Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-29 / 124. szám
Pkst , MUHI 1584. MÁJUS 29., KEDD 3 Meghívásunknak eleget téve tegnap felkereste a szerkesztőséget Krasznai Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára, s találkozott a lap tö-bb vezető munkatársával. Elsőként tájékoztatót hallgatott meg a szerkesztős-ég helyzetéről, a Pest megyei párt-végrehajtóbizottság legutóbbi, az újságra vonatkozó határozatának megvalósításáról Ezután tájékoztatót tartott aktuális politikai kérdésekről. Ennek során szólt arról, mely problémák foglalkoztatják leginkább a megye közvéleményét, milyen fogadtatása volt a Központi Bizottság áprilisi ülésének, a KB állásfoglalásának, milyen tennivalók- fogalmazódták meg a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatosan. Szólt a továbbiakban a közigazgatás átszervezésének tapasztalatairól, a gazdálkodás, a településfejlesztés legfontosabb feladatairól. A fentebbi tárnákról őszinte — a gondokat, eredményeket egyaránt érintő — eszmecsere keretében válaszolt Krasznai Lajos a résztvevők kérdéseire. I Elismerések férfié konferencia Balat-onfüreden, a SZOT oktatási intézetében hétfőn megkezdődött a VI. országos véradó konferencia. Ott volt, és köszöntötte a véradómozg-a- lom képviselőit — közöttük a Pest megyei 12 küldöttet — Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Részt vett a megnyitó ülésen Andrej Kiszeljov, a Vöröskereszt-társaságok Ligájának főtitkár-helyettese is. A szervezett vérellátás megteremtésének harmincötödik és a térítésmentes véradómozgalom kialakulásának negyedszázados évfordulóját ünneplő konferenciát Hantos János, a Magyar Vöröskereszt országos végrehajtó bizottságának elnöke nyitotta meg. A hétfő délután megkezdődött tanácskozás -bevezetéséül Medve László, egészségügyi államtitkár, Simonovits István, az Országos Haematoló- giai és Vértranszfúziós Intézet főigazgatója, valamint Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese fűzött szóbeli kiegészítést a beterjesztett írásos beszámolóhoz. Bealkonyult a feketefuvarnak ár AtgondoJtskb a munkaszervezés Néhány esztendeje még viszonylag sok feketefuvart jelentettek a szállítással foglalkozó vállalatoknál a közúti ellenőrök és a rendőrök, mostanában viszont alig-alig érkezik jelzés svarcolásról. Ez a gépkocsivezetőknek többnyire nagy hasznot hozó szabálytalanság alv'-r a gazdálkodás barométere is lehetne, hiszen amíg régebben sokkal nagyobb volt a szállítási igény, addig mostanában túlkínálat vgn a fuvarpiacon, Emiatt azután nemcsak' ' a svar- colók zsebében csappant meg a forintok száma, hanem a szállító vállalatok kasszájában is. S ha hozzátesszük: a küzületek megrendeléseinek teljesítése sokkal jövedelmezőbb, mint a lakossági szállításoké, akkor joggal adódik a kérdés: miért nem csökkentik vagy szüntetik meg véglegesen ezt a tevékenységet? Beszélgetőpartnerünk Molvarec Sándor, a Volánteíu forgalmi-kereskedelmi igazgatóhelyettese volt. IIL-ek dízelmotorral — A közvetett és a közvetlen lakossági szolgáltatásokban üzemigazgatóságaink 600 járműve vesz részt. Ez is jelzi, hogy nem elhanyagolható dologról van szó. Mégis el kell hogy gondolkodjunk azon a tényen, miszerint e tevékenység a vállalati átlagnál jóval kisebb nyereséget hoz, sőt, esetenként előfordul, hogy ráfizetünk. A megszüntetésről azonban nem lehet szó! A lakossági szállítási igények maradéktalan teljesítése nemcsak gazdasági kérdés, hanem politikai ügy is, éppen ezárt kiemelt feladatként kezeljük. — Nincs más választásunk, szembe kell néznünk ezekkel. S van megoldás is. Járható útnak tartjuk többek között például a szervezettség javítását és a költségek csökkentését. Vállalatunknál esztendők óta folyik a dízelesítési program, amely jelentős üzemanyagmegtakarítást hozott. Kevesen tudják például, hogy ZIL gépkocsijaink nagy része gázolajüzemű motorral jár. Ezt a programot a jövőben is tovább folytatjuk. A másik lehetőség: a szolgáltatások minőségének javítása, s olyan új tevékenységi formák bevezetése, amelyek a kisebb, esetleges speciális igényekhez igazodnak. Kocsi szerződésiben — Milyen eredményeket hoztak ezek a megoldások? — Számos területen kedvezőek a tapasztalataink. Mi például munkanapokon 14 óra után 30 százalék díjkedvezményt adunk magánmegrendelőinknek, s ezzel sikerült valamelyest javítani járműveink kihasználtságát. Az eredmény lehetne jobb is, sajnos azonban a tüzéptelepek s más üzletek nyitvatartása nem mindenütt igazodik a mi elképzelésünkhöz. Több területen a közeljövőben az eddig kézzel végzett járatszerkesztás helyett személyi számítógépek beállításával próbálkozunk Jobb eredményeket elérni. Döntésünkben közrejátszott, hogy tavalytól a propán-bután gázpalackokat is számítógép segítségévéi juttattuk el a ki- seblő-nagyobb cseretelepekre, s a mérleg kedvező képet mutat: ezzel, valamint nagyobb teherbírású kocsik és pótkocsik használatával javult a gazdaságosság, bár, ez.,a tevékenységünk szerint$iMc& még mindig kevés nyereséget hoz. — Egy időb'éfi nagy reményeket fűztekú^K úgynevezett képviseleti rendszer kiépítéséhez, ami azt -jelenti, hogy egy-egy nagyobb településre kihelyezték a gépkocsit és a vezető önállóan vehetett fel megrendeléseket. Mostanában mintha megtorpant volna ennek a hálózatnak a fejlesztése. — Most a bővítés mellett az érdekeltség javításával igyekszünk a vállalatnak is kedvezőbb helyzetet teremteni. A járműveket szerződéses üzemelésre bérbe adjuk a gépkocsivezetőknek — jelenleg már 15 kocsink ilyen módon üzeHarangot ránt a dél, néhány percre megpihen Letkés fölött az égi tűzgolyó; kerékpáros asszonyok és férfiak pedá- loznak sietve a községet átszelő betonút peremén — ebédet hoznak-visznek a gyalogos járókelők is, otthoni, meleg ételt kanalazni igyekeznek. Az Ipolyvölgye Termelőszövetkezet központi épülete udvarán hevenyészett ülőkéken néhány csivitelő asszony dicséri a májusi nyarat: fürösz- tik arcukat a fényben. Benn, a hűvös szobákban kávéscsészék peremén koccannak a kanalak, jólesik a frissítő fekete Gáti Pálnénak, a termelőszövetkezet nőbizottsága elnökének is. Lajstromok, kimutatások, akták halmaza mellől menekült az asszonyka a párttitkár irodájába, egy kis családi tereferére. Ami éppen nem ritkaság e faiak között, lévén a titkár és' Gáti Fálné között házassági frigy. — A családi köteléktől függetlenül jó a kapcsolat szövetkezetünk e két szervezete között — mondja a feleség. — Munkánk és mindennapjaink mel —, akik a megállapodásnak megfelelően havi átalányt kötelesek fizetni. ■— Sok vállalatnál gazdasági munkaközösségek szervezésével igyekeznek kihasználni a tartalékokat. Önöknél is alakultak ilyen kisvállalkozások? — 1 ei mészetesen, minket sem került el a gmk-szervezé- si láz. Azt kértük munkatársainktól, hogy olyan közösségeket is alakítsanak, amelyek elsősorban a hét végi fuvarigények kielégítését segíthetik. Annál is inkább, mert Szolgáltatásainkat bővítve bevezettük például az értékesítéssel egybekötött fuvarvállalást — jelenleg kavicsot, homokot, murvát és bányakövet lehet rendelni nálunk —, s most tervezzük a transzportbeton házhoz szállítását is. Sőt, nemrég döntöttünk arról is, hogy építési ágazatunk elvállalja a házak alapozásánál a föld kitermelését és elszállítását. Versenyben maradni — Mit várnak ezektől az intézkedésektől? — Hogy átütő sikert, az túlzás, de azt mindenképpen: javuljon a lakossági szolgáltatások jövedelmezősége, s a konkurenciával folytatott versenyben mi legyünk a legjobbak. jobbítása érdekében szükséges is az egy húron pendülés. Termelőszövetkezetünk aktív tagjainak mintegy negyvenöt százaléka nő. s bizony, elkél a párttitkár segítsége, ha érdek- védelmükről, szervezésükről van szó. Mindez viszont eléggé gyakori, hiszen két község — Letkés és Nagybörzsöny —• öt részlegében dolgoznak szövetkezetünk lányai és asszonyai. — Két falu, egy nóta — veszi át a szót Gáti Pál —, itt, Letkésen a műszer- és trafóüzem, Nagybörzsönyben pedig a forgácsoló részleg s a gyümölcsös ad munkát a százharminc nődolgozónknak. Nemcsak a munkában, hanem a közéletben is helytállnak: kilencven százalékuk szocialista brigádtag, többségük önként vállalt kötelezettséget is teljesít: a párt- és KlSZ-szer- vezet s a tanács és a népfront aktivistája. — Hogyan képviseli a dolgozó nők érdekeit a nőbizottság? — A műszer- és trafógyártók három műszakban dolgozFurucz Zoltán levőre már lesz közétkeztetés Mozgalmas hétköznapok Solymár. 8.30. A község fő- j terén autók zsúfolódnak, piros és kék nyakkendős gyerekek gyülekeznek az úttörőavatásra. A tér túlfelén üzletek. Nézzünk körül a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltjában. Az embereken múlik — Fekete-fehér kazettás filmet szeretnék, szólalok meg. — Nincs, hangzik a lako- nikus rövidségű válasz. — Miért? — Nem vagyunk rá beállítva — felelnek most már kissé ingerültebben. Egy másik hölgyeladónál próbálkozom. — Rafia van? — Nem tartunk. — Miért? — kérdezem most már némi bűntudattal. — Magának miért barna a szeme? — kérdez vissza szellemeskedve a kiszolgáló. Nos. a magyarázat aligha jelentene újdonságot kereskedőink számára. A kaoott válaszokból annyi kiderült, hogy fenti cikkeket vegye meg a kiránduló, netán a helybéli is a fővárosban, mert Solymáron fölöslegesen kutat utána. Sőt! A városi rangra pályázó Pilisvörös- vó.ron sem jár több szerencsével a fotózni vágyó, Az itteni PIK-bolt sem árusít filmet, s a közeli magánbazárban is csak színeset kínálnak. S hogy valami jót is mondjunk a PIK alkalmazottairól: piliscsabai üzletükben udvarias kiszolgálásban volt részünk, és végre filmet is kantunk. Tinhyei táira érve, a Garan- csi-tó mellett néoes társaságra találunk. A toki Egyetértés Tsz gépkocsivezetői, rakodói és a szerviz emberei rendeznek vetélkedőt: ki ismeri jobban a közlekedés szabályait. Ottj áriunkkor már értékelték a verseny eredményét, s mint Horváth György ágazatvezető elmondta. Zengi István és Fodor László autóbuszvezető bizonyult a legjobbnak. S hogy ez mekkora rangot jelent valójában, az abból is sejthető, hogy tavaly az Egyetértés Tsz á megyei balesetmentes közlekedési verseny abszolút győztese volt. Zárás önkényesen Perbál, 12 óra, a Budai Áfész 0901. sz. boltja. Az üzlet kihalt, az eladók már takarítanak. Eléggé meglepően különböző véleményen vannak a zárást illetően. Egyikük állítja, egykor zárnak, a másik eladó szerint kettőkor fejezik be munkaidejüket. Tej nincs. Kellemetlen illatok igen. Munkaerőhiány szintén. Egészen más szellemmel találkoztunk Tökön, a Patkó csárdában. — Sok még a ki nem használt lehetőség. Azt is tudjuk, nak — válaszol Gáti Pálné. — Sikerült elérni,, hogy a kisgyermekes anyák reggel nyolctól álljanak munkába, mentesülnek a délutáni és éjszakai műszak alól. Termelőszövetkezetünk autóbusza otthonuktól munkahelyükig és vissza szállítja a távolabb lakókat, ennek különösen a jószágtartók vagy a háztájiban málnát termesztők örülnek: minimálisra csökkent az utazgatásra fordított idő. Az óvodai elhelyezés valamennyi téeszdolgozónk gyermeke számára biztosított. A női dolgozók szakmai továbbképzése érdekében kihelyezett műszerésztanfolyamot indítottunk, ahol tizenketten szerezték meg a szakmunkásbizonyítványt. Letkésen rne- gyeszerte híres Páva-kör működik — tagjai szövetkezetünk autóbuszával utaznak műsoruk, fellépésük színhelyére. — Letkésen nincs közétkeztetésre alkalmas étterem. Hol ebédelnek a téesztagok? — Nos, ez a legnagyobb gondunk. Egyelőre mindenki — így a lányok, asszonyok is — hazai, általában hideg élelmet fogyaszt. Az otthonukhoz közel lakók hazaugranak, bekapják az egytál meleg ebédet. Tervünk az, hogy jövőre Letkésen is megoldjuk az üzemi közétkeztetést. Be. I. Csendes beszélgetés a vadaskerti : vevői hogy ma már nem jön be hozzánk csak az ételért a turista. De hát két hét alatt — azóta vezetem az üzletet szerződéses formában — nem művelhetünk csodát — magyaráz lendülettel Varga Péter, aki korábban nagy gyakorlatot szerzett a főváros neves szállodáiban. Beszámolt terveiről, de hogy a valóság talaján maradjunk, megkóstoltuk a 35 forintos bográcsgulyást és a melegen felszolgált meggyes és túrós rétest. Fentieket bátran ajánljuk másoknak is. Sim©3! Pál issza Kihalt a zsámbéki, Árpád- kon templom romjainak környéke a kora délutáni órákban. A kerítésen balül csak három apróság játszik önfeledten. Tímea és István óvodások, Edina viszont, aki egyben szóvivőjük is, már iskolás. Mi több, állítása szerint kisdobos. (Képünk az 1. oldalon.) — Mit tudsz errffT'ä templomról? — kérdezem tőle. — Sok mindent — válaszol kedvesen és nagy öntudattal. S elbeszéli a maga szavaival a történelem háborúit, pusztításait. Utunk következő álíomása a Herceghalmi Kísérheti Gazdaság szakosított szarvgsmarha- telepe. A hatalmas" farmon és irodáiban hosszas ' keresgélés után akadunk csak‘emberekre. Varga János és°' Balogh Gyula ellenőrök az árokparton üldögélnek, beszélgetnek. Délután négy óra tájban hirtelen sötét felhők kerekednek, dörögni kezd az ég. Pedig Simon Pál nyugdíjas autójavító még maradna itt, a biaiorbágyi pecaíó partján. — Nagyon szeretem a környéket, a nyugalmat, a csendet és a jó levegőt. Nincs az a pénz, amiért odaadnám — mondja az idős férfi,,aki a közelben, saját telkén tölti a hétvégeket. E meghitt, a dom- bokölelts tóparton eltöltött rövid idő meggyőzött Simon Pál igazáról. Engedélyt nein kapott Hogy telt a szolgálat, mit jelent egy hét végi nap a mentősök számára? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre lettünk volna kíváncsiak az Országos Mentőszolgálat érdi állomásán. Sajnos Török Tamás szolgálatvezető az ügyeletes főállatorvossal folytatott beszélgetésünk után sem kapta meg a válaszadásra az engedélyt. A dolog annál is furcsább, mert éppen az ü munKakaslány, fordíthatnánk szabadon vegét. A felirat nem er részetbarát-találkozójának résztí .i tt. A Patkó csárda nemcsak a külföldiek számára igyekszik a lot agjás örömeit megszerezni. A gyér.-nékik 59,— forintén korlátlan ideig maradhatnak a nyeregben. Képünkön két bátor hölgy, a 14 éves Kemény Enikő és a 12 éves Kemény Imola. kájukat szerettük volna népszerűsíteni. Utunk utolsó színhelye Budakeszi. Ide már délután hat óra tájban érkeztünk meg, és •elsőként a művelődési központba kukkantottunk be. Babcsány Valéria, aki mellékállásban népművelő, irányítja a társadalmi munkában segédkező fiatalok készülődését. — Minden hétvégémet köztük töltöm; most disco lesz. Azt hiszem, sikerült megnyerni azokat a kallódó gyerekeket, akik sem az iskolában, sem otthon nem érezték jól magúkat. Ők a legfőbb segítőim. Nálunk sosincs rendbontás. — Kihozni az embereket a szobából, a tv mellől. — Tulajdonképpen ez a kétnapos természetbarát-találkozó legfontosabb célja — mondja Gazdag János, a Természetbarát Szakszövetség budapesti, XXI. kerületi titkára a budakeszi vadasparkban a sátorváros központjában, ö azon kevesek közé tartozik, aki nem pihenni, dolgozni jött ide, hiszen nagyon sok múlik rajta, függ munkájától a programok sikere. Gazdag János egyébként Gyálon lakik és munkatársaival együtt szeretné, ha a megszállott és profi, úgynevezett bakancsos turistákon kívül minél többen csatlakoznának mozgalmukhoz. Valkó Béla Budakeszin elhelyezett tábla síö< legjobb reklám. u»,™ ...,ÍM^j | Hét végi burangdais A budai hegyeid®! a Pilis lábáig A politika aktuális kérdései Szerkesztésé®! eszmecsere Kfasznai Lajossal