Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-17 / 114. szám
Megkezdődtek a bolgár—magya? tárgyalások Lázár György Szálfában Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szerdán hivata- las,, baráti látogatásra Szófiába érkezett Grisa Filipovnak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására. Lázár György kíséretében van Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Roska István külügyminiszterhelyettes, Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Ambrus János külkereskedelmi miniszterhelyettes, Szabó Imre ipari miniszterhelyettes a kísérethez a bolgár fővárosban csatlakozott Sebestyén Jenő, hazánk szófiai nagykövete. Lázár György szerdán délután koszorút helyezett el a szófiai Szeptember 9. téren levő Georgi Dimitrov-mauzó- leumnál. A hivatalos magyar—bolgár kormányfői tárgyalás délután fél négykor kezdődött meg a bolgár Minisztertanács épületében. A plenáris ülést megelőzően a két kormányfő szűkkörű megbeszélést tartott, amelyen a nagykövetek voltak jelen. A több órás, mindvégig szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson Lázár György és Grisa Filipov mellett részt vettek a magyar kormányfő kíséretének .tagjai, valamint P'EST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVIII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM Ár«: 1,40 forint 1984. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK A szófiai repülőtéren verni éslátó ja, (jobbról) fogadta bolgár részről Andrej Luka- nov miniszterelnök-helyettes, Marij Ivanov, a külügyminiszter első helyettese, Ászén Vel- kov, a miniszterelnök kabinet- főnöke, Najden Najdenov, az állami tervbizottság elnökének első helyettese, Jordan Tenov gépgyártási miniszterhelyettes, Cenko Cenkov vegyipari miniszterhelyettes, Rasko Dra- ganav, az országos agrár-ipari szövetség központi tanácsának elnökhelyettese és Boncso Mi- tev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. A miniszterelnökök tájékozAZ ALATTVALÓK L aikusként megkockáztatjuk az állítást: nem lehet jó jogszabály az, amelynek megfejtéséhez, megértéséhez kupaktanácsot kell tartania azoknak is, akik alkalmazzák az előírást, mert akkor mire jut a mondatokkal az, akit eredendően a jogszabály szolgálna, az állampolgár?! Vállalatok egyre táguló körében hallani, lassan többet ér tíz közgazdásznál, tíz. szervezőnél egyetlen jogász, ' egy olyan, jól képzett jogász, aki érti nemcsak a jogszabályokban leírtakat, hanem azt is, segítségükkel mi minden magyarázható meg... A nagy gyár igazgatója kesernyésen mondja, jogi osztályuk, ha így haladnak, több pénzt hoz össze, mint a kereskedelmi, mert késedelmi, minőségi kötbérek csinos ösz- szegeit vasalják be a partnereken, ám — így a cég első embere — ez a forint ugyan forint, de nem áru, azaz ők, mint továbbféldol- gozók, sokra nem mennek vele. Nekik anyag kellene, a megállapodás szerinti időben és minőségben. Nem a termelés köréhez kötött gond ez. hiszen a tanácsok, a vállalati jogsegély szolgálatok szintén naponta bajlódnak az így vagy úgy értelmezzük nehéz feladatával, mert a homályos fogalmazás, a sokféle értelmezhetőség — minden az ennek ellenkezőjét szorgalmazó erőfeszítés ellenére is — már- már jellemzője a jogszabályoknak. Érdekes módon elsősorban azoknak, amelyeket a szakemberek ún. alsófokú jogként kezelnek, tehát különböző országos hatáskörű szervek irányelveinek, végrehajtási és más utasításainak, vállalati, tanácsi belső rendelkezéseknek stb.. s kevésbé jellemzője a cirkalmasság. a nya- katekertség, a homályosság az ún. törvényi előírásoknak. Kifogva a szelet a szakmai érzékenység dagasztotta vitorlákból: távol áll tőlünk annak szándéka, hogy általában, sommásan a jog adta terepet véljük járhatatlannak. Természetesnek tartjuk, hogy jogi szabályozásra szükség van — ennek híján az élet ezer dolga bénulna meg percek, órák alatt —. azt azonban sem természetesnek, sem nyögve elfogadhatónak nem tarthatjuk, hogy egy-egy rendelkezés az állampolgár számára szinte az első betűjétől az utolsóig érthetetlen, megfejthetetlen, holott neki és róla — ügyéről — szól. Véleményünket nyo- matékosítandó, tekintélyt idézünk, olyan valakit, akit aligha kicsinyellhet le bárki is a jogásztársadalomban, Max Webert. ö írta: A jognak meg kell szabadulnia szakjogászi minőségétől és olyanná kell alakulnia, hogy ne csak a hivatalnokok, hanem mindenekelőtt az alattvalók is, idegen segítség nélkül, kimeríthe- tően tanulhassák meg belőle a maguk jogi helyzetét. A tanulhassák kifejezést az eltérő szedésmóddal az eredeti szövegben Weber nyomatékosította, mi csak hűen idéztük, azaz Wéber nem ringatta magát abban a hitben, hogy az alattvaló, azaz az állampolgár jogtudorként cseperedik fel. Tanulnia kell jogi helyzetét — és hozzátesszük, a mai, bonyolultabb világban ez a tanulás szinte folyamatos —, ám idegen segítség nélkül is. és kimerítően tehessék ezt meg, mert ez állampolgári joguk! Igen, az. Első olvasásra talán furcsán hat, de tagadhatatlan igazság: a szocialista demokráciának elengedhetetlen eleme, hogy a jogban — a mindennapi életnek az állampolgár átlagos, köznapi tevékenységét felölelő részét szabályozó jogban — az állampolgár minden különösebb szakmai segítség nélkül kiismerje magát. Kiismerje, azaz megtudhassa, melyik ügyében hol, kicsodák határoznak, milyen előírások alapján, tisztában legyen jogorvoslati lehetőségeivel, s mindent megelőzve: megérthesse azt, amit a hivatalos papírok közölnek vele. azaz legalább annyit tudjon, most a javára, vagy ellenére döntöttek... “I úloznánk az előb- I biekkel? Nem. A * megyei tanács tisztségviselőinek fogadóóráin gyakori szereplők azok az állampolgárok, akik azt szeretnék tudni, a kezükben tartott papír mit tudat, kedvezőt-e avagy kedvezőtlent, mert egész egyszerűen nem értik a szöveget. S ha ez odáig fajul, hogy a vállalati igazgatásban, a tanácsi szakaóparátusban is találgatni, kezdenek egy-egy rendelet olvasásakor, vajon miként értelmezzék a szöveget, nos. akkor érzékelhetővé válik a gond, a demokratizmus sérelme, az alattvalók kiszolgáltatottsága azoknak, akik — az alattvalók, azaz az állampolgárok bizalmából! — jogszabályokat szövegeznek. Föltételezni sem merjük, hogy talán éppen ez. a kiszolgáltatottság fenntartása lenne némely szövegezők célja. Inkább arról lehet szó. hogv nem érzékelik helyesen a sorrendeket, a ki van kiért meg nem másítható rangsorát. Mészáros Ottó Grisa Filipov bolgár miniszterelnök Lázár Györgyöt. tatták egymást országaik szocialista építőmunkájának tapasztalatairól, újabb eredményeiről, időszerű feladatairól, az MSZMP XII. és az BKP XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról. A tárgyalások középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, s azon belül is a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének konkrét lehetőségei álltak. A kormányfői tárgyalást valamennyi megvitatott kérdésben a teljes nézetazonosság jellemezte. Grisa Filipov szerdán este a szófiai Lozenec rezidencián vacsorát adott Lázár György tiszteletére. A vacsorán a két kormányfő pohárköszöntőt mondott. Ma; 4. oldal: Bolyongás térben és időben Fényből, árnyból szőtt balladát 7. oldal: Sportolóink nem utaznak Bajnokcsapat, bajnokcsapat! 8. oldal: Cél a pályaorientáció Teherautónak ütközött Ifjúságpolitikánk aktuális kérdései Új kérdésekre új választ A KISZ Pest megyei Bizottsága és a Magyar Űttörők Szövetsége Pest megyei Elnöksége tegnap az ifjúságpolitika és az úttörőmozgalom aktuális kérdései címmel aktívaértekezletet rendezett a megyei pártbizottság nagytermében. A megjelent általános iskolai igazgatókat, tanintézeti párttitkárokat, a középfokú intézmények KISZ-tanácsadó tanárait, a tömeg- és társadalmi szervezetek képviselőit — közöttük Barinkai Oszkárnct, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkárát, Halasi Mártont, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkárát, Nagy Sán- dornét, a megyei tanács elnökhelyettesét — Nemoda István megyei úttörőelnök köszöntötte. Az elmúlt években, de különösen napjainkban megnövekedett az ifjúság iránti figyelem — kezdte előadását Nemes Péter, az MSZMP KB munkatársa. — A hagyományosak mellé újfajta hangsúlyok kerültek: amilyen az ifjúságunk kérdése mellett társadalmunk a miértre is választ vár. Sokan elgondolkodnak azon, hogy mit jelent ma fiatalnak lenni, de azt is tagNDK-pá?fde3egátBÓ Herceghalnton lator emberek, lelkes kollektíva Hasznosítani egymás tapasztalatait Ax MSZMP Politikai Főiskolája vendégeként, kedd óta hazánkban tartózkodó Kurt Tiedke, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagja, az NSZEP Politikai Főiskolá jának rektora vezette delegáció tegnap délelőtt a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságba látogatott. Útjára elkísérte Szabó József, az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora és Peter Ludwig,, az NDK magyarországi nagykövetségének első titkára, Á vendégeket a gazdaság igazgatója, Góg Mátyás kalauzolta. A tapasztalatcsere befejező aktusaként Kurt Tiedke a nagyüzem, központjában elvtársi beszélgetést folytatott Krasznai Lajossal, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkárával. Aligha kell bizonygatni, hogy mezőgazdaságunk jó hírét erősbíteni barátaink körében sem elhanyagolható feladatunk. Nos, ezt az ügyet becsülettel szolgálta tegnap a Herceghálmi Kísérleti Gazdaság. Kurt Tiedke, aki elsősorban az állóeszközök hatékonyabb kihasználására volt kíváncsi, különösen a gazdaság ipari üzemében szerzett mély benyomásokat. A részleget bemutató Göndöcs Gábor főmérnöktől megtudta, hogy egyebek között kivénült nyolc- esztendős MTZ-traktorokat alakítanak át univerzális erőgépekké. A műhelyekben dolgozó nagy számú szakmunkás láttán rögtön fel is tette a kérdést: honnan verbuválódik ez a tapasztalt gárda? A választ Góg Mátyás igazgató adta meg, aki elmondta, jórészt a gazdaság saját maga képzi ki a speciálisabb feladatokra szakembereit. Amikor pedig a főmérnök a maguk által kifejlesztett folyékony műtrágyázási eljárások kapcsán megemlítette, az NDK- ban még nem alkalmazzák eljárásukat, Kurt Tiedke félig tréfásan megjegyezte; hazatérve első dolga lesz, hogy erre felhívja az illetékesek figyelmét. Az MSZMP Politikai Főiskolájának rektorát, aki korábban megyei első titkári funkciót töltött be, szinte rpinden érdekelte, a látszólag apró és részletkérdések egyaránt. A kísérleti gazdaság szervizközpontjában a herceghalmiak újabb bizonyítékokat vonultattak fel, miként lehet äz üzem és a népgazdaság számára súlyos pénzeket megtakarítani. Itt olyan nagynyomású fertőtlenítő berendezések várnak felújításukra, amelyek hosszú ideje használaton kívül voltak az ország különböző állattenyésztő telepein. — Azt hiszem, maguk nagyon bátor emberek — mondta Góg Mátyáshoz fordulva a vendég, amikor a szerviz épületéről esett szó. Vagyis arÉlen járó szövetkezet Ismét kiváló a Szobi Áfész ról, hogy egy volt állattartó épületet alakítottak ki — negyedannyiért,, mint amibe egy új került volna — a modern ipari szolgáltatás uwíflhelyéül. A tapasztalatok összegzésére a kora délutáni órákban került sor a nagyüzem központjában. Krasznai Lajos, a Pest megyei pártbizottság első titkára a megye mezőgazdaságának eredményeiről, a gazdaságirányítás fejlesztésének időszerű teendőiről adott tájékoztatást. Hangsúlyozta a sokszor eltérő, de ugyanakkor hasznos tapasztalatok kölcsönös cseréjének fontosságát. Végezetül Kurt Tiedke örömét fejezte ki, hogy tanulmányozhatta, ha csak rövid ideig is, egy korszerű magyar mezőgazdasági üzem tevékenységét, megismerkedhetett annak lendületes alkotó kollektívájával. A küldöttség tegnap délután elutazott Budapestről. Valkó Béla lalják, hogyan lehet összevetni a társadalom fejlődését az ifjúság tagadhatatlan gondjaival, sőt hogyan tudja reprodukálni önmagát társadalmunk a felnövekvő nemzedék által? Hogyan tudjuk kamatoztatni az ifjúság dinamizmusát? A kérdések jelzik a problémákat is — folytatta Nemes Péter. — A viták felelősségtől áthatottak, de akadnak szélsőséges álláspontok is. Hangsúlyozta, hogy egy vita akkor bontakozik ki, amikor az érintett társadalmi réteg új helyzet elé kerül és a gondokra nem lehet már a régi módon választ adni. Az MSZMP KB 1970-es ifjúságpolitikai állás- foglalása óta változások történtek mindennapi életünkben. Több az új, nehezebben megválaszolható kérdés. Ezért aztán felvetődik, hogyan lehet érvényét szerezni a 70-es határozatnak? Mindenekelőtt úgy, hogy tisztában vagyunk a fejlődés eredményeivel, azaz ma is vállaljuk, hogy a társadalom felelős az ifjúságért De ehhez már hozzátesszük, hogy az ifjúság is felelős saját magáért, cselekedeteiért. A kettőt csakis kölcsönhatásban szabad és lehet értelmezni. Arra kell ügyelni, hogy ne szűküljön az ifjúság cselekvési tere, megfelelő biztonságot, perspektívát, jövőképet biztosítsunk a számára. Honorálni kell a nagyobb tudást, a jő munkát. A felnőtteknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy felelősséget vállalni felelősség biztosítása nélkül — nem lehet. Az előadó beszélt az ifjúság sajátosságairól. Említette mindazokat a tudati, pszichológiai stb okokat, amelyek ezt (Folytatás a 3. oldalon) Párt- és állami vezetők látogatása Ötödízben lett kiváló a Szobi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és másodszor nyerte el a belkereskedelmi miniszter, a KPVDSZ, valamint a SZÖVOSZ elnökségének vándorzászlaját. A kitüntetés átadására tegnap került sor. Az ünnepi eseményen jelen volt dr. Szla- menicky István, a SZÖVOSZ elnöke, Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Temesi József- né, a KPVDSZ titkára, Kiss József, a megyei tanács osztályvezetője, valamint Michlo Milan, a lévai Jednota testvérszövetkezet elnöke is. Dr. Szlamenicky István a kollektívát köszöntő beszédében hangsúlyozta: az ország 280 Áfész-egysége közül mindössze négyen mondhatnak magukénak vörös vándorzászlót, s ez jelzője annak a színvonalnak, amelyet a szobiak tevékenysége képvisel. Nem a legnagyobbak közül való a Szobi Áfész, s adottságai sem teszik könnyűvé a munkát, hiszen körzetében sok a kistelepülés. Kiskereskedelmi tevékenységük mégis kiemelkedő, jövedelmezőségükkel az ország első húsz szövetkezete között állnak. Dr. Szlamenicky ' István, miután átadta a kiváló szövetkezet címmel járó oklevelet, további kitüntetéseket is átnyújtott: a Munka Érdemrend arany fokozatát Rasman Istvánnak, a Szob és Vidéke Áfész elnökének; a nemzetközi munkaversenyben elért eredményeik alapján az élen járó szövetkezet címet a kollektívának és ugyancsak e munkaverseny oklevelét a szövetkezet Radnóti Miklós szocialista brigádjának. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán látogatást tett Bács-Kis- kun megyében. A megyehatáron a megye párt- és állami vezetői fogadták. A program első állomásán, Kiskőrösön a pártbizottság szókházában tájékozódott Losonczi Pál a megye legfiatalabb városának életéről, fejlődéséről. Ezután az Elnöki Tanács elnöke felkereste Petőfi Sándor szülőházát, majd a művelődési otthont. Délután a városi pártbizottság tanácstermében tartott aktívaülésen Losonczi Pál tájékoztatót adott időszerű bélés külpolitikai kérdésekről. Az Elnöki Tanács elnöke ezután az ország legnagyobb szakszövetkezetét, a keceli Szőlőfürtöt kereste fel. Losonczi Pál szakszövetkezetben tett" látogatása határjárással fejeződött be. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Heves megyében. Kedden a látogatás Nagyrédén kezdődött és Gyöngyösön, a Mikroelektronikai Vállalat gyárában folytatódott. Á keddi program Noszvajon, a megyei párt- bizottság vendégházában ért véget. Aczél György itt megyei vezetőkkel találkozott, tájékozódott Heves megye gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életéről, majd a jelenlévőkkel közvetlen eszmecserét folytatott a feladatokról. A szerdai napot a Központi Bizottság titkára Egerben töltötte. Felkereste a közelmúltban felújított és kibővített megyei kórházat, megtekintette a városközpontban folyó rekonstrukciós munkák eredményeit, ellátogatott az ifjúsági házba és a Gárdonyi Géza gimnázium és óvónői szakközépiskolába. Heves megyei programjának befejezéseként Aczél György Egerben az MSZMP oktatási igazgatóságán rendezett aktívaülésen előadást tartott időszerű politikai kérdésekről. Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke szerdán Győr-Sop- ron megyébe látogatott. A megyei pártbizottság győri székházában tájékozódott a megye életéről, politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. Ezt követően Gyenes András Kapuvárra utazott. Felkereste a Győr-Soprőn megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat helyi üzemét. Látogatásának befejező programjaként Gyenes András a kapuvári városi pártbizottságon tájékoztatót tartott időszerű kérdésekről pártmunkások és gazdasági vezetők részére.