Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-12 / 162. szám
■ Abonyi krónikái Elkelne a mini labor Ä nagyközség gyógyítói Csak sürgős esetben Abcmjr egészségügyi ellátó sának fejlődése az utóbbi időben folyamatos volt. Ennek ellenére a pártbizottság és a tanács különféle fórumain újra és újra tárgyaltak róla. Legutóbb a nagyközségi párt- végrehajtó-bizottság vizsgálta a település egészére közvetlenül ható egészségvédelmi tényezőket. A beteg először a körzeti, vagy az üzemi orvossal találkozik. Ez az ellátás első, legszélesebb szakasza, ezért is nevezik alapellátásnak. A nagyközségi alapellátást hat általános körzeti orvos, két gyerekgyógyász és négy jog- orvos végzi, az átmeneti személyi gondok ellenére nem is rosszul. E megállapítást megerősítették a felettes egészség- ügyi szervek: az abonyi orvosok hivatástudók és szakmailag képzettek. A testület mindezzel egyetértett, ám az utóbbival kapcsolatban tett egy lényeges megállapítást. Történetesen, hogy a hetvenes évek elején a településen mind az öt körzeti orvos szakvizsgával rendelkezett, most viszont csak kettő. A betegek magasabb színvonalú gyógykezelését csak úgy lehet biztosítani, ha megfelelő számban és mértékben specializálódott, illetve a legmagasabb szakismeretekkel rendelkező gyógyítói vannak a községnek. Ezért találta szükségesnek a végrehajtó bizottság, hogy a többi orvos is szerezze meg a szakvizsgát. A táppénzes betegek felülvizsgálatát hetenként egy alkalommal két főorvos végzi. Ezek a szakmai látogatások általában kollegiálisak, konzultációs jellegűek. Gyermekszakrendelést immár naponta kétszer, délelőtt és délután tartanak. Hívásra mindkét orvos házhoz is megy. Az újszülötteket hívás nélkül, legkésőbb hét napon belül felkeresik, a kismamikát’'tanácsokkal látják eL Mostanában szervezik a harmadik gyermek- szakorvosi körzetet, így a kicsinyeknek remélhetőleg rövid időn belül újabb gyógyítójuk lesz. A körzeti ápolónők munkája elengedhetetlen és szerves része az egészségügyi alapellátásnak. Sokrétű tevékenységük körébe tartozik egyebek között a betegekkel való foglalkozás, az injekciózás, az illetékes orvos informálása, ügyeleti szolgálat teljesítése. Részt vesznek óvodai és iskolaorvosi vizsgálatokon, de nem jelentéktelen a jelvilágosító tevékenységük. Hasonló megbecsülés illeti a védőnőket, hiszen a heti kétszeri csecsemő- és terhes-, valamint az egyszerű nő- és családvédelmi tanácsadás mellett fárasztó területi munkát is végeznek, és előfordul, hogy a szomszédos településeken helyettesítenek. Az egészségügyi munkának azonban nemcsak emberi oldala van. Fontos, hogy milyen eszközökkel és milyen körülmények között dolgoznak a gyógyítók. Az utóbbi évekbpn több új rendelőt kellett berendezni, ami komoly kiadásokkal járt. Elmondható, hogy napjainkban a gyógyítás legfontosabb segédeszközei megvannak. Sőt, egy olyan diagnosztikai táskát is hamarosan birtokukba vehetnek az abonyi orvosok, amelyből országszerte kevés van még. A régen óhajtott mini labor üzemelése minőségi változást jelentene a községben, akárcsak az XJRH-adóval felszerelt ügyeletes személykocsi. A központi ügyeleti rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ám a még mindig nagy számú indokolatlan igénybevétel miatt az orvos később jut el a valóban sürgős esetekhez. Üzemorvosi rendelés jelenleg a Mechanikai Művek helybeli gyáregységében és az Űj Világ Tsz-ben van. Lehetőség nyílna a rendszer továbbfejlesztésére, ha az ipari üzemek közösen működtetnének üzemorvosi rendelőt. A testület-—megállapította, hogy a tüdőszűrés most már megfelelő környezetben, zavartalanul folyhat, bár a lakosság a lehetséges napok közül az utolsóra hagyja a vizsgálatot. A betegek elégedettek a két gyógyszertár működésével. Gy. F. ki összképre $©kst adnak A településen átutazók gyakran megállnak egy pohár üdítő italt vagy kávét elfogyasztani Abony központjában. A cukrászda kis asztalánál folyó tereferéből gyakran kihallik, a nem titkolt meglepetés: ez igen! A nagyközség, takaros házakkal, köztük a szemreva- ló régiek mellett a friss épí- tésűekkel, gondozott kertekkel, parkosított virágos főtérrel jól mutat Való igaz, hogy a település lakói közül igen sokan törődnek a házuk tájával. Virágágyások díszlenek a járda mentén, tisztán csillognak az ablakok, rendezettek a porták. Divatja van a házi kertészkedésnek, ezt mutatja a kertek egy része: szépen gondozott szőlő, gyümölcsfa is díszük a legtöbb portán. CEÍ3XÉDI map A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM 1984. JÜLIUS 12., CSÜTÖRTÖK Gondterhelt teherhordozók Versenyre kelt a gördülő gárda A lendületes piacpolitika alkatrészei Páholyból figyelni a mérkőzést vagy odabenn állni a küzdőtárs rohamait, más és más. Hogy micsoda különbség feszül e kettő között, mostanában saját bőrükön érzékelik a Volántefu ceglédi szakemberei. Erejüket dicséri, hogy a régi szép idők emlegetése helyett, hamar meghallva a kihívást, a fuvarozói piac kavargó arénájába szálltak, ■ ahol az adok-kapok tusa kimenetelét gyakorta a leleményesség dönti eL MyelvbHlenés Persze, ez inkább szükség s nem annyira lehetőség volt. Visszavonhatatlanul elmúlt az az idő, amikor a Volán kétszer is meggondolhatta, hogy a sok kínálkozó fuvar közül melyiket vállalja el, mert a megrendelő házhoz jött, sort állt, lehetett válogatni. A gazdasági mérleg nyelve billent egyet, a szállíttatok elmaradoztak, az utakon vetélytárs- ként jelent meg a termelőszövetkezetek járműregimentje s a Volán azon vette észre magát, hogy alaposan megválto- zptt a széljárás, immár ő kénytelen juvar után járni, hogy kocsijai ne rostokoljanak üresen. Nem véletlen hát, hogy a ceglédi Volántefu 1084-es kereskedelmi és üzletpolitilcai tervének minden sorát a piachoz való alkalmazkodás szándéka szövi át. Az elképzelések legfontosabbikaként a méregdrágán, így bizony veszteséggel üzemelő járműsereg átjor- málása szerepel. S mellette sorakozik még jó néhány használható ötlet, egy lendületesebb piacpolitika alkatrészeiként. A ZIL-ekre, Skodákra, Aviákra, Barkasokra és egyéb guruló jószágokra szabott teljesítményérték-tervet idén 384 millió forintban állapította meg a vállalat. Az év első hat hónapjára ennek 45 százaléksát, 181 millió forintot szántak, hiszen az ősz hozza majd a nagyobb mezőgazdsági megrendeléseket, betakarításkor. Ám csak 170 milliót sikerült kasszírozni. S noha ezt a leVadmeggy magját válogatják maradást nem tekintik tragikusnak, nagyon valószínű hogy pótlására már nem lesz mód. Az okok a gördülő gár dához vezetnek: egyszerűen kisebb létszámú a munkát teljesítő gépkocsiállomány szükségesnél. Debrecen DAC-ol Az idejében megrendelt tüzelés, vagyis a torkán gázolajat eregető ZÍL-eknek mindössze fele, 32 darab érkezett meg eleddig, holott már hatvannak kellene a telepen állnia. S így, még ha akadna is feladat, azt a benzinfaló autókkal elvégezni szerfelett gazdaságtalan. A 40 darabos ZIL-szakaszból, amit Debrecenbe küldtek, hogy ott majd dízelüzemű DAC-motorokkal látják el, a mai napig 26 érkezett vissza. Szánalmasan csúsznaIf a határidők, nő a feszültség, hiszen az olcsóbb hajtónedűvel pöfögő járgányok iránt természetesen országosan is gyarapszik a kereslet. A Skodák meg nem ínyükre való munkát végeznek, sok betegeskedés, műszaki hiba árán. De még mielőtt bármelyik teherhordó könnyekre fakadna a korholásoktól, sietve javukra írjuk, hogy az egy főre, helyesebben egy kormánykerékre jutó teljesítményük, azaz termelékenységük javult a tavalyihoz képest. Eredőjét persze kocsin kívül, a színvonalasabb juvarszervezésben kell keresnünk. Került néhány húzós tömegárus (sóder, föld, homok, kő) szállítmány. A volánosok még idény elején kétszáz lehetséges juvaroztatót kerestek fel. E találkák 30 százalékából üzlet lett, s további 30 százalék boltot ígér. A Betonútépítő Vállalat 40 . ezer köbméter sóderét, a dunavarsányi Petőfi Tsz 50 ezer köbméternyi földjét, az Aszjaltútépítő Vállalat 35 ezer köbméternyi rakományát cipelik, illetve cipelték rendeltetési helyére. Kiskunlacházán például az EGSZÖV szállításaiból magán- fuvarozókat szorítottak ki. Sőt, sikerült néhány termelőszövetkezettel olyan szerződést nyélbe ütni, amely a betakarított termény mozgatásáról szól. Fejükbe vették Ez idő szerint külhoni országutakon is találkozhatunk városunkbeli pilótákkal. Autóik főleg a Szovjetunióban, Romániában és Csehszlovákiában falják a kilométereket, vidéki cipőgyárak és a ceglédi Vas-, Elektromos- és Műszerészipari Szövetkezet portékáival hátukon. Végül is: nagyobb sebességre kapcsolva értékes pontokat nyert a Volán a jól fizető piacért folytatott viadalon. De ne tagadjuk, itt-ott veszített is. Ráadásul egy igencsak épkézlábnak tűnő ötletük kútba esett. Fejükbe vették, hogy kapcsolatot teremtenek a hétszáznál is több ceglédi amatőr házépítővel, segítségül felajánlják, hogy az anyaghurcoláson túl még az otthonkészítés kellékeit (sóder, tégla stb.) is beszerzik. Talán későn láttak a szervezéshez, talán a magánfuvaroz- tatók számára a magánfuvarozók árai kedvezőbbek voltak, mindenesetre kereslet és kínálat ezúttal nem találkozott. Jövőre ismét megpróbálják. Feltehetőleg jó szolgálatot tesz majd a városközpontban megnyíló volános juvarjelvevő iroda. Varga Sándor Szedd magad! a gyümölcsösben Sok háznál, ahol télre megtelik a kamra, most még üresek a befőttes üvegek, sopánkodnak a háziasszonyok, drága a gyümölcs. Akinek terem a kertjében, annak könnyebb. De akinek harminc forintjába kerülne most egy kiló cseresznye, huszonhatba a szemreva- ló szép meggy, és majd kiderül, mennyibe az ezeket követő többi, az bizony számol. A Ceglédi Állami Tangazdaság jelezte: gyümölcsöseiben a napokban megkezdi a Szedd magad! elnevezésű gyümölcsértékesítési akciót. Most meggy, nyári alma, korai őszibarack lesz soron, később hasonló a szándékuk a télen tárolható almával kapcsolatban is. A helyet, ahol a gyümölcsöt szedni lehet, az időpontot, a kedvezményes árat ki-ki megtudhatja, ha telefonon felhívja a CÁT ceglédi központjában Arany Béla főkertészt a 11 —247-es telefonszámon, Nagykőrösön pedig Bajusz István kerületigazgatót, vagy Boldizsár Endrét. A nagykőrösi területen főként most meggyet szedhetnek. Bfem kell utazni Július 1. óta a ceglédberceli takarékszövetkezet is foglalkozik biztosítási ügyekkel, az Állami Biztosító ceglédi fiókjával történt megállapodás szerint. Ki-ki náluk fizetheti be az esedékes kaszkót, a lakásbiztosítást, a nagy életbiztosítást, sőt meg is köthetik, ha még nem volna. Korosztályok találkája A KÖZGÉP ceglédi gyárá' nak KISZ-esei nem ismeretlen területre kalandoznak, amikor az úttörőmozgalom támogatásaként önnön erejüket próbára teszik. Legutóbb épp a Várkonyi iskola hetedikeseinek ajánlották fel, ha kedvük tartja, ismerkedjenek meg a fémmegmunkálás fortélyaival, a gyárban valamennyi eszköz rendelkezésre áll. Végül 19 fős fiúcsapat hajlította, fűrészelte a fémet a KISZ-esek felügyelete mellett. Meglepő, milyen jó ízzel szólnak társadalmi munkáikról. Mintha természetes igény lenne, mellyel törődni nagyon is érdemes, hiszen nemcsak adnak, kapnak is: tartalmas órákat, perceket a gyerekekkel, pedagógusokkal. Egy évtizede már, hogy a KÖZGÉP Kilián György alapszervezetét baráti szálak kötik a csemői általános iskolához S hogy miért épp Csemő? Egyszerű. Kecskés Sándor, aki titkára az alapszervezetnek, maga is odavalósi. A zöldhalmi tanoda padjait koptatta így hát a saját bőrén érezhette, mennyire elfér a segítség. — Először a sportpályának kezdtünk neki — mondja Kecskés Sándor. — Hogy legyen hová rúgni a bőrt, gólfogó kiskapukat készítettünk, a nagyokat pedig megjavítottuk. Kisimítottuk, elegyengettük a talajt, s a pálya köré kerítést vontunk. 1982-ben pedig a betonjárda szalagját hosszabbították maguk előtt. Csinálták, csinálták, de valahogy mégsem akart véget érni. Nagyobbra nőtt a feladat, mint azt sejtették. Hát egy nap szabadságot vettek ki mindannyian, hogy ne maradjon félbe a munka. — Persze, nemcsak mi jártunk Csemőbe, a gyerekek is el-ellátogattak hozzánk a gyárba. Megnéztek mindent, kipróbálták a gépeket. S ha valamilyen ünnepséget tartottunk, a műsort rendszerint ők adták. Teke Bajnokság, alapfokon A Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat ceglédi kutatóállomása magozóüzemében vadcseresznye- é: vadmeggyinag előállítása folyik jelenleg. A saját szükségleten felüli mennyiséget a gazdaság az NSZK-baa értékesíti. Képünkön: a Bereczky Máté szocialista brigád tagjai válogatják a szárított vad cseresznyemagot. Apáti-Tóth Sándor felvétele Véget ért a kilenc csapattal és nyolcvanhét résztvevővel lebonyolított városi alapfokú te- i kecsapat-bajnokság. A csapa- ' tok színvonalas mérkőzéseket vívtak egymással, és néhány kimagasló kollektív és egyéni eredmény született. A csapatok közötti sorrend az alábbi: 1. KÖZGÉP „A” 8 7 1 — 46-18 15 2. KÖZGÉP seid. 8 6 — 2 41-23 12 3. KÖZGÉP „B” 8 5 1 2 41-23 11 4. November 7. Tsz 8 5 1 2 40-24 li 5. Vasipari Szöv. 8 4 — 4 32-32 8 6. Honvédség 8 2 1 4 27-37 7 7. Stylus Szöv. 8 3 — 5 40-44 6 8. 20-as Volán 8 1 — 7 22-42 2 9. PENOMAH 8 ------ 8 9-55 0 Egyé nileg a legjobbak voltak: 1. Czira István (Honvédség) 422, 2. Tarjányi Sándor (Stylus) 421, 3. Varga Józsej (November 7. Tsz) 410, 4. Nagy László (KÖZGÉP „A”) 409, 5. Rajjal Gyula (November 7. Tsz) 408, 6. Etédi Ferenc (KÖZGÉP „A”) 404 átlagfa. P. J. Barátságuk nemrég tétetett próbára, mikor a zöldhalmi tagiskolában megszűnt a felső tagozat, bizonyítványt kapott az utolsó piros nyakkendős csoport. Ám a KÖZGÉP-esek gondolták egyet, felkerekedtek, s télapókor ajándékot vittek az alsós apróságoknak. Megvolt az öröm. S mindkét fél túljutott a nehéz szakaszon., A KISZ-es fiatalok legutóbb a központi iskola vendégei voltak, ahol a nyolcadik osztályosok klubjának vetélkedőjét kísérhették figyelemmel. Az irányító szervek kezdeményezésére a KÖZGÉP Kilián György alapszervezete a Magyar Úttörők Szövetségétől a Gyermekekért emlékplakettet kapta meg. V. S. Hámján Edit arcai Ha a tizenévesek nem is, a húszon túliak közül sokan emlékeznek egy fiatalon elhunyt Jászai-díjas . színművésznőre, Dómján Editre. Játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, Budapesten a Nemzetiben, a Petőfi és a Madách Színházban, emellett számos filmben, rádiójátékban, tv-filmben. Cegléden a Szabadság jllm- színház most egy sorozatot tűz műsorra azokból a filmalkotásokból, amelyekben Dómján Edit szerepelt. A kamaramoziban vetítik valamennyit, az előadások este fél hat órakor kezdődnek. Július 18—20-án az Űj Gilgamest láthatja a közönség, a következő három esten a Húsz évre egymástól, majd A jérji egészen más című filmet. Július 27—29-ig Az alvilág professzora című bűnügyi filmet vetítik, befejezésül pedig Az utolsó előtti ember című. ejtőernyősökről szóló emlékezetes filmalkotás zárja a sort. A DÉMASZ Vállalat Ceglédi VHSZ Művezetősége közli a város lakosságával, hogy Cegléd, Öregszőlő, Görbe u. és környéke vil— lamosenergia-ellátásának céljára a következő hálózatot építette meg: a Nagyközépúton meglévő 20 kV- os vezeték 38. sz. oszlopról új 20 kV-os vezeték ágazik le és halad a Görbe út É oldalán a Borház és Görbe út sarkán megépült OTK 20 400 állomásig. Az új tr légkábel kitáplálásával látja el a Görbe úton megépült kisfesz, hálózatot. A Görbe utcai hálózatról leágazva a következő utcákban épült meg kisfeszültségű hálózat: Tárogató út. Furulya út Citera út, Muskotály út, Kadar út. Diófa u.. Egres köz és Diófa köz. A felsorolt villamos berendezéseket 1984. július 25-én feszültség alá helyezzük. Felhívjuk a város lakosságának figyelmét, hogy az elkészült villamoshálózat vezetékeinek megközelítése életveszélyes és halálos. ffiSN 0133—SSffiD (Ceglédi Härte