Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. MÁRCIUS 24., SZOMBAT Vendégségben Hevei megye okarcú a hevesi táj. A Mátra csúcsai, a Tisza, az Alföld síkja \ — az eltérő körülmények az itt élő embereket is különfélékig re mintázták. Ebből a többféleségből aránylag keveset ismer az ország. Jószerivel Eger áll a központban, s arról is elsősorban egy író jut mindenkinek az eszébe: Gárdonyi Géza. Pedig sok hagyományt, sok kincset őrizget ez a vidék. Hogy Egernél maradjunk, Balassi Bálint itt töltötte legszebb végvári esztendeit, Tinódi a nevezetes ostrom után megírta a védők hősi harcát, de a modern időkből is eszünkbe juthat Bródy Sándor vagy Remenyik Zsigmond neve. Nem is szólva Heves megye többi városáról, Gyöngyösről vagy Hatvanról, ahonnét Bajza József, Vachott Sándor, vagy éppen Hatvány Lajos származik. A ma élő művészek közül is sokan származnak erről a tájegységről. Irodalmunk egyik doyenje, Kálnoky László forrásvidéke Eger. Innen indult Utassy József, a „középnemzedék” jeles képviselője, vagy a fiatalok közül Szokolay Zoltán. Az alkotóknak fórumot ad a Hevesi Szemle, a megye negyedévenként megjelenő közművelődési folyóirata, amely tudatos szerkesztési elvei szerint törekszik a képzőművészeti élet bemutatására is. A folyóiraton kívül a megyei lap, a Népújság szombati Irodalom—Művészet oldalpárjain igyekszik nyilvánosságot biztosítani a helyi képzőművészek és irodalmárok számára. Fórumul szolgál még a Gárdonyi Társaság, és a Heves megyei Irodalmi Alkotó Kör, amely a két éve megjelent Űtrahívás című antológia nyomán, s egy megyei pályázat ígéretes tehetségeit összegyűjtve végzi munkáját. Ebben a kis összeállításban különböző nemzedékek alkotásaiból adunk válogatást: tükrözze ezt a jelent, az együtt élő múltat és jövőt. GABOR LÁSZLÓ Karácsondi Imre: Találmány falun élünk anyám tyúkokat tart muszáj rendbentartani helyüket tegnap kitakarítottam ketreceikből a ganét — és leültem verset írni gondoljanak bele mit várhatnak egy effajta embertől jót nem annyi szent mert ha tyúkganét takarít miféle versei vannak trágyaszagú dolgokat ír drágám — mondja lihegve a spray-illatú szerető én viszont csak annyit akartam ma közölni mindenkivel hogy tyúkgané-illatú spray-ket szeretnék gyártani szabadalmam nyomán — elterjedt használat mellett — pár hónap alatt megszűnnének az egész világon a társadalmi különbségek Kaposi Levente: Ház a villanegyedben Beérsz az öltözőbe, s máris röppennek feléd a köszönések. ... Szevasz Jocókám, szia Jocó, hogy vagy Jocó, mi újság Jocó ... Mindenki kedves, udvarias. Még félnek tőled, ha szemben állsz velük. De ha elfordulsz, mosolyra rándul- nak a sunyi pofák, s a hátad mögött azt suttogják, hogy kiöregedtél. Ledobod a cuccaidat a padra, átöltözöl, válladra dobod a köpenyt, s lassú léptekkel átballagsz a terembe. Kötelet veszel elő, ugrálsz, néha felnézel, kutatod az arcokat. .Néhány, fiatal srác leplezetlen érdeklődéssel méreget, a többiek igyekeznek kö- zöfnbös arcot vágni. Ugrálsz a kötélen, egy-kettő. Váltasz, egy-kettő, egy-kettő. Érzed, hogy figyelnek, minden mozdulatod kritikusan méregetik. Leteszed a kötelet, kesztyűt húzol, most jön a nagy attrakció. Most már nézhettek, gondolod, most már láthattok valamit. Odaballagsz a homokzsákhoz, bal kezeddel megsimogatod, aztán hátralépsz, ütsz, elhajolsz, jobbegyenes, balegyenes, elhajlás, jobbegyenes, balegyenes... Hozzád lép az edző, suttog valamit, hangja mint az olvasztott méz, nem figyeled, jobbegyenes, balegyenes, elhajlás. Élvezed a mozgást, tompán puffannak az ütések, izmaid olajozottan, tökéletesen működnek. Hajolsz, ütsz, hajolsz, ütsz, minden rendben. Be akarom tenni a srácot, duruzsolja az edző, fiatal, hagy tanuljon, nehogy azt gondold Jocókám, tudod, nem azért csinálom, te már eleget verekedtél, pihengetsz Jocókám, de azért számítunk rád, tudod, hogy van Jocókám ... Vered a homokzsákot, jobbegyenes, balegyenes, unod már a süket sirámokat, hagyná a nyavalyába. Megállsz, homlokodról letörlőd az izzadságot. Jól van, Feri bácsi, mondod, tegye csak be a srácot. Az edző gesztikulálva elmegy, beszél, hat méterről is hallod a hangját. Rohadt alakok, szűröd a szót a fogad között, s közben vigyorogsz, füledig húzod a szádat. Jocókám, szól valaki, gyere egy kicsit. Ráléptek a szőnyegre, szemben megálltok, méregeted a fickót. Néhány tapogatózó ütés, fedezékbe vonulsz, hagyod, hogy püfölje a kesztyűdet. Aprókat ugrálsz, nem fárasztód magad, nincs is miért. Közepes ütések, tenyereddel könnyedén lefogod őket, s arra is van időd, hogy nézegesd a töbibeket. Figyelő pofák, kidülledt szemek, bámulják, hogy bírod-e még magad. Félrehúzod a szádat, vigyorogsz, hagyod a srácot ütögetni. Támad, kijön a fedezékéből, gyorsítja az ütéseket. Hülye — gondolod magadban, s beszúrsz neki egyet. Meginog, visszahúzódik, elment a kedve a támadástól. Elég, mondod, s lehúzod a kesztyűt. Azt hiszem, mára elég volt. Leülsz a padra, nézed a többieket. Melléd ül az edző is. Tudod, hogy mondani akar valamit, csak még nincs hozzá bátorsága. Ültök, szótlanul, nézegettek. Mit szólsz a fiúkhoz, Jocókám? Ügyesek, Feri bácsi. Mit gondolsz, a Kristóf... Na végre, gondolod, kiböki, hogy mit akar. Hülyének tetteted magad, ártatlanul megjegyzed: , Q.. is, - Feri bácsi. Az edző morog, kínosan érzi magát. Félszemmel ránézel, látod, hogy izzad a szemöldöke. Tudod, Jocókám, azt gondoltuk... Ne strapálja magát Feri bácsi — mondod —, nem segítek a srácnak. Te tudod, Jocókám, a szakosztály érdeke, nem az enyém... Dadog az edző, élvezed a helyzetet, hadd kínlódjon. Felnézel, a szemek rád szegeződnek. Kíváncsi pillantások, vállalod-e? Legyintesz, gúnyos mosolyra húzódnak a szájszögletek. Berezelt, nem mer kiállni, gondolják a hülyék. Vársz, aztán kifelé indulsz. Elhagyod a terem közepét, érzed, hogy hátad mögött nyílt vigyor- ra váltanak át. Hirtelen megfordulsz, lehervadnak a mosolyok. Ha úgy gondolja Feri bácsi, szólsz az edző felé, talán mégis megpróbálhatjuk. Kristóf, szól a fickónak az edző, álljatok be. Ráléptek a szőnyegre. Mindenki abbahagyja, körbe állnak, benneteket. Jókötésű ipse, gondolod, rajzolni lehetne az izmait. Résre húzott szemmel bámuljátok egymást, a fickó nyugodt, magabiztos. Közelebb léptek, álltok szótlanul.. Az ipse megmozdul, villámgyorsan, üt. Kivéded, hátrálsz egy keveset. Újra üt, nyugodtan hátrálsz. Nyugodtan, apukám, biztatod magad, csak nyugalom. Védekezel, fedezékbe vonulsz. Kapsz néhány ütést, eivezed. Röhögjetek, gondolod magadban, röhöghettek nyugodtan. A nagy Jocó ma visszavonul, szépen kikap, éppen csak egy kicsit, úgy, hogy ne legyen feltűnő, s visszavonul. Üti a srác a fejed, kicsit megszédülsz. Villanegyed, mormolod, Újabb ütés. Opel Rekord, sziszeged felé. Újabb ütés. Házi edzőterem. Űjabb ütés ... Micsoda barom, mondogatták rólad. Zabálja a téliszalámit, amit kap, s spórol, mint egy őrült. Túrák, külföldi holmik, pénz — ház lett belőle, autó, reprezentatív feleség, szőke, mint az angyal. Feladod, a fedezéket, hatalmas ütés csattan a bal szemed felett. Felreped, vérzik, összekeveredik az izzadtsággal. Hagyjátok, mondja az edző, nincs semmi értelme. Fémes ízt érzel a szádban. A fejed kékre kovácsolt acél, bírja az ütéseket. Lila foszlányok lebegnek előtted, élvezed, hogy ütik a pofádat. Kovács professzor, Széki mérnök, ők a szomszédaid a villanegyedben. Palota, ájuldoznak a házadtól. A fickó üti, veri a fejedet, s nem bánod. Ha srácom lenne, eltörném a kezét, mielőtt kesztyűt húznának rá — gondolod magadban. Vérzik a fogad is, elfordulsz, köpni akarsz. A fickó- oldalról teljes erő-- vei tarkón vág, összecsuklik a térded. Hagyjátok, marhák, üvölt torka- szakadtából az edző, s erre összeszeded magad. Bal kezeddel megtámaszkodsz egy pillanatra a szőnyegen, s felkelsz. Fekete karikák vibrálnak a szemed előtt, zavaros összevisszaságban. Fedezékbe vonulsz, véded magad. Lefogod az ütéseket, s pihensz. A fickó támad, záporoznak az ütései, jobbról, balról, mindenfelől. Pihensz, érzed, lassan visszatér az erőd. A fickó üt, elhajolsz, védekezel. Teljes erővel támad. Jó ütései vannak, gondolod, van bennük erő és gyorsak. Űjabb ütés a szemeden, ismét megszédülsz. Hülyeség, gondolod, miért? Mérlegeled az ipsét, az egész olyan, mint egy lassított filmfelvétel. Érzed a másodpercek minden pillanatát, tudod, mikor fog ütni és hová. Hagyod, még mindig pihensz. Felméred a lehetőséget, szabad hely az orrnyerge felett. Vársz. Ismét szabad hely a homlokán. Újra kivársz. Aztán ... kitámad, bal kezeddel lefogod az ütését, és rögtön előrelendülsz. Felkapja a kezét, szabad a gyomorszája. Ebben a másodpercben lesújt az öklöd. Tompán puffan az ütés, érzed, hogy a fickó szinte a levegőbe emelkedik, karja lehull, feje előrecsuklik, s rongyként esik a szőnyegre. Letörlőd a homlokod, kifelé indulsz. Letusolsz, felöltözöl, bemész a szemközti trafikba, öt éve nem dohányzol, most egymás után szívod a cigarettákat. Ülsz a volán mellett, a meggypiros Opelben, s fújod a füstöt. Beindítod a kocsit, elindulsz. Körbejárod a várost, hazaérsz. A villanegyedbe. Kiszállsz, nekitámaszkodsz a kocsinak, nézed a házat. Gyönyörű, sikongnak feleséged ismerősei, ha látják a villát. Isteni, zokognak a gyönyörűségtől. Fújod a füstöt. Kovács professzor végigsiet a sétányon, köszön, beül az autójába. Nézed a házat, a cirádás erkéllyel. Gyönyörű — hallod — s elfog a hányinger. A háztól — a pompás kis edzőteremmel, fürdőmedencével, az erkély- lyel —, a három ezüstfenyőtől, amelyek egymás mellett állnak két méterre, öt centire, s negyvenkét milliméterre. Szokolay Zoltán: kikönyökölsz az expressz ablakán hadd lobogtassa arcodat a szél hazáig élve el nem érsz míg élsz az expressz meg nem áll kikönyökölsz egy ablakon lobogtatsz forradalmakat hazáig el nem élsz az expressz meg nem áll lobogtatsz márciust a földön körbefut hazád a föld es meg nem állsz nem múlik el legyőz a láz lobogsz s leszállsz Lt-xiázak ,v> *ó »■•J- : wnhv ísv.3w Moldvay Győző: Énekszó Miként nyárestén fölsír annyi tágszemü, vonóját kellető, zöldfrakkos tücsök, ahogy őrömét a kócsag szétkiáltja szőke part, hajlongó nádberek fölött, amily tiszta szívvel a forrásvíz beszél levélzöld moha ágyán bugyborogva, amilyen halványan, hunyorogván a Nap felé tekint a tea-rózsa, ahogyan kérő-oldozó szájjal csecsért rí a boglya tövében feledett gyerek Faragó Laurának oly keresetlen, egyszerű dal a tiéd, annyira lélek-istentől kölykezett, szél-kőtte erdőtűz, vándorok melege, szól magáért, kéretlen ég-világol, s folyik le ajkadon zápordobolással, mint őszi kertben ért gyümölcs a fáról, és milyen mind, az igaz, maga földjén élő, ki előtt nem leng olcsó divat képe, s így, anyja tején derülvc-növekedve jut'el szívünk megőrző közepébe. Szerelem Sarkadi Péter festménye
