Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-07 / 132. szám
mr MH. VT 1934. JŰNIUS 7., CSÜTÖRTÖK Szigorral a szemofelők ellen Megsrízní a táj vonzerejét A kornyezetvéJelem n Pilisien is közügy A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság melynek területén több országos és helyi természetvédelmi terület, a hazai és a külföldi turisták által szívesen látogatott kirándulóhely van — a múlt héten számolt be környezetvédelmi tevékenységéről az MSZMP szentendrei végrehajtó bizottságának. dályozása érdekében, a parkerdőgazdaság folyamatosan megvásárolja a táj képe szempontjából legértékesebb, és még megmenthető területeket. Viscgrádon legutóbb négymillió forintot fordítottak a Várhegy Duna felőli oldalán lévő magánterületek megvételére. Tervszerű program alapján védik a területen levő élő vizeket, építik ki a források, patakok medrét. A helyi termelési tevékenység nem veszélyezteti a vizek minőségét.' Ám, ha az eredményeket a tennivalókkal mérik össze, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság még mindig nem lehet elégedett. Ka lobban a láng A pilisi és budai tájvédelmi körzet, a Bioszféra rezervátum^ s a dunakanyari üdülőterületek jelentősége indokolja, hogy a parkerdőgazdaság fokozott figyelmet fordít a környezetvédelemre. A parkerdő jellegből következően az egyik Legnagyobb, erdőt, élővilágot pusztító veszélyt az erdőtüzeit jelentik. A hegyvidéken kiépített tűzvédelmi jel- zőszoigálat, valamint a tavaszi, kritikus időszakban működő társadalmi erdei szolgálat azonban eredményesen teve- kanykedik az erdőtüzek megelőzéséért. Amíg az elmúlt évben több mint 230 ezer forint értékű fa lett a lángok martaléka, addig idén — bár ez a kedvező időjárásnak is köszönhető —, nem volt jelentős tűzkár mostanáig. Felvásárolt értékek Környezetvédelmi1 szempontból nagy problémát jelent az erdőszéleken_ illegálisan elhelyezett szemét es nulládéit. Elsősorban az utak, a települések közelében rakják le kártékony szállítmányukat a felelőtlen autósok. Az elmúlt évben a rendszeres szemétgyűjtés és takarítás mintegy hatmillió forintba került, s kétezer kilogramm szemetet gyűjtöttek be. A szabálysértők szigorúbb felelősségre vonásával, és a szemétgyűjtés rendszerének jobb megszervezésével igyekeznek csökkenteni az erdőt csúfító hulladék mennyiségét, ■< V:» ■ A parkerdőgazdaság legjelentősebb természeti értéke, maga a változatos szépségű táj. Megóvása érdekében csak gondosan tervezett, sokoldalúan egyeztetett ipartelepítésre. parcellázásra, vagy más gazdasági tevékenységre kerülhet sor. A települések terjeszkedése, a belterületi zöld felületek parcellázása ugyan átmenetileg enyhít a tanácsok pénzügyi gondjain, de emellett egy sor környezetvédelmi probléma újrateremtődéséhez vezet, A beépítések megakaVan még tennivaló Dr. Bordűr Béla, a gazdaság igazgatója megállapította, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az erdőket elárasztó szemetelés megakadályozására, s előre kell lépni — újabb vállalati források igény- bevételével —, a táj értékeinek megóvásában is. A parkerdőgazdaság rendelkezésére álló, széles körű lehetőségeket pedig fel kell használni a Környezet- és természetvédelem jelentőségét bemutató propaganda erősítésére. Műsorafánht Június 8-án, 15 órakor Ádám Erzsébet, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésznője lép fel a művelődési központban. A Nap árnyéka című pódiumműsorát Hajdú Győző állította össze. Aznap nyílik Csó- ti Gábor faiparművész kiállír tása is. Június 10-én, Pünkösdi bokréta címmel pódiumműsort és kirakodóvásárt rendeznek a művelődési központ parkolójában. Az ifjúsági fúvószenekar megnyitója után a budakalászi Lenvirág táncegyüttes és a bagi Muharay együttes szórakoztatja a közönséget. A Vajda stúdióban 10-én Szörtsey Gábor festőművész tárlatát tekinthetik meg. A piac igényei szerint Hiánycikkeket pótolnak Az Erdészeti Gépgyártó Vállalat mezőgazdasági és erdőművelésre alkalmas zárt rendszerű gépsorait országszerte sok helyen alkalmazzák ma is. Ám a piaci helyzet változásával csökkent a kereslet, s a sokfajta — több mint ötvenféle — lus darab- számban készült, speciális igényeket kielégítő gépek helyett új termékek gyártására kellett berendezkednie a vállalatnak. Az idejekorán megkezdett piackutatás, a meglévő termelési tapasztalatok, technikai, technológiai lehetőségek észszerű alkalmazásának eredményeként a vállalat termékszerkezete jelentősen átalakult, mintegy 60-70 százalékban úi cikkeket készítenek. A BNV-n is nagy* sikert aratott a lakossági igényel? felmérése nyomán konstruált személygépkocsi-utánfutójuk. Minden valószínűség szerint a hazai piacon is kelendő lesz a jelenleg nyugati megrendelésre gyártott virágtartó talicska. A színvonalas kivitelezésű akácfa talicska eredeti rendeltetése szerint nem haszPanaszkönyv helyett Megyeszerte, de Szentendrén s a Dunakanyarban már évek óta tapasztalhatjuk, milyen örvendetesen javul a vendéglők külleme, a kiszolgálás színvonala. Az elmúlt, végre nyáriasan forró hétvégén azonoan újabb, fejlő- dőképességünköt, kulturáltságunkat alátámasztó jelenséggel találkozhattunk. A Lupa Csárda, amely néhány éve még ütött-ko- pott falaik, rozzant vasasztalok között fogadta az evezésben, úszásban kifáradt, farkaséhes nyaralókat, ma szabad tűzhelyével, sötét tölgyasztalaival igazán az ízléses, szép éttermek közé tartozik. A külcsín azonban értékelendő belbecsét is takar. Míg a régi, kockás ab- roszú kertvendéglő izzadt pincérei kurtán közölték a későn érkezővel: az étel elfogyott, esetleg nem is volt, mert a szakács a lábát törte, addig ma választékos kifogásokkal távolítják el a vendégeket. A vasárnap déli, pirosra sült tömeg nyugodtan elhelyezkedhet az ányas asztaloknál, de étel felszolgálására csak a fedett részen levő asztalok némelyikénél (amelyik nem foglalt a ,rövidesen érkező csoport számára) van módja a személyzetnek. Hely van bőven, várakozzanak csak nyugodtan a kerti hat-nyolc asztalnál, amíg az étterem három-négy asztala megürül. — Igaz, hogy szombaton még kint is lehetett ebédelni, de értsék meg kérem, hogy akkor kevesebben voltak, és ezért ott Ls adhattunk ételt. Most sok a vendég, így csak jóval kevesebben ebédelhetnek egyszerre. Akivel erre a magyarázatra forogni kezd a világ, s logika után kutat, az még megtudhatja, hogy ma már hullik az akácvirág, ami tegnap még nem hullott, ezért csak a tető alatt lehet enni, valamint azt is, hogy bizonyos ködös rendeletek lehetőséget adnak az üzlet vezetőjének annak elbírálására, hogy hol és hány ember ebédelhet. Ha a mardosó éhség végképp kiváltja az agresszivitást a várakozóból, s panaszkönyv után kiált, még azt is közlik vele, hogy mindez nem ok a panaszkönyv átadására, vegye tudomásul, hogjt ha Végre asztalhoz jut majd a kijelölt helyen, kifogástalan kiszolgálásban részesül, s nem lesz Oka panaszra. Ha nem várja ki, magára vessen. Mindez az éhesen távozókat nem vigasztalta. Bár az belátható, hogy a kulturált elutasításért járó dicséretet nem a panaszkönyv lapjaira kell írni. Inkább ide ... nálható ugyan, de kertek és lakások díszítésére jól bevált Hagyományos termékeikhez sem lett azonban hűtlen a vállalat. Tavaly, a Világbank gabonaprogramjához meghirdetett mezőgazdasági munkagépek versenyén első helyezési értek el szervestrágyaszórő gépükkel, s idén ismét pályáztak. Széles körű érdeklődésnek örvend — a Közgéppel közös fejlesztésben készült — Varuta 62—R-es rönkszállítá gépük is. A nullszéria gyártását idén megkezdik, s a továbbiakban a konkrét megrendeléseknek megfelelő mennyiséget készítenek. Az erdőgazdaságok eddig, hasonló rendeltetésű szállítóeszközt csak valutáért vásárolhattak. A piackutatás után a kistér., melók, a kerttulaidonosok által keresett cikkek gyártását is elkezdte a vállalat. Szintén a BNV-n került nyilvánosság elé a kisüzemi használatra alkalmas komposztáló gép. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet prototípusa alapján, saját fejlesztésben elkészített komposztáló a kerti hulladékok, gallyak, levelek aprítására alkalmas, s a komposzt a szerves trágya helyett használható. Az új termék — az érdeklődéstől függően — ' még az ősszel piacra kerül. SZENTENDREI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA %a*og#suiciíii autóznak Módosított menetrend Remélik, javul a közlekedés A Dunakanyar vonzereje egyre nő, és Szentendre, altár célként, akár az észak felé tartók útirányában — állomásként sokak programjában szerepel. Ä város lakóinak szempontjából sem mindegy, hogyan közelíthetik meg munkahelyüket, vagy kedvelt pihenő-nyaraló területeiket. A Volán 20-as számú Vállalat igyekszik szolgáltató lenni, s az évközben felmerülő igényeknek megfelelően június harmadikétól módosította sok járatának menetrendjét, a negyvenórás munkahéthez, s a hétvégi csúcsforgalomhoz al- kalniazkodva. Egyes járatok indulási időpontjának megváltoztatása előtt, illetve a járatok megszüntetése, vagy újak indítása esetén utasszámlálással, előzetes felméréssel győződtek meg arról, hogy az arra járók időbeosztásához hogyan igazodhatnának legjobban. A HÉV-menetrend módosítása már január elsejével életbe lépett, s az eddig tíz percenként közlekedő vonatok csúcsidőben már nyolc percenként követik egymást. A pálya és felsővezetékek folyamatos felújításával az üzemzavar lehetősége is csökkent. Idén csupán két esetben került sor a szerelvények leállítására és HÉV-pótló autóbuszjáratok indítására. Részben átadták már — s remélhetőleg még ebben az évben végleg elkészül — a szentendrei új kocsiszín is, amely a járművek karbantartói számára nyújt majd az eddiginél lényegesen jobb munkakörülményeket. A város belső közlekedési, rendjét tavaly módosítottál? sétálóutcák, a gyalogosforgalom számára lezárt területek kijelölésével. Ezzel egy időben növelték a centrum közelében levő parkolóhelyek számát is. Idén tovább kívánják fejleszteni az autósforgalom elől elzárt terület nagyságát, ezzel is biztosítva a belváros nyugodt, balesetmentes megszemlélésének lehetőségét A gépkocsi tulajdonosok azonban — úgy látszik — nem elégszenek meg az ingyenes parkolással. Sokan — figyelmen kívül hagyva a közlekedési táblákat — továbbra is igénybe veszik a közlekedés elől elzárt utcákat. Ezért az idén sor kerül a városközpont forgalmi rendjének módosítására. A nyáron új utak építésére, illetve kisebb szakaszok aszfaltburkolattal való ellátására is számíthat a lakosság. A László-telepen a József Attila utca egyik szakaszát, a Lukács fivérek és a Pogány Kálmán utca között a Radnóti Miklós utcát építik át az idén. Az Eg- ressy út és Dunakanyar körút sarkán a hamarosan átadásra 'kész üzlet előtt is megváltozik majd a forgalmi rend. A bolt könnyebb megközelítése érdekében a Budapest felől érkezők számára balra kanyarodó sávot jelölnek majd ki. EzredmEliméterre Mindig pontosan ellenőrizve mm Az egész országot ellátja esz- tergatokmányokkal a Petém szentendrei gyára. A pontos munka egyik biztosítéka az állandó ellenőrzés. Képünkön az elkészült szerszámok élszögelt vizsgálja ezredmilliméter pontosságú digitális mikroszkóppal Püspöki János meós. Megnyílt az ínyenc Gyors volt a felújítás Most már riasztót is felszerellek Szokatlan dörrenésre riadtak április hatodikán virradatkor az Óbuda Tsz ínyenc kisvendéglőjének szomszédságában levő házak lakói. Robbanás okozta a furcsa zajt, s reggelre kelve kiderült, az ínyenc étterem raktárában történt a baj. A siralmas látvány, a kiégett üzlethelyiség természetesen sokáig foglalkoztatta a környékbelieket. Azt beszélték, betörők jártak ott, s munkájuk nyomait eltüntetendő, gyújtották fel a helyiséget. A vizsgálat azonban megállapította, hogy a tűznek technikai olca volt. A szabálytalanul bekötött elektromos vezeték gyulladt ki. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhető csupán — tizenhét perc alatt értek a helyszínre —, hogy az étteremben tárolt hét gázpalack közül csak egy, a tűzfészekhez legközelebb álló robbant fel. Nem esett kár a szomszédos helyiségekben, épületekben sem. A baleset után az Óbuda Tsz hamar gondoskodott a kedvelt vendéglő helyreállításáról. A robbanást követő ötvenedik napon már megnyitotta kapuit az ínyenc. Harverné Gergely Erzsébet, az üzlet vezetője a helyreállítás alatt szinte minden1 percét a helyszínen töltötte. — Igyekeztünk szezonkezHőlégliaüon-bemutató Juniáiis a vízitelepen Gyermeknap ugyan már elmúlt, de hétvégére mégis újabb vidám program várja a szentendrei úttörőket. Juniálist rendez szombaton a Kossuth A mezőgazdasági és erdészeti gépeken kívül számos új termék készül a s zentendrei Ergépnél. Többek között személygépkocsiutánfutó fék nélküli kivitelben, virágtartó talicska és még sok más. Képünkön Pacó Sándor a Lady nevű utánfutóra szereli fel az irányjelzőket. Lajos Katonai Főiskola, és a helyőrségi művelődési otthon, az úttörők vízitelepén. Délelőtt tíz órától várják a szervezők az ifjú vendégeket, akik szokatlan érdekességek tanúi lehetnek. Hőlégballon- és hajóbemutatót rendeznek számukra — majd, hogy saját rátermettségüket . is bizonyíthassák, kerékpár ügyességi versenyen indulhatnak. Természetesen nem hiányozhat a programból a játszóház, a vidám vetélkedők, a rajzfilmműsorok, s a fővárosi művészek vendégszereplése sem. désre elkészülni a felújítással, hiszen ilyenkor már egynapi késedelem is komoly kiesést jelent a nyári bevételből. Körülbelül másfél milliós kár esett a berendezésben, a raktárkészletben. Természetesen gondoskodnunk kellett új elektromos hálózatról, festeni, burkoltain,i kellett. A lambéria, a berendezés cseréje is sok időt _ vett igénybe. Az utolsó simításokra már a .nyitás után kerül sor, de reméljük, ez már nem zavarja vendégeinket. A biztonság kedvéért most mér riasztóberendezéssel is felszereltük az éttermet. A konyha elkészült, s az étterem reggel kilenc órától — mint eddig is — ízes meleg ételekkel áll a látogtók rendelkezésére. Az újjávarázsolt ínyenc bizonyítja, tudunk gyorsan, pontosan dolgozni, ha kell, ha érdekeink úgy kívánják. Talán feltűnik a példa az évekig bezárt, csigalassúsággal, drágán készülő üzlethelyiségek felújítóinak is. Hajójárat A tavalyi siker alapján a Mahart idén újra indította Budapestről a Szentendre— Leányfalu útvonalon közlekedő nyári hajójáratait. Naponta kétszer, reggel 8.30-kor és 15 órakor szállhatnak vízre a Vigadónál az utasok, a Szentendrén, a belvárosi hajóállomásnál, vagy Leányfalun érhet véget utazásuk.- Visszafelé 17.10-kor és 17.30-kor indul a hajó a leányfalui végállomásról. Az utolsó járat Luppaszi- getnél is kiköt. A kárvallottakat keresi a rendőrség Eljárás a csaló ellen A szentendrei rendőrkapitányság több rendbeli csalás vétségének alapos gyanúja miatt eljárást folytat Futó András szentendrei lakos ellen. Nevezett magát Horváth László mérnöknek kiadva, tehergépkocsija hibájára hivatkozva hazautazásához Székes- fehérvárra, 2—300 forintos ösz- szegeket csalt ki több személytől. A rendőrség kéri, hogy akiktől 1983—84. évben különböző indokkal a fenti módon pénzt szerzett, vagy azt megkísérelte, jelentkezzenek a szentendrei rendőrkapitányságon. Az oldalt írta: Márvány] Ágnes Fotó: Erdősi Ágnes