Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-08 / 106. szám

mr « MECtEI 1984. MÁJUS 8., KEDD 4 Magas mércével Új galéria a fővárosban Kórustalálkozó Dabason Jelenében fénylő a múltja Tegnap délután új galéria nyílt a fővárosban, a Népköz- társaság útján. A Generalart azzal a céllal hozta létre a be­mutatótermet, hogy a közönség és a művészet együttélésének teremthessenek új formákat. A hagyományos értelemben vett képzőművészeti alkotásokon — festmények, grafikák, kisplasz­tikák — kívül alkalmanként helyet adnak majd a formater­vezés, a belsőépítészet, általá­ban az alkalmazott művészetek legjobb produktumainak is. A stúdió forgalmas helyen lévén, számíthat a külföldi tu­risták érdeklődésére is. Éppen ezért a galériában rendszere­Aligha vitatott ma már, hogy a kis falvakban is szükség van művelődési házra. Az ország olyan aprófalvas területein is sorra alakítanak ki legalább klubokat, közösségi helyisége­ket, ahol ezek az intézmények a körzetesítések során meg­szűntek. Más kérdés viszont, miként töltheti be hivatását egy kisebb településen működő művelődé­si ház. Köztudott, hogy ezek többsége rosszul fölszerelt, szű­kös anyagi lehetőségekkel ren­delkező, többnyire egy, de leg­feljebb két szakemberre hárul minden feladat, önállóan, ma­gukra hagyatva ezek a házak nem élhetnek meg. Elvileg a járási művelődési központok voltak hivatottak a módszerta­ni irányításra, a szakmai segít­ségre, már amennyire erejük­ből, lehetőségeikből futotta. Igazgatási oldalról a járási köz- művelődési felügyelő volt az összekötő kapocs. Változott-e valami a közigazgatási átszer­vezés hatására, előnyösebb avagy hátrányosabb helyzetbe kerültek ezek a kis művelődési házak? Még vetítő sincs — A nagykátai háznak nem volt erőssége a módszertani munka korábban sem — kezdi Szegedi Pál, a Bartók Béla Művelődési központ igazgatója. — Ezt különböző anyagokban úgy szokták megfogalmazni, hogy „nem kielégítő”, „fejlődést mutat, de az elvárásoknak még nem tesz eleget...” De az én ta­pasztalataim szerint másutt sem rózsásabb a helyzet. A módszertani tevékenység mint­ha megrekedne megyei szin­ten, ami egy ekkora megyében kevés. Több olyan bázisintéz­ményre lenne szükség, mint a váci, a gödöllői, amelyek a me­gyei művelődési központtól kapott konkrét feladatokat ké­pesek lennének ellátni a terü­leten. Egy járási — illetve most már körzetközpontban működő — ház erre nem képes. Ez utóbbi könnyen belátható. Nagykátán például van négy ember és egy üres státus, s mintegy tucat művelődési ház a nagyközség vonzáskörzeté­ben. És van az országos hírű Tápiómente együttes, amely leköti két ember teljes munka­idejét. Emellett érthető módon magának a 13 ezer lakosú Nagykátának a kulturális ellá­tását kell elsődleges feladat­ként kezelni. S az adott felté­telek mellett ez sem könnyű feladat. A házban például nincs egyetlen televízió, de még diavetítő sem, gondot okozott százötven szék megvásárlása is. Ugyancsak pénzhiány miatt nem jelenhet meg a műsorfü­zet sem, ami pedig az egész terület programját ismertette. Legkésőbb ősztől Szegedi Pál még fél eszten­deje sem irányítja a művelő­dési központot, tapasztalatai azonban bőségesek. Tizenöt évig volt a nagykátai járás közművelődési felügyelője. A terület minden gondja-baja nála csapódott le. S ez így lesz ezután is, hiszen a járási hiva­tal feladatait átvette ugyan a városi jogú nagyközségi tanács, sen bemutatják a kortárs ha­zai képző- és iparművészek legújabb törekvéseit. A műal­kotások árai a jelenleg meg­szokott színvonalnál itt sem lesznek magasabbak, a minő­ségmércét viszont magasra kí­vánják helyezni. A megnyitót követő első ki­állítók között Mácsai István, Galambos Tamás, Patay Lász­ló és Tenk László nevével ta­lálkozhatunk. Az idei program­ban szerepel már akvarell tár­lat. de bemutatják legjobb szobrászaink rajzait is. Tervez­nek még gobelin-, textil- és ke­rámiakiállítást, karácsonyra pedig ékszervásárt. de önálló státus nélkül. A mű-' velődési és sportügyek kerül­tek egy kézbe. — A területi munkának mindezek ellenére meg kell in­dulnia, legkésőbb ősztől — mondja Szegedi Pál. — Eddig is igyekeztem eljutni, különö­sen azokba a házakba, ahol kezdők dolgoznak. Megtartjuk az igazgatói értekezleteket, el­készítettük az igazgatói mun­kaközösség programtervét. Eb­ben szerepel tapasztalatcsere más területekkel. Az üléseket mindig másik házban szeret­nénk megtartani. Mindenki be­küldi nekünk a munkatervet és a havi programot. Természetesen ezenkívül a művelődési központ műsoro­kat, programokat is kínál a ki­sebb házaknak. Mindenhova küldenek legalább égy kézzel írott plaSáfoF az érdekesebb nagykátai' rendezvényekről. Ha csak néhányan bejönnek egy- egy faluból, az már eredmény. A kiállításokat eleve úgy szer­vezik, hogy azt legalább négy­öt ház bemutathassa, legköze­lebb például Törley Mária nagykátai, születésű szobrász­művész tarlSíát láthatják majd több községben. Hasonlóan jár­nak el a drágább műsorokkal. Ha a nagyközségen kívül be­mutatják á'környéken is, azzal mindenki jól jár, hiszen csök­kennek a költségek. De a terü­leten dolgozók munkáját segí­tik, és az ott élőik lehetőségeit tágítják az olyan kezdeménye­zések is, mint a TIT-tel közö­sen szervezett szabványosítási Hamlet. Többször emle­gettük már e rovatban az an­gol message (ejtése: meszidzs) szót, amely magyarul annyit tesz, mint üzenet, közlés, érte­sítés. Hogy miért vált szüksé­gessé a briteknek eme szólását újból és újból megidézni? Nos nem másért, mint azért, hogy művészeti életünk képviselői közül igen sokan szoktak rá erre a mondókára. Üzen — úgymond — a festő, amikor képet pingál; szintén üzenni támad kedve a rímesen vagy éppen rím nélkül fogalmazó poétának; no és szintén üzen­nek azok a rendezők, akik vagy színpadokon Igazgatják he­lyükre a szereplőket, avagy éppen a mikrofonok és a ka­merák világában teszik ugyan­ezt. Az üzenet vágya hajtja tehát e színi mestereket is, ám ebből a tiszteletre méltó indulatból nem mindig lesz nyugtázható valóság. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a legjobb akara­tuk ellenére sem képesek va­lami újat, eredetit mondani. Itt volt például a minap köz­vetített televíziós Hamlet, Esz­tergályos Károly rendezésében. Akik látták már ennek a Shakespeare-műnek egy vala­mely előadását — a klassziku­sok klasszikusa lévén gyakran veszik elő, így hát nemigen ke­rülheti el senki sem a vele va­ló találkozást —, azok jól tud­Szerb program Nemzetiségi hét Szerb nemzetiségi hét kezdő­dött szombaton a pomázi mű­velődési házban. A községben működő szerb klub rendezé­sében változatos program vár­ja az érdeklődőket május 13-ig. Kiállítás nyílt Szerb köny­vek címmel. Vasárnap pedig a belgrádi rádió munkatársait látták vendégül. A nyitó nap bállal zárult, ahol a pomázi tamburazenekar szolgáltatta a zenét. A mai nap a gyermekeké: szerb népmesékkel várják őket a művelődési házba. Szomba­ton a szerb klub színjátszó csoportja mutatkozik be. A nemzetiségi hét időtarta­ma alatt látható a művelődési házban Nyári Károly szerb néprajzi kiállítása is. tanfolyam vagy a hamarosan beinduló szónokképző kurzus. Adatbank kellene — Mindezt csak minimális szintnek érzem — mondja Sze­gedi Pál, s látszik, csöppet sem elégedett —, de pillanatnyilag többre nem futja az erőnkből. A módszertani munkába szám­talan dolog tartozna még, olya­nok, mint az eszközkölcsönzés, a módszertani levelek, a jog­szabálymutatók és -értelmezé­sek. Kellene például egy adat­bank, hogy rendelkezzünk a terület minden lényeges infor­mációjával: hol, ki és milyen szakköröket, csoportokat vezet és hasonlók. S akkor még nem beszéltünk a szakmai tovább­képzésekről, előadásokról... Most viszont gondot jelent egy pályázati felhívás szétküldése is, mert csak egyetlen példányt kapok, s azt nekem kell sten- cileztetnem, ha el akarom jut­tatni a területre. A szándék, a törekvés tehát él. S hasonlóan létezik az igény is, a községekben dolgozók szí­vesen vesznek minden segítsé­get, támogatást. Nagykátán a művelődési központban tisztá­ban vannak vele, milyen fel­adat hárul rájuk. Tudják, an­nak ellenére, hogy konkrétan még sehol nem fogalmazták meg, hogy az új helyzetben ki­nek. mi a feladata valójában. Annyi azonban bizonyos: a körzetközpontok közművelődé­si intézményeire továbbra is kulcsszerep vár. M. Nagy Péter hatják, hogy általában akkor újítja fel valaki, amikor ott bi­zsereg benne valami friss gon­dolat. Olyasmi feszíti, aminek közléséhez éppen e dán király­fi legendásan érzékeny szemé­lye szükséges. Nos, ami a szó­ban forgó reprízt illeti, hat ab­ból éppen ez a mondom, mert mondanom kell típusú vallo­másvágy hiányzott. A közvetítés elején — ami­kor Banovich Tamás érdeke­sen kor nélküli díszleteivel is­merkedtünk — még remény­kedhetett a néző: ez a Gálffi Lászlóra bízott figura majd olyan színeket ölt a későbbiek­ben, amilyen kolorisztikája el­eddig még egyetlen elődjének sem volt. Nevezetesen: ő lesz, aki megtestesíti e századvég értelmiségének szenzibilitását. Mégpedig úgy, hogy minden érdekelt vele hevülhet, vele csalatkozhat; önmagát ismer­heti fel a kínlódásokban. Gálffi — alakítói képességeit eleget méltatták már, tehát fö­lösleges dolog újból rádicsérni — tette is a dolgát tisztesen, ám lassacskán kitetszett, hogy fölösleges minden igyekezete. Egyszerűen azért, mert megbí­zatása szövegfelmondássá szür­kült. Azon túl ugyanis, hogy szépen elrecitálta Arany János veretes fordítását, nem sok egyebet cselekedett. Eleget tett a felkérésnek, és kész. S ha maga a cím- és fősze­replő — a rendezői elképzelé­sek híján — így sápadt bele Dalostalálkozót sok helyen rendeznek Magyarországon. Vannak közöttük nemzetközi­leg számon tartottak, mások a hazaiak körében rendkívül népszerűek, s akadnak olya­nok is, amelyek úgy kerülnek bele a zenei élet vérkeringé­sébe, hogy országosan keve­set tudnak róluk még a szak­emberek is. Pedig megérde­melnék a nagyobb figyelmet. Ezek közé tartozik az immár tizennégy esztendős múltra visszatekintő dabasi kórusta­lál kozó, amely az elmúlt va­sárnap megtartott hetedik rendezvényével nemcsak jele­nében tette még fénylőbbé múltját, hanem azt is igazol­ta, hogy a gondos hozzáértés, nemkülönben igényes rende­zés ösztönzőleg hathat a köz­reműködő énekkarokra. Egymásért izgulnak Ezúttal is az éneklés szere- tete volt az, ami megkapta a résztvevőket. Bár a vendég­látó nagyközség nem erőltette meg magát, azaz a helybéliek alig érdeklődtek, a hangulat mégis fesztelennek tűnt, a vi­dámságot, az őszinte megnyi­latkozást valamennyi éneklő csoportnál megfigyelhettük. Általános iskolások és hetve­nen túl is éneklő idősebbek éreztették társaikkal az ének­lés szépségét és örömét. Elég, ha csak a negyedszázados ju­bileumát ünneplő biatorbágyi férfikart, vagy az ócsai úttö­rőkórust említjük példaként. Pedig nem csináltak semmi különöset, csak énekeltek. Szemüket le nem vették kar­nagyukról, átadták magukat a dallamok ringásának, és úgy szóltak, mintha az ő énekük lenne a legszebb a világon. Hallgatva őket és a többieket, a ráckevei pedagógusokat, a dunakeszi gimnazistákat, a nagykőrösi férfikart, aligha érezhettünk felhőt a kórus­mozgalom egén. A dabasi találkozók minde­nekelőtt megmozgató erejük­kel emelkednek ki az átlag­ból. Ösztönző hatását azzal is mérhetjük, hogy egyeseknek már a kétévenkénti részvétel is rangot és eseményt jelent, összetartó erőt, mint például a ceglédi vasutas énekkar ese­tében. amelynek tagjai méltó folytatói a kórus hatvanöt­esztendős múltra visszatekin­tő hagyományainak, s tudják, hogy nemcsak közösségben, de egyénileg is szükségük van a dal gyógyító és megtartó ere­jére. Ez persze csak az egyik érv. A másik az, hogy beve­ebbe az alakoskodásba, akkor nyilván a köréje rendelt pá­lyatársak sem ragyoghattak valami fényesen. Még az olyan nyilvánvaló igyekvés sem ra­gadtatott tapsra, mint például Benkő Gyula Poloniusa, hogy a többieket, akik ezúttal jel­mezt öltöttek, ne is említsük. Ok és különleges feladat hí­ján az unalom szürkéjébe öl­tözött tehát ez a majd két és fél órás — de annál sokkalta hosszabbnak tetsző — Hamlet- felújítás. Amilyen nagy munka lehetett rögzíteni, sajnos olyan sebesen borul majd rá a fele­dés megérdemelt fátyla. Laurenték, Vágnerck. Két sorozat tűnt le a képer­nyőkről a minap. Az egyik az NSZK-ban gyártott Laurent család, a másik a Budapesten összeeszkábált Szálka, hal nél­kül című micsoda. Az előbbi tíz estén át tanúsította, milyen is a televíziós szakértelem, az utóbbi hat alkalommal bor­zasztóit. Igen, borzasztóit, el­keserített, és olyasféle gondo­latokat ébresztett, hogyha már az első néhány traktusa után olyan általános felhördülést váltott ki, akkor miért nem te­kintettek el a folytatások be­mutatásától. Persze, ha már be­leölték azokat a nyilván nem kevés forintokat, akkor a verklinek nyekeregnie kell. Akármilyen torz hangokat bo­csát is ki... Akácz László zeti a legfiatalabbakat a kó­rusélet egészébe, azaz tudtuk- ra adja, hogy olyan mozga­lomba kerülnek, amelynek ér­tékmérője a mindenkori pro­dukció, s ez a közös vállalko­zás nem tűri el a hamisságot, miközben senki nem mutogat ujjal a másikra. Az egymá­sért izgulás, a másért örülés is azok közé az emberi tu­lajdonságok közé tartozik, amelyek elválaszthatatlanok az énekkari kultúra közösség- formáló erejétől. A dömsödi iskolások pél­dául először vettek részt a ta­lálkozón, s ha a kezdetben kissé bátortalanul is énekel­tek, sikerült legyűrniük lám­palázukat, a Mozart-dalban már szép zenei megoldásokat hallottunk. Ha majd nemcsak azzal törődnek, hogy őket szó­rakoztassa az előadott pro­dukció, hanem a közönséget is, akkor az éneklés újabb lépcsőfokára lépnek. Karna­gyuk, Krnájszki Istvánná be­tanítói munkája minden elis­merést megérdemel. A nagy­kőrösi művelődési központ férfikara százegy éves múltra tekinthet vissza. Megható az az átélés, amellyel valameny- nyi számukat megformálják. Kodály Biciniumait szép tago­lással tolmácsolták, s Karai Quantanamera feldolgozása érzelmileg jelentett színt. Kis István karnagy tájékozottsá­gára legyen írva a jó műsor­válogatás. A zene szövetei Bátorságért nem mennek a szomszédba a ráckevei általá­nos iskolások. Szívet melen­getőén énekeltek, s két szólis­tájuk kristálytiszta hangja felüdítő volt. Groszmann Jó­zsef né karvezető igényes a kó­rushoz, s ezt a gyerekek jó produkcióval hálálják meg. Lendületben nincs, hiány a du­nakeszi gimnázium kórusánál sem. Nadányi Gáborné ener­gikus vezénylése minden hangnak meghatározza a he­lyét, s ez az időtartamok be­tartásánál csöppet sem hátrá­nyos. ök hangszereseiket is magukkal hozták Balázs Ár­pád MadrigaleSzkiének elő­adásához. Ez a műsorválasz- tás mindenképpen esy olyan zenei gondolkodásmódot jelez, amely egvségre törekvő, tehát felhasználva az értékeket, a zene totális bemutatására és művelésére törekszik. A ócsai iskolások úttörőkó­rusa a matiné egyik legkelle­mesebb meglepetését jelentet­te. Kulturált, fegyelmezett éneklésükhöz meglepően érett zenei fogalmazásmód társult. Schmickl László karnagy a muzsika szöveteit érteti meg a gyerekekkel, úgy bontja ki a szebbnél szebb dallamokat. Boyce Allelu.iája a dallamívek természetes dinamikájával ha­tott, Lassus Ünnepelni jöjje- tek-je a zene méltóságát va­rázsolta elénk. Talán ők vol­tak az egyedüliek. akik képe­sek voltak saját magukat korrigálni a zárlatokban. A dabasi II. számú általános is­kola kórusa egy kicsit erő­sebb programra vállalkozott, mint amire jelenlegi erőnlé­téből futja. Érvénves ez a ka­mara- és a nagvkórusra is. Itt érződött leginkább az, hogy a gyerekeket meg kell szabadí­A testvérmegyék kapcsolatai elősegítik, hogy jobban meg­ismerhessük egymást. A köl­csönös látogatások, az informá­ciócsere a más vidéken élők közé vezetnek el bennünket. Testvérmegyéink: Omszk, Suhl, Szófia címmel egy eszten­deje indult a szocialista bri­gádok vetélkedője. Éppen az­zal a céllal, hogy közelebbről megismerkedjünk a testvérme­gyék természeti szépségeivel, az ott élők életével, kultúrájá­val. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyv­tár, a TIT Pest megyei szer­vezete, valamint a Pest megyei tani a szorított énekléstől, az­az felszabadulttá kell tenni őket. Ezt persze csak akkor lehet elérni, ha képességeik­nek és hangfekvésüknek meg­felelő műveket énekeltetnek velük. Karnagy és kórus köz­vetlenebb kapcsolata is hiány­zott. Felfelé ívelő ág A krónikás az utóbbi évek­ben többször hallotta a rác­kevei Vox Pads pedagógus női kart. A Csorbáné Fejérdy Zille vezette kórus most tűnt a legkiegyenlítettebbnek. Az átérzett zeneiség fogalmazó­dott meg előadásukban. Rit­mus, dinamika éppúgy hatott, mint a személyes mondaniva­ló őszintesége. Mintha egyet­len lélegzet lett volna a kórus. A vecsési 4. számú általános iskola kórusa — karnagy Va- lentsik István — egy Kovács Lajos összeállította Pest me­gyei népdalcsokorral terem­tett hangulatot. Zeneileg Ba­lázs Árpád Bölcsődalát oldot­ták meg a legszínesebben. A Szakály Mátyás vezette bia­torbágyi férfikórus Hajdú Mi­hály és Gárdonyi Zoltán egy- egy művével jeleskedett. Jó képességűek a kiskunlacházi általános iskolások is. Farkas Ferenc Párosítóját különös lelkesedéssel énekelték. Sinte Csilla ügyesen állította össze műsorukat. Nem lehet meg­hatottság nélkül megemlíteni a ceglédi vasutas vegyeskar éneklését. Farkas Ferenc és Ernesaks egy-egv műve a ha­záról megoldotta a szíveket, s nagyon őszinte volt minden megnyilvánulásuk. Ezt a kó­rust is Kis István vezényelte. A találkozó végén a részt­vevők egy néger spirituálét énekeltek el, ezzel is köszönt­ve a hazai énekkari és szol­fézskultúra egyik kiválóságát, Szőnyi Erzsébetet, születésé- nek hatvanadik évfordulóia alkalmából. A több mint há­romórás műsor méltó volt a dal ünnepéhez. Reprezentatív hangversenye volt annak a so­rozatnak. amelvnek keretében az Éneklő ifjúság ötvenéves jubileumáról emlékezik meg a magyar kórusmozgalom. Nyolc nappal a félévszázados zene- akadémiai jubileumi koncert után Dabas a kóruskultúra felfelé ívelő ágát mutatta meg.. Ennél aligha vállalkozhatott volna többre. M. Zs. Tehetségek iskolája Zongoraművek Johann Sebastian Bach mű­veiből rendeznek hangversenyt szerdán este a Zeneakadémia kistermében. A koncerten a váci Musica Humana Kamara- zenekar működik közre, Er­délyi Sándor hangversenymes­ter vezetésével. A zongoraver­senyek (f-moll, d-moll, vala­mint c-moll és C-dúr kétzon- gorás mű) szólóját a Zenemű­vészeti Főiskola rendkívüli te­hetségek iskolájának tanulói — Morzsa Oszkár, Legéndi Gábor, Bélák Erzsébet. Cs. Nagy Ildikó, Simon Béla és Várjon Dénes — játsszák. A hangverseny műsora tegnap este Vácott hangzott el, nagy sikert aratva a zeneértő pub­likum előtt. Hírlap szervezésében a szocia­lista brigádok számára hirde­tett vetélkedő a befejezéshez érkezett. Pest megye legkülön­bözőbb részéből üzemek, vál­lalatok, intézmények dolgozói versenyeztek néhány hónapon keresztül a döntőbe jutásért. Május 12-én, szombaton tíz órakor tíz csapat áll a zsűri elé, hogy eldöntsék, kik érdem­lik meg a fődíjat, az egy he­tes naposparti üdülést. A du­nakeszi művelődési központban ikladi, nagykátai, százhalom­battai, szigetszentmiklósi, váci, budaörsi, szentendrei, dunake­szi. ceglédi szocialista brigádok állnak a szellemi vetélkedő rajtjához. A minimumot tudják nyújtani A feltételek szorításában A területi munkának meg kell indulnia Tv-figyelo Mit tudunk testvérmegyéinkről? Dunakeszin lesz a döntő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom