Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-08 / 32. szám
Fiataloknak AmairpíSfásot Azoknak a fiataloknak, akik szívesen foglalkoznak tollfor- gatással, a KISZ Vác városi Bizottsága mellett működő köz- művelődési munkabizottság irodalmi pályázatot hirdet. Vers, novella — max. 5 gépelt oldal —, humoreszk műfajokban küldhetik be alkotásaikat a fiatalok a bizottságra (2800 Vác, Lenin út 45.). A jeligével ellátott pályaművek beérkezési határideje február 29. Sződi Tsz. Zárszámadás A sződi Virágzó Termelőszövetkezet február 11-én, délelőtt 9 órakor tartja zárszámadó közgyűlését a helyi általános iskola tornatermében. Mpfc szép esztendő A nyugdíjasklubban Január 23-án évi rendes közgyűlésükön nyolc év munkájáról összefoglalóan emlékeztek meg a vácdukai klubtagok. Ezen a napon volt pontosan 8 éve annak, hogy klubunk megalakult, azóta évről évre erősödik. Az évi 10—12 ismeretterjesztő előadás, a kirándulások, az ünnepélyek, megemlékezések, a kedves, hangulatos névnapok mindjobban egymáshoz fűzik tagjainkat. Ennek természetes következménye lett egy megértéssel, szeretettel, bizalommal telített közösségi élet. Tagjaink várják a hétfő estéket, ilyenkor már a váchartyáni, kisné- medi, sződligeti tagjainkkal is találkozunk, akik már jó pár éve klubtagjaink és hűségesen járnak át a foglalkozásokra. Az elmúlt évben hét alkaA tavaszi szezon feltételeiről Horgászok ismét a ligetben A napokban a Sztáron Sándor gimnázium dísztermében tartotta évi közgyűlését a mintegy 600 tagot Számláló Dunai Sporthorgász Egyesület. Korpái Gyula egyesületi titkár köszöntőjét követően Lehóczki Antal megbízott ügyvezető elnök adott tájékoztatást az 1983-as év munkájáról. Bevezetőjében elmondta, hogy a vezetőségben több személycserére került sor, ennek ellenére a lelkes kis csapat valamennyi feladatát végrehajtotta. A legnagyobb eredmény, hogy a ligeti tóban nagyon szép, kulturált környezetben ismét lehet horgászni. A tő és környékének rend- behozatalához nagy segítséget nyújtott a városi tanács. Jelentős mértékű társadalmi munkára is sor került. Kapuvári István, Vigh Ferenc, Kovacsics István és Gyergyai Miklós horgászok átlagon felüli segítséget nyújtottak. A munkálatokat az idén is folytatják. Javaslat hangzott el, hogy minden horgász 4 óra társadalmi munkát teljesítsen. A tó kitisztítását követően komoly problémát jelentett a haltelepítés. Végül is a tatai halgiazdaiságig'al történt megegyezés alapján kétszeri alkalommal — mintegy 90 mázsa hal került a tóba. többségében ponty, de szép számmal található d'évér és bodorka. Lehóczki Antal kiemelte, hogy az egyesület versenycsapata továbbra is az első osztályban szerepel. Tavaly a Dunakanyar Kupán 16 csapat közül a,z 5., míg a Duna Kupában a második helyet szerezték meg. Viszont érthetetlen, hogy az évi hagyományos egyesületi versenyen csak 120-an indultak, ezen az arányon javítani szeretnének. Gondot jelentett néhány hor- gásztáTs elmúlt évi sportszerűtlensége. Előfordult, hogy az ellenőrök méreten aluii hal kifogásáért tilalmi időben és három bottal való horgászás miatt indítottak eljárást. Az elmúlt évben bővültek a horgászás! lehetőségek. Az egyesület Tiszalökön olcsó áron üdülőtelket vásárolt. A jó sátorozóhely mellett eredményes fogási lehetőség van. A MOHOSZ előírása alapján a továbbiakban az új alapszabály ismertetésére, illetve elfogadására került sor._ Ennek megfelelően a Dunára a központi szabályok érvényesek. A ligeti tóra ebben az évben mintegy 140-150 engedély kiadását tervezik. Valamennyi engedélykérőnek 10 óra társadalmi munkát kell végeznie, a felnőtteknek 1000 forint, az ifjúságiaknak 500 forint a horgászengedély ára. Szabályozták a kifogható halak mennyiségét is. Felnőtteknek egy alkalommal 2 darab ponty, 3 kilogramm egyéb hal — illetve hetente 3 darab pontyot szabad hazavinni. Az ifjúsági horgászoknak egy alkalommal 1 ponty, 2 egyéb hal — illetve hetente 2 ponty a kiszabott mennyiség. A szabálysértők ellen a legszigorúbban eljárnak. Ebben az évben a fő hangsúlyt a hal- telepítésre helyezik. Megközelítőleg 350-400 ezer forintért szándékoznak halat vásárolni. Befejezésül a vezetőségiből, távozott tagok helyére választottak új tagokat. A közgyűlés megválasztotta a horgászegyesület elnökének Lehóczki Antalt. I. K. lommal vettünk részt autóbuszos országjáráson. Legszebb emlékeink a kétnapos utakhoz fűződtek, felejthetetlen volt Fertőd—Sopron—Nagycenk— Kőszeg—Bükfürdő, de ugyanilyen az Aggtelek—Miskolc— Zsóri fürdői program is. Egész napos kirándulásokon ötször vettünk részt az ország olyan tájain, amit még nem ismertünk. Csehszlovákiába is ellátogatunk minden évben. Értékesek voltak még a színház- és múzeumlátogatásaink is. Megemlítésre méltó, hogy visszaköltözhettünk átalakított, teljesen rendbehozott nagy klubtermünkbe, itt köszönjük meg tanácsunknak, azóta szépen berendeztük, asz- szonyaink ügyes keze gondoskodott a dekorációról. 1984. évi terveinket a közgyűlés örömmel jóváhagyta. Elsősorban folytatjuk országjárásainkat, az előadásokat, múzeumi- és színházlátogatásainkat. Szeretnénk énekkart alakítani és több vetélkedőt rendezni. Igen örültünk annak is, hogy a mi klubunk 8 éves tapasztalataira alapozva már tanácsokat adhatunk a váchartyáni nyugdíjasklub alakulásához, azóta már első sikeres előadásukon is tapsolhattunk. Kapcsolatainkat kölcsönös látogatásokkal igyekszünk fenntartani. Most már csak azt kívánhatjuk, hogy gazdag terveink megvalósításához adjon egészséget, jókedvet, munkabírást, összetartást a nyugdíjasélet. Végezetül engedélyt kérünk a Pest megyei Hírlap kedves szerkesztőségétől arra, hogy ezúton kívánjunk jó egészségeit, jókedvet, békében eltöltött hosszú életet minden jelenlegi és jövendő nyugdíjasnak. Gáspár Emil a klub vezetője Letkási Tsz Háztáji termelés A letkési Ipolyvölgye Termelőszövetkezetben eredményesen foglalkoznak a háztáji és a kisegítő gazdaságok szervezésével. A málnatermesztés már kisüzemi formában történik a területen és jelenleg előkészítés alatt áll a szőlőtelepítés is. Ezzel több szórványterületet tud a szövetkezet nagyüzemileg művelni és így megnövelhetik az egyes táblaméreteket. A testvérnegyékről Hetek óta készülődnek a vállalatok szocialista brigádjai a Madách Imre Művelődési Központban megrendezésre kerülő szocialista brigádvetélkedőre, melynek témája a testvérmegyék. Ide tartoznak Omszk, Suhl és Szófia megye, melyeknek küldöttségei, kulturális, politikai delegációi többször jártak városunkban. A február 8-án délután, 15 órakor megrendezésre kerülő vetélkedőn a Híradástechnikai Anyagok Gyára, a KötöttáruVsros a Duna mellett ismertető külföldieknek A napokban került ki a Pest megyei Nyomda váci üzeméből az az új városismertető füzet, melyet eszperantó nyelven állított össze Sárközi János, a Dunakanyar Eszperantó Klub titkára. Felelős kiadója a Magyar Eszperantó Szövetség Pest megyei Bizottsága. Az ismertetőt kéziratként adják a városba érkező eszperantisták kezébe, akik már az első oldalon megismerhetik a város földrajzi fekvését, iparát, s tudomást szerezhetnek a népesség alakulásáról. Viszonylag hosszabb fejezet vázolja a település történetét, s a legérdekesebb látnivalókra hívja fel a figyelmet. Részletesen informálódhatnak a vendégek a Március 15. tér jellegzetes éoületeiről, a városháza és az Országos Siketnéma Intézet, valamint a kisváci Dl?'’a,k'”^” építésének történetéről, stílusáról épp úgy. mint a Szent Háromság téri műemlékről és a Bazilikáról. Az ismertető felhívja a figyelmet a Vak Bottyán Múzeum látnivalóira. A Géza király tér történelmi jelentőségére, az iskolára és a Madách Imre Művelődési Központra. A füzet utolsó előtti oldalán néhány mondatban ír a szerző a környék természeti szépségeiről, kiránduló helyeiről, külön kiemelve, hogy a Verőcemaros felsői állomástól közelíthető meg a Börzsöny egyik magaslatra, az Eszperantó hegy, melyen a Zamenhof kilátó áll. Itt minden év májusában béketalálkozót rendeznek a szomszédos országok eszperantistái. akik már személyes ismerősként köszöntik egymást, az évek során kialakult nemzetközi barátság légkörében. A füzetet Szalay Kinga illusztrációi díszítik, ezáltal olvasmányosabbá és áttekinthetőbbé téve a nagyon hasznos .kiadványt. A kezdeményezés dicséretet érdemel. K. T. L gyár, a Gumigyár, a Forte és a Cemü egy-egy brigáddal vesz részt, az Izzó és a DCM két-két brigádja vetélkedik. A legjobb eredményt elérő szocialista brigád a megyei vetélkedőbe jut tovább és ott képviseli városunkat. VÁCI K^£ítia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM 1984. FEBRUÁR 8., SZERDA Hii-iilés Műemlék épületek felújítása Közérdekű bejelentések, panaszok A Váci Népi Ellenőrzési Bizottság idei első ülésén — Bánfalvi Jenőné elnök előterjesztésében — jelentést hallgatott meg az 1983-ban végzett helyi NEB-munkáról és az ellenőrzéseik során szerzett tapasztalaitokról. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Molnár János, a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság munkatársa is. A jelentés szerint az elmúlt évben is törekedtek a népi ellenőrzés tevékenységére vonatkozó határozatok következetes végrehajtására, az ügyrendben megfogalmazott követelmények teljesítésére. Az ellenőrzési tervben és a munkatervben megfogalmazott feladatokat a Váci Népi Ellenőrzési Bizottság végrehajtotta. Vizsgálta a többi között a lakásfelújításokra előirányzott alapok felhasználását, a gazdasági munkaközösségek tevékenységét, az általános iskolai gyermekosztályok elhelyezését. A város lakossága is segítséget nyújtott a Pest megyei Temetkezési Vállalat váci kirendeltségénél folytatott vizsgálathoz. Több ellenőrzés igazolta, hogy az új vállalkozási formák elterjedése élénkítőleg hatott a gazdaságra és hatással van a lakosság ellátására is. Indokoltan és szükségszerűen egyre inkább előtérbe kerülnek a gazdaságossági megfontolások. Alapvető érdek ennek a szemléletnek a tovább erősítése. A NEB szerint ezután is szükséges nagy figyelmet fordítani az érvényben levő szabályozók helyes alakítására, valamint következetes alkalmazására. A társadalmi tulajdon védelme továbbra is indokolja, hogy a belső ellenőrzés hatékonysága fokozódjék. A népi ellenőrzés 14 esetben kezdeményezett szabálysértési eljárást, ebből 10 esetben jogerős határozat született. Négy eljárás folyamatban van. Bánfalvi Jenőné tájékoztatást adott a szervezet működéséről. A területükhöz tartozó helységekben a népi ellenőrök száma 197, ebből tavaly a vizsgálatokban 169 munkatársat fogArany fokozat kék szalaggal Nincs nagyszerűbb érzés Ner' Imrét, a Tungsram Rt Váci Fényforrásgyára technikusát mindenki az önzetlenségéről ismeri. Negyven alkalommal adott már vért, s ezért kapta a kiváló véradó kitüntetés arany fokozatát a kék szalaggal. Az elmúlt években kapott kitüntetéseivel, az emléklapokkal pedig már egy szobát is ki lehetne tapétázni. — De vajon hogyan lesz valakiből negyvenszeres véradó? Kérdeztük meg Ner Imrétől. — Több mint húsz éve annak, hogy egy vonatbaleset következtében több mint három hónapig nyomtam a kórházi ágyat és rengeteg vért kaptam. Akkor fogalmazódott megben. nem a gondolat, hagy amint egészséges leszek, én is segítséget nyújtok embertársaimnak. Az elmúlt évtizedekben csupán egy-egy év kényszerű szünet volt, amikor betegség miatt nem adhattam vért. — Aíi ösztönzi arra, hogy újra és újra segítséget nyújtson a rászorulóknak? — Mivel ritkán előforduló vércsoportba tartozom, így készenléti véradó is vagyok. Előfordult, hogy az évi két rendes véradás után még harmadszor is segítettem mint készenléti donor. Mikor behívnak, mindig tudatában vagyok annak, hogy valaki az én ritkaság számba menő vércsoportomba tartozik és talán éppen én mentem meg az életét. Ez ad erőt újra és újra a véradáshoz. Nincs nagyszerűbb érzés, mint embertársaimon segíteni. Ez Ner Imre ars poeticája. Tíz éve a fénycsőgyártás Barátság szocialista brigád vezetője. Náluk brigádvállalás a vöröskeresztes tagság. A kollektíva több ficjtai tagja állandó véradó. Az évek során ebben a közösségben adtak vért először. Mikor a gyár egyik dolgozójá- nak gyermeke külföldi műtét miatt anyagi támogatásra szorult, mindegyikük szó nélkül felajánlotta egynapi keresetét. Papp László lalkoztattak. A NEB mellett szakcsoport működik, 36 segítő társsal. A szakcsoportok emelkedő színvonalon, s éves terv alapján végzik a munkájukat. Témavizsgálat kapcsán 15 ankétot tartottak, 270 résztvevővel. A bizottsághoz tavaly 52 közérdekű bejelentés és 20 panasz érkezett. A vita során Szabó Sándorné — a városi népfrontbizottság képviseletében hangsúlyozta, hogy jó volt a HNF és a NEB kapcsolata. Kérte, hogy ezt a sikeres együttműködést erősítsék tovább az új esztendőben is. Dr. Franek László ügyész arról szólt, hogy városunkban, községeinkben is nőtt a népi ellenőrzés tekintélye, emelkedett a vizsgálatok színvonala. A témaválasztások alkalmazkodtak népgazdaságunk időszerű gondjaihoz, a törvények szellemében történt a felelős- ségrevonás. Dr. Zilay István NEB-tag a műemlék- és műemlék jellegű épületek tatarozásáról beszélt. Ha lakók vannak benne —, mint a Március 15. téri gyógyszertár-bútorbolt épülettömbben — a tatarozás négyszer-öt- ször annyi ideig tart, mint má_ sutt. Emiatt, noha Vácon elég lenne 20 szükséglakás, negyvenet kell fenntartani. Molnár János, a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság értékelése alapján jónak, eredményesnek mondta a váci munkát. Több vizsgálati anyag segítette az országos felmérések sikerét, kezdeményezésüknek sok esetben másutt is kedvező hatása volt. Bánfalvi Jenőné bejelentette. hogy a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság leirata szerint a területrendezés után Váci Népi Ellenőrzési Bizottság lett a testület neve. Az ülés elfogadta a múlt évi munkáról szóló jelentést, az idei munkátervet a februári ülésen tárgyalják meg. Papp Rezső DCM-Bakásak A DCM dolgozói évek óta jelentős vállalati támogatást kapnak a lakásépítéshez. Tavaly a Néphadsereg úti CEMÜ- épületekből három egyszobás, 12 kétszobás és öt háromszobás lakást alakítottak ki. A húsz családi otthon nyolcvan százalékát fiatalok kapták. Emellett 1983-ban huszonegyen kaptak összesen 1,5 millió forintos kamatmentes kölcsönt lakásvásárláshoz. Ebből a fizikai dolgozóknak 1 millió 199 ezret fizettek ki. Katonapedagógus&k •• Üzemlátogatás Az MN 2164. alakulat társadalomtudományi oktatói üzem- látogatáson vettek részt a Tungsram Rt. váci gyárában. Az üzemlátogatás célja tapasztalatszerzés volt, melyet az oktatómunka javítása és a nevelőmunka életszerűségének erősítése érdekében tettek. Az üzemlátogatás egyben jól szolgálta a termelőüzem és a hadsereg kapcsolatának erősítését is. Vetélkedve ünnepsftek Ünnepi közgyűlést, kulturális műsort és szavalóversenyt is rendeztek a Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola dísztermében január 27-én a szocialista kollégiumi hálózat megalakulásának 25. évfordulóján. A versmondó diákok könyvjutalmat, a legjobbak még vásárlási utalványt is kaptak. Képünkön Papházi Tivadar, a zsűri elnöke adja át a díjat az első helyezettnek, Kövesdi László egészségügyi szakközépiskolai 3. a. osztályos tanulónak (jobb oldalt) és a második helyezett Turcsán Csabának (Lőwy 2. e.). A jutalmazást a váci áfész finanszírozta abból az alkalomból, hogy az idei tanévben megalakult a kollégium diák- szövetkezete. A kollégiumban lakó szakközépiskolások, a Géza király téri szakközépiskolások és a Sztáron Sándor Gimnázium ez alkalomból rendezett játékos vetélkedőjének nyolc induló csapata közül a képen az első helyezett Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola 1. b. és 4. d. osztályos csapata látható. Szöveg: Czmarkó Gyula Kép: Korcsok Gergely ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) \