Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-30 / 76. szám

Lemezbemutatók, irodalmi órák Szakkör a könyvesházbai Nemcsak könyvárusítással foglalkozik Pilisen a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat helyi üzlete, hanem jelentős részt is vállal a község köz- művelődéséből. Különféle szakköröket működtetnek, amelyekre szívesen járnak a fiatalok és az idősebbek egy­aránt. Évente egymillió forint ér­tékű szépirodalmi és egyéb alkotás talál gazdára, ezen­kívül rendszeresek az iró~ olvasó találkozók és az isme­retterjesztő előadások. Volt már lemezbemutató és rend­hagyó irodalomóra is a köny­vesházban. Képünkön Nagy Sándorné üzletvezető jó szóval kínálja a könyveket a vásárlóknak. A leendő Nemzeti Színházért A brigád felajánlása A monori Kossuth Tsz Ku- lich Gyula szocialista brigád­ja a napokban felhívással for­dult a szövetkezet többi kol­lektívájához, hogy egy sza­bad szombaton vállalt társa­dalmi munkával járuljanak hozzá a leendő új Nemzeti Színház építéséhez. - A héten eljutott a felhívás valamennyi brigádhoz, akik szívesen tesznek eleget a ne­mes szándéknak. A kezdemé­nyezők kérték a szövetkezet párt- és gazdasági vezetőit, hogy a felhívást juttassák el a Monor vonzáskörzetébe tar­tozó többi termelőszövetkezet­hez is, akik bizonyára szintén csatlakoznak a monoriakhoz. Válasz cikkünkre Miért tüske a Forrás? Lapunk március 18-i, va­sárnapi számában Forrás címmel cikket közöltünk, amelyre az alábbi választ kaptuk az üzlettulajdonostól: Lehet, hogy nem volt túl szerencsés a kisvendéglőnk elnevezése, de taláh felfogha­tó ez a név úgy is, ahogy mi elképzeltük. Mármint a szűkös helyi lehetőségeket megszakí­tó kulturáltabb környezet és vendéglátás forrása. Kár, hogy nem egyre gondoltunk és kár, hogy egy kisvendéglő megnyílása kapcsán másoknak is a szesz és a baj forrása juthat az eszébe. Nézzen be hozzánk, és ta­lán nem fog csalódni a tisz­telt szerző abban sem, hogy nemcsak szeszbarátokkal fog találkozni. Tisztelettel: Kása Józsefné üzletvezető Kosárlabda Az országoson nem sikerült Eddig — a tavaszi Idény kezdetéig — a megyei tabella első helyén állnak a monori kosaras fiúk. Az ifik elsőként a dunakeszi gimnazistákat kapták ellenfe­lül. A fiúk játékán sajnos meglátszott a hosszú téli ki­hagyás, hiszen az első félidőt elég szoros küzdelem után csak 6 ponttal tudták meg­nyerni (36-30), viszont a má­sodikban sikeresen kitámad­tak a zónából és 68-52-re győztek. Persze, még így is dicsérhe­tő teljesítményük, hiszen Zát- rok Károly edző a serdülő ko­rúak kezdő ötösét küldte pá­lyára. A mezőny legjobbja Marosi György volt, aki egy­maga 28 pontot ért el, de jól dobott távolról Békési Attild is. Kiemelhető még László Imre és László Zoltán ered­ményes játéka. A táblázat szerint a ceglédi Kossuth és a váci Sztáron gimnáziumot megelőzve a me­gyében ők az elsők ugyan, de az országos területin már sajnos kikaptak a debreceni gyakorló gimnázium együtte­sétől. Ezen tulajdonképpen nem is csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy az ellenfél a Városi Sportiskola N3 Il-es csapata — a mieink között pedig egy szem 4.-es található Lendvai személyében, a töb­biek 2. és 3. osztályosok. A serdülők idénye köny- yebben és jobban kezdődött: Dunai Kőolaj gárdáját nagy ontkülönbséggel: 62-27-re érték első meccsükön tarta- kcsapattal, idegenben. JÓK: Kovács Attila, Mátyás Vilmos, Sahin-Tóth Zoltán, Veress Gábor. N. M. ŐRI M A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 76. SZÁM 1984. MÁRCIUS 30., PÉNTEK hangsúly a megelőzésen van A tűzvédelem társadalmi ügy A Monori önkéntes Tűzoltóegyesület a Vetőmag Vál­lalat monori területi központjában a napokban tartotta meg éves közgyűlését. Nagyobb felelősség Monor még nem város, de már városi jogú nagyközség. Több, mint hétezren járnak dolgozni Budapestre és a kör­nyékre, kevesebb idő jut a művelődésre, tanulásra, spor­tolásra. Minden évben' ebből az alapállásból tárgyalják meg a közgyűlésen a nagyközség megelőző és mentő tűzvédel­mét, a tűzoltó munka eredmé­nyeit, hiányosságait. A mostani közgyűlés alap­vetően azonban egyben- és másban eltért a korábbiaké­tól. A városi jogú körzeti cím nagyobb felelősséget rótt mindazokra, akik gazdái a tűzvédelemnek. Gondolunk itt elsősorban a nagyközségi közös tanácsra, mint elsőfokú ha­tóságra, a tűzoltóság fenntar­tójára, majd az egyesület tár­sadalmi vezetőire és a tagsá­gára. Ez a felelősség csendült ki Vámos Géza, a Monori Ön­kéntes Tűzoltóegyesület elnö­kének beszámolójából is. Ne­héz volt — és minden évben nehéz! — egy közéleti ember szájából a nincs szót hallani. A valóságot azonban nem le­het megszépíteni, ha a króni­kus gondok, problémák és a személyi, tárgyi feltételek hiá­nya szóba kerül. 1983-ban ki­lencvennégy esetből harminc- hatszor nem tudtak kivonulni a tűzhöz, mert a gépjármű­fecskendőt éppen javították. Nemcsak régi és alkatrész­hiányos a gépjármű, de a kör­nyéken Csepel-dízel szerelőt alig lehet találni. Gumi tö- mitőgyűrűt legutóbb az „Ecse­rin” szereztek be. Amikor ki­vonultak tűzhöz, hatékonyan és eredményesen avatkoztak közbe. Nem egyszer komoly gondokat okozott és okoz a gépkocsivezető-hiány is. Szólt az elnök a mentő tűzvédelem (létra, oxigénkészülék, kötél stb.) fejlesztésének további javításáról, hiszen gomdamód­ra „nőnek” az emeletes csalá­di házak. Az utcai tűzcsapo­kat is rendszeresen karban kell tartani. Az a lelkes, ön­kéntes tűzoltógárda, amely a Fekete család tagjai köré cso­portosul, bizonyíték ■ arra, hogy meg lehet szerettetni, el lehet fogadtatni a fiatalok­kal ezt a nagy felelősséget és tiszteletet kívánó társadalmi feladatot. A monori önkéntesek 1983- ban .417 lakóépületet ellen­őriztek, 1 ezer 182 hiányossá­got tapasztaltak, s tizenkét középületben harminckilenc szabálytalanságot észleltek. Az ellenőrzéseket a jövőben fo­kozni kell, mert a megelőzés a leghatékonyabb védelem a tűz ellen. A beszámoló után Oberle Tibor, az ellenőrző bizottság vezetője adott számot az ön­kéntes tűzoltóegyesület pénz­ügyi gazdálkodásáról, majd a jelenlevők meghallgatták a számvizsgáló bizottság jelen­tését. Pentosan, gyorsan Dr. Illanicz György, a városi jogú nagyközségi közös tanács titkára megköszönte a Monor és társközségek önkéntes tűzol­tóinak 1933. évi eredményes munkáját. A jövőben — a le­hetőségeket kiaknázva, min­dent meg kell tenni azért, hogy a vagyon- és kárelhárí­tási feladatok feltételeinek biztosítása mindinkább közös üggyé váljon Monoron. Fekete Sándor, a Monori önkéntes Tűzoltóegyesület parancsnoka szintén nagyobb társadalmi segítséget sürge­tett, s a tűzbejelentés felelős­ségére, pontosságára hívta fel a figyelmet. Elismeréssel szólt az úttörőcsapatok eredményei­ről, az utánpótlás neveléséről, amelyben még áok tartalék van. Borbély László és Kerekes Ragasztják a doboz korongját Ferenc Péteri és Monori-erdő önkéntes tűzoltóinak parancs­nokai a felszerelés javítását, pótlását sürgették, mert a te­lepülés lelkes, aktív fiataljai ki akarják venni a részüket a gondokból is. Ezen a vélemé­nyen volt Paput János és Füs­tös Mihály is. A jelenlevő negyvenegy tag­ból tizenketten szóltak hozzá, s szinte valamennyien hang­súlyozták: legyen a tűzvéde­lem társadalmi közügy Mono- rort, mert a fejlődés nagy, szükségessé teszi a korszerű tűzvédelmi felszereléseket, a hatásos tűzvédelmi szervezet kiépítését, funkcionálását. Példás helytállás Erdélyi János, a Monori Tűz­oltóparancsnokság helyettes vezetője hozzászólásában ki­emelte: javítani kell a meg­előző tűzvédelem színvonalát. Elismerését fejezte ki az egye­sület vezetőinek, tagjainak, hogy a monori önkéntes tűz­oltók korszerűtlen gépjármű­fecskendőjük ellenére a kárel­hárítási feladatokban eredmé­nyesen és példásan helytáll­tak. Többeknek adott át soros és soron kívüli előléptetése­ket. A beszámolók és a hozzá­szólások után a közgyűlés sze­mélyi ügyekben hozott dön­tést, majd elfogadta a beszá­molókat és jóváhagyta az 1984. évi költség- és munkatervet. Hörömpő Jenő Jegyzet Vigf ázzunk! Megdöbbentőn figyeltük azt a rakoncátlankodó kis­fiút, aki a napokban Mo­noron, a Kossuth Lajos ut­ca elején pajkosan, de fe­lelőtlenül szaladgált az út szélén. Meglehetősen nagy volt a forgalom, autóbu­szok, teherautók, személy- gépkocsik igyekeztek Mo­nor központjába. Úgy tűnt, mintha a kisfiú valamelyik jármű elé akart volna ug­rani, s ebbe csak kis barát­ja akadályozta meg. Fel­nőttek is voltak a köael- ben, de nem tettek semmit, közömbösen elhaladtak a két gyerek mellett, pedig ha valamelyikük rájuk szólt volna, bizonyára to­vább mennek az iskola fe­lé. Szerencsére ezúttal nem történt baleset, még az autóbusz vezetője is mini­málisra vette a sebességet, sőt egészen letért az útpad­kára. Sokszor leírtuk már eze­ken a hasábokon, hogy ilyenkor, tavasszal megnö­vekszik a forgalom a köz­utakon, fokozódik a bal­esetveszély. Am még min­dig akadnak felelőtlenek, akik fittyet hánynak a köz­lekedési szabályokra, nem tartják be azokat. Megfigyeltem a reggeli órákban, a gyömrői állo­más közelében levő vasúti átjáró előtt várakozó gép­kocsikat. Az Erzsébet-telep és a Steinmetz kapitány ut­ca felől érkező járművek amolyan oda se neki ala­pon áthajtottak a lámpa piros jelzése ellenére. Pe­dig a vonat már kiindult az állomásról Mende irá­nyába. Az egyik kocsi ép- penhogy megúszta a balese­tet, nem volt több a moz­dony és közte a távolság 30 méternél. Sorolhatnánk a példákat számolatlanul. A balesetek megelőzése , nemcsak a rendőrség feladata, hanem mindannyiunk közös érde­ke. Ezért nem árt a figyel­meztetés: vigyázzunk ma­gunkra és másokra egy­aránt. G. J. Döntőbizottság a tsz-ben Helyben könnyebb elintézni A gombai Fáy András Tsz- ben tavaly 38 alkalommal ke­resték meg panaszaikkal a döntőbizottságot a szövetkezet dolgozói, illetve alkalmazottai. Ebből két kérelmet még a tár­gyalás előtt visszavontak az érdekeltek. A munkaügyi döntőbizottság 19 esetben a termelőszövetke­zet javára döntött, ebből 11 al­kalommal a dolgozó fellebbe­zéssel élt a Munkaügyi Bíró­ságnál. Megállapították az illetéke­sek, hogy számos olyan pa­nasz érkezett a döntőbizott­sághoz, amelyet a munkahelyi vezetők saját hatáskörükben el tudtak volna intézni. Min­den ilyen esetben a döntőbi­zottságának kellett tulajdon­képpen — a vezetők helyett — a dolgozók problémáit tárgya­lás mellőzésével elintézni. Ter­mészetesen. ez sok munkával járt, hiszen a döntőbizottság tagjai nem ismerik a helyi vi­szonyokat, a közvetlen kon­taktus a panaszosokkal első­sorban a vezetőkön keresztül valósul meg. A fővárosban időközben fel­számoltak egy ágazatot, ahol sok gond akadt az elmúlt esz­tendőben nemcsak a munka­fegyelemmel, hanem mással is. Ezek után nem csoda, ha a legtöbb panasz — szám sze­rint húsz — az ágazattól érke­zett be a központba. A közös gazdaság vezetői fontosnak tartják a döntőbi­zottság színvonalas működé­sét. Ezt bizonyítja az is, hogy tavaly két tagja továbbképzé­sen vett részt, s magas szintű előadásokat hallgathattak a döntőbizottság szerepéről, fel- datáról, az érdekek összhang­jának megteremtéséről. Vasárnap Hangverseny Április 1-én, vasárnap este 8 órakor a Zeneakadémia nagy­termében hangversenyt tarta­nak a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola zongoraszakos növendékei. Büszkeséggel töltheti el a monoriakat, hogy a műsorban közreműködik Mocsári Károly ötödéves hallgató is, aki Mo­noron lakik. Az ifjú zenetitán Liszt Esz-dúr zongoraverse­nyét mutatja be a nézőknek, hallgatóknak. Ä mp kulturális prcgrsmfa Sülysápon, a Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet helyi üzemében szerelik és ragasztják a Hun- garocamion és a Volán-vállalatok részére az ellenőrző készülékek (fekete dobozok) tachográf korongját. Ezekből a készülékekből évente 100 ezer darabot állítanak össze az ügyes kezű lá­nyok, asszonyok. Képünkön: Srankó Jánosné és Dobos Jánosné már nagy rutinnal ragasztja és készíti a korongokat, amelyek minősége megfelel a legszigorúbb előírásoknak is. Hancsovszki János felvételei Gyömrőn, 16 órától: az 1. számú általános 'iskola far­sangi bálja, az úttörőházban, 14.30-tól: a bélyegszakkör ösz- szejövetele, 15-től: a fotószak­kör foglalkozása és disco. Menüén, 15-től: játszőház napköziseknek, 16.30-tól: gyermektorna, 18-tól: karate. Pilisen, 17-től: balett-tan­folyam, 17.30-tól: a Csepp I. irodalmi színpad próbája, 18- tól: ifjúsági klubfoglalkozás. A moziban, 17-től és 19-től: Seriff az égből. Vecsésen, 14-től: nagyközsé­gi KISZ-gyűlés, 19.30-tól: disco. Köszönetünfcet fejezzük ki mind- azoknak, akik szeretett férjem, Szilágyi János, temetésén Monoron részt vettek, sírjára koszorút, vi­rágot helyezlek. Ezúton köszön­jük meg a Sütőipari Vállalat, a Postahivatal és a MEZŐGÉP Vál­lalat dolgozóinak, hogy részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom