Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-19 / 142. szám

4 1984. JÚNIUS 19., KEDD PEsr MU. > #;/] Nem az időjárással volt baj Megyei ifjúsági nap Szentendrén A jövő szakmunkásai Akarnak valamit az élettől Reggel még azt hittük, hogy talán az esővel fenyegető fel­legek miatt jöttek meglepően kevesen a megyei ifjúsági napra, ám amikor a nap át­vette a hatalmat, akkor is el­maradt a várt nyüzsgés a szentendrei művelődési ház és a Templomdomb környé­kén. Pedig a város hangula­tos utcáit ugyanúgy ellepték a kirándulók, a turistacsopor­tok, mint máskor, a progra­mok színhelyére mégis csak töredékük vetődött el. Hattyúk és malmok Az amatőr képzőművészek kiállítása és vására csekély érdeklődés mellett zajlott. A mozgalom tagjai gyakorta ke­seregnek, hogy alig akad mód­juk a bemutatkozásra, most mégsem éltek a lehetőséggel. Csupán néhányan tették köz­szemlére munkáikat a Temp­lomdombon, s bizony a szín­vonal nem hívogatta, inkább riogatta a közönséget. A tég­lafalhoz támasztott, az állvá­nyokon sorakozó képek keve­set tudtak visszaadni a város varázsából, s az elmaradt él­ményért a látogatók elé táruló szentendrei háztetők nyújtot­tak bőséges kárpótlást. Azt sem tudni, hogyan kevered­hettek a művészek közé az üzletet szimatoló zsibárusok, akik hattyút, szélmalmot, fa- berakásos giccseket kínáltak töretlen lelkesedéssel. Egyedül azok az akvarellek, közöttük miniatúrák hoztak vigaszt, amelyek mögött egy szakállas fiatalember strázsált naphosszat, s néhányra sike­rült is vevőt találnia. Ébrede­ző jókedvünket azonban ha­mar lelohasztotta a vele átel- lenben tanyázó grafikus. Sze­rény kínálatából nem derült ki, hogy milyen művész való­jában, de hogy kereskedőnek elsőrangú, az bizonyos. — Mennyibe kerül ez a linó­metszet? — tudakoltuk tőle. — Attól függ, hogy kinek — válaszolta nyomban. — Mondjuk, nekem. — Megmondom őszintén, ezek mind ezer forint felett vannak, de barátnak, neked, csak ötszáz. És mindössze öt darab van belőle, illetve csak ez az egy, mert a többi más színű. Tudod, nem szeretem tömegével gyártani. Amatőr zenekarok Délután négyig pihenőt ad­tak a rendezők a közönségnek, s talán ennek is köszönhető, hogy a művelődési központ parkolójában sem volt tömeg. Az igazsághoz tartozik, hogy a szünet csak három óráig tar­tott volna, de az erre az idő­pontra meghirdetett játék el­maradt. A KISZ-esek nem kezdtek hozzá, mert kevés volt az érdeklődő, a fiatalok pedig nem gyülekeztek, mert nem kezdődött a játék. Azután mégis csak benépesült a szín­pad, újhullámos amatőr zene­karok adtak koncertet. A trió formációt választó „Kossuth Rádió Szentendre" elnevezésű tinédzser együttes sokat ígérő szólógitárosa ellenére sem tu­dott konkurrálni a labdarúgó Európa-bajnoksággal. Sokan ugyanis betelepültek a műve­lődési ház előcsarnokába, hogy végigizgulják a képernyő előtt a Franciaország—Belgium mérkőzést, ök jártak jobban. A parkolóban akkor támadt újra élet, amikor a „Dzsábó Stevien Happy Band”, a szent­endrei Vajda Stúdió képzőmű­vészeinek vezényletével ala­kult zenekar lépett fel. Kivé­teles hangzású muzsika, sajá­tos da'szövegek. Ám ekkor már késő volt ahhoz, hogy az ezúttal balul sikerült ifjúsági nap hangulata megváltozzék. Az őket követő, a Ki mit tud?- ból ismert Smog együttes ut­cabálja sem mozgatott töme­geket. Ráadásul a televízióban elkezdődött az Európa-bajnok- ság újabb, élvezetes összecsa­pása. Kényszerű üresjáratok A legutóbbi visegrádi gyer­meknap példa rá, hogy ötletes, szellemes programokkal ked­vére lehet tenni a fiataloknak. Ami ott és akkor jó volt, ép­pen abból jutott kevesebb most Szentendrén. A rendezők ugyan felkeltették az érdeklő­dést, de a kényszerű üresjára­tok miatt nem sikerült azt tartósítani. Éppen a pergés, a fiatalos lendület hiányzott, holott az természetes velejáró­ja egy ifjúsági napnak. A hét végén megyeszerte tartottak hasonló rendezvényeket, s mondják, Gödöllőn például jobban szórakoztak. Az utolsó tanítási héten a kiskunlacházi 222-es Szakmun­káskép ző Intézetben is meg­kezdődtek a szakmunkásvizs­gák. Az öt harmadik osztály­ban összesen 141 tanuló végez. Az iskolában 10 szakmát ta­nítanak. A vizsga menetéről Nagy László .igazgató tájékoz­tatott. A szakok némelyikén központi írásbelit írtak. A többi szaktárgyhoz az iskola tanárai készítették el’ az írás­beli tesztet, illetve az egysé­ges javítás és osztályozás szempontjait. Az írásbelin több tantárgy anyagának is­meretét mérték fel. A vizsgá­nak ez a része idén viszony­lag jól sikerült. Az írásbelit gyakorlati vizs­ga követi. Ki-ki szakmájának megfelelő feladatot kap, amelynek megoldását vizsga- bizottság pontozza. A szak­vizsga harmadik, egyben be­fejező része a szóbeli. Itt szak­mai, anyagismereti és törté­nelmi-társadalomismereti té­teleket húznak. Most épp a kőművestanulók gyakorlati vizsgája zajlik. A közelben épül az új általános iskola, ezen az építkezésen kapott feladatot a 20 szakmunkásje­lölt. Mesterek mellett Egy tizenhat méteres ka­zánkémény első, hárommé­teres szakaszát kell felépíte­niük és a kazánház főfalait. Megy itt a munka! Az általá­nos iskola hetedikesei, a köl­csön segédmunkások serényen, láncban adogatják a B—30-as téglát az állványokon dolgozó srácoknak. Készül a mester­munka. A falakat — ezt egy laikus is meg tudja állapítani — gondosan rakták fel. A gyerekek három évig ta­nulták a szakmát mesterek mellett. Volt, aki kisiparosnál, mások szövetkezetek építő részlegénél, vagy állami vál­lalatnál töltötték a gyakorlati heteket. A tapasztalatok sze­rint a kisiparosoknál ismer­ték meg jobban a különféle munkamódszereket. K. L. Kevés nézője vált a kiállításnak. Vagy érdeklöclést keltett a harci bemutató. — Megnövekedett a szabad dónk — szögezte le lakoniku­san a családfő pénteken est?. — Bizony, s ráadásul a tan­év is befejeződött — szólalt meg a családi kupaktanács kö­zepette a gyerek. — Holnap nem főzök, nem takarítok — jelentette ki ön­tudatosan a harcias mama. Hívogató Törték a fejüket, mitévők .egyenek, mit is kezdjenek az előttük álló hosszú szombat­ul? Mígnem a fejükre csaptait: ott van a csodálatos Dunaka­nyar! S mint hallották, szám­talan programmal várják a ki­csinyeket és nagyokat egy­aránt. Nosza, tárcsáztak és Eelhívták Szentendrén a mű­velődési központot. (Azért Szentendrét, mert Visegrádon nincs (!) telefon a művelődé­si házban.) A telefon annak rendje és módja szerint ki­csengett. Érces hang adott tá­jékoztatást: Egy család nyomában — Visegrádon Sóhajból akadt éppen elég — Szombaton reggeltől es­tig ifjúsági nap lesz Szentend­rén, a részletes programot ná­lunk megnézheti! Még mielőtt bontott a vonal, elhangzott a kioktatás is: — Hogy egyesek mit kép­zelnek! Ma este telefonálnak, mi lesz Visegrádon holnap! A családfő mondott egy szép kacskaringósat, és mint olyan­hoz illik, akit élelmes ember­nek tartanak, fölhívta az IBUSZ-irodát, ott sem tudtak sokkal többet. Annyit minden­esetre elárultak; érdemes ki­menni, valami bizonyosan lesz. Kézfeltartással egyöntetűen döntöttek. Másnap kora hajnaltól kém­lelték az eget: hol elborult, hol reményteljesen átszűrődött a nap a tornyosuló fellegeken. A budai hegyek pedig egyér- te’műen biztatóan hívogattak. A buszon ismerősökkel talál­koztak. ök — úgy tűnik — jobban szerveztek. A kezük­ben, tartották a Nyár a Duna­kanyarban című füzetet, amely bőséges tájékoztatással szol­gált. Megtudhatták, hogy lesz japán harci bemutató, a ti­nédzserek felnyerítettek örö­mükben a kamaszmusical hallatán, csak a legkisebbek­nek lógott az orruk: mit csi­náljanak. míg a többiek szóra­koznak? Találgatások Mire megérkeztek, a nap bearanyozta a Dunakanyart. De meleget még nem adott, így előkerültek a meleg hol­mik. — Igazi kirándulóidő — ál­lapították meg. A királyi palota elé érve el­öntötte szívüket a jó érzés: egyre-másra érkeztek a cso­portok, együtt silabizálták a műsort. Családunk tíz órakor már ott kuporgott Mátyás király palotájának egykori udvarán. Reneszánsz muzsikát röpített szárnyán a szél. Az idő kere­két visszaforgatva, az egyko­ri lovagi tornák mai panto­mimjelzésekben keltek életre. A Qorpus együttes a szervezés elmúlt heti bot'ásait igyeke­zett jóvátenni. Kicsinyek és nagyok élvezték a játékot. Külön dicsőség, hogy befeje­zésként mindenkit kézenfogtak a szereplők, részesei lehettek a játéknak, a bohókás viga- dozásnak. Alig tértek maguk­hoz, judóruhás gyerekek jelen­tek meg a színpadon.' Dobál­ták egymást, kiáltoztak nagyo­kat. Íme, ízelítő a japán harci játékok klubjának számunkra kissé idegen, de érdekes szóra­kozásából. Amikor a felnőtte’: kardja megcsillant a levegő­ben, a kisgyerek odahú^ódo’ apjához, aki megnyugtatta; e is csupán játék. Ezután következett volna a főműsor. A Boldogok cin ű kamaszmusicalra hiába vára­koztak. A lányok, fiúk egy­mást ugratták, hogy bizonyo­san elaludtak a boldogok. Rö­vid várakozás után a harcias mama elindult: majd ő min­dent kiderít. A pénztáros ne n tudott semmiről. A fülke el tt üldögélő idősebb úr készsége­sen mondogatta, hogy ő vet i a filmeket, ha kell. Ma épp n nincsen film a gyerekekne Azután a mögötte jövők b--' széjgetéséből megtudta: a lágymányosi amatőregyüttr nem jött el. Azt már csak ta­lálgatni léhetett, miért ma­radtak otthon. Az a hír járta, hogy az egyik szereplő megbe­tegedett, meg az is, hogy Bu­dapesten úgy gondolták, hideg van Visegrádon. Mindenesetre az idő telt a találgatásokkal. A látvány Mire magasan állt a nap, kikerültek a játszóházba hívo­gató táblák. A kicsinyek gyur­mázhattak, gyöngyöt fűzhet­tek, szőhettek, papírsapkát készíthettek. Ki-ki körülnéz­hetett, sehol sem tolongott nagyobb tömeg. Családunk állt a királyi pa­lota erkélyén. Kitárulkozott előttük az egész Dunakanyar. Nagyoti szippantottak a jó le­vegőből, s arra gondoltak: ezért a látványért mégiscsak érdemes volt eljönni Visegrád- ra, ha másért nem is! Erdősi Katalin A kézbzövés alapismeretei. Erdősi Agnes felvételei A gyakorlat az, hogy mielőtt a fiú szakmunkásképzőbe je­lentkezik, a szülők kinéznek egy jó mestert és megállapod­nak vele, hogy a gyerek nála tanul. Ez a megoldás a kis­iparosnak is jól jön, hiszen amellett, hogy tudását átadja, adókedvezményt kap a ta­nulók után. A szülők is nyu­godtak: a gyerek jó kezekbe kerül. Ami maradandó Időközben lejönnek a gon­dosan megépített állványok­ról a diákok. Először arról faggatom őket, miért ezt a szakmát választották? — Ha valaki építőmester dinasztiába születik, mint én, nem gond eldönteni, mi legyen — mondja Fancsek Gyula. — Édesapám építésztechnikus, de kőműves volt nagyapám, déd­apám, minden felmenőm. Szin­te kőműveskanállal a kezem. ben születtem. Apám a böl­csőtől erre a pályára szánt. — Nálunk is családi hagyo­mány a mesterség — folytatja Princz András. (Tanárai nem kevés büszkeséggel mesélték, hogy a szakma kiváló tanuló­ja. Idén a megyei versenyen első helyezett volt.) — Ezt a szakmát egyébként nem ne­héz megszeretni. Bár kemény fizikumot igényel, alkotómun­ka is. — Amit csinálunk, mara­dandó, — toldja meg Kosiczki József. — Az is, ami szép, de a ronda is... — Alaposan dolgoztok. — A gyakorlati vizsga nem gond hároméves képzés után A bíró, a közelmúltban el­hunyt Deme Gábor drama­turgként jegyezte azt a tévé­játékot, amely A bíró címmel pénteken este került a képer­nyőre. Nem véletlen, hogy éppen ő bábáskodott annak a Szagaiéi Arutjunján nevű örmény írónak a drámája kö­rül, akit jószerivel még a leg- tájékozottabb irodalombará­tok sem ismertek, hiszen a Szabadság téri szerkesztősé­gek egyik legszívósabb — egyúttal igen jó szimatú — felfedezője volt. Se szeri, se száma azoknak a széplitera- turai alapanyagoknak, ame­lyekből ő szabatott látvány­öltönyt —, nemegyszer muta- tósabbat, mint amilyet meg­érdemelt volna a matéria. Ellentétben az efféle telje­sítményekkel, ez a búcsúzás- kánt ránk maradt színrevitel igazán megérdemelte, hogy idehaza is jelenetekké váljon. Azon egyszerű oknál fogva, hogy A bíró jó darab, játsz­ható darab, és ami a legfőbb: egy olyan világból hoz érde­kes híreket, amelyről csak fo­galmaink lehetnek, részlete­sebb rajzú képünk már nem­igen. Az örménység — mármint a mostani életét élő, a szovjet államok sorába tartozó köz­társaság —, hétköznapjait fes­tette meg ugyanis Szagatel Arutjunján ebben a kicsit krimiízű, de a bűnügyi vo­násokat szinte csak sejtető cselekménysorában. Neveze­tesen arról példálózott, hogy miként él tovább a nemzeti jegyek, a szokások egész se­rege abban az átrendeződött világban. Meddig ajándékozás az ajándékozás — feszegette, és egyáltalán: mire kötelez­hetnek a baráti, ismerősi kap­csolatok. Sajátosan beszélő —'mert az öröklött logika szerint gondol­kodó —, hősei többségükben plasztikus figurákként jelen­tek meg a kamerák előtt. Mindenekelőtt Tigrán apó, akit Páger Antal alakított, már-már mesébe illően szel­lemi lényként. Mécs Károly Drasztamat bírója szintén jó mutatvány volt, mert igazán emberségesen gyötrődött, küszködött inkább magama­gával, mint azokkal, akiket — szólal meg csendesen Csap­iár Tibor. — És az elméleti? — Az már a szerencsén is múlik. Van 30 szakmai, 28 anyagismereti és 20 történel­mi-társadalomismereti tétel. Akad közöttük nem egy, a napi kül- és belpolitikai ese­ményekhez kapcsolódó kér­dés — sorolják. — További terveitek? — Esti' gimnáziumba sze­retnék beiratkozni — feleli Princz András. — Ez a felté­tele annak, hogy majd épí­tésztechnikus lehessek. — Én is az szeretnék lenni, — csatlakozik Kosiczki Józsi. — A technikumban azért az itteninél magasabb szintű az elméleti képzés. Tartás és cél — Nekem is hasonlóak az elképzeléseim — veszi át a szót illemtudó szünet után Varga István. — Apám, nagy­apám nyomdokain haladva, de magasabb szinten szeretném a szakmát folytatni. — Ha jól látom, ambiciózus társaságba kerültem — mon­dom. Mosolyogva bólintanak. Miközben már-már gyanú­san olajozottan beszélgetünk, azt figyelem, rfti teszi őket ilyen rokonszenvessé, miért nincs bennem kételkedő kér­dés. Ök a jó tanulók, ezt eleve tudtam. Megvan! Az, hogy van tartósuk és céljuk is, akar­nak valamit maguktól és af élettől. Azon kívül, hogy a kőművesség jól fizető, „pén­zes” szakma. Nagy Emőke faggatnia kellett. Nos, és az egészen kiváló Szilágyi Ti­bor úgy állította elénk a mű­vészből pénzcsináló iparossá züllött Aszkanazt — aki a nyomdai rézlemezekből fabri­kálta a tucatáru dísztárgyakat —, hogy ismét el kellett is­mernünk érett és stílusos jel­lemfestői tehetségét. Egy jóízűt kortyolhattunk tehát abból a távoli világból; rácsodálkozhattunk olyasmik­re, amik igazi meglepetés­ként tárultak fel előttünk. Ra- dó Gyula rendező pedig nem­csak abban jeleskedett, hogy jól osztotta ki a szerepeket, hanem abban is, hogy képes volt megteremteni azt a bizo­nyos örményes légkört. A bí­rónak — szögezzük le —, igen jó levegője volt. C.'aladl kör. Az új műsor­rend, amely szerint az esti híradó kezdési ideje egy fél­órával kitolódik, az egyik programnak kedvez, a másik­nak ellenben nem. Pórul járt például a Családi kör leg­utóbbi adása, amely nagy hir­telen átplántálódott a kora estébe; az Apa vagy férj? cí­mű törtéhet első része még híradó utáni főműsor volt, emez a folytatás viszont af­féle betétté degradálódott. Mert ugyan ki töri magát a készülékek elé a napfényes vacsoraidőben, hogy megtud­ja: elfogadja-e apjának azt az idegen férfit András, Juli leányfővel szült és nevelt gyermeke? ■ Akik mégis szükségét érez­ték nyomon követni ezt a célzatosan tanmeseként meg­fogalmazott cselekményt, azok megtudhatták, hogy hiába olyan kedves, tapintatos Gé­za, mármint a férj- és apa­jelölt, azok a kamaszösztönök tiltakoznak ellene. A gyerek — közkeletű szóval mondva —, édesanyjához húz, és ret­teg attól, hogy bárkivel is osztoznia kelljen rajta. Szo­morú dolog ez. de amúgy természetes. Hogv miért az, azt egyébként megtudhattuk az adós végi- elhangzott szakértői magyarázatból, amely — szerencsére — ismét szerves részévé vált a Csalá­di körnek. Akácz László ■Tv-figyelőm

Next

/
Oldalképek
Tartalom