Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

«evr -kb r / Mt;<. i tij&r #y 1984. JÜNIŰS 9., SZOMBAT Színházi levél „Nem mese ez, gyermek:..” Kórkép a könyvhét után A kevesebb talán több lenne Tragikomikus me­se két részben — ez az alcíme a bu­dapesti Katona József Színház új előadásának. De hát egyáltalán: mese-e Carlo Gozzi 1762-ben bemutatott já­téka, A Szarvaskirály? Ha akarjuk persze, néz­hetjük valóban mesének is. Hiszen arról van benne szó, hogy egy mesebeli ország, Szenderib ifjú királya, Dera- mo, olyan feleséget keres, aki igaz, hű és őszintén szereti is őt, nemcsak a királynői ko­ronára vágyik. Már próbára tett 2648 ifjú hölgyet, de va­lamennyiben csalódnia kellett, mert hazudtak, s e hazugsá­gukat leleplezte az a mágikus erejű szobor, melyet a híres varázsló adott a királynak. Végül a 2649. arajelölt, bizo­nyos Angela, Pan taloné he­lyettes miniszter lánya, meg­felelőnek bizonyul. De a fő­miniszter, Dadri, addig- ár- mánykodik, míg megkeseríti a király örömét, majd egy vadászaton a varázsló, Durari- darte másik bűvös adománya, a titkos varázsige segítségé­vel szarvassá változtatja a királyt, s ő veszi fel a király alakját. De aztán a szarvas­királyt is elpusztítja, nehogy visszaszerezhesse eredeti én­jét, sőt, azt az öregembert is megöli, akibe a szarvasból (szerencsére) már korábban átköltözött a király énje. Du- randarte, a varázsló — aki időnként papagáj alakot ölt — segíthetne rendbe tenni a dol­gokat, de erre nem hajlandó. Minden marad a régiben, azaz az újban: Deramo—Dadri mint véres zsarnok a jó és szelíd király képében, és vele a véres uralom is, melytől mindenkinek félnie kell. E z így persze mese, es­ti riogatás gyerme­kek számára, legfel­jebb a kötelező „az­tán egymásé lettek és máig is élnek, ha meg nem hal­tak” befejezés nélkül, kese­rűbb, tragikusabb kicsengés­sel. Carlo Gozzi minden .bi­zonnyal annak is szánta, hi­szen A Szarvaskirály egy volt abból a tíz mesejátékból, me­lyét a velencei szerző (elsze­gényedett grófi család sarja, a másik nagy velencei dráma­író, Carlo Goldoni kortársa és vetélytára) 1761 és 1765 között írt. Közülük nem ez a história vált a leghíresebbé, hanem a Turandot, melyet Puccini, s A három narancs szerelmese, melyet Prokofjev operaváltozata őrzött meg ele­venen. A Szarvaskirály mind­amellett sokfelé kedvelt szín­padi darab mindmáig, csak eppen nálunk nem került még az eredeti formájában színre; 1973-ban Békéscsabán, 1974- oen Szegeden játszották ugyan, de az a Heltai Jenő át­dolgozta változat volt, s ezt, ennek bábszínpadi változatát játszották a Bábszínházban is, emlékezetesen szép elő­adásban. Nos tehát, ha akarjuk, A Szarvaskirály mese, ha kissé szokatlan is. De ha akarjuk — s ma úgyszólván csak ezt akarhatja egy színház, ha színre viszi a darabot —, ak­kor ez bizony olyan játék, amelyben a mi mai fülünk roppant izgalmas és modern szólamokat hall, melyek talán függetlenek Gozzi eredeti szándékaitól, de mégis benne vannak a műben. Nevezetesen arról van sző, hogy ez a különös játék első rétegében ugyan valóban olyan mű, melyben a velen­cei és általában olasz szín­játszás XVIII. századi hagyo­mányaihoz való igazodás tük­röződik (a commedia dell’arte stílusát éppen Gozzi védelmez­te a leghevesebben az újító Goldoni realista, megírt szö­vegű jellemvígjátékaival szem­ben), de mélyebb rétegeiben ott lebeg a miszticizmus, az irrealitás, a fantasztikum is. És nemcsak úgy általában, hanem nagyon is konkrétan a cselekményhez kapcsolható módon. Ügy tudniillik, hogy az a világ, melyben bárki személyiséget cserélhet, illet­ve, bárkinek meg lehet vál­toztatni a személyiségét, még ha nem is akarja (sőt. esetleg nem is tud róla, hogy mi történik vele), valóban irracio­nális, áttekinthetetlen, vesze­delmes és gonosz. Az ember kiszolgáltatottá vált; kiszol­gáltatottja mások akaratának, de saját legrejtettebb tulajdon­ságaink is. Egy varázsige (ami persze csak jelkép, mert nem ezen múlik a dolog) át­fordíthat bennünket önnön énünk ellentétébe. Öfélia, a szerencsétlen, megzavarodott leányka, azt mondja a Hamlet- ben: „Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé le­hetünk.” Gozzi hősei sem tud­ják, mivé lehetnek, s amikor végbemegy az átváltozás, már nem tudják visszacsinálni. Mi más tehát ez, mint a modern ember rettegése a sze­mélyiség felbomlásától, átala­kulásától, attól való rettegé­se, hogy tehetetlenül tűrnie kell a manipulálásokat, el kell viselnie — továbbra is a Hamletból idézve — „a kor gúnycsapásait”, melyek kifor­dítják önmagából. Gozzi hősei már nem „a halál utáni va- lami”-tői rettegnek, hanem at­tól, ami a halál előtt van: az élettől, mely a mese szerint oly könnyen megváltoztatható, mint egy hajviselet vagy egy öltözködési divat. A Katona József Színház kiváló vendégművészt hívott meg A Szarvaskirály rende­zésére: a csehszlovák Jiri Menzelt. Remek filmjei révén — Szigorúan ellenőrzött vona­tok, Szeszélyes nyár, Mesés férfiak kurblival, Sörgyári capriccio —, s magyar fil­mekben is feltűnt kitűnő szí­nészi alakításai nyomán (leg­utóbb a Pesti felhőjátékban láthattuk) nálunk is nagyon népszerű művész ő, s színpa­di rendezéseiről is sok iót tud mondani a szakma. Menzelt persze alkatánál fogva sem nagyon érdekelte Gozzi darab­jának mesevonala, vagy ha igen, akkor ő ezt a mesét is olyan, enyhén torzító, s na­gyon mulatságos képeket lát­tató szemüvegen át nézte, mint ahogyan a filmjeiben szemléli a világot, az embereket. S valóban: az előadás olyan, mintha jeleneteket látnánk valamely — véletlenül éppen kosztümös szereplőkkel elő­adott — Menzel-filmből. Ez azonban amennyire az elő­nye, majdnem ugyanannyira a hátránya. Azt ugyanis kitű­nően megoldja Menzel, hogy a szituációk, a mese — és a commedia dell’arte — kötele­ző sablonjai és figurái által létrehozott komikus vagy tra­gikomikus helyzetek mulatsá­gosan, groteszk színekkel, mintegy a fonákjukra fordítva jelenjenek meg előttünk, — de ez a sok és roppant ötletdús epizód amolyan moziszkeccsek- ké lazítja az előadást. S zorosan szerkesztett produkció helyett jele­netfüzéreket kapunk, melyekből elősejlik ugyan Menzel cseppet sem de­rűs véleménye a világról, az emberekről, a manipulálható­ságról és a személyiség eltor­zulásáról, de a fő gondolatot úgy átfonják a mellékszálak, hogy a végén a nézőben csak egy nevettető, fanyar színházi este emléke marad meg, ahe­lyett, hogy azt érezné: „nem Vége hát! — lélegeznek föl a kiadók, a terjesztők, a vá­sárlók, s talán ez az egyetlen pont, ahol megegyeznek a vé­lemények a 'könyvhét elmúl­tával. A pultok, a pénztárcák kiürültek, a viták fölerősöd­tek: kell-e nekünk (így) ez az egész? Még azok sem tudnak igennel vagy nemmel ' vála­szolni, akik jó vadász mód­jára kifürkészték, becserkész­ték, majd mámorosán a könyvespolcra állították az ünnepi kínálat egy-egy tró­feáját, hát még azok, akik a vártnál szerényebb zsákmány­nyal tértek haza. Mint a Skálában A szentendrei könyvesbolt­ban hétköznap délelőtt is meglepően nagy a forgalom, sokan böngészgetik, lapozzák a tárlók tartalmát. Az utóbbi napok eseményeire jellemző, hogy a könyvheti kiadványok maradványai kényelmesen el­férnek a sarokba állított hő­tárolós villanykályha tetején. — Látta volna, annyian voltak a nyitás után, mint az új Skála-áruházban —, így dr. Losonczy Sándorné eladó. — A jobb könyvek két-három nap alatt eltűntek, mintha sosem lettek volna. Sokan kész listával jöttek, mások a nevek alapján válogattak vagy az antológiák hiányzó darabjait süllyesztették kosa­rukba. A sztár Moldova, Mer­le, Lawrence volt, de az ő műveik eladásához nem kell könyvhét. Ami nem megy, annak ilyenkor sincs keletje, hiszen most is akad olyan, ami tavalyról maradt, s már meg lehet jósolni azt is, hogy melyik éri meg a polcokon a következő könyvhetet. Két csomag Katajevről elfeled­keztünk, valahogy bennma­radt a raktárban. Senki sem vette észre, mert senki sem kereste. Fridii Jenőnk boltvezető szerint, viszont előbb-utóbb minden könyv eladható, ám az emberben mégis ott mo­toszkál a gyanú: ez inkább az ügyes kereskedő, semmint a könyvkiadás erénye? A hu­szonnyolc esztendei szakmai tapasztalattal rendelkező ve­zetőnő szerencsésnek tartja a2 ünnepi összeállítást, mert szé­les érdeklődést elégít ki, de ellenvetései is akadnak: — Áttekinthetetlenül sok a 130 kiadvány, nehezen birkóz­tunk meg vele — mondja. Minden évben hangoztatjuk, hogy kevesebb kellene, de magasabb példányszámmal. Azt is szajkózzuk, hogy csak három napig tartson, hiszen az emberek hét végén érnek rá vásárolni, később már nem is tudnánk mit kínálni. Líratartalékok A megye többi könyvesbolt­jában is hasonlók a tapaszta­latok, a kisebb eltérések a helyi sajátosságokat tükrözik. Vácott például nagyobb volt a forgalom, mint másutt, Sző­ke Pálné boltvezető mégis do­hog. Neki sem tetszik a keres­let és a kínálat ellentmondá­sa, mert egy kereskedőnek sohasem szabadna azt mon­dania; sajnos nincs. Pedig ez a két szó gyakran elhangzott mostanában, szerencsére más hangsúllyal, mint Nagykátán. Ott ugyanis az olvasói szoká­sokra hivatkozva eleve nem rendeltek meg néhány antoló­giát, megfosztva a környék'je- iieket a választás jogától, le­hetőségétől. Baranyai Tibor, a Magyar Könyvkiadók- és Könyvter­jesztők Egyesületének osz­tályvezetője nem lepődik meg a hallottaktól. Bőven akad tapasztalata, hiszen jó ideig maga is sátrazott, több esz­tendeje pedig a könyvhét or­szágos szervező bizottságának titkára. Féligmeddig belülről szemléli a történéseket, ám elhárítja, hogy véleményét az egész szakma álláspontjával azonosítsuk. — Az eredeti elképzelések­hez képest sokat változott a könyvhét arculata és meg­győződésem, hogy vissza kel­lene térni alapvető céljához: a kortársi magyar irodalom bemutatásához — mondja. — Ehhez viszont olyan művek kellenek, amelyek érdemesek a kínálatra, újat, izgalmasat, értéket hordoznak. Ügy hi­szem, a lírában akadnak tar­talékaink, a prózában már nem annyira. Egyetlen alkotó sem lát úgy munkához, hogy „na most írok egy jót a könyvhétre”. Ha születik is igényes irodalom, akkor sem biztos, hogy bekerült a válo­gatásba. Amikor ugyanis a kiadó jelöli a művet, akkor a terjesztés még nem, vagy csak alig ismeri; milyen is az valójában. Ebből követke-1 zik, hogy kevés esélye van arra, hogy megfelelő mennyi­séget rendeljen. Ha az előb­bieket és a meg sem emlí­tett nyomdai átfutási időt le­számítjuk, akkor sem garan­tált a siker: ugyan hol lehet ennyi könyvet raktározni, hogy aztán kellő időben és választékban eljusson az ol­vasóhoz? — Az sem biztos, hogy jó az időpont. A könyvhetet megelőzően nagy vita volt az Írószövetségben, s annyiban megegyeztek a vélemények, hogy változtatni kell, mert az egy hét valóban hosszú idő. Sokan kardoskodnak a művek számának csökkentése mellett is. Elegendő volna ötven kö­Fórum. Amilyen régen je­lentkezett a televízió népszerű — kül-, illetve belpolitikai kérdésekkel foglalkozó — kér- dezz-felelek műsora, a Fórum, olyan fontos témát tűzött most napirendjére, amikor csütörtökön este végre ismét feltűnt. A maga bő másfél órájában gazdasági irányítási rendszerünk továbbfejlesztését vitatta meg, mégpedig úgy, hogy a Vitray Tamás által to­vábbított nézői kérdésekre Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Lakatos Ernő, a Központi Bi­zottság osztályvezetője, Kapo- lyi, László ipari miniszter, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, vala­mint Berecz Frigyes, a Be­loiannisz Híradástechnikai Gyár vezérigazgatója vála­szolt. Ezen a helyen nyilván még csak jelezni sem lehet, hogy mi mindenről esett szó ebben az adásban, hiszen a délelőtt tíz órától élő telefonvonalakon csak úgy zúdultak az érdeklő­dések a stúdióba. Ám ha mégis summázni akarnánk, mi izgatja leginkább mostaná­ban a gazdálkodás iránt ér­deklődő közvéleményt, akkor ’egelőbb azt kell megjegyezni, hogy igen sokan szeretnék tudni, milyen úton fog majd tovább lépni iparunk. Nos, ha némileg csökkenő létszámmal is, de mindenkép­pen meg fog felelni azoknak az elvárásoknak, amelyek ezekben a különben egyálta- | Ián nem könnyű — piacok, I megszerzése miatt különösen tét, s ennek egyenes velejá­rója lenne a megfelelő pél­dányszám. Megint csak ma­gánvéleményem : a szakma elbírná a könyvheti árat. Húsz-harminc százalékkal ol­csóbb kiadványokkal talán azoknak az érdeklődését is fel lehetne kelteni, akik nem forgolódnak a könyvesboltok környékén. — Sokat segíthet a propa­ganda is. A lapok, a rádió megteszi a magáét, de pont a televízió. mintha kevésbé vénáé róla tudomást. Szomo­rú, hogy a híradóban egy ri­porttal elintézték az egész ügyet. Óriási hatásuk van vi­szont a vidéki megnyitó ün­nepségeknek. Most például Fejér megyében a politikai közművelődési fórumoktól kezdve, egy héten át minde­nütt a könyvekről volt szó. Ügy tapasztaljuk, hogy ezt a lendületet sikerül átmenteni, s az olvasás szeretető meg­marad. — Ugyanakkor nyugtalanító a könyvhetet övező népün­nepély néhány zöngéje. Jó dolog, hogy népművelők, könyvtárosok, amatőr- és hi­vatásos művészek kapcsolód­nak hozzá, s hogy a könyv­sátrak közelében mindenféle portékát is árusítanak, de mintha lassan már nem a könyv lenne a középpontban. Ha ez így folytatódik, akkor nagy lehetőség marad kihasz­nálatlanul. Éhes sokaság Holott az irodalom közügy — mondta Fekete Gyula, az idei könyvhét megnyitóján. Hozzátette, „az ezerarcú ol­vasótábor mindenestül, bele­értve az irodalmi csemegézők szűk szektáit is, meg a ka­landokra, izgalmakra, köny- nyű olvasmányokra éhes so­kaságot is — keresse csak és találja meg mindenki a könyvsátrakban az őt hívoga­tó könyvet, a leginkább ked­vére valót”. Érdemes ezen eltűnődni a könyvhét okán hiszen most is-sűrűsödve tükröződött visz- sza megannyi ellentmondás. Mondják: ilyen nehéz hely­zetben még soha nem volt a szakma. Ám ennek az írott szó ün­nepén nem szabadna érződ­nehéz — esztendőkben jelent­keznek. A vállalatok további önállósodása nyilván majd az alkalmazottak tulajdonosi ér­zését is növelni fogja; olyas­féleképp — hallhattuk —, amint az a mezőgazdaságban már megvalósult. A tudakoiózások zöme ter­mészetesen a nemrég nyil­vánosságra hozott új vállalat- vezetési formákra vonatkozott. Nevezetesen arra, hogy mi­képpen működnek majd a megbízatásukat 1985-től telje­sítő választott testületek, a vállalati tanácsok. Azt eddig is tudhatta a tévénéző — s persze az újságolvasó —, hogy a nagyobb vállalatok élén továbbra is kinevezett igazgató fog állni, aki a ter­melési egység munkájáért egyszemélyben felel, de az már nyilván soíkaknak újdon­ságként hatott, hogy megtud­tuk: ezek a tanácsok lesznek az igazgatók munkaadói, s mint ilyenek, erős partnerek­ként ellenőrizhetik azok mun­káját. Szintén a kétségek eloszla­tása végett mondták el a ven­dégek, hogy maga a vállalati törvény érvényben marad. Ennek megfelelően továbbra is a minisztériumok alapíthat­nak és szüntethetnek meg ilyen intézményeket. Az vi­szont a már em’ített vállalati tanácsok dolga lesz, hogy az á1 taluk vezetett közösségeket a lehető legjobb eredmények e1érésére ösztönözzék. Nyil­ván a még inkább differen­ciált bérezés eszközeivel is. Egyébiránt már számokat is hallhattunk: megtudhattuk, hogy a későbbiekben beveze­Uj kiadvány Csernyenko beszédei A XXVI. kongresszus útján címmel Konsztantyin Cser­nyenko — az SZKP KB főtit­kára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke — beszédeiből és írásaiból je­lent meg válogatás a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A kötet teljes egészében közli az SZKP KB 1983. júniusi ülésén elhangzott beszédet, a forra­dalmi alkotás és a béke ideo­lógiájáról szóló cikket. Olvas­ható Konsztantyin Csernyen- kónak az SZKP KB főtitkárá­vá, illetve Moszkva kujbisevi választókerületének legfelsőbb tanácsi küldöttévé való megválasztása alkalmából mon­dott beszéde. A könyvben megtalálható az 1984. április 9-én, a Pravdában megjelent interjú szövege, és az a felszó­lalás, amely az SZKP új szö­vegezésű programjának elő­készítésére alakított bizottság ülésén hangzott el. Avar kori dráma Régészeti fejtörő Gazdag kora avar kori lele­tekre bukkantak a kecskeméti régészek a kunpeszéri határ­ban. Az egykor előkelő hölgy sírjából nagygombos arany fülbevalópár, arany és ezüst­lemezzel borított tör, ezüst karkötőpár, bronztükör és ezüstgyűrűk kerültek napvi­lágra. A szomszédos sír keve­sebb tárggyal, de több fejtö­réssel szolgált. Egy férfisír fö­lött zsugorított helyzetű csont­vázat találtak épségben, ma­gát a sírt azonban kirabolták, a csontváz koponyája erősza­kos halálra enged következtet­ni, kardvágások és ütések nyo­mai látszanak rajta. Az avar kori drámáról csak a teljes feltárás és az antropológiai vizsgálatok után lehet bőveb­bet megtudni. A térség először 1971-ben hívta fel magára a figyelmet: a közeli Kunbábony határá­ban egy avar kagáni sírra bukkantak, amely igen gazdag volt aranytárgyakban, 1982- ben, a kavicsbányához vezető út szélesítésénél fedezték fel a kora és közép avar kori te­metőt, s kezdtek hozzá a fel­tárásához. A kecskeméti régé­szek két év alatt több mint tízezer négyzetméternyi terü­letet vizsgáltak át, csaknem száz sírt bontottak ki. tendő új irányítási rendszer keretében a vállalatoknak mintegy 50—60 százalékában térnek át a vezetés módosí­tott formáira, míg a másik 30—40 százalék továbbra is a hagyományos előírásoknak megfelelően fog dolgozni. Sokan nyilván eredendő új­donságként nyugtázták mind­ezt, ám — hallhattuk — a kollektív vezetés egyáltalán nem hagyományok és kísérle­tek nélküli módosítás. Válla­lati tanácsok eddig is működ­tek; ezután azonban még in­kább megnő a felelősségük, fokozódik a szerepük. Hogy milyen visszhangot keltett idehaza is, külföldön is a reformoknak ez a csok­ra? Nos, meglehetősen nagy az érdeklődés iránta, és azok a hangok, amelyek eddig e tárgyban megszólaltak, túl­nyomó többségükben helyes­lik, hiszen nyilvánvaló, hogy a módosítások célja a népgaz­daság teljesítőképességének növelése. Ez pedig társadal­munk minden tagjának a ja­vát szolgálja majd. Az adás vécéit arról is szó esett, hogy mikor lehet ismét megrendezni egy ilyen Fóru­mot, amelyben az új módsze­rű irányításról már mint nem csupán tervről lehet eszmét cserélni. Körülbelül három esztendő múlva — hangzott a válasz. A nézők milliói együtt­érző izgalommal várják, hogy mi mindenről esik majd szó abban a megígért és nyilván meg is tartandó újabb Fó­rumban. Akácz László mese ez, gyermek...’ Takács István A Várszínházban nagy sikerrel Játsszák a Sarah, avagy a languszta si­kolya című John Murrell—Georges Wilson darabot. Képünkön: Psota Irén és Sinkovits Imre, Kövess László Tv-figyelő'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom