Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-18 / 66. szám

1984. MÁRCIUS 18., VASlRNAP w?Jrii70JO# Tf ^Lwnan Hegyven éve történt A megszállás szégyenletes emlékére Kihasználták az akkori uralkodiiosztály hatalomvágyat Az akkori tanúk ma is hall­ják azt a dermedt csöndet, ami az országra ereszkedett negy­ven esztendővel _ ezelőtt, ami­kor a hitleri Németország fa­siszta hadseregének csapatai megszállták hazánkat. Hitler leghűségesebb csatlósában sem bízott, s jobbnak látta, ha szö­vetségesei a német fegyverek árnyékában fontolgatják lépé­seiket. Különböző történelmi források egybehangzóan állít­ják, hogy illetékes magyar sanrvek már 1944 februárjá- oan tudtak a magyar határon történt német csapatösszevo- násokról. A német fegyveres erők 1944. március 19-én mégis akadálytalanul hatoltak be Magyarországra — a meg­szállás bevégeztetett. A magyar Koronatanács 1944. március 19-én délután háromnegyed egykor kezdő­dött ülésének jegyzőkönyve arról tanúskodik, hogy Horthy Miklós kormányzó úgy érezte: valamiféle magyarázattal tar­tozik az őt körülvevő állam­férfiaknak, többféle vonatko­zásban. Először is arról kellett számot adnia a kormánynak, hogy Hitler parancsára miért utazott lóhalálában a megszál­lás előtt két nappal Kless- heimbe, miként tért meg on­nan — meglehetősen csúfos körülmények között —, s miért marad az ország élén, amikor itt már német fegyver az úr. így védekezett: „A németek­nek az volt mindenesetre a szándéka, hogy kicsaljanak az országból a bevonulás napjá­ra, hogy az ellenállást ne tud­jam megorganizálni és elren­delni. Talán jobb volt így, mert nagyon sok vérbe és ta­lán hazánk elvesztésébe került volna.” Szép szavak. De az igazsá­got máshol keli keresnünk. Hitler nagyon jól tudta, hogy az akkor hatalmon levő Kál- lay-kormány — a kormányzó tudtával — bátortalanul ugyan, de az angolszászok fe­lé orientálódik, békekötési ta­pogatózásokat folytat. Az urak abban azonban nem lehettek biztosak, hogy az angolok — egy fordulat, azaz német ve­reség esetén — meg tudják védeni az 5 hatalmukat a néo haragjával szemben. Azt vi­szont tudták, hogy a németek hajlandók a magyar uralkodó osztály tagjaival együttmű­ködni — szövetséges alapon —, abban az esetben, ha né­metbarát kormány veszi kezé­be az ügyeket. Németország vezetői ezen is­meretek birtokában tudatosan használták fel saját céljaik el­érésére a magyar uralkodó osztály hatalomféltését. A né­met Biztonságügyi Hivatal ko­rabeli emlékiratában olvashat­juk: „... éppen a közelebb nyomuló bolsevizmus a felső rétegnek a velünk szemben legellenségesebb erőit is — el­vesztvén hitüket angol segít­ség lehetőségében, s a még nagyobb bolsevista veszélytől való félélmükben — hamaro­san éretté teszi a tárgyalásra.” A magyar ncp azonban másként vélekedett a hadi és politikai fordulatok kimenete­léről. Idézzünk ismét a már említett Biztonságügyi Hivatal irataiból: „A Katonai akció... a következő tényállásokat te­remti: ... katonai, politikai és gazdasági káosz. Az ország egyetlen ellenállási központ, legerősebb méretű partizánko­dás...”. A megszállási tervet mégis végrehajtották. Horthy a helyén maradt s ki kellett neveznie az új kormányt. A Koronatanács ülésének jegyzőkönyve: a németek kivették a belügyminiszter ha­tásköréből az összes rendőrsé­gi funkciókat. Megszállták a budapesti rendörfőkápitányság épületét, ott három szobában berendezkedtek, a telejon-ösz- szeköttetést megszakították, a német Gestapo emberei ma délelőtt a miniszterelnöki pa­lotában gróf Bethlen Istvánt akarták letartóztatni.., Zsi­linszky Andor (Bajcsy-Zsi- iinszky Endre) képviselőt, aki védekezett, két golyóval meg­sebesítették ...” A rendelkezésünkre álló források közül érdemes elő­venni Shvoy Kálmán horthys­ta altábornagy és politikus titkos naplóját és emlékiratait, amiből kiderül, hogy a társa- j dalom felsőbb rétegeiben is Gödöllői árammérők Peruba és Malaysiába Biztos fizető a Világbank A Világbank nevét most' gyakran emlegetik a Ganz Árammérőgyárban. Ennek az az oka, hogy a gödöllői vál­lalat azon kevés magyar cég közé tartozik, amely sikerrel szerepel a Világbank által ki­írt versenytárgyalásokon. Az elmúlt napokban Peruból és Malaysiából érkeztek jó hírek az üzletkötésekről. Puskás Fe­renc kereskedelmi igazgató­helyettes és Földvári Péter osztályvezető tájékoztatása szerint ezek a kereskedelmi megállapodások sokkal na­gyobb jelentőségűek, mint amit a velük kapcsolatos szám­adatok sejtetnek. A mai tőkés világgazdasági válság közepette, amikor az országok túlnyomó többségé­nek fizetőképessége bizonyta­lan, a Világbank által finan­szírozott megrendelések telje­sítőinek nem kell aggódniuk pénzük miatt. Ez az egyik ha­talmas előnye annak, ha egy vállalat a Világbank által ki­írt versenytárgyaláson győz. A versenytárgyalások első szakaszában azt vizsgálják a megrendelők, hogy a pályá­zók termékei megfelelnek-e a fogadó ország műszaki elő­írásainak. Az e próbán sikere­sen szereplő cégek közül az­tán az kapja a megrendelést, amely a legalacsonyabb áron tudj termékét szállítani. Peruban egy szerelőüzem­ben sok év óta állítanak elő egyfázisú árammérőket a gö­döllői gyárból szállított alkat­részekből. Háromfázisú órákat viszont — kilencezer darabot 320 ezer dollárért — most si­került eladni először e latin­amerikai ország részére. Még­pedig annak a feltételnek a vállalásával, hogy a gödöllői gyár új típusú és már eleve kis térfogatú terméke szerkezeté­nek méreteit tovább csök­kentik a konstruktőrök any- nyira, hogy az óra beleférjen a Peruban rendszeresített do­bozokba. Malaysiába a Ganz Áram- mérőgyár termékei szintén most jutnak el először — 3500 óra 130 ezer dollár értékben —, s megint csak speciális igé­nyek teljesítésének vállalása árán. Itt és a vele szomszédos országokban ugyanis megköve­telik, hogy a számlálómű adatkijelzője nagyobb mére­tű számokkal mutassa az áramfogyasztás értékeit, mint a világ más tájain szokás. A Világbank általában ener­giagazdálkodási és -racionali­zálási programok megvalósí­tásához ad kedvező hiteleket, amelyekkel az árammérőket importáló országok termékeit is fizetik. A Ganz Árammé­rőgyár üzletpolitikája szem­pontjából azért is reménykel­tőéit ezek a megrendelések, mert a Világbank által finan­szírozott üzletkötések elnyeré­se és annak pontos teljesítése fokozza a vevők érdeklődését és bizalmát a gödöllői gyár termékei iránt. A legújabb értesülés sze­rint a Ganz__ Árammérőgyár Kolumbiában is jó eséllyel pá­lyázik egy háromszázezer dol­láros üzlet elnyerésére. Cs. S. akadtak, akiknek külön véle­ményük volt a népet meg­szállás tényéről, a magyar uralkodó osztály magatartásá­ról — s a néptömegek reagá­lásáról. Így ír emlékirataiban: „A németek március 23-án már a következő álláspontot foglalták el és hirdették: »Ma­gyarország az európai elhárító harc keretében aktívabb sze­repet hivatott játszani. Ma­gyarország beállt a harcoló arcvonalba, amely a Balti­kumtól a Földközi-tengerig döntő bevetésre sorakozik Igen ám, de mindez nem volt igaz. Az ország lakosságának túlnyomó nagy többsége nem osztotta ezt a felfogást és nem kívánt a háborúba beavatkoz­ni, de legkevésbé a németek oldalán. Csak ... a legelva- kultabb szélsőjobboldaliak gondolkoztak így, azok szol gálták a németeket.” Az ország elvesztette füg­getlenségét. Akadtak azonban olyan haladó erők, amelyek nem törődtek bele a történ­tekbe. Legjobbjaikkal az élen kibontakoztatták az ellenállá mozgalmat s küzdöttek — vér­áldozatok, bebörtönzések, kín­zások árán — e függetlenség visszaszerzéséért. B. I. Marjai József kötete Egyensúly Egyensúly, Realitás, Reform címmel a napokban kerül a könyvesboltokba Marjai Jó­zsefnek, a Minisztertanács el­nökhelyettesének, a Gazdasági Bizottság elnökének válogatott beszédeit és cikkeit tartalma­zó kötet. Marjai József cikkei, interjúi, beszédei — egy ki­vételével — az 1978—1984 kö­zötti időszakot ölelik fel. Té­májuk hazánk külgazdasági kapcsolatainak alakulása, a gazdaságirányítás, a gazdaság- politika megannyi feladata. Megtalálható a könyvben a XVIII. közgazdász-vándorgyű­lésen, 1979. június 21-én, a Bu­dapesten megrendezett Nem­zetközi Kamarai Tanácskozá­son, 1981. március 17-én el­hangzott előadás, a Time ma­gazin küldöttségével 1981. ok­tóber 25-én folytatott beszél­getés, vagy az 1983 májusában sorra került tv-interjú. Most kerül először nyilvánosságra a Magyar Kereskedelmi Kama­rában, az 1982. június 21-i el­nökségi ülésen elhangzott elő­adói beszéd, illetve a szocialis­ta országokból érkezett újság­íróknak a Parlamentben. 1982. október 1-én tartott konzultá­ció anyaga. A kötetből annak a tevé­kenységnek a két>e rajzolódik ki, amely az egyensúly meg­őrzését, az életszínvonalunk, szocialista vívmányaink és eredményeink megóvását szol­gálta, s szolgálja a világgazda­sági-világpolitikai kihívás esz­tendeiben. Új erő- és munkagépek Az intenzív gabonatermesztési program megvalósításához az idén is elegendő gép áll majd rendelkezésre a KITE taggazda­ságaiban. A 397 gazdaság részére kétszáz erő- és háromszáz munkagépet szereznek be. Az új gépek szokásos elosztási for­mája — a megvétel, illetve a bérbeadás — mellett első ízben a most induló gabonakötvény-alap is segíti anyagiakban a be­szerzést. Képünkön: kiszállítás előtt felkészítik a gépeket a munkára. Mmá HÉT HÍRE MINTÍÖVVEI. © Lezajlott a kereskedelmi tanulók országos ver­senyének döntője Székesfehérvárott. © A Hazafias Népfront Országos Tanácsa közlekedési és távközlési bizottsága a kistelepülések távközlésének helyzetét te­kintette át. ® Megtartotta közgyűlését a Magyar Geo­fizikusok Egyesülete. © A hét híre az is, hogy Kor­szerű táplálkozás címmel kiállítás nyílt Salgótarján­ban. Rendházban lelték azt a vo- cabulariumot, amely némi ké­pet ad rég volt eleink étkül szolgáló zöldféléiről. A megta­lálási helyéről schlägli szó- jegyzéknek nevezett tizennégy Sűrűn teleírt lap — dr. G. Vielhaber premontrei könyv­táros bukkant rá,egy kódexet forgatva 1890-ben — az 1400— 1410 közötti esztendőkben ke­letkezett, rögzítve a latin ki­fejezések magyar megfelelőjét. E forrásból tudjuk, hogy akko­ri szüléink sem szűkölködtek már választási lehetőségekben, hiszen konyhájukba kívánko­zott, asztalukra kínálkozott a petresolum. a fog hagma, a répa, a dinné, a lenche, a cauzta (káposzta), a thwk (tök), a mák, a zele (szőlő), a kerth (körte), a barazc, a zilua (szilva), a cheresnie, s akkor még szót sem ejtettünk bá­rányok,'«kecskék, disznók, szár­nyasok ínycsiklandó darabjai­ról! Mennyivel egyszerűbb a tűz­helyre tenni azt a jó zsíros húst, burgonyával, mintsem bíbelődni salátákkal, főzelé­kekkel...! Egyszerűbb? Igen, mert — sajnos — gyorsabban megvásárolható, olcsóbb, lak­tatóbb. A jóllakottság érzése viszont a magyar gyomornak elválaszthatatlan társa — tisz­telet a kivételnek számító gyo­mortulajdonosoknak —, amit jól bizonyít a megye különbö­ző tájain a körzeti orvosok ta­pasztalata: ötven körüli bete­geiknek már több mint a fele túlsúlyos, azaz fölös kilókat — a nyelvi lelemény szerint szá­razföldi mentőövet — hord... S cipeli szuszogva, verítékez- ve, ereit, szívét próbára téve; a megyében a haláloki főcso­portokból utolérhetetlen — 48,6 százalékos — a VII része­sedése. Ez. a VII. jelű főcso­port a keringési rendszer be­tegségeit takarja. Amit az or­vosok végképp aggasztónak ta­lálnak: egyre több a gyerme­kek, a harminc év alattiak kö­zött is a túlsúlyos — magya­rán, kövér —, intő jelként ar­ra, mekkora a távolság az egészséges, korszerű táplálko­zás hirdetése és valósága kö­zött. Sok évszázados szűkössé­get, nélkülözést, silány étkek emlékét felednénk mai, már- már mindennapos lakomáink­kal? Azt is. S talán azt is, hogy volt idő már a mi éle­tünkben, amikor a jegyrend­szert az áruhiány követte, mert még az ötvenes évek vé­gén, a hatvanas évek elején is azt, írtuk lapunkban: szerény a piaci kínálat a megye váro­saiban zöldféléből, drága a gyümölcs, kevés a hús ... Most, immár hosszú esztendők óta pótoljuk, pótoljuk; nem aka­runk a végére érni. F.gy főre számítva ma huszonhét kilóval több húst eszünk meg tizenkét hónap alatt, mint akkor, ami­kor az előbb említetteket leír­tuk, s bár vannak vigasztaló mozzanatok — a kétszeresénél is több tojás fogy el, négyszer annyi hal stb. —, az elszomo­rítóak sem csekély számúak. Mert mi mentheti, magyaráz­hatja meg, hogy napjainkban kevesebb zöldség-, főzelékféle kerül az asztalunkra — ha az egy főre jutó mennyiséget nézzük —, mint húsz, huszon­öt éve? Márpedig ez a hely­zet a megyében, s a pedagógu­sok megdöbbenve észlelik, anyagiakban nem szűkölködő szülők gyermekei alig esznek gyümölcsöt — „nem szeretjük” —, ám annál több cukorka, csokoládé, fagylalt, üdítő ital fogy. Miért? Telik rá, pusztán ennyi az indok, a magyarázat. Fu rCSa futama ez a mentő­övesek gyarapodó táborának, hiszen szinte természetes az átmenet a gyermekkori cse­megéktől a felnőttkor nagy­evéséig, élvezeti cikk fogyasz­tásáig, mert ma a megyében egy szellemi háztartás egy tag­ja 1500 forintot szurkol le sze­szes italra esztendőnként, s 1561 forintot nyershúsra. Az arányokat nézve a más foglal­kozásúak háztartásainál sem különb a helyzet... Akkor te­hát?! Illik-e addig komolyan szólni, írni a korszerű táplál­kozásról, az ésszerű fogyasztá­si szerkezetről, amíg a megye egy-egy munkásháztartásá­ban személyenként több jut élvezeti cikkekre — ezek: ká­vé, tea, üdítő ital, szeszes ital, dohányáru —, mint ruházko­dásra, ruházati szolgáltatásra?! Az átmérőjüket, a kilóikat nö­velőknek meglehetősen kétes vigasz lesz az, amikor szapo­rodó bajaikra majd az orvos- tudománynál kell keresniük — mentőövet. Mészáros Ottó varosszépítő egyesületek ÜDVÖZLENDŐ mozgalom kibontako­zásának lehetünk tanúi — és részesei — napjainkban: egymás után alakulnak meg a varosszépítő egyesületek. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal legfrissebb összesítése még arról tanúskodik, hogy 1982 végén tizenhat szépítő egyesület, vagy hasonló szándékú város-, várbará­ti kör, társaság tevékenykedett, s tag­jainak száma megközelítette a nyolcez­ret. Az újabb híradásokból viszont ar­ra lehet következtetni, hogy az azóta eltelt egy esztendő alatt e közösségek száma megkétszereződött. A mozgalom első virágkora a hatva­nas évek végére, a hetvenes évek kez­detére esett. Néhány nagy múltútól, mint az ezres taglétszámú soproni egye­sülettől, vagy a négyzeres tagságú Egervár Baráti Köpétől eltekintve ek­kor jött létre a szombathelyi, a sárvá­ri, a nagyatádi, a kazincbarcikai, a sá- rosptaki, a csornai, majd a szentend­rei és a nagyvázsonyi egyesület, illetve baráti kör. A jelen, a kibontakozás ko­ra pedig az elmúlt évtized végén kezdő­dött a szerencsi, a kaposvári, a kapu­vári, az esztergomi, a győri szépítő egyesület, illetve társaság, s az Urba- nisták Barcsi Egyesületének megalaku­lásával. S őket követi többek között Budapest, Baja, Debrecen,* Kecskemét, Keszthely, Miskolc, Pécs, Szeged, Zsám- bék. Elnevezésüktől függetlenül számos közös vonás, nagyjából azonos célok jellemzik ezeket a közösségeket. Egyik legfőbb — és nagyon értékes — jel­lemzőjük talán az, hogy mindenfajta központi agyonszervezés nélkül, több­nyire spontán akarat nyomán keltek életre. Mind többen és mind több he­lyütt ismerik fel, és korántsem csupán a felelős vezetők, hanem — ahogy mondani szokták — az „egyszerű” ál­lampolgárok is, • hogy a lakóhely szép­sége és szépítése, gazdagsága és gaz­dagodása, a meglévő értékek megóvása és újak teremtése közös ügy. Ezt a fel­ismerést tükrözik és bizonyítják az egyesületek alapszabályaiban rögzített célok is. Szentendrén például a város élete, hagyományai, kulturális és mű­vészeti értékei, múltja és fejlődése iránt érdeklődők összefogását jelölték meg feladatuknak. NEMESEBB célokat aligha lehetne elképzelni. Érthető hát, ha ezek a tár­saságok népszerűek és életképesek. Valós társadalmi szükségletet elégíte­nek ki, és ily módon részesei a felelős helyi politikának. A legjobbak példája arról vall, hogy képesek tevékenyen közreműködni a nyílt, őszinte helyi po­litikában. Méghozzá olyan tagsággal, amely eddig többnyire távolmaradt az efféle dolgoktól; a szépítő egyesületek olyan állampolgárokat is megnyerhet­nek a közügyeknek, akik korábban ta­lán idegenkedtek a hivatalos fórumok­tól. Gyakran nehéz emberek ezek a vá­rosvédők. Nem egy redőt vontak már a települések vezetőinek a homlokára, és mégis, többnyire köszönetét kapnak akadékoskodásukért. Az az általános tapasztalat ugyanis, hogy a várósszépf- tő egyesületek mindinkább a hivatalos helyi szervek partnereivé nőnek fel. TÁRSADALMI MUNKÁBAN készülő falufásítási, köztisztasági, lomtalanítá­si akciókról, sportpályaépítésekről, pati­nás kandeláberek megfiatalításáról, mí­ves utcai padok rekonstruálásáról, mű­emlék jellegű házak felújításának tervei­ről érkeznek hírek. Ha napjainkban ki­bontakozóban van a városszépítő, -vé­dő mozgalom, bízvást mondhatjuk, egy­ben ki is teljesedik, tartalmában gazda­godik. A lakóhelyükhöz kötődő embe­rek közösségei, főképp a frissebben ver- buválódottak, egyelőre elsősorban csak az értékeket veszik számba, a hagyo­mányokat ápolják, az erőket fogják össze, városukat, falujukat népszerűsí­tik. Terjed azonban az a gyakorlat, hogy a hivatalos szervek a települést érintő egy-egy fontos döntés előtt el­képzeléseikről tájékoztatják a városvé­dőket, véleményüket és segítségüket kérik. Másutt „klasszikus” kétkezi tár­sadalmi munkába kapcsolódnak be a városvédők, s van, ahol pénzt adnak össze, hogy gyarapodjék az ezreknek otthont jelentő környezet. Városszépítők? Városvédők? Egye­sület? Baráti kör? Társaság? Sokan vannak vagy kevesen, illetve pontosan hányán is vannak? Mindez tulajdon­képpen mellékes. A lényeg, hogy lé­teznek és a számuk napról napra nő. Gyarapodnak. Gyarapítanák, Deregán Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom