Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-17 / 90. szám
fpvr • m6i£f] 1984. Április it, kedd A tamperei egyetem kórusának tagjai népviseletben szerepeltek Külföldi kórusok Pest megyében A zene összeköti a népeket Barátként, ismerősként Nem mondanak le a sikerről — Nagy jóindulattal szervezik meg ezeket a •programokat. Azt hiszem, az sem ártana, ha sűrűbben jöhetnénk össze és minél többen részt vennének. Nagyon sok hasznosítható ötletet, tapasztalatot meríthetünk ezekből a továbbképzésekből és természetesen az egymással folytatott beszélgetésekből is. Ezt a mait is a mi kérésünkre hozták össze. Igaz, mi nem ilyen nyelvészeti, retorikai előadást akartunk hallani, hanem valamit a fiatalok viselkedési szokásairól. Sajnos, a felkért előadó lemondta a programot. A másik téma gazdasági kérdésekkel foglalkozik, arra nagyon kíváncsi vagyok. Tulajdonképpen ezért is jöttem el. A zenebarátok legnagyobb örömére a hét végén vendégjárás volt Pest megyében, külföldi kórusok vendégszerepeltek a Duna két partján. Szombaton este Vácott a raj- na-pfalzi kóruskamagyok férfikara adott hangversenyt, vasárnap délelőtt Szentendrén a tamperei egyetem vegyeskara lépett fel. Tradíciók Az első koncertet a Vác és vidéke általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet rendezte a Madách Imre Művelődési Központban. Házigazdaként az Áfész és a városi ifjúsági kórus adta meg az alaphangot, egy Hasler és egy Bárdos mű előadásával. A fiatal dalosok fellépése mindig üde színfoltot jelent. Bogányi Tibor együttese kiegyenlített hangzásával, a szólamok pontos indításával, s biztos dallamformálással ezúttal is emlékezetessé tette bemutatkozásukat. A vendégek kórusa huszonnégy esztendeje alakult, s a rajna-pfalzi énekszövetség (NSZK) karaként működik. Tagjai számára a próbák érezhetően szakmai továbbképzést is jelentenek, hiszen — mint váci hangversenyükön bebizonyosodott — képzettségük révén bármelyikük is vezényli az együttest, a társak oda- adóan követik karnagyukat. Magyarországi szereplésükön hárman álltak a pulpitusra, mivel vezető karnagyuk, prof. Rudolf Desch betegsége miatt nem tarthatott velük. Szellemileg azonban érezhetően jelen volt: a száz tagú férfikar több művét is megszólaltatta. Az együttes a legteljesebb német tradíciók folytatója. Erőteljes fortéik érzelemmel telítődnek, s képesek leheletfinom pianókra is. Bár a nagy dinamikai hullámzás nem jellemző előadásukra, magával ragadó precizitásuk. Ritmuskészségük különösen figyelemre méltó. Szólistáik — Carola Ibald (szoprán), Philipp Cander (tenor), Jürgen Salzig és Alfons Eberhard (bariton) — képzett énekesek. Énekkultúrájuk nemcsak szerzett, adottságuk is meggyőző. Magyar nyelvű éneklésükkel (Bartók és Kodály feldolgozások) vastapsot arattak. Tegyük hozzá: megérdemelten, hiszen éppen a mondandót sikerült ótlényegíte- niük. Karl Vogt és Theo Fürst plasztikusan kísért, hasznosan szolgálta az együttes értékeinek bemutatását. Műhelyek Szentendrén a már hagyományos vasárnapi házimuzsika keretében három kórus, a tamperei egyetemi énekkar, a BKV Szabó Pál művelődési ház ifjúság vegyeskara és a helybéli városi és szövetkezeti kórus találkozott. Akárcsak a szombat esti hangversenyen, itt is megfogalmazódott a muzsika népeket összekötő ereje, a kórusok hídszerepé. Akik mindezt tehetséggel és őszintén, értelmi és érzelmi világuk teljes feltárásával akarják, azok sokat tesznek a nemzetek közötti barátságért. A BKV ifjúsági vegyeskara szép szövegmondásával, fegyel, mezett éneklésével tűnt ki. Karnagyaik — Timkó Gábor és Timkó Gáborné — tudatos együttesvezetése meggyőző és szimpatikus. Észrevehető ez a szemek összevillanásából, a dallamívek kezdéséből és befejezéséből. Alkalmankint egyetlen lélegzet volt a kórus — ennél nagyobb dicséretet nem mondhatunk róluk. Előadásukból egy spirituálé (Little David), egy-egy Schumann, Láng István és Bárdos Lajos mű megszólaltatása emelkedett ki. A Tamperéből érkezett vendégek változatos műsort adtak elő. Timkó Tamás és Timkó Tamásné a magyar zenei nevelési program részeként teljesíti küldetését északi rokonainknál--Lelkesítő, hogy mennyire követik az egyetemisták kézmozdulataik minden rezdülését. Ez az énekkari műhely valóban kultúrák találkozását jelenti: a régebbi és újabb korok zenéje, valamint a finn dallamkincs mellett a magyar karéneklés hagyományainak az elsajátítását is. Programjukból érdeklődést keltettek a finn szerzők művei. A helyi kórust Wolfné Kovács Zsuzsa és Kovács Lajos dirigálta. Egy-két bizonytalan belépéstől eltekintve (Viadana és Haydn mű) egységes benyomást keltettek. Amikor magukénak érzik a zenei anyagot, akkor önfeledten, felszabadultan 'énekelnek. Ennek szép példája volt Bárdos Lajos első népdalrapszódiájának előadása. Befejezésül a kórusok közö. sen énekelték Sibelius Finlandia és Kodály Jelige cí- ímű művét. Viták után Ürmössy László, § solymári SOS ifjúsági klub vezetője vélekedik így a szombaton Cegléden megrendezett klubvezetői továbbképzésről. A megyei klubtanács rendszeresen szervez hasonló találkozókat. Kiderül ez már abból is, ahogy az érkezőik barátként, régi jó ismerősként üdvözlik egymást. A megye százhúsz bejegyzett ifjúsági klubja közül harmincnegyvennek a vezetője jár el rendszeresen a továbbképzésekre. Többnyire ezek a legjobban működő klubok, valószínűleg pontosan ezért tudnak pezsgő klubéletet teremteni. Az ifjúsági klubokról egészen létjogosultságuk megkérdőjelezéséig dúltak a viták egy időben. A végső szót maguk a fiatalok mondták ki azzal, hogy ha jól-rosszul, de élnek a klubok. Az utóbbi években pedig némi fellendülés mutatkozik a mozgalomban, ami a különböző találkozók, továbbképzések és módszervásárok iránt megmutatkozó igényeken is lemérhető. Azért persze most. meg kell küzdeni a fiatalok gyakran egyoldalú érdeklődésével, esetenként á teljes közömbösséggel. Életet lehelni — Nálunk, Vecsésen nagyon hullámzó a klubélet — mondja Perjés Tamás, a József Attila ifjúsági klub vezetője —, az utóbbi időben nagyon visszaestünk, alig néhányon maradtunk. Pedig úgy három évvel ezelőtt sikerült behoznunk egy stabil társaságot a klubba, akik addig csak a parkban gyűltek össze és csapták agyon idejüket. Mostanra azonban elfogytak valahogy. Talán azáirt, mert egyre igényesebb programokat kezdtünk szervezni? Egy szintén régebbi kezdeményezéssel, a vecsési ifjúsági napok megszervezésével szeretnénk életet lehelni a halódó klubba. A május 18—20-ra tervezett háromnapos rendezvénysorozat valóban változatos és látványos szórakozást ígér a ve- csésieknek. Vetélkedőkkel, sportrendezvényekkel, koncertekkel és vetítésekkel szeretnék fölkelteni elsősorban a fiatalok érdeklődését. De meg- tárül-e vajon a befektetett energia? — Hát néha valóban szélmalomharcnak érezzük, amit csinálunk — mondja ismét Perjés Tamás. — De én optimista ember vágyóik, bízom benne, hogy sikerül valamit összehozni. Sajnos, nekünk a főváros vonzásával is számolnunk kell. Vecsés 24 ezer lakosának többsége Budapesten dolgozik vagy tanul, ott vannak a barátok és osztálytársak. És természetesen a számtalan szórakozási és kulturális lehetőség. Ezzel mi nem tudunk versenyezni. Én a műszaki egyetemen tanulok, ott igazán remek klubélet van, mégis azt mondom, szükség van az otthoni klubra, a helyi szórakozási lehetőségre. Ezért nem mondunk le a sikerről, mégha időnként kudarcot is vallunk. Miből fizessünk? A szombati továbbképzés az ilyen és hasonló jellegű gondok megbeszélésére is alkalmat adott. Még akkor is. ha ennek a találkozónak az elsődleges célja nem a tapasztalatok, módszerek cseréje volt. Bár lehet, hogy a részvevők szívesebben használták volna föl a lehetőséget ilyen vitára. A nyelvészeti előadás ugyanis — ha önmagában véve érdekes és jó is volt — nem kifejezetten segítette elő a klubvezetők munkáját. A klubok gazdasági lehetőségei iránt viszont annál inkább Hanjas vajj\ ( Fogalommá vált Szilágyi György Hányás vagy? című monológja. Attól kezdve, hogy a rádióban — Kálmán György remek előadásában — elhangzott az 1928- bap születettek keser-édes múltidézáse, Iépten-nyomon emlegetik. Ki csak így rikkant rá barátjára, ismerősére: hányás vagy?, ki pedig citál is belőle, mondván: mi, huszonnyolcasok megértjük egymást. Nem csoda hát, hogy ez a poént poénra halmozó, ám amúgy korképnek sem akármilyen írás a filmesek fantáziáját is megmozgatta, és Vajda Béla rendező jóvoltából a szöveg életre kelt. Mégpedig olyan sikerrel, hogy fesztiváldíjas mű kerekedett belőle: nemrég jutalmazták meg a kritikusok nemzetközi szervezetének díjával Lipcsében. Ezek után érthető, hogy a mozgóképre váltott remeklés egy kisebb levélözönt zúdított azok nyakába, akiknek a Hányás vagy?-hoz valamiféle közük Volt. Mint hírlik, igencsak vallomásos hozzászólások kerültek ki a tollak, illetőleg az , írógépek billentyűi alól. Hogy kik érezték szükségét a véleménynyilvánításnak? Nyilvánvaló, hogy éppen azok a bizon;/os huszonnyolcasok, akik kamaszként élték át a második világháborút, és ifjú legényekként vállaltak megbízatásokat, töltöttek be fontosnál fontosabb tisztségeket a felszabadulás után. Magyarán: a fényes szellők — és nem szelek, amint azt oly sokszor elírják — nemzedéke. Az az évjárat, amely mostanában készülne nyugdíjba, ha egyáltalán még alkalmazásban van, és nem vitte el az első, a második, a harmadik infarktus, vagy nem lett még osztályrésze a leszázalékolás. Dr. Hálák László szerkesztő és Borenich Péter riporter igen jó szimattal meglátta a témát ebben a levélözönben, és amint az az Emlékszel? című — Hányás vagy? után közvetlenül levetített — portré- csokrukból' kiderült, nemcsak egy forgatnivalóra bukkantak, érdeklődtek a résztvevők. Hiszen hol ne lenne gond, hogy miből fizessék az előadót, hogyan lehetne hozzájutni még egy magnetofonhoz? A pénzügyi kérdésekben kevésbé járatos klubvezetőknek sok támpontot adott az előadás. Megtudhatták, hogy a fenntartók mennyit és milyen formában kötelesek juttatni a kluboknak, s hogy maguk a fiatalok milyen kérésekkel, igényekkel állhatnak elő. A sok kérdés és tisztázatlan részlet azt sejteti, hogy még számos tennivaló akad, hogy ezek a közösségek megfelelő körülmények között dolgozhassanak. Elszigetelten Természetesen a játék, a szórakozás sem hiányzott e szombat programjából. A lehetőséget erre — amolyan bemutatkozásként — a házigazda Dózsa klub szolgáltatta. Tréfás vetélkedőt szerveztek a vendégeknek és föllépett a helyi amatőr dzsesszzenekaf is. Búcsúzóul Tóth Katalint, a ceglédi művelődési központ népművelőjét kértük meg, mondjon néhány szót a klubról. — A Dózsa immár tíz esztendeje működik, többi társához hasonló hullámzó intenzitással. Többnyire szakmunkástanulók látogatják, de vannak még szép számmal harminc felé járó tagok a korábbi törzsgárdából. Az aktív közönség létszáma általában 30 —50, az adott programtól függően. Jól működő klubnak tartom a Dózsát, legnagyobb bánatunk, hogy kicsit elszigetelődtünk. A város középiskoláiban levő klubokkal sajnos nem sikerült kapcsolatot teremtenünk. hanem afféle történelmi szondázást is megejtettek: néhány sors tükrében felelevenítették a szóban forgó generáció megpróbáltatásait. Sajnos egy lehetetlen időpontban — a munkából való hazatérés, az esti műsorra való felkészülés, órájában — és ráadásul a kettes csatornán tűntek fel a visszarévedők, így aztán nyilván csak kevesen ismerkedhettek meg velük. Velük, akik részben már kikényszerültek a mindennapi tevékenység sodrásából, részben pedig még közvetlen közelről figyelgetik: mit és hogyan produkálnak az utódok. Keveset mondunk, ha azt állítjuk: históriás könyvekbe illően tartalmas és izgalmas volt valamennyi megkérdezett mondóké ja. A közismert események úgy elevenedtek fel ajkaikon, hogy közben mindig érezni lehetett a közvetlen élmény parázslását. Noha semmiféle illusztrációt nem alkalmazott a tévések kis csapata, így is ott lüktetett a legvalóságosabb élet a felvételeken. Azon is, amelyen Vácról — egyebek között annak 1956-os eseményeiről, a csíkos ruhás rabok kiszabadulásáról — esett szó, és azon is, amely békésebb, de nem sokkal könnyebben átvészelhető időszakokat idézett meg. Hadd írjuk le köszönettel és elégedetten: tisztes vállalkozás és gratulálásra méltó eredmény volt ez az Emlékszel? Bárha megismételnék! Természetesen úgy, hogy előbb a Hányás vagy jönne, és csak utána a Hálák- és Borenich- féle interjúk sora. ISfflCtléS Ha már az ismétlésről esett szó, hadd nyugtázzuk elégedetten, hogy a Kőröst Csorna Sándor születésének kétszázadik évfordulójára készült — tartalmas, okos, nemesen érzelmes — emlékműsort hamarosan megújráz- zák. Nem tudni, azért-e, mert több lap kérte, de bárhogyan is van, csak hálásak lehetünk a műsorszerkesztőségnek ezért a gesztusért. Akácz László M. Zs. önfeledten énekeltek a rajna-pfalzi karnagyok Erdőst Agnes és Trencsényi Zoltán felvétele A kultúra átörökítése ** nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra szállt. Ez a megfoghatatlan szervező erő az emberiség fennmaradásának egyik legfontosabb feltétele volt. Ősi mozdulatok öröklődtek így, munkafolyamatok, történetek, énekek. Az emberek ragaszkodtak a megszokott mozdulatokhoz, munkafolyamatokhoz. Biztonságot, erőt adott. Ez nyújtotta a folytonosságot. Az élet, a szokások lassan csiszolódtak. Harmonikus kerek életet hoztak létre a lehetőség határain belül. Főleg a paraszti világban. Szoros kapcsolat a természettel, a munkával, az élet minden jelenségével. Természetes módon nőtt ki belőle a munkához, az ünnephez, a játékhoz, a hithez kapcsolódó kultúra: énekek, balladák, történetek. szokások, játékok. Atomizált világunk felbontotta ezt a rendet. A lehetőségek megnőttek. Eddig soha nem tapasztalt fejlődés indult meg a mezőgazdaságban, az iparban. Az Kultúra és hagyomány évszázadok óta összecsiszolódott emberi élet arányai megváltoztak. A korábbi harmónia felbomlott. Ez bizonyos fokig így természetes. Emberibb élet feltételei jöttek létre. De lassan magunk mögött hagyjuk az értékeit is. Nem csoda az, ha magunk előtt látunk egy olyan emberi sorsot, amely a felszabadulás előtt nincstelen paraszt volt, majd földet kapott, a tsz-be szerveződött, ipari munkás lett, bejáró, kétlaki. Az ilyen változást is elég feldolgoznia egy életnek, nem pedig ennek sorozatát. Érthető, hogy az anyagi értékeket igyekezett átmenteni és nem a sajátos kultúrájának kincseit. Ezeknek az értékeknek a megtartása saját magunknak, történelmünknek, nemzeti tudatunknak a megőrzését jelenti. Szegényebbek, gyökértelenebbek leszünk nélkülük. Kultúránk felépítésénél ezekből a hagyományokból kell kiindulnunk. Megőrizve és továbbfejlesztve azokat. Időszerűsége egyre sürgetőbb. A szükségszerűen szétrobbantott lassú forgású élet helyett most újat kell teremteni. Ezeken az alapokon. Lakótelepeken, üzemekben és falvakban is. JZ~ odály Zoltán szavai: „Népet csak egészben lehet megismerni. A nép dalát is csak az érti igazán, aki ismeri szokásait, ruházatát, ételét, építkezését, egész életét. És viszont. 1 Akármilyen részlettanulmány csonka marad, ha nem terjed ki figyelme a nép életének minden jelenségére. Csak így jutunk el végre olyan fokú nemzeti önismeretre, amely egyrészt kielégíti a tudomány igényeit, másrészt gyakorlati életünk formálására is kihat." Végh Károly M. Nagy Péter 1Tv-FIGYELŐÉ
