Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-20 / 117. szám
1934. MÁJUS 20., VASÄRNAP POSTABONTÁS VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: PEST MEGYEI HÍRLAP BUDAPEST, PFs 311 - 1446 Fürödni tilos! I Közeledik a nyár, a szabadságok, a kikapcsolódás időszaka. Sokan húzódnak ilyenkor a vizek mellé. Pest megyében a halastavak és a Duna ad er- ré 'alkalmat. No, meg bosszúságot is. Sokan nem tudják, hogy fürödni tilos. A Dunában azért pontosabban azért is, mert szennyezett. A halastó pedig védett víz. Elsősorban a sződ- ligetire gondolok, ahol csodálatos környezetben horgászhat az, akinek engedélye van rá. A nyári hónapokban sokan keresik fel a sződligeti „strandot”, ahol moziműsorokkal szórakoztatják a kirándulókat. Lehet szalonnát sütni, napozni, ám fürödni itt sem. A Göd- alsói szabadstrand inkább a gyerekeké. A kis medencét friss vízzel töltik. Vácott Ugyancsak tiltott az egész Du- Ha-szakaszon a fürdés. Ha továbbhaladtunk a verőcemarosi szabadstrandra, azt tapasztaljuk, hogy itt zuhanyozni, napozni lehet. Ennek ellenére tavaly is sokan megmártóztak a Duna olajfoltos vizéb.en. Nagymaroson sem jobb a helyzet, mégis sokan fürdenek a hajó-1 állomás környékén, tehát tiltott helyen. Évről évre sok áldozatot szed az ilyesfajta fürdés. Meddig még? Nagy Péter Budapest Szép nap volt Galyatetői kirándulásunkat elnökünk, Horváth Pál és felesége szervezte. Panorámás autóbusz jött értünk, klubunk elé. Lakatos Ferenc, Úcsai 1st. ván idegenvezetővel együtt ment azokért a mozgássérültekért, akiknek korlátozott a járásuk. Negyvenöt mozgássérülttel indult el a busz úticélunk felé. Valamennyi város és falu nevezetességeit ismertette idegenvezetőnk: Gyöngyös, Mátraháza, Kékestető, Galyatető, Párád, Sírok, Eger, Füzesabony útvonalon. Gyöngyösön a múzeumot néztük meg. Egerben ebédeltünk, majd a Szépasszonyvölgyébe kirándultunk. Vidámság zárta ezt a napot, feledtetve azt az érzést, hogy mozgássérültek vagyunk. Köszönjük mindenkinek, aki lehetővé tette, és elkísért minket erre a kirándulásra, hogy kiszabadulhattunk a négy fal közül, és egy kellemes, szép nap emlékével térhettünk haza. Sorstársaim nevében köszönöm a Volán 20. sz. Vállalat igazgatójának is, hogy díjtalanul rendelkezésünkre bocsátotta az autóbuszt és Bere László gépkocsivezetőnek is a lelkiismeretes közreműködését. Ocsai Géza Cegléd Feledékenyek Még mindig tapasztalható, hogy elég sok ember figyelmen kívül hagyja az építési előírásokat, garázst, műhelyt, ólakat, sőt, házat épít olyan területekre, ahol az tiltott. Persze, ezzel tisztában vannak, ezért is „felejtenek el” építési engedélyt kérni. Így aztán ha a szomszéd, vagy az illetékes építési hatóság jogos kifogással él, és a rendeletnek megfelelően intézkedik, a feledékeny, engedély nélküli építkező az igazság bajnoka szerepben tetszeleg. Ráadásul úton-útfélen becsületsértő, rágalmazó kijeletéseket tesznek A GANZ- MÁVAG MOZDONY-, VAGON- ÉS GÉPGYÁR nagy volumenű exportterveinek teljesítéséhez pályakezdő és gyakorlott munkatársakat keres különféle gépi forgácsoló, va'amint lakatos, szerelő, hegesztő, öntő. kovács és egyéb vasepari, faipari, építőipari szökés betanított munkásokat A felsorolt munkák elsajátítására a gyár betanító tanfolyamot szervez o 18. életévüket betöltött jelentkezőknek, és lehetővé teszi a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését is. Felvesz továbbá: adatrögzítőket, operátorokat, műszaki ellenőröket, rotagépkezelőket, daru-, traktor- és targoncavezetőket, raktári és üzemi segédmunkásokat Lehetőség van vállalati gazdasági munkaközösségekben való munkaváholásrc is Bérezés: megegyezés szerint. Minden munkakörben jó kereseti ehetőség. Juttatások:- páiyokezdő szakmunkások részére betanulási támogatás és öt éven keresztül névre szóló ifjúsági takarékbetét képzés, évenként bérfejlesztési 'ehetőség,- ŐO^/o-os vasúti utozósro jogosító igazolvány igényelhető- a vidékrő1 naponto bejáró dolgozóknak bejárási pótlék- o vidékieknek (a bejárási terü'eten kívül lakóknak) szállás vagy albérleti hozzájárulás, adható- továbbtonulósi, továbbképzési, valamint széles körű sporte ósi, kulturális lehetőségek. Jelentkezés és felvétel: a Ganz MA VÁG munkaerő-gazdálkodási osztályán, cím; Budapest Vili., Vajda Péter u. 10. (Megközelithető: a 23-as villamossal, a 75-ös trolibusszal, valamint az 55-ös és a 99-es autóbusszal). Telefon: 343-370, 17-70 és 17 61-es mellék. síjsanz rlayacf BUDAPEST a közösség érdekében hozott rendeletekhez ragaszkodókra. Eszükbe sem jut, hogy önmagukat hibáztassák., Szabó László ' Sződliget Micsoda munka ?! Szomorú az a látvány, amit a tanács területfenntartó intézményének dolgozói hagytak maguk után a házam előtt. Ugyanis április 4-e előtt kivágták itt a fákat, járdát ígérve. A tüskök egy részét kiszedték, a másik felét otthagyták, mint ahogy a gödröket is, temetetlenül. Nagy erre a forgalom a kenyérgyár és a Fészek Áruház között. A járókelők vagy a gödrökben bukdácsolnak, vagy az úttestre kényszerülnek, kitéve magukat a balesetveszélynek. Hosszú idő telt el azóta. Illenék rendbe tenni, befejezni a megkezdett munkát, már csak azért is, mert a tanácstól olyan felszólítást kaptunk, hogy ültessünk virágot házaink elé az utcára. Volpach Anna Érd Faültetés A Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának kezdeményezésére ötéves fásítási akciót dolgoztak ki a helyi népfrontbizottságok. Dunakeszin az idén tavasszal úttörők és felnőttek közel ezer facsemetét ültettek el társadalmi munkában. A tanács által kiosztott kis fácskák többsége az új lakótelep lakóházai köré került, hogy évek múltán a panelházak között a sok fa egészséges levegőt és barátságos, szép környezetet adjon. Én még .hozzátenném, hogy a mostani faültetők emlékét.- ,is; megőrzik hosszú évtizedekre. Solymosi László Dunakeszi F otókiállítás Évekkel ezelőtt Vietnam soknemzetiségű lakosságának életét, küzdelmét mutatta be Kuchta Nándor azokkal a fotóival, amelyeket kétévi ott- tartózkodása során készített. Ezzel szinte egy időben Moszkvával ismerkedhettünk Pék Lajos felvételei segítségével. Azóta hosszú idő telt el, tudtuk, hogy a két fotós működűt, fényképez, de elzártan csak műterme részére dolgozik. Ezért is volt helyes, hogy annyi év után újra a közönség elé tárják munkájuk eredményét. Mostani bemutatkozásuk a természet, a táj, és mindebben az ember, az ember alkotása címet viselhetné azzal, hogy a gyűjtemény minden kiállított felvétele a békét szimbolizálja. A művelődési ház vezetőit dicséret illeti, hogy helyt adott az itteni művészek közül kettőnek az ismételt bemutatkozásra. Helyes lenne folyamatosan megismertetni az itt élő művészeket a község lakóival, akikkel együtt és egymásért e település fejlődéséért, gyarapodásáért dolgozunk. Padányi Lajos Budakeszi Virágtartók és vandálok Vasárnap a szentendrei utcákon ez a látvány tárult a helybeliek cs az ide látogató hazai, külföldi turisták elé. Az előző napon a betonágyakba frissen kiültetett virágokat az úttestre borogatták az emberi mivoltukból kivetkezett vandálok. Messze földön híres, patinás városkánk a virágültetők szándékának teljesen ellentmondó képet mutatott. őrizzük, vigyázzuk ez ékszeres dobozhoz gyakran hasonlított Szentendrét, ám a látvány azt sejteti, nem elég éberen. ErdSsi Agnes felvétele Telve is ráfizetéses Buszjárat: csak munkanapokon Láttuk, amint a sárga csuklós autóbusz befordul a lakótelepi végállomás felszállóhe- lyéhez. Két utas várta. Tíz óra múlt, most érkeztünk vissza „utasszámláló” kőrútunkról. Végigutaztuk Szigetszentmik- lóson a helyi autóbuszjárat vonalát. Valamennyi megállóhely üres volt, egyetlen buszra váró utassal sem találkoztunk. Lehetőségek — Csekély a kihasználtsága, különösen ilyenkor, amikor az emberek többsége kerékpárral közlekedik — mondta Matzák István, a 20-as sz. Volán szigethalmi üzemigazgatóságának igazgatója, amikor telefonon felhívtam, hogy a szigetszent- miklós helyi járat hétvégi szüneteltetésének okairól kérjek információkat. Majd így folytatta: — Tömegközlekedési vállalat vagyunk, s nálunk az üres járat olyan, mint a gyárakban a selejt. Ügyelnünk kell ennek elkerülésére. Vállalatunkat is kötelezik az üzemanyag-, bér- és az eszköztakarékossági intézkedések. A május elsejei ünnepség után a helyi közlekedésre vonatkozó érdeklődő sorokat, leveleket is találtunk az urnánkban. Közöltük Tóth Juliannáét, a Tél utcából, aki a következőket írta: „Szeretnénk tudni, miért nem közlekedik szombaton és vasárnap a helyi járat? Több száz lakótársammal együtt nem értjük, miért csak munkásszállítás van, hétvégeken pedig miért vagyunk odaragasztva a lakóterületünkhöz, elzárva minden közlekedési és szórakozási lehetőségtől? Ugyanakkor a környező települések, Tököl, Szigethalom és Dunaharaszti helyi járatait a hétvégeken is biztosítják." Ezt is — mint valamennyi Szigetszentmiklóst érintő kérdést — elsőként Pongrácz Gáborral, a nagyközségi tanács elnökével beszéltük meg. Mint felelős vezetőnek, sok mindent mérlegelnie kell az igények elbírálásánál, rangsorolásánál. Mindenekelőtt a lehetőségeket. Természetesen a község vezetőinek is az lenne jó, ha mindenki számára megfelelő és a lehető- legkényelmesebb lenne a közlekedés. A gazdaságossági szempontokat azonban napjainkban nem lehet figyelmen kívül hagyni. A településen nincsenek akkora távolságok, hogy az busz hiányában valóban elzártságot okozna, mint ahogy az idézett levél azt tévesen feltünteti. A jelenlegi helyzetben —, ha lenne lehetőség vonal- vagy járatbővítésre — a plusz járművet a településnek olyan területén használnánk, ahol még hét közben sincs buszközlekedés. Ilyen értelemben beszélt Pongrácz Gábor és azt javasolta. azért ne intézzük el ennyivel, keressük meg Matzák Istvánt. Megtettük, s néhány mondatváltás után meghívott, tekintsük meg együtt a helyszínen Szigetszentmiklós közlekedését. Alapellátás A csepeli gyorsvasúttal, a 33-as busszal, illetve a HÉV- vel jutottunk célhoz. Egy-egy órát vett igénybe az oda- vissza út, olcsón, BKV-bérlet- tel. Kurali István forgalmi osztályvezetővel együtt vártak a megbeszélt időpontban. Az osztályvezető ismertette a járat történetét. — Három-négy esztendeje, hogy a tanács kérésére forgalomba állítottuk — akkor még szóló kocsival, amelynek az ára egymilliókétszázezer forint — ezt a járatot, kifejezetten munkásszállítás céljaira. A dolgozókat viszi a HÉV-hez, s egy ideig csupán este 6-ig közlekedett. Azután, hogy a műszakba járást kényelmesebbé tegyük, a tanáccsal is egyeztetve, meghosszabbítottuk a menetrendet, és újabb 5Ü0 ezer forintos költséggel csuklós buszt állítottunk forgalomba. Ma már napi negyvenhat járattal közlekedik, 3 óra 50-toi 23 óra 20-ig. A csuklós busz nehezen birkózik a 90 fokos kanyarokkal az öregfalu, a régi település nem autóbuszíorgalomra kialakított, szűk utcáin. A kacska- ringós vonalú járat menetideje tíz egynéhány perc. Nem sok ideje marad a pilótának cigarettaszünetre, étkezésre, a község másik végén, a körjárat kijelölt fordulójában, ha a menetrendet tartani akarja. Ha egyáltalán tudja. Mert el lehet képzelni, hogy télen vagy esős, csúszós időben milyen nehéz az úton tartani a nehéz járművet. A járat menetrend szerint indul, ha van utas, ha nincs. — Az alapellátást biztosítanunk kell. Ebbe tartozik, hogy a gyerekeket eljuttassuk az iskolába és haza, az öregeket, a betegeket, a kisgyerekes anyákat az SZTK-ba. E tekintetben nincsenek gazdasági megfontolások — magyarázta Matzák István. — De hogy szombaton és vasárnap is körbejárjon egy csuklós busz, amelyre nincs tömeges igény, az már luxusszámba menne. Hiszen a Tököl —Csepel járat — amelyre éppen a levélíró is utalt — félóránként áthalad Szigetszent- miklóson hétvégeken is. Igaz, nem a helyi járat vonalán — tehát nem érinti a HÉV-től távolabb eső területet —, hanem a főútvonalon megy, de néhány perces sétával elérhető. — Tökölön egyébként nincs helyi járat. A most említett helyközi közlekedik a községen belül, négyforintos viteldíjjal — vette át a szót Kurali István. — Szigethalmon is — éppen a kihasználatlansága miatt — egyre csökkentettük 'a helyi járatot a hétvégeken. Azt az egyet is nagyobbrészt az ott levő laktanyába járó látogatók veszik igénybe, Duna- harasztin szombaton és vasárnap ugyancsak egy busz közlekedik a háromból. Ott azért nagyobbak a távolságok is, mint Miklóson. Az észrevétel kapcsán Matzák István üzemigazgató szükségesnek tartotta elmondani: — A megjegyzésekből úgy tapasztalom: utasaink többsége, nem tudja, hogy a tarifa- emelésből származó többlet- bevételünket az állam elvonja, nem a vállalat gazdálkodik vele. Sokszor halljuk: többet fizetünk, miért nem vásárol a Volán több autóbuszt? Nos, ezért. Gazdaságosság A megváltott bérletek, az eladott jegyek számából következtetni lehet, hol van szükség újabb járatokra. Jelenleg csak ott lehet és szabad ezeket számításba venni, ahol a bevé- . tel fedezi a költségeket. Azzal együtt, hogy köztudottan ráfizetésesek a helyi járatok, és a helyköziek is. A Volán-vállalatoknak — 'ez esetben a 20-as Volánnak — kell — közhasználatú szóval élve — kigazdálkodni ezeket a ráfizetéseket. így a szigethalmi üzemigazgatóság tízmillión felüli évi veszteségét is. öregfalu — mondják a helyiek a régi településre. A takaros porták, az ápolt kertek, az új és az épülő házak — és micsoda házak! — láttán meg kell állapítani, igencsak ifjodik és növekszik az „öreg”, s most már azt sem lehet mondani; a földszintes negyed. Hozzáfiatalodik a mindjobban terjeszkedő új lakótelephez. Ezért bizonyosak vagyunk benne, hogy elobb-utóbb mégiscsak szükség lesz a járat, sőt járatok bővítésére, még hétvégeken is. És a majdani gazdaságossági számítások szerint meg fogja érni! Kádár Edit >