Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-10 / 108. szám

mr « MU. ) f /J 1984. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK A barátság hullámhosszán A kijevi és a dnyepropet- rovszki rádió az elmúlt esz­tendő végén többször tudósí­tott arról, hogy a Pest megye felszabadításában részt vett harcosokat milyen baráti szá­lak kötik Magyarországhoz. Még akkor is, ha a negyven esztendő alatt megkopik az emlékezet, s az emlékek el­mosódnak. A rádióadásokkal egy időben Csepel egyik iskolájának úttö­rői, a Kun Béla raj tagjai Kapcsolatrendszerek Bizonyára mindenki számá­ra meglepetést jelent majd Szerdahelyi István Az esztéti­kai érték című könyve, amely a Gondolat Könyvkiadónál lá­tott napvilágot. Ez a meglepe­tés elsősorban arra vonatko­zik, hogy a szerző szakít az esztétika eddig megszokott ne­hézkes, a német klasszikus fi­lozófia terminológiáját hasz­náló fogalmazásmóddal. Nico­lai Hartmann Esztétikájának bevezetőjében olvashatjuk, hogy esztétikát filozófusoknak írnak. Elsősorban ennek a cá­folata a korábbi műveiből már jól ismert Szerdahelyi István új kötete. Végre olyan könyvet vehe­tünk kézbe erről a fontos té­máról, ahol a mondat állít­mányát nem a második rész­ben találhatjuk meg. Javas­lom, hogy az olvasást a tarta­lomjegyzéknél kezdjük, ezáltal feltárul a mű könnyen átte­kinthető szerkezete, s az apró fejezetekre osztott könyv plasztikusan mutatja meg ösz- szefüggéseit. Szó esik a legfontosabb esz­tétikai értékfajtákról: a tragi­kumról, a szépségről, a komi­kumról, a groteszkről, s ezek összefüggéseiről. Egy általános esztétikai elmélet körvonalain belül ad helyet a szerző az emberi lényeg Marx nyomán interpretált fogalmának és az esztétikum különféle megnyil­vánulási módjainak. A történeti megközelítési mód sem hiányzik, ezt láthat­juk az esztétikai érzék kiala­kulásának körvonalazásában. Azok az értékek, amelyekkel Szerdahelyi foglalkozik, nem maradnak elszigeteltek, be­illeszkednek a művészet és a társadalom kapcsolatrendsze­rébe. Ezen belül olvashatunk a művészet fajtáiról, a giccs- ről. a művészetiparról, a tech­nikai sokszorosítás problémái­ról, a muzeális értékekről, s ennek kapcsán szinte minden művészeti ág szóba kerül a zenétől a kert- és építőművé­szeiig. A legfontosabb esztétikai kérdések tárgyalásánál persze etikai, történelemelméleti, fi­lozófiai kérdések is felmerül­nek. Ezek szervesen illeszked­nek a gondolatmenetbe, sőt annak megértését könnyítik meg. Sűrűn idézi az esztétika nagyjait, elméletét velük együtt vagy velük vitázva épí­ti tovább. A könyv jó értelemben vett tankönyvévé válhat az esztéti­kának, ugyanis minden egyes fejezet után tipográfiailag is kiemelve összegzést kapunk, mintegy lezárva a gondolat­menet addigi eredményeit. Bi­zonyosak lehetünk, hogy a le­írtak a szakembereket — né­hány neuralgikus pontnál — vitára késztetik majd, mint például az a gondolat, hogy először önnön szépségére lett fogékony az ember a történe­lem folyamán, de felkészült­ségében nem kételkedhetünk, s az is.Jligjos, hogy könyve a hétköznápi olvasóknak is szól, de a szakembereknek, tudós esztétáknak is fontos könyv­újdonság. A példák mindig frappán­sak, s néhol a humor is fel­csillan ebben a — tárgyát te­kintve — tudományosan ko­moly műben. A használható­ságot fokozza az is, hogy né­hol utalásokat kapunk, hol tér majd vissza ez a gondolat va­lamely más összefüggésben, így ennek alapján is olvas­hatjuk a könyvet. A fejtegeté­sek mind-mind közelebb hoz­zák egymáshoz az esztétikát és a mindennapi életet. A tu­dományos korszerűség mellett ez a kötet második legfőbb erénye. A jegyzetek és a tárgymutató is emelik az ér­tékét. K. T. magnóval a kezükben faggat­ták a felszabadító harcok ma­gyar résztvevőjét, Kpjsza Pai­ne t: hogyan is történt mű­ben. A szovjet hadsereg lapja, a Lehumckoe Zramk egy hóna­pig közölte folytatásokban a Pest megyei harcok történetét. A beszámolók képet adnak Dömsöd, Ráckeve, Százhalom­batta, Érd, Diósd és a fővá­ros — Budafok, Gellérthegy, Sashegy — kíméletlen harcai­ról. A sorozat írója. Ja. A. Szadovszkij, akkor ifjú politi­kai munkás, ma az újságíró főiskola nyugalmazott egyete­mi tanára. Leírja az első „találkozást” Petőfi Sándorral Dömsódön, ahol a Nemzeti dal buzdító szavait a sok nemzetiségű ka­tonák is szavalták. A Habok legyünk vagy szpbadok? kér­dése az ő szívükben is együtt dobbant Petőfiével. Az Uk­rajnából induló egység látta a felégetett falvakat, a hitleri megszállás nyomán füstölgő romokat. Magyarország fel­szabadító harca a saját hazájuk szabadságát is jelentette. En­nek az elszánt katonaegység­nek volt a harcosa Osztrapcen- ko és Érden Alekszej Kopan- cov szakaszvezető, aki a gép­puskára vetette magát, hogy testével takarja a torkolattü- zet. Megemlékezik a harcok alatt a csapathoz szegődött magyar gyerekről, Dávid Lász­lóról, a Csepel Autógyár mai munkásáról. A dunai halá­szokról, akik baráti harcostár­sak lettek az átkelésnél. A leg­melegebb hangon szól a száz- halombattaiakról, a Zoltán pusztai és az Elvira majori harcokról; a ma élő és ott dolgozó emberekről, iskolások­ról, a kegyelet virágairól. A ma élő és tevékenykedő em­berekre tán büszkébb, mint a dicső katonai tettekre. Sorai­ból kiérezni: nem volt hiába­való a vérontás. A szerző Cse­pel rubin csillaga című köny­vében részletesen és ténysze­rűen leírja a mát építő Pest megyei üzemek, szövetkezetek, iskolák munkáját. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első titká­ra levelet intézett Ja, A. Sza­dovszkij hoz, elismeréssel és köszönettel szólva a könyvről. A könyv írója bemutatja a csepeli gyárak szocialista bri­gádjainak közösségeit, a mai kommunista szombatokat. Részletesen leírja a munkások odaadó munkáját, s büszkén viseli az egyik csepeli Állami- díjas szocialista brigád tiszte­letbeli tagságát igazoló kitün­tetéseit. Szól a dömsödi tsz- ről, a százhalombattai iskolá­ról, a dolgosán és szépen élő munkások otthonairól, bará­tairól. Mindenütt azt keresi, kutatja, hogy mi foglalkoztat­ja őket ennyi év után. A könyv bizonyíték arra, hogy a felsza­badító szovjet hadsereg kato­nái 1944-ben és 1945-ben is barátokra leltek hazánkban. A Csepel rubin csillaga cí­mű könyv érdekes gyűjte­mény. Dokumentum arra, hogy a szabadsággal élni tudó nép képes volt szolgaságtól és megaláztatástól mentes életet teremteni szűkebb pátriánk­ban, Pest megyében is. Az uzsgorodi és a budapesti Kos­suth Kiadó magyar nyelven felszabadításunk negyvenedik évfordulójára, 1985-ben adja közre a kötetet. T. S. Visító kék paradicsom A logikus gondolkodás kész­ségének kialakítása már az óvodáskor egyik nagy lehető­sége. Ezt segíti elő Levinova és Szapgir könyve, a Vidám matematika második kötete. Az első a négyévesekhez szólt, ez a mostani az egy évvel idő­sebbekhez. A közölt matema­tikai ismereteket kilenc hónap alatt sajátíthatják el a gyere­kek. Mindezeket természete­sen mesealakokkal, Pipacská­val és Kockapacival, a három­szögletű szigettel és folttal, Polip Oszkárral és a ró'zsaszín pettyes kék paradicsom vison- gatásával. A Móra Könyv­kiadó kiadványa hasznos elő­szót tartalmaz a szülők szá­mára. Ha együtt olvassuk a kötetet gyermekeinkkel és az olvasmányok alapján beszél­getünk, alighanem gyarapodik a korosztály problémamegoldó képessége, s még közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki lá­nyainkkal, fiainkkal. Hogyan kell a gyerekekkel matematikát játszani? — erre a kérdésre ad feleletet B. Mé­hes Vera is, a Számlépcső cí­mű könyvével. Egy-egy meny- nyisagi vagy mértani problé­ma valóban fogas kérdés lehet egy ötéves számára, de ha rá­jön a megoldásra, akkor elin­dul az önállóság útján, s örö­mében a számlépcsőn vigyázó és korrigáló felnőtt is osztoz­hat. M. Zs. Antológia Krúdy Gyula emlékére Alig több, mint egyéves múltra tekintett vissza az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör akkor, amikor lezárták Tiszteletkor című antológiá­juk anyagát. A könyvet kiadói előszó vezeti be, s mivel múlt­ról még jóformán nem beszél­hetünk — a kör vezetősége is számvetést tesz az indulásról, felvázolva a létrehozás körül­ményeit, többször is hangsú­lyozva Krúdy emlékének ápo­lását. A tartalmi rész felosztása eléggé egysíkú. Az első feje­zet, a Kései beszélgetések Tó­biás Áron 1964-ben Krúdy világa címmel már megjelent írásait tartalmazza. A szerző beszélgetőpartnerei — a rokon, az ismerősök, könyvének il­lusztrátora — személyes élmé­nyeiket mondják el. A kötet következő fejezete a legfőképp zavarba ejtő. Simo- nyi Imre és Tóth Eszter egy- egy verssel szerepelnek, ugyanakkor mások akár 15—20 verssel is szóhoz jutnak. Ha Simonyi és Tóth Eszter is tagja az irodalmi körnek (amely nem jelez semmiféle földrajzi kötöttséget, „kötele­ző” kötődést Óbudához), akkor miért csak egy verssel szere­pelnek, ha pedig nem tagjai, akkor joggal kérdezhetjük, hogy miért maradt ki például Zelk Zoltán vagy Nagy László Krúdyt, Szindbádot idéző ver­se? A többi résztvevő közül Hu­nyadi István lírája részben még kapcsolódik a fiát sirató kötet (Férfisirató) verseihez. A múltidézés nála alkalom arra, hogy az idős költő újabb kel­tezésű versekkel járuljon hoz­zá költészetünkhöz. A kötet­ben Kopré József szerepel a legtöbb (szám szerint 22) vers­sel. Elbeszélő modora túlságo­san is a történés leírására kor­látozódik, s egyéni keserűsé­gén tett számvetése is csak a kortárs megértésében bízik. A gyűjtemény legmodernebb (s egyben legfiatalabb) hang­ja Tamási Orosz Jánosé. Ké­pei jól tükrözik életformája viszontagságait: elhomályoso­dik tekintetünk / ahogyan vá­rosok mosódnak / betonba, koromba, füstbe. (Századvég című vers.) Nyersen, szinte számonkérően vall önmagáról is, de néhány esetben kifeje­zéseivel az ismétlésen belül marad: arcodon / a táj lenyo­mata (a Vaktérkép című vers, vagy a kötetben is a követke­ző, az Utca éjjel): az utca csöndje / sírásod / negatív le­nyomata. Szőke Miklós Árpád verseiben gondosan ügyel arra a saját maga meghatározta lé­nyegre törő tartalomra, amely az emberiség gondjait átvál­lalva jelentkezik, akár versbe nem illő sorokkal is: Halkan koppanó májusi eső ... Elek Mihály versei tudatos vagy alig változtatott ismétlésekre épülnek, hol túl egyszerű, hol végképp bonyolult fogalmazást eredményezve. A befejező rész elbeszéléseit T. Ágoston László és Gyevi Károly írta. T. Ágoston mai témát feldolgozó problémafel­vetéseiből azok a sikerülteb­bek. ahol csupán az emberi karakterekben bízva tud fe­szültséget teremteni. (A fák. meg a tőkék.) Gyevi Károly történetek elmondására vállal­kozik az ötvenes évekből épp­úgy, mint napjainkból. Az esztétikus külsőben meg­jelent kötetben minden szerző írása előtt életrajzi ismertető olvasható, amely jóval megha­ladja akár egy fülszöveg terje­delmét is. Így több esetben felesleges, az olvasót nem ér­deklő adatokat is megtudunk (pl. ki mondta rádióban a ver­seit), ugyanakkor Simonyi Im­rénél nem jelzik, hogy 1974- ben József Attila-díjat kapott. Feleslegesnek tűnik a Krúdy- ra való többszöri hivatkozás is. s mert e kötet a Krúdy Gyula Irodalmi Kör alapító tagjainak első antológiája — egyelőre nem mutat többet al­kalmi csoportosulásnál. A ve­gyes benyomások nem teszik indokolttá a tervezett éven­kénti megjelenést sem. H. B. ■ Heti pilmtegyzetes Napló gyermekeimnek Mészáros Márta új filmje már a februári magyar játék­filmszemlén nagy feltűnést keltett. Akik akkor láthattuk, két nyomós okból találtuk kü­lönösen figyelemreméltónak ezt a művet. Az egyik: az utóbbi években készített filmjei miatt már-már le kellett mondanunk arról, hogy Mészáros Márta más témákkal is foglalkozni hajlandó, mint amelyek éppen divatos nö-központú, ezoteri­kus, túlfinomult és modoros filmeket eredményezhetnek. Tagadhatatlan, hogy ezek a filmek nem jelentéktelen nem­zetközi sikereket arattak, fesz­tiválokon is dobogós helyeket szereztek meg — de az is ta­gadhatatlan, hogy szinte egyi­ket sem éreztük igazán ma­gunkénak, a szónak abban az értelmében, hogy e filmeket egy magyar rendező készítette. Idegen ízű, idegen ízlésekhez és felkapott stílusokhoz, áram­latokhoz igazodó munkák vol­tak ezek, s bár néha elkesere­dett kísérletek történtek, hogy a filmek hazai kudarcát siker­ré kozmetikázzuk, maguk a fil­mek ettől nem lettek jobbak. Kezdtünk hát beletörődni, hogy Mészáros Mártát elrabol­ta a jól eladható kommerciális film, elragadták az ügyesen ki­vitelezett mutatós modorossá­gok. Aztán bemutatták a szem­lén a Napló gyermekeimnek című új művét, és a jelenlevők a szemüket dörzsölték: mi ez? Ez ugyanaz a Mészáros Márta, akinek például az Anna című filmjéről két éve, a pécsi film­szemle vitájában azt mondta valaki, hogy ha létezne „Az év legrosszabb magyar filmje” díj, akkor ezt csakis az Anna kaphatná? £s”rá kellett jön­nünk: ez ugyanaz a Mészáros Márta, de mégis egészen más. Itt ugyanis szintúgy jelen van­nak a filmet készíteni tudás mesterségbeli biztonságának jegyei, mint általában bárme­lyik Mészárost Marta filmben — csakhogy ezúttal a legsze­mélyesebb indíttatású téma, az önéletrajzi jellegű történet hát­térbe szorítja az üres modoros­ságokat, és a filmre nem a bra­vúros mester könnyű keze nyomja rá a bélyegét, hanem a megrendítvén átélt és a néző által is átélhető élmenyek ki­fejezésére szolgálnak a szakmai tudás eszközei. Ez a nem is új, hanem meg­újult Mészáros Márta okozta tehát oz egyik meglepetést. A másikat pedig a film témája. A Napló gyermekeimnek ugyanis arról szól, hogy egy ti­zenéves kislányt, akinek ma­gyar származású szobrászmű­vész apját a Szovjetunióban a 30-as évek második felében az akkori ismert túlkapások so­rán letartóztatják, majd nyo­ma vész, s később a kislány anyja is elpusztul — nos, hogy ezt az éppen eszmélni kezdő kislányt hazahozzák szülei or­szágába, ahol fokozatosan meg kell ismernie a 40-es évek vé­gének, az 50-es évek elejének itthoni viszonyait, az itthoni túlkapásokat, a Rajk-pertől a személyi kultusz más riasztó kísérő jelenségeiig. Egy öntu­datra ébredni kezdő fiatal lé­lek megpróbáltatásait mondja el a film, e kislány szemével nézve a személyeket, az ese­ményeket, a történelemnek az egyének sorsában megmutat­kozó ijesztő fordulatait, gonosz tréfáit. S miután ez a film sze­mélyes vallomás is, személyes élmények nyomán, ez a meg- éltség hitelesíti is a látottakat. Az a bizonyos kislány ugyanis maga Mészáros Márta volt, a személyi kultusz áldozatául esett szobrászművész Mészáros György lánya. Nos, a film témája és cse­lekménye egyaránt szögesen ellentétes azzal, amit Mészáros Márta korábban csinált a filmjeiben. És nem lehet elég­gé dicsérni, amiért szakítani tudott régebbi stílusával, té­máival. Ha szabad ezt monda­Czinkúczi Zsuzsa, a Napló gyer­mekeimnek főszereplője. ni: a Napló gyermekeimnek visszamenőlegesen is bocsána­tot szerez neki a szakma és a közönség körében. Ez a film ugyanis nemcsak egy művészi pálya új fejezete, hanem új és fontos mű a magyar filmmű­vészet utóbbi esztendeinek tör­ténetében is. Arról van szó, hogy filmek sora próbált kí­sérletet tenni a felszabadulás utáni esztendők ellentmondá­sos történetének az ábrázolásá­ra. Az Angi Verától a Ketté­vált mennyezetig, a Tegnap- előtt-tői, a Fényes szelekig, vagy a Szerencsés Dánieltől a Te rongyos életig különböző meg­fogalmazásban és különböző színvonalon szólt a magyar filmművészet erről a rettene­tesen bonyolult, máig ható tra­gédiákat szülő, s lassan már_ történelemmé távolodó kor­szakról. Megérteni és magya­rázni próbálták ezek a művek azt, ami akkor történik. Talán elsősorban az alkotók nemze­déke akarta a maga számára megérthetővé tenni azt, amit akkor — vagy később nem ér­tett, nem tudott átlátni. De minden ilyen kísérlet nemcsak az adott korosztálynak szólt, nemcsak annak, aki felnőtt fejjel, kamaszként, vagy pici gyerekként élte meg ezeicet az eveket, vagy esetleg akkor még meg sem született — hanem mindenkinek. Mert ha külön­bözőképpen is, de azért min­denkinek volt (és van) tisztáz­ni valója erről a pár esztendő­ről. Az szinte reménytelen vál­lalkozás lenne, hogy ennek a nem is egészen egy évtizednek valamennyi ellentmondását, eredményét, bukását, tragédiá­ját, derűjét, keserű humorát, valóságát és legendáit valaki egyetlen műalkotásba foglalja össze. De művek sora, ráadá­sul különböző műfajokban, ta­lán majd kiadja a teljes, vagy teljesebb képet. Ehhez Mészá­ros Márta filmje jelenti majd az egyik legfontosabb hozzájá­rulást. Kis hőse, Juli (akit a bakfissá serdült, nagyon-na- gyon tehetséges Czinkóczi Zsu­zsa játszik kiválóan), miközben megéli a maga felnőtté válá­sának keserű drámáját, meg­éli maga körül a felnőttek nagy drámáit is: az illegalitás­ban edződött kommunista ne­velőmama, Magda sodródását a törvénysértéseket elkövetők ol­dalára; az apahelyettesítőként kompenzált János (Jan Nowic- ki végre saját színészi rangját igazoló alakítása) kálváriáját a börtönig; a mostohanagypapa (a filmrendező Zolnay Pál ki­tűnő színészi munkája) min­dent látó, s ezért mindentől fé­lő rettenetéit — s megéli a gyanakvás, a rettegés, a sze­mélytelenné tárgyiasult fenye­getés és félelem drámáit is. ,,Egyszer majd mindent meg­értesz" — mondja egy ízben János Julinak. Az intés és a remény nemcsak Julinak szól, hanem mindnyájunknak. A Napló gyermekeimnek ebben a megértésben segíti a mai né­zőt, legyen bár tizenéves, 'agy a Juli korosztályához tartozó. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom