Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
2 mtem 1981. JUNTOS 38., SZOMBAT Szovjet javaslatok a stockholmi konferenciái A biztonságért és a bizalom erősítéséért Honecker—Usztyinov találkozó Az európai erőegyensúlyért A stockholmi konferencián a2 előrelépéshez arra van szükség, hogy a politikai és szerződésjogi lépéseket összekapcsolják a katonai térén teendő intézkedésekkel — jelentette ki Viktor Tatarnyikov, a szovjet küldöttség tagja a bizalom- és biztons'ágerősítő intézkedésekkel, valamint a leszereléssel' foglalkozó stockholmi konferencia pénteki plenáris ülésén. A szovjet küldött egyebek között ismertette a Szovjetunió által javasolt átfogó katonai intézkedéseket, amelyek a Helsinkiben kezdődött folyamat Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt kedden megválasztott főtitkára a rádiónak és a televíziónak pénteken adott, első interjújában kijelentette, hogy a Craxi-kor- mány válságba jutott, ezért „minél előbb le kell mondania”. Hozzátette: már a közös piaci választások előtt nyilvánvaló volt a válság, ezt a szavazás kimenetele is igazolta. A kommunisták a június n-i választás eredményeképpen megnövekedett erejükkel arra törekszenek, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzék. Natta a párt politikai irányvonalának változatlanságát hangsúlyozta, és a demokratikus alternatíva általános célja mellett az enyhülést, a fegyverzetcsökkentést, a békét, valamint az igazságos gazdaságpolitika megvalósításának és a közerkölcs megjavításának szükségességét állította előtérbe. Az alternatíva — mondotta — nem jelent azonnal megvalósítandó kormányformát. Most az a legfontosabb, hogy elismerjék a válság tényét, az OKP csak ezután, a többi párt álláspontjának ismeretében hozza nyilvánosságra elképzeléseit — mondotta az OKP főtitkára. A kommunista vezető kitért a szocialistákkal fennálló ellentétekre is. Kijelentette: az OKP továbbra is a baloldali és a demokratikus erőkkel való egység politikáját tartja irányadónak. Az ellentéteket egyébként sem a kommunisták idézték elő, de nem is valamely kormányintézkedés Űj ellenséget szerzett magának Izrael Libanonban, amikor szerdán és csütörtökön ismételten légi- és haditengerészeti támadásokat hajtott végre az Iszlám Egyesülési Mozgalomnak egy Tripoli közelében fekvő szigeten működő kiképzőtábora ellen. Az Iszlám Egyesülési Mozgalom a Palesztin Ellenállási Mozgalom belső konfliktusában Jasszer Arafat híveit támogatta az El Fatah lázadó szárnyával szemben, de mindeddig nem csatlakozott az izraeli megszállással szemben kibontakozott fegyveres ellenálláshoz. Pénteken rákétavetőből kilőtt lövedék robbant az izraeli—libanoni határon levő Miszgav Am kibuc közelében. Az izraeli megszálló csapatok kiterjedt hajtóvadászatot indítottak a libanoni ellenállók felkutatására, mert az ilyen típusú támadások rácáfolnak arra a gyakran hangoztatott állításra, hogy a két év előtti libanoni hadjárattal „örök időkre garantálták Galilea biztonságát”. Az észak-libanoni célpont ellen végrehajtott izraeli támadást elítélő bejrúti politikusok — köztük Nahib Berri, a dél-libanoni újjáépítési és fejlesztési ügyek államminisztere és Karim Mrue, a Libanoni KP Politikai Bizottságának tagja — azzal vádolták Izraelt. hogy meg akarja hiúsítani a libanoni nemzeti megbékélést, a nemzetközi egységkormány rendezésére és a nyugalom helyreállítására irátovábbfejlesztését szolgálják. Hangsúlyozta, hogy korlátozni kell a szárazföldi erők hadgyakorlatainak méreteit, majd rámutatott: különösen időszerű ez most, amikor a NATO-or- szágok nagy hadgyakorlatokat tartanak a legkülönbözőbb haderőnemek kontingensei és tartalékosok részvételével, s amerikai szárazföldi és légi egységeket is átszállítanak az Egyesült Államokból Európába. Tatarnyikov megállapította: fontos lenne, ha sikerülne (például a mozgó bérskáláról szóló dekrétum), hanem az OSZP vezető csoportjának az a törekvése, hogy a szocialista párt előtérbe helyezésével félreállítsák a kommunista pártot, bizonyos mértékben kétessé tegyék törvényességét is. A párt külkapcsolataira vonatkozó tervekről szólva Natta az egyenlőségen és az önállóságon alapuló, több irányú kapcsolatépítést hangsúlyozta, azt, hogy az OKP nemcsak a kommunista, hanem a szocialista és a szociáldemokrata pártokkal, valamint a haladó és felszabadító mozgalmakkal is fejleszteni kívánja az együttműködést. Ami Olaszország szövetsége- si hovatartozását illeti, azt a kommunisták nem vitatják, a hivatalos külpolitika konkrét megvalósítását, érvényesítését azonban bírálni fogják — szögezte le az OKP főtitkára. Rövid, négyórás látogatását befejezve, Mitterrand francia elnök péntek délután elutazott Madridból. Ezt megelőzően előbb Felipe González miniszterelnökkel, majd János Károly királlyal együtt hármasban áttekintették a kétoldalú kapcsolatok, valamint a nemzetközi élet időszerű kérdéseit. Mitterrand tájékoztatta vendéglátóit a közös piaci tagországok hét eleji csúcstalálkonyuló erőfeszítéseit. Az újabb agresszió egyrészt nyilvánvalóan izraeli választási érdekeket szolgált, másrészt bátorítást adott a libanoni rendezéssel szembehelyezkedő, az Izraellel együttműködő jobboldali milíciáknak — mutatott rá az LKP képviselője. A Libanoni KP és a Haladó Szocialista Párt kezdeményezése nyomán széles körű egyeztető tárgyalások kezdődtek a haladó pártokat tömörítő új szövetség, a nemzeti demokratikus front létrehozásáról. Georges Haul, az LKP KB főtitkára eredményekkel biztató eszmecserét folytatott a Baath-párt és a Szíriái Nemzeti Szociális Párt vezetőivel. ímeli kalómkdó A nemzetközi hajózási jogokat semmibe vevő kalózakciót hajtott végre pénteken az izraeli hadiflotta Libanon területi vizein — jelentette az Arab Libanon Hangja nevű, bejrúti nasszerista rádió. Az izraeli naszádok feltartóztatták, majd több mint hatvan utasával a fedélzetén a haifai kikötőbe kényszerítették az Alisur Blanco nevő panamai utasszállító hajót, amely a ciprusi Larnacából a nyugat-bejrúti ideiglenes kikötőbe tartott. A kalózakció feltételezett célja az utasok ellenőrzése, egyes utasok elrablása volt. A szóban forgó hajó menetrendszerűen közlekedik Larnaca és Nyugat-Bejrút között. megállapodni abban, hogy a felek előzetesen értesítik egymást az Európában, valamint az Európával határos tengeri térségben és légtérben folyó nagyméretű szárazföldi, légi és haditengerészeti gyakorlatokról, továbbá a szárazföldi alakulatok és a légierő egységeinek nagyméretű mozgásairól és átcsoportosításától. A szovjet küldött bírálta az Egyesült Államoknak és néhány NATO-országnak az egyoldalú katonai fölény megszerzésére irányuló azon kísérleteit, hogy felderítő adatokhoz jussanak a Varsói Szerződés országai fegyveres erőinek struktúrájáról, mozgósítási képességéről és átcsoportosításáról. A felderítési szándékra utal az, hogy a nyugati javaslatok nem vonatkoznának az Egyesült Államok területén állomásozó fegyveres erőkre és a Szovjetunió, a többi szocialista ország körüli amerikai támaszpontokra. Ez viszont az egyenjogúság és az egyenlő biztonság elvének megsértése, s nem erősíti a bizalmat és a biztonságot — hangsúlyozta a szovjet küldött. Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) fontos posztjain történt változásokat jelentettek be csütörtökön Washingtonban. Leváltották posztjáról John Steint, a titkos CIA-műveletek irodájának igazgatóját. Helyére Clair George került, aki mostanáig a kongresszussal való kapcsolatok felelőse volt a CIA igazgató testületében. A leváltott zójáról, valamint a szovjet vezetőkkel folytatott múlt heti moszkvai megbeszéléseiről. Megfigyelők szerint a spanyol—francia magasszintű megbeszélésekre olyan időpontban került sor, amikor a két ország kapcsolatát évek óta terhelő problémák közelebb jutottak a megoldáshoz. A péntek délutáni spanyol —francia csúcstalálkozón a felek — a nemzetközi élet időszerű kérdéseit illetően — egyetértettek abban, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján, a kölcsönös érdekek figyelembe vételével kell megoldani. Befejeződtek Craxi és Mauroy tárgyalásai Péntek délután befejeződtek Bettino Craxi olasz miniszterelnök és Pierre Mauroy francia kormányfő római tárgyalásai. Közös sajtóértekezletükön közölték, hogy a legfontosabb kérdésekben teljes nézetazonosság alakult ki közöttük, s megállapodtak a két ország együttműködésének fejlesztésében. Craxi kijelentette, hogy az olasz kormány támogatja a Nyugat-európai Unió erősítését célzó francia tervet. Elmondta, hogy az érintett országok — Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Nagy-Britannia és az NSZK — külügy- és hadügyminisztereinek októberre tervezett római értekezletén a katonai fejlesztés és együttműködés tartalmi kérdéseiről fognak tárgyalni. Pierre Mauroy a nap folyamán a francia nagykövetségen tálálkozott a legjelentősebb olasz politikai pártok vezetőivel, köztük Alessandro Nattá- yal, az OKP főtitkárával. A francia miniszterelnököt csütörtökön fogadta Sandró Pertini köztársasági elnök. Steint a kevésbé jelentős főfelügyelői posztra tették. A CIA-n belül végrehajtott személycserék még további négy magasrangú tisztségviselőt érintenek. így, többek között, a CIA-hierarchián belül a harmadik legfontosabb személy, Charles ßriggs is távozni kényszerült. A CIA szóvivője a személyi változásokat a káderek rostálásán alapuló rutinszerű lépésnek nevezte. A kongresszus egy magát .megnevezni nem kívánó tagjai azonban közölte, hogy az átszervezés hátterében a kongresszus és a CIA között a nicaraguai kikötők elakríásí- tása kapcsán kialakult jelentős nézeteltérések állnak. Reagan hangnemváltása arról tanúskodik, hogy a republikánusok aggodalommal tekintenek a novemberi elnökválasztás elé — jelentette ki Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára New York-i sajtóértekezletén. — A leszerelési tárgyalásokat éppen az vitte zsákErich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke Berlinben fogadta Dmitrij Usztyinov marsallt, az SZKP KB PB tagját, honvédelmi minisztert, aki a szovjet szárazföldi és haditengerészeti erők részvételével folyó törzsvezetési hadgyakorlat alkalmából tartózkodik az NDK-ban. A baráti légkörű találkozón Erich Honecker és Dmitrij Usztyinov véleményt cserélt az európai biztonság és béke időszerű problémáiról, a szocialista közösség népei és hadseregei közötti testvéri barátság erősítéséről és védelmi képességük fokozásáról. A megbeszélésen jelen volt Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NSZEP KB PB tagja, az NDK nemzetvédelmi minisztere, Egon Krenz, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára, valamint Viktor Kulikov marsall, a szovjet honMiközben a hivatalos Tokió támogatásáról biztosította az amerikai nukleáris fegyvereknek a térségben való megjelenését, Jápánban mind szélesebb méreteket ölt a tiltakozás az Egyesült Államok veszélyes politikája ellen. A Japán Kommunista Párt pénteken nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok megkezdte haditengerészeti erőinek Toma- hawk-típusú; nukleáris robbanótöltetek célba juttatására alkalmas robotrepülőgépekkel történő felszerelését. Nyilatkozatában rámutatott: az amerikai lépés tovább fokozza annak veszélyét, hogy Japán nukleáris háborúba sodródik. A JKP egyben elítélte a japán kormány magatartását.is, amely lehetővé teszi nukleáris fegyvereket szállító amerikai hadihajók Japánban való kikötését. Tokió politikája gyakorlatilag az érvényben lévő antinukleáris alapelvek felutcába, hogy az elnök semmit nem akart tenni a kapcsolatok javításáért. Ha az elnök valóban kívánná a tárgyalások újrakezdését és a megállapodást, akkor meg kellene szüntetnie a Pershing rakéták és 'a manőverező robotrepülőgépek nyugat-európai telepítését — mondta Gus Hall. védelmi miniszter első helyettese, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Qhf Ptrlme az NBK-han Olof Palme svéd miniszter- elnök pénteken délben kétnapos munkalátogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett. A Rostock megyei Peen- münde repülőterén E rich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke fogadta a svéd vendéget. A repülőtérről a svéd küldöttség gépkocsin Stralsund városába utazott, ahol délután megkezdődnek a hivatalos megbeszélések adását jelenti — szögezte le nyilatkozatában a párt. A japán kommunisták tiltakozásával egy időben több békeszervezet és diákszövetség emelte fel szavát az amerikai nukleáris fegyverek rendszerbe állítása és a szigetország területére történő behozatala ellen. Ugyancsak pénteken Abe, Sintaro külügyminiszter a parlamentben megerősítette, hogy a japán hadsereg, az úgynevezett önvédelmi erők egységei a jövőben együtt gyakorlatoznak majd a Tomahaw- kokkal felszerelt amerikai hadihajókkal. Szavaiból az tűnt ki, hogy Tokió ezeket a hadgyakorlatokat összeegyeztethe- tőnek tartja a kizárólag önvédelmet engedélyező japán alkotmánnyal. Két új szó vjji műhold A Szovjetunióban csütörtökön és pénteken két műholdat állítottak föld körüli pályára a világűr kutatásának folytatására. A csütörtökön felbocsátott „Kozmosz—1578” pályaadatai a következők: kezdeti keringési ideje 105 perc, a föld felszínétől mért legnagyobb távolsága 1673 kilométer. A pénteken felbocsátott „Kozmosz—1579” adatai: kezdeti keringési ideje 89,6 perc, a föld felszínétől mért legnagyobb távolsága 281 kilométer, legkisebb távolsága 257 kilométert. Mindkét műhold fedélzeti berendezései rendben működnek. A NÉPI LENGYELORSZÁG 40 ÉVÉ III. a BmmmmminisíK Az elmúlt hetekhez hasonlóan most és minden következő szombati számunkban még négy cikk található Lengyelországról, a végén két kérdéssel és totószerű három válaszlehetőséggel. (1, X, 2). Kérjük, hogy a válaszokat gyűjtsék össze és együtt küldjék be a következő címre: LENGYEL KULTÜRA, 1085 Budapest VI., Nagymező u. 15. A BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1984. július 31. A helyes megfejtők között a következő díjakat sorsolják ki: — Fődíj: kétszemélyes, négynapos tartózkodás a varsói Fórum szállóban, oda-vissza ingyenes repülőjegy- gyei. — További díjak: 2 értékes lengyel népművészeti tárgy, az luterpress, az Orbis, a LOT és a budapesti Lengyel Kultúra ajándékai. — Sorsolás: 1984. augusztus 15-én, a nyertesek névsorát lapunkban augusztus 20-a után közöljük. A háborús megpróbáltatások meghatározóak voltak Lengyelország külpolitikájában is, amellyel immár négy évtizede az európai és a világbéke megőrzésének ügyét szolgálja. Ezt tükrözte már 1948 augusztusában a wroclawi nemzetközi értelmiségi békekongresszus, majd az 1949 áprilisában megrendezett első béke-világkongresszüs. Nehéz lenne felsorolni a háború óta eltelt időszakban tett valamennyi lengyel kezdeményezést. Csupán a legfontosabbakat említjük. Lengyelország az ENSZ-ben támogatta a Szovjetuniónak azt a határozattervezeti javaslatát, hogy egyharmadával redukálják az öt nagyhatalom haderejét és tiltsák be az atomfegyver alkalmazását (1948). Határozattervezetet terjesztett elő „Az új világháború veszélyének a megelőzéséről” (1953), és támogatta az aurópai közös biztonsági rendszer létrehozására vonatkozó szovjet javaslatit (1954). Az ún. Rapacki-terv egy közép-európai atomfegyvermentes övezet megteremtését javasolta. A Lengyel Népköz- társaság akkori külügyminisztere, Adam Rapacki 1957 októberében ismertette a tervet az ENSZ-közgyűlés XII. ülésszakán. 1962-ben Lengyelország a Genfi Leszerelési Bizottságban (amelynek 1959-től a tagía) előterjesztette a módosított formájú Rapacki-tervet a közép-európai hagyományos és atomfegyverzet korlátozásáról. Két evvel később az európai biztonság ügyével kapcsolatos kérdések megvitatása céljából valamennyi európai ország, továbbá a Szovjetunió és az USA részvételével egy konferencia összehívását javasolta. Ily módon lassan mindinkább utat tör magának az európai biztonsági és együttműködési konferencia eszméje, amely a helsinki európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának 1975. augusztus 1-én történt aláírásával ölt testet. Ezzel párhuzamosan Lengyelország aktív tevékenységbe kezd az ENSZ-főtitkár 1974. évi, a leszerelési világkonferencia összehívását szorgalmazó javaslata megvalósítása érdekében. Az említett javaslat részbeni megvalósulásának tekinthet^ az ENSZ-Jtözgyűlés két — 1978-ban és 1983-ban tartott — leszerelési ülésszaka. 1978 decemberében az ENSZ-közgyűlés határozatban szentesítette azt a lengyel javaslatot, amelynek célja a békére való nevelés. A helsinki záróokmányt rláirt államok madridi találkozója a nyolcvanas évek küszöbén védekezésre kényszeríti Lengyelországot. Kénytelen szembeszállni azokkal a próbálkozásokkal, amelyek az ország problémáit a belső politikai helyzetének és nemzetközi pozíciójának a megingatására kívánják felhasználni. A stockholmi bizalom- és blztonságérősítő konferencián már ismét a béke ügyéért tevékenykedhet Lengyelország. Kérdések: I. Melyik évben terjesztették elő a Rapacki-tervet? 1. 1957-ben X. 1980-ban 2. 1965-ben 1978 decemberében az ENSZ-köz- i?yűlés határozat formájában fogadta cl azt a lengyel javaslatot, amelvnek témája . .. 1. A békére való nevelés X. A közép-európai atomfegyver- mentes övezet megteremtése 2. A fegyverkezési verseny megfékezése Alessandro Natta első nyilatkozata Az OKP irányvonala változatlan Az LKP az izraeli támadásokról A nemzeti megbékélés ellen Spanyol-francia csúcstalálkozó Előtérben okét ország viszonya Változások a CIA vezető posztjain Nézeteltérések a háttérben Gus Hsll sajtóértekezlete Reagan választási taktikája Amerikái nukleáris fegyverek hpán felségvizein Szélesedik a tiltakozás