Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

1984. JÚNIUS 23., SZOMBAT

ZINHAZI LEVEL

Találkozók

f Eléggé összesű I rűsodtek az év? I advég eseményei. ! Heteken át zajlott ja fővárosban az J országos színházi találkozó. Eközben megrendezték Gyöngyösön a II. országos monodráma-szemlét. Szolnokon, a zenés színházak találkozóját tartották. Debrecenben országos operatalálkozóra került sor. Ha csak a hivatalos programokat nézzük, akkor is körülbelül harmincöt produkció került a közönség elé, bő egy hónapon belül.

Ha valaki valamennyi előadást megtekintette volna (ez csak elméleti feltételezés, mert ugyanazon a napon, estén egyszerre több helyen is peregtek előadások), akkor most birtokában lenne egy olyan átfogó képnek' a mai magyar színházművészetről, amellyel valószínűleg az országban egyedül büszkélkedhetne —, de ugyanakkor egy pillanatig sem lehetne benne biztos, ■hogy a kép reális,-vagy hogy egyáltalán tud valamit kezdeni a tapasztalataival, azok érvényesek, s alkalmasak tanulságok levonására. Viszont azt sem mondhatná, hogy haszon nélkül nézte végig ezt a sok előadást.

Az is — is, sem — sem magyarázata viszonylag egyszerű. Mint valamennyi találkozón, fesztiválon, szemlén, versenyen, e rendezvényeken is bizonyos válogatás alapján állították össze a műsort. Senki nem remélheti, hogy egy Ilyen válogatás abszolút tökéletes, hiszen eleve bizonyos szempontok szerint tör- ténik, s akkor valaki más felvetheti, miért nem másmilyen szempontok szerint válogattak? S a legkörültekintőbb válogatásnak is lesz egy hibája: az, hogy válogatás. Tehát nem egy teljes kép, hanem csak egy képrész. S mint ilyen, esetleg megtévesztő, mert jobbnak mutatkozik az egésznél. Következésképpen, a részekből levonható tanulságokból hiányozni fog az egészre vonatkoztatható reális értékítélet hitele.

A dolog azonban nem ilyen reménytelen. A statisztikák legtöbbje is csak bizonyos mintavétel alapján készül, a közvéleménykutatóintézetek munkája is hasonló módszereken épül fel, s mégis, eléggé megbízható adatokat lehet így nyerni. Az évad végi szemléken felsorakoztatott előadások is kirajzolják azért a mai magyar színházművészet képét, s e kép, ha nem is hajszálpontos, azért felismerhető vagy jellemző.

T

ermészetesen nekem sem állt módomban megtekinteni valamennyi előadást a találkozókon. Annyi szerencsém azonban mégis volt, hogy évad közben a bemutatók többségét láttam, a fővárosban is, vidéken is. Ez különben valóban szerencse dolga, A magyar színházak évente legalább kétszáz bemutatót tartanak, s ha valalci ezek egyharmadát meg tudja nézni, az már igen-igen jó arány. Kivételesen szorgalmas és szerencsés kritikusok, akiknek idejük, lehetőségük, anyagi bázisuk is elegendő van, talán látják az előadások ötven százalékát. Így aztán egyetlen ember aligha lehet birtokában a bölcsek kövének — de hát. itt megint arra kell és lehet hivatkozni, hogy vannak előadások, melyeket feltétlenül meg kell nézni, s vannak, melyeket nem feltétlenül kell mégnézni. A kétszáz bemutatónak mondjuk a fele érdemleges munka, az egynegyede nem érdekes, a másik negyede egyenesen rossz. A titok — ha van ilyen titok —, az, hogy ki kell tudni számítani, mi melyik kategóriába tartozik. S mivel a színházban születnek ugyan meglepetések, és nem is ritkán, de a teljes kontraformák ritkák, kellő szakmai tapasztalattal, a társulatok, a rendezők, a darabok előzetes ismerete alapján, aránylag kis hilbaszázalékkal előre megjósolható, hogy egy elő-;

adás melyik csoportba , kerülhet. Következésképpen nagyjából tudható, mit érdemes megnézni, mát kell, s mit nem kell, s nem is érdemes. Ez így rettenetesen ridegen hangzik, s feltételez bizonyos előítéleteket, holott előítéletekről sző sem lehet, mert akkor a kritikus minden szava érvényét veszti, és a ridegség is csak annyi, hogy meg kell tanulni a szelektálás néha valóban nem könnyű és nem kényelmes módszereit. Ez nem az adott produkciók, színházak, művészek lebecsülése, inkább ahhoz hasonlítható, ahogyan a sportesemények szurkolói érzik meg, ha valahol valami jóra számíthatnak, vagy ha valahol ki sem érdemes ülni a tribünre, mert tudható, hogy nem lesz jó meccs.

Nos, mindezek után persze kiben-kiben kialakul valamilyen kép a színházakról, az évadról, a teljesítményekről, vagy a teljesítmények rniné- műségéről. A találkozók alapján ez számomra nagyjából így fest: maguk a különböző rendezvények a mai magyar színházművészet egészéről nagyjából elfogadható képet adtak. Szépítették ugyan e kép bizonyos vonásait, mert a java munkákat mutatták be, sőt, az országos színházi találkozó budapesti bemutatói melléj még egy párhuzamos bemutatósorozatot is szervezve, egyes vidéki színházakról különösen jó képet alakítottak ki, nagyjából mégis azt mutatják, ami a realitás: ez a színházművészet egyféle konszolidálódottság állapotában van. Ez annyit jelent, hogy bekövetkezett bizonyos nivellálódás. A kiemelkedő nagy előadások száma elég alacsony volt, legalábbis alacsonyabb a kívánatosnál. Igazán nagy kiugrást sem tapasztalhattunk; a budapesti találkozón díjakkal bőségesen jutalmazott kaposvári társulattól is azt láthattuk, ami rájuk évek óta jellemző, s bár ez csöppet sem kevés, mégsem felfedezés, hanem egy tény, egy helyzet regisztrálása. Ugyanakkor túlságosan, kirívóan rossz előadásokkal sem találkozhattunk; még a leggyöngébb produkciókban is .voltak értékek! részleges kitűnő megoldások. Az igazán jellemző a megbízható, se erre, se arra ki nem lengő teljesítmény; dicsérhető, de nem magasztalható, szidható, de nem ledorongolható.

E

s éppen ez az, ami nekem egy kicsit

nem tetszik. Ez a

szolid, kicsit szürke biztonsági játék. Ez a nem jeges — nem forró langyosvíz, ez a jólfésültség. " Nem

botrányokat, s nem is a művelődéspolitikát heccelő fügét mutogatásokat várnék helyettük. (Ilyenek amúgy is akadnak.) Mindössze két dolgot várnék, de azt nagyon: hogy a modern színházművészet eszközeivel bátran élő, merészen megcsinált előadásokat láthassunk, s hogy a magyar színház erőteljesebben tükrözze azt a társadalmi valóságot, amelyben él és működik.

Takács István

Rangos mezőny

Kórusverseny

Az idén ismét megrendezik Debrecenben a már egész Európa egyik legrangosabb zenei eseményének számító Bartók Béla nemzetközi kórus- versenyt. A július 9. és 15. között megrendezésre kerülő kórusversenyre 26 külföldi és 26 hazai énekkart várnak. A külföldi kórusok 16 országból érkeznek. A benevezett énekkarok gyermek-, ifjúsági női, ifjúsági vegyes, női, férfi-, vegyes és kamarakórus kategóriában mérik össze tudásukat. A korábbi évek hagyományait követve a versenyek mellett az idén is tartanak folklórbemutatókat hazai és külföldi énekesek közreműködésével.

A kórusverseny rendező bizottsága az idén első ízben versenyt hirdetett a nemzetközi találkozó nagydíjáért. Csak az egyes kategóriák győztesei pályázhatnak rá. A teljesítményüket 15 tagú nemzetközi zsűri értékeli. A kórusverseny július 9-én, délután öt órakor a részt vevő énekkarok felvonulásával kezdődik Debrecenben. A megnyitó ünnepség fél órával később a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti parkban lesz.

A hasonló énekkari ünnepségeknek már régi hagyományai vannak a Hajdú-Bihar megyeszékhelyen. 1740-ben, Maróthi György vezetésével, ebben a városban alakult meg hazánk első többszólamú kórusa, a Kollégiumi Kántus.

Bartók és Kodály műveinek korai megszólaltatásával az új magyar zene mellett is az elsők között tett hitet a város. A szerző jelenlétében 1934-bep Kodály-estet rendeztek a város ifjúsági énekkarai, később Kodály hozzájárult, hogy még életében a nevét viselje a deb- i'eceni vegyes kórus. Az 1961- ben megrendezett Bartók Béla I. nemzetközi kórusverseny a debreceni Kodály-kórus sikeres külföldi szereplésére épült. A második kórusversenyt 1968-ban tartották, azóta kétévenként adnak egymásnak randevút az európai kórusmuzsika kiemelkedő képviselői Debrecenben.

Libresszó — díszeleg a felirat a bági művelődési központ bejárata fölött. Kora délután van, alig valamivel nyitás után, a helyiség még üres. A büfé vezetője sajnálkozva mondja: ilyenkor nincs itt senki, az irodán általában délelőtt dolgoznak, s ma délután még próba sincsen.

A tiszta, ízléses kis presszó — a művelődési ház előteréből alakították ki — onnan kapta kicsit furcsa nevét, hogy a kávézás, sörözés mellett újságokat, folyóiratokat is lehet olvasni. A délután folyamán még többször járunk itt, de legfeljebb hárman-négyen ülnek bent.

Helyet adnak

A művelődési ház meglehetősen csúnya és kopott. Kis leleménnyel és sok pénzzel viszont jó adottságú épületté lehetne alakítani. A közeljövőben persze erre nincs remény. Az embernek az a benyomása, hogy máskor sem lehet itt valami pezsgő élet. A körülmények sem alkalmasak erre.

A művelődési ház igazgatóját, Széphalmi Pálnét a lakásán találjuk meg. Nem nagyon igyekszik cáfolni megérzéseinket.

— Összesen hárman vagyunk, de van egy művelődési házunk a társközségben, Hé- vízgyörkön is. Itt Bagón ketten dolgozunk, de egyikünk sem népművelő. Amikor két évvel ezelőtt idejöttem, azzal fogadtak: nem kell az embereknek semmi, legfeljebb a disco. Hát még az sem kell! Legutóbb ketten jöttek el. Persze nem nagyon csodálkozom, hiszen nem tudjuk felvenni a versenyt a vendéglátós diseó- val. A házban működik a mozi is, úgy-ahogy eltartja magát, de többnyire csak a gyerekek jönnek. Kiscsoportok is funkcionálnak. Van aztán húszharminc fiatal, akik bejárogat- nak, ifjúsági klubot szeretnének, talán lesz belőle valami. De hát nem tudok nekik semmit adni, legfeljebb helyet.

Ez így nagyon kiábrándítóan hangzik. Még akkor is, ha tudjuk, az émberek többsége eljár dolgozni, hogy szinte minden háznál fóliáznak. S önmagában még az sem magyarázat, hogy a faluban, vagy fél tucat kocsma, presszó, vendéglő van. Bár ezekkel kon- kurrálni a művelődési ház képtelen. Az egyik csárdában autósmozi nyílik, a másik pedig sex-show-val csalogatja az embereket.

Ez a szenvedélyem

Azt mondják, Bagón két dolog érdekli az embereket: a helybeli focicsapat eredményei és a falu folklór hagyományai, a néptánc. Jamrik László tanácselnök Is a Muharay nép- táncegyüttesről beszél elsőként, amikor a művelődési ház munkájáról faggatom.

— Művelődési központ — javít ki kis nehezteléssel a hangjában. — A fő tevékenységük valóban az együtteshez kapcsolódik. Százhúsz tagot számlálnak az óvodás kordáktól egészen a 70—80 éves korosztályig. Sok pénzbe kerül egy ekkora, országos hírű együttes fönntartása, ez igaz. De az emberék szívügyüknek érzik, s tudomásul veszik, ba miatta esetleg másra kevesebb pénz jut. Egy-egy fellépésükre több autóval is elkísérik a csoportot.

— Tulajdonképpen én Is az együttes miatt kerültem ide, azért hívtak — mondja Széphalmi Páiné. — Természetes, hogy ez határozza meg a ház munkáját is. Nekem ez a szenvedélyem, nekem ez a fontos. Amennyire lehet és tudom, csinálom a többi dolgot. Legalábbis megpróbálom. Egyébként nem kerül ez a csoport

V-FIGYELŐ

A Népszínház nagy sikerrel újította fel Itallal Sarolta Egyszil magam című drámáját. Antal Anetta ág Döczi János, az előadás főszereplői

kodásuk eredményeként — joggal vethetik fel: miért az a szűkmarkúság, amikor felfedezéseik komoly hasznot koznak vagy hozhatnak.

Nos, amint ebből a: helyen- kint egészen pezsgő, a jó viták izgalmát sugárzó eszmecseréből kitetszett, nem is annyira a támogatás mértékével, mint inkább a tudományos műhelyek és a gazdasági szervezet, intézmények közofti kapcsolattal van baj. Dacára annak, hogy Magyarországon több tudományos eredmény születik, mint azt a nemzeti jövedelem indokolná, a munkának ezek a gyümölcsei csak részben és nem eléggé hatásosan épülnek bele a termelésbe. Pedig van egy bevált kapcsolati forma, nevezetesen a szerződés, amelynek lényege, hogy egy gyár vagy üzem megrendeli a számára érdekes témák búvárlását. A gond ott mutatkozik, hogy a piac még nem kényszeríti a termelő helyeket eléggé arra, hogy az intézetektől, az egyetemektől rendeljenek. (Az ipar és a mezőgazdaság egyelőre a rendeléseknek mintegy 50 százalékát adja le,) Ilyenformán a kutatók nem kis csoportja kénytelen, úgymond, 1 házalni felfedezéseivel, ahelyett, hogy a jelentkezőik között válogatna. Ez a magára maradottság pedig sokakat bezárkózásra késztet; a ha nem kellek, hát nem kellek érzését váltja ki.

Hogy ez a sajnálatos állapot meddig marad fenn? Erre csak találgatásokkal lehet felelni, illetőleg abban bízhatunk, hogy ha a gazdasági vezetés megfrissül — és erről az igényről nem kevés szó esett —, akkor több tudományos eredmény plántálódhat át a termelésbe, mint manapság. A vállalati érdekeknek mindezt ki kell követelniük. Remélhetőleg ki is követelik.

Akácz László

olyan sokba. A szakmai minősítő föllépések költségeit a Galgavidéki Áfész állja. Más előadást pedig csak úgy vállalunk, ha térítik az útiköltséget és a zenekart. Maximum 200 ezer forintot kell az együttesre fordítani az egymillió 300 ezres költségvetésből. A falu büszke a csoport sikereire. Szinte minden családból tagja valaki. Szó nélkül veszik meg a ruhákat is. Itthoni fellépéseinken pedig rendesen telt ház van. Régi-régi hagyományai vannak a folklórnak ebben a községben.

Semmi vagy minden

A hagyományok ápolása, a táncok, dalok, szokások felelevenítése éltető eleme egy közösségnek, összetartó erő, amely az egymáshoz tartozás érzését táplálja. A siker, a hírnév pedig öntudatot ad: lám, mi is képesek vagyunk valamire, olyat tudunk, amit mások talán nem! S ennek a sikernek az érdekében összefog a falu. Az emberek a tőlük telhető módon bekapcsolódnak a munkába. Ki maga is táncol, ki ruhát varrat a lányának, unokájának, ki pedig elmegy az előadásokra.. így válik az elismerés is közössé, az egész település ügyévé.

Mégis ellentmondást érzek. Ha egy közösséget ennyire megmozgat egy cél, hogyan nem lehet az embereket más irányba is terelni, szélesebb perspektívákat nyitni? óhatatlanul felmerül a gyanú, nem sok-e egy ekkora községnek ez az együttes? Bírják-e erővel, energiával? Tudom, ezt a folyamatot visszafogni nem lehet. Bűn lenne.

De szabad-e a minden vagy semmi végleteiig kiélezni a kérdést. Nem állíthatjuk, hogy Bagón semmi sem történik, hiszen hány helyen tudnak fölmutatni olyan eredményeket, mint az itteni néptáncegyüttes? Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy ez elég. Egy művelődési ház sem elégedhet meg egyetlen dologgal, ha mégoly sikeres Is az. Alapvetően más a funkciója. Mert kevés az, ha cssík a nagy erővel feltörő igényeket képes kielégíteni.

így, amit Bagón tesznek, kevés is és sok is egyszerre.

M. Nagy Péter

Ötszáz pály ázat

■ Textilbiennálé

Az idén június 29-én nyílik meg Szombathelyen a hagyományos, sorrendben immár 8. alkalommal megrendezendő fal- és tértextil, valamint az V. nemzetközi miniatűrtextil biennale. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és a Savaria Múzeum rendezvénye az idén minden eddiginél rangosabb lesz: a jelek szerint ugyanis most már nyilvánvaló, hogy az évek során egész Európa legnagyobb modern textilseregszemléjévé fejlődött.

A fal- és tértextil bienná- léra a zsűri 35 magyar művész alkotásait fogadta el, olyanokat, amelyek az aktualitás, az eredetiség jegyében születtek. A miniatűrtextil-bemutatora több mint ötszáz pályázat érkezett szinte a világ minden részéből. A válogatás után 28 ország 260 textilművészének 350 alkotását láthatja majd a közönség. A biennálé megnyitóján adják majd át első ízben a Rózsa Anna-alapítvány díját.

Az előző — a hetedik — falés tértextil biennálé díjnyerteseinek kamarakiállítása nyílik meg a kőszegi öregtoronyban. Ezen Gulyás Kati és Lovas Ilona textilművész legújabb alkotásait, tértextil- kompozícióit, gobelinjeit láthatják _ majd az érdeklődök. Mindkét kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

A hírnév öntudatot ad

Az egész községnek szívügye • •

Összetartó erő a hagyománvok ápolása

csapdába ejteni még akkor is, ha az netán saját házunk padlásán hancúrozik csapatostul. A magánjellegű intézkedések helyett az illetékes hatósághoz kell fordulni segítségért. Csak- így nem berzenkedhetünk amiatt, ha építendő házunk tetőzetét szalmából kell megcsináltatnunk, mert történetesen ez az ősi fedőanyag illik a hagyományos környezetbe. (Mellesleg mondva, valameny- nyi megidézett eset közül ez mutatja legjobban, hogy annak a világnak a védelme, amelyben élünk, tág kört ölel fel. Még abba is beleszólhatnak, mire essen rá az eső meg a hó? Igen, ha úgy adódik — egy már-már muzeális paraszti miliő megkívánja — még erre is vannak paragrafusok.)

Mivelhogy vadonatúj téma került terítékre, természetesen eddig nem látott jogászarcok is feltűntek az immár elmaradhatatlan és mindnyájunk örömére főszereplővé avanzsált dr. Erőss Pál társaságában. Tisztán érveltek ők is; az itt- ott hihetetlennek tetsző rendelkezéseket okos szóval világították meg. Igazán érdekes és hasznos volt a velük való találkozás.

liäit äüllät. Érzékeny témát pendítettek meg a Hatvanhat című szavazósdiban csütörtökön késő este, amikor Tétényi Pál akadémikust, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és külturális osztályának vezetőjét kérdezgették a kutatás és az oktatás — zömmel a felsőoktatás — gondjairól, tennivalóiról.

Tudnivaló, hogy ezekben a szűkösebb időkben a kelleténél kevesebb anyagi támogatás jut a tudományos munkák finanszírozására, és akik arra adták a fejüket, hogy egy-egy témakörben jobban elmélyedjenek — és akik már (fel is mutattak egy s mást szorgosKörnyezetvédeiem. Ha las_

san is, de csak beleivódik köztudatunkba a környezetvédelem fontossága. Immár általános felhördülést kelt, ha valahol olaj vagy valami mérgező anyag kerül álló- vagy folyóvizeinkbe, és ugyanígy mindenki elítéli azt, aki savakkal vagy lúgokkal teszi terméketlenné a termőföldet.

Híjával vagyunk azonban még a természet oltalmazásának kultúrájával: nemigen tudjuk felmérni azt, hogy mi mindenre terjednek ki a tilalmi rendelkezések. Hogy menynyire nem, azt kitűnően példázta a Jogi esetek legutóbbi adása, amely dicséretes módon éppen a környezetvédelemből merítette meghökkentő példát.

Tilos — mert védetté nyilvánították — például a nyestet megmérgezni vagy gyilkos