Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-30 / 101. szám

1984. Április 30., hétfő PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 13 Egy alföldi Szentendrén — ez Pirk János sajátos küldetése. Tor­nyai örököseként a mezők szín- özönlését ragadja meg — szatmári emlékek, élmények alapján. Rend­kívül intenzív ifjúságának megőr­zött világa, á szegénység csöndben terebélyesülő tisztasága, ahogy ő írja vallomásában: Apám szíjgyártó, nyerges, kárpitos, kocsifényező és címfestő volt, a galántai Esterházy- uradalom kommenciós cselédje. Anyám egyszerű parasztlány. Déd- nagyapám még jobbágy. Tizenegy gyereket szülő édesany­jának korai halála után csősz nagy­apjához került Szatmárnémetibe az első világháború idején, s ő lett a forrása, ahogy borotválkozott, tenge­rit morzsolt, a tűzhely előtt pipá­zott a földes szobában. Első rajza egy búzát vető ember volt, melyből hat évtizedes állandó motívuma és látomása lett. A tengerihántás, a kaszát kalapáló, az ásó ember, a krumpliszedő szintúgy. A mediterrán rezdülésű szentend­rei sikátorokban Pirk János tovább­ra is sárga napraforgókról, bárányt szorongató asszonyról álmodozik — minden föld festőjeként. A szántá­sok, göröngyök, barázdák egykori napszámosaira döbben, akik Ady szavaival, tavaszi, nyári, őszi haja­saikkal, izzasztó munkájukkal föld­ből, fényből mégis mindig kicsihol­ták, előhívják az Életet. Az ragyog az arcukon: a kívül sugárzó, belül izzó Fény. Ez az áhítat olyannyira maradandóvá válik szemléletében, hogy a Preobrazsenszka templom tornya a rázúduló fényözönben dia­dalmas nyári növénynek tűnik, a föld és az ember közös győzelmé­nek. !: Nála mindig virágzik a föld,"ki­hajt az elvetett mag, dé éz a szí- j nekben pompázó feltartóztathatatlan és bő termékenység nemcsak a ter­mészet friss egészsége, hanem a jö­vő, hétköznapjaink kenyér-alapja, szelíd-szép biztonsága. A napot, a Gótika ben látok egy kultúrpolitikai ké­nyelmet is. A jelenlegi világhelyzet­ben kicsit az a szemlélet, hogy jaj, csak nyugi, nyugi, ne érintsünk neu­ralgikus pontokat, örüljünk, hogy úgy vagyunk, ahogy vagyunk. Ebben a hozzáállásban nyilvánvalóan ha­marabb kap zöld utat mindenféle formai hókuszpókusz, meleg műhely­kísérletezés, mint a földönjáró, per­lekedő, elkötelezett — sokszor ké­nyelmetlenül elkötelezett, sokszor nemszeretem perceket okozó —, de érte és nem ellene haragvó költői tevékenység. • Ezért is vállalsz fel — ennek hiá­nyaként — annyi szereplést? Hogyan fér meg egymás mellett a tévékom- rrentátor, a versíró, a lapszerkesztő, az országjáró poéta? — Ezek egy és ugyanannak a töl­tésnek a különféle megnyilvánulá­sai. Bennem van egy olyan elszá- nás, hogy igen is lehet a tömegek tudatát és ízlését annyira növelni, hogy ne legyenek félszegek a művé­szet közelében. Arra törekszem, hogy közösségeim véleményformáló erővé tudjanak válni idővel, ha már meg­lesz hozzá a felkészültségük és ma­gabiztosságuk. Mindenfajta ilyen misszionáriusságom — az író—olvasó találkozóktól a társasági csevely hangján előadott operaműsorokig — erről a tőről fakad. Q Érdekes a tevékenységed. Egy­részt levetkőzteted, másrészt meg fel­öltözteted az embert. Levetkőzteted, hogy merjen az érzelmeivel élni és merjen az érzelmeire hatni, tehát a lelke is gazdagodjon. A másik Gida­ion meg éppen a kommentárjaiddal próbálod égy gyűrű vonzáskörébe vonni. Olyan ez a hatás, mint ver­seidben a szerelem, az emberi kap­csolatok és a közélet egymásmelletti- sége. — Petőfinél világosan megfogal­mazott program volt a szabadság, szerelem. Számomra azért jelentős Petőfi, mert pontosan meg tudta va­lósítani azt, hogy a személyesség éppúgy érezhető az országnyi, sőt kontinensnyi gondokkal birkózó verseiben, mint a szerelmes költe­ményeiben. Tehát személyesség és hőfok vonatkozásában soha nincs különbség a politikai vagy a szerel­mes Petőfi-vers között. • Ha Petőfi ma jelentkezne ezek­kel a versekkel, alighanem megbuk­na, Az emberekből pontosan a szemé­lyes kezdeményezés hite van fogyó­ban, tehát a cselekvést kiváltó okok lettek részben mások — A közéleti és a szerelmi lírát nem szabad elhatárolni egymástól. Ugyanúgy a mai kor életérzését szeretném kifejezni a szerelmes­versekben, mint a társadalmi gon­dokkal foglalkozó versekben. 8 Köteteidet végiglapozva feltűnő, hogy minél maibb kívánsz lenni, annál inkább megidézed a történelmi példá­kat. Mit akarsz ezzel tudatosítani? Ne­vezhetnénk ezt hitelt erősítő mankó­nak is? — Az analóg helyzetekkel azokat a lelki szituációkat keresi az ember, amelyekkel erősítheti magát. Tehát valaminek a vállalása nemcsak lég­ből kapott dolog, hanem egy, a mélyben régóta munkáló evolúció eredménye. Kicsit önigazolásul for­dulok a múltbeli példákhoz, noha a vers nemcsak krónikás ének- akar lenni. Olyan helyzetekbe próbálok beleérezni lírikusként, amelyekből a ma embere is fontos tanulságokat vonhat le. H Bizonyára mindenütt: szerte az országban. Azt megfogalmazhatjuk fenntartások nélkül, hogy te minde­nütt átéled a hely szellemét, azaz se­hol sem paktálsz le, mindenütt és na­gyon sok emberhez kívánsz szólni. Te a’ egész hazában otthon érzed magad. — Helyettem fogalmaztál nagyon pontosan. Ez vállalás dolga. Ez vá- cimihályos örökség, aki édes bátyám volt. Szóval én minden állomáson mindig megérkezem. Szinte leszáll- nék mindenütt, ahol lámpa int ne­kem — így fogalmazta meg Mihály, és teljesen lelkemből beszélt. Jó szívvel érkezem meg Salgótarjánba és Gyomára, s a hajszálgyökereimet — a Duna—Tisza közét — sem tu­dom megtagadni. Az a jó, hogy ahol egyszer előfordultam, oda rendsze­resen visszahívnak.. Ez megnyugtató, kicsit a hiúságomat is legyezgető, hogy nem lehetek olyan rossz még­sem, ha rendszerint visszatérő va­gyok. • Akkor ezek szerint jő a közérze­ted? — Jó! Ahogy mondod. Persze, az embert aggasztja rengeteg dolog, a világhelyzettől kezdve a piszlicsáré napi problémákon át a magánéleti viharokig, de én változatlanul úgy érzem, hogy elememben vagyok. A sors kegyelme megadta azt, hogy olyan területen működhetek, amit teljes szívvel tudok végezni. A si­kerélmény mellett azt az illúziót kelti, hogy nem érzem magam rosz- szul a bőrömben most sem, amikor pedig divatos vészes, megsápadt arc­cal járni-kelni. Ennek a divatnak én nem tudok behódolni, mert akkor ki kellene bújnom a bőrömből. Nem­csak a fáklyásmenettől szép az élet, hanem a bőszítő dolgoktól is. A ver­sek nemcsak mámoros, eufóriás örömbőr fakadnak — sőt rendszerint nem —. inkább méregből, dacból, dühből, egyebekből. Erre éppen elég alkalmat nyújt az élet, de hát ettől izgalmas az egész. A langyos nyu­galmat nem bírnám hosszú távon. Egyetemista koromban arra vágy­tam, hogy elszakadjak a fővárostól, a nyári szünetekben növényeket lo­csoljak és könyvet se vegyek a ke­zembe. Két hét után, mint akinek a fenekében patron van, úgy kíván­koztam vissza a dolgok sűrűjébe. Nagyon régi versben fogalmaztam meg. hogy a béke nem tunya zavar­talansága az embernek, / gondja, dolga sincs már, / szívének lüktetést újfajta harc ád, / mely bonyolultabb szokott harcainknál. Ez egy egyete­mista korunkbeli rigmus volt. Én nem valami tunya zavartalanságot értek békén, hanem nagy-nagv di­namizmust meg küzdelmet. És talán még nem fáradtam el annyira, hogy a küzdelem örömet ne adna. MOLNÁR ZSOLT földet, a kalapos magvetőt hangoz­tatják képei. Immár négy évtizede Szentendrén ezt a fontos falusi ma­radékot festi megszakítatlan ener­giával: a civilizációs környezetben is feltüremkedő növény-lendületet, a mézesen csurgó napfényt. Nem egy­szerűen a búcsúzó rekvizitumoknak állít emléket, hisz az állandó, a vál­tozásban is. Mindegy, hogy kézzel vagy géppel aratnak, a mezei szor­galom áhítatát őrzik festői formái, melyek végtelen szelídségű, tiszta­ságú emberségének tükörképei. Ezért válhatott Pirk János képírá­sunk önálló szigetévé, mert e meg­szakítatlan Nap-izzásban nemcsak a föld és a nyár pompáját festi, ha­nem az embert, ahogy csizmásán, kapáját vállára vetve, fűben pihen­ve, tarlón haladva megküzd a ke­nyérért, az életért, — a mezei mun­káshétköznapok becsületével. Ez a hűség válik korszerűvé Pirk János művészetében. S ezt ismerte el és méltányolta a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának első ízben adomá­nyozott Művészeti díja is. LOSONCI MIKLÓS Major János: Tűzpiros tulipán Forró veríték zuhog & zápor tűzpiros-fejű tulipán lángol a labdarózsák csecsemő-öklök jókedvű ütéseit öröklöd harangoznak a harangvirágok köszönök nagyot űzöm az átkot gurul a Nap mint az aranyalma zárom a gyermekkort hét lakatra ez volt minden ennyi az örökség ugrasztok bolhát atléta-szöcskét helikopterrajt szitakötőket vezénylek föléd hozzád szegődnek orgona habzik hófehér máglya láztól kékül a virágok szája megfürdet minket zuhog a zápor tűzpiros-fejű tulipán lángol nádfödeles viskó kacsalábon- forogva hirdeti származásom tyúkok kakasok sárga kislibák kísérnek s a dínom-dánom világ meghatódásaim mosolyogva a tanyákat a földig lebontja rámhahotázik és szeretőmre megszégyenít mielőtt meggyőzne torkodon a kés iszonyút döbben szédítő járvány a levegőben örvénylik a szél éles kardlapok sebeznek körmöddel elkaparod gondolsz-e másra ha zöld a moha a falak penészes salétroma fölfal itt mindent a görcsös aszály ólálkodik a roggyant falaknál régen elsüllyedt atlantiszomra homokot új s újabb vihart hozva föl-fölidézi az ifjúságom amíg el nem mossa ez a zápor el nem takarítja a romokat a gémeskút töve lassan rohad sarjúfű gőzöl a fészer előtt lyukas fazekak elhullott madár rozsdás kisbalta hússózó teknők csirkecsont lókopony megtalált , kétfilléresed kincsek ereklyék búcsúznak kívánnak sok szerencsét belesüppednek iszapba sárba és anyám legkedvesebb virága újra virágzik zuhog a zápor tűzpiros-fejű tulipán lángol Csariády János: Hátamon a történelem Tüskésbokrű hétköznapok, rózsatüskék, galagonyabokrok és kökénybokrok erdejében naponta gyalogolok, botiok, mint gyeremekkorom szép idejében; tépjetek, tüskék, barna bőrömbe, mint menekülő rabszolgáknak az ültetvények gyászhatárán, kapaszkodjatok, szaggassatok mint hajdani betyárokat köves fennsíkokon, árván; mint a bujkáló partizánok bőr-ruháját és csizmaszárát, tépjetek, tépjetek csak; éljek, érezzem sűrű sokaságtok erejét, sose szabaduljak tőletek, kiket megterem e föld görbe tőrötök naponta újul a hétköznapok sűrűjében, visszatart, belémkapaszkodik: így menjek, amíg bírja szívem, s hátamon a történelem. Pirk János: Önarckép 1 / Szelíd, szép biztonság Minden föld festője Elismerése az életműnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom