Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

mr « 4 1984. MÁRCIUS 6., KEDD Kamatoztatják a tanultakat Sziget a rohanó világban Munkára nevelés Szentlőrinckátán Testnek és léleknek ereje Valljuk be, mi, felnőttek sem vagyunk mindig képesek arra, hogy szívósan, kitartóan küzdjünk valamilyen cél el­éréséért. Hát még a gyerekek; amúgy is kialakulatlan jelle­mükkel, tanulási kötelezettsé­geikkel, széles érdeklődési kö­rükkel! A célt, a sikert pedig csak szenvedélyes és jól irá­nyított munkával lehet elérni. S aki tudja, mit akar, az már félig el is érte. Minden fillér A szentlőrinckátai általános iskola nyolcadikosai már tíz­éves korukban határozottan tudták, mit akarnak, s akár­milyen hihetetlennek is tűnik, megvalósították irreálisnak látszó elképzeléseiket. — Tulajdonképpen egyikü­ket sem érte váratlanul az a beszélgetés, amelyet ötödik­ben, év elején folytattam ve­lük. Kicsi ez a falu, ismerjük egymást s az sem titok a hely­béliek előtt, hogy az elmúlt tíz évben mindig külföldre utaztak nyolcadikosaink. Ez volt a búcsúkirándulásuk — magyarázza Imre Sándor, az Iskola igazgatója. — Ez a tény azonban önmagában semmi — sőt, még meg is kérdője­lezhető, hiszen sokba kerül. Ám nálunk ez másként van! Ugyanis az utolsó fillérig diákjaink munkájából fedez­zük a költségeket. — Amikor először szóba hozta az igazgató bácsi a külföldi utat, akkor pontosan 1520 forintja volt az osztály­nak — emlékezik vissza Zom- bori Melinda. — Ügy döntöt­tünk, hogy Szovjetunióba fo­gunk menni, repülővel. Hato­dikban — példát véve a fel­nőttekről —, fóliázni kezd­tünk. Itt, az iskola mellett ál­lítottuk föl a sátrat s a ter­melt paradicsomért tizenhá­romezer forintot kaptunk. Emellett még összehoztunk nyolcezret a tsz-nek leszedett paradicsomból. S a gyerekek — vérszemet kapva — a rákövetkező évben már két fólia alatt termeltek paradicsomot és paprikát, s a tsz gondjain is enyhítettek, két hektár paradicsom lesze­désével, ládázásával. Hete­dikben összesen 101 ezer fo­rintot keresett a huszonegy tagú osztály. Kard és tea — Azért ne feledkezzünk meg arról sem, milyen sokat segítettek nekünk a felnőttek — veszi át a szót kicsit szem­rehányó hangsúllyal Jobbágy Éva. — A fóliasátorhoz való dolgokat a Tiszai Vegyikom­bináttól, a Ferroglobustól, meg a Csepeli Vas- és Csőgyártól kaptuk. Azt sem tudták, kik, mik vagyunk, mégis tettekkel válaszoltak levelünkre. Végül is tehát összejött a pénz. Fejenként 6400 forintba került a hétnapos út, amely­nek állomásai: Moszkva—Je­reván—Kaukázus—Tbiliszi. Még a grúz hadiutat is meg­tekintették. Repülővel jöttek, mentek. A tizenkilenc gyere­ket a pedagógusokon kívül néhány szülő is elkísérte. Ök 300 forinttal többet fizettek — természetesen saját erőből. — Mi tagadás, nagyon iz­gultunk. Féltünk a repülőút- tól —, emlékezik vissza most már vidáman Zombori Ró­bert. — Az IBUSZ-nál nagyon kedvesek voltak velünk, mert azt a fél napot, amit Moszk­vában töltöttünk, ajándékba adták, nem szerepelt az ere­deti útitervben. Egymás szavába vágva me­sélik élményeiket. Szabó Ár­pi azt a saslikot emlegeti, amellyel ingyen kínálták őket Jereván egyik utcai sütödéjé­ben, meg a hatalmas asszony- szobrot, amelynek egyik kezé­ben kard, a másikban egy csésze tea van. Azt jelképezi, hogy az ellenséget karddal, a barátot vendégszeretően teá­val várják az itteni nők. Igen, a vendégszeretet. Ezt emlegeti Hájas Vali is. Láttak több es­küvőt, névadót, ahol össze­gyűlt néhány száz vendég, s ahol a legtávolabbi rokonokat kínálják először. Helyi szokás, hogy a házasulandókat hatal­mas tűzijátékokkal köszöntik. — Nekem a Szeván tó s az azt körülvevő sziklák tetszet­tek a legjobban — mondja Jobbágy Éva —, nem is be­szélve arról a gyönyörű ko­lostorról, amelyet a sziklák­ból véstek ki. — Rengeteg emléket hoz­tunk magunkkal, nemcsak a fejünkben, hanem egyébként is. Vásároltunk képeslapokat, gyűjtöttünk obszidiánt, elvégre nagyon kíváncsian vártak minket az itthonmaradottak. A családból nálunk eddig én utaztam a legmesszebbre s így, amikor megérkeztem, heteken át mást sem tettem, mint a látottakról meséltem nekik — teszi hozzá hangjában nem is titkolt büszkeséggel Danyi Zo­li. A célok t — Ebben az általában két­száz körüli létszámú iskolában nagy hagyományai vannak a munkára nevelésnek. Valami­kor Micsurin-kerttel kezdtük, most — mint hallotta —, pa­radicsomot, paprikát terme­lünk. s miután tőlünk min­denki följár Pestre a piacra, mindig akad egy-egy szülő, aki magával viszi valame­lyik gyerekünket. Áruinkat ugyanis o diákok adják el. Véleményem szerint ez az egész munka fölér akár egy matematikaverseny győzelmé­vel — veszi vissza a szót Im­re Sándor. — Persze, ehhez az kell, hogy a teljes tanári kar együttesen vallja és higgye a munkára nevelés fontosságát. A mi célunk az, hogy min­den tanulónk ismerje meg a munka értékét, neveltjeinknek pedig az, hogy messzi tájakat kereshessenek föl. Ám a két cél valahol — és nem is messze — találkozik ... A tanárok túlnyomó része — az igazgatóval egyetemben —, helybéli. Itt születtek, ne­velkedtek, s szavaik, tetteik közvéleményformáló erőként hatnak Szentlőrinckátán. Te kintélyüket azonban minden bizonnyal nemcsak a tanítás­sal, hanem éppen az előbb említett pedagógiai módszer­rel szerezték meg a falu dol­gos népe előtt. A tanulságok szintén sok rétűek. Oroszórákon gyako­rolták előre a köznapi nyelvet s saját tapasztalatból tudják ma már, milyen fontos a tu­dás. Még mindig emlegetik hogy a grúz, örmény fiatalok mennyire tisztelik az időseb­beket. Megszívlelendőnek tart­ják, akárcsak a múlt, a ha­gyományok ismeretét, ébren tartását. Ám mindenekelőtt megtanulták becsülni a kétke­zi munkát s azt, aki végzi; az embert. Deák Ferenccel vall­ják: „Kerüld a henyeséget, s a munkátlan életet. Ha ifjúsá godban a munkát megszokod életednek szebb örömeit s éde sebb gyönyöreit a munkában fogod találni. Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel testnek és léleknek erejét csak a munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve”. Körmendi Zsuzsa Meglehetősen változatos a községi könyvtárak helyzete: Pest megye községeit járva találkozhatunk új, kimondot­tan könyvtári célokra terve­zett épületekkel. Ám a leg­több helyen kinőtték a helyi­ségeket a kötetek. A szakkép­zett könyvtárosok sokszor a zsúfolt polcok között álmo­doznak jobb körülményekről. Kabátban toporgók Túrán a művelődési ház és a könyvtár osztozkodnak az erre a célra kiszemelt épüle­ten. Nem kell ahhoz különö­sen éles szem, hogy a belépő felmérje: alig-alig férnek a kötetek a szűkreszabott pol­cokon. A mintegy huszonhat- ezer könyvet mindössze száz­hat négyzetméteren helyez ték el. — Ügy hírlik, hogy a szom­szédunkban lévő ruházati bolt hamarosan elköltözik — mondja Tóth Zsiga Istvánná könyvtárvezető: — Ott sze­retnénk berendezni a gyer­mekrészleget, mert ez a leg­égetőbb gondunk. A mostani helyiség — ahol ideiglenesen van a gyermekkönyvtár — jó lesz raktárnak. így egy csa­pásra két elképzelésünk való­sulna meg. Barátságos kis szobába ka­lauzol Fónagy Attiláné gyér mekkönyvtáros. A polcokon a legújabb mesekönyvek, gyer­mekújságok. A falakon ismert mesefigurák. Csak néhány perc múlva érzi az ember, hogy egyre jobban fázik, hi­deg van az apró helyiségben — Egész nap fűtünk, még így sem emelkedik öt-hat fok­nál magasabbra a hőmérsék­let — mutat a hőmérőre Fó­nagy Attiláné. — Kabátban toporognak a kicsinyek. Gyor­san kiválasztják az olvas­nivalót és már mennek is Mondanom sem kell: messze vagyunk az ideális állapottól Pedig keret van a gyerek­könyvtár fejlesztésére, az ál­lomány minden szempontból gazdag. A gyerekek még így is szí­vesen jönnek. Az iskolából hazafelé menet betérnek. Szovjetunióban vásárolt albumban őrzik az ott készült fényképeket. Cím feletti képünkön: jön a tavasz, rendbe kell hozni a fóliasátor kör nyékét Trencsényi Zoltán felvételei tanrendben is szerepel könyv- tári foglalkozás. A kutatás alapelvei — A rendkívüli órákon a könyvtár használatára taníta­nánk meg a kisdiákokat — folytatja a gyerekkönyvtáros. — Sajnos egyelőre nálunk er­re nem sok lehetőség van. A felnőttrészlegben tartjuk ezeket az órákat. Ilyenkor át­hordjuk a kézikönyveket, hogy legalább az irodalomkutatás alapelveit bemutathassuk. Még így is szorongunk. Az osz­tályok létszáma Túrán har­minc fölötti: el lehet képzel­ni, mit lehet röpke egy óra alatt megtanítani! Szerencsé­re az iskolával jó a kapcsola­tunk. A felnőttrészleg szobájá­ban már jobban el lehet tölte­ni az időt. Itt jó a fűtés, csak éppen hely nincsen. A napi­lapok, a folyóiratok átlapozá- sára még csak van lehetőség, de komolyabb munkára itt senki sem gondolhat. — Legszívesebben a nyug­díjasok jönnek hozzánk — mondja Tóth Zsiga Istvánná, miközben az olvasók kíván­ságjegyzékét lapozza. — A krimi, a valóságirodalom, a szociológiai művek vezetnek a listán. Az idősebbek szeret­nek elbeszélgetni az olvas­mányélményeikről. Időközben elkalandoznak gondolataik. Elpanaszolják bánatukat. Tud­ják, hogy mindenkit szívesen meghallgatunk. A rohanó vi­lágban van egy sziget, ahol nem fogadják türelmetlenül őket. Az Illatos kert, a Lady Chatterlay és sorolhatnánk a felkapott műveket, amelyeket a középgeneráció kér. Szinte állandóan kézben vannak a divatos kötetek. Az újdonsá­gokról legtöbben a barátaik­tól, a tévéből értesülnek. így konkrét kéréssel érkeznek. — Pedig mi is külön pol­con tartjuk a legfrissebb iro­dalmat — folytatja a könyv­tárvezető. — Mindenki rohan, csak néhány pillantást vet a polcra. Leginkább a tizen-hu- szonévesek maradnak kívül a falakon. Csaknem kétszáz le­mezünk van. Ez kevés a szó­rakoztatásukra. Ráadásul a lemezjátszó rég nem működik. Katalógus, kézikönyvtár Ritkaság a községi könyv­tárakban, hogy szakképzett dolgozók munkálkodjanak. Túrán mindketten megtanul­ták, milyen módszerekkel le­het a könyvtárat használható­vá tenni. Helybéliek, így a kapcsolatok a könyvtáron túl­mutatnak. Utcai beszélgetések során, vagy ha találkoznak valakivel a boltban, előbb- utóbb arra terelődik a szó: milyen újdonság érkezett? A könyvtárosok megpróbálnak az olvasói igényeknek elébe men­ni. A túrái könyvtár helyzete nem jobb és nem is rosszabb az átlagos községi bibliotékák­nál. A két könyvtáros arról álmodik, hogy valamikor még többet tehetnek a község ol­vasóiért. Erdős! Katalin Tv-FIGYELŐ' Már neveljük a palántákat Erre emlékszel? Illyés, a Gólyavári esték cí­mű egyetemi sorozatnak is a díszére válhatott volna az- a ' párbeszédes előadás, amelyet a felvétel óta elhunyt nagy köl­tőnk. Illyés Gyula mondott mikrofonba Jászi Oszkárról és a magyar polgárságról. A nyi­latkozót Litván György törté­nész kérdezgette, és faggatásá­ra sok olyasmi hangzott el, amit még az is érdeklődéssel hallgathatott, akit közelebbről nem érdekel a história, ponto­sabban a századforduló körüli, utáni történelem. Illyés nagy — és bizonyára még sokszor idézendő — gon­dolataként az fogalmazódott meg. hogy a progresszív ma­gyarságnak voltak ugyan nagy vezéregyéniségei, de ezek mö­gé nem sorakozott fel egy olyan vezérkar, amely az irá­nyítót a tömegekkel össze tud­ta volna kapcsolni. Jászi Osz­kár, a polgárság legrátermet­tebb képviselője ezért nem vezérelhette szándéka és meggyőződése szerint a hala­dás irányába a maga osztá­lyát, amely végül is képtelen­nek bizonyult megfelelni kül­detésének. Ahelyett. hogy élénk szellemi életet honosí­tott volna meg és tartalmas vitákban tisztázta volna a tár­sadalom mozgásának kívána­tos útját, a letűnőfélben levő arisztokrácia kegyeit kereste és a császárváros, Bécs felé kacsingatott... Mindez persze csak egy — de, ismételjük, különösen fon­tos — föltevése volt Illyésnek. Szólt emellett a népi írók és Jászi kapcsolatáról — egyálta­lán mindarról, ami azt a bi­zonyos, az adás címében is szereplő két nemzedéket elvá­lasztotta. illetve bizonyos dol­gokban összekötötte egymás­sal. És milyen összeszedetten, az eseményeknek és a koresz­méknek milyen bölcs ismere­tében szólt. Igazán örülhetünk, hogy ezt a televíziós felvételt elkészítették vele, és most — igaz, több éves késéssel — mű­sorra tűzték. KéS6S. Késést emlegettünk az imént, s hadd folytassuk most annak az elpanaszolásá- val, hogy egy másik interjú, nevezetesen az, amelyet Mikes Lajos özvegyével a KlSZ-stú- dió fiataljai készítettek, szin­tén majd két évig lapult egy raktárban. Az irodalombará­toknak, akik eddig is tudták, hogy ki volt a Krúdy Gyula által ^elkeresztelt titokzatos doktor, természetesen így is megannyi érdekes adalékkal szolgált a százharmadik élet­évéhez közeledő hölgy, de — a kérdés, sajnos, egyáltalán nem költői — mi van akkor, ha az emlékező időközben el- halálozik. Talán le sem perge­tik ezt a ritka érdekes, az iro­dalomtörténészek számára bi­zonyára sok új adalékkal szol­gáló emlékcsokrot. És egyáltalán: sorozatban tapasztalni, hogy mélyhűtött ételek, bármikor előhalászha­tó konzervek módjára kerül adásba számos műsor. Még a tévéjátékok között is akad olyan, hogy hajdan leforgat­ták. aztán a jégre került, és nem egy vagy két, hanem en­nél sokkal több esztendő után nyúltak csak utána. Az amúgy. általában rendhez szoktatott néző nemigen érti ezt. A ma­ga gyalogjáró módján úgy képzeli, hogy lehetőleg akkor kell láttatni mindent, amikor még rajta van a frisseség hímpora. De — tapasztalható- lag — másként jár az előfize­tők esze kereke, mint azoké, akik a kamerák és mikrofo­nok kapcsolgatását dirigálják. FaUSÍUS. Az újságolvasók láthatják, hogy még javában tart a Faustus doktor boldog- ságos pokoljárása című film­sorozat vetítése, de már sorra jelennek meg róla a fanyalgó megjegyzések, sőt egy karika­túra is bátorkodott megfrics­kázni. Érdemben szólni Gyur- kó László é.s Jancsó Miklós közös művéről még korai, de azt tényleg jelezni illik, hogy ezzel a vállalkozással nincs valami rendjén. Az alámon- dásra épülő szerkezete mind jobban zavar, az az örökös füstölés — az említett torzkép is erre utalt — meg bosszan­tóan _ nevetséges. A rendező nyilyán jelképes értelmet szánt a cigaretták ködgomolyagai- nak — az elmosódottság, a rejtezkedés. a feszültségek ol­dásának örökös igényét akar­ta talán szimbolizálni velük —. de karika ide, párnát amo­da. ettől bizony nem lettek mélyebb értelműek védence- mék. Reménykedjünk azon­ban : hátha a kilencedik rész végéig valami jó szél lesodor­ja a képernyőről a nikotinos fellegeket Akácz László

Next

/
Oldalképek
Tartalom