Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-27 / 73. szám

2 1984. MÁRCIUS 27., KEDD Frvr « .Mft >>#] Damaszkuszi megállapodás Újabb diplomáciai erőfeszítések Polgárháborús légköt ben Sclvadon választási komédia ■ A Szíriái vezetés a hét vé­gén két síkon is kiemelkedő szelepet játszott a sokrétű li­banoni válság rendezésében. Egyfelől új erőfeszítéseket tett a hiúit héten véget ért lau- ,sanne-i megbékélési konferen­cia határozatainak a megvaló­sítására, másfelől latba vetette befolyását a hazafias erők .egységének helyreállítása vé­gett. Hafez Asszad szíriai elnök 'az Amin Dzsemajel államfő­vel folytatott szombati tele­fonbeszélgetés óta kétszer, Ab­del Halim Haddam alelnök háromszor fogadta Jean Obeit, a libanoni elnök személyes megbízóttját. Az eszmecsere központi témája a politikai ki­bontakozás előfeltételének te­kintett tűzszünet megszilárdí­tása, a szemben álló feleket egyesítő legfelsőbb politikai- 'katonái bizottság megalakítá­sa volt. A szíriai államfő meg­erősítette,. hogy kormánya njinden lehetséges módon elő kívánja mozdítani a libanoni kónfliktus békés rendezését. i Haddam alelnök reménykel- . tő eredménnyel közvetített a Nyugat-Bejrútban hatalomra • jutott ellenzéki erők belviszá­lyában, amely a múlt hét má- . sodik felében a Haladó Szo­cialista .Párt és a nasszerista Al-Murabitun kétnapos fegy­veres konfliktusához vezetett. A damaszkuszi megállapodás értelmében tegnap déltől a Jibanoni rendőrség és a kor­mányhadsereg hazafias érzel­mű alakulatai vették át a drúz-szocialista milíciák áltak elfoglalt körzetek, valamint a többi városrész ellenőrzését, dé a szocialisták és a nassze- risták kibékülése még várat magára. A libanoni szunnita ,főmufti által kezdeményezett békéltető tárgyalásokba Rafik Hariri szaudi megbízott is be­kapcsolódott. ■Bejrutban fokozta a feszült­séget, hogy — az angol, az 'olasz és az amerikai egységek korábbi távozása után — va­sárnap megkezdődött és teg­nap folytatódott a négyhatal­mi nyugati haderőből hátra­maradt francia kontingens szakaszos kivonása, ami már­cius 31-én fog befejeződni. Vasárnap 250 francia katonát gs 80 járművet szállított el Bejrútból az Esterei kompha­jó. Minthogy a libanoni kor­mány, illetve a polgárháborús ellenfelek katonai vegyesbi­zottsága mindeddig nem gon­doskodott megnyugtató módon ’ a francia csapatok felváltásá­ról, fennáll a veszélye annak, hogy a bejrúti zöld vonalon szemben álló erők harcba bo­csátkoznak az így felszabadu­ló állásokért. Biztató fejle­mény, hogy a négyes katonai -bizottság vasárnap és tegnap -is . foglalkozott a konfliktus elhárításával, de közben foly- itatódtak az összecsapások a jobboldali és az ellenzéki erők .között. • Közel-keleti hír az is, hogy Jichak Samir izraeli kormány­fő megerősítette; országa foly­atatni akarja palesztin terüle- /'tek megszállását és az elfog­lalt arab területeken izraeli .'települések létrehozását — je­lentette az izraeli rádiót idézve a KUNA. Izrael céljai nem vál­toztak az elmúlt negyven év­ben — jelentette ki a kor­mányfő. Samir üzenetet kül­dött Hoszni Mubarak egyipto­mi elnöknek a Camp David-i izraeli—egyiptomi megállapo­dás ötödik évfordulóján. Uze­Szíria azonnal kivonja csa­patait Libanonból, mihelyt Bejrútban nemzeti egységkor­mány alakul, és az kéri Da- maszkusztól katonái hazahí­vását — jelentette ki Hafez Asszad szíriai elnök a Time című amerikai hetilap leg­frissebb számában közölt nyi­latkozatában. Hozzátette: Szí­ria elutasítja a szíriai és az izraeli csapatok egyidejű ki­vonását. „Mi teljes mértékben támo­gatjuk a nemzeti egységkor­mány létrehozására irányuló törekvéseket. Ez a kormány velünk együtt az izraeli csa­patok Libanonból való felté­tel nélküli távozását fogja követelni” — mondta Asszad. Megerősítette, hogy országa folytatja a libanoni megbéké­lést szolgáló erőfeszítéseit. A libanoni felek — hangoztatta — mára meggyőződtek arról, hogy a politikai kiegyezésnek nincsen alternatívája. A Time munkatársának kér­désére válaszolva, az államfő kifejtette: Szíria támogatja egy olyan nemzetközi közel- keleti konferencia összehívá­sát, amely az ENSZ határoza­tai szellemében munkálkodna a térség békéjének megte­remtésén. A közelmúltban hasonló hangnemű nyilatkozatot tett Husszein jordániai király is, aki ugyancsak a Time-nak adott interjút. Amiként most Asszad, Husszein is élesen bí­rálta az Egyesült Államok közel-keleti politikáját, mond­ván: Washington immáron nem léphet fel a semleges döntőbíró szerepében a tér­ség vitás kérdéseivel kapcso­latban. A hasemita uralkodó szerint az Egyesült Államok­nak lényegesen kiegyensúlyo­zottabb politikát kellene foly­tatnia a térségben: jelenleg viszont „kettős mércét” al­kalmaz Izraellel, illetve az arab országokkal fenntartott kapcsolataiban. Asszad és Husszein hason­lóan nyilatkoztak Izraelnek az amerikai kongreszusra gyako­rolt hatásáról is: mindketten úgy vélik, hogy a hegemonis­Hivatalos baráti látogatásra tegnap Prágába érkezett Mi­ka Spiljalc, a jugoszláv állam­elnökség elnöke. A jugoszláv államfőt Prága ruzynei repü­lőterén huszonegy ágyúlövés­sel és katonai tiszteletadással köszöntették. Fogadására meg­jelent Castáv Husák csehszlo­vák köztársasági elnök, vala­mint a CSKP KB elnökségé­nek több más tagja, a cseh­szlovák politikai és társadal­mi élet számos képviselője. A jugoszláv államfő kísé­retében van Lazar Mojszov, a szövetségi végrehajtó ta­netében Samir a különmegálla- podás fontosságát hangoztatta és leszögezte: az egyezmény a két ország közöttí kapcsolatok sarkköve marad a jövőben is. ta politikát folytató Tel- Aviv óriási befolyást gyako­rol az amerikai törvényho­zásra. Asszad megismételte azt a többször kinyilvánított vé­leményt, hogy a közel-keleti problémák gyökerét az Iz­raelnek juttatott, dollármil- liárdokban kifejezhető ameri­kai támogatásban kell keresni. A hosszú távú, szilárd kínai —japán kapcsolatok hangsú­lyozásának és a kölcsönös bi­zalom keresésének jegyében telt el Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök Kínában tett négynapos látogatása, amely rövid vidéki tartózko­dás után tegnap véget ért. A japán kormányfő még aznap visszaérkezett Tokióba. Nakaszone Pekingben úgy nyilatkozott, hogy amennyiben mindkét fél kitart jelenlegi politikája mellett, Kína és Ja­pán a jövőben nem kerül szembe egymással, és nem lesznek konfliktusok közöttük. Mindkét ország vezetőinek ne­vében szólva jelentette ki: Ja­pán és Kína megerősítette azt a fogadalmat, hogy soha többé nem próbálják meg fegyveres eszközzel rendezni nézetelté­réseiket. A konkrét eredmények kö­zül Tokióban nagyra értékelik azt a megállapodást, amely­nek értelmében bizottságot ál­lítanak fel a japán—kínai ba­rátság „többgenerációs” tartó­sítására. Aláhúzzák annak je­lentőségét is, hogy a japán kormányfő a kínai fővárosban bejelentette, hogy országa 2,08 milliárd dollárnak megfelelő jenkölcsönt nyújt Kínának, és hogy a Japán Export—Im­port Bánik egy még nagyobb összegű — mintegy 3 milliárd dollár körüli — jenkölcsön nyújtását is fantojóra vette. Ami a nemzetközi kérdése­ket illeti: a felek — mutatnak rá Tokióban is — a legna­nács külügyi titkára (külügy­minisztere), valamint Rade Pavlovics, a szövetségi ener­getikai és ipari bizottság el­nöke. $ A legmagasabb szintű cseh­it szlovák—jugoszláv tárgyalások 4 várhatóan további lendületet V. adnak a két ország közötti í gazdag hagyományokra alapú- 2 ló és az élet minden területé- 7 ré kiterjedő kapcsolatoknak. ^ A gazdasági kapcsolatok ki- 4 emelkedő szerepet játszanak a y két ország viszonyában. Cseh- y Szlovákia Jugoszlávia negyedik V. legnagyobb külkereskedelmi z partnere, a szocialista országok ^ közül csak a Szovjetunió előzi £ meg. Míg a kétoldalú árucse- 4 reforgalom 1961—1965 között y összesen 480 millió dollárt tett í ki, addig tavaly, egyetlen év- í ben már csaknem 1,7 milliárd ^ volt az értéke, s az 1981 már- ^ ciusában aláírt árucsereforgal- ^ mi megállapodás erre az ötéves 4 tervidőszakra mintegy hétmii- zliárd dollárt irányzott elő. í A kulturális kapcsolatok úgy- 2 szintén elevenek a két ország * között. VÁLTAKOZÓ sikerrel sze­repelt az amerikai Demokra­ta Párt három elnökjelöltje a hét végén megtartott próba­választásokon, amelyek ez­úttal is jelölő gyűlések formá­jában mentek végbe. Kansas­ban nagy meglepetésre Mon­dale volt alelnök győzött, Mohtanában Gary Hart aratta Mengisztu Moszkvába látogat Moszkvában hivatalosan be­jelentették: Mengisztu Hailé Mariam, az etiópiai ideigle­nes katonai kormányzó ta­nács, valamint az Etiópiai Dolgozók Pártja megszervezé­sére létrehozott bizottság el­nöke március végén baráti munka’íiogatást tesz a Szov­jetunióban. Az etióp ai vezetőt, a Szov­jetunió Kommunista Pártja, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége, valamint a szovjet kormány hívta meg. (Folytatás az I oldalról) rendszert és egyéb gazdasági ösztönzőket, egyszóval tökéle­tesíteni kell az irányítást, az egész gazdasági mechanizmust. gyobb figyelmet a Koreai-fél­szigeten kialakult helyzetnek szentelték. Egyetértettek a fe­szültség. enyhítésének, szüksé­gességében, de nem jutottak közös nevezőre az ezt célzó lépések tekintetében. A pekin­gi tárgyalások folyamán Na­kaszone erős várakozásának adott hangot a kínai—ameri­kai együttműködés kilátásait illetően, míg Peking reményét fejezte ki, hogy Reagan elnök áprilisi látogatása sikeres lesz. Ami a Szovjetuniót illeti, Kí­na osztotta az állítólagos szov­jet távol-keleti fegyverkezéssel kapcsolatos japán „aggodal­maikat”, viszont többször is utalt a kínai—szovjet viszony normalizálásáról folyó tárgya­első győzelmét a két héttel ez­előtti „szuperkedd” óta. STRASBOURGBAN tegnap reggel merényletet követtek el Robert Onan Homme ameri­kai főkonzul ellen. Egy mo­torkerékpáros több lövést adott le a lakásából kilépő diplomatára, akit a lövések csak súroltak és kisebb sérülé­seket szenvedett. Polgárháborús légkörben és a legnagyobb szervezetlenség közepette zajlott le vasárnap az elnökválasztás Salvador­ban. Hírügynökségi jelentések ugyanakkor arról számolnak be, hogy a hazafiak ellenőrzé­se alatt álló részeken, az or­szág területének mintegy egy­ötödén nem volt szavazás. A salvadori hazafias erőket tömörítő Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front Konsztantyin Csernyenko megállapítása szerint ehhez nemcsak az irányító munka szervezeti rendszerét kell tö­kéletesíteni, hanem az irányí­tással megbízottakban a gaz­da módjára való gondolkodást is ki kell fejleszteni. Az idő sürget. Rövid idő alatt hatá­rozottan és következetesen meg kell oldani az agrár-ipari egyesülések fejlesztésében fel­merülő problémákat, mert az emberek ezt várják. Az SZKP KB főtitkárának megnyitó beszéde után Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára tar­tott beszámolót a párt-, taná­csi és gazdasági szervek fel­adatairól, a mezőgazdaság, az agrár-ipari egyesülések és a hozzájuk kapcsolódó más ága­zatok fejlesztésében. Az NSZK harmadik legna­gyobb lélekszámú tartomá­nyában, a több mint kilenc­és a Forradalmi Demokratikus Front (FMLN—FDR) már ko­rábban közölte, hogy a jelen­legi polgárháborús helyzetben rendezett választások semmit nem oldanak meg az ország válságából, ez a komédia csak az Egyesült Államok beavat­kozásának törvényesítését szol­gálja. A szavazás helyi idő szerint reggel 7 órakor kezdődött és délután 6 órakor fejeződött be. A 2,6 millió választásra jogo­sult állampolgár közül 1,8 mil­lió neve szerepelt a választói listákon. A szavazóknak az előre kijelölt körzetekben kel­lett volna leadni voksukat, de nagyon sokan nem tudták, hogy melyik körzethez tartoz­nak. ezért a központi válasz­tási bizottság kora délután úgy döntött, hogy bárki bárhol szavazhat. Több szavazóhelyiségbe csak hosszú késéssel érkeztek meg a választási dokumentu­mok és a szavazóurnák. A Salvadori Keresztényde­mokrata Párt adatai szerint a párt jelöltje. Jósé Napoleon Duarte kapta a legtöbb szava­zatot a vasárnap tartott el­nökválasztáson, de nem sze­rezte meg az abszolút többsé­get, ezért egy hónap múlva újabb szavazást kell rendezni az országban. Ugyanakkor há­rom kis jobboldali párt beje­lentette, hogy kérni fogja a vasárnapi választás érvényte­lenítését. millió lakosú Baden-Württem- bergben vasárnap megtartott választás — 1980-hoz hason­lóan — a Lothar Späth ve­zette Kereszténydemokrata • Unip abszolút győzelmét ered­ményezte; -Így a CDU' újabb négy évre egyedül- alakíthat kormányt. Míg a kereszténydemokra­ták, k a szociáldemokraták és a szabaddemokraták csekély mértékben veszítettek szavazataikból, addig a zöldek baloldali, környezetvédő moz­galma egyedül növelte szava­zatainak számát, s a szabad­demokraták megelőzésével a tartományi parlament harma­dik legerősebb pártjává vált. A választáson, amelyen a hat és fél millió szavazásra jogosultnak mintegy 71 száza­léka vett részt, az alábbi ered­mény született: CDU 51,9 (53,4), SPD 32,4 (32,5), zöldek 8,0 (5,3), FDP 7.2 (8,3). (A zá­rójelben az 1980-as eredmé­nyeket ismertetjük.) Ennek megfelelően a 126 ta­gú tartományi parlamentben a CDU 68, az SPD 41, a zöldek 9, az FDP pedig 8 képviselői helyet szereztek. Az elemzések szerint a ba- den-württembergi CDU az or­szágos átlagot messze felülmú­ló gazdasági eredményeinek köszönheti sikerét. Román személyi változások Elnöki rendelettel leváltot­ták a román mezőgazdasági, élelmiszeripari minisztert, va­lamint a vil!amosenergia-ügyi minisztert. Ion Tescu mező- gazdasági élelmiszeripari mi­niszter helyére Gheorghe Dá­vidot, a minisztérium állam­titkárát, az országos mezőgaz­dasági tanács elnökét nevez­ték ki, akit felmentettek ed­digi tisztségeiből. Trandafir Cocirla villamosenergia-ügyi miniszter utódja Nicolae Bu- suí lett. Ő eddig a gazdasági és társadalmi tevékenység központi ellenőrző tanácsának elnökhelyettese volt. Romániában tavaly a súlyos aszály miatt 20 millió tonna gabona termett, ami elmaradt a. tervelőirányzattól. A román vezetés több megyét konkrétan is bírált a rossz mezőgazdasági munkaszervezés miatt. A vil- lamosenergia-ellátási zavarok ismeretesek, a korlátozások mindmáig érvényben vannak. Az osztrák kancellár Indiákon Az osztrák kancellár Indiában tárgyal. A képen: Fred SinO' watz vendéglátójával, Indira Gandhi miniszterelnökkel. Néhány helyen összecsapá­sokra került sor a rendőrség­gel. így Blois-ban a tüntetők kiszakították a prefektúra vas­kerítését és be akartak hatol­ni az épületbe, a rendőrség könnyfakasztógázzal szorította őket vissza. Chile Kijárási tiklom Egy nappal a nyolcadik chi­lei országos tiltakozási nap előtt három nagy erejű pokol­gép robbant — helyi idő sze­rint tegnap reggel — a san­tiagói metróvonalakon. Ható­sági források szerint a robba- nások két vonalat is használ­hatatlanná tettek. Egyelőre nem ismeretes, hogy a rob­bantásoknak voltak-e áldoza­tai. A Pinochet-rendszer pénte­ken az egész országra kiterje­dő kijárási tilalmat rendelt el. hogy elejét vegyék a tömeg- tüntetéseknek. A tegnapi me­rénylet miatt a hatóságok a fővárosban és környékén újabb két éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el. tiltakozás lentette a KCNA, a KNDK hírügynöksége. A koreai katonai fegyverszü­neti bizottságban helyet fog­laló KNDK-küldöttség vezető­je határozottan tiltakozott a veszélyes és provokatív cse­lekmény miatt. A dél-koreai félnek a Team Spirit—84 fe­dőnevű amerikai—dél-koreai közös hadgyakorlaton elköve­tett ilyesfajta akciói durva megsértései a fegyverszüneti szerződésnek és a térségben tapasztalható feszültség továb­bi éleződéséhez vezetnek, ami magában hordozza egy súlyos konfliktus kitörésének veszé­lyét. A KNDK képviselője kö­vetelte, hogy Szöul hagyjon fel veszélyes provokációival. Asszad-interjú a Time-ban Az amerikai politika bírálata Széles körű a két ország kapcsolata Mika Spiljak Prágában Nakaszone pekingi nyilatkozata Befejeződtek a megbeszélések Csak rövidín... Hatékonyabb termelés szükséges \ ásókra. Összetűzések több helyen ; ­. " .. v' Francia parasztok tüntetése Tegnap országszerte tüntet­tek a francia parasztok a kö­zös piaci agrárpolitika ellen. A tüntetők a tejtermelés csök­kentése, a bortermelők számá­ra nyújtott kedvezmények megnyirbálása ellen tiltakoz­nak s azt követelik, hogy az idei mezőgazdasági termelői árakat a tervezett 5 százalék helyett 8 százalékkal emeljék Franciaországban. A tejtermelés csökkentése különösen a kisparaszti gaz­daságokat sújtja, ahol érzé­keny jövedelemkiesést okoz. A mezőgazdasági érdekképvise­leti szervek szerint a jelenle­gi 400 ezer parasztgazdaság közül 80—100 ezer is eltűnhet a következő években, ha a Kö­zös Piac folytatja a most ter­vezett agrárpolitikát, amely a termelés csökkentésére irányul és nem biztosítja azt. hogy a szavatolt mezőgazdasági árak lépést tartsanak a termelési költségek növekedésével. A tüntetők az ország több megyéjében traktorokkal vo­nultak a megyeszékhelyekre és ott a prefektúrák előtt tüntet­tek, hatalmas torlódást okozva a városok közlekedésében. Koreai NDK Határozott Egy dél-koreai hadihajó va­sárnap reggel behatolt a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság területi vizeire, az or­szág nyugati partjainál — je­Bcdsn- Württemberg A CDU alakíthat kormányt

Next

/
Oldalképek
Tartalom