Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
12 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN m*. április c, szerda láttad őket? A híradás a jelennek szól A gyerekek — az iskola valamennyi tanulója — a földszinti zsibongóban szorongnak és hallgatják a rendőr századost, aki a harmadik lépcsőn áll, hogy mindenki jól lássa. Emelt hangja tele van aggódással. miközben arról próbálja meggyőzni a diákokat, életükkel játszanak, ha hozzányúlnak a kertek alján, erdőkben talált gyanús tárgyakhoz. Olyanokhoz szól, akik már látták, hogy mit tud művelni a háborús gránát, valakinek a kezében. Lábos formájú aknákról, konzervdobozhoz hasonló gránátokról, rovátkolt bombákról, csappantyúról, kioldószerkezetről beszél. Figyelem a tanulókat, megpróbálom leolvasni az arcukról, kiolvasni a szemükből, mire gondolnak. Közönyösek, unottak, csodálkozók, csak kevesen riadtak. Félek, hogy nem fogják fel a rendőr százados szavait, aki szemérmesen kerüli a halál szót. Következetesen tragédiát említ, amelynek két kis áldozata: elment. Visszafogott, amikor pedig kiabálnia kellene: fülükbe kiáltani, hogy eljusson az agyukig; ha kezükben robbah egy háborús lőszer, még a kisebbik rossz, ha meghalnak... Az igazgatói iroda előszobájában szorongunk a Dunaharaszti 3. sz. iskola tucatnyi tanulójával. A téma, amelyről beszélgetni akarunk, számukra rendkívül izgalmas. A háború az, amelyet már szüleik is csak apáik elbeszéléséből ismernek. Márpedig a nagyi visszaemlékezései a legjobb mesénél is érdekesebbek. Mese a hős nagyapáról — Nekem sokat beszélt a nagyapám a háborúról — szakadt ki a szó a hirtelenszőke Domokos Attilából, mikor a karlengetés nyomán felszólítom. — Egyszer a kertje végében talált egy bombát... — ezután hosz- szú mese következik a hős papáról. Sorban szólalnak meg kicsik, nagyok, ici-pici valóságmagocskák köré hatalmas, fantasztikus történeteket szőnek. Csupán ketten hallgatnak. Mint kiderül, ók a március 12-i tragédia könnyű sérültjei. Annau Krisztike elsős, hatalmas, csodálkozó szemekkel néz rám, amikor a balesetről kérdezem. — Itt, a lábamon volt a seb, még a nadrágom is elszakadt — csap kis kezével a farmerjára. — Nagyon vérzett és hirtelen kiszaladt alólam a lábam ... ölben vitt a mentős bácsi és nagyon sírtam. — Mit szóltak a szüleid? Mondtak neked valamit a háborúról? — Igen, de már elfelejtettem, hogy mit. Hullár Attila két szemöldöke között már alig látszik az üvegszilánk okozta seb. Nagy szerencséje volt, hiszen mindössze millimétereken múlott, hogy megmaradt a szemevi- lága. Ugyanakkor ez bizonyítja, hogy legalább 30 méternyire állt a robbanás színhelyétől, mégis állítja, a közelben volt, sőt kiabált: vigyázz robban, s valamennyien földrevetet- ték magukat. Elbeszélése meggyőző, teljesen felzaklatja a visszaemlékezés. Mégsem a március 12-i iskolaudvar képét idézi föl bennem, hanem valamilyen háborús kalandfilm izgalmas jelenetét. Mintha film lenne — Szeretitek a háborús filmeket? — Nem, nem nagyon, unjuk — kiabálják kórusban, ám nem tudok szabadulni az egész beszélgetés alatt attól az érzéstől, hogy filmeket mesélnek nekem. Pedig meglepően sokat tudnak a gyilkolás technikai részéről. Az ötödikes Valovics Ferenc például elképesztő pontossággal mondja el azt a kémiai folyamatot, amely a robbanáskor végbemegy. S kiderül, hogy kedvenc olvasmányaik közé tartozik a Búvár-sorozatnak a második világháború fegyvereiről szóló könyve. Tavaly a Béke és Barátsági hónap rendezvényeként Cegléden aszfalt- rajz-versenyt írtak ki a gyerekeknek. A békét kellett ábrázolni. Különös volt, hogy míg a kisebbek mindenNálunk béke van — mondja Murmann Kűri. a robbanás egyik kiinnyü sérültje. E.dősi Ágnes felvételei Zsadányl Sándor és Hullár Attila, Annau Kriszti elbeszélését hallgatja Magyar Pál. napjaikat — családjukat, hajókirándulást a Dunán, gyárimunkát — örökítették meg, a nagyok csupa sztereotípiát — egymás kezét fogó színesbőrű gyerekeket, békegalambot, áthúzott bombákat — rajzoltak. Félve kérdezem hát a dunaharaszti gyerekeket a ftáború lényegéről, és a békéről. Hiszen hogyan is beszélhet valaki annak a jelentőségéről, amibe már beleszületett, s az ellenkezőjét nem kellett megismernie? — A háborút a németek vezére, Hitler akarta, mert területet kívánt szerezni a népének — magyarázza az értelmes arcú, világoskék szemű 3. osztályos Magyar Pál. — Országunkat is becsapta, mert gonosz volt és mindenfélét ígért — próbálja körülírni azt a számára érthetetlen tényt, hogy az uralkodó osztály a második világháborúban a néptől idegen ügyért küldte harcba a magyar katonákat. Ítélkezik a csend — A háború semmire sem jó — szögezi le a kamaszok magabiztosságával a hatodikos Zsadányi Sándor. — Csak ölnek és ölnek, mindig újabb gyilkoló eszközöket találnak ki. Szerintem, a bomba feltalálója egy emberutáló szadista volt. Magyar Pál karja rugóként lendül a magasba, már mondja is nagy komolyan: — Nem értek egyet veled. Szerintem a bomba feltalálója hazaszerető ember lehetett. Talán a népét akarta megvédeni vele. — Láttad őket? — kérdezi indulatosan valaki az iskolában történt robbanás áldozataira utalva. Csend lesz, ebből hallatszik ki a válaszuk: erre nincs mentség. Vajon mikor és ki fogja megmagyarázni nekik, hogy a fegyverekre egyelőre azoknak a népeknek is szükségük van, akik békét akarnak? — És a béke? — segítem tovább a megrekedt beszélgetést. — Mindenki dolgozik, a gyerekek iskolába járnak, nem kell félni semmitől — rakja egymás mellé hétesztendős kis életének tapasztalatait Domokos Attila. — Hogy nincs gyilkolás és mindenki szereti egymást. — A béke a legfontosabb dolog a világon — összegzi nagy indulattal, apródfrizurás fejét rázva Valovics Ferenc. — Nálunk béke van, de az kellene, hogy sehol se legyen háború, az emberek. mindenütt nyugodt- tan élhessenek. Újra az előbbi gondolat fogalmazódik meg bennem, hogy vajon mikor kell elkezdeni magyarázni a gyerekeknek az okokat, okozatokat; mitől válhat az ő fekete-fehér világképüket árnyaltabbá? Mégis meghaltak A cserfes elsőosztályos Murmann Klárit — aki mesés történeteket adott elő szülei, nagyszülei elbeszélései alapján —, most meg kell szólítani, mert csak feszeng a helyén, mégsem jelentkezik. — Nem tudom, mi a béke — vallja be zavartan —, azt hiszem, bé- kéberi élek, de nem kimérem a háborút. Csak annyit láttam belőle, amennyi az iskolaudvaron történt. Az szörnyű volt... És anyukám mondta, hogy a háborúban minden percben megtörtént az, ami itt. De nálunk azért béke van... A kislány utolsó szavai visszhangoznak bennem. Bizonytalan volt. Hallja, tudja, hogy nálunk béke van; iskolatársai mégis meghaltak. Béke van, mégis látja a tv-ben, hogy valahol a világban háborúznak. A gyermeki agy nehezén fogadja be, a térbeli távolságokat, az időbelit könnyebben. A híradás pedig jelennek szól. MÓZA KATALIN Illúziók fogságában MAGYABORSZAG KÜLPOLITIKÁJA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT Hazánk történelmében 40 esztendővel ezelőtt számos jelentős esemény zajlott le: a német megszállástól az ország felszabadulásának megkezdődéséig. Milyen volt mindezek politikai előzménye — erre tekint vissza az évforduló alkalmából az alábbi írás. Alig néhány héttel a második világháború kitörése előtt, 1939-ben gróf Teleki Pál miniszterelnök levelet írt Hitlernek, amelyben kifejtette, hogy egy általános háború esetén Magyarország a maga politikáját a tengelyhatalmak politikájával fogja összhangba hozni. Ehhez hozzátette; „Nem lehet azonban kétséges, hogy e politikához alkalmazkodásunk semmi esetre sem ejthet csorbát szuverenitásunkon, amely alkotmányunkban van megtestesítve és nem emelhet akadályokat nemzeti céljaink megvalósítása elé.” Külpolitikai program volt ez, elég világos megfogalmazásban. Ez érvényesülni tudott mindaddig, amíg a háború Délkelet-Európát el nem érte, de csak úgy, hogy egyre nagyobb engedményeket kellett tenni. A második bécsi döntés után már a magyar kormány azt is megtette, amit Lengyelország esetében még megtagadott: átengedte területén az ún. német tancsapatokat Romániába. Ugyanakkor csatlakozott a tengely szövetségi rendszeréhez: 1940. november 20-án aláírta a háromhatalmi egyezményt. Mindez arra késztette a brit kormányt, hogy kijelentse: amennyiben a magyar kormány más szövetséges vagy baráti ország ellen német csapatokat átenged területén, akkor megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal; ha pedig maga is részt vesz katonai akcióban a németek oldalán, altkor Nagy- Britannia hadat üzen. Amikor ez a kijelentés elhangzott, Mussolini már megkezde nem sok sikert hozó háborúját Görögország ellen. A német beavatkozás várható volt, s ebben kulcsszerepe lett volna Jugoszláviának: annak az országnak. amelyre a brit üzenet elsősorban vonatkozott. A Teleki-kormány megpróbálta kivédeni á veszélyeket a jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződés megkötésével. Amikor azonban 1941 márciusában Belgrád- ban megdöntötték a németbarát kormány uralmát és Hitler a balkáni hadjáratot Jugoszláviára is kiterjesztette, a magyar politikai és katonai vezetés már nem volt képes — illetve nagy része nem is akart — ellenállni annak a német kérésnek, hogy magyar területekről is támadás induljon. Az a csábítás !s benne rejlett ebben, hogy a magyar hadsereg bevonuljon az egykor Magyarországhoz tartozó területekre. Teleki látta mindennek katasztrofális következményeit, és 1941. április 3-ára virradó éjjel öngyilkos lett. A Wehrmacht 6-án megkezdte támadását Jugoszlávia ellen, magyar területekről is. Ugyanaznap a brit kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Április 11-én a magyar hadsereg bevonult Jugoszláviába. Alig két hónappal később, június 22-én a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, Néhány napig úgy tűnt, sikerül kívül maradni a háborún. Az előkészületek idején ugyanis Hitler nem tervezte Magyarország katonai részvételét a szovjetellenes háborúban, s Bárdos- sy, az új miniszterelnök egy ideig szem e'őtt tartotta Teleki örökségeként azt a katonai doktrínát, hogy a magyar hadsereg épségét meg kell őrizni a háború végéig. így nem ajánlotta fel azonnal az önkéntes csatlakozást a hadjárathoz. A fokozódó német nyomás, a be1 elem, hogy Románia és Szlovákia, előny«*- sebb pozícióba kerül Berlinben, s ez esetleg a bécsi döntések revízióját eredményezheti, azoknak a katonai és politikai érőknek a pozícióját erősítette, amelyek a háborút akarták. így aztán a június 26-i kassai provokatív bombázás elegendő ürügynek látszott arra, hogy a Bár-
