Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-26 / 97. szám
KÖSZÖNT JIÍK A MUNKÁBAN ÉLENJÁRÓKAT ÉS A FELSZABADULÁSI MUNKAVERSENY RÉSZTVEVŐIT! Májusban Béke- és barátsági hónap Szerdán ülést tartott az Országos Béketanács elnöksége a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában. A testület tájékoztatót hallgatott meg Horn Gyulának, az MSZMP KB külügyi osztálya vezetőjének előadásában időszerű nemzetközi kérdésekről, majd Fodor István, az Országos Béketanács titkára ismertette a májusi béke- és barátsági hónap programját. Ezután Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára számolt be az OBT országos konferenciájának előkészületeiről, az ezzel kapcsolatos tennivalókról. Országgyűlési bizottságok előtt Külgazdasági helyzetünk Az országgyűlés kereslcedel-' mi, valamint terv- és költség- vetési bizottsága szerdán együttes ülést tartott, amelyen Török István külkereskedelmi államtitkár adott tájékoztatást külgazdasági helyzetünk elmúlt évi alakulásáról és áz 1984. évi teendőkről. Az államtitkár elmondta: 1983-ban az ország fizetőképességének megőrzéséhez a külkereskedelem jelentős áruforgalmi többlettel járult hozzá, annak ellenére, hogy mind a külső piaci feltételek, mind a belgazdasági folyamatok a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakultak. Az idei feladatokról szólva hangsúlyozta, hogy külgazdasági egyensúlyunk további javítása 1984-ben mind a szocialista, mind pedig a nem szocialista áruforgalomban a kivitel dinamikus növelését követeli meg. Feltétlenül szükséges a gazdaságszervező, piaci munka erőteljes fokozása, továbbá az, hogy termékeink színvonala, minősége a piaci igényekhez az eddigieknél jobban igazodjék. A vitában felszólalt többek között Novák Béla (Pest megye 16. vk.) képviselő, továbbá Szlamenicky István, a SZÖVOSZ elnöke. Az országgyűlési bizottságok együttes ülése az államtitkár tájékoztatóját egyhangúlag jóváhagyta. Kiváló vállalatok Pest megyében (Folytatás az 1. oldalról) országban a korábbi cementhiány, rugalmasan tudták kielégíteni a szezonálisan változó keresletet. Jelentősen csökkentették a tőkés importot, ugyanakkor növekedett a vállalat exportja. Az energiafelhasználási mutatók minden korábbinál kedvezőbben alakultak. S szerény mértékben sikerült túlteljesíteni a szociális tervet is. A továbbiakban rámutatott: ahhoz, hogy az idei pályázatukkal is sikert érjenek el, meg kell felelni a differenciált igényeknek mind minőségben, mind a csomagolásban. Be kell fejezni az energiaprogramot, valamennyi gyárban helyettesíteni kell a fűtőolajat más energiahordozóval. S tovább kell növelni a tőkés exportot, a kis tételű rendelések és a speciális igények kielégítésével. Végezetül arról beszélt, hogy készül a »agyvállalat hosszú távú stratégiai koncepciója, melynek legfontosabb célkitűzése a cementellátás egyenletességének biztosítása távlati szinten is. Az ünnepségen felszólalt dr. Faluvégi Lajos is. Hangsúlyozta. a kormányzat és a vállalatok gondjai közösek, s Csak együtt oldhatók meg. A továbbiakban arról szólt, miért érdemel különös elismerést a Cement- és Mészművek teljesítménye, miért értékesebb ma a siker. Mindenekelőtt, mert nehéz körülmények között — a kereslet jelentős csökkenése időszakában — kisebb létszámmal nagyobb termelési eredményt tudtak elérni. A jelen időszakban ezt a ritmust másutt is fel kell venni az országban — húzta alá. Példát mutatott a vállalat az energiatakarékosságban, a kedvezőbb kínálati helyzet megteremtésében. melyet számos kezdeményezéssel, ötlettel értek el. Sőt, arra is volt és van erejük, hogy stratégiai elképzeléseken gondolkodjanak. Ez utóbbi különösen fontos a Központi Bizottság legutóbbi ülésének határozata fényében. Az építőanyag ugyanis a gazdaság fejlesztésében olyan, mint az élelmezésben a kenyér. S a kenyérre, annak minőségére mindig különösen érzékeny volt a társadalom. — Ma a legfontosabb, hogy a gyártás technológiája megújuljon, teret nyerjenek a műszaki haladás eredményei. E tekintetben sok még az adósságunk. így nem titok, ha a közeljövőben, a hetedik ötéves terv folyamán a tervezés elsősorban azoknak a vállalatoknak juttat nagyobb anyagi lehetőségeket, melyek felkészültek a modern eljárások alkalmazására, az olcsóbb, jobb minőségű termékek előállítására. — Sokan emlegették — mondotta befejezésül —. hogy az elmúlt időszakban a kormányzat mind szigorúbb követelményeket támasztott a vállalatokkal szemben. Ezek a követelmények a várható fellendülés időszakában sem csökkennek, s az olyan eredménye1- vállalatok, mint a Cement- és Mészművek a nehéz évek során mesedződve még naayobb teljesítményekre lesznek kénesek. Nagy ez építőanyag-gyarlók felelőssége, hiszen a gyorsabban megvalósuló beruházások, a lakásépítőik megfelelő ellátása az egész lakosság hangulatát befolyásoló tényező. Ezután a Minisztertanács elnökhelyettese a résztvevők nagy tapsa közepette átadta az oklevelet a kollektívának. Majd dr. Kádár József Kiváló munkáért kitüntetéseket adott át a vállalatnak az ország különböző részében működő gyáraiban dolgozóknak. M. J. Az ágazat élvonalában a PIMÜ Tegnap vették át a Kiváló vállalat címet bizonyító oklevelet a Pest megyei Műanyagipari Vállalat solymári gyárában. Az immár 17. alkalommal megszerzett kitüntetést, ami egybeesik a vállalat fennállásának 25. évfordulójával, dr. Juhász Ádám, az Ipari Minisztérium államtitkára nyújtotta át Horváth Ferencnek, a PEMÜ vezérigazgatójának. Az államtitkár rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a Fest megyei vállalat szinte a semmiből nőtt óriás céggé, elkerülve a nagy beruházások hitelterheit. Jelenleg a PEMÜ termelési értéke eléri a 2,2 milliárd forintot és ma már az ágazat élvonalához tartozik. Dr. Juhász1 Adám arról is szólt, hogy a solymári üzem jól követi a piac igényeit, egyebek között a külföldi vállalatokkal való együttműködésben is úttörő szerepet tölt be. Horváth Ferenc, a Pest megyei Műanyagipari Vállalat vezérigazgatója arról a hatalmas útról adott tájékoztatást, amit a gyár az elmúlt 25 év alatt megtett. Mint megállapította, a PEMÜ-re jelenleg az új keresése és nem a nehézségekre való hivatkozás a jellemző. Az ünnepségen felszólalt Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, aki méltatta a vállalat eredményeit. Mint elmondta, sikereiket a bátor műszaki fejlesztésnek, a szocialista brigádmozgalom hatékony működésének is köszönhetik. Balogh László ezután átadta a megyei pártbizottság köszöntő levelét, amelyet Krasznai Lajos első titkár írt alá. Az ünnepség befejező aktusaként kitüntetéseket > nyújtottak át. Kiváló munkáért miniszteri elismerést kapott Kovács Károly főmérnök, Nagy Béla gépészeti gyárigazgató, Araszhegyi Ignác lakatos és Phander József hegesztő. Az eseményen jelen volt dr. Kocsó Illésné, a HVDSZ központi vezetőségének titkára, a körzetközpont pártbizottságának, valamint a KISZ Pest megyei Bizottságának képviselője. A szerződés próbája a gyakorlat A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának ülése Tegnap a megyeházán tartotta ülését a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága. A testület elsőként a soron következő tanácsülés előkészítésével foglalkozott. Ezt követően vitatta meg azt a tájékoztatót, mely Pest megye építőanyag-ellátásáról adott átfogó képét. A végrehajtó bizottság foglalkozott még azzal az előterjesztéssel, mely az év háza nívódíj adományozásának feltételeit összegzi, s jó- váhagyóan vette tudomásul azt a jelentést, mely a volt járási hivatalok épületeinek további hasznosítását taglalja. A fuvarosok felverik az árat, téglánként plusz egy forintot kémek Pest megyében a magánerős lakóházépítés — s így az egy lakosra jutó építőanyag-forgalom — számottevően meghaladja az országos átlagot. Ez az adatok egyik csoportja, ám a másik sem hagyható figyelmen kívül: a lakosság építőanyaggal való ellátása messze elmarad a kereslettől. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapvető építőanyagokból, így a falazáshoz szükséges téglából, a tetőfedéshez elengedhetetlen cserepekből, vagy a nyílászárókból, a vasbetongerendákból nemcsak a választék volt szegényes, hanem egyszerűen az, amit a telepek kínáltak kevésnek mutatkozott, ahhoz képest, amit az építkezők kerestek, amennyit vittek volna. Átmenetileg feliratkozott a hiánycikkek népes listájára a szigetelőanyagok családja, a burkolólapok, a faáruk többsége. A felsorolás persze nem teljes, hiszen aki építkezik, az meg is tudja toldani az itt elmondottakat. Pedig a Budapest környéki TÜZÉP Vállalat csak Pest megyében — nem számítva az ellátási területéhez tartozó Komárom és Nóg- rád megyét — már egy évvel ezelőtt, 1983-ban az iparhoz továbbított megrendeléseiben 5_,ezer 900 magánerős, illetve társasház építéséhez szükséges anyag igényét jelezte. Túl ezen, még a felújításokhoz, az üdülők ém'téséhez szükségesek is felkerültek a listára. Nem kell csupán a vállalat jelentésére támaszkodni ahhoz, hogy az ellátást minősítsük. — Bár ők is kritikusak, önkritikusak. — Ismert, hogy építkezésre alkalmas telket a területileg illetékes tanácsok kínáltak, adtak Pest megyében, s az építkezni szándékozók is könnyen jutottak hitelhez. Eme tények csak tovább növelték a feszültséget, mely az építőanyag forgalombahozata- lára illetékes telepeken nap. mint nap jelentkezett, lecsapódott. Ma sem jobb a helyzet. Pedig a megye építőanyaggal való ellátását az őr- bottyáni, majd a solymári új téglagyár üzembe helyezése, a tápiógyörgyei rekonstrukciója számottevően javította. Ugyanakkor a műanyag és a fa nyílászáró szerkezetekből is bővült a gyártók kapacitása. A tervezett 210 millió darab falazóanyag helyett 320 millió darabot hoz forgalomba a Budapest környéki TÜZÉP Vállalat. S egyúttal importból származó anyagok is kiegészítik azt a mennyiséget, amit kínálni tudnak az építkezőknek. Ennek ellenére számottevően nem javul az ellátás, nem csökken a kereslet. Ebbe még az is belejátszik, hogy az importból beszerzett falazóanyagok, illetve tetőfedők ára magasabb, mint amit a hazai ipar előállít. S ma sem tud a vállalat számottevő javulást ígérni az ellátásban. Azaz talán az elosztásban, hiszen a hiánycikknek számító építkezéshez szükséges anyagokat szinte csak elosztják. Mert a gyakorlatban nem él az anyag- biztosítási szerződés — legfeljebb hirdetik a TÜZÉP-ek! •— csak az előjegyzés. A gyakorlat, s nem utolsósorban a népi ellenőrök vizsgálatai is fehéren-feketén azt bizonyítják: a TÜZÉP telepei körül startra készen álló fuvarosok helyzeti előnyükkel élve, visszaélve szinte felvásárolják az építőanyagok egy részét. S dupla áron kínálják azokat: például fuvardíjat nem kérnek az általuk soron kívül szállított tégláért, mindössze téglánként plusz egy forintra tartanak számot. Így sikerül is felverniük esetenként egy-egy építkezés árát 30—40 százalékkal. Már négy évet számolnak rá az építkezések kivitelezésére A humánum szellőmében dolgoztak A biztosítás eszméje hazánkban meglehetősen fiatal keletű. Széchenyi István volt az elsők egyike, aki javasolta a szolgáltatás elterjesztését magyar földön, ötletét — külföldi példákra hivatkozva — azzal indokolta, hogy a biztosítás elsősorban nem nyereségérdekeltségű vállalkozás, hanem olyan szolgáltatás, ami megkönnyíti az emberek életét. Az elmúlt esztendei tevékenységek bizonysága szerint az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságának több mint 3Ö0 munkatársa ebben a szellemben dolgozik. Eredményeiket jellemzi, hogy a megyei igazgatóságok országos versenyében a második helyezést érdemelték ki, s megkapták a Kiváló igazgatóság címet. A kitüntető oklevelet Fekete Imréné, a Pénzügyminisztérium osztályvezető-helyettese és Takács Lászlóné, a KPVDSZ pénzintézeti titkárságának vezetője adta át dr. Török Antalnak, az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatósága vezetőjének. Az ünnepségen részt vett Beke András, az MSZMP Pest megyei Bizottságának alosztályvezetője. Felszólalt Tar Jenő, az Állami Biztosító ügyvezető igazgatója. A Pest megyei Biztosítási Intézet azzal érdemelte ki az elismerést — hangzott el az ünnepi beszédben —, hogy munkatársai igazi humánummal dolgoztak. Az úgynevezett kárfordulót — a káresettől számított kifizetést — nem egészen egy hétre csökkentették, új fiókokat, irodákat nyitottak kisebb településeken és üzemekben. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy Pest megyében a korábbinál sokkal többen kötöttek biztosítást. kétharmadát a termelékenység növelésével érték el. A költségvetési üzem azonban nemcsak a jövedelmezőségre figyel; mindig keresi az újat, felszínre hozva a kollektíva — kétkeziek és szellemi dolgozók — alkotókészségét. Az építőipari tevékenység mellett kommunális feladatokat is ellátnak: négy köztemetőt gondoznak. 200 állami lakást és intézményt kezelnek, és ők gondoskodnak a háztartási és ipari hulladék elszállításáról — mindezt példás eredmény- nyel. Jók között is legjobbak — mondotta Kovács István, aki az ÉVM és a HVDSZ nevében átadta a kiváló címmel járó oklevelet Vörös Ferenc üzemvezetőnek. Ezt követően Molnár István, a megyei pártbizottság munkatársa olvasta fel azt a levelet, amelyben Krasznai Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára köszöntötte a kollektívát. Ugyancsak elismerését fejezte ki a megyei tanács elnöke, dr. Mondok Pál is. akinek üdvözlő sorait Doszpod Béla, a megyei tanács vb osztályvezetője ismertette. Az ünnepség befejező részében az építőipari költségvetési üzem kiemelkedően dolgozó tagjai vehettek át jutalmakat. Eiüzem lett Jűk között is a i?g;ahhsk vcltak Másodízben érte el a Kiváló vállalat kitüntető címet a Dobás városi jogú nagyközségi tanács vb építőipari költségvetési üzeme. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen jelen volt Poszpod *lélu, a Pest megyei Tanács vb építési és vízügyi osztálya' ak vezetője. Molnár István, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese, valamint Kovács István, a HVDSZ központi vezetősége elnökségének tagja. A tizenöt éve alakult egység eredményeiről és . feladatairól Vörös Ferenc üzemvezető adott számot, kiemelve, hogy termelési értékük 1983-ban 18 millió forinttal volt nagyobb, mint az előző évben, és ennek Közel 24 százalékkal növekedett az előző évhez képest a Magyar Selyemipar Vállalat váci bélésszövőgyárának nyeresége Tőkésexport-értékesíté- sük 15, rubel elszámolású exportjuk 8 százalékkal nőtt — mondotta Somogyi László igazgató azon a vállalat ünnepségen, amelyen dr. Rédey Ottó. a Magyar Selyemipar Vállalat gazdasági igazgatója adta át a harmadszor elnyert Élüzem címmel járó emléklapot. Ám korántsem lebecsülendő^ az a feladat, ami a vállalatra hárul. Hiszen harminckilenc saját s az áfészek negyvenhat telepének ellátása mellett még hatvanhét magánkereskedőnek is biztosítania kellene az árut. S a magánkereskedőknél érdemes egy pillanatra megállni: a vitában fogalmazódott meg egyértelműen, hogy az .árakat nem ők verik fel, hanem a fuvarosok, a fuvarozók. Emiatt is célszerű lenne, ha a telepeken a TÜZÉP megállapodás, szerződés alapján — formája sokféle lehet — maga biztosítaná, kínálná a szállítás lehetőségét. Az anyagbiztosítási szerződés mellett, mely egyfajta gátja lenne a TÜZÉP-telepek háza táján sem ismeretien csúszópénzek kérésének, elfogadásának is. Persze ebben a belső ellenőrzés fokozása is nagyon hasznos segítőtársa lehet, s lesz is a vállalatnak. Ki hinné, hogy ennek ellenére a mérleg azt mutatja, hogy Pest megyében 13 ezer családi házhoz elegendő cserepet, hullámpalát, falazóanyagot adtak el, miközben 8 ezer otthon épült fel magánerőből. Miközben hiány az építőanyag. S hogy lelassul az építkezések üteme, azt az OTP adatai is jelzik, mégpedig a hitelek oldaláról. Korábban két év alatt épült fel Pest megyében egy családi ház, tavaly már az átfutási időt három évben jelölték meg, az idén pedig négy évet számolnak rá a kivitelezésre. Egy szó, mint száz: o lépéshátrány nőtt. Ezt igazolja az a tény is, hogy az OTP Pest megyei Igazgatósága négymilliárd forint építési hitelt adott ki, míg a TÜZÉP adatai szerint a vásárlások 2,1 milliárdot igazolnak vissza. Persze másutt, más telepeken is lehet, szabad vásárolni. Ennek ellenére ez az adat csak alátámasztja, hogy az anyaghiány miatt lelassultak az építkezések. Nem lenne érdektelen, értelmetlen, ha szakosított TÜZÉP- telepeket hívna életre a vállalat Pest megyében is. így sokszor egy megye- vagy országjárás költségeit takaríthatnák meg az építkezők. Az a rengeteg visszás helyzet, mely manapság a Budapest környéki TÜZÉP Vállalat munkájál kíséri, olykor nem is mindig igazságosan ahhoz kapcsolódik: összefügg az anyaghiánnyal. Ám a belső ellenőrzés fogyatékosságai, az áruismeret hiányosságai — melyek a helyettesítő áruk nem ismeretében jutnak nap mint nap kifejezésre! — nem írhatók az ipar számlájára, annak rovására. Itt, ezeken a pontokon lépni, változtatni magának a vállalatnak kell. Mist ahogy abban is, hogy az anyagbeszerzési lehetőségeit bővítse, szervezettebben gondoskodjon az áfészek, a magánkereskedők árúellátásáról, s az anyagbiztosítási szerződések propagálásával azok számát gyarapítsa, s szolgáltatásainak körét a nagyobb áruházaknál, illetve telepeknél az építtétőket segítve vezesse be, Az a sok-sok hozzászólás, a vita lényegében a segítő szándékot fejezte ki. Rámutatva azokra a pontokra, melyeket a maga hasznára, az ellátás javítására fordíthat a Budapest környéki TÜZÉP Vállalat. A közigazgatás korszerűsítése, átszervezése során hat járási hivatal épülete hasznosítható. Az elképzelések már körvonalazódtak. Cegléden a tervek szerint a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatósága s a Cegléd és Vidéke Kiskereskedelmi Vállalat kapnak otthont a volt járási hivatal épületében. Dabason a városi jogú nagyközségi tanács apparátusa, Gödöllőn a NEB, a polgári védelmi parancsnokság, az erdőfelügyelőség, a .városi tanács dolgozói foglalnák el. Monoron a városi jogú nagyközségi tanács apparátusa költözött át a hivatal épületébe, míg Nagykő tán a tanácsiak mellett a Vöröskereszt és a KÖJÁL is. Ráckevén és Szentendrén a tanács apparátusa, Vácott ugyancsak a közigazgatásban dolgozók foglalták el a volt járási hivatal épületét. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a korábbi hírek hamisak voltak vagy az azokban megfogalmazott elképzeléseket elvetették. Tény. hogy Dabason a nagyközségi tanács székházát s postaforgalmi szakközépiskola kollégiumává alakítják át. míg Monoron is jut hely a napközi otthonos iskola és zeneiskola kialakítására, Nagy- kátán pedig a falumúzeum és a szakköri foglalkozásoknak éppen megfelelő kistermek kialakítására találnak módot. Persze mindehhez pénz és nénz kell. Mint ahogy Ráckevén a felszabaduló épületrész egészségügy? célokra alkalmassá tételéhez vagy Szenten ekén uevancsak ilven hasznosításra, Vácott pedig az oktatás körülményeihez való idomulást mérlegeik. yarga Edit