Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

1981. JÜNIUS 2., SZOMBAT Eltérő lehetőségek és körülmények Törődésre vágynak mind Nem múlik el nyomtala­nul az a néhány évtized, amit az ember a munkapad mellett, az irodában tölt el. Az aktív munkában eltelt évek meghatározzák az em­berek életmódját, sőt, a ba­ráti, ismeretségi kör kiala­kításában is fontos szerepet játszanak. így aztán, a hat­vanhoz közeledve vagy azon túl, amikor sor kerül a nyugdíjazásra, sokan nem is tudják, mihez kezdjenek szabad idejükkel. Elfoglalt­ságot persze mindig lehet találni, sőt kell is. Az új életmód, életkörülmények kialakítása mégis a legtöbb idős emberben törést okoz, még akkor is, ha ezt csak kevesen ismerik be. Szigetszentmiklóson és a vá­rosi jogú nagyközség vonzás- körzetében hat településen ti­zenhatezer munkában megfá­radt nyugdíjas él. Ahányan vannak, szinte annyiféle a családi hátterük, eltérő a jö­vedelmük, életkörülményük. Sokan egyedül, család nélkül élnek, míg másoknak segíte­nek a gyerekek, de az sem ritka, hogy a fiatalok szüleik­től remélnek támogatást Naponta ezerféle kérdés, probléma vetődik fel, és vala­mennyi annak fontos, akit érint, ám segítséget, törődést másoktól vár. A városi jogú nagyközség párt-végrehajtóbi­zottsága is napirendre tűzte az egyik legutóbbi ülésén a nyugdíjas korúak helyzetének vizsgálatát, s egyben elemez­te az idős párttagok tevékeny­ségét is. Alapos, minden területre ki­terjedő felmérés előzte, meg a testületi ülést, de még így is számtalan felszólalás hangzott el, amely kiegészíteni igyeke­zett az írásos anyag állásfog­lalásait. Szóba került, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelke­zők rendszeres segélyt kapnak a tanácsoktól, hogy az utóbbi időben megnövekedett a társa­dalmi szervek felelőssége. Számtalan tapasztalat igazolja, hogy az egyedül élő emberek számára sokszor értékesebb segítséget jelent, ha a Haza­fias Népfront vagy a Vöröske­reszt tagja felkeresi otthoná­ban, s időt szentel arra, hogy beszélgessen kicsit egy-egy nyugdíjassal, mint a rendsze­res segély. = A társtalanságon igyekszik enyhíteni a nvugdíjasldub is. Taksonyban csaknem százan gyűlnek össze hetente a helyi klubban, amelyet a HNF pat­ronál. A rendszeres műsorok mellett társalgással telik az idő. Az itt szerzett tapasztala­tok azt igazolták, hogy üuna- harasziiban és Halásztelken is szükség lenne nyugdíjasklub­ra, amelynek létrehozásában a KISZ-fiatalok kapnának fon­tos szerepet. Szigetszentmiklós és vonzás- körzetének községei sajátos helyzetét az is befolyásolja, hogy a legtöbb település közel van a fővároshoz. így az itt élők között szép számmal van­nak olyanok, akik nem vala­melyik közeli nagyüzemből, hanem budapesti munkahely­ről mentek nyugdíjba. Ök rit­kán találnak kontaktust volt munkahelyükkel, ugyanakkor nehezebben illeszkednek lakó­területük közösségébe is. Hi­szen eltérő a képzettségük, az érdeklődési körük, más és más kérdések foglalkoztatják őket. Ilyen értelemben azonosságot lehet találni a nyugdíjas párt­tagok és a párton kívüliek vi­selkedésében. Nem ritka, hogy egy-egy párttag keserű száj­ízzel igazol át a lakóhelye sze­rinti községi alapszervezetbe, mert szívesebben maradna a megszokott, megszeretett mun­kahelyi közösségben. Elhangz&tt olyan vélemény is, hogy nyugdíjasként sze­mélytelenné válik az ember. Ebből csak akkor lehet igazán kilépni, ha az idős emberek sok éves tapasztalataira épít­ve, értelmes, hasznos felada­tokat kapnak a nyugdíjasok, akár tagjai a pártnak, akár nem. Ezt pedig jó közössége'k kialakításával lehet elérni. Vélemények és ellenvélemé­nyek ütköztetésével a testület arra a következtetésre jutott, hogy időről időre meg kell vizsgálni az idősek helyzetét, problémáikkal érdemben szük­séges foglalkozni. S hogy ten­nivaló akad bőségesen, azt igazolja, hogy a területen élő minden ötödik lakos ebbe a kategóriába sorolható. Jelen­leg négyezer fölött van azok­nak a száma, akik alacsony nyugdíjjal rendelkeznek. A ta­nácsokra, a tömegszervezetek­re és a KISZ-es fiatalokra nem kevés feladat hárul ebben a munkában. Hiszen a fölösle- gesság, a társtalanság érzetét egv-egv jó szóval, emberség­gel pótolni lehet még ott is. ahol az anyagi lehetőségek korlátozottak. Természetesen csak akkor, ha a jó szándékot őszinte segitokeo'en követi. Csitári János üenfpedfem-e? Érezze, szülei bíznak benne Közeledik az iskolai tanév vége és az iskolákban sorra szerveződnek az úttörő tábo­rozások. Sok gyermek menne szívesen, de sok szülő talál ezernyi indokot, hogy ne en­gedje el a gyerekét. Érthető? Az önállóság iskolája Persze, hogy érthető, hiszen a szülő természetes érzése, az, ha félti a gyereket. Fél, mit fog ott csinálni egyedül, fog-e rendesen enni, tisztálkodni és egyáltalán: képes-e arra, hogy nélküle, a szülő, az édesanya vagy az édesapa nélkül töltsön két hetet?! Ha a gyerek szemüveges, akkor külön fél a szülő attól, viseli-e majd, nem veszti-e el, vagy ha valamilyen gyógyszert kell szednie, akkor szedi-e rendesen? Minden szülő aggodalma érthető, és talán valóban van­nak olyan gyerekek, akik még nem egészen érettek arra, hogy a szülő nélkül töltsenek két hetet. De még ezeknek a szülőknek is azt tanácsolhat­juk, hogy engedjék el gyerme­küket, mert az önállósodásnak jó iskolája lesz még akkor is, ha elvész a szemüveg. (Ad­junk tartalékot a kísérő ta- nárnak.) A gyógyszerrel persze más a helyzet, arra nem lehet kérni a kísérő tanárt, vagy if­júvezetőt, hogy ügyeljen. Tudatosan ránevelni Két hét a szülő nélkül! Bi­zony még az édesanya vagy édesapa is sokszor nehéz szív­vel enged, aki ezt nem mu­tatja és nem is tiltja a gyer­mekét. Nagyon jól teszi, hiszen a gyereknek látnia kell, hogy bíznak benne, hogy érettnek tartják a táborozásra, nem­csak az úttörőcsapatban, ha­nem otthon, a szülői házban is. Természetesen nem árt, sőt nagyonis szükséges felkészíte­ni a gyereket az önálló nyara­lásra, táborozásra, különösen, ha első alkalommal vesz részt ilyen eseményen. Nem tiltani kell az önállóságtól, hanem inkább arra nevelni. * Mivel lehetséges? Otthoni próbákkal, megbízatásokkal, ellenőrzött önálló feladatok­kal. Ismerek egy tízéves kis­fiút, akinek az édesanyja pén­teki napon vidéki.hivatal ok út­ra ment. Felírta a gyereknek,. mit vásároljon be a hétvégi ét­kezésekhez. A gyerek nemcsak pontosan bevásárolt, hanem otthon kitakarított, egy papír­lapon pontosan elszámolt az elköltött pénzzel, az asztalra tette a visszajárót. Amit kel­lett, berakta a hűtőszekrény­be, gondosan csomagolva. A kenyeret pedig tiszta ruhában a kenyértartó szekrénykébe tette. Ragyogó képpel várta pén­tek este az édesanyját, akitől nagy dicséretet kapott. A visz- szajáró pénzt a mama nem adta a gyereknek, úgy gondol­ta, ez nem volna most méltó jutalom. A fiú sem várta, in­kább ezt kérte: — Engedd, hogy máskor is én vásároljak, igazán nagyon szívesen meg­teszem. A gyereknek is öröm Nem tudom ki volt boldo­gabb, a kisfiú, vagy az édes­anyja. A gyereket folyamatosan kell nevelni az önállóságra, és. akkor nyugo'dtabban küldhet­jük önálló táborozásra, túrára is. Öe éppen egy ilyen táboro­zás is lehet fontos része az önállósodásnak. Ne vegyük el az örömét. S. M. Sípol az ■tester Ha a vizsgált személy véral­kohol-tartalma meghaladja a 0,2. ezreléket, sípoló hangot ad a prügyi tsz-ben már üzemsze­rűen gyártott alkohol-tester. A hazai találmány alapján készü­lő hordozható elektronikus ké­szülék bárhol és bármilyen kö­rülmények között minden kü­lönösebb előkészület nélkül használható. Mikrofonszerű mé­rőfeje párszavas beszélgetés alapján pontos képet ad az el­lenőrzött személy alkoholos be­folyásoltságáról. Az eredmény azonnal leolvasható a mikro­fonhoz kapcsolt műszerről. Érvényességére jellemző: ele­gendő, ha valaki bemondja az általa vezetett jármű forgalmi rendszámát, vagy például az üzemi kártyaóránál elhaladva a nevét és a munkahelyét. irre szUSefeft Mines ebben semmi rendkívüli Ez az írás sok mindenről szólhatna. Például egy hatvanéves emberről, aki hányatott élet után nyomorékon került vidékre, s aki a festésben megtalálta önmagát. Vagy egy fiatal^ fér­firól, aki műszerészként dolgozott, amíg látott, de vakon is to­vább bütyköli a tévéket, rádiókat. Szólhatna egy fiatalasszony­ról, aki tucatnyi gondja, megoldhatatlannak látszó problémája ellenére magatehetetlen emberekkel is törődik. Róluk írok, mert szeretném, ha mindenki megtudná, hogy önzőnek, lélek­telennek, elidegenedettnek bélyegzett világunkban vannak — s nem is kevesen —, akik nem csak magukkal törődnek. Derű és nyugalom m — Amit a házi szociális gon­dozóknak fizethetünk tisztelet­díjként, az eszmei összeg és a szó szoros értelmében csak tisztelettel adózhatunk mun­kájuknak — mondja Hegyes Józsefné, a pilisvörösvári ta­nács szociális előadója. — Szíjártó Pálné már csaknem fél éve törődött Rácz bácsi­val, amikor felajánlottuk, hogy legyein tiszteletdíjas gon­dozó. Miközben elindulunk a fia­talasszonyhoz, megtudjuk, hogy olyan ember, aki maga is segítségre, támaszra szorul­na. Férje betegség következ­tében1 elvesztette a szeme vi­lágát, rokkantnyugdíjból él­nek, s abból a pénzből, amit Éva, a fiatalasszony a négy­órás állásban kap. Hosszabb időre nem tud elszakadni ott­honról, hiszen négyéves kislá­nyát Is el kell látnia., Meglepődik, amikor meg­tudja jövetelünk célját, őszin­tén csodálkozik, semmi rend­kívülit nem talál abban, amit tesz. Olyan különleges derű és nyugalom árad belőle, hogy csak csodálni tudom, különö­sen azután amit elmond: Kötelességtudó emberek Külföldön. Egy gödöllői honpolgár­küldöttség tagjaként külföldön járt. Csehszlovákiában. Ütjük során elve­tődtek Tyn nad Vltavouba is, Gödöllő testvérvárosába. A gödöllői honpolgár­nak itt sem volt különösebb dolga, sen­ki nem bízta meg üzenet átadásával, más egyébbel. Ő azonban el sem tudta volna képzelni, hogy abban a városban ugyanolyan szemlélő legyen, mint má­sutt. Nyomban kapcsolatokat keresett, amelyek révén ismét’egy fokkal köze­lebb kerülhetnek a városok lakói egy­más megismerésében. így találkozott Tyn híres könyvművészével, aki. mun­káival Európa-szerte elismerést vívott ki magának és hazájának. A többit tudjuk. A múlt évben láthattuk a cseh könyvművész, Ladislav Hodny alkotá­sait Gödöllőn. A gödöllői honpolgár nem elégedett meg ennyivel. A testvérvárosi kapcso­latoknak a kölcsönösség az alapja. Eb­ből kiindulva'rendezték meg az idén két gödöllői művész kiállítását a cseh­szlovák testvérvárosban. És már meg­van a jövőre esedékes újabb program: Gödöllőre hozzák Tyn bábművészeti emlékeit. A testvérvárosi kapcsolatok akkor értékesek, és érdekesek, ha minél több intézményre, emberre terjednek ki, ápolásuk tevékenységét feltételezi. A példa azonban mutatja, hogy egy-egy személytől is sok függhet. A gödöllői honpolgár neve: Polónyi Péter. Hangszerelés, a zeneirodalom úgy­szólván határtalan. A műformák, a té­mák, a változatok, a kifejezések oly gazdagok, hogy mindenki megtalálhat­ja az ízlésének, lelkivilágának, hangu­latának legjobban megfelelő zenét. Ugyanígy vannak ezzel a muzsikusok is. Minden hangszer, minden énekes, zenekar válogathat a művekben, és aligha kétséges, hogy talál az alkatá­hoz, előadói stílusához, felikészültségé­hez illőt. Avagy mégsem? Előfordulhat, hogy mégsem. A gödöllői zeneiskolában az igazgató a növendékekből szimfonikus zenekart szervezett. Különböző korú és felkészültségű gyerekekből. Zenekari műveket játszanak, de hát az ő tudó­suk korántsem elégséges azok eljátszá­sához. Olyan követelmények sem ritkák ezekben a művekben, amelyeknek a nö­vendékek hangszertudása nem elegen­dő. Ilyenkor az a teendő, hogy a műve­ket a zenekar hangszereihez és tudásá­hoz idomítsák. Munkaigényes és költsé­ges feladat. A gödöllőiek azonban sze­rencsések. Tanít náluk egy nyugdíjas zenetanár, közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. Ó vállalkozott a hangszerelésre. Az igazgató szobájában mind magasabbra tornyosulnak az ál­tala feldolgozott partitúradossziék. Egy- nek-egynek az elkészítése több ezer fo­rintba kerülne, mondja az igazgató. Honnan-lenne nekik erre pénzük. En-. nek tudatában érthető,- hogy a legutób­bi bemutatkozó hangversenyükön, a pó­diumról is meleg szavakkal köszönték meg a nyugdíjas zenetanárnak megfi­zethetetlen fáradozását. A zenetanár neve: Papp Tibor. Tisztaság. Áll a gödöllői Alsó-park szélén egy tízemeletes ház. Messziről semmi nem különbözteti meg társaitól. Közelebb érve feltűnik, hogy más, mint a többi. Nem a ház, hanem az a néhány négyzetméteres terület, amely körülve­szi. Gondozott pázsit, szépen ápolt fák. Ettől mintha maga az épület is szebb volna. Vajon milyen belülről? Bementünk. Föl a tizedik emeletre, onnan gyalog ereszkedtünk le. Mindenütt rend és tisztaság. A folyosókon, a pihenőkben. Az előterekben zöldellő növényzet. Be­néztünk a szemétledobóba. Ott se lát­tunk melléhullott papírt, kenyérdara­bokat, műanyagflakont. Maga az akna is tiszta. Lementünk a pincébe. Folyo­sója felmosva, sehol egy csikk. A lakóktól megtudtuk, egy idős há­zaspár tartja rendben a házat. Jó gaz­da módjára ügyelnek mindenre. Szól­nak a gyerekeknek, ha azok megfeled­keznének magukról, hogy a sarat nem szükséges okvetlenül behurcolni az épü­letbe, a lakásba. Télen mindig ott a söprű a bejáratnál, legyen mivel meg­tisztítani a cipőt a hótól. Rendszeresen tisztogatják a ház konténerét, pedig az . nem is az ő dolguk. Szívügyük az épü­let körüli zöldövezet, locsolják a füvet, a fákat, bokrokat. A házaspár férfi tag­ja nem rest este tíz körül végigjárni a . negyven lakást, s ha valahol túl hhngos a rádió, tévé, magnó, tapintatosan fi­gyelmezteti őket, mások már nyugod­nának. Megtudtuk azt is, hogy előfordultak a lakókkal szóváltások, még az elején, de belátták, jobb tiszta, rendes házban élni, jobb, ha késő este nem bömbölte- tik a tévét, rádiót. A lakók örülnek, hogy ilyen emberek ügyelnek a házra. A házfelügyelő neve: Nagy Dánielné, a lakóbizottsági elnöké: Nagy Dániel. Szómagyarázat. A kötelesség olyan teendő, amit valakik megszabnak a számukra. A munkahelyen vagy az élet bármely területén Van azonban olyan késztetés is, ami belülről fákad, ilyenkor a teljesítmény mindig na­gyobb, értékesebb. A példáinkban sze­replő emberek kötelességüket teljesítik, de nem muszájból, hanem meggyőző­désből. Kör Pál A gondozó és gondozottja Erdősi Ágnes felvétele — Nem élünk könnyen, a szülőkkel egy fedél alatt va­gyunk, s kilátásunk sincs arra, hogy valaha is önálló ottho­nunk legyen. Kölcsönt senki nem ad a rokkantnyugdíjra, amiből egyébként félretenni sem lehet. Most az én mun­kám is bizonytalanná vált — mondja harag nélkül. — Át­szervezés van és rám már nincs szükség. Több lehetősé­get is kínáltak, de itt Pilisvö- rösváron egyet sem. Én pedig nem tudok messze utazni. — Hogy képes a saját prob­lémái mellett mások gondját is a vállára venni? Idős em­berekkel foglalkozni, akik rendkívül nagy türelmet és szeretetet igényelnek. — Szeretem az öregeket — válaszolja rövid gondolkodás után. — Azt hiszem éppen a saját bajaim késztetnek arra, hogy megértsem, szeressem őket, még a hibáikat is. Kedvesen beszél Rácz Ist­vánról, akinek mindkét lábát tőből amputálták, s évek óta él tolókocsiba kényszerítve. — Örülök, hogy megtalálta az élete értelmét a festésben — mondja. — Ha új képen dolgozik, sokszor még enni is elfelejt. Csak akkor haragszom rá egy kicsit, amikor a frissen mosott konyharuhába törli a festékes kezét — teszi hozzá mosolyogva, bizonyítván, hogy ptek lehetnek közöttük a leg­nagyobb Miták. Rossz csere volt Együtt keressük fel a be­teg embert. Mielőtt indulunk, Éva kis türelmet kér, gyorsan edénybe teszi Rácz István ebédjét. Közben a szociális előadótól megtudom, hogy Ráczék a fővárosból költöztek Pilisvörösvárra néhány eszten­deje, de ezzel a cserével nem csináltak jó vásárt. Minden pénzük ráment a ház tataro­zására. Még élt a felesége, amikor egy háromgyermekes családdal eltartási szerződést kötöttek. A gondozás azonban csak a hivatalos papírok alá­írásáig tartott. Ezért Rácz . Ist­ván fölbontotta a szerződést. Most az eltartók perelik a beteg embert, vagy kilencven­ezer forintot követelnek tőle. Az sem lett volna csoda ezek után, ha senkit sem enged be többet a lakásába Rácz bácsi. Szíjártónét mégis elfogadták, megszerették, halála előtt fél évig Rácznét is a fiatalasszony gondozta. Szép saroktelken áll Rácz István háza. A lépcsőn csak nagy üggyel-bajjal jutunk föl, ugyanis dexion-salgó elemek­ből készült rámpa foglalja el a helyet. — Életveszélyes szerkezet — mutat rá a tolókocsiban ülő ember, majd az arcán levő forradáson húzza végig a ke­zét. — Még élt szegény felesé­gem, amikor lezuhantam er­ről a vaspályáról. Ez volt a tizenharmadik műtétem. A fe­leségem is eltörte akkor a kar­ját. Vagy két éve ígérték a kisiparosok, hogy társadalmi munkában építenek nekem egy biztonságos lejárót, de már nem bízom benne. örül nekünk, de nem azért, mert írni akarunk róla. Be­szélgetni szeretne, néhány perc után már színház, mozi, könyv a téma. — Talán az olvasás hiány­zik a legjobban. Szeretem a könyveket, de nekem megold­hatatlan feladat eljutni a könyvtárba. Így most a festés tölti ki minden időmet. Egy szobába vezet, ahol festményeken kívül semmi sincs, ezek azonban hihetetlen mennyiségben sorakoznak a falak mellett. Vászon híján fa­rostlemezre dolgozik. Éva a konyhában sürgölődik, lassan betölti a szobát a melegedő étel illata. Kihasználom a tá­vollétét és a gondozójáról fag­gatom Rácz Istvánt. Jó várni valakit — Nagyon becsületesen el­lát. Ugye tisztaság és rend van, pedig én nem nagyon fi­gyelem hová pakolok, mibe törlőm a kezem. Jó, hogy jön mindennap, van kit várni. Pe­dig neki is éppen elég a dolga. Búcsúzunk. Szíjártó Pálné még marad, mint mondja fel­isöpör, mert a kutya vedlik, s ilyenkor nem elég egyszer ösz- szetakarítani. — Nagyon tisztelem ezt a fiatalasszonyt — mondja He­gyes Józsefné. — Milliónyi gondja ellenére derű és nyuga­lom árad belőle. Rendkívüli képessége van arra, hogy meg­értse és enyhítse mások, baját. Arról beszél, hogy Éva fér­je műszerész volt, s ma is szívesen bütykölgeti a rádió­kat. Bizonyára ugyanazt je­lenti számára ez a cselekvés, amit a tolókocsihoz kényszerí- tett embernek a festés. A vak férfi utasításai alapján Éva teszi be az alkatrészeket a ké­szülékekbe, ilyenkor a szerelő az asszony szemével lát. — Szerettük volna, ha Pilis- vörösvár kap egy főállású szo­ciális gondozói státust, saj­nos erre nem került sor — mondja a szociális előadó. — Szíjártó Pálnéra gondoltam, mert úgy éreztem, ő erre a munkára született. S, így ér­zem ma is. Móza Katalin * i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom