Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

ŐRI Vecsési falufórum Többéit többet is tesznek A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA rXVI. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1984. MÁRCIUS 13., KEDD Mértéktartóan terveztek Ä tavalyi károk, idei gondok Eléggé közismert — s az utóbbi években már meg­szokott —, Monor vonzáskörzetében, hogy a környék legkisebb közös gazdaságát a vasadi Kossuth Szakszö­vetkezetei a legjobbak közé kell sorolni. Kell: mert egyre javuló eredményeik, egyre kiválóbb sikereik te­kintélyt parancsolok. A tavalyi esztendő igaz számuk­ra is okozott gondokat, kieséseket. Ezeket azonban java­részt közömbösíteni tudták, tehát ismét javukra billent a mérleg nyelve. S hogy mire számíthatnak, mivel tervezhetnek az idén? A kis szövetkezet — bár már nem is olyan kicsi —, szak­emberei realisták. Nemcsak erényeikkel, hanem kisebb hiányosságaikkal, adottságaik­kal, a várható és folyton vál­tozó népgazdasági környezet­tel is számolnak. Terveik leg­főbb célja, hogy az alapvető feladatok elérését szolgálják és ösztönözzék. Lehetőségeik romlottak: a múlt évi aszály következményei 1934-<ben >s hátráltatják őket. Egyes me­zőgazdasági termékek kiesését bizony akarva, akaratlanul fi­gyelembe kell venniük, ha a háztájik takarmányellátását tervezik. Érdekteremtők A vasadi határt sújtotta aszály, szél, jég. A hozamok több kultúra esetében alatta maradtak a vártnak. Ennek ellenére a szakemberek úgy Ítélik meg, hogy a növény ter­mesztésben különösebb változ­tatásra nincs szükség. To­vábbra is elsőrendű felada­taiknak tekintik a termőföl­dek minél jobb hasznosítását. Nagy figyelmet fordítanak a tervszerű és tudatos tápanyag visszapótlásra, a műtrágya és a szervestrágya megfelelő ará­nyú alkalmazására, összesen 664 hektárról 7 millió 409 ezer forintnyi árbevételre számíta­nak. Az állattenyésztés, állatfor­galmazás — a háztáji integ­ráció keretén belül —, a szö­vetkezet erőssége. Természete­sen a rendelkezésre álló, vagyis az ólakban, istállókban nevelődő sertés, hízómarha, és vágónyúl állomány létszáma meghatározza a felvásárlást, amelynek volumenét ugyan­akkor az értékesítési lehető­ségek is behatárolják. A tartási, termelői kedv megőrzését persze nem elég kívánni, Vasadon különféle termelési, szervezési intézke­déseket is terveznek ennek ér­dekében. Ezek sorába tartozik — a legfontosabbak között — a takarmányigények kielégí­tése. Tapasztalataikra, a gaz­dák hangulatára alapozva úgy számolják, hogy a tervezett 41 millió 400 ezer forintos ár­bevétel eléréséhez 930 tonna összsúlyú hízósertést, 87 ton­na hízómarhát és 96 tonna élő súlyú nyulat kell felvásá­rolniuk. Évről évre nő a szövetkezet erdőterülete. Főleg fenyőt ül­tetnek, azokra a területekre, amelynek talaja már a rozs gazdaságos termelésére sem alkalmas. Az idén további 33 hektáron telepítenek tűle­velűt, 8 hektáron pedig el­végzik a szükségessé vált fel­újítást.' ■ Sajátosságaik A legtöbb mezőgazdasági üzemhez hasonlóan, főleg az utóbbi években a vasadi Kos­suth Szakszövetkezetben is egyre nagyobb szerep jut az úgynevezett kiegészítő tevé­kenységi formáknak. Ma már több ilyen ágazat működik Vasadon is, annák ellenére, hogy akadt olyan közösség, amelyektől meg kellett vál­niuk. Az idén e területen szintén a jövedelmezőség nö­velését tekintik a legnagyobb feladatnak. Kétségtelen, hogy ez nem lesz könnyű, mert a kisvállal­Kézimunka-kiáüítás Kedv, türelem és tudás Politechnika-tanárnőm _ — mert akkor még így hívták — az általános iskolában örök időkre gondoskodott róla, hogy az olyan kézimunka-kiál­lításnak, mint amilyen most a városi jogú nagyközségi kö­zös tanács dísztermében volt látható, csak bámészkodó, gyö­nyörködő, de erteilen nézője legyek. Kisiskolásként ügyetlen- kedve próbáltam annak ide­jén egy hímzett pénztárcát összehozni házi feladatként, anyám este tízkor vette ki a kezemből, hogy segítsen befe­jezni. Nagyon szép lett, gon­doltam, és talán valóban az is volt. Ezt tépte ketté, meg a kézimunkázásra való összes hajlandóságomat a tanárnő a másnapi órán egyetlen meg­vető kézmozdulattal és szó­val: Ez rongy!” A hatvan pályázót, akik a közalkalmazottak szakszerve­zete monori körzeti bizottsá­ga által, a nőnap tiszteletére negyedik alkalommal megren­dezett kiállításra küldték munkáikat, aligha érték ha­sonló inzultusok. Látszik: kedvvel, türelemmel és bámu­latos tudással alkották a térí­tőkét, párnákat, futókat, fa­liképeket, újság- és virágtar­tókat, varrták a gyermekru­hákat, horgolták, kötötték a pulóvereket. Százhatvan pályamű érke­zett, egyik szebb mint a má­sik. Gábor Éva szobrászmű­vész és a Z. Horváth Gabriel­la textiltervező iparművész zsűrizte a dr. Csernus J, Alán­ná által összeállított bemu­tatót. Tizen kaptak pályadíjat: Juhász Miklósné (Üllő), Kál­mán Tivadarné (Vecsés), Kna- kál Józsefné (Pilis), Kottász Arpádné (Pilis), Kovács Ká- rolyné (Vasad), Nagy Imréné (Sülysáp), Szabó Istvánná (Üllő), Tentáné Szabó Zsuzsa (Monor), Varga Pálné (Mo­nor) és Vass hajosné (Üllő). A nőnapi virágmező az idén is ott volt a tanácsteremben, dicsérve azokat, akiket ünne­peltek, akik a napi munka után „pihenésül” teszik szeb­bé, színesebbé az otthont. K. Zs. AHágusshow A Pozsonyi bűvészegyüttes mágusshow műsort ad már­cius 17-én, 15 órakor Pilisen, a Móricz Zsigmond művelődé­si házban. Március 31-én Vecsésen és Mendén nézhetik meg pro­dukcióikat az érdeklődők. kozási formák elterjedése nagy konkurrenciát jelent. Az előrelépést nyilván olyan ága­zatok kialakítása jelenti, ame­lyek több meglévőhöz hason­lóan — stabilitásukkal, ered­ményességükkel garantáltan hozzájárulnak a szakszövet­kezet sikereihez. Az ezekben az ágazatokban foglalkozta­tott 335 dolgozótól összesen 73 millió 677 ezer forintnyi ár­bevételt várnak. A vasadi Kossuth Szakszö­vetkezet felépítése, helyzete bizonyos mértékben még ma is egyedülállónak, pontosab­ban sajátosnak tekinthető. Ta­lán hagyományaiknak köszön­hető, hogy náluk az átlagos­nál több figyelmet fordítanak az úgynevezett tagi, lakossági szolgáltatásokra, a táp-, ta- karmányellátásra. Csak egy példa: a gabonaforgalmi és malomipari vállalattal, vala­mint a Környei Mezőgazdasá­gi Kombináttal az idén 2 ezer tonna ipari takarmány érté­kesítésére szerződitek. frknka a mérce A tervek teljesítése, termé­szetesen nemcsak az embere­ken múlik, a tavalyi nyár saj­nálatosan igazolta ezt a tényt. Remélhetőleg az előttünk álló hónapok nem szolgálnak ilyen példával. Ha mégis, a kö­zösség lelkiismeretesen, becsü­lettel mindent megtesz saját céljainak teljesítésiéért, az el­ismerés akkor is jogos, mert piércéje mindig az elvégzett munka. Vereszki János Eseményekben gazdag az utóbbi időben a vecsésiek kö­zösségi élete, összegzésül jól szolgál a nemrégiben lezajlott összevont falugyűlés, melyet a József Attila Művelődési Házban rendeztek. A zsúfolt nagyteremben mintegy kétszázan hallgatták meg Csányi János tanácselnök beszámolóját. Sürgető teendők — Ezen a fórumon tárgyal­juk meg a község ügyeit, pénzügyi lehetőségeink szűkre szabottak. Az agglomeráció­ban 23 ezren élünk, az aktív keresők 80 százaléka ingázó. Kiemelkedően fontos az igé­nyek és lehetőségek összehan­golása. Ezért kölcsönösen kell tennünk — hangsúlyozta az elnök. Ide kívánkozik az a be­jelentés, hogy az 1983-ra ter­vezett 8 milliós társadalmi munka értéke 11 milliót tesz ki. — Tudni kell: az V. ötéves terv időszakában 33 milliós társadalmimunka-értéket te­remtett meg a lakosság. A központi orvosi rendelő léte­sítésének gondjain immár túl, egy igen sürgető feladat a Martinovics téri iskola 8 tan­teremmel való bővítése. Ez a terv a VI. ötéves tervben, az 1985-ös évben valósulhat meg, és 18 milliós költség az elő­irányzat. A sóderakció Ugyanúgy áthúzódó lesz — a már meglevő gázvezeték adta lehetőség — a tanácshá­za gázfűtésre átállítása. Mert sürgősségi sorrendben megelő­zi az új vízgazdálkodási szak­feladat, egy egyelőre 1 milliós A Budai Nagy Antal út bel­vízrendezése is soros. A Dózsa György úti 50. számú ház, orvosi rendelő, fogszakorvosi és gyermekgyógyászati rende­lővé átalakításának költsége 700 ezer forintban van előirá nyozva. A Hold utcai ivóvízhálózat növelése sem tűr halasztást. Ugyancsak sürgető a szemét- lerakó telep létesítése, ez 6 milliós kiadás. Az Andrássy telepi temető kegyeleti park- kénti elrendezése, körülkeríté­se is az idei tennivalókhoz sorolt. Az anyagot közköltség­ből a tanács vásárolja meg, a megvalósításhoz a lakosság segítségét kérik. Ugyancsak Csomagban a burkolólap Évente több milliós nagyságrendben osztályozzák és csomagol­ják az ipari és építkezési célokat szolgáló metlachi burkolóla­pokat az Épületkerámiai Ipari Vállalat mendei telepén. A kép előterében Trepák Józsefné csomagolásra készíti elő a metla- chit, amelyből naponta ötezer darabot osztályoz Hancsovszki János felvétele A nap kulturális programja Gyomron, 16 órától: asztali­tenisz-edzés, az úttörőházban, 9-től és 15.30-tól: vívás, 14-től: a rajzszakkör; 15-től: az orosz­szakkör foglalkozása. Mendén, 12-től: a gyermek­klub összejövetele, 14-től tö­megsport, 16.30-tól: gyermek­torna, 18-tól: karate- és ifjú­sági klubfoglalkozás. Monoron, 9-től: szűrhímző tanfolyam, 15.30-tól: művészi torna a Katona József úti; 16.30-tól: az Ady úti óvodá­ban, 18-tól: a művelődési köz­pontban, 19-től: aerobic. Pilisen: a Dél-Pest megyei Áfész bútorvására, 18-tól: if­júsági klubfoglalkozás. Üllőn, 16.30-tól: Hogyan gyűjtsünk bélyeget? — címmel vetítettképes ismeretterjesztő előadás a könyvtárban. Vecsésen, 14-től: jelentkezés kismotorvezetői tanfolyamra. VeTsmondók versenye Radnóti versmondóversenyt rendeznek a gyömrői Petőfi Sándor művelődési ház és a nagyközségi könyvtár szerve­zésében. Felvilágosítás és jelentke­zés a helyszínen. nincs a költségvetés terhére a járdaépítés, létezik viszont a „sóderakció”. Oda, ahol egyik oldalon nincs járda, a tanács biztosítja az anyagot, s az út megépítését társadalmi mun­kában valósíthatják meg. Újabb áruház A nagyberuházások között mérföldkő lehet a Petőfi téri 16 tantermes iskola, a máso­dik ütemben már átadott tor­natermével, sportudvarával a maga nemében minden igényt kielégítő létesítmény. AzOTP- lakótelepi szolgáltatóház már üzemel. Űj, 900 négyzetméte­res ABC-áruház építését ter­vezi a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a közságközpontban — jelentette be Csányi János. A mintegy 25 felszólaló fi- gyelemreméltóan érvelt, apel­lált a közösség, Vecsés előbbre lépésének érdekében. F. G. Dinamikus ágazat A háztájiból Az ecserl Rákosmezeje Tsz- nek tavaly a legdinamikusab­ban fejlődő részlege volt a háztáji ágazat. A tervezettnél 2,7 millió fo­rinttal nagyobb bevételre tet­tek szert, forgalmuk majdnem elérte a 44 milliót. Többek kö­zött felvásároltak 3 ezer 700 darab sertést, 4 ezer 800 vá­góbárányt és több mint 28 ezer nyulat. A termelőszövetkezet a ser­téshizlaláshoz 3 mázsa tápot előlegként biztosít. Kátyúk Á tél eléggé megviselte a szilárd utakat. Több helyen hatalmas kátyúk tátonganak, fokozva ezzel a balesetveszélyt. A közlekedési táblák azonban dacoltak a hideg­gel, csak ott tűntek el, ahol ismeretlen tettesek meg­rongálták vagy kidöntöitték. Mint például Gyömrőn, a Sportbüfé előtti elsőbbség­adás kötelező táblát. Való­színűleg egy jármű ki­döntötte a helyéről. Az alu­mínium oszlop könnyen eltört. Egy darabig ott he­vert a szerencsétlen útjel­ző, aztán ide-oda vitték az italboltból kitérő erős em­berek. Most is ott hever, jobb sorsra várva. A bal­esetveszély pedig fennáll, mert a strand felől jövő gépkocsikat nem tiltja sem­mi a jobbra, illetve balra kanyarodástól. Talán mégis jobb lenne minél előbb visszaállítani eredeti helyére, még mi­előtt valami baleset nem történik. Ha már a balesetve­szélyről esik szó, meg kell említeni szintén Gyömrőn a Táncsics Mihály utca rossz állapotát. A Klapka és az Apaffy utcai sarok­nál mély gödrök keserítik az autósokat. Há véletle­nül belehajtanak, akkora zajt csapnak, hogy a kör­nyékbeliek riadtan néznek az utcára. k/ost már igazán elkelne l*s az útfelújítás ezen az úton. Annál is inkább, mert erre közlekednek a helyi járatú autóbuszok is. Ezek sok utast szállítanak, tehát a fokozott biztonság még inkább követelmény. G. J. Télles tavaszi focínyitány Varró bevarrta a pettyest MEGYEI II. OSZTÁLY, A- CSOPORT: Gyömrő—Aszód 1-0 (0-0), Gyömrő, 300 néző, vezette: Sebők (tárgyilagosan). 'Már a második percben veze­téshez juthatott volna a hazai gárda, de Gáspár J. közelről hibázott. Az Aszód meglepe­tésre többet támadott, csata raik kétszer a kapufát találták telibe. Csató kapusnak pedig háromszor is robinzonáddal kellett védenie. A túloldalon Szűcs, majd Oldal ziccert sza­lasztott el. •Amint az várható volt, szü­net után a gyömrőiek szinte a kapujukhoz szegezték, a ven­dégeket, állandó ostrom alatt tartották az aszódi tizenhatost, A hatvanharmadik percben, egy szemre is tetszetős akció végén, Varró ballal remek gólt lőtt a bal sarokba. Utána még 3-4 gólhelyzetet puskáztak el a gyömrőiek. A találkozó utol­só negyedórája sűrű hóesés­ben zajlott. Végeredményben, közepes színvonalú, nasy ira­mú meccsen a Gyömrő meg­győző fölénnyel nyert, ha ezt az eredmény nem is tükrözi hűen. Jó: Csató, Bekő, Csírkó J., Vojácsik, Oldal. IFI: Gyömrő—Aszód 5-0. Imponáló fölénnyel győzött a gyömrői gárda. G.: Molnár S., Verseczki S. (2-2), Verseczkil. Üllő—Tápiószecső 3-1 (2-0), Tápiószecső, 100 néző, vezette Németh J. (kiválóan). Kapus­hibából az üllőiek a 15. perc­ben Tóth S. révén jutottak ve­zetéshez. Negyedórával később formás Pénzes—Giedl Z. akció után az utóbbi növelte az előnyt. Szünet után kiegyenlí­tettebb küzdelem folyt, néhány perccel a vége előtt mégis a vendégek rúgtak újabb gólt, ezúttal Pandúr keserítette a szecsői kapust. Ezután az ül­lői portás 11-est hárított, majd a lefújás előtt szépített a Tá­piószecső. Az Üllőből Greguss, az újonc kapus, Litschauer. Dobos és Tóth S. nyújtott jó teljesítményt. IFI: Üllő—Tápiószecső 2-1. Pilis—Nagykáta 2-2 (2-1), Pi­lis, 200 néző, vezette: Mocsai (jól). A tizenkettedik percben Hegedűs óriási kapáslövése a hazaiaknak jelentett előnyt. Kilenc perccel később egyenlí­tettek a nagykátaiak, majd újabb kilenc perc elteltével a lobogó szőke hajú pilisi gól­zsák, Hegedűs ú jabb találata a vezetést jelentette a hazaiak­nak. Szünet után a vendégek mindent egy lapra tettek fel, veszélyes akciókat vezettek, s az 57. percben egalizáltak. Az első félidőt a pilisiek irányították, de a vendégek nagyon jól védekeztek. Szünet után bebiztosíthatta volna győ­zelmét a kiesés ellen harcoló hazai együttes, de elmaradt a gól, s a Nagykáta egyenlíteni tudott. Az utolsó negyedóra ritka izgalmakat hozott. Az otthon játszók valóságos tűzi­játékot rendeztek a kátai kapu előtt, de a kapus mindig men­teni tudott. JÓ: Hegedűs, Boraula, Tóth (a mezőny legjobbja). IFI: Pilis—Nagykáta 1-1. A mérkőzésekről tudósítot­tak: Burján Sándor, Gadcs Ferenc, Gér József. kizgyíiiése Mérlegzáró és vezetőségvá­lasztó közgyűlést rendeznek március 16-án, pénteken a Monorí Járási Szolgáltató Szö­vetkezetben. A tavalyi munkáról, ered­ményekről szóló beszámoló mellett különböző szabályza­tok módosítására, a tisztség- viselők újraválasztására is sor kerül. Ezen a fórumon döntenek a szövetkezet nevének — az úi körülményekhez alkalmazkodó — megváltoztatásáról is. Kismufcr­Kismotorvezetői tanfolya­mot indítanak Vecsésen, a Jó­zsef Attila Művelődési Ház­ban. A jelentkezőket márciu: 12-én és 13-án 14 és 20 óra kö­zött várják. A vizsga időpont­ja május első hetében lesz. A tandíj saját motorkerék­pár használata esetén 360 fo­rint. Ezúton mondunk köszöneté mindazon rokonoknak, ismerő- söknek. akik szeretett férjem édesapánk, nagyapánk, ld. Bur­ján Endre temetésén Monoror részt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek és együttérzé- süket nyilvánították. A gyászolé család. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom