. E fegyverek nemcsaK a szomszédos, hanem az NSZK határaitól távol eső országokat is fenyegetik. A dolog lénye­gén azok a bonni nyilatkoza­tok sem változtatnak, amelyek kijelentik, hogy az NSZK egyelőre nem szándékozik él­ni a kialakult lehetőséggel. Is­meretes, hogy minden olyan esetben, amikor az NSZK e'- érte ilyen vagy olyan korláto­zás feloldását, akkor azt saját Nicaraguában módosítják a márciusban hozott választási törvényeket, miután több párt és szakszervezet ezt kérte az államtanácstól. Egy különbizottság harminc­féle módosítással foglalkozik, amelyek közül hatot már el­fogadtak. A változások a leg­felsőbb választási tanács tag­létszámával,. feladataival, mű­ködési szabályaival és a vá­lasztási körzetek beosztásával kapcsolatosak. Módosítást egyaránt kértek a forradalommal elkötelezett és ellenzéki pártok is. Az utóbbiak célja láthatólag az obstrukció, a választások lehe­tetlenné tétele vagy elodázása. A keresztényszoeialisták, akik annak idején kivonultak a törvény vitájáról, most pél­dául 154 cikkelyből 125-öt meg A libanoni kormány szer­dán bizottságot hozott létre azzal a feladattal, hogy át­fogó tervet dolgozzon ki az Izrael megszállta Dél-Libanon felszabadítására — jelentette be Rasid Karami miniszter- elnök, a Baabda-palotában tartott ülés után. A libanoni hadsereg tiszt­jeiből álló bizottság feladatai közé tartozik az is, hogy megnyissa a Dél-Libanont az ország többi részével össze­kötő útvonalakat. A nemzeti egységkormány háromórás ülésén ezenkívül tervet dolgoztak ki a polgár- háború idején túszként elfo­gott személyek kiszabadításá­ra, és ebből a célból vizsgá­lóbizottság felállítását hatá­rozták el. Ugyancsak libanoni hír, hogy Amin Dzsemajel elnök csütörtökön baabdai hivatalá­ban fogadta Ali Abdesszalam A 33. tárgyalási forduló utolsó előtti ülését tartotta < bécsi Hofburgban csütörtökön akarnak változtatni. Ennek, akár csak a megvitatásához is, túl sok idő kellene. A Brit Bányász Szakszerve­zet (NUM) sheffieldi küldött­közgyűlése csütörtökön egy hangú határozatot hozott a 18 hete tartó sztrájk folytatásá­ról. A határozat ugyancsak ki mondta, hogy még mielőtt a NUM megegyezik a szénn va- taHal a sztrájk okainak elhá­rításáról, a hivatalnak nú • évre visszamenően rendeznie kell a bányászok bérköveíelé­Triki líbiai külügyminisztert, aki Moamer el-Kadhafi ezre­des üzenetével érkezett Bej­rútba. Triki előzőleg Da- maszkuszban járt, ahol Háfez Asszad szíriai elnöknek adott át hasonló üzenetet. A líbiai diplomácia vezetője annak el-- lenére sem mondott le liba- nőni látogatásáról, hogy az eltűnt Musza Szadr imámról elnevezett síita csoport me­rénylettel fenyegette meg őt, és szerdán felrobbantotta Lí­bia bejrúti képviseletét. Csütörtökön is folytatódtak a szerda este kezdődött, több településre kiterjedő fegyve­res összecsapások Észak-Li- banonban Szliman Franzsije volt köztársasági elnök ma­radó-brigádja és a Szíriai Nemzeti Szociális Párt milí­ciája között. A súlyos áldoza­tokat követelő konfliktus kö­vetkeztében Tripoli város nemrég helyreállított olajfi­nomítója is kigyulladt. Sét. Ez nerti csupán egy összeg hanem hosszú lista, ameiv magában foglalja a négynapos munkahetet és az 55 éves sor­ban való nyugdíjazást is. A bányászvezetők, különös tekintettel arra a szolidaritás­ra, amelyet .a szállítási dóig- zóktól, a dokkmunkásoktól, . * vasutasoktól és a tengerészek­től -kapnak, bizonyosak benne hogy győzni fognak. Csak rövidín... Női alelnökjelölt? Mondale növelheti esélyeit Galíciában sok ezren vonultak az utcára Spanyol munkabeszüntetések A Nyugat-európai Unió döntése Szovjet emlékeztetőt ét Nicaragua Választási tenénymédositás Haderőcsökken lesi értekezlet Nyári szünetet tartanak katonai potenciálja növelésé­re használta fel. A Szovjetunió elvárja, nogy a Német Szövetségi Köztá-Si- ság kormánya komolyan ta­nulmányozza a szovjet doku­mentumot, s mérlegelje, mi­lyen negatív következmények­kel járna, ha az NSZK meg­kezdené sajáFTíagy- hatótávol­ságú ' ' támadófegyvere .nek gyártását. Bettina Craxi olasz minisz­terelnök szerdán este meg­kezdte tárgyalásait a koaucios pártok vezetőivel a kormány- szövetség további együt .mű­ködésének feltételeiről. A ke­reszténydemokrata, szociálist a. republikánus, szociáldemokra­ta és liberális párti koalíció az elkövetkező napok során elsősorban azt kívánja tisz­tázni, hogy az állandósult vi­ták után van-e még összetar­tó erő a kormányprogramban megjelölt, de mindeddig nem teljesített gazdaságpoiitiKai célok eléréséhez. Craxi már találkozott az Olasz Köztársasági Párt és a Kereszténydemokrata Párt ve­zetőivel. A kormány sorsát meghatározó keresztényde­mokrata döntést azonban a további tárgyalások is oefo lyásolják majd — hangoztatta a főtitkár szóvivője. Brit bányászok sztrájkja Eg\ imr.gúhatározat született a haderőcsökkentési értekez­let. Az egyetlen felszólaló Jo­sef Holik nagykövet volt, s Német Szövetségi Köztársaság küldöttségének új vezetője. (Elődjét, Walter Bosst Japán­ba nevezték ki nagykövetnek) A nyugatnémet küldöttség­vezető felszólalásában „a iö- tendő megállapodás ellenőriz­hetőségére” helyezte a súlyt. Nem foglalkozott érdemben a szocialista országok 1983-ban tett javaslataival. Az ülést követő sajtóértkez- leten közölték, hogy a 33. tár­gyalási forduló — közös meg­egyezéssel — július 19.-én vé­get ér. A nyári szünet után a 34. forduló szeptember 27-én kezdődik: és. december 13-ig tart. ­A kormánykörökben a sta­bilitás érdekében tett kcny- szerlépésnek tekintik a Gelli- féle titkos szervezet, a P—2- es páholy listáján nyilvánt»)- tott Pietro Longo költség veté­si és tervezési miniszter ié- móndatását. Politikai megoldás szükséges Alessandro Natta főtitkári beszámolójával csütörtök dél­után megkezdte két napra tervezett tanácskozását az Olasz Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága. Az ülés során a június 17-i, közös piaci választás után be­következett helyzetet elemzik. Ami a belpolitikai feszültséget illeti, a pártvezetőség ezzel kapcsolatos álláspontja ismert: Bettina Craxi kormánya vál­ságba jutott. Gerardo Chiaromonte, az OKP szenátusi csoportjának vezetője leszögezte: a kommu­nisták azt akarják, hogy hiva­talosan is jelentsék be a lap­pangó kormányválságot, hogy ily módon végre megkezdőd­hessen a hatékony politikai rendezés. Lm go hmcndatása után Craxi koalíciós tárgyalásai

Next

/
Oldalképek
Tartalom