Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-20 / 143. szám

mr

.»»it if.

Dunakeszi határában naponta ezer- ötszáz-kétezer köbméter sódert termelnek ki, amelyet budapesti, elsősorban a káposztásmegyeri lakótelep építkezéséhez szállítanak. A bányát a gödi Duna- menti Tsz és az Alagi Állami Tangazdaság által létrehozott Bányászati Gazdasági Társulás üzemelteti. A sóderbánya fejlesztés előtt áll.

;

Félkész lakások — ka lenne felelős

Drága házak, jó minőségben

Az idén újabb kitüntetéssel gyarapodott a Szentendrei Építőipari Szövetkezet gyűjteménye: ezúttal a miniszteri dicsérő oklevél került bekeretezve az elnök szobájának falára. Akik azonban ismerik gazdálkodásukat, a hír hallatán bizony hitetlenkedve 'csóválták a fejüket. Nem értették, mitől jobb, több ez a közösség a többinél, hiszen — ha a számok mögé pillantunk — tavalyi eredményében semmi rendkívülit nem találunk. Sőt: nyereségük is csökkent valamelyest.

§2@mÍKvegt®i‘lő, borotvakrém, szájvíz

Adomány helyett segítséget

1984. JŰNITJS 20., SZERDA

Sóder

Akkor mégis miért a magas kitüntetés?

4rtóy György, a Pfest megyei KISZÖV közgazdasági főosztályvezetője tömören fogalmazott:

— A megyében ők az egyetlen ipari szövetkezet, akik nyereségesen tudnak lakásokat építéni. Ez pedig arra utal, hogy náluk az átlagosnál jobb a munkaszervezés, s az általuk alkalmazott technológiával kiváló minőségű épületek készülhetnek.

— Azért ennyire jók talán mégsem vagyunk — jegyzi meg csendesen Sher János főkönyvelő, akivel Szentendrén beszélgetünk. — Itt a városban, a László lakótelepen 240 lakás építésére vállalkoztunk, ebből 83 kész, 48-at Sédig az idén adunk át. Az első épület még veszteséges volt a felvonulási költségek miatt, a többin azonban elfogadható nyereségünk van.

Nem olcsó lakásokat építenek. Egy négyzetméter ára valamivel több mint 13 ezer forint. Mondhatnánk, drága. De! De ezekben az épületekben minden a lehető legkorszerűbb. A hőszigetelő ablakok a PEV- DI-ben készülnek, az ajtó is olyan nyugatnémet zárral van felszerelve, amely szinte betörésbiztos, s attól sem kell félni, hogy néhány év alatt megvetemedik. A hőszigetelő TER- RANOVA vakolatot Pilisvö- rösvárról vásárolják, a tapéta kesztölci.

A magas ár ellenére az GTP- nek még sincs gondja az értékesítéssel.

Thibet a többért

Űjabb beszélgetőpartnerem Btiús Kálmán főmérnök. Irodájának falán térképek, grafikonok.

— Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de mi 1987-ig előre tudjuk, hogy melyik héten mit kell csinálnunk — mutatja. — Rendkívül fontosnak tartjuk a határidők megtartását, mert végeredményben ezen múlik a nyereség is. Kiszámítottuk ugyanis, hogy minden hónapnyi késés 200 ezer forinttal növeli a költségeket.

Jelenleg két hónap előnyük

van. Az idén decemberre ígért lakásokba így már novemberben beköltözhetnek majd a lakók. Ha...

— Ha az alvállalkozóink is tartják magukat a határidőkhöz — folytatja a főmérnök. — Az Országos Szak- és Szerelő- ipari Vállalat, valamint a Fest megyei Állami Építőipari Vállalat kitűnő partner, a Csőszerelő Vállalatot azonban időnként „csipkedni” kell. Sajnos, az ő munkásaikat nem tudjuk gyorsabb munkára ösztönözni, pedig a nálunk bevált egyösz- szegű bérutalványozás bizonyára ott sem maradna hatástalan.

A szövetkezetben az építők teljesítményét brigádonként számolják el. Előre megszabják azt is, hogy milyen munkák elvégzéséért mennyi bér jár. Ha előbb befejezik, mint

a határidő, mindenki jól jár: a szövetkezet előbb adhatja át a lakásokat, a dolgozók pedig többet keresnek. Az öntősök például havi 8—10 ezer forintot.

Sarkadi Gusztáv darukezelő rálegyint:

— Ugyan már — aki irigyli, jöjjön, ide és próbálja meg. A több pénzzel több munka is jár. Tudja, csak az a baj. hogy szerintem még többet is kereshetnénk, ha jobb lenne az anyagellátás. Mert megesik: mi dolgoznánk, de nincs m vel. Ilyenkor aztán nagy a morgás az emberek között. Legutóbb a kőművesek álltak két hétig, mert nem volt vakolat.

— Volt, csak nem a megfelelő színű — veti közbe Buús Kálrhán. — Arról nem mi tehetünk, hogy csak májusban kezdték a barnát gyártani...

És 3 fűVŐ?

Kanta Ferenc építésvezető is mellénk szegődik, hmikor terepszemlére indulunk. A félig kész épületekben részletesen is megismerkedhetünk a technológiával, amelyet egy angol cégtől vásárolt meg több hazai szövetkezet. A no fines rendszernek egyik nagy előnye a gyorsasága. Huszonnégy lakás vázát gyakorlatilag nem sokkal több. mint 90 munkanap alatt el tudják készíteni.

Megnézünk egy átadott épületet is. Szommer Endrénét találjuk otthon a K—3-as tömbben. Januárban költöztek be.

— Elégedettek vagyunk, tényleg nagyon jó minőségű munkát végzett a szövetkezet — mondja. — Csak kisebb gondjaink voltak. Az egyik helyen a linóleumnál a szegély levált, s a konyhai tűzhelyet is arrébb kellett tenni egy kicsit, mert féltünk, hogy a felforrósodott sütő esetleg meggyújtja a közvetlenül mellette levő beépített szekrényt.

Benézünk a fürdőszobába is. Itt nem csempéztek, hanem mosható tapétát tettek fel. Ám a kádnál csúnya a ragasztás.

— Az újabb lakásokban már csempézünk — mondja az építésvezető. — Sokkal szebb, mint a tapéta.

A lakótelepen 1987-ben adják át az utolsó házakat. S azután mi lesz? A kérdésre nem könnyű választ adni, egyelőre még mindenki csak találgathat. ,

— Pedig nagyon fontos lenne, hogy minél előbb tisztában legyünk a jövővel. A gépek rövidesen nagyjavításra szorulnak, ha nem lesz több megrendelés, nem érdemes belekezdeni — foglalja össze Buús Kálmán a véleményét.

Szóba kerül, miért nem építenek félkész lakásokat. Ezek jóval olcsóbbak lennének, s bizonyára nagy lenne a kereslet irántuk.

— Tisztázatlan lenne a felelősség. A legutóbbi no fines társasági ülésen is nagy vita volt erről, mert egyetlen szövetkezet sem fogadná szívesen, hogy a lakók által végzett vagy végeztetett munkákért is ők

vállaljak a felelősséget. Ehhez külön ellenőrző apparátus kellene, de hát miből? Ki fizetné őket?

Döntésre várva

Rétházi László, a társaság ügyvezető igazgatója bizakodóbb:

— Van ennek a technológiának jövője az országban. Jelenleg 16 szövetkezet és három tervező vállalat tagja a társaságnak. Nem csak lakásokat lehet így építeni, hanem szállodákat, kollégiumokat is. Egyik szövetkezetünk például Keszthelyen üdülőszállóra kapott megrendelést. Ami pedig a félkész lakásokat illeti: a kivitelezők joggal tartanak attól, hogy megfelelő ellenőrzés nélkül a lakók szakszerűtlen munkát végeznek, s ez súlyosabb esetben veszélyeztetheti a ház épségét. A döntésre — amelyre nagyon várunk — a minisztérium a jogosult. Szabályozni kellene már a felelősséget ...!

Megyénkben nemcsak a szentendreiek alkalmazzák a no fines technológiát. Az érdiek nemrég abbahagyták, a monoriak pedig most kezdték alkalmazni. Hogy ők is nyereségesen építenek-e majd, az még a jövő titka.

Furucz Zoltán'

Elhagyott moziépületben, volt sportköri helyiségben, gazdátlanul maradt családi házakban dolgoznak. Gyakran az átlagosnál rosszabb szociális körülmények között. A fizetés sem olyan, amit a jók között lehetne emlegetni. Mégis, akárkivel beszéltem, boldog volt, hogy itt dolgozhat. A szociális foglalkoztatók munkásai más mércével mérik a lehetőségeket, ezért tűnnek — gondjaik ellenére is — elégedettebbeknek, mint mások.

— Tizenkilenc településen, háromszázötvenhét embernek adunk munkát — mondja Levendovszky Tihamér, a Kiskunlacházai Szociális Foglalkoztató igazgatója. — Nem is titkoljuk azt a célt, hogy nem nagy jövedelmet biztosító munkákat keresünk és adunk dolgozóinknak, hanem azon igyekszünk, hogy sokuknak teremtsünk rendszeres jövedelemkiegészítést.

Vezetnek a papíráruk

A szociális foglalkoztatót hét évvel ezelőtt Szűcs Árpád szervezte meg Kiskunlachá- zán, és néhány esztendő alatt olyan egységet alakított ki, amely mintául szolgált a csökkent munkaképességűek és a hátrányos szociális helyzetben lévők foglalkoztatásához. Néhány évvel ezelőtt még az ország legnagyobb ilyen intézménye volt, s minden bizonynyal ma is azok közé tartozik.

— Tizenhárom vállalattal tartunk kapcsolatot, s kapunk tőlük rendszeresen munkát. A legnagyobbak közé tartozik a pomázi írószer Szövetkezet és új partnerünk a Caola.

A szociális foglalkoztató dolgozói egyrészt kis nyugdíjjal rendelkező idős emberek, másrészt olyanok, akik elérték a nyugállomány korhatárát, de valamilyen okból nincs meg a szükséges idejük a járandósághoz. A megváltozott munkaképességűeknek is tudnak munkát adni és igen fontos feladatuk a hátrányos szociális helyzetben lévő, három vagy többgyermekes édesanyák foglalkoztatása.

Nem könnyű ilyen vegyes összetételű munkásgárdának rendszeres munkát adni. Vezetnek a papíripari termékek. Ezek különösen azért kedveltek, mert sok munkát adnak a bedolgozóknak is. Egy ilyen részleget látogatunk meg Kiskunlacházán. Az üzem á sportkör épületében működik és egész külső képén látszik, hogy a szociális foglalkoztatóban a fejlesztésre szinte csak filléreket tudnak lecsípni. Iratgyűjtők, szilikonos szemüvegtörlő kendők, dobozok készülnek itt, a különféle célgépeken.

A kapcsolat biztosítéka

— Szeretjük, ha megrendelőink gépeket telepítenek hozzánk, mert az biztosíték a rendszeres munkaellátásra is — jegyzi meg az igazgató.

A gépek mellett többségében idősebb asszonyok állnak.

— A Csepel Autógyárból mentem nyugdíjba — mondja Kovács Sándorné. — Jól jön ez a kereset. Elsősorban azért szeretem, mert viszonylag kötetlen az elfoglaltság és vidám a hangulat. Ha gyengélkedem, akkor nem jövök be. Az sem tragédia, ha délután valami elintéznivalóm akad, és csak délig dolgozom. Viszont amikor szorít a határidő, akkor termelni kell.

— Bizony, nem élnénk meg egykönnyen, ha nem volna ez a munkalehetőség — kapcsolódik a beszélgetésbe Suhajda Petemé. — Hiszen tudunk mi még dolgozni, de a mindennapos bejárás és a kötöttségek már fárasztóak ebben a korban.

Amíg a közelmúltban beindult borotvakrém-csomagoló részlegbe megyünk, Levendovszky Tihamér gondjaikról beszél:

— Egyre nehezebb megrendeléshez jutni, különösen a bedolgozóknak kiadható tevékenység kevés. Nem kedvezett nekünk a vállalati

gmk-k elterjedése. Ugyanis amit nekünk eddig kiadtak, azt újabban — jobb feltételekkel — a munkaközösségek végzik el. Ha húsz megkeresett vállalat közül eggyel sikerül üzletet kötni, már boldogok lehetünk.

— Gondolom, a megyei üzemektől több segítséget kapnak, hiszen sok volt dolgozójukat foglalkoztatják.

Nem a megyeiek

— Így lenne természetes, mégsem ez a helyzet. A Csepel Autógyártól, illetve a Pest Vidéki Gépgyártól soha nem kapunk munkát, pedig talán a legtöbb nálunk dolgozó nyugdíjasunk onnan jött. Jó partnerünk viszont a Pannónia Írószer Szövetkezet és az ócsai Vörös Október Tsz.

A borotvakrém tiszta illatát már messziről érezni. A bezárt mozi helyiségében idősebb és fiatalabb asszonyok állnak és csomagolják a tubusokat. Kicsit távolabb szájvizet palackoznak a Caolának.

A tizenkilenc településen nem egyformák a munkakörülmények. A kiskunlacházi tanács annak idején vállalta a felügyeletet az intézmény fölött, annak az ódiumával együtt, hogy állja az esetleges veszteségeket is. Erre azonban eddig nem volt szükség, s minden bizonnyal ezután sem lesz. Ám még eredményesebbek lehetnének — ami itt annyit jelent, hogy még több rászorulónak adhatnának munkát, — ha más tanácsok is hozzájárulnának a terembérletekhez. amelyekre súlyos százereket fizet ki a foglalkoztató.

A többségében idős és csökkent munkaképességű emberekre épített árbevételi terv meghaladja a nyolcvankét millió forintot. Adományt nem kérnek, segítséget viszont igen. hiszen azok, akik náluk dolgoznak. nem ostromolják a helyi tanácsokat segélyekért.

Móza Katalin

Bába Mihály:

N

yári tanyámról biciklivel járok át néha a hét-nyolc kilométerre eső Z.-be egy kis baráti csevegésre. Ebéd után indulok és alkonyat előtt már pedálozom is vissza.

Felhőfoszlányok úsztak az égen. de a nap sütött. A kis szellő elviselhetőbbé tette a hőséget. Fütyörészve azon töprengtem, hogy egy hét múlva szednem kell a sátorfámat, hogy László-napra hazaérjek, mert a Kőérberegbe birkapaprikásra vagyunk hivatalosak. Bizony vétek lenne lemaradni az ínycsiklandozó paprikásról és a nagy számú, tarka vendégsereggel a csevegésről.

A szél hirtelen északra fordult, hideg, ősziessé vált, ingem alá bújt, lúd- bőrös lettem. Hátrapillantottam. Komor, szinte fekete felhőlepedő közelített felém szélsebesen. Rögtön nyakamban a zápor, gondoltam és nyomtam a pedált, ahogy bírtam, hogy még a zuhé előtt elérjem a falut. Nem sikerült. Ritkás, nagyszemű esőcseppek verdesték a hátamat, aztán hirtelen rámszakadt a zápor, mintha egy hatalmas zuhanyozó rózsájából spriccelne.

Csuromvizes lettem, mire elértem az első házat. Leugrottam a bicikliről, egy fához döntöttem és berohantam a tornácra. A pitvarajtó nyitva volt. Egy öreg asszony állt meg a küszöbön.

— Gyöjjön bejjebb — mondta —. a kályhában ég a tűz, amíg el nem all a vihar, szárítkozzon.

Megköszöntem a meghívást, bementem és egy deszkaszékre a kályha mellé telepedtem.

— Nyaraló? — kérdezte az asszony. — Van egy kis tanyám a közelben. Pálinkát, poharat tett az asztalra.

— Igyon egy-két pohárkával, hogy bévül is melegedjen.

Két pohárral is felhajtottam, s már nem éreztem úgy a dermesztőén hideg vizes ruhát testemhez tapadni.

— Idevalósi a néni?

— Itt születtem, Z.-ben. itt is lakom születésem óta. Ebben a házban. Mert ezt én örököltem. A testvéreim szétszóródtak a világban, én ápoltam a szüléimét ör.eg korukban. De igyon csak, ha jólesik.

Ittam. És néhány pillanatig hallgattam a felhőszakadás zuhogását. Villámok cikáztak át az égen, a dörgés meg mintha a falakat is megrázta volna.

— Egyedül él itt a néni?

A kályha közelébe húzta a másik széket. Többet nem is láttam a konyha-pitvarban. Leült és az ajtón át bámult ki a világba. .

— Egyedül. Lassan már harminc éve lesz, hogy egyedül — mondta anélkül, hogy rámnézett volna.

— Nem is volt családja?

— Dehogynem. A háború előtt esküdtünk az urammal. Már két gyerekünk volt, amikor behívták katonának. Egy év múlva engedték csak szabadságra a frontról. Azután született a harmadik, a lányom. Az uram írogatott néha, én is, de csak negyvennyolcban jött haza a fogolytáborból. Puffadt volt. mint a kelt tészta. Étvágya nem volt, hiába főztem én annak még galamblevest is. Le is soványodott. Akkor már emberábrázata lett. Meg is erősödött. Két holdon gazdálkodtunk, meg volt háromvékás szőlőnk, ö ment a nagyobbacskákkal dolgozgatni, én meg a lányom a ház körül, a kertben * veteményezget- tünk, jószágot nevelgettünk. Ügy látszott, hogy jóra fordul az életünk. De ötvenben vagy ötvenegyben az uram betegeskedni kezdett; a gyomrát fájlalta meg a tüdejét. És gyenge lett, mint a kólikás ló. Elhívtam az orvost, adott neki valami orvosságot, de annyit használt az, mint a szenteltvíz az ördögnek. Megint elhívtam, könyörögtem neki, hogy gyógyítsa meg az uramat, hiszen szenvedett már szegény eleget. Bevitette a kórházba. Ott senyvedt két álló hónapig. A háborúban, a fogolytáborban szedte össze a betegségeit. Nem tudtak segíteni rajta.

V

illámlás, dörgés. Csend. Aztán megint hallom a néni szomorú hangját.

— Temetés után minden megváltozott. Nagyon nehéz életünk volt akkor. Hiába dolgoztunk, nekünk alig maradt annyink, hogy éldegélni tudjunk. A két fiam akkor kezdett kamaszodni. Bizony gyakran eljártak csavarogni, hiába rimánkodtam nekik. Hiányzott az uram nagyon. Nem is lett jó vége a csavargásnak. Fejükbe vették, hogy átpattannak a határon és ott beállnak tengerésznek, mert azoknak van igazán jó életük, csak járják a világot. Az egyiknek sikerült is átszökni, a másiknak nem. Halva hozták haza, az apja mellé temettük.

Száraz, nyugodt volt a hangja.

— Ketten maradtunk, a lányommal — folytatta. — Akkor már csak a szőlő volt a mienk. Termeltünk, amit tudtunk, hogy legalább ne éhezzünk, s legyen mit eladni, hogy kenyeret, sót tudjunk venni. Ruhára már alig tellett. Emiatt szomorkodott a lányom a legtöbbet. Lánycimborái egyre csinosab- ban öltözködtek, már amikor enyhült körülöttünk a világ, ö meg még mindig a magam szabta-varrta göncökben. De azért volt egy-két békés évünk, ötvenhatig. Akkor itt is fenekestől felfordult a világ. Akadtak olyanok, akik családostól nekivágtak a nagyvilágnak. Mások mondják, hogy az egyik ilyen családhoz odacsapódott a lányom, és köszönő szó nélkül elment velük. Kezdetben még írogatott. Ausztriából, Kanadából meg valami szigetről. Fényképet is küldött. Szép lány lett — röppent el a sóhaja —, de hát ki tudja, mi lett a sorsa.

Néhány pillanat múlva tette hozzá:

— Hetvenkettő óta semmi hír felőle, pedig már kerestettem is.

— Várja, nagyon várja vissza?

— Nem várok én már senkit. Akik nem adnak magukról hírt, azokat csak magagyötrődés várni. Jó szomszédom van. Gondolom, tisztességgel eltemetnek.

M

egborzongtam. Felhajtottam a maradék pálinkát. Felálltam. Az eső már csak szemerkélt. A nap is elő- előmerészkedett.

— Köszönöm a...

— Ne köszönjön semmit — legyintett —, az ember azon segít még, akfn tud.

Sokáig nem mertem biciklire ülni. Féltem, hogy leszédülök.

JA őózabadáó