Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
fltvf Mn. >r 1984 MÁRCIUS 3.. SZOMBAT «Színházi levéli Nemzeti játékok E iVagy talán helye- I sebb lett volna [azt írnom: nem- [ zetek játékai. Az ] időnként előálló 1 fővárosa bemuta- tódömping két újdonsága Ugyanis két nemzet sajátos társasjátékairól szól. A Nemzeti Színház az amerikai Edward Albee Nem félünk a farkastól című, 1962-ben írt drámáját újította fel (nálunk a Madách Kamara mutatta be emlékezetes előadásban 1967- ben), a Várszínházban pedig Bornemisza Péter 1558-ban Becsben megjelentetett, Szo- phoklész klasszikus görög tragédiáját, az Elektrát magyarra fordító, s egyben át is dolgozó művét, az általában csak Magyar Electra néven emlegetett első magyar drámai emléket játsszák. Van-e valami közös e két, térben, időben egymástól fényévnyire levp drámában? Talán igen. Közös bennük, hogy rendkívüli erővel és rendkívül leleplezően beszélnek saját korukról, környezetükről, társadalmukról, világukról. Jó, de hát nem ezt teszi-e minden Jelentős műalkotás? Igen. Csakhogy kevés műben érhető tetten annyira a nemzeti sajátosság, mint épp e két színpadi alkotásban. S hogy nemzeti játékoknak, vagy nemzetek játékainak neveztem őket? Nem ok nélkül. Éppen a roppant erős nemzeti vonásuk miatt. Nézzük közelebbről a dolgot, Albee drámája egyetlen éjszaka játszódik egy amerikai kisvárosban. Szereplője két házaspár, egy idősebb, s egy fiatalabb. Mindkét férfi oktató az egyetemen, mindkét asszony gazdag família lánya. Martha, az idősebbik pár asz- ezonya, ráadásul a lánya annak a rektornak, akinek egye- temen a férje, George tahit. A fiatalabb tanárt, Niőket is erősen segítette a karrierjében a feleségének, Honeynak az apja. E két házaspár egy szeszgőzös, zűrzavaros éjszakán mintegy élve felboncolja egymást — és ki-ki önmagát is. Iszonyatos veszekedések, sértegetések, megalázások közepette teregetik ki egymás legbensőbb titkait, szorongásait, félelmeit, sérelmeit, elnyomott vágyaikat, s mindazt a lelki szennyest, amit az 1960-as évek amerikai közép-értelmisége önmaga és egymás életében turkálva megtalálhatott. Már most érdekes ez a viví- szekció? Érdekes, mint marja csaknem halálra egymást ez a traumáktól, aberrációktól, alkoholizmustól, megalkuvásoktól, pszichopatológiai tünetektől, világnézeti válságoktól, egzisztenciális marakodásoktól gyötört népség? Nos, azt mondhatjuk, éppen ez az érdekes. Az, hogy Albee hősei a szemünk láttára élik át a korszak nagy csalódásából, az amerikai álomból történő keserű felébredésből az ő kis életükre eső csalódásadagot. Albee van annyira jó drámaíró, hogy direkt módon erről egyetlen szóval sem beszél. Ám ha arra gondolunk, hogy ezt a keserű ébredést más vonalon például a beat- nemzedék prózája és költészete tükrözi, vagy Arthur Miller egyik-másik drámája, akkor láthatjuk: Albee csak annyit ítész, hogy a nagy témát egy csaknem klasszikusan zárt formába öntve, az egyének drámájává sűríti. Nem két férfi és két nő marcangolja Itt egymást, hanem egy nemzedék, s — tágabb léptékben — egy nemzet, vagy: egy nemzeti tudat Amint hogy egy nemzet helyzetét tükrözi, egy sajátos nemzettudat nézőpontjából, s annak szélesebb körű tudatosítása igényével, Pesti Bornemisza Péter diák (amint magát az Electra kiadásának címoldalán nevezi) tragédiamagyarítása. Súlyos idők ezek a magyar nemzet történetében; 1541 augusztusában a török végleg betelepszik Buda várába, 1542 decemberében az erdélyi rendek fejedelemnek Bornemisza Péter: Magyar Elektra cfmfl tragédiájában Pápai Erzsi Ismerik el a gyermek János és Kubik Anna Zsigmondot, a 40-es években sorra esnek el a török ostrom- lotta várak, s ez folytatódik az 50-es években is, amikorra az ország középső része török uralom alá kerül. Az egyik legfájóbb veszteség Temesvár eleste 1552 nyarán. 1556 novemberétől — igaz, török felügyelet alatt — Erdély önálló fejedelemséggé \ szerveződik. 1558-ban — a Magyar Electra bécsi megjelenésének évében már tény az ország három részre szakítottsága. A Habsburgokhoz — az éppen frissen megválasztott német-római császárhoz. Ferdinándhoz — tartozó nyugati és felvidéki részek, a török megszállta Kö- zép-Magyarország, s a János Zsigmond fejedelemsége alatti Erdély szinte három külön ország. Eközben pedig vallási megosztottság is gyötri az országot: a Habsburg-uralom alatti területeken erős a küzdelem az új tan, a reformáció ellen, a török nagyjából közömbös vallási kérdésekben. Erdélyben viszont erősödik a reformáció térhódítása. Nos. ebben a szituációban születik az akkor éppen a bécsi egyetemen tanuló, huszonhárom éves és a reformáció tanait lelkesen magáévá tevő Bornemisza Péter műve — s most érdemes itt a címoldal szövegét idézni: — Tragödia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából. Nagyobb részre fordíttatott, és az keresztényeknek erköcsöknek jobbításokra például szépen játéknak módja szerint rendeltetett Pesti Bornemisza Péter deák által. (Aki, jegyezzük meg zárójelben. hat esztendős, mikor Buda 1541-es török megszállásakor elveszti a szüleit, s majd 1557-ben. hányódásai közben, Huszt várában megírja a Can- tio Optima címen ismert versét, a tragikusan szétszabdalt ország drámájának ezt a csodálatosan tömör jajkiáltását.) zek után könnyen érthető, hogy Bornemiszát a klasszikus görög műben elsősorban az érdekelte, hogy miben, mennyiben található benne válasz az ő kora, az 1550-es évek Magyarországa számára. Ezért nem csak fordít, hanem át is dolgoz, jeleneteket hagy el, vagy cseréli fel a sorrendjüket, új szereplőket iktat be — Parasitust, a mindenkit készséggel kiszolgáló köpönyegforgatót (volt hozzá élő példája, a hírhedt Balassi Menyhárt), meg a Mestert, aki pontosan úgy viselkedik, beszél, mint egy református prédikátor az akkori esztendőkben. Bornemiszát az izgatta: merre vezet az út a felborult erkölcsi rendű világból? Mi a teendő a zsarnokok uralma ellen? Jő-e valamikor egy Orestes, aki kivezeti népét az erkölcsi romlásból, a hatalmaskodó urakkal is leszámol, s megteremti az igazak és becsületesek országát? Fájdalmas kérdések voltak ezek 1558-ban; máig sajognak bennünk. Ez a nemzet, s a z a nemzedék így, s ilyet játszott akkoron. Takács István Négyévesen kisdiák (Önvallomások Sándorról V A fiúkon fehér ing, nyakkendő, némelyikükön felemás ünneplő; zakójuk alatt farmernadrág. A kevéske lány takarosán matrózblúzban, vagy éppen a legutolsó divat szerint öltözötten, pénztárcától, ízléstől függően. A sorok osztályok szerint rendezve, lazán. Itt-ott suttognak, vihorásznak. Évzáró. Az igazgató értékel, korhol, s még mielőtt elbocsátaná a diaksere- get, dicsér. Vándorévek —Igaz, nem lehetünk büszkék az átlagunkra, ez a nagy- kátai szakmunkásképző szebb napokat is megért, de van köztünk egy tanuló, akit Varga Sándornak hívnak. Mit Is mondok, hiszen nem tanuló, segéd már — ahogyan a régi világban mondták, öt — másokkal ellentétben — dicséret illeti. Az iskola legjobbja lett. Vagyis nemcsak a mezőgazda- sági gépszerelőket, hanem a többi szak tanulóit is lepipálta. Legyetek büszkék rá! A fenti kép óta néhány év eltelt. Az akkor végzett szakmunkások közül sokan családot alapítottak, gyökeret vertek egy-egy vállalatnál, szövetkezetnél. Kevesebben gimnáziumot, szakközépiskolát végeztek, művezetőkké, technikusokká lettek. Varga Sándor. Kamasz arc, sűrű, nehezen rendbe fésülhető fekete hajjal. Válla mögött huszonkét esztendő. Vándorévek. szusszanásnyi megállókkal. Tíz éve már csak a maga erejére számít... — Idegennek szokványtörténet az enyém. Szabolcsból indultam boldogulni, egymagám. A szüleim ittak, elváltak, csak a napi bőrrészükkel törődtek. Engem négyéves koromban iskolaérettnek talált egy bizottság, így tizenkét évesen már eLmehettem otthonról tanulni, látni, gyarapodni. Egerben cövekeltem le először, fél évet jártam gimnáziumba. Nehezen éltem meg, dolgoznom kellett az órák után, meg elgondolkodtam, mit is kezdhetek egy érettségivel. Kevés az egy olyanfajtának, akinek sokat kell keresnie ahhoz, hogy egyszer elfelejthesse az élete elejét. Pesten szakközépiskolában tanultam tovább, de aztán — talán utoljára — megint lejjebb engedtem a mércét, ipari tanulónak szerződtem a dá- nyi tsz-be. Nagykátára jártam iskolába. Akkor odament újra férjhez az anyám, a mostohaapám meg a szövetkezetben dolgozott. Hát így kerültem én oda; most hatéves a munkaviszonyom. Anyámtól hamar elköltöztem egy barátomhoz, aki az édesanyjával élt. Nemigen tartóztattak otthon. A barátommal aztán mindenféle munkát elvállaltunk, havonta néha tízezer forintot is megkerestem, a tanulás mellett. Autóvillamossági, meg gépszerelői melót bíztak ránk leginkább. Amit délelőtt megtanultam, délután alkalmaztam. Aztán szakmunkás lettem. tető is került a feiern fölé. Tán meg is nyugodhattam volna, hogy rendben leszek pár évre, de olvastam az újságban a SZET-ről. Azt tudtam, hogy ha én egyetemen, vagy főiskolán akarok tanulni, akkor más lehetőségem nincs, csak a SZÉT. Hiszen se érettségim, se annyi tudásom.-hogy engem felvegyenek valahová. Szóltam a főnökömnek, Papp Jánosnak, hogy mennék, ha engednének, küldenének. A tsz — elsősorban János támogatására — belement a dologba, elkezdhettem gyűrni magamba a tudományt. Műhelyfőnök.? A monstre traktorszörnyeteg tehetetlenül pihen, félreállítva az út szélén. Százhatvanöt lónyi erejét megfékezte egy kicsiny műszer — az önindító —, amely elromlott. A kapkodás, a sietség nem vezet jóra, főként ha mindez hanyagsággal is párosul. Mert Nádudvaron — ahová pótlásért szaladtak —, nem a megfelelő alkatrészt adták, önindító volt az is ugyan, de más típusú traktort szolgált. A gépnek mihamarabb mennie kellett volna, szaporodott a munka. Egyetlen gépszerelő vállalkozott arra, hogy egy éjszaka használhatóvá reoarálja a műszert. Kevesen hittek a szakmunkásnak is fiatal fiúnak; nem lett igazuk. A fenti történetet a leghitelesebb forrásból, Papp János dányi gépészmérnök emlékezetéből merítettük. Ö volt Varga Sándor főnöke, aki ioa- ri tanuló kora óta ismeri, követi a fiú életpályáját. — Sanyin kívül több Ipari tanulónk is végzett abban az évben. Én egyezséget kötöttem velük. Akkoriban tizenegy forintos órabérrel vettük föl a fiatal szakmunkásokat; megmondtam nekik, ahány tizeddel jobbak lesznek három egésznél, annyi tíz fillért teszünk az alapórabérre. Sanyi két forinttal kapott többet. Ritkán lehet emberről annyi jót mondani, mint róla. A traktoreseten kívül mesélhetnék mag néhány sztorit, ami őt dicséri. Egyszer, talán húszéves lehetett, az aratás kellős közepén hiába kerestünk egy kombájnhoz feszültségszabályozót. Aki nem ismeri a mezőgazdaságot, az is elképzelheti, mit jelent egy kombájn kiesése akkor, amikor szinte éjjel-nappal dolgoznia kell a gépnek. Sanyi csinált egyet, amely végigbírta a szezont. Átlagon felüli szakmunkás lett volna, de remélem ugyanilyen mérnökké képezi magát. Nagyon várom már visz- sza. mert ő az, akire biztosan számíthatok majd. Arról nem is beszélve, hogy mire végez, legalább négy-öt gépészmérnökre lesz szükségünk. Ezek a mai gépek bonyolultak. Hidraulikus, pneumatikus masinák. Felsőfokú szaktudás szükséges azokhoz. Én úgy gondolom, hogy Varga Sanyiból ha visszajön, minimum műhelyfőnök lesz. Talán nem korai erről beszélni, bár még csak másodéves. Lépéshátrányban A gödöllői Agrártudományi Egyetem történetében talán Varga Sándor a legfiatalabb SZET-es. A munka mellől érkezettek nagy része huszonöt éves is elmúlt, egy-egy évfolyam három százalékát teszik ki. A SZÉT históriájában százra tehető azok száma, akik már itt kaptak diplomát. — Tulajdonképpen az egyetemi előkészítőn eldől az, hogy kiből lesz egyetemista — mondja Varga Sándor egy előadásból elcsi, pentett tíz perc alatt. Hiszen az az ezer óra óriási küzdelem. Sokan ott hallottunk először a differenciálszámításról, s a törteknél kezdik az oktatást. A felvételikor pedig senkitől sem kérdik, mikor, mennyit, hol tanult matematikát, fizikát. Most, másodikban rontottam az átlagomon — meg is kaptam érte otthon a személyzeti vezetőtől a fejmosást —, de itt a gépészkaron most mindenki alábbadta. Rostáló, erős év ez. Meg aztán nekem megint- csak dolgozni kell, Három- ezerhatszáz forintot kapok a tsz-től, de ezerötszázat fizetek takarékos biztosításra, ezerkétszázat az apámtól örökölt lakás OTP-jére a kiskorú testvéreim helyett. Hatszáz forintba kerül a kollégium, nyolcszázat adok föl havonta a mezőgazdasági hite! törlesztésére. Mezőgazdasági kisgépet vettem ugyanis, hogy melózhassak. Amit elmondtam, már az több, mint amit kézhez kapok. Valamiből még élnem is kell, de jó lenne, ha már egyszer csak a munka lenne a dolgom! A dányi Magvető Termelő- szövetkezet ezerhétszáz dolgozónak munkát adó közösség, negyvenkét diplomást foglalkoztat. Varrá István elnökhelyettes is szívesen beszél Varga Sándorról. — Örülök, hogy olyan jövőbeli vezetőnk lesz, aki a munkapad mellől került az egyetemre. Egészen biztos, hogy Sándor nem felejti el, kik küldték oda. Tudom, hogy gyermekkorában nem ftirösz- tötték tejben-vajban. Nálunk ■majd bizonyára egyenesbe kerül. Szolgálati lakás is akad majd a számára: mielőbb köztünk a helye. Kérem, írja már be a cikkbe azt is, hogy ha hazajön, látogasson meg engem is, beszélgetnénk egyet. | Mészáros Értékelés és jövő PETI-tervek Munkaértekezletet tartott tegnap a Pest megyei Pedagógiai Tanácsadó Intézet. Megtárgyalták az integrált intézmény teljes körű múlt évi tevékenységét, az 1984-es munkatervét, valamint a szervezeti és működési szabályzatát. Ez utóbbi azért született, mert tavaly augusztus óta integrált szervezeti formában oldják meg Pest megyében a nevelési tanácsadással, a pályaválasztással és a gyógypedagógiai áthelyezéssel kapcsolatos szakmai, módszertani feladatokat. Koordinálják a pedagógiai tanácsadóknak a pályaválasztással és az áthelyezéssel kapcsolatos tevékenységét. Az éves munkaterv igen széles körű feladatkomplexumot ölel föl. A pályaválasztási osztály a tanácsadáson kívül foglalkozik a pedagógusok és az üzemi pályaválasztási megbízottak továbbképzésével, segíti az oktató-nevelő intézmények és' az üzemek együttműködését s számos más kötelezettségének tesz eleget. A pedagógiai osztály a tanköteles korba lépők és az iskolák által javasolt áthelyezendő gyermekek vizsgálatával foglalkozik. Figyelemmel kíséri az áthelyezett tanulók fejlődésiét, s akinél indokolt, ott megindítja a visszahelye- zési komplex vizsgálatot. Az osztály végzi el a hat éven aluli fogyatékos kisgyermekek vizsgálatát, s tanácsot is ad. Mint igen fontos kérdéssel, külön foglalkozott a munkaértekezlet azoknak az információknak az összegzésével, amelyek az elmúlt, tanévben továbbtanulni nem szándékozó, illetve két oktatási intézményből is visszautasított tanulókról SZÓL Tv-FI GYE LŐ' Építészet. Mindenki lakik valahol — szokás mondani, és ez a szólás nagyjában-egészé- ben igaz is: éjszakánként vagy itt, vagy ott, de le szoktuk hajtani a fejünket. S ha már lakunk valahol, hát általában az sem mindegy, hogy milyen körülmények között. Van-e külön szobánk, az ablakunk hová nyílik, tiszta avagy éppen poros-piszkos a talpunkkal koptatott lépcső- ház és járda. Létünket tehát meghatározóan befolyásolja az építészeti környezet. A házaknak, utaknak, tereknek az a rendszere, amely ebben á modern korban olyan egyformán kocka stílusú és amely négyszögű egyenmetó- dust immár maguk az építészek is unják, sőt alkalmasint gyűlölik. Hogy mennyire így van ez, azt kitűnően példázza egy Bruce Allsopp nevű angol építész, aki könyvet szentelt a jelen évtizedekben tapasztalható házformálásj válságnak. Ezt a kötetet magyarra is lefordították, majd pedig az Unokáink is látni fogják című televíziós műsor legutóbbi adásában a legszélesebb közvélemény elé tárták. Keveset mondunk, ha azt állítjuk: nyomasztó, elkeserítő képet rajzolt fel e téma boncolgatása közben Osskó Judit szerkesztő-műsorvezető látványban is, gondolatokban is oly gazdag negyven perce. Akik a mikrofonja elé kerültek, mind azon sopánkodtak, hogy valahol és valamiért utat tévesztett az építészet. A világnak szinte minden táján olyan kaszárnyákba kényszerítette az embert, amelyekben nem tud kiteljesedni az egyéniség. Már a gyerekek is áz egy kaptafára készült, fantáziátlanul berendezett játszótereken törik-zúzzák magukat, majd pedig úgy cseperednek felnőtté, hogy kimarad az életükből minden olyan élmény — fogalmazhatunk így is: lélekgazdagító romantika — amely harmonikus személyiségekké formálná őket. A papák, mamák, nagypapák és nagymamák? Nos, ők is inkább bezárkóznak összkomfortos cellacsoportjukba, mintsem azon fáradoznának, hogy társaságot keressenek maguknak. Akik végigfigyelték ezt a panaszáradatot, tapasztalhatták, hogy a tervezők önkritikája tökéletesen egybehangzó kórust alkotott. Annyira összecsengtek ezek a búson- gások, hogy annak megmagyarázására, miszerint hogyan jutott ebbe a zsákutcába az építészet, nem is maradt idő. Márpedig ebben a nagy tévedésben — ha egyáltalán az —, ez lenne a fő kérdés: miképpen lett általános modell a luxuskaszárnya? Szakemberi jogosítvány nélkül ille:;enség beiekontárkod- ni ebbe a szánom-bánomba, de egyszerű állampolgári elmével csak úgy lehet vélekedni, hogy annak a tengernyi otthonra vágyónak másként nem lehetett tetőt borítani a feje fölé. Csak ezek az elátkozott kockaházak és csak a tömeges házgyári építkezés jelentettek megoldást. Persze, hogy nem lélekemelő a tizedik vagy éppen a negyvennegyedik emeletről lebárnulni a kopott füvű terecskékre, de föltehetőleg még mindig jobb odafönt kuksolni, mint egy vizes pincefélében — netán a rokonsággal együtt — tengődni. A szerkesztő-műsorvezető folytatást ígért, őszintén reméljük, hogy ebben a második fejezetben az imént emlegetett kérdés is szóba kerül, mégpedig hazai szakemberek közreműködésével. Portré. Üj abban megszaporodtak a színészportrék a képernyőn. Azelőtt hosszú hónapok is elteltek, míg egy pódiumjárónk megszólalt, most meg egymás után vallanak, tegyük hozzá, nagy-nagy örömünkre. Legutóbb Pártos Erzsi szólt pályájáról, művészetéről. S hogy úgy nyilatkozott meg, ahogyan, abban nem kis része Volt Szatmári Istvánnak, e stilisztának sem akármilyen színésznek. Üj arc, új — kedves, tisztelettudó — modor. Bárha véglegesítenék ebben a státusában. Akácz László
