Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

Kész a takarmánytároló tJj takarmánytároló készült el Gödöllőn, a Lati Közös Válla­latnál, amely a laboratóriumi kísérletekre nevelt állatok spe­ciális takarmányát is előállítja. Képünkön: Fekete Zoltán és Hajdú Zoltán, a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat festői a tároló ajtóit festik. Hancsovszki János felvétele Országos döntők Eredményes gödöllőiek LUOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1984. Április i4„ szombat Szakmaközi bizottság Ä város fakóit szolgálják Befejeződtek a szakmunkás- tanulók idei szakmai és tan­tárgyi versenyeinek országos döntői, amelyeken a gödöllői 202-es Madách Imre Szakmun­kásképző Intézet tanulói szép eredményeket értek el. A tét nem csupán a győzelem és az erkölcsi siker volt, hiszen az első hat helyezett egyúttal megkapta szakmunkás-bizo­nyítványát. vagyis korábban szabadult fel. A vasipari szakrajzi döntőn a gödöllőiek közül Cseri Péter Körösi Csorna Sándornak a két keze sem volt elég ahhoz, hogy megszámolja, hány nyel­vet ismer, beszél. Ma az egye­temet. főiskolát elhagyók többsége' egyet sem tud hasz­nálni. Jónak nevezhető, ha a szakember egy. legfeljebb két világnyelvet megtanult. De hol vagyunk attól, hogy ez általá­nossá váljon! Amivel gazdálkodhatunk, azt sem árt karbantartani, sőt, bővíteni, a fejlődéshez igazí­tani kell a szókincset. E fel­ismerés szellemében tart a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium. 1981-től az állami nyelvvizsgával rendel­kező szakemberek számára évente szinten tartó, beszéd­készség-fejlesztő nyelvtanfo­lyamokat. Ebből az akcióból a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem sem marad ki. Május 21-tő! Az egyetemi hallgatók jó része ma már nem hallgató egyetemista. Ahelyett, hogy csendben végigülnék a féléve­ket a padokban, felmondanák a leckét a vizsgákon, vitatkoz­nak, javítani, jobbítani szán­dékoznak tanulási lehetősé­geiken. A valóság követel­ményeihez akarják igazítani a tananyagot, az elsajátítási módszereket. Többet igényel­nek maguktól és a tanároktól Nyilvánosság Egyben a hallgatói jogállást is tisztázni próbálják, hogy anyagi feltételeikben mind kisebbre csökkentsék veszte­ségeiket, hátránvukat azokkal szemben, akik nem tanulnak tovább, s akiknek kérésedét szinte lehetetlen a négv-hat évi tanulás után utolérniük Az ogvetemista-főiskolás réteg kezd tehát magára ta­lálni. De ehhez az is szüksé­geltetik, hogy megteremtsék a rétegnyilvánosságot amelyben feltárulhatnak a diákvilágban kialakuló érdekek, azok nyil­vánosan ütközhetnek, egyez­kedhetnek. Ez a nyilvánosság adna módot arra is, hogy sa­játos érdekeiket a társadalom megismerje. az első, Dósa László a máso­dik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Kollár Ferenc. A vas­ipari anyagismeret legjobbjá­nak Fekete Gábor bizonyult, tanára Szalai Károly. A szer­számkészítők versenyén Barta Antal harmadik helyezést ért el. Tanára Kollár Ferenc, ok­tatója Bakó András. A szoba­festők és mázolók között Ecse­ri István hatodik helyet ért el. Tanára Körösfői András, mes­tere édesapja, idősebb Ecseri István. június 1-ig Pest, Nógrád, He­ves, Bács-Kiskun megye ag­rárszakemberei számára szer­veznek itt tanfolyamot. Egy- egy csoportban az orosz, az angol, a német és a francia nyelvben mélyíthetik el tudá­sukat a jelentkezők. A MÉM szakoktatási és kutatási fő­osztálya felhívta a termelő­üzemek, vállalatok, intézmé­nyek vezetőit, hogy az eddig tapasztaltaknál nagyobb mér­tékben igyekezzenek kihasz­nálni a tanfolyamok nyújtot­ta lehetőségeket. A tanfolyam kezdete előtt három hétig le­het jelentkezni. Autóvásár Autóvásárt tartanak Aszó­don április 15-én, vasárnap a Kondoros téren. Mind több fóruma van a fiatalság e törekvő, a viszo­nyaikat változtatni kívánó ré­tegének. Például a Köz­ponti Bizottságának Egyetemi és Főiskolai Tanácsa vagy a Budapesti Universitas Bi­zottság. Az előző az ország valamennyi felsőoktatási in­tézményének diákságát igyek­szik képviselni, az utóbbi a fővárosi hallgatóságot szervezi közös cselekvésre. Az ifjúsági parlamentek az utóbbi időszakban nem az unalmas fórumok színterei ezekben az intézményekben. Különösen jól példázta ezt a tavaly novemberben Gödöllőn megrendezett országos alága- zati ifjúsági parlament mun­kája. Azóta ezek a fiatalok, ha Gödöllő nevét hallják, az Agrártudományi Egyetemen eltöltött munkás nappalok és éjszakák színtoróre, légkörére gondolnak. feladatterv Itt vitatták meg a Művelő­dési Minisztériumnak a felső- oktatás fejlesztéséről szóló ja­vaslatát. Az emlékezetes dön­tés: reformkoncepciót akkor is szükséges kidolgozni, ha megvalósításának ma ninese­Három évvel ezelőtt, 1981- ben alakult újjá a városi szakmaközi bizottság Gödöl­lőn. A 13 tagú testületbe a vállalatok, intézmények álta­lában szakszervezeti bizottsá­gi tagokat, megbízható, tettre- kész embereket küldtek. Mun­katerv szerint tevékenyked­nek a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa és a városi pártbizottság irányításával. Eddig 16 üzemben tartottak kihelyezett értekezleteket, de ezt a módszert azután is foly­tatni kívánják, hogy most he­lyiséghez jutottak. Ily módon valamennyi gödöllői céghez eljutnak. A legutóbbi értekezletre is­mét új helyen, az Agrártudo­mányi Egyetem Tangazdasá­gának központjában került sor. Meghívást kaptak erre a helyi vállalatok, intézmények szakszervezeti titkárai, vala­mint megyei és városi vendé­gek. Először a szakmaközi bi­zottság titkára, Tamási László számolt be az igen sokrétű múlt évi munkáról. A bizottság a város lakói­nak érdekében dolgozik. Ki­emelkedő feladata a város- fejlesztési célok támogatása, propagálása, a lakossági ötle­tek felkarolása. Cselekvő kép­viselettel vannak jelen a, vá­rosi lakáselosztó s a városi rehabilitációs bizottságban, valamint a fogyasztók taná­csában. Irányítják a jelenleg 16 társadalmi ellenőr munka- ját. f_ . Hatvan ellenőrzés Tavaly a népi ellenőrző bi­zottság, a városi tanács ke­reskedelmi osztálya és a rend­őrség segítségével hatvan el­lenőrzést tartottak. Oktatják és szakosítják is a paragrafu­sok megtartását figyelőket, például ruházati, TÜZÉF, vas- és műszaki ágazatra. Felméréseket végeztek az ellátás, a szolgáltatások, a közlekedés, a szociális ottho­nok, az idős korúak helyzeté­ről, a közbiztonság alakulásá­ról. ötezer hajlott korú körül­ményeit vizsgálták, több kör­nyezettanulmányt készítettek. nek meg a feltételei, mert rendszerbe foglalná a folya­matos korszerűsítési lépése- sek, egyúttal lehetőséget adna gyors döntésekre a feltételek módosulása esetén. A gödöllői fórum után a KISZ KB Egyetemi és Főisko­lai Tanácsa újra megvitatta a minisztérium átdolgozott anyagát. A Minisztertanács ülése végül feladattervet foga­dott el a felsőoktatás fejlesz­tésére, a minisztérium kon­cepcióját pedig munkaok­mányként kezeli. Rétegek Megkezdődött tehát a szak­ági fejlesztési tervek kidolgo­zása A hallgatók úgy vélik, hogy a munkának ebben . a szakaszában is sokat tehetnek érdekeik érvényesítéséért. Az egyetemeken elkészített terve­zetekre támaszkodva dolgozza ki a minisztérium a kormány elé kerülő új javaslatot. Minden bizonnyal az agrár­egyetemi tapasztalatokról is szó lesz ma a KISZ Gödöllő városi küldöttértekezletén. A teljes ülés után rétegtanács­kozásokon zajlik majd a mun­ka, többek között mezőgazda- sáai-agráregyetemi szekció­ban. B. G. Javaslatokkal fordultak a nyugdíjintézethez, s eredmé­nyeket értek el a rászorulók megsegítésében. Brigádokat kértek fel a szociális otthonok támogatására, patronálására. Idős embereket ugyanakkor társadalmi munkáha vontak be. Elismerés Részt vettek a balesetveszé­lyek, a munkavédelmi hiá­nyosságok feltérképezésében. Jó a kapcsolatuk a népfront- bizottsággal, képviseltetik egy­mást az értekezleteken, kerü­lik a párhuzamosságokat. A sportfelügyelőség versenyeihez rendszeresen adják nevüket, munkájukat, pénzüket. Sokat elmond e felsorolás után a szakmaközi bizottság összeté­teléről, munkájáról az a tény is, hogy hat tagja társadalmi munkáért különböző elisme­rést kapott már. Gödöllő, művelődési köz­pont: Városi kulturális seregszem­le. 9 órakor. Természettudományos nap a Török Ignác Gimnázium tanulói részére, Hyeronimus Bosch festészete és a szem. Vendég: dr. Baranyi Miklós orvos, 10 órakor. Rend a káoszban. Előadó: Gnädig Péter atomfizikus, 13 órakor Húsipari termékbemutató és vásár, 10 órakor. Stúdiómozi. Bergman Érin­A vállalatok szakszervezeti bizottságaival a lehetségesnél és szükségesnél gyengébb a kapcsolat. Ezt hozzászólásban is a hiányosságok közé sorol­ták. Jobban kellene a szak­maközi bizottságnak a város vezetése elé tárnia a vállala­tok, üzemék szervezett dolgo­zóinak problémáit. Mindezek ellenére, a huszonöt Pest me­gyei szakmaközi bizottságból talán a gödöllői a legeredmé­nyesebb munkát végző. Tőmondatokban Elhangzott, hogy bár a be­számolóban csak tőmondatok szóltak a sportszervezésben való segédkezésről, ez igen sok munkát igényel. Az idős korosztályok körülményeinek vizsgálata csak akkor értékes, ha a felismeréseket tett kö­veti. Ügy tűnik, hogy ez Gö­döllőn így történik. Balázs Gusztáv tés, svéd—amerikai film, ké­szült 1971-ben, 19 órakor. Ca- sinó, 20 órakor. Na És klub: Tavaszi pop­rock panoráma. Vendég: Se­bők János, A Világ Ifjúsága című lap munkatársa, 18 óra­kor. Bari Károly költő kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig Vácszcntlászló, művelődési ház: Jó estét kívánok! Népdal- és nótaest. Közreműködik: ifj. Sánta Ferenc zenekara. 19 órakor. a Szombati jegyzeta Eminens Aki elfárad az aszódi múzeumba, láthatja az egykori osztálykönyvet, amelyben Petrovics Sándor neve után csupa nagy E so­rakozik. Vagyis nagy emi­nens. Koren tanár úr azok­nak adott ilyen kitüntető osztályzatot, akik valóban kitűntek. Három évig járt az aszódi gimnáziumba Petőfi Sándor, s mindvégig csupa jelest és kitűnőt ér­demelt ki tudásával és — szorgalmával. Mivelhogy szorgalmas is volt. Korén később, amikor hajdani ta­nítványa már híressé vált, ilyeneket írt róla: ...szor­galom, képzettség és sze­rény magatartás tekintete­ben akkori tanítványaim közt példaképül szolgált. Ez esetben nem foghat­juk rá a megszépítő múlt­ra a sorokat, hiszen az is­kolai anyakönyv máig őr­zi a tanítványok osztályza­tait. Tizenhárom-tizenhat éves korában még Petőfi sem volt az, akivé később lett. De hogy azzá lett, azt nem csupán rendkívüli ké­pességeinek, tehetségének, zsenijének köszönheti, ha­nem a szorgalmas tanulás­nak, a tudás, a műveltség kitartó gyűjtésének. Tudás­vágyát, érdeklődésének ter­jedelmét az iskolában köl­csönzött könyvek is jelzik. Történelmi, földrajzi, filo­zófiai, latin és német nyel­vű művek szerepeltek a kölcsönzött kötetek listáján. Iskolai tanulmányainkból valamennyien ismerjük az Okatoátia című verset. Búvárkodó irodalomtörté­nészek kiderítették, a szó nem csinált. Abban a több kötetes műben bukkantak rá, amelyet ugyancsak aszódi éveiben olvasott a költő. Valljuk be, néha-néha sóhajtva irigykedünk, ha a televízióban, a rádióban, másutt értesülünk valamely hírességről. Milyen jó le­het annak, véljük, aki ilyen képességekkel születik. Szó se róla, a tehetség vagy megadatik, vagy nem. Idáig érve az írásban vettem észre, hogy a költé­szet napja van. S felrém- lett, hogy akinek születési évfordulóján ünnepeljük a költészetet, abból sem hiányzott a szorgalom, a tudásvágy. Ha nem lett volna meg benne, ha nem tanul, iskolában és azon kívül, mit ért volna termé­szettől kapott adottsága. Meghaladni valamit, újat mondani, alkotni lehet-e úgy, hogy nem ismerjük a meghaladandót, a régit? A szorgalom értékéről és értelméről töprengve azért is jók a költői példák, mert őket rendszerint nem a rendszeres, kitartó, szívós, napról napra ismétlődő ta­nulással, a szorgos apró­munkával azonosítják, ha­nem a lobogással, szerte­lenséggel, a kötöttségek szétfeszítésével. Költö is sokféle akad persze. Lobo­gók és csendesen szemlélő­dök, formabontók és for- materemtők, a nagy, szen­vedélyes érzéseket meg- éneklők és a lélek finom rezdüléseit felszínre hozók. Ám sem a lobogók, sem a halk szavúak nem az Uj­júkból szopják a tudo­mányt. Hétköznapi embernek, szerény képességű lénynek kétségtelenül talányos, hogy olyan rapid életűek, mint Petőfi vagy József Attila honyan halmozhatott fel akkora tudást, miképpen tudott annyi mindent meg­tanulni. olyan sokat elol­vasni. Ehhez szolgálhat ma­gyarázatul a rendkívüli ké­pesség. Amit nekünk na­pokig, hetekig kell tanul­nunk, arra nekik elegen­dők órák, napok. Ezen nem lehet változ­tatni, ebben követhetetle­nek Abban azonban követ­hetők, hogy amiként ők rendkívüli képességeiket teljes mértékben kiaknáz­ták használjuk ki mi is szerényebb tehetségünket. Szorgalommal naponta is­métlődő tanulással. Kör Pá! ISSN lus-i&fl JOödöüöl Hírlap) Agrártudományi Egyetem A nyelvkarbantartás hetei Ma városa kEiláöflérfekezief Tanulni, képviselni, cselekedni Anyakönyvi hírekh Házasságot kötött: Bukovics Lajos és Balcsók Mária; Ra­dies Gábor és Búzás Éva; dr. Steinmetz István és Gáspár Zsuzsanna; Sárközi István Ot­tó és Pleizer Mária; Szelba István Vilmos és Nagy Ma­rianna. Elhunyt: Homoki Lászlóné Schneider Anna, Gödöllő, Já­nos utca 12.; Lévay Károly, Gödöllő, Stromfeld Aurél sé­tány 4.: dr. Varga Károly, Gö­döllő, Nyisztor György tér 4/c.; Kocsárdi Lajosné Mihály Luj­za, Gödöllő, Dobó Katalin u. 6.; Erczy Tivadar, Gödöllő, Stromfeld Aurél sétány 10.; Czinege Erzsébet, Gödöllő, Ró­nai Dezső u. 28.; Juhász Jó­zsef, Gödöllő, Balassi Bálint Elmúlt egy évtized Már egy évtized telt el azóta, hogy két sportember­ben megfogalmazódott a gon­dolat: városi kispályás labda­rúgó-bajnokságot kellene ren­dezni. Nádas Lajos és Kovács Tibor volt az elképzelés gaz­dája. 1974 májusában 14 csa­pat nevezésével indult az el­ső bajnoki idény. Most a há­rom osztályban 34 csapat küzd! Ez kettővel kevesebb, mint tavaly volt, ugyanis visszalé­pett a harmadosztályban' sze­replő REAGGE és TIGÁZ. Az István köz csapata a Ganz Technika névet vette fel, a hajdani járási hivatal pedig Városi Tanács néven folytatja Eredmények. I. osztály: Gelka—Topi 3-0, Erdőgazda ság—Ganz SZB 2-4, Szada— Gépgyár SZB 0-2, Barátság— HTÜ 4-1. II. osztály. AB—Zöldért 0-5, Városi Tanács—Ganz Techni­ka 2-2, Híradótechnika—Épí­tőipar 5-2. Tangazdaság— A nap kulturális programja u. 1.; Kis Kálmán, Gödöllő, Palotakert; Herbai József, Gö­döllő, Mező Imre utca 4.; Ko­vács Pálné Lucsányi Margit, Gödöllő, Peres utca 6.; Csákó Sándor, Gödöllő, Ady Endre sétány 56.; Balog József, Gö­döllő, Gárdonyi Géza utca 17.; Bán Lajosné Szabó Mária, Gödöllő, Radnóti Miklós utca 2.; Bórái János né Héjjá Mária, Gödöllő, Bethlen Gábor utca 16.; Seres Jánosné Benkő Ro­zália, Gödöllő, Antalhegyi út 30.; Kovács Imréné Halász Aranka Erzsébet, Gödöllő, Vil­lanytelep utca 11.; Tatár Jó­zsef, Gödöllő, Lovarda utca 30.; Ferenczy Pálné Bolváry Ilona, Gödöllő, János utca 9.; Sári Jánosné Gödör Julianna, Gödöllő, Blaha Lujza utca 53. KIOSZ 1-5. GÖV1SZ— MÉMMI 2-3. A harmadosztályban nincs teljes eredménylista. A bajnokság állása: I. OSZTÁLY 1. Gépgyár SzB 13 10 — S 46:24 20 2. Viktória 12 8 1 3 37:18 17 3. HTÜ 11 I 11 41:37 17 4. Barátság 13 8 2 3 50:27 16 5. ÁFÉSZ I. 12 6 2 4 28:26 14 6. TOPI 13 6 1 6 29:31 13 7. Veresegyház 12 6 1 5 24:27 13 8. ATE 12 5 1 6 42:35 11 9. Ganz SzB 13 4 1 8 43:65 9 10. GELKA 13 4 1 8 33:46 7 11. Szada 13 2 2 9 26:40 6 12. Erdőgazdaság 13 2 1 10 32:55 5 II. OSZTÁLY 1. KIOSZ 13 11 — 2 44:19 22 2. Gépgyár II. 12 9 1 2 34:16 19 3. ÁB 13 6 3 4 30:23 15 4. MÉMMI 13 6 1 6 32:23 13 5. Tangazdaság 13 6 — 7 35:29 12 6. Ganz Techn. 13 4 4 5 21:26 12 7. V. Tanács 13 4 4 5 21:26 )2 8. Fénv 13 7 1 4 41 :25 11 9. GOVISZ 13 5 1 7 33:35 11 10. ZÖLDÉRT 13 5 — 8 23:40 10 11. Építőipar 13 3 1 8 31:63 7 12. Híradótechn 13 2 2 9 29:49 6 A Barátság és a Gelka csa­patától 2—2, a Fény együttes­től négy büntetőpont levonva. Cs. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom