Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-24 / 71. szám

r -'v r» . ^ á'- ../<:•-a. m , < V-, ,*' ,;<•; j , •. meyyei Uirlap |CS4/::u?I Autósportról az IPV Knpa *81 Hegyi verseny ürügyén Egyszer minden helyszín első Ma rendezik a Pilisben, a Panoráma úton az idei országos autós hegyi bajnokság idénynyitó futamát. Ebből az alkalomból beszélgettünk Mar­gó Györggyel, a Váci Autójavító Kisvállalat autóssza>kosztá;yának tech­nikai vezetőjével, aki civilben az említett cég igazgatója. Ezenkívül mint régi autóversenyző — 1974 és 1980 között a budapesti Volán SC- nél hajtott — a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség, a MAMSZ mű­szaki bizottsága autós szakágának vezetője. 1984. MÁRCIUS 24. Barcelonában Sakk-Oscarok Barcelonában nyilvánosság­ra hozták a Nemzetközi Sport- újságíró Szövetség sakk szek­ciójában tömörülő — 37 orszá­got képviselő — 116 szakíró szavazásának eredményét. Ta­valy elért eredményeivel sakk Oscar-díjat a férfiaknál a szovjet Garri Kaszparov érde­melte ki. A nők mezőnyében a nemzetközi sajtó munkatár­sai a svéd Pia Cramlingot kiáltották ki az elmúlt év leg­jobbjának. ő eddig még nem vett részt a női sakkvilágbaj- nok-jelöltek vetélkedésében. 9 Közismert, hogy a Váci Autójavító Kisvállalat az egyik szervezője a mai versenynek, miért jó egy ilyen cégnek ek­kora fába vágnia fejszéjét? — kérdeztük az egyik leglelke­sebb szervezőt. Margó Györ­gyöt. — Fogalmazhatnék röviden, s akkor azt mondanám a rek­lámért. Ám nem árt egy kissé jobban körüljárni a kérdést. A múlt év eleje óta vagyunk ön­állók, s bár már azt megelő­zően is voltak autóversenyzői az Afit váci kirendeltségének, mégis megmozgatták a sport­kört is az új vállalat új lehe­tőségei- Hangsúlyozni szeret­ném, hogy szigorúan önköltsé­ges alapon működik a szakosz­tály, nem költjük erre a vál­lalat pénzét. Tizenkét ver­senyzőnk van, s eddig rallye II-ben és I-ben szerepeltünk. Fair play Átadták a díjakat Pénteken délután a MUOSZ székházában adták át az idei sportszerűségi díjakat. Az OTSH főosztályvezető­je elmondta, hogy a Fair Play-díjak odaítéléséről 1984- ben 17. alkalommal döntött az erre a célra alakult tes­tület. A testület vezetője, dr. Kamuti Jenő rövid beszé­dében kitért arra: a mai, eredményeket, győzelmet min­denáron hajszoló szemlélet és magatartás egyre nehe­zebbé teszi a fair play szellem létezését a sportpályá­kon, hiszen — csakúgy, mint az élet más területein — a „cél szentesíti az eszközt” baljós, káros felfogása ural­kodik. A sportszerűségi díjat hárman kapták az idén. SZABÓ GYÖRGY, a Tatabánya már visszavonult, egykori kiváló labdarúgója, aki 512 NB I-es bajnoki ta­lálkozón és egy válogatott mérkőzésen szerepelt, ritka szép pályafutása során mindvégig sportszerű eszközök­kel harcolt az ellenféllel. NÉMETH ANNA, a BSE teniszezője tavaly télen Varsóban szerepelt, s egy téves mérkőzéskiírás miatt erőpróba nélkül jutott volna túl lengyel ellenfelén, A mérkőzésre önhibáján kívül később érkezett lengyel te­niszezőnő elkeseredettségét látva azonnal felajánlotta: játsszák le ezt a mérkőzést. Németh győzött, de túl hosszú időt vett igénybe ez a találkozó, így az elődöntő­re nem tudta kellően kipihenni magát, s veszített. BÉTÁK IMRE, a Vasas sífutóinak edzője a tavalyi felnőtt országos bajnokság női ~ 10 km-es távja esemé­nyei kapcsán érdemelt ki elismerést. Történt ugyanis, hogy Béták tanítványát, a felnőtt korú özse Ágúest két junior korú, Galbács és Bozsik is megelőzte. A szabá­lyok lehetőséget nyújtottak volna' óvásra, hiszen a két fiatal csak egy más, az ő korosztályuk részére kiírt fu­tamban versenghetett volna. A szakvezető nem ezt tet­te. Sőt! A piros-kék klub tiszteletdíját személyesen adta át a győztes Galbácsnak. Külön szólnék Ferjáncz Atti­láról, akivel sokat nyert a sportkör, hiszen személyében egy olyan nemzetközileg is el­ismert menő fémjelzi a Váci Autójavító Kisvállalatot, aki ha csak tapasztalatait adja át sporttársainak már azzal is so­kat tett értük. Ö azonban töb­bet vállal, s többet is tesz. Visszatérve a miérthez, meg­győződésem, hogy az autó­sportot elsősorban az autó­ipari cégeknek kellene favori­zálniuk, mert ez visszahat alaptevékenységükre. Mi ilyen cégnek tartjuk magunkat, s van néhány megszállott mun­katársam, aki él-hal ezért a remek sportért. Miért van számunkra reklámértéke en­nek a versenynek? A mi vál­lalatunk csak személyautót ja­vít, megrendelőink a lakosság köréből keresnek meg minket, s bár van egy törzsközönsé­günk, szívesen bővítenénk to­vább ezek körét. Jó, ha éppen az átlagautós, a versenyek né­zői szeme előtt vagyunk, jó, ha sikereink nyomán megta­nulják a vállalat nevét, talán felkeresik és igénybe veszik szolgáltatásainkat. © Azért a verseny anyagi sikere sem lehet közömbös a mai gazdasági viszonyok kö­zepette. Mit vár ezen a téren? — Így igaz, de el kell mon­danom, hogy örülnénk, ha idén sikerülne nullszaldós eredményt elérni, azaz, ha legalább nem lenne ráfizetés ennék a versenynek a rende­zése. Reméljük, jól sikerül minden és még éveken keresz­tül rendezhetnénk meg újra és újra a pilisi futamot. Azok a versenyek már bizonyára anyagi sikereket is hoznának, nem úgy, mint egy olyan, ami­ről még nincsenek tapasztala­tok, ami első a maga nemé­ben. Azt tervezzük, hogy jö­vőre már nemzetközivé lehet­ne szélesíteni a versenyt, s az csak természetes, hogy minél több nagy név szerepel a rajt­listán. annál'több érdeklődőre számíthatunk, tálán nefhcsak hazaiakra. Társrendezőnk, az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, a tavaszi fesz­tivál házigazdája szeretné ösz- szekapcsolni a két eseményt, mert nem kizárt, hogy aki nappal egy autóverseny izgal­mait élvezi, az este egy hang­verseny dallamain oldódik fel szívesen. 6 Térjünk vissza a ver­senyhez! Mik a feltételek, hogy jól sikerüljön a mai idény­nyitó? — Vannak előrelátható té­nyezők és olyanok amire nem lehet előre számítani. Hatvan­hét rendező és hetven rendőr segítségével igyekszünk bizto­sítani a kulturált körülménye­ket. Ötven versenybírót kér­tünk fel közreműködésre, so­raikban oiyan nagy tapaszta- latú bírákat, mint Ruszkai Gyulát, a vezetőbírót, aki a miskolci versenyeken szerzett hatalmas rutint, vagy Páncsics Zoltánt Pécsről. A technikai felügyelő Nagy B. Jenő lesz, szintén a pécsi verseny állan­dó közreműködője. Amit nem lehet előre látni, az időjárás. Bár nem érdektelen sport­szempontból egy esős futam, mégis kevesebb néző várható, mintha verőfényes igazi tava- szias lenne az idő, úgy tudom, több mint negyvenezer jegy gazdára talált így is. 9 Megnyeri a Váci Autója­vító Kisvállalat autósszakosz­tálya a csapatversenyt? — Nem valószínű, de meg­próbáljuk. A pécsi vagy buda­pesti Volánnak, vagy a Kül­ker SC-nek nagyobb esélye van, de nem adjuk fel. Egy- egy csapat öt versenyzőből áll, s az első három eredményét számítják be. Ez a pálya na­gyon gyors, úgy nevezzük, két­perces, itt egy egészen aprócs­ka hiba négy-öt hellyel hát­rébb vethet valakit. Bízunk Kotán Lászlóban, aki tavaly kategóriabajnok volt és a sok év után a hegyre visszatérő Ferjáncz Attilában. 9 Apropó, Ferjáncz Attila. Mit várnak tőle, ön szerint mire lesz képes a népszerű rally e-ász? — Nem ő a favorit. Véle­ményem szerint vannak az övénél gyorsabb kocsik a me­zőnyben, de nincs jobb ver- sényző — mondta befejezésül Margó György. Roóz Péter Tornászok Nagykőrösön Középiskolás fokon öt megyéből 26 intézmény (Pest megyéből 6) fiataljai jutottak el Nagykőrösre, az 1983/84-es tanévi középiskolás tornászbajnokság egyik területi döntőjére. Fiúk A-kategóriás csapatversenyben (4 induló): 3. Szentendrei Ferences Gimnázium 249,8, 4. Nagykőrösi 224-es Szakmunkásképző 237,3 pont­tal. B-kategóriás egyéni összetettben (10): 4. Sinkó János (Nk. Szak­munkásképző) 104,65, 10. Oskán Farkas (Szentendrei Ferences) 94.7 pont. C-kategóriás csapatversenyben (9): 7. Nagykőrösi Élelmiszeripari Szakközépiskola 256,65, 8. Szent­endrei Ferences Gimnázium 254,3 ponttal. Lányok A-kategória, csapatban (6): 4. Aszódi Gimnázium 170,3, 5. Ceglé­di Gimnázium 170,2 pont. (Egyé­niben: 7. Petrik Erika 70, 9. Ran- dos Gabriella 68,4.) B-kategória, egyéni összetettben (14): 10. Pető Mónika 66,9, 11. Sá- ghi Tünde 65,1 pont (mind Ceglédi Gimnázium). C-kategória, csapatban (10): 3. Nagykőrösi Élelmiszeripari Szak- középiskola 174,3, 6. Nagykőrösi Gimnázium 171,4 ponttal. Megyénkből egyedül a körösi Sinkó János jutott az országos dön­tőbe. s. z. A szép vonalú ezüst Forma Easter kocsiban Oroszlán László, a Székes- fehérvári Ikarus versenyzője fogja felvenni a küzdelmet a konkurren- ciával. Civilben ő is Pest megyei, hiszen a megyei tanács közlekedési osztályán dolgozik. Arra a kérdésre, hogy mit vár ma magától és az áramvonalas idomok alá rejtett Lada 1300-astól, így válaszolt: — Még nem próbálhattam ki ezt a vadonatúj kocsit. Össze kell szokniuk az alkatrészeknek is, s nekem is a kocsival. Igyekezni fogunk. — Végül e fotó kedvéért kitoltuk a kocsit a dunakeszi Ferjáncz-farm udvarára, hogy azok is megcsodálhassák, akik nem jönnek el a versenyre.. A szerző felvétele («ödün a Fehér Akác Kezdődik a futóhét Ma kezdődik és április 3-ig tart az immár harmadszor sorra kerülő Megyénk körül megyünk körül futóakció. Mint már beszámoltunk, egy kis csoport teszi meg a 475 km-es útvonalat, s a községekben, vá­rosokban mindenütt csatlakoz­nak hozzájuk a testedzésre, felüdülésre vágyók. Szeretnék a tavalyi tízezeres létszámot legalább 15 ezerre növelni. A vasárnapi esemény egyben szupermaratoni is, 75 km vár a résztvevőkre. A labdarúgó területi bajnok­ság Duna-csoport fában két mérkőzésen Pest megyeiek mérkőznek egymással. A me­gyei I. osztály programjából a Göd—Dabasi Fehér Akác SE találkozó emelkedik ki első­sorban. ősszel gólzáporos ta­lálkozón 8-7-es gödi siker szü­letett. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Fér­fiak. Délép SC—Ceglédi Vasutas (Szeged, 11), Égszöv Medosz— MÉMTE (Kiskunlacháza, Petőfi Művelődési Ház, 11). Megyei minősítő verseny (Göd, Kilián György Általános Iskola, 9.30). KÉZILABDA. Megyei női MNK- selejtező mérkőzés. Vecsési Feri­hegy SE—Csepel Autó (14). LABDARÚGÁS. NB I. Vasas— Csepel, Haladás—Videoton, Szege­di EOL—Pécs, MTK-VM—Nyíregy­háza (15), Ferencváros—Tatabánya, Rába ETO—Bp. Honvéd (17.30). Megyei bajnokság. I. osztály. So­roksári VOSE—Tápiószentmárton (15, Kerényi), Göd—Dabasi Fehér Akác SE (Horváth G., 15). II. osztály. A-csoport. Nagykő­rös—Kakucs (15, Sőmen). B-cso- port. Diósd—Perbál (15, Széki), Esze Tamás SE—Szigethalom (15, Toldi). RÖPLABDA. NB II. Férfiak. Gö­döllői SC—K. Lombik (14), Ganz- MÁVAG—Ráckevei Aranykalász (Cserkesz utca, 15). Nők. Esztergomi Medicor—Duna- varsány (10), VOR SK—Dabas (XIX. Eötvös u., 10), Gödöllői SC— TFSE (11). SAKK. A megyei általános isko­lás csapatbajnokság befejező for­dulója (Dunakeszi, 4. sz. általános iskola, 9.30). A Megyénk körül megyünk körül tömegsport-futóakció el­ső napja. Rajt 14 órakor a ber- necebaráti Fő téren. Cél: 16.50- kor a szobi Felszabadulási Em­lékműnél. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei férfi felnőtt és ifjúsági csapatbajnok­ság. Farmos—Ferihegy SE II., Szentendrei Vörös Meteor—Gödöl­lő, Tápiószele—Göd, Pestvidéki Gépgyár—örbottyán, Szentendrei Petőfi—Zsámbék, Veresegyház— Vác II., Nagykőrös II.—Cegléd III. LABDARÚGÁS. NB I. Volán— Diósgyőr (10.30), Zalaegerszeg— Újpesti Dózsa (18.30). Területi bajnokság (15 órai kez­dettel). Duna-csoport: Szigetszent- miklósi TK—Kossuth KFSE (Nagy J.), Dömsöd—Érd (Oláh). Ráckevei Aranykalász—Építők. Mátra<-cso­port: Balassagyarmat—Váci Izzó. Tisza-csoport: Bem SE—Rákóczi- falva. Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 13, a felnőtt talál­kozók 15 órakor kezdődnek az elől állók otthonában. I. osztály. Kar- tal—Ceglédi VSE (Angyal), Sziget­új f alu—Piliisvörösvár (Dörnyei), Vecsési Ferihegy SE—Dunakeszi VSE (Födi), Fót—Sülysáp (Sebők), Szentendre—Bag (Ilyés), Kiskun­lacháza—Dunai Kőolaj (Horváth G.). II. osztály. A-csoport: Tápiósze- cső—Iklad (Tóth G.). Dány—Nagy- káta (Bállá), Pécel—Bugyi Tsz SK (Temesvári), Gyömrő—Üllő (Szabó K.), Pilis—Aszód (Varga L.), Her- nád—Vácszentlászló (Nagy P.). B-csoport: Halásztelek—pomáz (Kónya), Tököl—Budaörs (Szigeti). Dunakeszi VSE—Veresegyház (Hummel), Fortuna SC—Szokolya (Debre), Törökbálint—Verőcema­ros (Kiss T.). MOTORSPORT. A túramotoros OB első futama. (Rajt: Pilisvörös- vár—Csobánka országút Hidas-ka- nyaria, 8.) SAKK. OB n. Dömsödi Dózsa— Törekvés (10). Megyei I/B osztály. Cegléd—Du­nakeszi, DISE—Kérepestarosa, Hé- vifcgyörk—Gödöllő, Fóti Gyermek- város— Nagykáta, Dunaharaszti— Perbál (9.30). A Megyénk körül megyünk körül futóakció második napja, egyben Natours szupermarato­ni 75 km-es távon. Rajt 10 óra­kor. Az útvonal: Basaharci-rév, Pilismarót, Dömös, Gizella-te- lep, Pilisszentlászló, Szentend­re, Pomáz, Csobánka. Pilisvö- rösvár, Piliscsaba, Tinnye, Per­bál, Tök, Zsámbéki főiskola. A Hazai Fésűs fonó és Szövőgyár Váci Gyára (Vác, Rádi u. 9.) azon­nal feilvesz telexgép­kezelőt és gyors- és gépírót. Jelentkezés a személyzeti osztályon. AZ ORSZÁGOS ÉRC- ÉS ÁSVÁNYBÁNYÁK DUNÁNTÚLI MÜVEI, Pilisvörösvár, FELVÉTELRE KERES a pilisvörösvár! központjába, lehetőleg középfokú műszaki végzettségű (gépész vagy elektromos), több éves gyakorlattal rendelkező anyag­gazdálkodókat. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés részletes önéletrajzzal a személyzeti osztályon: Pilisvörösvár, Fő u. 130. 2083. Telefon: 336-947 és 26-30-022. Bedolgozókat felvesz fogyasztási szövetke­zei, akik megrendelés­sel, géppel, szerszám­mal, műhellyel rendel­keznek. Faipari szak­mához felszerelt mű­helyt biztosítunk. Elő­nyös feltételek. Jelent­kezés : Pécel, Isaszeg u. 2. Kovács Zoltán elnöknelyettesnél. Te­lefon: Pécel 65. A Dél-Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Cegléd. Ipar. telep. Kosárhegyi u. 3 ) jó kereseti lehető­séggel kőműves, ács szakmunkásokat és kubikosokat vesz feL Jelentkezni lehet szombat kivételével mindennap fél 8-tól 16 óráig a munkaügyi csoportnál. ____________ Le nin Mgtsz, Bp. X. Heves u. 45. sz. 1106. Jó kereseti lehetőséggel felvételre keres férfi, női betanított munká­sokat. Brigádok je­lentkezését is várjuk. Telefon: 277-721, 7—10 óráig. A Szentendrei Építő­ipari Szövetkezet fel­vételre keres belső el­lenőri munkakör be­töltésére legalább ipa­ri mérlegképes köny­velői képesítéssel ren­delkező dolgozót, to­vábbá számviteli osz­tályra könyvelőt. Je­lentkezni lehet: Szent­endrei Építőipari Szö­vetkezet, Szentendre, Kőzúzó u. 7., személy­zeti vezetőnél. Gépkönyvelőt és számlaellenőrt felve­szünk. Budapest-kör- nyéki TÜZÉP Vállalat, Budapest VIII.. Práter u. 22. személyzeti osz­tály, telefon: 340-587 24-es mellék A2 Elegant Ruhagyár Gyáregysége sű kazánhoz kazánkezelőt felvételre. megegyezés Jelentkezés: Körösi u. 35. Május J> Ceglédj olajfűté­vlzsgázotl keres béredé? szernt Cegléd. A 09—01. sz. Perbál. Vörös Hadsereg u. 25. szám alatti önkiszolgáló boltunkba boltvezetőt és helyettest keresünk. A 09—05. sz. Perbál, Vörös Hadsereg u. 26. sz. alatti iparcikk­boltunkba boltvezetőt keresünk. Bővebb felvilágosítást az áfész személyügyi és oktatási osztályán adnak. Budakeszi, Erdő u. 4. 2092. 8 órától 16 óráig. Korszerű Pest megyei gyáregység nagy gya­korlattal rendelkező erősáramú villamos- mérnököt, építésveze­tőt keres. Vállalati bérlakás rendelkezé­sére áll. Pályázatokat „Pest megye 2879” jel­igére kérjük a Felsza­badulás téri hirdetőbe leadni. _____________ Ko rszerű Pest megyei gyáregység nagy gya­korlattal rendelkező főmechanikust keres. Vállalati bérlakás ren­delkezésre áll. Pályá­zatokat „Pest megye 2877” jeligére kérjük a Felszabadulás téri hir­detőbe leadni. Bedolgozói vagy bér­munkát vállal több személyes női munka­erő. Bármilyen mun­ka lehet, gép kihelye­zés is lehetséges. Munkaterem és rak- tárnelyiség biztosítva. Várjuk vállalatok. termelőszövetke- tek ajánlatait a Gö­döllői Hirlapnoz Meg­bizható jeligére. ______ Te xta Ipari Szövetke­zet Pilisvörösvári te­lepére keres vizsgával rendelkező meós munkaerőt. Keresünk továbbá Pest környé­kén egy 20—30 fős varrodai kapacitást. Szövetkezetünk profil­ja: felsőruházati kon­fekció. Jelentkezni személyesen: Bp. XIII.. Katona József u. 23/b. Telefon: 111- 419. vagy 319-182. A ceglédi Állami Biz­tosító megbízásos vi­szonyba a fiókkörze­téhez tartozó területre (Cegléd, Nagykőrös és a környező községek) területi munkára női, férfi, valamint egész­séges nyugdíjas mun­katársak jelentkezését várja. Kereseti lehető­ség havi: 3—5 ezer fo­rint között. Jelentke­zés Cegléden az Álla­mi Biztosítónál, az üz­leti vezetőnél.________ A Haladás Mgtsz Nyársapát ipari ága­zata felvételt hirdet gumivulkanizáló beta­nított munkások, gu­miüzemű hengerész, forgácsoló és lakatos szakmunkások részé­re. Fizetés: teljesít­mény alapján. Felve­szünk továbbá tmk-la- katos és szerszámgép­lakatos szakmunkáso­kat. Bérezés: meg­egyezés alapján. Je­lentkezni lehet: Nyársapát, József A. u. 2. sz. alatt, az ága­zatvezetőnél. __________ A Dunakeszi Városi Tanács V. B. Egyesí­tett Egészségügyi In­tézményei (Dunakeszi, Bem u. 17.) igazgatója felvételre keres érett­ségizett, jól gépelő ad­minisztrátort. Váctól hat kilométer­re, Verőce előtt két kilométerre, az egy- lyukó hídnál, dunai kilátással, 416 négy­szögöles zárt kert 63 ezer forintért eladó. Érdeklődni lehet: Vác, Dózsa György út 84. sz. alatt. Hajdúszoboszlón, für­dőnél, több szobás nyaraló eladó, Hőfor­rás u. ll/A. 2 db szobai betegkocsi és 1 db utcai betegko­csi eladó. Nagykőrös, Thököly u. 3. Budapest határában, Dunaharasztin, a Vö­rösmarty u. 9. szám alatt 350 n.-öles lakó­telek eladó. Érdeklőd­ni: Budapest XIX., Hungária út 35. 1192, Hideghéty vagy tele- fon: 272-120. este. U 28-as traktor, 600- as fűrészgéppel és egy 10 lóerős olasz kapáJó- gép eladó. Érdeklődés: Vác, Táncsics Mihály utca 17. Eladó Gödöllőn 180 négyszögöles építési telek. Nyári Lajos, Gödöllő, Antalhegyi u. 93. szám.______________ Eladó azonnal beköl­tözhető ház, zongora, televízió, bútorok, ru­hák, cipők és egye­bek március 24-én 9- től 13 óráig. Nagykő- rös. Almos utca 2. Beköltözhetően eladó Vác, Kertváros 23. szám alatt 2 szobás, komfortos családi ház, 200 négyszögöles telek­kel, szőlővel. Állattar­tás lehetséges. Csere­lakást beszámítok. Ér­deklődni: Vác, Vám utca 16. I. 3. Telefon (este): 12-947. _________ El költözés miatt búto­rok és háztartási fel­szerelések eladók. — Farkas Istvánná, Nagykőrös, Somogyi Imre u. 21.___________ El adó közvetlen a vá­ros szélén. Kűri Lapos dűlő 6. sz. tanya, vil­lany van, bekerítve 1200 n.-öles terület. Pálfájai dűlőben 2x800 n.-öles zárt kert, vil­lany, kút, épülettel el­adó. továbbá Gaz al­váz féderekkel, egy MIB-motor, 1 db 350- es angol gyártmányú léghűtéses viliersz mo­tor. Érdeklődni: Nagykőrös, Sarkantyú u. 24. Hálószobabútor, jó karban levő, és 2 szi­vacs ágybetét eladó. Nagykőrös, Zrínyi u. 89. szám. Eladó 2 szoba, hallos, összkomfortos, nagy- kertes családi ház. — Nagykőrös VII., Ma­ros u. 9. Nagykörös II., Csíp­vári u, 43. számú ház eladó. ____________ 41 2-es Moszkvics sze­mélygépkocsi rend­szám nélkül eladó. Levizsgáztatott mun­kagép érdekel. Nagy­kőrös. Zrínyi utca 09. Sürgősen eladó gyü­mölcsös a Tázerdő- ben. Érdeklődni: Nagykőrös, Gát u. 4. II. 18. _________________ El adó egy 4 éves és 5 éves kanca csikó, fel­szereléssel együtt. — Nagykőrös VII., Bras­sói u. 2.______________ El adó nagy családi ház, azonnal beköltöz­hető, villany, kút van, 840 n.-öles terü­lettel. Nagykőrös. 4. járás, Bokros dűlő 17. Eladó egy hatéves igásló. Nagykőrös, Lo­sonczi u. 62. _______ Mo nor, Lapos-hegyen, zárt kertben 300 négy­szögöles szőlő eladó. Érdeklődni lehet: Czuczor u. 27. _______ Ja pán, hordozható, motoros permetező, új állapotban eladó. Nem háti, SPS—10-es. Kajli István, Monor, Szé- chenyi u. 16. Tanya, 800 négyszög- öles területtel eladó, Törtei, Ernyő dűlő 16. szám alatt. Víz, vil­lany van, köves út mellett. 3 percre busz­megálló. Érdeklődni lehet a fenti címen. 2 szoba, komfortos, kertes családi ház el­adó. Ceglédbercel, kola út 28. szám. Eladó 8 éves, deres, könnyű, sodrott kan­caló, 165 cm magas; egyesben jár. Cím: Er­dős Benő, Nyársapát, Pest m., Szövetkezeti út 1. szám (2712). Eladó UG-s rend­számú Trabant, felújított állapotban. Nyársapát, V. dűlő 2. szám. Csemői rész. Bító. Családi ház eladó, há­romszobás, mellékhe­lyiségekkel, jószágtar­tásra alkalmas. Nagy­kőrös X., Szív utca 1. Betegség miatt sürgő­sen eladó 2 db 6 hó­napos vemhes tehén. 1 db 7 éves (7 hóna­pos vemhes) ló, 1 db 6 hónapos csikó és egy kocsi, szerszámmal, együtt. Érdeklődni le­het Cegléd XI., ügyei XII. dűlő 845. szám. Koncz. ________________ El adó 294 négyszögöle« hobbitelek, épülettel, Cegléden, a Budai úton, a Gyarmati ta­nyához közel. Érdek­lődni Posztor Pálnál, Cegléd, Kossuth Fe­renc utca 44. A/3. sz. 16 órától.______________ Sopronban, Alsólövérl 2 szoba, étkezős, iog­giás, összkomfortos, nem panel, 6 éves OTP-öröklakás, 620 ezer Ft plusz OTP- átvállalással eladó. — Érdeklődni: Horváth Nándor, Sopron, Vas­vári Pál u. 8. 11-es aj­tó, 16 órától. __________ El adó Érden 300 n.- öles telek, családi ház­zal, szoba, konyha, éléskamra, pince, ter­mő gyümölcsfákkal. — Érdeklődni: Érd V., Mátyás király u. 22. Tolvaj Miklós. ________ Gö döllő egyik leg­szebb területén 400 négyszögöles kert, 2 szobás faház üdülő­épülettel, villannyal, vízzel ellátva eladó. — „Tavasz PmH 37 510” jeligére a kiadóba. Dunakeszin 36 nm -es OTP-öröklakás kp. plusz OTP-átvál tolás­sal eladó. Érdeklődni: Dankó Béla, Dunaite­szi, Iskola u. 5. X. 41., du. 16 óra után, ______ El adó egy 24 kalapá­csos daráló és egy Csonka benzinmotor. Dunakeszi, Hunyadi út 81. 2120, Németh Érd­re.____________________ Ne dves falak utólagos víztelenítő szigetelésé­re alkalmas, megma­radt szigetelőanyag — használati utasítással, eladó. „Egy kisebb házra elég PmH 37 516” jeligére a ki­adóba. Házrész eladó, Vác, Burgundia u. 14. sz. alatt: szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba. Érdeklődés: helyszí­nen vagy Mocsári Má­riánál, 06-26-27534-es telefonszámon. 40—57 éves, nem do­hányzó, józan, egye­dülálló vasutas férfi ismeretségét keresem, házasság céljából. Le­veleket „Megértés PmH” jeligére a váci hirdetőirodába (Jókai utca 9.) kérek külde­ni. A Kertészeti Kutatő Intézet mezőgazdasá­gi erőgépeket, talaj­művelő munkagépe­ket, kenyérdagasztót, dobmosót, szivattyút. tüzelő-hűtőberende­zéseket árverez már­cius 30-án, pénteken délután 1 órakor, Ceg­léd, Szolnoki út 52. ßüm alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom