Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-14 / 138. szám
1984 JÜNIUS 14., CSÜTÖRTÖK 5 Elsősorban j bentlakók jogosultak Nem kötelező a vétel, a csere Ha a listán van, vegyen papírt, ceruzát ^ Az állami tulajdonban ^ levő ingatlanok clidegeníté- í séről, vagyis magánszcmé- 4 lyek által történő megvá- ^ sárolhatóságáról két rehde- í let intézkedik. £ A 32/19C9. (IX. 30.) Korm. 4. számú, valamint a 18/1969 | (IX. 30.) ÉVM—MÉM—PM 4 számú együttes rendelet 4 Mint látjuk, nem újkele- ^ tűek, ám a végrehajtásuk 4y által okozott hullámverés 4 mai keletű, s a hullámok 4 most értek cl Szentendrét. A városgazdálkodási vállalat állította össze azt a listát, amelyen az állami tulajdonban levő, ám magánszemélyeknek eladható lakások, illetőleg házingatlanok címeit tartalmazza. Összeállítása nem volt könnyű feladat, hiszen sok fontos szempontra kellett figyelni. Ilyen volt például az, hogy nem idegeníthetők el azok az ingatlanok, amelyeket állami szervek használnak, azok, ahol szolgálati lakás vagy lakások vannak, a műemlék vagy műemlék jellegű épületek azok. amelyek a különféle városrendezési tervekben szerepelnek. És humánus szempont is: senki teje fölül nem adható el a tető! Kereszttűzben Nos, a címlistát elkészítette a városgazdálkodási vállalat, s jóváhagyásra felterjesztette a városi tanács végrehajtó bizottságához, ahol újabb szempontok kereszttüzében újra megvizsgálták. Címeket töröltek, illetőleg újakat vettek fel a listára. Majd ezt a vb és a társadalmi bizottság együttesen ismét megvitatta, s csak ezután született meg a végleges — amit már a végrehajtó bizottság is jóváhagyott — lista. Ezen mindazok a házingatlanok szerepelnek, amelyeket magánszemélyek megvásárolhatnak. Fontos kérdés: kik s milyen feltételek mellett lehetnek vevők. Erre cikkünkben még visszatérünk, de előbb lássuk a címlistát! A lista A 24/1984. (V. 8.) V. B. számú határozat ezt a listát hagyta jóvá: Kossuth Lajos utca 14. számú ház, illetve a benne levő 3 lakás, a Malom utca 4. két lakása, a Bükköspart 28. sz. hét lakása, a Bükköspart 33. sz. egy vegyes tulajdonú lakása, a Kör utca 5. sz. négy lakása, s ugyanitt a 7. sz. egy lakása, a Lenin út 5. sz. két lakása, a Dózsa György út 5. sz. egy lakása, a 71. sz. nyolc, a 73. sz. hat, a 78. sz. tizenkét és a 77. sz. ugyancsak tizenkét lakása, az Ady Endre út 20. sz. négy lakása, a 36. sz. három, a 90. sz. három lakása, ... és jöttek az eraviscusek A zok a turisták, akik Pomázt és környékét hétről hétre felkeresik, nem is gondolják, hogy milyen régen lakott ez a vidék. Talán még maguk a tősgyökeres pomáziak sem. Pomázon a legrégibb ismert leletek a Kis+Kevély oldalában lévő, bokroktól védett Mackó-barlangból kerültek elő. Az ott élő ember még igen kezdetleges fejlődési fokon állt: sem edényt nem készített, sem lakóházat. Lakásul a barlangot használta, s eszközeit is alig megmunkált kövekből, csontokból állította elő. Ezt a kort a tudomány őskornak vagy paleolitikumnak nevezi. Az ember fejlődésének a következő állomása, hogy áttért a gyűjtögető, halász-vadász életmódról a földművelésre. Ehhez azonban el kellett hagynia barlangját, mert csak a síkságon lehet eredményesen gazdálkodni. A fejlett kőkor embere is ezt csinálta: lehúzádott az ős Duna mellé, amely valahol ott folyt, ahol ma a Szentendre felé eső mocsaras, nedves kaszáló terül el, és letelepedett azon a területen, amit ma körülbelül a Mártírok útja, a vasút, a Pilis-patak és a Fő utca zár be. Az építkezések hozták felszínre ennek az ötezer évvel ezelőtti társadalomnak tárgyi hagyatékait. A bronzkor emlékeit még nem tárták fel, de a meglévő kevéske anyagból arra lehet következtetni, hogy a réz- és bronzkorban a Kisvác és a mai tanácsháza környékén, valamint a Klissza-dombon volt a település. Tudományosan csak a Klissza-dombot tárták eddig fel. Ez a terület a vaskorban emelkedett nagy jelentőségre. A Kőhegyen lévő vaskori erőd beszédes bizonyítéka az itt élők nagy számának. A körülbelül ötven hold területű fellegvár kiterjedt a Kőhegy egész fennsíkjára és részben lejtőire. Az erődítés fala, legalábbis alsó részében, nagy darabokon megmaradt. E falak különösen ott voltak erősek, ahol a támadás a legveszélyesebb volt: Így az Ízbég és a János-forrás felé vezető lejtőkön, ahol több védelmi gyűrűt is találtak az ásatások során, de nagyobb része még föld alatt van. Feltárták az erőd bejáratát, ahol kaputorony védte a vár legsebezhetőbb részét. Széles utak, lépcsők gondoskodtak arról, hogy a falak bármely részét rövid idő alatt el lehessen érni, ha netán ellenség fenyegette az erődítményt. Egy teljes ásatás és konzerválás minden bizonnyal érdekes leleteket hozna felszínre. A tetőn lévő menedékház környékén rejti a föld leggazdagabban a kor emlékeit. Nagy kár, hogy a régi kőfalak és kőtöltések egy-egy darabját részben beépítették, részben új építkezésekkel erősen megzavarták. 1941—42-ben Gallus Sándor és Sashegyi Sándor kutatásokat folytatott, ezen a területen, szép anyaggal gazdagítva a Nemzeti Múzeum vaskori anyagát. L akóházaikat félig a földbe vájták, s vesszőfonásra kent agyagtapasztásból készült az épület földből kiálló része A lakóházak közül azok maradtak meg, amelyek a tűz martalékai lettek: ezek agyagtapasztása cseréppé égve a mai napig megőrizték a vesszőfonás nyomait. A kelták halottaikat elhamvasztották, umatemetőjü- ket a Szentendre felé vezető országút mentén találták meg. Az időszámításunk előtti I. században a kelták eraviscus törzse érkezett erre a vidékre. Az eravisousok már nem a mai Pomáz területén, hanem budakalászi részeken telepedtek le. Az eraviscusokkal a római hódítás előhírnökei, a római kereskedők is megjelentek. Az eraviscusok egy ideig a római uralom alatt éltek, de elég hamar eltűntek (elpusztultak, vagy ki tudja), s velük lényegében befejeződött ezen a vidéken az őskor története. Sashegyi Sándor Pomáz őstörténetének bemutatásában végzett jelentős úttörő munkát. Nélküle nem tudnánk tájékozódni ezekben a művészettörténetileg is jelentős kérdésekben. a György utca 14. sz. hét lakása, a Lenin út 60. sz. négy lakása, a Pannónia út 8. sz. egy és a 22. sz. egy lakása, a Stromfeld Aurél utca 2. sz. nyolc lakása, a Kovács Lajos utca 38. sz. két lakása, a Dombhát-Kőhegy három lakása, a Sashegy 1—2. sz. egy- egy lakása, a Szarvashegy 15. sz. egy lakása és a 24. sz. egy lakása, a Dömörkapu huszonnégy lakása, a Nyár utca 6. sz. egy lakása és az Alkotmány utca 34. sz. egy lakása. Tehát a városi tanács végrehajtó bizottsága 29 épületet, illetve az azokban levő 117 lakás eladásához járult hozzá. És most térjünk vissza az előbb említett fontos kérdéshez: kik és milyen feltételek mellett vásárolhatnak meg állami tulajdonú ingatlant? Ki vehet? Talán a legfontosabb, s ezt a vonatkozó rendelet is hangsúlyozza: Az elidegenítésre kerülő házingatlan megvásárlására elsősorban a bentlakók jogosultak, vagyis a bérlő, a bérlőtárs, a társbérlő és a la kásban élő jogcím nélküli jóhiszemű lakó, aki korábban bérlő volt, a bérlő leszárma zottja vagy örökbe fogadott gyermeke, az élettárs, ha az eladási ajánlat megtételét megelőző egy éve a bérlővel állandó jelleggel együtt lakik. És mi a helyzet, ha a bérlő nem él vásárlási jogával? Ilyen esetben az eladást lebonyolító szerv, vagyis a városgazdálkodási vállalat — előzetes megállapodás alapján — a bérlőnek megfelelő cserelakást biztosíthat, s a költözés költségeit is fedeznie kell. Természetesen — és ez nagyon fontos — senki sem kötelezhető sem vételre, sem cserére! Viszont majdnem biztos, hogy a kedvező vásárlási feltételek ösztönzően hatnak majd a vételi kedv kialakulására. Ezt egy példával szeretnénk illusztrálni. Tegyük fel, hogy van egy 80 ezer forint forgalmi értékű öröklakás, amelyet a bérlő megvásárolna. Akkor ezt az objektumot a forgalmi érték, vagyis a 800 ezer forint 30 százalékáért, azaz 240 ezerért veheti meg. Az egyla- kásos házingatlant pedig a napi forgalmi érték feléért. Mindkét esetben a szerződés- kötéskor a vételár — példánk esetében a 240 ezer forint — 10 százalékát, tehát 24 ezer forintot kell leszurkolnia, s a fennmaradó összegre a vevő évi 3 százalékos kamat mellett. 25 évi fizetési kedvezményt kaphat. Ha valaki, aki az imént közölt lista lakásainak egyikében lakik, s netán vásárlási szándéka van, vegyen elő papírt és ceruzát. Számoljon. Megéri! SZENTENDREI Hava meapik? ^aifiap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Szóvá tették a tanácstagok Intézkedett a tanács A tanácsülésen elhangzott interpellációkra vagy azok nagy részére az osztályvezetők a helyszínen válaszoltak, illetve ígéretet tettek a felvetett problémák elintézésére. A tanácsülés óta eltelt időszakban az alábbi konkrét intézkedések történtek: Katona Sándorné tanácstag kérte a Rózsakerti lakótelepen levő két betontömb elszállítását, és a Bolgár utca bejáratánál leszerelt postaláda vaslábainak — mivel azok balesetveszélyesek — az eltávolítását. Azóta mind a betontömböket, mind a volt postaláda vaslábait eltávolították. Tatár János azt szorgalmazta, hogy a Római sánc utca 28. számú ház előtt, a járdán hagyott földet szállítsák el, és állítsák helyre a Mathiász utca és a Perjéssy Sándor utca kereszteződésében feübontott úttestet. A Római sánc utca 28. számú ház elől, a járdáról, a gazdálkodási és fejlesztési osztály felhívása alapján a városgazdálkodási vállalat elszállította a földet. A Perjéssy Sándor és a Mathiász utcák kereszteződésénél a Dunamenti Regionális Vízmű Vállalat által felbontott út helyreállítására a hatósági osztály a vállalatot felszólította. A vállalat a felszólításnak eleget tett: az út azóta ismét járható. Városi mozaik Orvosi ügyelet. Tahitótfalun központi orvosi ügyelet kezdte meg működését. Az ügyelet Leányfalu, Tahitótfalu, Duna- bogdány, Visegrád, Kisoroszi, Pócsmegyer és Szigetmonostor községeket látja el. Az ügyeleti szolgálat 17 órától másnap reggel 7 óráig tart. Az ügyelet hívószáma: 27-030. Gázépítés. Gázépítő társulat alakult, amely a vezeték lefektetését vállalta a Lukács fivérek útjától a Perczel Mór utcán keresztül a Kovács László út egy szakaszán. A földmunkák jó ütemben haladnak, s így rövidesen megkezdődik majd a közterületi csőszerelés. Múzeumi program. A Művelődési Minisztérium ötmillió forint támogatást biztosított a múzeumi program folytatásához. Az összegből még ez évben befejezik az Ámos Imre— Anna Margit Képtár kialakítását és megkezdik a Vajda Gyűjtemény elhelyezésére szolgáló épület rekonstrukcióját. Tartós használat. A városi tanács kilenc üdülőterületi ingatlannal rendelkezik, amelyeket tartós használatba kíván adni. A végrehajtó bizottság döntése alapján az ingatlanok jegyzékét kifüggesztették a tanácsháza hirdetőtáblájára. A hirdetmény tartalmazza az egyes telkek méretét, közmű- vesítettségi fokát és árát. Részletes felvilágosítást az ügyfél- szolgálati iroda ad. Gazdasági munkaközösség. A városi tanács parkfenntartási brigádja gazdasági munka- közösséget alakított. Azóta a gmk már megkezdte működését, s így sikerült az utak melletti zöldsávok, parkok kaszálását meggyorsítani. Együttműködés. Az MHSZ városi vezetősége a szentendrei kertbarátkor segítségével befejezte a kiképzési bázis parkrendezési munkáit. Elültettek hatvan díszfát és százhúsz díszcserjét. Nyitvatartási rend. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal szentendrei szervezeti egységeinek nyitvatartási ideje a következő: Dunatours kirendeltség, hétfőtől péntekig 7.45—16 óráig. Augusztus 31-ig szombaton és vasárnap 9-től 14 óráig. A Szentendrei Nyár rendezvénysorozat ideje alatt a nyitvatartás így alakul: hétfőtől szombatig 7.45-től 18 óráig, vasárnap 8 órától 12-ig, Az iskolai tanítás befejezés sével egyre több külföldi diák keresi fel hazánkat. Ismerkednek az új tájakkal, emberekkel. Képünkön NDK-ból érkezett diákok Visegrádon tervezik programjukat. PinceSiasinosítás Étterem és kőtár A városi tanács műszaki osztálya megbízta a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetet, hogy a megerősített pincékre készítsen hasznosítási tervet, amely azóta elkészült. A múlt esztendő végéig helyreállítottak kilenc pincét, de ezek túlnyomó többsége magántulajdonban van, közterületről nehezen vagy egyáltalán nem közelíthető meg, s ezért közcélra nem hasznosítható. Csupán négy állami tulajdonban levő pince hasznosítását javasolta a VÁTI. Az Angyal utcai és a Középhegy úti pincében a terv vendéglátóipari egységek létesítését javasolja, míg a Vörös Hadsereg útja 10. szám alatti pincét — az Ámos Imre—Anna Margit Múzeum elkészülte után — kőtár létesítésére tartja alkalmasnak. Próbapadon a „beteg" Nem mindegy, hogy egyes vállalatok mennyi pénzt takarítanak meg az üzemanyagon. Ezt segíti elő az Óbuda Tsz által gyártott fogyasztásmérő próbapad, mely nyolcféle útviszonyon vizsgálja a motort és az 1—3 köbcenti túlfogyasztást is kimutatja. Képünkön a próbapadra állítják a következő „beteget”. Szentendrei nyár. A szeszélyes időjárás, a gyakran a kabát alá bújó hűvös szél, a hol szemerkélő, hol záporozó eső mintha tagadni akarná a tényt, amit viszont a presszók vendéglők elé kitett, kivirult napernyők, s a Fő téren összeácsolt színpad bizonyít: itt a nyár. Itt a Szentendrei Nyár, ami köztudottan, ugyancsak eseménydús hónap. A jövőben ezen a helyen is rendszeresen felhívjuk majd olvasóink figyelmét a Szentendrei Nyár .rendezvény- sorozatának minden jelentős eseményére. Most viszont térjünk még vissza a régi hagyományokhoz. Tehát: Férjek. Az 1970ben készült amerikai filmet június 15-én, pénteken, 1 órakor vetítik a PMKK színháztermében. A Bjursas lányok. A svéd énekés táncegyüttes műsora június 16- án, szombaton, 17 órakor kezdődik a Fő téren. Pest megyei ifjúsági nap a művelődési központ és könyvtár előtti parkolóban, június 16-án, ugyancsak szombaton 10—22-ig. Amatőr képző- és iparművészek vására, kulturális cikkek csereberéje. A Smog együttes koncertje. Boldogok — kamaszmusical Visegrádon, a királyi vár udvarán június 16-án, szombaton 11.30- kor. Rendező: Szakáll Judit. Ugyancsak ezen a napon, s ugyanitt, 10.30-as kezdéssel: Japán harci játékok. Historiás napok — Dinnyés József és csoportjának bemutatója ugyancsak Visegrádon lesz, a királyi vár udvarán, június, 17-én, vasárnap 11.30 órai kezdettel. lm lássátok most igazságomat címmel emlékkoncertet rendeznek Bornemissza Péter halálának 400. évfordulójára a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső-Ti- sza-vidék tájegységében lévő mán- di református templomban. Közreműködik : a Bakfark Bálint lant- trió és a Kecskés-együttes. Óra indul... Olimpia történeti vetélkedő a PMKK-ban, június 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. Kiállítások. Július 1-ig látható' Csóti Gábor fa- iparművész kiállítása a PMKK-ban/ s június 30-ig tart nyitva a Vajda’ Lajos stúdióban Szörtsey Gábor festőművész kiállítása. Minihusszal kényelmesen Mind a belföldi, mind a külföldi turisták három legkedveltebb idegenforgalmi szálláshelye a papszigeti és a leányfalui kemping, valamint a szentendrei Danubius Szálloda. A Papszigeten, a múlt esztendőben 13 825 belföldi és 52 984 külföldi vendégéjszakát könyveltek el. Leányfalun 16 322 hazai és 20 972 határainkon túli vendég szállt meg. A Hotel Danubiusban pedig 14 581 belföldi és 15 526 külföldi talált megfelelő szállást. A szentendrei fizetővendégszolgálat szobáit 3252 belföldi kiránduló és 3155 külföldről idelátogató turista vette igénybe. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal szentendrei kirendeltsége tervezi, hogy beszerez egy minibuszt, amellyel kényelmesen utazva tekinthetik meg a várost az érdeklődők. Az oldalt írta: Karácsonyi István Fotó: Erdős! Ágnes <