Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
Az Érd támadott, az Érd bánta Az előny nem volt előny A területi labdarúgó-bajnokság érdi rangadóján ráckevei siker született. Az Aranykalász most is rosszabb gólkülönbséggel áll a második helyen a Szigetszentmiklós ellen gólzáporral diadalmaskodó Dunaújváros mögött. DUNA-CSÖPORT Rákóczi SE—Dömsöd 2-1 (0-0) Tata, 200 nézó. V.: NyúL Dömsöd: Lázár — Imre, Bieber, Elekes, Kádár, Aszalói, Szabó, Havasi, Tóbisz (Zi- rha), Tóth K., G. Fekete. Túl könnyen vette a Dömsöd a mérkőzést, s az első félidő alapján több góllal vezethetett volna. Szünet után védelmi hibából, majd egy távoli lövésből elhúzott a hazai gárda, a szinte egykapura játszó Dömsöd csak a 88. percben szépített. Gól: Szabó. Dunaújváros—SZTK 11-0 (5-0) Dunaújváros, 500 néző. V.: Komlósi. . Szigetszentmiklósi TK: Borsos — Somogyi, Kiss, J., Almási, Metzger (Kiss Cs.,), Pirisi, Balázs, Juhász, Okner, Kartali, Kónya, Kántor. A beteg Raduly Józsefet nélkülözve, második hete tréner nélkül van a Pest megyei együttes, amelynek felkészülését Pirisi pályaedző irányítja. A 16 esztendős Borsos a 11 gól ellenére nem vallott szégyent, egy büntetőt is kivédett. Az SZTK szétesett csapat benyomását keltette. KKFSE—Építők 1-1 (1-0) Szentendre, 200 néző. V.: Komáromi. KKFSE: Schromreisz — Nagy Takács, Pecsenyinszki, Stefa- nov, Vincze, Wlicsek (Albitz), Kiss, Fülöp, Spáth Zsivotzki (Iparosi). ■. , A feltűnően agresszív vem' dégek az első félidőben két szentendrei játékost tettek harcképtelenné. A 15. percben Wlicseket tarolták, ára: jogos tizenegyes. Takács büntetőjét Remenár kivédte, ám az elmozdulás miatti ismétlés némtetszéséért (leköpte a játékvezetőt), Komáromi kiállította a magáról megfeledkezett kapu Védőt. Az újra rúga- tott tizenegyes hibátlan volt, most már Fülöp jóvoltából 1-0. Az emberelőny nem jelentett előnyt, sőt szünet után kiderült: a meglágyult Építők ügyesen focizik. Szervezettebb játékuk láttán nem okozott meglepetést a 72. percben elért találatuk. Gól: Fülöp. Jó: Nagy, Pecsenyinszki, Stefanov. R. F. Aranykalász—Érd 3-2 (i-0) Érd: 1000 néző. V.: Kálmán P. Aranykalász: Fekete — Stier, Bodoki, Dani, Nagy — Holla, Drahos, Godán — Vajda, Törő, Kapusi (Hangai). Érd: Fellegi — Kellner, Várnai, Vígh (Huszár), Kiss — Pauli, Habos, Gálvölgyi — Király, Kapa, Szekulidisz. Nagy iramban kezdődött a találkozó. Az Érd támadott, az Érd bánta. A találkozó első félidejében egyre-másra vezette támadásait a magas beadásokkal kísérletező hazai csapat, amelyek azonban rendre Fekete kapus zsákmányai lettek. Ugyanakkor a saját.térfelére szorult Aranykalász időnként veszélyes ellentámadásokat vezetett, az elsőnél Törő labdája a kapufán csattant. A 20. percben azonban Vajda az egész hazai védelmet kicselezve megszerezte a vendégek vezető gólját. Fordulás után a mindent egy lapra tevő hazai csapat támadott — de egy gyors jobb oldali támadásból Vajda tovább növelte a vendégek előnyét. A gólt követően egy Aranykalász támadást szerelő Kiss Csabát Drahos hátulról gáncsolta és a játékvezető kiállította a ráckevei játékost. Egy percre rá a több méteres lesen álló Halla kapta a labAz érdi Habos szépítő gólja. Hancsovszkl János felvétele dát, elfutott és a reklamáló hazai védők mellett tovább növelte csapata előnyét. A házai csapat még mindig nem adta fel, mert az 54. percben Habos szépített. A 75. percben Kapa fejesből megszerezte a második hazai gólt. A hajrában továbbra is az Érd játszott fölényben, lövéseik azonban rendre célt tévesztettek, vagy a jól védekező vendégvédelem Bodokival az élen menteni tudott. Gól: Vajda (2), Halla, illetve Habos, Kapa. Jó: Bodoki, Halla, Törő, Vajda, illetve Várnai, Gálvölgyi, Pauli. H. J. TISZA-CSOPORT Hajdúböszörmény—Bem SE 2-1 (2-1) H.-böszörmény, 800 néző. Vezette: Mozgó. Bem SÉ: Aszódi (Bakó) — Szőke, Medgyasszai, Nyerges, Ecser — Badar, Dán, Kukla, (Varga), Sólyom — Garai, Tubák. A Bem SE már az 5. percben cserére kényszerült, a kapujából kivetődő Aszódit fejberúgták, s megsérült (a debreceni klMkáh,ü5szekapcsol- ták a felszakadt fejbőrt). A vezetést a ceglédiek egy kezesést követően büntetőből már a 12. percben megszerezték. A válasz sem késett soká, a hazaiak ugyancsak 11-esből találtak a kapuba. oá i A hosszabbításban, a 43, percben egy rosszindulatú játékvezetői ítélet eldöntötte a találkozó sorsát: a hazai csatár „műesését” 11-essel honorálta a bíró. A Hajdúböszörmény élt a felkínált lehetőséggel. A Pest megyei csapat nem érdemelt vereséget. Góllövő: Tubák (11-esből) Jók: Bakó, Tubák, Nyerges. U. L. MÁTRA-CSOPORT Váci Izzó—Petőfibánya 1-0 (1-0) Petőfibánya, 400 néző. V.: Lénárt. Meglehetősen alacsony színvonalú találkozón a listavezető egy öngóllal szerezte meg a győzelmet. Szerdai MNK Hosszabbítások Szerdai labdarúgó MNK- mérkőzések az elődöntőbe jutásért. Siófokon a rendes játékidő 2-2-es eredménye után a hosszabbítás döntött,, a Hungária körúton viszont ez sem tisztázta a kérdést, tizenegyesek következtek. MTK-VM—Tatabánya Békéscsaba—Bp. Honvéd Siófok—Ferencváros Olefin SC—Rába ETO 1- 4 2- 1 4-2 2-5 Kézilabda XjB I B Közbesípoltak a bírók Nagykanizsai Olajbányász— KÖZGÉP SE 29-28 (14-12) Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Mike, Szabó II. KÖZGÉP: Győré — Nagy (7). Bosnyá’k (5), Tiba (11), Túlik (2), Dér (2), Podhorszky (1). Csere: Fejes — Lengyel, Gyenes, Tóth T., Tóth I. A hatgólos vezetést szerző nagykanizsaiak kezdtek jobban. A KÖZGÉP viszont egyre jobban magára talált, s hátrányát gólról gólra ledolgozta, a második félidő 15. percére ki is egyenlített. Ezután már felváltva estek a gólok. Az utolsó másfél percben a ceglédiek kezében volt a labda, de egyenlíteni nem sikerült. A bírók nem fogadták kegyeikbe a Pest megyeieket, akik legalább az egyik pontot megérdemelitek volna. A hazaiak utolsó hét góljukból hatot 7-méteresből szereztek, ugyanakkor a másik oldalon — még most sem tudni, miért? — Tiba teljesen szabályos gólját érvénytelenítették. Jó: Tiba. Nagy az első, Bos- nyák a második félidei teljesítményéért érdemel dicséretet. Ungurcán László Békéscsabai Előre—Szilas- menti SK 25-20 (14-10). Csömör, 400 néző. V.: Baumann, Becsi. Csömör: Krizsán J. — Trnká, Békási, Bátovszki (2), Pauli- nusz, Mihályi (3). Fábián P. (1). Csere: Fábián F., Szovsz- ki (3), Tóth-Fekete (11), Krizsán G. Nagy volt a tétje a találkozónak, a vendégek az élmezőnyben maradásért, a csömöriek a kiesési zónából való elkerülésért szálltak harcba. A csömöriek a második félidő közepén jó játékkal kiegyenlítettek, de az indiszpo- náltan bíráskodó Becsi játékvezető ítéleteivel őket sújtotta, s így a vendégeik győztek. A találkozó kétszer szakadt félbe, a nézők tüntetése miatt. Jó: Krizsán J., Tóth-Fekete. Pvst invyyei Hírlap SPORT 1984. MÁJUS 3. Birkózó EB Aranyos Gáspár Befejeződött a kötöttfogású birkózók Európa-bajnoksága a svédországi Jönköpingben. A kötöttfo- gásúák versenyében a ICO kg-osok között Gáspár Tamás, aiz FTC birkózója megmentette a magyarok becsületét, mert aranyérmet szerzett. Ez a fogásnem is a szovjet sportolók elsöprő fölényét hozta, hiszen hat aranyat szereztek. A pontversenyben Magyarország csupán a 9. helyen végzett. Az AIPS ülése Tiltakozás A Nemzetközi Sportújság- író Szövetség (AIPS) párizsi kongresszusának résztvevői tiltakozó jegyzéket fogadtak el, melyben sértőnek találják, hogy Frank Perelmann, a Los Angeles-i olimpia sajtófőnöke nem jelent meg a tanácskozáson. A, szövetség történetében korábban egyszer sem fordult elő, hogy az olimpiai játékok szervező bizottsága ne küldte volna el képviselőjét a sport- újságírók tanácskozására. A tiltakozó jegyzék hangsúlyozza: a 82 tagországot felölelő AIPS megbeszélését azért hívták össze, hogy megvitassák a szakma legfontosabb problémáit, mindenekelőtt a Los Angeles-i játékok sajtószolgálatával kapcsolatos kérdéseket. Forma—1 Ferrari-siker Vasárnap a belgiumi Zol- derben 298,34 km-es távon bonyolították le a Forma—1- es autós gyorsasági világbajnokság legújabb futamát. A Ferrari-csapat feledtetni igyekszik év eleji sikertelenségét. A jövő heti imolai verseny előtt ez jó előjel, ott többnyire sikeresen szerepel az ágaskodó-lovas csapat. A végeredmény: 1. Alboreto (olasz, Ferrari), 2. Warwick (brit, Renault), 3. Arnoux (francia, Ferrari), 4. Rosberg (finn, Williams), 5. de Angelis (olasz, Lotus), 6. Bellof (nyugatnémet, Tyrrell). A pontverseny állása három futam után: 1. Prost (francia) 15 pont, 2. Warwick 10, 3. Alboreto, Lauda (osztrák), Rosberg 9—9. Gödi szomszédvár-rangadó Harc az alsóházban A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság alsóházában érdekes a küzdelem a bennmaradásért. A kiesési rangadót a Kiskunlacháza nyerte, s helyet cserélt a két csapat, a Ferihegy SE az utolsó előtti helyre csúszott vissza. Göd—Főt 2-1 (1-0) Göd, 400 néző. V.: Csönge. A hagyományoknak megfelelően küzdelmes, változatos meccset hozott a két szomszédvár rangadója. A 84. percben dőlt el a találkozó sorsa, Nagy Mihály a kapunak háttal állva ollózva lőtt a hálóba. Gól: Sebők, Nagy M., ill. Gere G. (öngól). Jó: Sebők, Petró, (mezőny legjobbja), Juhász P., Nagy M., ill. Zay, Ivanovics, Hrachovina, Puskás. (Ifi: 6-2, Tud.: Simkó Géza.) Kartal—Szigetújfalu 3-0 (0-0) Kartal, 500 néző. V.: Győr Z. A szervezetten védekező Újfalu ellen az első félidőben nem tudott eredményt elérni a KartaL Szünet után fokozódott az iram és negyedóránként estek a gólok. Gól: Nagy, Galambos, Gerhát. Jó: Katona, Száraz A.. Nagy J. Ifi: 3-2. (Tud.: Szászi József.) Fchcr Akác Dabas—Sülysáp 5-0 (2-0) Dabas, 500 néző. V.: Veres. A közepesen játszó hazai együttesnek nem jelentett nehéz akadályt a sülysápi gárda. Gól: Fojta, Szolnoki Szlama, Sinkó, Kopasz. Jó: Szolnoki (a mezőny legjobbja), Bálint, Kopasz, ill. Motolai. (Ifi: 0-3) PSC—T.-márton 2-0 (1-0) Pilisvörösvár, 300 néző. V.: Angyal. Színvonalas mérkőzésen nyert a kiesés ellen küzdő hazai gárda. Gól: Pogács, Hamis. Jó: Nagy István (a mezőny legjobbja), Bereczki, Hamis, Bartl, ill. Laczkó, Kellner. (Ifi: 3-1. Tud.: Gúth Márton) K.-lacháza—Ferihegy SE 4-1 (3-1) Kiskunlacháza, 300 néző. V.: Schämen. Már az első félidőben bebiztosította győzelmét a feljövőben lévő lacházi gárda. A 86. percben megfogyatkozott a vendégcsapat. Buro- nyi kiállítása miatt. Gól: Horváth F. (3), Horák, ilL Büro- nyi. Jó: Császár, Mizsei, Horváth F., Horváth J., ill. Fodor. (Ifi: 1-3, Tud.: Bálint Ferenc). Bag—Dunakeszi 1-0 (1-0) Dunakeszi, 400 néző. V.: Szabó K. A Bag két helyzete közül egyet értékesített, míg a Dunakeszi Vasutas valamennyi gólszerzési lehetőségét elpuskázta. Gól: Szuhánszki. Ünnepi események Sikeres villámtornák Mint lapunk más helyén beszámolunk róla, a május elsejei megyei kiemelt ünnepség színhelye ezúttal Szigetszentmiklós volt. Az ünnep keretében úttörő leány és fiú kézilabda-vil- lámtornát rendeztek, melyen a szigetszentmiklósi 3. sz., illetve a tököli általános iskola hódította el az elsőséget. Nyolc csapat nevezett a férfi kispályás focivillámtomára, amelyen ez a sorrend alakult ki: 1. RSC Limbó (Szigetszentmiklósi lakótelep), 2. Szigetfő Mgtsz, 3. MN Szigethalom. A megye sok településén ugyancsak színvonalas sport- események, vijlámtomák gazdagították a május elsejei rendezvényeket. Két nap során 6 díj talált gazdára a hagyományos gödöllői lovasparádé alkalmával. A közönség nagy örömére az utolsó és talán legtöbb izgalmat hozó versenyszám után megszületett a várva várt hazai győzelem is. Sikert aratott az öreggazdász—Ifigazdász találkozó, de volt szerencse- és vadászugratás, páros stafétaugratás és a befejező kitartásos ugratás. EREDMÉNYEK: GEAC Díja: Bognár Sándor (Sződliget) Prókátorral. GATE Kollégium Igazgatójának Díja: Fodor Gabriella: (Fót, MGTSZ SE) Agenor. GATE Szakszervezeti Bizottság Díja: Kordes János (Tök, Vadaskerti Lovas Klub) Írnokkal. ••• GATE KISZ Bizottság Dija: Herbert Lisso (Reinstedt Traktor) Flagrandóval. . ‘w Agrártudományi Egyetem' Díja: Bognár Sándor (Sződii- get) Prókátorral. GATE Pártbizottságának Díja: Frantisek Pál (TJ Elán, Bratislava) Svittel. GATE Tangazdaságának Dija: Günter Schmidtgen, Hans Temper (Reinstedt Traktor) Dacks I., ill. Erato. Gödöllő város Díja: Papp Tibor (GEAC) Cserkésszel. Konta Rita Középiskolás fokon Kévéi röpös ezüst Ax ezüstérmes ráckevei fiú röplabdacsapat. Balról Jobbra: Bóna László, Homoki Géza, Forgács Gábor, Sin ti- Károly, Bnrkovics józsefné testnevelő tanár, edző, Takács Zoltán, Palásti Sándor, Szomor Gábor. Elöl: Dulcz Attila, Major Zsolt, Répás Ferenc, Nyerges Csaba, Tóth Vilmes. Várad! Szabolcs felvétele Budapesten a Testnevelési Főiskola tornacsarnokéban és sportpályáján rendezték meg az országos középiskolás kupaviadalt. Pest megyéből a Fóti Gyermekváros fiú kézilabdacsapata és a ráckevei Ady Endre Gimnázium fiú röplabdacsapata jutott a döntőbe. A rendkívül erős mezőnyben a fótiak negyedik helyezést szereztek. A ráckevei Ady Gimnázium együttesét csak -a tatabányai 314. számú Szakmunkásképző Iskola csapata győzte le, így a második helyezést nyerték el. A találkozó érdekessége volt, hogy a mérkőzések közben a gimnázium tanulói hallatlan energiával biztatták csapatukat a győzelemre. Kosárlabda NB II Jobb volt a bajnokjelölt A női kosárlabda NB II Közép-csoportjában a Dunai Kőolaj otthonában tíz ponttal legyőzte a Tatabányai HIRTEX együttesét. A férfiak a magasabb osztály felé kacsingató Honvédi Jó: Király, Budai, Tóth, Szuhánszki, ill. Vigh J. (Ifi: Dunakeszi—Bag 3-1. Tud.: Bu- chardt Tibor.) D. Kőolaj—Szentendre 5-1 (2-0) Százhalombatta, 300 néző. V.: Gál. Biztosan nyert a Kőolaj a lelkes Szentendrei Petőfi ellen, amely 5-0 után szépített. Gól: Farai (2), Móczár, Palotai, Pákái, ill. Erdővégi. Jó: Nagy János, Nahóczky, Palotai, ill. Pölcz, Bánfi. (Ifi: 8-0, Tud.: Szvovoda Miklós.) Ceglédi VSE—VOSE 1-0 (0-0) Cegléd, 200 néző. V.: Ilyés. A hideg, hűvös szélben a színvonal még a közepest sem érte el. A vendégek a mezőnyben jobban adogattak, a kapura viszont kevés veszélyt jelentettek. A találkozó egyetlen gólja a 48. percben esett. Gól: Szabó. Jó: Gracza, Kistamás, Nyárádi, ill. Megyesi, Dániel, Deák. Ifi: CVSE—VOSE 5-0. (Tud.: Ungureán László). Megyei bajnokság 1. Göd 24 17 4 3 70-22 38 2. Kartal 24 16 6 2 55-19 38 3. D. Kőolaj 24 13 8 3 55-19 34 4. Dabas 24 14 4 6 58-34 32 5. Bag 24 12 5 7 39-37 29 6. Ceglédi VSE 24 11 5 8 47-40 27 7. VOSE 24 11 4 9 42-28 26 8. Szigetülfalu 24 9 6 9 36-39 24 9. Dunakeszi 24 9 5 10 36-32 23 10. Szentendre 24 8 7 9 40-32 23 11. Fót 24 8 4 12 36-32 20 12. Sülysáp 24 6 6 12 31-58 18 13. T.-márton 24 4 7 13 16-41 15 14. K.-lacháza 24 4 5 15 26-68 13 15. Ferihegy SE 24 5 2 17 24-69 12 16. P.-vörösvár 24 3 6 15 18-60 12 Azonos pontszám esetén az Ificsapat jobb helyezése dönt. Táncsics SE gárdáját fogadták szintén otthonukban. H. Táncsics SE—D. Kőolaj 89-81 (42-37) D. Kőolaj: Szűcs (18), Lehel (4), Dani Cs. (21), Dani I. (20) Aradszki (16). Csere: Nagy (2), Mórocz. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. Szünet után a 12. percig jól tartotta magát a Kőolaj, ekkor egyenlő volt az állás. Ezt követően a kaposvári bajnokjelölt jól érvényesítette magassági fölényét, s szoros győzelmet aratott a jól helytálló Pest megyeiek ellen. Sportrejtvénj Két kettes 1. Rákóczi SE—Dömsöd 1 2. Kossuth KFSE—Építők x 3. Érd—Ráckeve 2 4. H.-böszörmény—Bem SE 1 5. K.-lacháza—Ferihegy SE 1 6. Dunakeszi VSE—Bag 2 7. P.-vörösvár—T.-márton 1 8. Dabas—Sülysáp 1 A 18. hétre Totőtippek 1. Hamburg—Bayern München i 2. E. Frankfurt—FC Nürnberg x 3. Dortmund—Mönchenglad. 2 x 4. F. Düsseldorf—W. Bremen i 5. Fortuna Köln—Saarbrücken l 6. SC Freiburg—Union Solingen x Z 7. Birmingham—Li verpool 1 8. Coventry City—Luton Town 2 x 9. Everton—Manchester United 1 10. Ipswich Town—Sunderland x ? 11. Leicester City—Nottingham x 12. Notts County—Queen’s Park 1 x 13. West Ham U.—Aston Villa x 'Pótmérkőzések: l, l, l, A totó 17. játékhetén egy darab telitalálatos szelvény akadt, nyereménye 2 507 544 forint, a két darab 13-asra 1 253 772 forintot fizetnek. A 12-esek 18 303, a ll-esek 2281, a 10-esek 175 forintot érnek.