Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
Kádár János a Parlamentben folytatott megbeszélést Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. UNIFORMIS elnöke a Parlament Munká- csy-termeben fogadta Helmut Kohlt. A két ország közötti együttműködéssel és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseivel foglalkoztak a találkozón, amelyen részt vett Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes, Kővári Peter, a Magyar Népköztársaság bonni nagykövete, valamint Peter Bosnisch államtitkár, a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának vezetője, Andreas Meyer-Land- rut küiügyminisztériumi államtitkár, Norman Dencker, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. A nap folyamán Helmut Kohl koszorút helyezett el a magyar hősök emlékművénél Budapesten, a Hősöli terén. A Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárja a déli órákban Budapesten találkozott a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőivel a Duna Intercontinental Szállóban. (A sajtókonferenciáról tudósítónk a 2. oldalon számol be.) A nap folyamán Helmut Kohl találkozott a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének vezető tisztség- viselőivel. Később Helmut Kohl találkozott Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsekkel a Budai Várban levő rezidenciáján. A program ezt követően Debrecenben folytatódott, ahova Helmut Kohl különvonattal érkezett. tn:sr MEGYEM Magyar—amerikai Véleménycsere Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Paul Volckert, az Egyesült Államok Jegybankja kormányzó tanácsának elnökét. A szívélyes légkörű találkozó során véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet és a magyar—amerikai kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen jelen volt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. ,-AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA év^Őlvam, üö. szám Ma: 3. oldal: És indulnak a gsbonakaravéfiok 4. oldal: Ai egész községnek szívügye 6. oldal: A lány ott állt a benzinkútnál 7. oldal: Mem elég beszélni a támogatásról <s oldal: A természet törvényei diktálnak 9. oldal: Köhő a haliak útján IS oldal; Több a turista, mint tavaly Gép rázza a cseresznyét A ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezetben rázógéppel takarítják be a cseresznyét. A harmincnégy hektárról lekerülő gy ümölcsöt az ország különböző • konzervgyáraiban dolgozzák íeL Kerekes Tamás felvétel» ___________________________ Ke vés a feáléiéiímcf Van elegendő gép és alkatrész Nsm oanaizkodhatnak az idei rá»- ás aöia*részellátá«ra a mtz8*azdasagi nagyüzemei:. Sukkal inkába az okoz gondot, hogy a korábbinál kevesebb pénz Jut fejlesztésre. Hz érződik a Pest, Ntőgrád, Komárom megyei Agroker forgalmán is. Mint Cacsályi László kereskedelmi igazgató elmondotta, sok gazdaságban szükség lenne új gépekre, eddig mégis csak 21 E—512-es, 7 E—514-es és 12 E—516-os NDK gabona- kombájn talált gazdára. Jelenleg még 53 van raktáron, jóval több, mint az elmúlt évek hasonló időszakában. Hogy az üzemek pénzügyi nehézségein valamelyest enyhítsenek, 10 százalékkal olcsóbban adják a betakarító gépeket és a szalmabálázókat is. Ámbár nemcsak ezt a megoldást tartják üdvözítőnek: haszonbérleti szerződés formájában, mintegy 4 millió forint értékben adtak különféle gépeket a mezőgazdaságnak. Az aratás idejére ügyeletet szerkeztek, -július 2-től. Biztató, hogy több mint 400 millió forint értékű gépalkatrész található az Agroker raktáraiban. Ha még ez sem lenne elég, segítenek a bajbajutott üzemnek, hogy az országban A • •|S*1 I I Az elavult, pontatlan, régi JrtílSg Igüllf 9 íCÖS'lMIZ elektronikus kapcsolóórák *•* ***** men. hclyett újat szerkesztettek a Ganz Árammérőgyárban, Gödöllőn. A korszerű, mikroprocesszoros (tehát nagy pontosságú) QV—MX nevű terméknek idén kezdődik a sorozatgyártása. Ahol meghatározott időben kell ki vagy bekapcsolni az áramot, ott üzembiztosán alkalmazható. feltéve, ha a képen látható Pervai László pontosan programozza... Trencsényi Zoltán felvétel» máshol fellelhető szükséges alkatrészhez mielőbb hozzájusson. Van elegendő talajművelő gépekből — tárcsából, boronából, kultivátorból, kombiná- torból —, szállítóeszközökből. A keresett MTZ erőgépekből kielégítették az igényeket, a T—150-es r.ehéztraktorfcő! 3 van még raktáron, míg a szer- vestrágyaszórókból, amelyeket silózásra is használhatnak, 80 darab. Mintegy 350 millió forint értékű a gépkészlet. Ez azt Jelenti, hogy folyamatos lesz a nyári gépellátás. Bálázózsinegből viszont csupán azoknak jut, akik idejében feladták a megrendelést, B. % ' 1 ■ >> Rekonstrukció Gyomron Bevonatok színskálája A Pest megyei Vegyi- és Divatcikk Ipari Vállalat gyömrői gyáregységében epo- xi- és fenyőgyanták gyártásával s különféle fémtárgyak műanyaggal való bevonásával évente 220—240 millió forintot termelnek. A nyereség is jelentős, 20—22 millió forint. A gyáregység mindkét tevékenységét tovább fejlesztik. A gyantát gyártó üzemben most kezdik a felújításokat, az új termelőberendezések beszerzését. Előreláthatólag 3—4 év múlva befejeződik a mintegy 40—50 millió forintot kitevő rekonstrukció. Általa egyrészt 20 százalékkal megnő az üzem kapacitása, másrészt a technológia színvonala, és így az előállított termékek minősége is eléri a nyugat- európait. A műanyag bevonó üzemben olyan hasonló elektrosztatikus sort szeretnének beállítani, mint amilyennel jelenleg is dolgoznak. Az új berendezésnek azonban kétszer akkora lesz a kapacitása, mint a már meglevőnek. Emellett a régi gyártósort is modernizálják, illetve bővítik. Maga a berendezés és az üzembe állítással járó egyéb tevékenység körülbelül 20 millió forintba kerül. A gépeket már megrendelték egy külföldi cégtől, s ha a népgazdaság devizahelyzete is megengedi, még az idén megérkeznek Gyömrőre. Inkább elképzelés, mint valóság az, hogy egy harmadik gyártósort is beállítanának, amelyén a minták készülnének. A gyártósorok a jelenlegi csarnokban kerülnek, a komplett berendezés 96 méter hosszú lesz. A műanyagbevonásnál a fejlesztésnek csak az egyik útja a kapacitás növelése, a bevonatok színskáláját is bővíteni kívánják- Fekete, szürke, fehér és barna — ennyit tudnak most. Az élénkebb színezéshez egyelőre az ehhez szükséges színes por hiányzik. Ha termelésük elér egy bizonyos mennyiségi határt, és a háttéripar is alkalmazkodik a fejlődéshez — talán ez is megoldódik. Tegnap avatták iánfászemlékmi Emlékművet avattak pénteken az Oroszlányi Szénbányák Márkus-hegyi bányaüzemében a harminchét halálos áldozatot követelő bányaszerencsétlenség első évfordulóján. A lángok közé zárt, s örökre megpihent bányászt ábrázoló bronzszobrot, Nagy Benedek alkotását, az üzem udvarán állították fel. A munka hősi halottainak tiszteletére rendezett ünnepségen a közvetlen hozzátartozók és munkatársak mellett, ott voltak a párt, a kormány, a szakszervezet és'a tömegszervezetek képviselői, köztük Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Kapolyi László ipari miniszter. llKőZÉLETjS Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte János luxemburgi nagyherceget az ország nemzeti ünnepe alkalmából M egalapozott kereskedői várakozásnak tűnt, hogy a többszöri áremelések visszafogják a keresletet a hús és a húskészítmények iránt. Némely nagy megyei élei-., miszer-áruház egyenesen attól tartott — mert forgalmukban ez az árucikk- csoport meghatározó részét adja a bevételnek —, hogy bajba jut, nem tudja teljesíteni a tervezett eladást összességében sem, ha a hús nem megy. A hús ment. A kereslet nem hogy csökkent volna, hanem tavaly nyershúsból — mennyiség alapján számolva is. —. ké;, és fél száza.- lékkaí emelkedett, ennél nagyobb mértékben az ún. vörös áruké. Több fogyott baromfiból, zsírból, zsírszalonnából, étolajból, margarinból is, egyedül az ún. kolbászféléknél — ezek a drága szárazáruk — volt tapasztalható a vásárlók érdeklődésének csökkenése az előző esztendő eladásaihoz mérten. A dolog érdekességét az adja meg, hogy a megyében törekvések fedezhetők fel a családi fogyasztási szerkezet ésszerűbbé tételére — így például mérséklődött a cukor, a kenyér, a kávé forgalma —, ám e törekvések nem érintik a húst, á hús- készítményeket. Ügy látszik, ezeknél, csak legvégső esetben hajlandó a család kisebbre venni az adagot, s mert az árualapok nem bővíthetők tetszés szerint, a fogyasztás nem várt bővülése is közrejátszott a januári áremelésben. A fogyasztás nem várt bővülése azonban — mert le nem becsülhető lélektani hatása van annak, hogy jön magától a vevő, nem. kell ezzel, azzal édesgetni — némileg visszarendezte, a korábbiakhoz hasonlóvá tette a kereskedelem magatartásjegyeit. Amint 'az első ijedelem, riadalom időszakában könnyén és gyorsan jöttek az ötletek,, mivel lehetne a vásárlót megtartani — az olcsó húskészítmények kínálatának növelésével. a belsőségek elkészítésének receptjeivel, sőt, némely helyen főzési bemutatókkal is igyekeztek elérni ezt —, úgy az idő teltével, a riadalofn múltával, a fogyasztás emelkedésének tapasztalásával párhuzamosan ritkulni kezdtek az ötletek. s?egé- nyedni a választék, s volt magyarázat is, a sokfélével sok a baj. ekkora kínálat- , hoz nincsenek meg a for. galmazási feltételek. A vita ügvan tart a húsipar és az állami,; a szövetkezeti kereskedelem köpött eav. aránt arról, kinek a lelki- ismeretét terheli a lehetséges és a vevő által látott választék szembeszökő eltérése, a magyarázat azonban a húsüzletek, áruházi húsosztályok uniíormizált- ságára egészen máshol kereshető. Ott, hogy — amint beavattak ebbe a kereskedést komolyan vevő kereskedők — a hústermékek döntő részénél a kereskedelmen magán is uniformis feszül a forgalmazáskor, mert teljesen azonos — 8,4 százalékos — a nyereség, akár a legolcsóbb, akár a legdrágább húskészítményt adja el. Tessék kiszámolni egy kiló téliszalámi, gyulai kolbász, sonka; Illetve lecsókolbász, párizsi hasznát... S itt még nincs vége a bajnak, hiszen az olcsó áruk, természetüknél fogva gyorsan romlandók, rövid idejű kínálásukhoz is — főként tavasztól őszig — hűtőpult stb. kell, kellene, gyakori a visszaáruzás veszélye és így tovább. Azaz, mondják'mindkét oldalon a tárgyilagosan gondolkodók. tehát a húsiparnál és a kereskedelemnél is azok, akik nem pusztán a maguk és cégük hasznát, hanem a vásárló jó kiszolgálását is fontosnak tartják, a vá. laszték, az olcsó áruk kínálata szoros függvénye annak, ki miben érdekelt, s hogy eléggé érdekelt-e abban, amihez részben meg kell teremteni — lásd például hűtőlánc — a még nem létező feltételeket. K occanások, viták nélkül sehol sincsen termelői, kereskedői kapcsolat — a laikusok hitével ellentétben kapitalista viszonyok között sincsen —, meri; éppen ezek a koccanások, viták segítik elő az érdekek kifejezését. A különbség ott van — és - ez tagadhatatlanul nagy különbség —, hogy itthoni viszonyaink között mind a termelőnél, mind a kereskedőnél hiányzik a versenyhelyzet, azaz keveset nyom a latban, mit gondol a vevő. Holnap ugyanabba az üzletbe kényszerül bemenni, ahogy az üzlet is ugyanattól a húsüzemtől kapja az árut, ha megengedünk némi leegyszerűsítést. Az uniformis' végső soron tehát nem a termelőt, nem a kereskedőt feszélyezi, hanem a vevőt kényszeríti, rendezett sorokba ... E rendezett sorok ráadásul a vártnál, a számftottnál többet vásárolnak a pultoknál, azaz akkor lehet-e valahol hiba? Lehet hiba. van is, csak éppen elvontnak látszó valamiben ölt testet. A vásárló közérzetében. Ennek a közérzetnek a következményei azonban távolról sem- elvontak. Mészáros Ottó rendezett,, sokoldalú és gyümölcsöző viszony megőrzésére és továbbfejlesztésére. Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárja magyarországi hivatalos látogatásának második napján, pénteken, előbb Budapesten, majd Debrecenben folytatta programját. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára délelőtt a Parlament. Nándorfehérvár-term ében megbeszélést folytatott Helmut Kohllal. A szívélyes, nyílt légkörű találkozón, behatóan foglalkoztak a nemzetközi élet időszerű kérdéseivel, különös tekintettel a fegyverkezési verseny megfékezésének, a kelet—nyugati kapcsolatokban megnövekedett feszültség csökkentésének és a kölcsönös bizalom építésének lehetőségeire. Egybehangzóan állást foglaltak a helsinki folyamat, a békés egymás mellett élés jegyében kialakult kapcsolatrendszer folytatása mellett. A magyar— NSZK kapcsolatok áttekintése során megerősítették szándékukat a két nép javát szolgáló ! Kádár János és Beimül Kohl megbeszélése á kölcsönös hiúim jegyéiien Találkozó losonczi Pállal # Koszorúzás a Hősök terén Nemzetközi sajtótájékoztató # Vidéki látogatás