Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-04 / 80. szám

Cegléden Diáksúlyemelők A Ceglédi Városi Sportcsarnokban egymást érik a rangos események. Múlt héten játszották a Magyaror­szág—Koreai NDK női röplabda­mérkőzést, amely 3-0-ás magyar győzelmet hozott. Ma a tömegspor­tosok vehetik birtokukba a termet, a hét végén az erős fiúk következnek. Itt tartják pénteken-szombaton az országos középiskolás súlyemelő baj­nokságot. A Ráckcvének van tartása Mumusok vagyunk Pasaréten Pasarétre látogatott legutóbb a Ráckeve labdarúgócsapata, s bár a második fél­idő derekán gólt kapott, volt ereje újítani, a sírból visszahozni az egyik pontot. S miután fő riválisa, a Dunaújváros kikapott, már csak gólaránnyal áll a második he­lyen az őszi idény meglepetés-sikercsapata. Ami a leginkább feltűnő volt, hogy egyetlen percre sem tűnt vert csa­patnak a Ráckeve, s a mérkőzés egé­szében látszott, hogy van tartása en­nek a gárdának, hogy lelki, akarati téren kimagaslik ebben a csoport­ban. Ezekről beszélgetünk a mérkőzés után a csapati edzőjével, a sportköri elnökkel, a tiíróval és az ellenfél trénerével. © Hogyan látta az elmúlt másfél óra eseményeit — kérdeztük Vellai Istvánt, a Csepel egykori kiválóságát, a Ráckeve eddzőjét. — Több helyzetet alakított ki ka­punk előtt a Pénzügyőr csapata, mint amennyit nekünk sikerült összehoz­ni, s végül is örülök az utolsó per­cekben kiharcolt döntetlennek. © S mi a véleménye a látottakról Ta­kács Lajos sportköri elnöknek? — Tudtuk, hogy ez lesz az egyik legnehezebb tavaszi mérkőzésünk, hiszen remek' csapat a Pénzügyőr, olyan kipróbált rutinos játékmester­rel, mint az egykori MTK-s Koritár. Célunk, hogy az élen végezzünk, s ehhez jól jött ez a döntetlen. — hangzott a válasz. — Az egy pont, az egy pont. Derekasan helytálltak a fiúk, pedig úgy tűnik, minden ellen­felünk különösen kitesz magáért, ké. szül, hogy megbosszulja az őszi ve­reségét. Sajnos erőnléti szempontból nem állunk elég jól, csak heti két edzést és egy edzőmérkőzést tudunk tajrtAbi. Jlzfck ,a.játékosok hét közben a tsz szakcsoportjában dolgoznak. Stier, a csapatkapitány, például a szakcsoport elnökhelyettese, egész héten munkák után rohangál, mert ha nincs megrendelés, nincs kereset sem. Ismerve a helyzetet, szinte hihe­tetlen amit a sportköri elnök mond, de nem akadt senki, aki megcáfolta volna. Lehet, hogy ez a sikerek tit­ka? Ráckevén az focizik, aki szere­ti ezt a játékot és akkor, amikor végzett a megélhetését biztosító munkával. El kellene terjeszteni a módszert! Bolla István, a mérkőzés játékve­zetője így látta: Bár többet táma­dott a hazai csapat, a küzdelmes, jó iramú meccsen pontosztozkodással zárult a találkozó. Szerintem igazsá­gos eredmény született. ® S mit mondott az ellenfél edzője, Jaskó András? — Két-három góllal kellett volna nyerni;-k a látottak alapján, de a Ráckeve rutinos jó csapathoz mél­tóan kihúzta, s amikor már senki sem várta, kiegyenlített. Ötödik ha­zai mérkőzésünk, amelyiken az utol­só percekben veszítettük el az egyik pontot, s ebben a Pest megyeieknek nem kevés szerepük van. így jár­tunk a Dömsöd, az Érd ellen is! nOÓZ PÉTER Isztambulban Döntetlen lesz? A cádizi és a szabadkai vendég- szereplés után idei harmadik mérkő­zését is idegenben, Isztambulban játssza szerdán délután a magyar labdarúgó-válogatott. A harmadik 90 perc háromesélyesnek ígérkezik, de a legnagyobb valószínűség szerint olyan eredményre lehet számítani, amiiyen az idén még nem született — döntetlenre. A magyar válogatott összeállítása: Kovács — Sallai, Kardos, Róth, Péter — Hannich, Nagy, Csongrádi — Mészáros, Dajka, Esterházy. Ké­szenlétben áll Disztl P., Varga, Csu- hay, Caraba, Gyimesi és Bodonyi. A két szövetség megegyezésének értel­mében négy mezőnyjátékost és egy kapust lehet cserélni. Férfi NB I B Kézilabdarajt öt Pest megyei csapat játszik a férfi kézilabda NB I/B-ben, tehát az országos második vonal csaknem 50 százalékát szűkebb pátriánk együt­tesei alkotják. Most volt a nyitány, amely csömöri rangadót hozott. A Szilasmenti SK—PEMÜ találkozó 400 néző előtt, fej fej melletti küz­delmet, nagy harcot és 20-20-as dön­tetlent hozott. Ld.: Mihályi (11), Tóth-Fekete, Bagyánszki (3—3), ill. Král (5), Behovics, Holczer, Szőke (3-3). A többi eredmény: Szondi SE— Fót 29-24, Dunai Kőolaj—TFSE 21-21, Csepeli Papír—Ceglédi KÖZ­GÉP 29-12. Kezdődik a vitorlázóidény Sólymok a levegőben Beköszöntött a jó idő, s a sikeres szemle befejeztével, megkezdődött a vitorlázórepülő idény. Budakeszin, ahol a két MHSZ-klub, a MÁV és a Csepel otthona van, kétkormányos oktatógépeken — a Góbékon, és nagy teljesítményű versenygépeken, Pirat, Tik, Huszdé, Jantar gépeken — megkezdték a repüléseket. Ahogy az idő engedi — él a repülőgép. Megkezdődött a kezdők gyakorlati kiképzése. A leendő pilóták a tél fo­lyamán sikeresen letették (legalább négyes eredménnyel) az elméleti vizsgát. A legjobbak a nyár végén letehetik az alapvizsgát, amely után hajtókájukba tűzött C-jelvény ta­núsítja; egyedül repülhetnek. A kez-í dők mellett vannak a két klubban arany- és gyémántkoszorús pilóták. Feladatuk az egyre nagyobb telje­sítmények elérése, a minél hosszabb távolság és a minél nagyobb ma­gasság megrepülése. Ez hazánkban 300-tól 500 kilométer, 3-5000 mé­ter magasságon. Nagy próbájuk a nyár folyamán megrendezésre kerülő hazai és nemzetközi repülőtalálko­zókon lesz. Részt vesznek többek között a hagyományos Budapest Baj­Nagyüzem Farkas-hegyen, a Góbé kétkormányos startra készül. Ünnepi tömegsporíverseny Megyénk körül menüink körül Egyre népszerűbb a futómozga­lom. Ennek jegyében alakult meg a Pest megyei Futóklub, amely több mint 120 tagot számlál. Gazdag a verseny naptára. Szorosan együttmű­ködnek a Futapest Klubbal, hiszen egymás rendezvényeire nem kell messze utazni. Á kocogás, a futás nagyon alkal­mas a tömegek bevonására, azaz na­gyon jó szabadidősport. A tobor­zást, a népszerűsítést jól szolgálta az idei futóhét, amely 11 napig tartott. Évről évre változik az irány, hol az óramutató járásával megegye­zően, illetve — mint idén is — el­lenkezően halad a mezőny. Jövőre 500 kilométeres lesz a táv Ennél hosszabb megyénk kerülete miatt nem is lehet. Április 4. tiszteletére írták ki a Megyénk körül megyünk körül futáakciót, melynek végállomása tegnap Vácott, a városi felszabadulási ünnepség volt. Tizenegy nap után 475 kilométert megíéve érkezett ide a maratoni. az orvosok sem hiányoztak. A prog­ramfüzet a községekbe érkezés és indulás pontos időpontját is tartal­mazta, hogy a csatlakozni vágyók időben ott legyenek. E3ős finálé. Kép a tegnapi váci célbaérkczésről. Koppány György felvétele Természetesen ezt a hosszú távot a futásban „jártas” sportolók tették meg. Egy kis csoport, amely a köz­ségekbe, városokba érve csak úgy vonzotta magához a testedzésre, fel­üdülésre vágyókat. Sok ezren csat­lakoztak hozzájuk. A távfutáshoz különleges étrend szükséges, könnyű, de mégis tartal­mas ételek. A húst a baromfi és a hal jelentette. A zsámbéki főiskolán, ahol a második éjszakát töltötték, a vacsoránál a francia saláta domi­nált. A második nap egyben verseny is volt: Natours szupermaratoni 75 ki­lométeres távon, a basaharci révtől a Pilisen át a zsámbéki célig, öt ki­lométerenként következtek az ellen­őrző állomások, ahol az áthaladást igazolták. Egyben üdítő és frissítő is várt a futókra ezeken a helyeken. Még nők is vállalkoztak erre a nem mindennapos feladatra. Szalai Mária mögött a budakeszi Kurmai Sándorné ért célba másodikként. Mivel lakóhelye, Budakeszi környé­kén edz, nem volt szokatlan számá­ra az emelkedőkkel, lejtőkkel tarkí­tott terep. A táv már annál inkább, hiszen 25 kilométer volt az eddigi maximum. A Pest megyei Futóklub tagja jó néhány eseményen rajthoz állt már. Verseny van bőven. Nemcsak az aktív futók, hanem a tömegsporto­sok számára is. íme néhány ese­mény, amelynek neve a helyszínt is jelzi: Körös körül, Érd utói, Szalad Dabas, Fut Gödöllő, Futakeszi. Jú­lius 7—8-án lesz a Pest megyei olim­piai futófesztivál. Az olimpiai esztendőre a Megyénk körül akcióban is gondoltak. Idén harmadszor tartották az eseményt, s akik a három erőpróbán 1984, 984, vagy az úttörők közül 84 kilométert tettek meg, jutalmat kapnak. Július 7—8-án sorsolják: kik a szerencsés nyertesek. Társasutazás, ifjúsági üdülés, melegítő — vár többek kö­zött rájuk. Gondosan meg kellett szervezni az eseményt, a biztonságra, a rész­vevők mozgósítására és még sok mindenre kellett ügyelni. Természe­tesen az orvos, a szupermaratonin Az 1984. évi futóhét tapasztalatait is felhasználják majd a következő esztendőben Sőt már előbb is kama­toztatják a tanulságokat. November­ben a Pest megyei Futóklub, a KÖ- zépdunavidéki Intéző Bizottság, s az Öbuda Tsz SK közös rendezésé­ben 3 napos nemzetközi szuperma­ratonit tartanak, 200 kilométeres tá­von. A hazai futók mellett a szocia­lista, valamint a nyugati orszá­gokból is várnak indulókat. A mostani futóhét az április 4-í ünnepi sportműsort gazdagította, a késő őszi esemény pedig a november 7-i programot színesíti majd. REITTER LÁSZLÓ Evezősparádé váci hajósokkal Országos mezei Dunakeszin Villámtornákkal, tömegsportverse- bajnokságban _ ma egy nyekkel köszöntik a városokban, találkozót játszanak, községekben hazánk felszabadulásá­nak évfordulóját. Ezenkívül bajnoki eseményekre is sor kerül. Az országos mezei futóbajnokságot a hagyományos színhelyen, a duna- keszi-alagi lóversenytéren ma 11 órától rendezik, mintegy 2500 részt­vevővel. A legjobbakat a helyi üze­mek, vállalatok tiszteletdíjával jutal­mazzák. A befejező számot 12.45-kor a férfi felnőttek 12 ezer méteres via­dala jelenti. A megyei I. osztályú labdarúgó­előrehozott Fót—Dunai Kőolaj (15.30, Horváth J.). A Tata­bányai Bányász NB I-es labdarúgó- csapata ma 10.30-kor Vácott az Izzó­val vív barátságos mérkőzést. Ma délelőtt 10—12 óráig evezős­parádét rendeznek a Dunán. A Fel- szabadulási Kupa résztvevői a Mar­git- sziget pesti oldalától indulnak és a benevezett 56 hajó a Műegye­tem főbejárata előtt, a folyó budai partjánál ér célba. Nógypárevezősök és nyolcasok vetélkednek a 4 kilomé­teres távon. A viadalon elindulnak a váci evezősök is. Csapatokról pontról pontra Túl a tavasz harmadán A megyei labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójával túljutottunk a küzdelemsorozat kétharmadán, a ta­vaszi idényből pedig egyharmad zaj­lott le. Méghozzá nem is akárhogy! Ha csupán a legutóbbi öt forduló eredményeit vizsgáljuk, nagyon ér­dekes a sorrend. 1. Bag 10 pont (13-1-es gólkülönb­ség), 2. Kartal 9 (11-6), 3. Sülysáp 9 (10-5), 4. Göd 7 (9-2), 5. Dunai Kő­olaj 6 (9-6), 6. Dabas 6 (7-6), 7. Fót 5 (8-6), 8. Dunakeszi VSE 5 (6-6), (9— 10. Ceglédi VSE, Pilisvörösvár 4 (6­7) , 11. Szigetújfalu 4 (4-5), 12. Tápió- szentmárton 4 (5-9), 13. VOSE 3 (.3­8) , 14. Kiskunlacháza 3 (2-10), 15. Szentendrei Petőfi 1 (3-7), 16. Feri­hegyi SE pont nélkül (4-15). Érdekesség, hogy ősszel a VOSE 7-0-ra verte a bagi gárdát, amely most ha szerényebb gólkülönbséggel is, de visszavágott. Hasonló a hely­zet a tavasz másik sikercsapatával, a Sülysáppal, amely 6-1-es veresé­géért ha 1-0-ra is, de most győzött. A játékosok igyekeztek pótolni az autóbalesetet szenvedett Merczelt és az izomszakadás miatt már nem ját­szó Motolait. Galgahévizen alulmaradt a VOSE együt­tese. A vereség ellenére szélsőjük. Deák kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ké­pünkön szabadrúgásra készül. Mellette a bagi védő, Budai. Balázs Gusztáv felvétele (Sülysáp), Barna (Bag), Boda (Bag), Dabasi (Dabas), Bodó (Dunakeszi), Dómján, Riczi és Boda a mezőny legjobbja volt. R. L. Farkas Lajos repülésvezető látható, aki felel a földön és levegőben történő ese­ményekért, engedélyt ad a felszállásra. nokságon, amelyet a nyár elején Du­nakeszin az MHSZ és a MALÉV re­pülőklubja rendez. Kép és szöveg: HANCSOVSZKI JÁNOS Két részletben bonyolították le a küzdelmeket, azok jártak rosszabbul, akik szombaton játszottak, hiszen az erős szél zavarta a küzdelmet. Száz­halombattán nagy meglepetéssel vég­ződött a Dunai Kőolaj—Kartal rang­adó: a vendégek 3-1-re nyertek. A Kartal 3-0-ás vezetése után szerezte a becsületgólt a Kőolaj, amely az 58. percben Nagy István kiállítása miatt megfogyatkozott. A mostani ered­mény a százhalombattai csapat első hazai vereségét jelentette. A huszadik forduló válogatottja tudósítóink jelentései alapján a kö­vetkező: Dómján (Dabas), Budai (Bag), Ri- czi (Pilisvörösvár), Petró (Cegléd), Mayer (Főt), Sebestyén (Göd), Béres Sok döntetlent várunk Totótippek 1. Bremen—Uerdingen 2. B. München— Vfb Stuttgart 3. Mannheim—Kaiserslautern 4. Oberhausen—Freiburg 5. Charrlottenburg—Aachen 6. Lüttringhausen—Karlsruhe 7. Saarbrücken—Duisburg 8. Stuttgarter—Wattenscheid 9. Cavese—Cagliari 10. Empoli—Monza 11. Padova—Atalanta 12. Palermo—Arezzo 13. Perugia—Varese PÓTMÉRKÖZÉSEK: x. 1; u Xi 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom