Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-26 / 97. szám

bAbonyi KRÓNIKA! CEÍ3L.ÉDI Ä szakszervezetekről szóltak Szavuk van a vezetésben Gyümölcsözőbb együttműködés A magyar szakszervezeti mozgalom erős politikai fele­lősséggel igyekszik betölteni szerepét. Napjainkban több szempontból új módon vetőd­nek fel a szakszervezet sajátos feladatai, számos vonatkozás­ban fejleszteni kell tehát mun­kamódszereiket, munkastílu­sukat. Ezért is tárgyalt az abo- nyi nagyközségi párt-végrehaj­tóbizottság legutóbbi ülésén a helyi szakszervezeti munka helyzetéről. Sajátos helyzet Abonyban 43 munkahelyen tizenhat ágazati szakszervezet, öt szakszervezeti bizottság működik és megmaradt a pe- degógus csúcsbizottság. Emel­lett kevés aktivitással, de te­vékeny a szakmaközi bizottság. Jellemző a ceglédi városi párt- bizottság megállapítása, mi­szerint feladataikat még nem ismerik teljesen. A három ter­melőszövetkezet közül kettő­nél, a József Attila és Űj Vi­lág tsz-nél megalakult a MEDOSZ helyi szervezete, a szervezettség 90—98 százalé­kos. Immár indokolt, hogy a Ságvári Endre Tsz is megala­kítsa alkalmazottjai hasonló szervezetét. A bizottságok, vezetőségek éves munkaterv szerint dol­goznak. Havonta vagy negyed­évenként üléseznek, taggyűlé­seket évenként egy-két alka­lommal tartanak. Nagy létszá­mú szakszervezetek: a vegy­ipari, a pedagógus, a közalkal­mazottak, az egészségügyi és KPVDSZ. Sajátos helyzet, hogy a sok ágazati szakszer­vezetnek a központja a fővá­rosban vagy más településen van, például a vasutasoké Cegléden, az élelmiszeripari -dolgozóké Nagykőrösön. Ez az együttműködésre kedvezőtle­nül hat. Különösen érvényes ez a kisebb létszámmal dolgo­zó munkahelyekre. Érdekvédelem A szakszervezeti munka mi­lyensége döntően attól függ, hogy a munkáltatók, munka­helyi vezetők mennyiben igénylik a szervezet segítsé­gét, mennyiben tartják part­nernak. Természetesen nem kisebb a szerepe ebben magá­nak a szakszervezetnek és a pártszervezetnek sem. Sok függ attól, hogy felsőbb irányí­tó szerv munkája milyen. Abonyban általánosságban a munkahelyek vezetői igénylik a szervezet segítségét. Termé­szetesen nem kisebb a szerepe ebben magának a szakszerve­zetnek és a pártszervezetnek sem. Sok függ attól, hogy fel­sőbb irányító szerv munkája milyen. Példa erre, hogy az önállóan gazdálkodó üzemek­nél bevonják a kollektív szer­ződések készítésébe, a' mun­kás-ellátás, a szociális és kul­turális alapok, valamint la kásépítési kölcsönök elosztásé ba. Rendszeres és gyakorlattá vált, hogy személyi ügyeknél, jutalmazásoknál, bérelosztá soknál mindig figyelembe ve szik a szakszervezet képviselő jének állásfoglalását. A dolgo zók érdekvédelmi szervezete figyelemmel kíséri a munka1 védelmi feladatok megvalósí tását, a feltételek biztosítását, Nagy szerepük van abban hogy a dolgozók élet­munkakörülménye több helyen kedvezően alakult. Például Fővárosi Ruházati Szolgáltató Vállalat helyi üzeménél, OTP fióknál, tanácsnál, termelőszö­vetkezetnél. Sajnos nem javult még eddig a konzervtelepen az Áfésznél, Volánnál. Legtöbb helyen a szakszer­vezeti munka szerves része lett az ifjúságpolitikai és nő politikai feladatok végrehajtó sa. Sokat tettek az idős korúak helyzetének javításáért, he- lyen-ként sokat vállal magára a szakszervezet a munkásmű velődés érdekében. A munkahelyi és területi pártalapszervezetek tavaly és tavalyelőtt számoltatták be a szakszervezeteket tevékenysé gükről. A felettes szakszerve zeti bizottságok munkatervük szerint tájékoztatják a főbi zalmiakat az időszerű felada­tokról, az üdültetési és külön féle utazási lehetőségekről. Hasonló állásponton A szervezeti élet fejlesztésé­hez komoly segítséget adnak a havonta, negyedévenként vagy félévenként megtartott terme lési tanácskozások, munkaérte kezletek. Szakszervezeti okta tás nincs valamennyi munka­helynél, többnyire pártoktatás ban részesül a szakszervezeti tagság is. A'"'ázakmai képzés szervezésében viszont kevés helyen vonják be a szakszer vezetet, részben ennek is tu lajdonítható, hogy az újító mozgalom nem áll olyan szín vonalon, mint elvárható len ne. a* Az általános poliltikai tevé­kenységről mái- több pozití vumot állapított meg a testü­let és hasonló álláspontra he lyezkedett a munkahelyi de mokrácia fejlesztésével kap csolatban is. A szakszervezetekben dol­gozó párttagok többsége párt feladatnak tekinti a megbízást és igyekeznek legjobb tudásuk szerint végezni munkájukat, összegezve: a település terüle­tén fejlődik a dolgozók érdek- védelmi szervezetének mun­kája. Ez lemérhető a termelést segítő, az emberek tudatfor­máló és az intézményi felada­tok jobb elvégzésében. A jövő­ben még kezdeményezőbbek­nek kell lenniük a munkaver­seny, a kultúra és a sport iránti igény felkeltése terén Gyümölcsözőbb együttműkö­désre kell törekedni a szakma közi bizottsággal és más tö­megszervezetekkel. Gy. F. Kőlapokon kocoglfStöÉ Járda épül az abonyi strandon a gyerekek kis medencéje kö­rül, a kivitelező a Ceglédi Építőipari Szövetkezet abonyi ki- rendeltsége. A képen: Szabados Ferenc és Szűcs Ferenc a pan­csoló mellett betonozza a járdavonulatot. Gyuráki Ferenc felvétele y/uiia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1984. ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK Cipésznek lenni ift kevés Kézzel készülő gyégylábbelik Az iskolai tananyagban nem szerepelnek Két szám az idei tervből. A' nöségü Dél-Pest megyei Cipész Sző vetkezet termelési értéke eb­ben az évben 20 millió forint körül várható. Ebből a mére­tes és ortopéd részleg több mint 500 ezer forinttal veszi ki a részét. Kaptafaremekek Hogy ortopéd lábbeli is ké­szül Cegléden, igen kevesen tudják. Igaz, a szövetkezetiek nem is csapnak nagy hírverést neki, hiszen így is alig győzik teljesíteni a megrendeléseket. Szakorvosi vizsgálat dönti el, milyen fajta gyógycipőt igé­nyel az elváltozásokat szenve­dett láb. A doktor utalványt ad betegének, a többi pedig már a szövetkezet dolga. Nem mondható olcsónak az ortopéd cipő. Pusztán a kap­tafa kialakítása (a láb elvál­tozásai szerint) rendkívül pon­tos, gondos munkát kíván. Van úgy, hogy egy pár lábbeli számlájára 2 ezer forint kerül végösszegként. Persze, ha a megrendelő orvosi utalvánnyal érkezik, akkor ennek csak egyharmad részét kell megté­rítenie, a többit az SZTK állja. — Az biztos, hogy Pest me­gyében kizárólag mi állítunk elő ortopéd lábbeliket — mondja Tóth Béla, a szövetke­zet elnöke. — De úgy tudom, hogy most már Szolnok és Bács-Kiskun megyében sem foglalkoznak ilyesmivel. Az ok egyszerű: szakemberhiány. A fővárosban már gépek segít­ségével folyik a munka, mégis akad nem egy budapesti kun­csaftunk, akik nálunk adják le a megrendelést, vállalva ezzel a hosszabb átfutási időt is. — Mi kézzel készítjük a ci­pőket, s bár ez lassúbb, a fi­nomabb megmunkálásra csakis így nyílik lehetőség. Aki hor­dani kényszerült, tudja: a két fajta viselésében ég és föld a különbség. A kézzel létreho­zott lágyabb, rugalmasabb, hajlékonyabb. Szerénytelenség nélkül mondhatom: jobb mi­A bántó ellentmondás viszont abban áll, hogy pusztán termelékenyebb gépi munkát végzők jóval több jő védelemhez jutnak. — Egy továbbképzésen hallottam, hogy az ország la kosságának 7 százaléka kerül kapcsolatba az ortopéd cipők kel, ennek 2 százaléka pedig gyerek. — Magam is azt tapasztal tam — veszi át a szót Metyó Mihály, a gyógylábbelik készt tésének ceglédi mestere — hogy az utóbbi időben növel: szik az ortopéd lábbelit visel ni kényszerülő gyerekek szá ma. Négy évvel ezelőtt mind össze egy kiskorú kuncsaftunk volt, idén már tíz. És bizony szomorú, hogy ők is, a felnőt­tekhez hasonlóan, csupán egy pár cipőt kaphatnak kedvez ményesen évente. Hiszen tud juk jól, sokkal gyorsabban el koptatják. Anyagi érdekeltség A mester megmutatja a mű helyszobák legapróbb zugait is. Hamar kiderül, cipésznek lenni itt kevés, anatómiai is me retek valóságos halmazát kell nap mint nap a gyakor­latban alkalmazni. Másként neki se fogjon az ember orto péd cipő összeállításának. — önálló szakterület ez, ami az itt dolgozótól is önállósá got követel meg — mondja Tóth István. — Az iskolai tan anyagban nem szerepelnek hozzá szükséges ismeretek, rá adásul ma már inkább cipő gyártók, mintsem cipészek képzése folyik. Előbbiek főleg részfeladatok megoldására sza kosodnak. No és természetesen az anyagi érdekeltség hiánya emiatt sincs utánpótlás. Ahhoz képest, hogy szinte alkotó­munkát végeznek, rendkívül alacsonyak a fizetések. — Nagyjából 50 pár ortopéd cipőre lenne igény havonta Ezzel szemben 25—28 párat tudunk megcsinálni. Érthető hogy meglehetősen sokáig kell Négy apró tenyér döngölte a földet Virágos hangulatban Napsugártól ébrednek, eleve nednek a színek. Lám, milyen más most Cegléd arculata, mint napokkal ezelőtt, amikor szürke felhők alatt szélvész hordta a port, görgette a sze­metet körbe-karikába, végig­száguldozva a város utcáin Nyomában komisz kép alakult, alapos munkával lehetett hol teljesen, hol felibe-harmadába eltakarítani. Por ellen nincs mit tenni, mondják bennszülött cégié diek. Meg kell szokni, aho­gyan a sivatagi népek meg­szokják a számumot. Ám ilyenkor, kitavaszodáskor az is, aki megalkuszik a porral, ablakot nyit, tisztítja a mattá vált üveget, amíg az szikrázni nem kezd a fénytől. Garázdák ellen sincs mit tenni, vélekednek keserűen többen is. Ám hiába esett ta­valy káruk, most megint biza­kodnak, fácskát ültettek a vandál mancstól kettétört he­lyébe, ágyást egyengettek a járda mentén, növénykéket telepítettek oda, a tövektől szép virágot várva. A gazság az tavaly volt, az élet pedig megy tovább. Hiába, az idén nagyobb az esély a szép meg- menekedésére. A Kossuth téren például már nyílnak a tulipánok, cit­\ romsárgák, bíborpirosak, sze­met gyönyörködtetők. A minap reggel két kis gyerek guggolt az egyik ágyás mellett. Kis tenyerükkel a földet túrták. Kókadt virágok álltak ideig- óráig talpra a kezük nyomán Mit műveltek? Menekítettek. Megpróbálták visszaadni az életét néhány virágnak, ame­lyekkel valaki csúful elbánt. A sárga tulipánok ott hever­tek, földből kiszakított hosszú szárral, alig nyílottan. Aki először értük nyúlt, an­nak nem a virág, hanem a töve, a hagymája kellett. Éj leple alatt vagy hajnalok haj­nalán tulajdonította el, ki tud­ja. Még csak szenvedélyes gyűjtő sem lehetett, hiszen akkor értett volna a tulipán­hoz, tudhatta volna, hogy ilyenkor a növény hagymáját venni balgaság, semmit nem ér vele. A két gyerekre a járókelők közül többen ráförmedtek. A kis srácok még csak meg sem kísérelték, hogy kereket oldja­nak. A tört virágokat akarták biztonságba helyezni. Pedig összeszedhették volna, elinal­hattak volna vele, mint zsák- mánnval. A négy apró tenyér ott döngölte a földet a talpra állított tulipánok körül. egy-egy lábbelire várakozni. Nemrég valamelyest javult a helyzet, mert egy értő szakem­bert tudtunk az ortopédmű­helyben alkalmazni. A minőség marad — A gépesítés szerepel a mi terveink között is. Valójában csak így tudunk eleget tenni a kívánalmaknak, a 8—10-ről 2—3 hónapra leszorítani az át­futási időt. A cipőkészítés négy fő mozzanatát vinnénk gépre, s talán már az év második fe­létől a teljesítményt is meg­duplázhatnánk. A minőségből viszont nem engedünk. V. S. Fogadóéra Győré Sándor országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, május 4-én, pénteken délelőtt 9 órától déli 12 óráig fogadónapot tart az abonyi ta­nács épületének 32. számú szo­bájában. Szeptemberben a hegyekbe Júliusra egy autós és egy autóbuszos utat tervez Becsbe a Magyar Autóklub ceglédi cso­portja, a szervezést jó előre elkezdték. Szintén autóbuszos csoport indulhat szeptember elején. Salzburgba, Jesolóba. Májusi békehónap Suhl megyei köszöntő A májusi békehónap alkal­mával most a Német Demokra~ tikus Köztársasággal ismerked­hetnek kicsit közelebbről a ceglédiek. A szervezést a váro­si népfrontbizottság már el­kezdte. A városi pártszékház aulájában az NDK életét be­mutató kiállítás nyílik, hangu­latos kiselőadás ad ízelítőt az ország zene- és dalkultúrájá­ból. A Dél-Pest megyei Áfész­nél előadás hangzik el Suhl megye és Pest megye kapcso­latáról: régi a barátság, hiszen a területek testvérmegyék. A 203. Bem József Ipari Szak­munkásképzőben ifjúságpoliti­kai fórumot szerveznek ez al­kalomból. Jó falat a majálisozóknak Felkészültek májusünnep­re a vendéglátóhelyek és az élelmiszer-árusító boltok. Kinn a kiserdőben meleg egytál ételt, forró virslit, debrecenit, sülteket kínálnak a vendégse­regnek, ám sokan lesznek, akik otthon sütnek-főznek, pakkban viszik az elemózsiát magukkal. Ehhez alapanyagot bőviben kínálnak máris. A pia. con szélesedik a primőrkínálat. A sütőipar kenyérről, péksü­teményről időben és bőviben gondoskodik. Üdítő italokról sem feledkeznek meg. A PE- NOMAH az igények ismereté­ben gyárt virslit, valamint más friss töltelékárut. Kiválókat köszöntöttek A ceglédi pártszékházban törzsgárdatagokat és kiváló dolgozókat köszöntöttek a nagyteremben, a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat bensősé­ges ünnepségén. A harminc-, húsz-, tizenöt, tíz- és öteszten­dei munkaviszony után járó elismeréseket Kürti András igazgató adta át az ünnepei­teknek, akik szorgos, lelkiis­meretes munkával évről évre hozzájárulnak a cég eredmé­nyeihez. Az ünnepség részvevői Buj- tor István és Koncz Gábor színművészek gathatták meg. előadását hall­Sikeresen rajtoló nők, gyengélkedő ifik Labdasportok, közepesen Kézilabda: A megyei női bajnokságban is elkezdődött ez évi pontvadászat. A ceglé­diek fölényes győzelmet arat­tak. Ceglédi VSE—Érd 42-5 (20-3) CVSE: Hernádi — Horváth (2), Bencsik (3), Dancsó (10) Pánczél (2), Körösztös (7). Bo- dorné (8). Csere: Szenczi — Balogh (2) László, Sárik (5). Varga (3). Már az első percekben lát­szott, hogy a felkészültebb, technikailag képzettebb CVSE nagy különbségű győzelmet arat. A csapatok nem voltak egy súlycsoportban, a Vasutas tetszés szerint szerezte góljait, végül több mint harminc góllal nyert. Ifjúsági eredmény: CVSE— Érd 22-8 (11-3). Labdarúgás: A megyei ifjú­sági bajnokságban újabb pon­tot vesztett a Ceglédi VSE együttese, s ezzel már bizo­nyosnak látszik, hogy nem tudja megvédeni előző évi el­sőségét. Vecsés—Ceglédi VSE 0-0 CVSE: Kenyó — Hegedűs, Darázs, Török — Karai, Ba­logh — Gyulai, Tóth, Hamar, Dancsó, Pálfalvi. Csereként Vígh, Fodor és Halmi is szó­hoz jutott. Ilyen rosszul régen játszott csapat. Így — mivel még a legnagyobb gólhelyzeteket is elhibázták — csak egy pontot szerezhettek a mérsékelt tudá­sú hazaiak ellen. Vízilabda: Budapest úttörő­bajnokságában a II. korcso­portban szereplő ceglédi csa­pat megszerezte ez évi első győzelmét. Az idősebbek ugyanakkor minimális különb­ségű vereséget szenvedtek. Eredmények: II. korcsoport: Ceglédi VSE—CSMSK 7-5 (3-1, 1-1, 2-1, 1-2). CVSE: Cseh II. — Dudás, Revuczky II., Makány, Re- vuezky I., Veres, Pető. Csere: Farkas, Sidely. Mohos, Kolozs­vári, Kónya, Sallai, Skultéti. A jól kezdő ceglédi fiatalok a hajrában tartani tudták elő­nyüket, s végül két gólos győ­zelmet — ebben a bajnokság­ban az elsőt — arattak. Góllövők: Makány (5), Re­vuczky I., Veres. 1. korcsoport: Bp. Spartacus—Ceglédi VSE 5-4 (1-2, 2-1, 1-0, 1-n CVSE: Cseh I. — Csendes, Gabai. Karsai, Vámosi, Petne- házi I., Petneházi II. Csere: Nagy, Varga, Csizmár, Orosz, Hegedűs. Nem sok hiányzott a pont­szerzéshez. A vezetést a CVSE szerezte meg. s a második ne­gyed végén is még egyenlő volt az állás. A két bajnoki pont sorsát a következő negyed egyetlen gólja döntötte el, me­lyet a fővárosiak szereztek. Góldobók: Karsai (2), Vámo­si, Petneházi I. U. L. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö­szönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, t SZOKOLAI BENŐNÉ szül. Füle Eszter temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkban ve­lünk éreztek. FIA, LANYA. ISSN 0133—2608 (Ceglédi HtrUp)

Next

/
Oldalképek
Tartalom