Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-22 / 44. szám

Nagy viadalok a Városligetben Kinek mit hoz a szökőnap ? 1984. FEBRUÁR 22. Arany és fiú Már eddig is rendkívüli teljesítménnyel dicsekedhet az amerikai Mahre család: két fiuk, akik egypetéjű ikrek, s alig néhány perces különbséggel születtek, ma a világ sísportjának élvo­nalába tartoznak. A sza­rajevói téli olimpián ők ketten szerezték meg az el­ső két helyet műlesiklás­ban. Most újabb különle­gességgel hívták fel ma­gukra a figyelmet: miköz­ben vasárnap délelőtt Phil Mahre aranyérmes lesiklá­sát teljesítette, egy ameri­kai kórházban felesége egészséges fiúgyermeknek adott életet. Mint Holly, a boldog anya elmondta: fér­je elutazó.s. előtti mindkét vágya teljesült ezzel: övé lett az aranyérem, s fia született. Kosarassiker Három perc elég volt Befejeződtek a kosárlabda NB II-ben az őszi küzdel­mek. Százhalombattai Dunai Kőolaj —OSC 84-80 (38-43) A Pest megyei csapat a következő összeállításban ]' pett pályára: Szűcs (20), Dani István (24), Dani Csaba (29), dm Aradszki (2), Baritza (7). Csere; Miskei (2), Jók: Szűcs, Dani I. Dani Cs. A "II: félidőben ■ már110 pont volt a Kőolaj hátránya, de 3 perc alatt fordított, ami az erősen feljavult védekezésnek volt köszönhető. A Szűcs, Da­ni I., Dani Cs., hármalsfogat rendre kosárral fejezte be az akciókat. Külön ki kell emel­ni dr. Aradszki teljesítmé­nyét, aki a II. félidőben sé­rüléssel bajlódva is kikapcsol­ta az ellenfél centerét. % Ezzel befejezte az őszi sze­zont a férfi és női csapat is. Az előbbiek kilenc győzelem­mel és hat vereséggel a 6-7. helyen végeztek holtverseny­ben, míg a lányok 8 győzel­mét és 7 vereséget gyűjtöttek ötssze, ezzel a 7-8. hely vala­melyikét szerezve meg. A bajnokságban nincsen szünet, a hét végén a tavaszi fordulókkal folytatódnak a küzdelmek. A téli sportok képviselőinek az idei tél sóik örömet hozott. Benépesültek a sípályák, az al­kalmi korcsolyázóhelyek és természetesen a korábbinál sokkal több versenyre került sor. Néhány szabadtéri jégpá­lya minősége ugyan hagyott kívánnivalót maga után, de a viadalokat általában megtar­tották. Szerény helyezések A téli olimpiára való fel­készülés, valamint a kéthetes versenysorozat egy kicsit hát­térbe szorította a honi jegese­ket. Három nappal a szaraje­vói ötkarikás versenyek befe­jezése után viszont ma este ismét a budapesti Városliget várja a korisokat. Szerdán és csütörtökön rendezik meg ugyanis a Ligetben a felnőtt és ifjúsági országos rövid- és hosszútávú korcsolyaversenye­ket. Hunyady Emese, az MTK Ez'ics István is ott lesz a ma este fél tí-kor kezdődő országos gyors­korcsolya sprintbajnokságon a Vá­rosliget műjégpályáján. Trencsényi Zoltán felvétele korcsolyázója részt vett az olimpián, s több társával — köztük a nagykovácsi Rozma­ring SE két hölgyversenyzőjé­vel. Körmendi Andreával és Aki dőntöU, állított is Batlai síelők a Mátrában A legújabb becslések sze­rint Magyarországon már fél­millióan síelnek, de szinte mindenki a maga kedvére. Még m'ndig hiányoznak a sportág tömegversenyei. Idén is újdonság maradt, ha itt-ott egymással is összemérték tu­dásukat e téli sport kedvelői, s nemcsak a terepekkel. Ám ezekből sem maradtak ki a Pest megyeiek. A hét végén ideális hóviszo­nyok és napsütés közepette, hazánk legmagasabban fekvő üdülőkörzetében, a Mátra- fennsíkon rendezték meg a villamosipari dolgozók síver­senyét. A mátraszentistvánii, felvonóval ellátott, északnyu­gati fekvésű pályákon alko­nyaiig kitartottak a verseny­zők. I Százhalombattáról a Dunai Hőerőmű Vállalat dolgozói ér­keztek. Jöttek a szegedi és a miskolci áramszolgáltató vál­lalattól is. A vendéglátók pe­dig a mátraalji Gagarin hő­erőmű sportolói voltak. Sok bukást, még több tech­nikai fogyatékosságot mutat­tak be a sízők, de példát ad­tak a sportszerűségből is. Az egyik versenyző, miután pá­lyát tévesztve kidöntött két kaput, nem ereszkedett le azonnal a pálya szálén, hanem visszaállította helyükre a bo­tokat, s csak azután indult to­vább. Bárcsak minél több követő­je támadna a villamosipari dolgozók immár hagyományos viadalának! Persze ahhoz az is kell, hogy a következő idényben szintén kegves le­gyen a síelőkhöz az időiárás. B. G. A célba érkezik Rác Miklós, Dunai Hőerőmű Vállalat. Balázs Gusztáv [elvétele Neon akarnak idegen toliakkal ékeskedni A portás a k Sokáig emlékezetes marad a budaörsi futballrajongók szá­mára az ősszel lejátszott Ta­tabánya elleni MNK-mérkő- zés. A legmagasabb osztály­ban szereplő bányászok csak a hosszabbításban tudták ki­harcolni a győzelmet, s ezzel a továbbjutást. Érdekesség, hogy a következő fordulóban — most vasárnap — ismét Pest megyei ellenfelet kap­nak, a Göd megyei első osz­tályú együttesét. Csak egy pant — Még ma sem ültek el a mérkőzés hullámai — mondja Csáky Dezső, a budaörsi fel­nőtt labdarúgócsapat edzője. — Nem akarom mentegetni a játékosokat, de igazán megér­demelték volna a továbbju­tást a magasabb osztályú el­lenféllel szemben. A végén a sportszerűtlen jeleneteket én is elítélem, s megérdemeltnek tartom a megyei szövetség szigorú Ítéleteit. — 1-fogyan készülnek a ta­vaszi szezonra? — A megyei II. osztályú bajnokság B-csoportjában a harmadik helyen várjuk a ta­vaszi folytatást. Mindössze egy ponttal vagyunk lemaradva az első kettőtől, így reményke­dünk a dobogó valamelyik fo­kának megszerzésében. Játé­kosállományunk megfelelőnek mondható, csupán az jelent gondot jelerileg, hogy Viola József kapusunk a könyökét törte a közelmúltban befeje­ződött terembajnokságon. Gyógyulása legalább két hó­napot vesz igénybe, addig mindenképpen szereznünk kell egy másik portást. — Január 10-én kezdtük az alaoozást, hetente kétszer tornateremben, egyszer szabad téren edzünk. Már több edző­meccsen túl vagyunk, ezután játszunk még a Gammával, a Keltexszel. az Április 4. Gép­gyárral és a Magyar Kábellel. Száll a por — Milyen a tavaszi sorso­lásuk? — Hétszer játszunk hazai környezetben, s hatszor uta­zunk. A riválisokkal itthon játszunk, s ez előny számunk­ra. Az ificsapatból két-három fiút felviszünk a nagyokhoz. továbbra is rájuk támaszko­dunk, nem akarunk idegen toliakkal ékeskedni. v — A pílyakörülmények köz­tudomásúan mostohák Buda­örsön. Van-e remény a válto­zásra? — Egyetlen pályánk földes, télen a sár miatt, nyáron a por miatt alig lehet rajta ját­szani. ígéretet kaptunk a nagyközség vezetőitől, hogy jövőre végre hozzákezdenek egy új sporttelep építéséhez, akkor már merészebb terve­ket is szövögethetünk. Svéd módszer Csáky Dezső edzői minősí­téssel rendelkezik. Sok csa­patnál tevékenykedett már. egy évet töltött már például a svédországi Norrköping TFK I. osztályú csapatánál. Az ott szerzett tapasztalatokat sze­retné kamatoztatni a budaör- -si csapatnál. Egyáltalán nem tartja rangon alulinak mos­tani beosztását, mert egy jó szellemű tettre kész gárdával dolgozik. Ez egyben alapja is a még eredményesebb szerep­lésnek. Gér József Botyánszky Ildikóval együtt — az elmúlt hét végén Varsóban álltak rajthoz az ifjúsági ba­rátság versenyen. Jubileum előtt — Az NDK-s lányok > és a szovjet fiúk sikereit hozta az IBV — mondta Montskó Éva, aki a rozmaringosok edzői te­endőit is ellátja. Egy-két számtól eltekintve e két nemzet fiataljai állhatták fel a dobogó legfelsőbb fokára, de olyan táv is előfordult, hogy mindhárom helyezés nekik ju­tott. Hunyady Emesének ez­úttal nem ment túlságosan, leg­erősebb távján, az 500 méteren csupán a bronzérmet akasztot­ták a nyakába. — Hogyan szerepeltek a roz­maringosok? — Emesén kívül a többiek­nek — kilenc magyar indult Varsóban — egyiküknek sem volt esélye az első tiz közé kerülni. így Körmendi és Bo­tyánszky is messze elmaradt legj óbbj ától, s még az első húsz közé se tudtak kerülni. — Mi várható a ma kezdő­dő országos bajnokságon? — Egy-két érmes helyezés­ben bizakodhatnak a Pest me­gyei klub versenyzői. Különö­sen sóikat várunk Simon And­rástól, Hulman Tamástól, Szőcs Istvántól, Szikora Szilviától, és a két Varsóban is rajthoz állt versenyzőnktől. A Város­liget jege sokkal jobb minősé­gű, mint a varsói volt, így op­timizmusunk. még inkább in­dokolt. — Az idén ötéves a Rozma­ring SE jeges szakosztálya. — Igen, s bár ez egy szerény jubileum, mi szeretnénk emlé­kezetessé tenni. E célt szol­gálja az a nagyszabású viadal, amelyet február 29-én és már­cius elsején rendezünk meg szintén a Városligetben. Több nemzet képviselőit meghívtuk a versenyre, akik jelezték, hogy eljönnek Budapestre. Mindkét napon 17 órakor kez­dődnek a különböző .íávöEbn a gyorskorcsolya-versenyek. Karnevál a Jégen — A hangulatot fokozza majd bizonyára a tervezett jégkarnevál, amelyre a ver­seny második napjának be­fejezése után kerül sor. G. J. Sülysáp! siker Nem tudtak egyenlíteni Edzőmérkőzést játszottak Dányban egymással a sülysápi labdarúgók és a dányiak. Jó iramú, izgalmas mérkőzésen a sülysápiak nyertek 4-3-ra. Az előmecesen ificsapatuk is győzött, 3-0 arányban. A felnőttek összecsapására mintegy-400 néző volt kíván­csi Az első gólt a helyiek lőt­ték, ám ezután a vendégek vették át az irányítást, s 4-1- re elhúztak. Ojabb fordulat: az otthoni gárda megkísérelte a lehetetlent, az egyenlítésre azonban már nem futotta ere­jükből, csak szorossá tudták tenni az eredményt. Góllö­vők: Németh, Bartosik (2), va­lamint a sülysápiaktól Békési, Merczel és Ecseri (2). Az eredménnyel a csapatok elégedettek voltak, a közönség azonban kevésbé. Reméljük, legközelebb a sülyi pályán a vasárnap fél 3-kor sorra kerü­lő Nagykáta elleni mérkőzésen élvezetesebb játékot láthat­nak a szurkolók. APRÓHIRDETÉSEK Tol ól íppék 1. Hamburg—Düsseldorf 2. Frankfurt—Offenbach 3 Dortmund—Leverkusen 4. Kai erslautern—Bielefeld 5. Freiburg—Fortuna Köln 6. Darmstadt-rWattenscheic? 7. Ascoli—Napoli 8. Intcrnazionale—Udinese 9. Juventus—Torino 10. Pisa—Fiorentina 11. Sampdoria—Milan 12. Cesena—Atalanta 13. Sambenedettese—Cremonese PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Karlsruhe—Aachen 15. Cagliari—Padova 16. Cavese—Monza Mezőgazdasági jellegű, a megyeszékhelyeken kirendeltségekkel ren­delkező országos vál­lalat felvesz belső el­lenőröket. Átlagkere­seti lehetőség gyakor­lattól függően 7—9000 Ft. Előírt iskolai vég­zettség : mérlegképes könyvelői vizsga. Ke­reskedelmi gyakorlat­tal rendelkezők és vi­déki lakosok előny­ben. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal „Megbecsülés 2476” jeligére a budapesti Felszabadulás téri hir­detőben________________ A Politoys Ipari Szö­vetkezet ecseri telepé­re felvesz elektromű­szerészt két műszak­ba, szerszámkészítőt, maróst, festő szak­munkást (fémgőzölő üzembe), betanított munkást (fröccsöntő üzembe), fröccsgép- beállítót, vegyész- v. gépésztechnikus! vég­zettséggel művezetőt (műanyagüzembe) 2 vagy 3 műszakba, por­tást (lehet nyugdíjas is) 3 műszakba. Je­lentkezés személyesen Ács István telepveze­tőnél, Ecser, Ady End- re út 2. ______ DU NAKESZI HÜTÖHAZ FELVÉTELRE KERES épületgépész szak- képzettségű, kezdő ÜZEMMÉRNÖKÖT vagy gyakorlott ÜZEMTECHNIKUST, 'mérlegképes, gyakorlott BELSŐ ELLENŐRT, középfokú közgazda- sági végzettségű ANYAG- KÖNYVELŐT, és GEiPKÖNY VELŐT, felsőfokú és közép­fokú élelmiszeripari végzettségű dolgozó­kat MEG- ELLEN ŐR munkakörbe Szezonban több mű­szak) . Jelentkezés: Kovács Bertalanné személyzeti vezetőnél, Dunakeszi — Újtelep, 2121. Tel.: 213-019. Az Aiagi Állami Tan- gazda&ág' 'S&o-bL kerület­té felvételre keres gépipari termékek gyártásában jártas ipari ágazatvezető mérnököt vagy üzem­mérnököt; Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME. rendelet szerint. Ked­vezmények: illetmény- föld, természetbeni juttatások. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen a kerületi igazgatónál, Vámosmi- kola, István-major- ban. 1 1 x X 1 2 x 2 1 2 X 1 X X X 2 x 2 1 2 X X 2 Jó kereseti lehetőség­gel felvételt hirdet az alábbi munkakörök­ben; könyvelői, gép- írónői, műszaki ügyin­tézői. valamint autó­szerelő, karosszéria- lakatos és gépjármű­villamossági szerelő munkakörökbe. Cím: Cegléd. Kosárhegyi u. 2, szám. _________ Au tószere, o, techni­kusi oklevéllel, 6 év gyakorlattal, BCE kát. jogosítvánnyal állást változtatna. Leveleket „Minden érdekel” jel­igére a váci hirdető- irodába (Jókai utca 9.) kérek. A TRIAL Kereskedelmi Vállalat FELVESZ gondnoksági anyagraktárába raktárvezető- helvettest, férfi segéd­munkást. JELENTKEZÉS: V., Deák Ferenc utca 17. Munkaügyi csoport, telefon: 172-321. Ágynemű és »ehérné mü varrásában jártas szakirányú középisko lai végzettséggel *s legalább 5 éves gyakor­lattal rendelkező rész­legvezetőt keresünk bedolgozói rendszer­ben működő textil­üzemünkbe. Jelent kezni: a November í Mgtsz központjában. Csemő, iskola u. • szám. Villanyszerelő szak­munkást tmk munká « felvesz a BUDAFRUJT Gazdasági Társaság Budaörsi Hűtőháza Jelentkezés: a 669-703- as telefonszámon vagv személyesen a műszak vezetőnél a budaörsi MÁV-állomás melle 1 levő hűtőházban. Meg közelíthető: a 37-es a 83-as autóbusszá Munkásszállást bizto­siunk A monori MEZOuEP Általános Iskola nap­közi konyhája felvesz konyhai dolgozókat. Jelentkezés: MEZŐ­GÉP, Monor, 2200. A Fővárosi János Kórház-Rendelőintézet élelmezési osztálya felvesz szakácsokat, férfi és női konyhai segédmunkaerőket, mosogatókat. Jelent­kezés személyesen, vagy a 351-381-es te­lefonom __________. Za labaksai Vörös Haj­nal Mgtsz lakatos üzemága felajánlja szerkezeti lakatosi munkára szabad ka­pacitását. Érdeklődni lehet: Vörös Hajnal Mgtsz, Zalabaksa. A TRIAL Kereskedel­mi Vállalat belvárosi munkahelyekre, meg­állapodás szerinti ru­galmas munkaidő­be és bérezéssel fel­vesz : képesített pénzügyi előadót, könyvelőt, árelőadót, árkalkulátort, szám­laellenőrt, boltelszá- molót, gyors- és gép­írót, gepiadat-rögzííőt (lyukszalagos gépre). Jelentkezés .és szemé­lyes információ: Bu­dapest V„ Deák F. utca 17. I. em. Mun­kaügyi osztály/ _____ A Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Inté­zete (Halásztelek, Kis- gyár u. 23.) felvesz: két műszakos munkára NC-gépkezeloi mun­kakörbe, könnyű fizikai munkára gépi forgácsoló szak­munkást (szakközép­iskolai végzettség vagy gimnáziumi érettségi szükséges). Kezdő órabér 20 Ft, szak­mai gyakorlat esetén bérkategória, illetve megegyezés szerint. Jelentkezni lehet sze­mélyesen vagy telefo­non a gyártásfejlesz­tési főosztály vezető­jénél. Telefon: 583-312, 583-912. Az intézet megközelíthető Cse­pel. Tanácsház térről a 38-as autóbusszal. A dolgozók szállításá­ról különjáratú autó­buszokkal is gondos­kodunk^ ______________ Fu varlevelek, fuvar- és rakodási költségek • nek felülvizsgálatát és számfejtését vállalom. Különleges gépjár­művekét is. „Szakmai gyakorlat, 104 005” jeligére a tatabányai hirdetőbe, Győri u. 122. szám. Eladó OTP-öröklakás 2 és fél szobás. Nagy­kőrös, Bárány u. 11/B. fszt. 1. ajtó. _________ Ke rtes, új családi liáz, összkomforttal — Du­nára szép kilátással — eladó. Szob, Kodály utca 6, (Varga). 2 db ló és 1 db lias üsző sürgősen eladó. Nagykőrös X., Hungá­ria út 6. • *V TE-s rendszámú 12..,»- as Lada eladó. Cse- mő Petőfi utca 10 Eladó Latvia mikro­busz, friss, 3 évre szóló vizsgával. Ér­deklődni: Monor, Deák F. u. 10.________ Cs évharasztom 420 n.- öl telek eladó, ebből 320 négyszögöl szőlő, villany. fúrott kút van. Érdeklődni lehet ifj. Erős György, Csévharaszt, Arany J. u. 20. Mindennap 17 óra után.______________ El adó UX 73-06 írsz. Trabant combi. Ér­deklődni lehet Monor, Bem J. u. 38., délutá­ni órákban. 60-as műanyagfröccs- öntő gép pótalkatré­szek eladók. Érdeklőd­ni : Békéscsaba, Achim ltp. 6. 1/3. vagy Bánát u 1/1. Váci vonalon, Szödli- geten, 175 n.-öles tel­ken 3 szobás, fürdő­szobás családi ház el­adó. Érd.: egész nap Dózsa György utca 11. Sürgősen eladó 3 szo­bás családi ház. köz­ponti fűtéses. 150 n.- öles telekkel. Pest mellett. Jó közlekedé­si lehetőség van. — Buszmegálló és a nagyállomás 5-6 nerc­re van. Érdeklődni le­het mindennap dél­után 4 órától: Vecsés, Petőfi u. 30. _____ Ve iinex Nagykőrösön kis kertes házat vagv lakást. OTP*át válla lássál. Cím: Pf.: 689 ??5Q_________ Há rom szoba Össz­komfortos. központi fűtéses családi ná? 500 négyszögöles te­lekkel. gazdasági épületekkel eladó. - Cím: Kalmár Géza M nor. Malom-hegv 4. sz 150 négyszögöles te­lek eladó Monor Esze Tamás u. 24. sz alatt. — Érdeklődni Koltój Anna n 36 Albertirsán 264 néi*y szögöles beépít hidő t?lek eladó, a fürdő közelében. Érdeklőd ni lehet: Csonka Mi hálynál Albertlrss Mikebudal út 40. szám. Sürgősen eladó IFA tejszállító doboz. Bp. XVII., Harsona u. 49. Egész nap. Fülöp Zol- tárp____________________ El adó új ház. igé­nyesnek. Két család­nak is megfelelő. — Cegléd, Batthyány ut- ca 19/A. szám. Eladó nagyméretű, új, központi fűtéses csa­ládi ház. 206 n.-öles telken, Gyál, Tóth Ár­pád u. 11. szám alatt. Tel.: 342-757._________ El adó Tapiőszelén (Múzeum utca 25.) 1400 négyszögöles zártker­tes ház. termő szőlő­vel, megosztva is. Ér­deklődni: Budapest, Zugligeti út 7. Bálint­né.___________________ El adó Szigethalom, Nagyváradi utca 9. sz. alatt ikerház fele, 2 szoba, összkomfort, 150 n.-öles telekkel, garázzsal. Kocsit, tel­ket beszámítok. Ér­deklődni : Bp. XXI. Csepel, Csillag utca 8., e^ész nao. Abony, Szolnoki út 12. szám alatt 50 nm-es zöldségbolt kiadó vagy a berendezés külön el­adó. -_______ Sü rgősen eladó Táoió- szőlős központjában 410 négyszögöl bekerí­tett telek. Érdeklődni lehet szombat, vasár­nap Boros Lászlónál, Táo4 ószőlős, Felszaba­dulás út 87. sz. alatt. Háromszobás, közpon­ti fűtéses új ház el­adó. Cegléd, Bezerédi utca 21. szám._______ Be költözhető kétszo­bás, telefonos lakás eladó. Érdeklődni: Vác. Klein Károly ut- ca 32. temeden). Elaüó: kertes, kom­fortos dsaládi ház (Vác, Diadal tér 17.), Érdeklődni lehet na­ponta 17-től 19 óráig. Kétszobás plusz étke­zői ülk és, összkomfor­tos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődés: Vác, Deákvár, Kakukk utca 6. (Soltész), VEGYES Televízió, rádió, CB­rádió, antennák javí­tását, szerelését, ellen­őrzését, karbantartását rövid határidőre vál­lalja a KALOR Kisvál­lalat. Marx Károly u. 143. 1209. Tel.: 479-324. Magánszemélyek. la­kóközösségek, vállala­tok részére. _________ Ki cserélném Budapest XIV. kerületi, másfél szobás, összkomfor­tos tanácsi lakásomat gödöllői másfél vagy 2 szoba összkomfortos tanácsira. ..Tavaszi költözés'' jeligére a gödöllői Hírlaphoz, Gödöllő, Szabadság u. 2. szám. Házi vízellátó beren­dezés egyfázisú mo­torral. vas ólajtők, va­lamint vas fólia váz 7,5x36 méteres, eladó. Egervári. Érd. Köny- ves Kálmán u. 19. Fejoskecske gidával v. anélkül eladó. Göd, Lánchíd ti, 23. 4 és 9 eves kislányom felügyeletére szombat­ra és vasárnapra nyugdíjas néni jelent­kezését várom, lehető­leg gyáliét vagy kör­nyékbeliét. Érdeklőd­ni : Kozmáné, Gyál, Táncsics u. 38., egész nan, _______ La jos.ii.zstó központjá­ban eladó két és féi szobás, összkomfortos, emelt szintű családi ház, gazdasági épüle­tekkel, továbbá egy hintó, szerszámmal és gumis lovas kocsik, lo­vakkal. Kislőrinc Ist­ván, Lajosmizse, Kos­suth r.aioc ii 30. Kozuiciek, magáno­sok ! Mindenféle ott­hon végezhető bedol­gozást elvállalok. — Szabóné, Dány, Dózsa u. 3. ___________________ El cserélném Szolnok központjában lévő, IV. emeleti, 2 szobás, össz. komforlos, gázfűtéses tanácsi lakásomat Du­nakeszi hasonlóra, esetleg másfél szobás tanácsira. Érdeklődni: Dunakeszi. Barátság utca 5. VI. emelet 35. reel.; 41-422 1_________ 40 éves, közeptermetü, csinos, barna, elvált asszony vagyok. Egy kiskorú leányom van. Anyagi körülményeim rendezettek. Gyermek­szerető. • megbízható, intelligens férfi bemu­tatkozó levelét várom ..Bizalom” jeligére: Hlrdetölroda: Vác, Tóka< i”^a 9. *'izcs názak, nedves épületek utólagos szi­getelése, bontás nél­kül. gyorsan, olcsón, garanciával, közüle- teknek is. Bodorkos Károly, Budapest. Fa­zekas u. 8. 1027. Tel.: Kr inics védel ml felül­vizsgálatok. Javítások, villanyszerelés. Tele­fonszám: Vác, 27/13- 255. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom