Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-07 / 56. szám

6 ^fíwían 1984. MÁRCIUS T, SZERDA Jogi tanácsokw • Aa adásvételen kívüli tu­lajdonjog szerzéséről. Nemrégen, az adásvétellel kapcsolatos szabályokat ismer­tettük, rámutattunk arra, hogy milyen sok baj származhat utólagosan abból, ha az ingat­lan átruházásokról készült megállapodásban a szerződés lényeges kellékei hiányoznak. Ugyanúgy hiba származik és sok bosszúság abból is, ha a megállapodás után pusztán ideiglenes pénzmegtakarítás okából elmulasztják az illeté­kek befizetést, és így az ingat­lan-nyilvántartáson nem ve­zetik keresztül az ingatlan át­ruházás tényét. Most a tulajdonszerzésnek egy sajátos esetéről adunk ol­vasóinknak tájékoztatást. Élettársak a panaszosok. Nem kötöttek házasságot. Kö­zösen gazdálkodnak, és közös keresményükből vásároltak földet, tanyát, és a faluban házat. . Olvasóink nincsenek tisztában jogaikkal, bár nincs szándékuk az életközösséget felszámolni, de nyugtalanítja őket az a tudat, hogy az ő tu­lajdonszerzésük és a tulajdon­nal szemben fennálló jogaik és kötelezettségeik nem azonosak a házasságban élők vagyonkö­zösségével. Az irányadó bírósági állás- foglalások szarint, az élettár­sak a telekkönyvbe akár be­vezették szerzésük közös vol­tát, akár nem, közös tulajdo­nosai annak, amit együttélés sük alatt, közös gazdálkodá­suk eredményeként szereztek. Fölösleges az aggodalma mindkét olvasónknak, mert a közös gazdálkodással szerzett vagyontárgyakra az éllettársa- kat dologi jogi igény illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az életközösségi kapcsolatuk fel­számolása során, az együtt 0 szerzett vagyontárgyak tulaj­donjoga megfelelő részének az átengedését követelhetik. Ez a joguk — minthogy dologi jo­gi igényről van szó —, nem, is' évül el, ezért téves volt az az információ, hogy 5 év után nem támaszthatnak igényt a saját rész illetőségükre. Tehát a tulajdonszerzésnek egy sajá­tos esete ez, és a közös tu­lajdont az hozza létre, hogy a felek együtt élnek, együttesen gazdálkodnak, és ennélfogva az együttes szerzéssel lesznek közös tulajdonosok. A házas­sági vagyonközösségi igények­től ezek az igények lényegé­ben csak a tulajdoni hányadot illetően különböznek. Vagyis a házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gaz­dasági közösségben együttélő nő és férfi, az együttélésük alatt, a szerzésben való közre­működés arányában szerez­nek közös tulajdont. Vita ese­tén, aki arra hivatkozik, bizo­nyítani köteles, hogy a közös szerzésben őt munkája, közre­működése folytán nagyobb rész illeti meg. £ Az elbirtoklás! időt meg­hosszabbítja, ha az örökösök menthető okból nincsenek ab­ban a helyzetben, hogy tulaj­donosi jogukat gyakorolhassák. Egy gazdag nagybácsi 3 év­vel ezelőtt elhunyt. Készpénz­ben csaknem másfél millió fo­rint, ingatlanban is legalább ennyi értékű maradt utána. Életében, betegségében soha senki' nem látogatta, a nagy­bácsi is úgy tudta, nincs hoz­zátartozója. Utolsó néhány évében egy idős özvegyasz- szonnyal élt együtt, bonyolult ingatlan ügyeit pedig mással intéztette. Nem gondolta az elhunyt, hogy rövid betegsége végezni fog vele, és így vagyo­náról nem végrendelkezett, meghálátlanul hagyta gondozó­ját és mindenféle ügyeinek in­tézőjét. Javában folyt már a hagyatéki eljárás, mert az em­lítettek, mint hagyatéki hitele­zők, felléptek örökös hiányában az állammal szemben, mint örökössel szemben. Ekkor hir­telen előbukkant öt örökös. Ugyanakkor az egyik vidéki ingatlanban már több, mint tíz éve szakadatlanul és saját­jaként gazdálkodott valaki, aki most szintén perben áll az örökösökkel. Ez utóbbi azt mondja, elbirtokoltam az in­gatlant, hiszen tíz éve szaka­datlanul és sajátomként keze­lem. Az örökösök azt mond­ják, menthető okbői nem tud­ták jogaikat érvényesíteni. Va­jon menthető ok-e az, hogy azt sem tudták, létezett nagy­bátyjuk, vagy ha tudták, annyi fáradságot sem vettek, hogy figyelemmel kísérik sor­sát. A korábbi Jog, amikor az ál­talános elévülési idő 32 év volt, meglehetősen körülhatá­rolt esetekben engedte meg az elbirtoklás szünetelését, A Polgári Törvénykönyv az el­birtoklás! idő nyugvásának eseteit a korábbinál sokkal szélesebb körben, általánosab­ban határozza meg. Nincs erre még olyan kialakult gyakor­lat, ami támpontot adhatna olvasónk kérdésére. Nekünk az a véleményünk, hogy az örökösök nem jártak a dolgok után, ez nem menthető körül­mény, és ez annál inkább így van, mert még akkor sem tet­tek lépéseket, hogy van-e, és hol van valamilyen ingatlan, amikor már a zsebükben volt a csaknem másfél millió. Tehát valamilyen kis gon­dosságnak az örökösök részé­ről is fenn kellene állnia, mert mint ahogy olvasónk, ír­ja, egy idegen ember hívta fel figyelmüket, hogy az in-, jóságokon kívül még van egy külön vidéki ingatlan is, ame­lyet a benne gazdálkodó úgy tekinti, mint a sajátját. Kíváncsian várjuk az ered­ményt, találnak-e mentő okot az örökösök arra, amit majd a bíróság elfogad, hogy nem volt idejük 3 évig jogaikat ér­vényesíteni. Dr. M. J. É I Tíz NAP I Rendeletéiből! Az állami tulajdonban levő felesleges vagyontárgyak hasz­nosításáról, selejtezéséről, va­lamint a hiányzó és megsem­misült vagyontárgyak elszá­molásáról olvasóink kérésére közöljük, hogy erről a 67/1983. (XII. 30.) PM. számú rendelet intézkedik. A tanácsokról szóló 1971. évi I. törvénynek az 1983. évi 28. számú törvényerejű rendelet­tel és a törvény végrehajtásá­ról szóló 11/1971. (III. 31.) Korm. sz. rendeletnek az 50/1983. (XII. 28.) MT. számú rendelettel, valamint más jog­szabályokkal módosított szö­vegének, továbbá egyes ren­delkezések értelmezésével kap­csolatos elvi állásfoglalásoknak egységes szerkezetbe foglalt szövegét az érdekeltek a Ta­nácsok Közlönye 3. számában találják meg. Nyári téma Valutaellátás Bár még csak március ele­je van, a februári közlönyök­ben már két nyári témát is találtunk. Az egyik az ipari és a közlekedési miniszter együt­tes rendelete az 1984. évi nyá­ri időszámítás bevezetéséről. A jogszabály előírja, hogy az idén a nyári időszámítás március 25-én lép életbe, amikor kettő órakor az órákat három órára kell előreigazítani. Az elveszett órát szeptember 30-án kapjuk vissza, akkor három óráról kettőre állítjuk időmérőinket. A másik téma, amely az em­berek többségét szintén nyá­ron érinti, az utazási valuta­ellátás. A turistaútlevéllel utazók tartózkodási költscVeikre há­rom — évenként egyszeri fel- használásra, személyenként és naponként 1030 forintnak, lég-- feljebb 14 napra 14 500 forint­nak megfelelő; konvertibilis valutát vásárolhatnak. A szülő útlevelében szereplő 14 éven aluli gyermekek ré­szére a szülő turista kiutazási engedélye alapján, a kinttar­tózkodás időtartamától függet­lenül gyermekenként 2300 fo­rintnak megfelelő értékű nyu­gati valuta váltható ki. Megelőzés, bűnüldözés Kihívják maguk ellen a sorsot az Állampolgárok ér­tékeiket nem mindig őrzik megfelelően, és ez a bűnözőik számára kedvező lehetőséget teremt. Erre mutatnak — töb­bek között — a legfőbb ügyésznek az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság szer­kesztésében Újabb körkérdés illetékesekhez címmel megje­lent kiadványában közölt nyi­latkozatának megállapításai. Eszerint az ittas sértettek magatartása, viselkedése nem­egyszer kihívja a megtámadá­sukat. Nyilvános helyeken is­merkednek, barátkoznak, fi­zetnek, miközben olykor még kérkednek is azzal, hogy mennyi pénz van náluk. Az italozás után pedig könnyen hagyják elcsalni, s az elköve­tőkkel gyakran összejátszó nők ígéreteitől elcsábíttatni magu­kat. Ezután már törvényszerű, hogy a frissen szerzett bará­tok — alkalmas helyen — ki­rabolják őket. Példa gyanánt a bűnügyek sorát lehetne említeni. Tanul­ságos többi között az az ügy, amelynek sértettje, miután bu­dapesti munkahelyén felvette fizetését, vonatindulásig betért egy talponállóba. Nem telt be­le sok idő, máris ismeretségre tett szert. Poharazgatás közben ivócimboráinak dicsekedett keresetével, mivel azok nem hittek neki, bizonyságul meg­mutatta nekik az elszámolási jegyzéket. Ez megtette a hatá­sát: az egyik mellette ülő egy óvatlan pillanatban a zsebébe nyúlt és kivette pénztárcáját a benne levő 4800 forinttal. Ké­sőbb a tettest a bíróság sza­badságvesztésre ítélte. TANULSÁGOSAK azok az esetek, amikor az ittas férfiak nőikkel kötnek alkalmi isme­retséget. Ezek azután barátaik­kal együtt, elhagyatott helyen leütik és elveszik értékeiket. Az egyik nyári este a füstös eszpresszóban egy kapatos fér­fi két nővel ismerkedett meg, az egyikük ajánlatot is tett neki és ezért kérte, fizessen italt előlegként. A sértett ka­pott az alkalmon, konyakot és bort rendelt, s azt közösen megitták. Amikor pedig fize­tett. a pénztárcáját úgy tar­totta, hogy a két nő láthatta, nagyobb összeg van nála. Utá­na . mindhárman elindultak a Duna-parton sétálni. Mögöt­tük a sötétben a lányok két férfiismérőse követte őket. Egy alkalmas pillanatban há­tulról lefogták a sértettet, le­húzták két aranygyűrűjét, kvarcóráját, nyakláncát és el­vették pénztárcáját, benne négyezer forinttal. A tettesek bíróság előtt felelnek tettü­kért. Azonban a 14 ezer forint kár egyelőre nem térült meg. Egy másik ügyben a falusi italboltban egy férfi egy fia­talkorú lánnyal ismerkedett meg, édességet és italt vett neki. Ám fizetés közben leej­tette a pénzét s a társa több ötszáz forintost látott.. A pén­zes ismerős ajánlatot tett a lánynak, ő azonban előbb ki­ment az italbolt elé és az ott tartózkodó hat fiatalkorú tár­sának elmondta, mit látott a férfinál. Megállapodtak, hogy a lány elindul a sértettel, tár­sai pedig utána mennek és megszerzik a pénzét. Így is történt: körbefogták, lerántot­ták a földre és elvették az öt­ezer forintját. A tettesek kéz- rekerültek, felelősségrevoná- suk sem marad el. A TÁMADÁSOK- ellen a legjobb védekezés, hogy külö­nösen fizetési napokon kerülni kell a túlzott italfogyasztást. A könnyű ismeretségektől, al­kalmi ivocirp bóráktól sem árt óvakodni. A dicsekvés is könnyen felkeltheti a bűnözőik figyelmét/ A bűncselekmények meg­előzésében a vendéglátóig ári dolgozók is eredményesen köz­reműködhetnek. Például, ha gyanús dolgot észlelnek, fi­gyelmeztetik a jóhiszemű ven­déget pénzének gondosabb őr­zésére. Kötelességük továbbá, hogy ittas embereket és fiatal­korúakat ne szolgáljanak ki alkohollal. A rablások közül tanulságo­sak azok az esetele, amelyeket magánházakban idős, beteg emberek sérelmére követnek el. Egy férfi elmondta fiatal­korú ivócimborájának, hogy ismer egy idős, magányosan élő embert, akinek sok pénze, van. Még aznap este mind­ketten elmentek az említett férfi lakására, bezörgettek, és az ablakon kinéző idős embert — rendőrnek kiadva magukat — felszólították, hogy nyissa ki az ajtót. A sértett nem en­gedte be őket, ezért az ajtót betörve jutottak a lakásba, és követelték a pénzt, kijelentve: ha nem adja, megölik. Ütle­geléssel is nyomatékot adtak szavaiknak, mire a sértett elő­vette a 35 ezer forintot tartal­mazó táskát. Ezt kitépték a kezéből és elmenekültek. A pénzen aztán megosztoztak. Napjainkban sok idős él ma­gányosan. Betegesek, nehezen mozdulnak ki a lakásukból, nincs kire támaszkodniuk. A környéken lakók, a szomszé­dok időnként nyissanak rájuk ajtót, és érdeklődjenek sorsuk felől. Az említett ügyben is az eset másnapján a sértett el­mondta a szomszédasszonynak a bűntényt, s a rendőrség a két tettest hamarosan elfogta. A pénz jelentős részét is sike­rült lefoglalni. A TAPASZTALATOK arra figyelmeztetnek,, hogy bizo­nyos bűncselekmények számá­nak emelkedésében az is köz­rejátszik: sokan nem vigyáz­lak eléggé használati tár­gyaikra, vagyonukra. Amikor valaki betér egy üzletbe, étte­rembe vagy más nyilvános helyre, jó lenne arra is gon­dolnia. hogy lezáratlanul ha­gyott járművét szinte felkínál­ja a tolvajoknak. Előfordul, hogy a károsult feljelentéskor nem tud nyilatkozni a jármű alvázszámáról, melynek hiá­nya következtében kevés re­mény van az ellopott kerék­pár, motor megtalálására. Ezért ajánlatos, ha a tulajdo­nosok feljegyzik az alvízszá- mot, illetve az új kerékpár vé­telekor kapott garancia jegyet megőrzik, mivel ezen a számot többnyire feltüntetik. A gépkocsilopások is arra intenek, hogy távozáskor zár­juk le az ajtókat, használjuk a kormányzárat. A kocsiban ne hagyjuk ott a forgalmi en­gedélyt. a jogosítványt, a sze­mélyi igazolványt, pénztárcát, valamint értékesebb tárgyain­Tallózás Üzemi lapokban olvastuk Márciust mutat a naptár — túl vagyunk már azon, hogy a megrendeléseket — az idei feladataink alapját jelentőeket számbavegyük, vagy azt elemezgessük, ho­gyan indult az év első munkanapja, első hónapja. A tennivalóink, s nem utolsósorban a lehetőségeink Is tisztázottak, éppen ezért az ütemes, az átgondolt, a jól szervezett munkán most a sor, a műszakok minden percének kihasználásán, ám ehhez elengedhetetlenül fontos a folyamatos alapanyagellátás is. Hogy kit milyen tennivalók, gondolatok foglalkoztatnak mostanság, arra az üzemi lapok február végén megjelent számai adnak választ. Érdemes egy kicsit rájuk is figyelni. JKV DOLGOZÓK LAPJA Üj alapokon a termelés prog­ramozása — adja hírül a száz­halombattai Dunai Kőolajipari Vállalat lapja. A cím mögött ama fontos hír húzódik meg, hogy szinte csak néhány hét választ el bennünket a kata­litikus krakküzem indításától. A cikk szerzője Katona János termelési főosztályvezetőtől arra kór választ: hoz-e válto­zást a termelés eddigi meneté­ben e hatalmas üzemkomple­xum belépése, s milyen spe­ciális problémák elé állíthat­ja majd a termelés vezetőit? A válaszokból egyebek kö­zött az is kiderül, hogy az új üzem ontja majd a magas ok­tánszámú krakkbenzint, mely­nek motorbenzinekbe történő keverése egyrészt kiszorítja az eddig használt oktánszámnö­velő komponensek egy hánya­dát (elsősorban a reformátu- mot), másrészt bizonyos módo­sításokra lesz szükség a krakkbenzinnel kevert motor­benzinek szabványában. A nagy tömegű krakkbenzin megjelenése magában hordoz­za az ólomtartalom csökken­tésének lehetőségét is. Az utóbbi pedig a vállalat környe­zetvédelmi törekvéseivel is egybeesik. Változásokat jelent az új üzem belépése a termelő egységek csőkemencéinek üze­meltetésében éppúgy, m.int a termelés rövid-hosszabb távra szóló programozásában is. A fluid katalitikus krakküzem kát, ha hosszabb időre lepar­kolunk. Sokat segíthetnek az állam­polgárok a bűncselekmény- azonnali bejelentésével is. Még a nyomozásban egyálta­lán nem jártas, de a helyzetet felismerő ember is hasznos se­gítséget nyújthat a rendőrség­nek. Példaként erre az alábbi eset. Egy asszony egyik nyári na­pon délelőtt az isaszegi állo­más előtt haladt el, s látta, hogy vasat raknak le az egyik vagonból. Megütötte a fülét egy mondat: a vas el van té­ve. Délután a munkából haza­menet, az állomás kerítése mellett a fűben papírzsákkal letakart szögvasat vett észre. Szólt nyomban egy önkéntes rendőrnek, aki a helyszínen 26 vasat talált eldugva. Egyértel­mű volt: valaki azért tette oda, hogy alkalmas időben el­vigye. A körzeti megbízott az esti órákban társadalmi segítőkkel rejtett figyelést szervezett ar­ra számítva, hogy a tettesek a sötétség beálltával megjelen­nek. Jól sejtette, tíz óra után a közelükben lovas kocsi állt meg, és a vasakat kezdték felrakni, amikor tetten érték őket. A 16 ezer forint értékű lopott árut lefoglalták, a tette­sek ellen eljárás indult. AZ EMLÍTETTEK is jól ér­zékeltetik a lakosság és a ha­tóságok közös felelősségét a bűncselekmények megelőzésé­ben. Éppen ezért szól úgy a törvény, hogy a bűnüldözés és a bűncselekmények megaka­dályozása az egész társadalom és minden állampolgár erköl­csi kötelessége. Dr. Orell Ferenc János főügyészségi ügyész léte például olyan új távlato­kat nyit meg á vállalat előtt (a telített és telítetlen gázok előállításával), melyek egy ké­sőbbi petrolkémiai fejlesztés­hez kitűnő alapot kínálnak. Létrejött az üzlet a svéd VYRMETODER-cég és a Du- namenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat kö­zött — olvashatjuk a váciak lapjában. Ez az üzlet jelentő­ségét tekintve döntő abból a szempontból, hogy az általa nyert berendezéssel mód nyí­lik az ivóvíz megengedettnél magasabb vas- és mangántar­talmának kiküszöbölésére a gödi vízbázisnál is. Hiszen en­nek az utóbbinak a telepítési tervei is előírták egy vas- mangántalanító berendezés al­kalmazásának szükségességét. A ma legkorszerűbbnek mond­ható eljárás — a VYREDOX beruházási költsége csak töre­déke a hagyományosnak. A rendszer lelkét jéléfítő oxigenátor berendezést szállít­ja az említett svéd cég. Ez azonban. csak része az egész (vas-mangántalanító) berende­zésnek. A több száz méter hosszú vezetékrendszer, auto­matikus vízmérők és szele­pek, automatikák kiépítése a Duna-balparti Üzemigaz­gatóság kollektívájának jelent próbatételt, ök példamutató gyorsasággal láttak munkához, hiszen az idén nyáron a rend­szernek már üzemelnie kell. A berendezést a Hungarocamion gépkocsijai meghozták, s vég­leges helyére került a gödi vízbázison. GAZDASÁGI 6s TÁRSADALMI SZERVEZETEINEK A konzervgyár tájékoztatója az üzemek munkájáról ad ké­pet — Szezonon kívül címmel. Ebből kiderül, hogy messze még a szezon, de a karbantar­tások, felújítások ellenére sem állnak a Vonalak. Hiszen a sa­vanyítóüzemben — február vége óta — a vágott vegyes savanyúságot gyártják. S ha ez a termék lefutott, akkor a sa­vanyító is folytatja a felkészü­lést a szezonra, melyet az eg­ressel kezd majd. A léüzem­ben különféle nektárokat gyár­tanak. Az ivólevekkel párhu­zamosan azonban dzsemeket i§ készít ez az üzem. S van munkájuk bőven, akár három műszakban is dolgozhatnának. Az úgynevezett IV-es üzem májusig vegyes befőttet gyárt, de emellett még úgynevezett finom ízeket, formpackjamokat is. Az I-es üzemben étel- és húskonzervek készülnek, még­pedig belföldi megrendelésre- fogyasztásra. A húsos termé­kek közül a löncsből nagyobb mennyiséget a Szovjetunióba szállítanak, míg a nyugati partnerek megrendelésére 400 tonnányi finomfőzeléket. De a dobozüzemnek is akad munká­ja bőven: az 1/lü-es és 1/2-es dobozok gyártása után az üve­gekhez nagy mennyiségben ké­szül itt a Twistoff és az Alfa- pank zárófedél. V. E. t Élettársi tulajdonszerzés — Az elbirtoklás! idő

Next

/
Oldalképek
Tartalom