Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-12 / 136. szám
4 1984. JŰNIUS 12., KEDD NYÁR A DUNAKANYARBAN Bajvívók napja Visegrádon GYERÜNK, nem lesz itt semmi, próbálják a szülők jobb belátásra bírni a csaló* dottan is reménykedő gyerekeket a visegrádi királyi palota Udvarán, de hiába: reneszánsz lovagi tornára invitálta őket június 9-én a művelődési ház. Aki eljött, nem tágít. Fél órája várnak. Még mindig semmi: a pantomimesek nem érkeztek meg. Megérkeznek, de kincs itt a megígért erősítő, (a korábbi két előadásuk ezért maradt el). Űjabb tél óra: hangfal van, de nincs se hosz- szabbító, se technikus. Jobb híján Kecskés András pantomimművész bajlódik a műszerekkel. Kínkeservesen áll össze a műsor. Aztán egy szeszélyes fuvallat, és kiderül az ég. Másfél óra késéssel — végre! végért. Hogy is mondja Balassi? Térdet, fejet neki hajték, kin ő csak elmosolyodék. A vége persze happy end: kézfogó, lakoma, vigadozás. Jut jó falat mindenkinek. A néző gyerekek a bohóccal együtt rágják a képzeletbeli cubákot. Köröttük kígyózik a táncolók sora. Goda Gábor, a fekete lovag és Kovács Ágnes, a bohóc remek alakítást nyújtott. De jó volt az egész Corpus társulat. Szívből, a gyerekeknek játszottak. A kor hangulatát idézték Horváth Éva jelmezei, a könnyű selymek, lenge fátylak, eredetien hű ruhák. A GYEREKEK feledve minden malőrt, odaadóan tapsoltak. Azért máskor nem kellene ezt megtenni velük ... Nagy Emőke Szépül a király kisasszony .,, re! — kezdődik a játék. Kecskés András remek kis bemutatót rögtönöz a kitartó gyerekhadnak arról, mi az a mozgásnyelv, hogyan beszélnek testükkel a pantomimesek. Kitárul a mesevilág kapuja. A .várúrnő búsan gondol szép lovagjára, aki elvitte szívét és jegykendője sarkát. Bókol előtte a trubadúr és a bohóc, mindhiába. Bajvívásra áll ki érte a vörös és a fekete lovag. Csattognak a kopják, sisteregnek a levegőben a láthatatlan nyilak, halálos kardcsapás zuhan. Hős tusa a hölgy kegyeiLovagok érkezése Rita-keresőben Q ütött a nap vasárnap ^ délután Visegrádon, felhők alig fodrozták az eget. Iskoláscsapatok vették szemügyre a királyi palotát. Amelyiknek szerencséje volt, délelőtt érkezett, s izgulhatott, örvendhetett a reneszánsz lovagi tornának. Akadt látvány bőségesen, s a műsorfüzet, valamint a plakát szerint délutánra is maradt. Jöttek Pestről, Budáról, még mesz- szebbről is a zenebarátok. Zenei főiskolások Bécsböl és Hamburgból, meg prágai hangínyencmesterek. Operát akartak látni. Donizettitől a Ritát, Mozarttól A színigazgatót. A műsorfüzet és a plakátok legalábbis így adták tudtul. A valóságban azonban másképp alakult. A színigazgatót bizonyára megijesztette a délelőtti fuvallat, Ritát meg eltéríthette egy éppen erre kiránduló snájdig autóslegény ... Sem ők, sem a muzsikusok nem érkeztek meg. Még a rendezőt sem láttuk. Így aztán elmaradt az előadás. Kár érte. Pedig már kezdtük azt hinni, hogy ezen a nyáron olyan kínálatnak örvendhetünk Szentendrétől Viseg- rádig, amilyen még soha nem volt a Dunakanyarban. Tévedtünk. Még egy tábla sem értesítette a nagyérdeműt, hogy hiába mindéin zarándoklat, Rita és A színigazgató aznapra végérvényesen búcsút mondott. A királyi palota jegyszedő nénije tájékozatlan volt: vele nem közöltek semmit A palotaőrök is csak sajnálkoztak. Élúral. kodott a tanácstalanság, következett a séta a Sa- lamon-toronyhoz, talán ott lesz valami, majd vissza a palotához, reménykedve... A helyzet változatlan volt. Az élet egyhangúan folytatódott. Csak a zenebarátok érezték azt, hogy becsapták őket. Azaz hitelét vesztette egy nyári játék, holott még alig kezdődött el... M. Zs. Földbe fúródott • dárda ... Pünkösdi bokréta tövisekkel Nem tudom, a néphagyomány mit tart a pünkösd vasárnapi időjárásról, most mindenesetre csupán fújt a szél. No, de legalább az esőfelhőket szétkergette. Bár nem lehetetlen, hogy a szentendrei népművelők fohászkodásának engedve sütött ki a nap. Pünkösdi bokréta címmel hirdettek hagyományokat, népszokásokat bemutató műsort és népművészeti vásárt a megyei művelődési központ előtti téren. A szabadtéri néprajzi múzeumban szintén pünkösdi játékra várták az érdeklődőket. Egyszerre két helyen Aki azonban a plakátok és a műsorfüzet alapján délelőtt kiment a skanzenba, legfeljebb népi építészetünk remekeiben gyönyörködhetett, mert ott tudta meg, hogy a fél tizenegyre hirdetett műsor csak délután kettőkor kezdődik. Ugyanis mindkét műsor szereplője a budakalászi Lenvirág néptáncegyüttes volt, s mindkét fellépést délelőttre tervezték. Az utolsó pillanatban azonban rájöttek, hogy ez nem megoldható! Egyébként egyetlen programfüzet vagy plakát sem tájékoztatott arról, hogy a két helyszínen ugyanaz a csoport, ugyanazt a műsort fogja előadni! No, de ez legyen a legkevesebb baj, hisz a budakalászi gyerekek előadását kétszer is végig lehet nézni. Műsoruk nem véletlenül aratott tetszést Nizzában is, ahonnan nemrégen tértek vissza. Délután kettőkor kezdődött a bagi Muharay néptáncegyütA társulat alkalmi Öltözője Minden szem a színpadra szegező dik Tv-figyelő Kupaszerda. A legfájdalmasabb betegségnél is rosszabb a magány — szokták mondani azok, akik valami okból magukra maradtak. Hát még azok egyedülléte micsoda kín, akiket lakásuk börtönébe zárt egy valóságos kór. Ha futja rá, ilyenkor kezdődik az alkalmi társak megváltása pénzen: szó szerinti díjazása annak, aki egyszer-másszor föl- ugrik, hogy enni adjon vagy töltsön egy fröccsöt. Lendvai György is egy ilyen elárvult öregurat próbáit bemutatni az elmúlt pénteken sugárzott Holnap kupaszerda! című tévéjátékában. Próbált — jeleztük, mert az a kísérlete, hogy azt a kis kocsiban ide-oda gördülő tanár bácsit valóságosan is ábrázolja, nemigen sikerült. Azon egyszerű oknál fogva, hogy hőse afféle képlet maradt. Egy olyan kiötlött modell, amelyre pontosan azokat a jellembeli, viselkedési rátéteket aggatták reá, amik leginkább illettek hozzá, és a sorsa is úgy alakult, ahogyan azt a dramaturgia nagykönyve recept szerint jelzi. Ráadásul a történés nyelvezete sem emelkedett az irodalom magasságába, azaz közhelyes fogalmazás követett közhelyeket. Hogy mégis türelmesen végignéztük ezt a bő egy órát, , azt egyesegyedül a főszereplő, Szabó Sándor játéka magyarázza. Ez a nagy színész — annyi remek alakítás van már a háta mögött, hogy bátran minősíthetjük így —, sikerrel vállalkozott a lehetetlenre, és a jelenetek többségében életet tudott lehelni ebbe a papírosízű ötletemberbe. Ügy zsémbelt, addig ízeske- dett, dörmögött, amíg a néző azt nem kezdte hinni, hogy tényleg lehetséges egy ilyen sors, egy ilyen íróasztalon fabrikált élet. Szinte mindig volt egy ráadás gesztusa, amely elfedte a lapos fogalmazást, egy felhangja, amitől azt hihettük: valahonnan a legvalóságosabb életből zeng felénk. Nemere László rendezése? Nos, ha erről tűnődünk el, legföljebb azt mondhatjuk: a dirigens hagyta Szabót kedvére játszani. Sőt, még olyan partnereket is toborzott melléje, mint a szintén folytonosan remeklő öze Lajos, aki abban a leszázalékolt inasfélében is meglobbantotta — talán érdemtelenül magas lángra csavarta —, ritka tehetségének tüzét. Egy szó, mint száz: ezt a Holnap kupaszerda! című históriát meg kellett volna írni. Évszakok. Könyörtelen következetességgel újra meg újra képernyőre kerül a Szeszélyes évszakok című szórakoztató (?) magazin. Fújhat a tiltakozás szele, zuhoghat a fanyalgó szavak zápora, ez az esztrád rendre visszatér, hogy izzadmányos poénjait elpufogtassa. Most, legutóbb sem volt ez másként. Antal Imre — nem kis erőfeszítések árán —, álkedélyt álkedélyre halmozott, az ő jelenései között pedig javarészt olyan párbeszédek hangzottak el, amelyekben szintén nem sok örömünket lelhettük. A kiszabott hetven perc persze így is eltelt — mármint azoknak, akik nem a Siófok győzelmét izgulták végig a kettes csatornán. ök nyilván jobban jártak. Erdélyi Tibor. A Magyar Állami Népi Együttes egykori szólótáncosáról forgattak egy portréfilmet a tévések. Ez az Erdélyi Tibort bemutató, Egy boldog ember című alkotás nagy és a könnyeztetésig megható élmény volt. A szép szavú, nagyon őszinte, váltig le- gényes tartású férfi, úgy ma- gaslott fel előttünk, hogy benne a népi tehetségek legszebb példáját, a legmélyebbről jövők karrierjének kiteljesedését láthattuk. Ahogyan szülőfalujában édesanyjával társal- kodott, az olyan volt, mint egy Móricz Zsigmond tolláról fakadt idill. Annál is inkább, mert egy tájról származnak: az író Tiszacsécsén, a táncos és fafaragóművész a szomszédos XJszkán született. Akácz László tes produkciója. Hogy ez nem a legszerencsésebb időpont, az kiderült a nem túl népes közönséget látva. Az egyszer már összeverődött nézősereget bizony könnyelműség szélnek ereszteni. Különösen Szentendrén, ahol a város számtalan látnivalót kínál, s a vendéglők, kávéházak is marasztalják a betérőt Pedig a bagi együttes is kitett magáért. A virágvasárftaptól pünkösdig tartó időszak szokásait, hagyományait gyűjtötték csokorba. Jó ritmusú, pergő műsorukban a kiszetánctól kezdve a húsvéti locsolkodókon keresztül a májusfakitáncolásig számos, saját falujukban élő népszokást elevenítettek föl. Tízért milliók A népművészeti vásároknak alighanem befellegzett. Valamire való nyári szabadtéri rendezvény már alig képzelhető el nélküle. Ennek következtében minden hét végén legalább tucatnyi helyen hirdetnek ilyet. Feltehetően ezért nem jut mindenhova elég népművész. Ahogy nem jutott ezúttal Szentendrére sem, mindössze egy-kettő. Állítólag egyik délutáni napilapunkban tévesen jelent meg a felhívás, s népművészeti vásár helyett egyszerűen kirakodóvásárra invitálta az árusokat. így kerülhetett oda külföldi szappan, dezodor, farmernadrág és más butikos portéka. De eljöttek néhányan a régiségkereskedők közül is. Kínáltak ezek mindent; tíz forintért milliókat, pengőben természetesen; szakadt, háború előtti lapokat, ponyvaregényeket, jelvényeket, érmékéi és számtalan kideríthetetlen funkciójú kacatot. S aktfotókat is. Ezek viszont nem voltak régiségek. A szomszédos asztalon békésen megfért II. János Pál pápa színes képe a női fotókkal díszített műanyag pénztárcák társaságában. Falusi búcsúk céllövöldéjében lehet ilyeneket lőni. Kínáltak azért értékesebb, ízlésesebb portékákat is. Bőrből, kerámiából és fémből készült apró ékszereket, dísztárgyakat hoztak fiatal iparművészek. Ezek többségére valóban nem lehet ráfogni, hogy vásári giccs lenne, de a népművészettől legalább ennyire messze állnak. Kipakolt néhány fafaragó is, de mindösz- sze egy akadt köztük, aki a népművész elnevezést szégyenkezés nélkül használhatja. Ebben a műfajban az járt legjobban, aki bent a művelődési központban megnézte Csótf Gábor faiparművész kiállítását. Nem kudarc... A kisebb-nagyobb szervezési bakik, a viszonylag kisszámú érdeklődő ellenére túlzás lenne kudarcnak bélyegezni a vasárnapi próbálkozást. A műsorok valóban jók és színvonalasak voltak. A pünkösdi bokréta, ha nem főműsornak tekintjük, hanem a szentendrei látnivalók részének, egynek a nyári kirándulást színesítő programok közül, akkor betöltötte hivatását. Ha azonban a szervezők többre vágynak, akkor ez a siker kevés. Legfeljebb amolyan pünkösdi királyság. M. Nagy Péter Térdet, fejet neki hajték ... £s megtalálta választottját Barcsa Zsolt felvételei
