Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-27 / 149. szám
msr .IIH'I'I 1984. JÚNIUS 37., SZERDA Csemyenko fogadta Phomvihane-t Szovjet-laoszi tárgyalások Konsztantyin Csemyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden Moszkvában találkozott Kay- sone Fhomvihane-nal, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárával, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökével. A testvéri barátság légkörében megtartott, szívélyes hangú megbeszélésen a teljes nézetazonosság jegyében megvi. tatták a Szovjetunió és Laosz bel- és külpolitikájának több kérdését, kétoldalú kapcsolataikat és a nemzetközi helyzetet. Kaysone Phomvihane Laosz kormányának és népének támogatásáról biztosította az SZKP és a szovjet állam lenini békepolitikáját és őszinte köszönetét mondott a Szovjetunió által Laosznak nyújtott önzetlen támogatásért. Konsz. tantyin Csernyeko megerősítetté, hogy az SZKP és a Szovjetunió továbbra is segíti és támogatja a Laoszi Népi Forradalmi Pártot, a laoszi népet. Nemzetközi kérdésekről szólva Konsztantyin Csernyen- ko és Kaysone Phomvihane különösen nagy figyelmet szentelt az ázsiai, s azon belül a délkelet-ázsiai helyzetnek. Nyugtalanítónak nevezték az Egyesült Államoknak és sző. vetségeseinek azt a törekvését, hogy erősítsék Ázsia militari- zálódását, és felszítsák a térségben a politikai és katonai konfrontáció tűzfészkeit. Határozottan elítélték a kínai, hatóságok Vietnam, Laosz és Kambzodzsa elleni ellenséges tevékenységét, s a reakciós thaiföldi körök nemrég Laosz ellen végrehajtott fegyveres provokációit. Hangsúlyozták, hogy Ázsiában még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a béke és a biztonság megszilárdítása érdekében. Ezt segítené elő — mutattak rá —, ha a gyakorlatban alkalmaznák azo. kát az építő jellegű javaslatokat, amelyeket a Szovjetunió, a Mongol Népköztársaság és a három indokínai állam tett a térség helyzetének normalizálása érdekében. Ellentmondó jelentések az iraki—iráni frontról Husszein Szaúd-Arábiábaa Irán hétfőn megerősítette a' vasárnap a Perzsa (Arab)- öbölben végrehajtott iraki légitámadás hírét. Az iraki légierő a hét végén haditengerészeti célpontok ellen intézett támadást. A támadás során az iráni Hárg-szigeti kikötő közelében találat ért egy görög olajszállító hajót is. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelentése szerint Irak — megsértve a két ország között két hete életbe lépett részleges tűzszüneti megállapodást — hétfőn bombázta Abadan városát. Teherán azonban tagadta, hogy az iráni hadsereg a frontvonal déli szakaszán Bászra iraki várost nehéztüzérséggel lőtte. Olajipari források értesülése szerint Irán fejleszteni kívánja az öbölben dúló harcoktól viszonylag távol eső egyik olajkikötőjét. Teherán két japán céget kért fel két olajtartály építésére a Hormuzi- szorosnál fekvő Lavan szigeten. ★ Husszein jordániai király kedden Szaúd-Arábiába utazott. Az ammani rádió közölte, hogy Husszeint — váratlanul bejelentett — útjára elkísérte Obeidat kormányfő és több magas rangú személyiség is. Csak röviden... At* ENSZ nemzetközi kereskedelmi jogi bizottsága dr. SZáSz Iván címzetes egyetemi tanárt, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjét választotta meg elnökévé. KIZÁRTAK az ARDE elnevezésű nicaraguai ellenforradalmi tömörülésből Eden Pas- torát, a szervezet egyik alapító tagját — jelentette kedden az EFE spanyol hírügynökség. A korábban Zéro-parancsnok- ként ismert partizánvezér, aki később az ellenforradalom oldalára állt, Alfonso Robelóval, a nicaraguai kormányzó tanács — külföldre távozott — volt tagjával együtt hozta létre az ARDE-t. A kizárást a Robeló- hoz hű négy csoportosulás határozta el. Robelo a döntés pillanatában Washingtonban tartózkodott. LATIN-AMERIKA ELLENI „megtorlásnak” minősítette több latin-amerikai kormány az Egyesült Államok kereskedelmi bankjainak hétfői döntését, amellyel — 0,5 százalék- ponttal — 13 százalékra emelték a prime rate-et, a legjobb ügyfeleknek felszámított irányadó kamatot. Sajót területtel, épülettel rendelkező jutalékos felvásárlókat és gyűjtőkereskedőket keresünk vas-, színesfém-, papír- és textilhulladék felvásárlására, teljes vagy részmunkaidőben, Pest megye területén Érdeklődni és jelentkezni lehet a következő helységekben a telepvezetőnél: Alsónémedi, Cegléd, Dunaharaszti. Érd, Gödöllő, Kiskunlacháza, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Szentendre, Vác. Budapest és vidéke »f« Nyersanyaghasznosító Vállalat Az uralkodó az elmúlt hetekben sorra felkereste a Perzsa (Arab)-öböl mentén fekvő államokat. Husszein az iraki—iráni háborúban Irak támogatójaként lépett fel és egy esetleges iráni támadással szemben felajánlotta segítségét az öböl védelmében. A JKSZ KB-efnökség áj elnöke A JKSZ KB elnöksége kedden Belgrádban megtartott ülésén Ali Sukriját választotta meg egyéves megbízatási időre az elnökség új elnökévé. Az elnökség köszönetét mondott Dragoszlav Markovicsnak, a testület .eddigi elnökének egyéves megbízatási ideje alatt végzett munkájáért. Ali Su-krija albán nemzetiségű, Koszovszka Mitrovicán született 1919-ben. A Jugoszláv Kommunista Pártba 1939-ben vették fel. Részt vett a jugoszláv antifasiszta népfelszabadító háborúban. 1945 óta felelős párt- és állami tisztségeket töltött be. Az elnökség ugyancsak keddi ülésén kétéves megbízatási időre a testület titkárává Dim- c se Belovszkit választotta meg. Szardíniái választások A baloldali pártok előretörése A vasárnap és hétfőn tartott szardíniái választások eredményeként ismét a Kereszténydemokrata Párt vált a sziget első pártjává: megszerezte a szavazatok 32,3 százalékát. Ez az arány nagyobb, mint amit egy héttel korábban ért el a közös piaci választásokon, de kisebb, mint az 1979-es tartományi választásokon szerzett vok- soké, s emiatt a párt a tartományi tanácsban 5 helyet veszített. Az Olasz Kommunista Párt a múlt hetinél kevesebb szavazatot szerzett, de az 1979-es választásokhoz képest sokkal jobb eredményt ért el, és így két újabb mandátumot szerzett. A miniszterelnök pártja, az Olasz Szocialista Párt 2 ponttal javított a június 17-én elért 8,1 százalékhoz viszonyítva, ennek ellenére elveszített egy helyet a caglia- ri parlamentben. A leglátványosabb sikert a nagyobb autonómiát követelő Szárd Akciópárt mondhatja magáénak: a 13,8 százalékos szavazatarány 9 képviselőjét juttatta a sziget parlamentjébe. Az öt évvel ezelőtt szerzett mindössze 3,3 százalék csupán 3 képviselői helyet tett lehetővé számára. Vasárnap és hétfőn 88 olasz településen újították meg a helyi tanácsokat. Kiemelkedő jelentőségűnek tekintik azt, hogy a nagyvárosok közül San Remóban 5 százalékos többséghez jutott az OKP, ugyanakkor a DC 4 százalékot veszített. Erősen visszaesett a Szocialista Párt. A részleges választásban érintett egyetlen tartományi központban, Matúrában az OKP, egy, a KDP két helyet veszített. Discovery űrrepülőgép Ismét nm s a rajt Kedden sem sikerült a harmadik amerikai űrrepülőgép rajtja. A Discovery nevű űrrepülőgép egyik hajtóműve nem indult be, mire a fedélzeti számítógép leállította a másik két, már működésben levő hajtóművet. Egy nappal korábban a fedélzeti számítógépek egyike romlott el, s emiatt kellett elhalasztani a rajtot. A keddihez hasonló hiba eddig még nem fordult elő az amerikai űsrepülések történetében, és a szakemberek az első percekben nem tudtak magyarázatot adni okára. Azt azonban máris kijelentették, hogy a hiba legkevesebb két- három hetes késést eredményezhet a programban. A rajt meghiúsulása után a személyzet nem hagyhatta el azonnal az űrrepülőgép kabinját, mert előbb ki kellett kapcsolniuk minden berendezést. A hiba okának kivizsgálását csak később kezdhetik el a NASA, az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal szakértőd. Közös piaci csúcs llhgadták a b A közös piaci csúcsértekezleten hosszú vita után, kedden megegyeztek az Angliának nyúj tandó visszatérítés kérdésében. A kormányfők délelőtti tanácskozása belenyúlt a délutáni órákba, amikor létrejött a megegyezés, amelynek lényege a következő: Anglia 1984-ben egymilliárd ECU (mintegy 800 millió dollár), értékű visszatérítést kap (Margaret Thatcher a tavaszi brüsszeli értekezleten még 1250 millió ECUT követelt), 1985-től kezdve nem állandó összegben . szabják meg a visszatérítést, hanem a közös kasszába való angol befizetések és az abból kapott ösz- szegek közötti különbség százalékos arányában. Ezt az arányt az Anglia terhére mutatkozó deficit 66 százalékár ban állapították meg. de nem véglegesen, ment bizonyos időszak elteltével (néhány év múlva) felülvizsgálják majd. Leszavazták a kiegészítő segély programját Amerikai szenátusi döntés Az amerikai szenátus hétfőn elsöprő többséggel leszavazta a nicaraguai ellenforradalmárok számára az elnök által kért 21 millió dolláros kiegészítő segélyt. A szenátus 88 szavazattal egy ellenében úgy döntött, hogy nem támogatja az elnöknek azt a kérését, hogy nyújtsanak kiegészítő segélyt a Cl A közvetítésével a nicaraguai kormány ellen harcoló ellenforradalmároknak. Hétfőn a mexikói Manzanil- las üdülőhelyen amerikai—nicaraguai tárgyalások kezdődtek a két ország közötti problémák megvitatása céljából. A találkozón nicaraguai részről Vidor Hugo Tinoco külügy. miniszter-helyettes, amerikai részről pedig Harry Shlaude- man, a kormány közép-amerikai különmegbízottja Vesz részt. A tárgyalások megnyitásán részt vett Bernardo Sepulveda mexikói külügyminiszter is. A megbeszélések részleteit nem hozták nyilvánosságra. A tárgyalásokról Daniel Ortega, a nicaraguai nemzeti újjáépítés kormánya kormányzó tanácsának koordinátora és George Shultz amerikai külügyminiszter június 1-én tartott managuqi. megbeszélésein döntöttek. A jelenlegi tárgyalásokról Nicaragua azt reméli, hogy azok rendszeressé válnak és lehetőséget nyújtanak a közép-amerikai helyzet politikai rendezésére. Kennedy szenátor áldását adta Mondale jelöltségére Hart békülékenyebbé vélt Áldását adta Walter Mondale elnökjelöltségére Edward Kennedy szenátor, a Demokrata Párt liberális szárnyának egyik legbefplyggpsabb személyisége. Monaáie íőellenlábasa, Gary Hart coloradói szenátor bejelentette: a pártegység érdekében eltekint a delegátusok újrafelosztásától a San Fran- cisco-i demokrata konvención. Kennedy vasárnap éjjel ösz- szehozott egy telefonbeszélgetést Mondale és Hart között: ennek eredményeként a két politikus kedden New Yorkban első ízben találkozott egymással a keserű utóízű elnökválasztási kampány óta. Gary Hart ugyancsak hétfőn levélben közölte Charles Ma- natt-tal, a Demokrata Párt országos titkárával: lemond arról, hogy a koncención akciót kezdeményezzen Mondale több mint hatszáz jelölő delegátusának elvitatására. A keddi New York-i találkozónak nagyobb tétje is van. Itt dőlhet el maga mellé veszi-e Mondale alelnökjelöltként a nyugati országrész előválasztásain rendre sikeres szenátort, ahogy négy évvel ezelőtt Reagan is maga mellé vette egykori riválisát — George Bush-t. lesse Jackson Havannában Háromnapos látogatásra Kur bába érkezett hétfő este Jesse Jackson ■ amerikai polgárjogi politikus, aki pályázott a demokrata párti elnökjelöltségre. A havannai repülőtéren vendéglátója, Fidel Castro, a kubai államtanács és miniszter- tanács elnöke fogadta. A repülőtéren Castro kijelentette, hogy Jackson meghívása baráti gesztus az amerikai nép iránt. Jackson válaszában hangoztatta: — Korunk emberének jól végig kell gondolnia egy esetleges háború következményeit. Meg kell találnia a békéhez vezető utat. AMIÓTA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK fokozódó nyomást gyakorol Japánra, hogy távolkeleti katonai-stratégiai terveit minél rövidebb idő alatt megvalósíthassa, egyre gyako-. ribbá válik, hogy a szigetországi haladó erők nagygyűléseken, tömegtüntetéseken emelik fel szavukat a militariz- mus erősödése ellen. Így volt ez a legutóbbi hétvégén is, amikor a „felkelő nap” országának városaiban felvonulásokra, tömeggyűlésekre került sor. Ez alkalommal az adott okot a megmozdulásokra, hogy — jelenlegi formájában — harmincnégy évvel ezelőtt lépett életbe a katonai együttműködést szabályozó — úgynevezett — biztonsági szerződés az Egyesült Államokkal. A tüntetők a szerződés felmondását követelve felemelték szavukat a nukleáris töltettel felszerelt Tomahawk típusú robotrepülőgépeknek a térségben való ál- lomásoztatása ellen is. Washingtonban ugyanis a napokban jelentették be, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket helyez él a sziget- ország közvetlen közelében. Erre pedig a 7. amerikai (csen-, des-óceáni) flottát szemelték ki, s már meg is kezdték a ha- jók Tomahawk típusú — nukleáris töltetekkel is ellátható — robotrepülőgépekkel való felszerelését. JiQYinv^mmm VESZÉLYES M EZT A LÉPÉST előzte meg egy másik, Tokióban elhangzott bejelentés is, amelyre áprilisban került sor. Akkor vált ismertté ugyanis, hogy Washington különleges képzettségű és felszerelésű alakulatokat kíván elhelyezni Okinawán. Nem sokkal később — új adalékként — arról is beszámoltak a japán hírközlőszervek, hogy megtörténtek az előkészületek amerikai F—16-os vadászbombázók szigetországi állomásoztatására. Vagyis, ezek a döntések világosan jelzik, hogy a legutóbbi bejelentés pusztán annak az előre megtervezett folyamatnak a része, hogy Japán a korábbinál nagyobb katonai szerepet vállal a távol-keleti térségben. Washingtonban az úgynevezett „szovjet behatolásra” hivatkozva igyekeznek Tokió és Szöul bevonásával katonaistratégiai hármas szövetséget létrehozni. Ebben pedig — a jelek szerint — Nakaszone Ja- szuhiro miniszterelnöknek jutna az egyik legfontosabb szerep. Nakaszone, mint ismert, az elődjénél is vérmesebb reményeket táplál az iránt, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködést a maga javára kamatoztassa, már hivatali ideje kezdetén kinyilvánította elkötelezettségét a tőkés világ vezető hatalma mellett. Bár az elmúlt év végén — idő előtt — megtartott választások eredményeként a hatalmon levő Liberális Demokrata Párt szavazatokat veszített az országban elburjánzott korrupciós botrányok miatt, ez a jelek szerint csak ideig-óráig tor- pantotta meg a kormány vezetőjét. Nakaszone — mint hír- magyarázók írják — a parla. mentben megerősödött ellenzékkel szemben kiskapukat keres. Ez a magyarázata annak, hogy az utóbbi hónapokban számos magas rangú amerikai kormánytisztviselő kereste fel a szigetországot, hogy a további együttműködésről tárgyaljon. Nem véletlen az sem, hogy a vendégek érkezése előtt, vagy a találkozókat követően olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a tokiói vezetés „zöld utat’’ adott a fegyverkezés ütemének meggyorsítását követelő amerikai elképzeléseknek. KOMMENTÁTOROK TÖBBSZÖR célzást tettek arra is, hogy Japánban elsősorban a fiatalokra nehezedik nyomás, s a kormány őket igyekszik megnyerni agresszív politikai céljainak, mível nekik nincsenek olyan tapasztalataik,, amelyek alapján a fegyverkezés ellenfeleivé válhatnak. A Nakaszo- ne-kormánynak még így is erős belső ellenzékkel kell számolnia, s nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy a parlamentben csak csekély többséggel rendelkezik. Egyre gyakrabban fogalmazódik meg a haladó erők táborában az a gondolat — a veszélyes manővereket látva —, hogy az Egyesült Államokkal való katonai együttműködés fokozódása egy esetleges konfliktusban hadműveleti támasz, ponttá változtathatja az országot. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye is, hogy az amerikai nukleáris eszközöknek a térségben való megjelenése a fegyverkezési versenynek egy új, a korábbinál még magasabb szintű hullámát indíthatja el. Csitári János f