Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-29 / 75. szám
Ajándék a futóktól A mai cél: Nagykőrös Kraivich József versenybíró munkában. Reitter László felvétele Telnek a napok, egyre több kilométert hagynak maguk mögött a versenyzők. A Dunán átkelve a Tököl, Ráckeve, Kiskunlacháza útvonalon haladt a Megyénk körül megyünk körül futóakció mezőnye. Kiskunlacháza határában 500 úttörő — közöttük százan zászlókkal kezükben — várta a beérkezőket. Amikor megjöttek, valamennyi úttörő és csapatvezető csatlakozott hozzájuk, és együtt érkeztek be a Munkácsy Általános Iskola főbejáratához. Az iskola előtt Molnár Ferencné igazgatóhelyettes köszöntötte a vendégeket és további jó utat kívánt nekik. Az útra kelésig eltelt még egy éjszaka, az iskola tornatermében rögtönzött fekvőhelyeken pihenték ki fáradalmaikat a versenyzők. S amikor szerda reggel továbbhaladtak, megköszönték a helyieknek a lelkes fogadtatást. A kis futócsoport tagjai, akik a 475 kilométert megteszik, ajándékot adtak át a lac- házi pajtásoknak, bejegyezték nevüket az úttörők emlékkönyvébe és az őrsi naplókba. > A mai, 6. nap programja. y. Rajt 9 órakor a pilisi általános iskolánál, 9.10: Pilisi kijárat, 9.3S: Albertirsa bejárat, 9.50: Albertirsa kijárat, 10.05: Ceglédbercei bejárat, 10.25: Ceglédbercel kijárat, 10.55: Cegléd bejárat, 11.10: Cegléd lőtér. Ebéd és pihenő után 16 Arakor indulnak tovább a főtérről, 16.10: Cegléd kijárat, 17.25: Nagykőrös bejárat. A mai táv összesen 17 kilométer. 1984. MÁRCIUS 29. Tiszáiul Dunáig Focisorrend TISZA-CSOPORT 1. Jászberény 2. Olefin SC 3. H.-böszörm. 4. Rákóczifalva 5. Debr. Univ. 6. Jászkisér 7. Bem J. SE 8. Püspökiad. 9. Rakamaz 10. Balmazújv. 11. Kisvárda 12. B.-lóránth. 13. H.-szoboszló 14. Mátészalka 15. Tiszavasvári 16. Debr. Volán DUNA- Dunaújváros Ráckeve Oroszlány Építők SC Dömsőd Dorog Esztergom Rákóczi SE Pénzügyőr Ny.-újfalu Budafok Vasas Ikarus Érd KKFSE TFSE SZfv. MÁV SZfv. Ikarus Sz.-sztmiklós 19 14 19 11 19 10 19 11 19 9 19 9 19 8 19 8 4 10 3 11 7 10 4 13 CSOPORT 21 15 21 13 21 11 21 11 21 9 21 10 21 10 21 7 10 19 8 7 3 12 1 16 21 3 — 18 20 1 1 18 40- 16 29 35-16 25 33-21 25 35-21 24 30-20 24 24- 20 22 21-21 20 27*24 19 25- 30 19 26- 24 18 22-28 17 21-29 16 24-34 14 13-29 13 20-38 11 13-38 8 43-13 33 33-12 32 48-24 27 37- 20 26 38- 23 25 35-32 25 38-22 24 27- 22 24 27-18 23 27- 22 23 29-24 21 29-34 21 41- 31 20 28- 33 19 20-38 13 18-54 9 20-75 6 13-54 3 Első és második hely Garaba a tatamin A m. ICO Kupa cselgáncsver- senyt a hét végén rendezték meg a fővárosban. A selejtezőket a Budapesti Spartacus Szentkirályi utcai csarnokában tartották, míg a döntőkre a Körcsarnokban került sor. Csömöri rangadó Otthon kezd a Kőolaj A hét végén kezdődik a kézilabda férfi NB I B idei küzdelemsorozata. Megyénket öt együttes képviseli. Az újonc Ceglédi Közgép március 30-án a Csepeli Papír vendége lesz. A Dunai Kőolaj—TFSE találkozó ma, 16.30-kor lesz Százhalombattán. A Főt szombaton lép pályára. Vasárnap Csömörön megyei rangadó lesz, a Szilasmenti SK—PEMÜ találkozó. Télen Óbudán a Kerék utcai teremtornán szerepeltünk — mondotta Fábián Ferenc, a klub elnöke —, s a B-csoport- ban az élen végeztünk. Gödöllőn, a Karikás Frigyes Általános Iskolában gyakorolt az együttes, majd a jó idő beálltával szabadtéri előkészületi mérkőzések következtek. Többek között Budakalász, a Testvériség, és az Iklad volt az ellenfél. Az ikladiak vendégjátékát ma viszonozzuk. Pénteken évnyitó megbeszélés lesz. Krizsánt és Békésit Igazolták a csömöriek, akik győzelemmel szeretnének rajtolni a PEMÜ ellen, amely tavaly az ötödik helyen végzett, megelőzve a csömörieket. A Szilasmenti SK igyekszik túlszárnyalni az elmúlt két évi teljesítményt, az ötödik helyet páiyázza meg. ★ A kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjében újabb mérkőzéseket játszottak. Nők Csepel Autó—Ferihegy SE 30-6 (14-5). Vecsés. Ld.: Farkasné (9), ill. Bot (4). Budaörs—Pi- lísszentiván 23-15 (10-6). Pilisvörösvár. Ld.: Takács (7), ill. Steckl (6). Továbbjutott: Csepel Autó, Budaörs. A központi lakatosüzemünkbe felveszünk szakképzett esztergályost Jó kereseti lehetőség. jelentkezni lehet Szűcs Tibor üzemvezetőnél, dm: Gyömrő, Levél u. 25. Férfiak m-Vasas—GEAC 28-14 (16-6). Gödöllő. Ld.: Gaál (9), ill. N. Kovács, Vándor (3—3). Az IM-Vasas az országos selejtezőbe jutott. A nők versenyében az 56 kilós Marsalek Éva (Váci Egészségügy) megszerezte az első helyet. A még ifjúsági korú, 15 éves Garaba Margit sződi cselgáncsozó is elindult a felnőtt versenyen, s a 66 kilós súlycsoportban második helyet szerzett, ö egyébként a Budapesti Honvéd válogatott labdarúgójának, Garaba Imrének a húga. Ügy tűnik, Margit is jó úton halad, hogy mind Jobban megismerjék. Mindössze egy éve lépett először a tatamira, s máris több értékes helyezést szerzett. Budaörsön cselgáncs MNK-rangsorversenyt tartottak az új sport- csaYnokban. Az ifi II. kategóriában, a 83 kilósok versenyében Friedrich Ferenc helyi versenyző a dobogó harmadik fokára állhatott fel. G. J. Csókás a dobogó tetején Óbudai érmek Szegeden Jól szerepeltek Szegeden az Óbuda Tsz SÉ ökölvívói az országos Dózsa Kupa küzdelmeiben. Első lett a 63,5 kg-sok súlycsoportjában Csókás. Másodikok lettek: Papp M. (54 kg), Bozóki (-[-91 kg), a harmadik helyen kötött ki; Horváth A. (51 kg), Horváth J. (60 kg), Leskó (75 kg). Az. öregfióknál Gödöllői kilences Az öregfiúk labdarúgó-bajnokságában a tavaszi második fordulót bonyolították le, 15 csapatunk lépett pályára. Nem lehet panasz az öregekre,, 8 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség a mérleg. A megszerezhető 30 pontból 20-at gyűjtöttek. Ez több mint 66%-os teljesítménynek felel meg. Az eredmények: Ercsi Kinizsi-Gödi Dunamenti Tsz SK 3-2. A gödiek csak hajrában kapták a mindent eldöntő gólt. BKV Előre—Váci Izzó MTE 3-0. KISTEXT—Diósdi Csapágygyári TC 2-1. Ikarus —Dunakeszi Vasutas SE 1-1. Czipó találata értékes pontot hozott a jól játszó vasutasoknak. Gödöllői SC—MTK-VM 9-0. A bajnokaspiráns szinte nem tudott hibázni. Z. Porcelán— Budakalászi TSE 0-4. K. Sörgyár—Budaörs 0-2. Tápióság— Vegyiművek 2-0. Tápiószecsö— Postás 0-0. M. Hajó—Mogyoród 1-2. Chinoin—Dunakeszi Konzerv 1-1. Vegyépszer—Főt 1-1. Veresegyház—FŐTAXI 3-2. BHG—Nagykovácsi 1-5. 43. sz. Építők—Pomázi KSK 0-2. A pomáziak Pintér és Horváth góljaival biztosan győztek. A tavaszi harmadik forduló április 2-án hétfőn lesz. A kezdési idő 16.30. A Pest megyei csapatok műsora: Diósd— Ferencváros, Vác—KISTEXT, Göd—DVSE, ÉVIG—Gödöllő, Budakalász—ÉRDÉRT, Budaörs—ÉPFU, Vegyiművek—Tá- piószecső, Tipográfia—Tápióság, D. Konzerv—Vegyépszer, Mogyoród—Pestimre, Veresegyház—M. Hajó, Főt—FŐTAXI, Rozmaring SE—KFKI, Pomáz—Szabadkikötő. Nyitrai József Nemeth pingpongban páros lapot kapott ! Ismét harmadik a Cegléd A férfi asztalitenisz NB I-ben a harmadik hely szempontjából döntő fontosságú rangadóra került sor. A ceglédiek — ritka bravúrral — győztek, s így a hátralevő három forduló eredményétől függetlenül már legalább harmadikok, ennél rosszabb helyen nem végezhetnek. Ceglédi VSE—DÉLÉP 13-12 Az előjelek nem sok jóval biztattak. A sérüléssel bajlódó Péter és Harczi szerencsére vállalni tudta a játékot. Ezután a kezdés sem sikerült. Németh a DÉLÉP legjobbjával, Bertával találkozott először. Az első játszmában végig vezetett, ellenfele a hajrában mégis fordítani tudott. A CVSE játékosa megjegyzésért sárga lapot kapott, majd miután a játékvezetővel közölte: „a sárga jogos, de pirosat úgy sem ad érte”, megkapta a pirosat is. Németh így a továbbiakban már nem is játszhatott, nagyon nehéz helyzet elé állította társait. Remekül küzdött az ember- hátrányba kerülő Cegléd. 11-8- ra elhúztak a szegediek, 11-11 után következett a mindent eldöntő utolsó három mérkőzés. Gyura vereséget szenvedett, Péter nyert, így a két bajnoki pont sorsát a két felnőtt válogatott fiatal tehetség — Harczi és Szesznydk — találkozója döntötte el Harczi javára. Győztek: Harczi, Péter (4-4), Bánlaki (3), Gyura (2), Németh játék nélkül nyeretlen maradt, ill. Berta (5), Pótári, Kovács, Szosznyák (2-2), Szabó (1). U. L. Miskolci ÉMTE—ÉGSZÖV MEDOSZ 15-10 Az alsóházban tanyázó lac- házi csapatnak továbbra sem megy a játék. A hasonlóan, de jobb pozícióban levő vendégek is a második csoport tagjaiként gyűjtögetik pontjaik számit. Ennek tudatában játszottak most a lacháziak ellen is. A közel két és fél órás találkozón csak a pontkülönb- ség-számftást lehetett variálni, de más feljegyezni való már kevésbé akadt. Az érdekesség szempontjából a játékosok teljesítményéről: Vezet a Dány és az Esze Tamás SE Szoros élboly a bőseknél A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságon a tavaszi harmadik fordulót játszották. Az A-csoport listavezetője a Dány, újabb győzelmet aratott, tartja 3 pontos előnyét a Gyömrővel szemben. A B- csoportban tucatnyi gólt lőtt a váci katonacsapat és sikerrel vette az akadályt a szoros élmezőny többi tagja, a Halásztelek és a Budaörs is. A-csoport Tápiószecsö—Iklad 1-2 (ifi: 1-1), Dány—Nagykáta 3-0 (0-3), Nagykőrös—Kakucs 1-1 (0-0), Pécel—Bugyi Tsz SK 1-1 (0-0), Gyömrő—Üllő 0-0 (2-4), Pilis—Aázód 2-1 (3-1), Hernád —Vácszentlászló 2-1. 1. Dány 27, 2. Gyömrő ‘24, 3. Kakucs'20, 4. Üllő 20 ponttal. B-csoport Halásztelek—Pomáz 4-0 (ifi: 1- 0) Tököl—Budaörs 0-3 (1-2), Dunakeszi SE—Veresegyház 2- 4 (2-2), Fortuna SC—Szo- kolya 3-3 (0-1), Diósd—Perbál 0-0 (2-2), Törökbálint—Verőcemaros 1-0, Esze Tamás SE— Szigethalom 12-1. 1. Esze T. SE 24, 2. Budaörs 23, 3. Szokolya 23, 4. Halásztelek 20 ponttal. A nagykátai körzeti bajnokság tavaszi eredményei: I. forduló: Zrínyi SE—Farmos 2-0, Tápióbicske—Tápiószőlő-s 0-1, Szentmártonkáta—Kóka 1-3, Tápióság—Pánd 3-0, Tápiószele—Tá- piógyörgye 3-0. II. forduló: Tápiószele—Zrínyi SE 2-2, Tápiógyörgye—Tápióság 2-0, Pánd—Szentmártonkáta 5-Ó, Kóka—Tápióbicske 0-1, Tápiósző- lŐs—Üi szilvás 1-0. Az élmezőny: 1. Tápiószele 21, 2. Zrínyi SE 19, 3. Tápióbicske 16 ponttal. Megyei ifjúsági bajnokság 1. Göd 2. Sülysáp 3. Cegléd 4. D. Kőolaj 5. T.-márton 6. Dabas 7 Dunakeszi 8. Fót 9. Kartal 10. VOSE 11. Szigetújfalu 12. Bag 13. Pilisvörösvár 19 14. Ferihegy SE 15. K.-lacháza 1 65-17 33 3 41-20 29 3 58-18 28 5 57-19 26 4 39-14 26 7 31-22 22 7 40-22 21 6 28-19 20 8 35-37 18 9 30-35 19 9 47-47 16 3 11 18-44 13 5 11 23-51 11 19 3 3 13 18-72 9 19 4—15 20-71 8 19 15 19 13 19 12 19 12 19 11 19 10 19 9 19 7 19 8 19 9 19 6 19 5 3 16. Szentendre 19 2 — 17 20-62 4 Faházi — Igyekezett, de őt könnyen zavarba hozza, ha va- Laki feltűnően tapsol és bekiabál. Mindent megtett a siker érdekében, ám ' a társak nem tartottak vele lépést. Ma- rosffy — nagyon igyekezett, bár többször gyengeségről és fáradtságról panaszkodott. Nincs erőm — mondta és mégis ő győzött legtöbbször csapatából. Kudelic— mintha csak testileg lett volna Lac- házán, gondolatai valahol máshol jártak. Guttmajer — a mesternek voltak nehéz percei az utolsó mérkőzésén, amikor már csak őrajta múlott, mennyi lesz az eredmény. Samu — időnként már lehetett jó játékot látni tőle, de ideges és kedveszegett, nehezen szokik le magánszámairól. Eredmény már az is, hogy most nyert mérkőzést. Nyertesek: Marosffy (4). Guttmayer (3), Faházi (2), Sa mu (1). B. F. Szöknek az elsők Ilába-zakó A labdarúgó NB I. tegnapi fordulójában megismételte őszi döntetlenjét a Honvéd a Dózsával. A Rába kikapott és a Videoton is, így nőtt a remiző elsők előnye. Idegenben nyert a Zalaegerszeg és az MTK-VM. A tizenhét gól ugyancsak mérsékelt csatárteljesítményeket takar. HONVÉD—DÓZSA FTC—VASAS CSEPEL—ZTE TATABANYA—SZEOL PÉCS—RÁBA ETO DVTK—HALADÁS NYVSC—VOLÁN VIDEOTON—MTK-VM 1-1 1- I 1-2 2- 0 3-1 0-1 1-1 0-1 Válogatott előzetes Telt ház Szabadkán Már napokkal ezelőtt minden jegy- elkelt á szombaton Szabadkán sorra kerülő Jugoszlávia—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésre, telt ház lesz a 25 000 férőhelyes Szpartak stadionban. Jo- szip Orcsics, a szabadkai szervező bizottság elnöke sajtóértekezletén hangoztatta: a városnak nagy megtiszteltetés, hogy ott tartják a mérkőzést, a labdarúgás helybéli kedvelői már régóta vártak ilyen alkalomra. A szabadkaiak egyébként a szombati találkozót máris elnevezték „az évtized mérkőzésének”. A vajdasági város a hét végén három jugoszláv válogatottat lát vendégül, mert csütörtökön este érkezik Szabadkára az „A”-, az olimpiai és az ifjúsági együttes összesen 40 tagja. Az utóbbi két csapat előkészületi mérkőzéseket vív. ★ Mezey György szövetségi kapitány a szerdai bajnoki forduló után kihirdette 17 tagú keretét. — Törőcsik és Hajszán sérült, egyiküket sem vehettem számításba — mondotta a kapitány. A keret: Kovács, Disztl P., Csuhay, Sallai, Nagy, Garaba. Varga, Róth, Péter, Hannich. Kardos, Csongrádi, Dajka, Bo- donyi, Esterházy, Szabó O. Mészáros. Két telitalálat Egy nyertes A megyei sportrejtvénv- pályázaton a 19. hétre 1269 szelvény érkezett, amelyek között két telitalálatos akadt. Érdekesség: mindkét hibátlan tipposzlop Rácz Géza (1211. Bp., Sallai u. 21.) tulajdona. Nyereményét — 100 totó- szelvény — postán küldjük el Dunakeszin, Vácott Iskolások a tábláknál Vajon hová lépjek? — gondban az ifjú sakkozó. A negyedik megyei általános iskolai sakkcsapat-bajnokság utolsó fordulóját Dunakeszin, a 4. sz. iskola aulájában tartották. 19 fiú- és 7 leánycsapat vetélkedett A legjobbak az érmek mellé Várallyai Béla. tápiószentmár- toni kultúrotthoni nyugdíjas igazgató kerámiatálait kapták. Stílszerűen, sakkfigurák díszítették a tálakat. Solymosi László, a Pest megyei Sakk Szövetség elnöke oklevéllel tüntette ki azokat, akik a sportág szervezésében kitűntek. Szűcs Dezsöné, Abai Tamás, Sulyok Zoltán, Pre- gitzer György, Sótonyi Tibor, dr. Dusek László, Szálkái Dezső és Tusák József kapott oklevelet. Eredmények Leányok: 1. Abony 33 (Be- viz Orsolya, Bálint Ildikó), 2. Isaszeg 31 (Belecz Ágota, Fe- renczi Julianna, Oláh Krisztina, Nagy Judit), 3. Zsámbék 29,5 (Orosz Zsuzsa, Sallai Katalin), 4. Nagykőrös A. 5. Ráckeve, 6. Nagykőrös B, 7. Szentendre. A legjobb pontszerzők: 1. Beviz Orsolya 20,5, 2. Belecz Ágota 20, 3. Orosz Zsuzsa 17. Fiúk: 1, Ráckeve 63,5 (No- vák Miklós. Sótonyi Zsuzsa, Halasi László), 2. Szentendre A (ifj. Szabó Zsolt, Arnold Ferenc, ifj. Szabó Levente, Varga László) 48, 3. Dunakeszi, 4. sz. isk. (Kajos Róbert, Hámor Ä Ä £ 1 Ketten a győztes ráckevei csapatból. Balról Nováfc Miklós, mellette Sótonyi Zsuzsa, aki a fiúk mezőnyében lett első. Péter. Ozorák Gábor) 46,5, 4. Zsámbék A 45. 5. Gödöllő A 43, 6. Sződliget 40, 7. Zsámbék B 39,5, 8. Tápiószentmárton 36.5. A legjobb pontszerző, meglepetésre, de megérdemelten: 1. Sótonyi Zsuzsa 22,5, 2. Halasi László 21.5. 3. Novák Miklós (ráckeveiek). Szabó Levente (Szentendre) 19.5. ★ A Pest megyei egyéni középfokú iskolai egyéni sakk- bajnokságot első alkalommal írta ki a váci Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola sportköre. A lányoknál 9-en, a fiúknál 25-en indultak. A tervek szerint jövőre március Síén újra megrendezik a viadalt. « Leányok: 1. Rakita Erika (Nagykáta, Damjanich gimn.), 2. Szabó Mónika (Vác. Sztáron), 3. Wágner Kornélia (Du- naharasztí Gimnázium). Fiúk: 1. Zöldi Zoltán (Nagykőrös, Arany J. Gimn.), 2. Farkas László (Cegléd, Április 4. Közg. Szakközépiskola), 3. Szádóczki Szaniszió (Vác. Lőwy).