Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

A Minisztertanács ülése fÉignkfip?Gffmni a gazdaságirányítás feladatairól A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács, alapul véve a Magyar Szocialista Munkáspárt 1984. április 17-i állásfoglalását, csütörtöki ülésén jóváhagyta a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének állami feladatait és munkaprogramot fogadott el a végrehajtás elő­készítésére. A munkálatok irányításával az Áiiami Terv- bizottság elnökét bízta meg, egyben kötelezte, hogy az 1985-ben bevezetésre kerülő intézkedéseket olyan időpont­ban terjessze a Miniszterta­nács álé, hogy azok a harma­dik negyedév végéig közzéte­hetők legyenek. , A Minisztertanács értékelte a számítástechnikai központi fejlesztési program végrehajt tásának tapasztalatait. Az el­múlt időszakban jelentős ered­mények születtek a számítás- technika alkalmazásában és elterjesztése • feltételeinek megteremtésében. A Minisz­tertanács olyan intézkedések kidolgozását tartja szükséges­nek, amelyek a szellemi és anyagi erőforrások jobb össz­pontosításával lehetővé teszik a program kiszélesítését és végrehajtásának meggyorsítá­sát'. A kormány figyelembe véve az országgyűlésen elhangzott észrevételeket és javaslatokat, véglegesítette a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztési prog­ramját, valamint a végrehaj­tás feladatait tartalmazó in­tézkedési terveket. Felkérte a társadalmi és az érdekképvi­seleti szerveket, valamint a tudományos intézményeket, hogy vállaljanak részt a prog­ram megvalósításában. A kormány áttekintette az országgyűlés tavaszi üléssza­kán elhangzott képviselői ja­vaslatokat. Kötelezte a minisz­tériumok és országos hatáskö­rű szervek vezetőit, hogy vizs­gálják meg az . indítványok megvalósításának lehetőségeit, s. az eredményről tájékoztas­sák az országgyűlés elnökét, valahnint a javaslatot tevő képviselőket. Csernyenko tárgyalásai a spanyol uralkodóval 1. János Károly Moszkvában Hivatalos látogatásra csütör­tökön Moszkvába érkezett 1. János Károly spanyol király, az ország államfője. Útjára el­kísérte felesége, Zsófia király­né is. A vendégeket a Szov­ELŐRELÉPÉS S* MSZMP Központi Bi­zottsága, 1984. április 17-i A gazdaságirányítási rend­szer továbbfejlesztésének feladatairól szóló állásfog­lalása alapján a szükséges teendők összehangolása és egységes szemlélete érdeké­ben irányelveket és mun­kaprogramot fogadott el. Mindkettő olyan intézkedé­sek kidolgozását célozza, amelyek az 1968-ban beve­zetett — a terv és a sza­bályozott piac szerves egy- másraépülésén alapuló — gazdaságirányítási rend­szer alapelveire építve megőrzik a bevált módsze­reket, és megújítják azokat az irányítási eszközöket, amelyek működőképessége a követelményektől elma­radt. A Minisztertanács irány­elvei kijelölik a tervezés, a gazdasági szabályozás, az intézményi és vállalati szervezeti rendszer össze­hangolt, átfogó és fokoza­tos tökéletesítésének fel­adatait. A munkaprogram abból indul ki, hogy az önálló, vállalkozó és aktív vállalati gazdálkodás feltételeinek megteremtése önmagában még nem eredményezi a gazdaság gyorsabb növe­kedését, az életszínvonal emelkedését. A vállalatok­nak élniük kell az önállóbb gazdálkodás lehetőségével, amelynek kedvező hatása a jövedelmezőségben és a ke­resetekben attól függően mutatkozik meg, hogy a meglevő — de még kiak­názatlan — tartalékok és munkateljesítmények, mi­lyen hatékonyságjavulást eredményeznek. A gazdaság irányításá­ban a jövőben is központi feladat a népgazdasági terv és az állami költségvetés kidolgozása, végrehajtásá­nak megszervezése és el­lenőrzése; a gazdasági fo­lyamatok zavartalanságá­nak biztosítása; valamint a gazdasági szabályozók ki­alakítása és működtetése. Változatlanul központi dön­tés szükséges a gazdaság fejlődését alapvetően érin­tő, nagy horderejű műszaki fejlesztési és beruházási kérdésekben.' E téren első­sorban a népgazdasági ter­vezőmunkát, a megszülető döntések tudományos és szaKmai megalapozó uságat keli erősítem, jobDan n- gyelemüe véve a társadal­mi összefüggésedet, bizto­sítva a döntések demokra­tikusabb előkészítését és közérthetőségét. Fokozot­tabb ellenőrzés szükséges a monopolhelyzetből szár­mazó indokolatlan előnyök visszaszorítására, továbbá a gazdasági élet jogi nor­máinak betartására, amely­nek érdekében változásra van szükség a törvényessé­gi felügyeletben és a gaz­daságirányító szervek te­vékenységében. A gazdálkodók érdekelt­ségét befolyásoló változá­sok között kiemelt helyet foglal el: — A jövedelemszabályo­zás ö&szehangplt .rendsze­rének kialakítása, a válla­lati adózási módszerek ki­dolgozása, egységesítése; — A termelői és fogyasz­tói árrendszer, a fogyasztói forgalmiadó-rendszer kor­szerűsítése; — A vállalatok fejlődé­sét jobban segítő amortizá­ciós rendszer kialakítása. — Az export- és import- szabályozás módosítása, rugalmasságának növelése. — Űj vállalatvezetési for­mák működtetése. — Az eszközáramlás és a bankrendszer korszerűsí­tése. A konkrét javaslatokat a III. negyedév végéig kidol­gozzák. A szabályozás mér­tékrendszere az 1985. évi népgazdasági terv követel­ményeivel összehangoltan kerül meghatározásra, te­kintettel arra, hogy a vál­tozások jelentős része 1985- től életbe lép. A részletes jogszabályokat a gazdálko­dó szervezetek november­ben megismerik. G azdaságirányítási rend­szerünk továbbfej­lesztése a VII. ötéves terv idején is folytatódik olyan ütemezésben, ahogy az 'egyes elemek változtatásá­hoz szükséges feltételek megteremthetők. A gazda­ságirányítás továbbfejlesz­tése ezért folyamatos fel­adat, amelyhez a Minisz­tertanács elfogadott irány­elvei teremtik meg az egy­séges szellemű, a gazdaság- politikái követelményekkel összhangban álló végrehaj­tás feltételeit. jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége hívta még. A spanyol uralkodót és fele­ségét a repülőtéren Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke, And­rej Gromiko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének el­ső helyettese külügyminiszter, Vaszilij Kuznyecov, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökének első he­lyettese, valamint Pjotr Gye- micse v kulturális miniszter fogadták. (Folytatás a 2. oldalon.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ss .« * XXVIII, ÉVFOLYAM, 109. SZÁM Ára: 1,40 forint 1984. MÁJUS II., PÉNTEK Ma 3. oldal: Őszinte szavak a táppénzről 1. oldal: Kubai krumpli, kínai kel Fejlődő fizetővendéglátás 6. oldal: A perdiiSj-fordiíSj ürügyén 7—8. oldal: Rádió-, tv-műsor a jövő hétre Németh Károly tegnap fogadta Sztanko Todorovot Németh Károly és Sztanko Todorov a tárgyalóasztalnál. Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Megnyílt az Akadémia közgyűlése Marjai József f olmácsolta a párt és a kormány üdvözletét Tanácskozik a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése. Csütörtökön az MTA kong­resszusi termében a Várban megkezdődött a hazai tudomá­nyos élet idei egyik legjelen­tősebb eseménye: a Magyar Tudományos Akadémia köz­gyűlése. Az évente ismétlődő közgyűlések sorában ez a 144., á tanácskozás kétnapos prog­ramjának központi témája: a biológia és a társadalom kap­csolata. A közgyűlés csütörtöki, ki­bővített zárt ülésének elnöksé­gében helyet foglalt: Aczé! György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Marjai Józcej miniszterelnök-helyettes, Szent- ágothai János, az MTA elnö­ke, Pál Lénárd, az Akadémia főtitkára, Pach Zsigmond Pál, Polinszky Károly és Somos András, az MTA alelnökei. Az Akadémia közgyűlését Szentágothai János nyitotta meg. Bevezetőben hangsúlyoz­ta: az idei munkaközgyűlésen a biológia, az a tudomány ke­rül napirendre, amelyet még tíz évvel ezelőtt is a jövő szá­zad tudományának tekintett a világ. A fejlődés azonban any- nyira felgyorsult, hogy a bio­lógiai tudományokat oly mó­don lehet már alkalmazni az élet különféle területein, ahogy korábban szinte elképzelhetet­len volt. A biológia kérdései már az emberiség létfontossá­gú kérdéseivé váltak. A megnyitó után átadták az akadémiai aranyérmet és az akadémiai díjakat a tudo­mányos életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatók­nak, majd Marjai József üd­vözölte az MTA közgyűlését. (Beszédét és a díjazottak név­sorát a 3. oldalon ismertetjük.) A beszédet követően a köz­gyűlés tudományos programjá­nak részeként Biológia és társadalom címmel Straub F. Bruno akadémikus tartott elő­adást. Az ezt követő vitában a fel­szólalók elmondották: nagyon fontos, hogy az eddiginél köz­vetlenebbé váljon a biológia és az ipar kapcsolata. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy elsősorban az akadémiai kutató intézeteknek kellene többet foglalkozniuk alapku­tatásokkal, mert erre a válla­latoknál, az iparban dolgozó tudományos szakembereknek kevés a lehetőségük. A Magyar Tudományos Aka­démia közgyűlése ma zárt ülé­sen folytatja munkáját. Tanácskozás a népfrontban A kereskedelem igényli a kritikát Csütörtökön a népfront Belgrád rakparti székházában a Belkereskedelmi Miniszté­Házlkenyér piacnapon Cegléden és a vá­roson túl is híre van Pákozdi Sán­dor pékmester ke­nyerének. Edit lá­nyával — aki most áll a mestervizsga előtt — naponta hét-nyolc mázsa kenyeret sütnek, amelyet saját üzle­tükben és a helyi piac alkalmával értékesítenek. rium és a Hazafias Népfront vezető munkatársai áttekin­tették a kölcsönös érdeklődés­re számot tartó kérdéseket. Megállapították: a Fogyasztók Országos Tanácsának megala­kulása óta a népfrontmozga­lom szervei a korábbinál sok­rétűbb és érdemibb kapcsola­tokat alakítottak ki a kereske­delmi szervekkel. A területi fogyasztói tanácsok kritikai észrevételei nagy segítséget je­lentenek a kereskedelmi dol­gozók munkájának reális meg­ítélésében is. Az idegenforgalom fejlesz­tésében közös feladatnak tekin­tik a falusi turizmus . elter­jesztését. Ez egyrészt olcsó üdülési lehetőséget teremtene a legszélesebb társadalmi ré­tegeknek, másrészt számottevő segítséget nyújtana a kistele­pülések népességmegtartó ere­jének fokozásához. Központi Bizottság titkára csü­törtökön a KB székházában fogadta Sztanko Todorovot, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagját, a bolgár nemzetgyűlés elnökét, aki par­lamenti küldöttség élén hiva­talos, baráti látogatáson tar­tózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű eszmecserén tájékoztatták egy­mást, a két párt tevékenységé­nek soron levő feladatairól, át­tekintették a magyar—bolgár kapcsolatok alakulását, véle­ményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetkö­zi kommunista- és munkás- mozgalom néhány időszerű kérdéséről. A találkozón részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke, és Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. Csütörtökön elutazott Buda­pestről a bolgár parlament de­legációja. A vendégeket a Fe­rihegyi repülőtéren Apró An­tal, az országgyűlés elnöke bú­csúztatta. Havasi Ferenc Újpesten Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön a főváros IV. ke­rületébe látogatott. A vendég a kerületi pártbizottság szék­hazában a párt-végrehajtóbi­zottsággal találkozott, és Ká­der Gyula első titkár tájékoz­tatta őt Újpest politikai, társa­dalmi, gazdasági helyzetéről. Ezután a dolgozó kollektívák összefogásából épülő művelő­dési házat kereste fel, majd az újpesti városrekonstrukciő két szakaszának megvalósítá­sáról szerezhetett tapasztalato­kat, s a városnyi nagyságú káposztásmegyeri városrész terveiről, építkezéséről tájé­kozódott. A Tungsram Rt.-ben megtekintette a nagyvállalat 2000 lakásos telepén rövidesen átadásra kerülő lakásokat. A Chinoin Gyógyszer- és Vegyé­szeti Termékek Gyárának üze­meiben találkozott a gyár po­litikai, társadalmi és gazdasá­gi vezetőivel. G&döllŐvei ismerkedett Kubai vendég Pest megyében Pest megyébe látogatott, teg­nap a Kubai Vöröskereszt fő­titkára, dr. Esmüdo Gutiérrez Sánchezt Aranyosi László, a Vöröskereszt megyei bizottsá­gának titkára kalauzolta. Ke- repestarcsán, a Szilasmenti Termelőszövetkezetben Me­gyeri István ipari elnökhelyet­tes, a Magyar Vöröskereszt végrehajtó bizottságának tag­ja fogadta. A vendég ismer­tetőt hallgatott meg a szövet­kezet életéről. A látogató ez­után Gödöllővel ismerkedett, ahol dr. Cseri Lászlóné, a vá­rosi Vöröskereszt szervezet titkára kalauzolta. ZELET Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön fogadta Andrej Marincot, a JKSZ KB elnök­ségének tagját, a Szlovén Kom­munisták Szövetsége KB el­nökségének elhökét, aki a Vas megyei pártbizottság vendége­ként tartózkodik hazánkban. Stig Maim, a Svéd Szakszer­vezeti Szövetség elnöke vezeté­sével hazánkban tartózkodó küldöttség csütörtökön Méhes Lajós, a SZOT főtitkárának kí­séretében a vasasszakszervezet­be, majd a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott. Andrikó Miklós belkereske­delmi államtitkár, illetve Lu­ciano Faraguti idegenforgalmi miniszterhelyettes vezetésével május 8. és 10. között Budapes­ten tartotta első ülését a ma­gyar-olasz idegenforgalmi ve­gyesbizottság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom