Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-05 / 30. szám

1984. FEBRUÁR 5., VASÁRNAP Mtlif/j 3 Egy csődtömeg, ártatlan kárvallottakkal A HÉf Lezárni! a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalatét felsiwois eljárás BOLTOCSKÁK A zárómérlegben szereplő összevont alapok együttes összege 121 millió 12 ezer forint, melynek egybevetése a 242 millió 346 ezer forint veszteséggel tükrözi a 121 mil­lió 344 ezer forintos alaphiányt, mely megegyezik a pénzügyi fedezettel nem rendelkező kiegyenlítetlen tar­tozások összegével. Tekintettel arra, hogy a felszámolást szabályozó 37/1978. (XII. 23.) PM számú rendelet csak a vállalat va­gyona erejéig teszi lehetővé és egyben kötelezővé a tar­tozások kiegyenlítését, ennek hiányában a ki nem egyen­líthető 121 millió 334 ezer forint a jogosultak részéről senkivel szemben sem érvényesíthető. Felelős jogutód kijelölésére vagyoni forrás hiányában nem kerülhet sor, ehhez a Pénzügyminisztérium jogszabályban előírt egyet­értését 1984. január 5-én megadta... A Pénzügyminisz­térium ellenőrzési főigazgatóság Pest megyei igazgatósá­ga a fölszámolási időszak tevékenységét 1983. augusztu­sában felülvizsgálta és lezárta. A felszámolás ideje alatt rendellenességet vagy szabálytalan elszámolásokat nem állapított meg. Az idézett hivatalos megál­lapítással zárult a szocialista gazdálkodási rendben szeren­csére nem gyakori, drámai elemeket sem nélkülöző folya­mat, melynek során véglegesen pontot tettek az illetékesek a Pest megyei Tanácsi Építőipa­ri Vállalat működésének végé­re. Hogy a pénzügyi, gazdasá­gi szakemberek mennyire já­ratlan úton haladtak, azt a fel- számolási eljárás időtartama is aláhúzza. Az utolsó lehetőség Amint annak idején lapunk is megírta, a Pest megyei ta­nács végrehajtó bizottsága 1981-ben hozott döntést az évek óta nagy nehézségekkel küszködő, veszteséges vállalat megszüntetéséről. Idézzük fel röviden az előzményeket. A váci központú építőszervezet — alapítási céljának megfelelően — elsősorban kisebb nyereség- tartalmú tanácsi, kommunális beruházások kivitelezőjeként, s mind emellett súlyos szerve­zési-irányítási problémákkal birkózva tulajdonképpen soha nem volt igazán dinamikusan fejlődő, virágzó vállalkozás. A 70-es évek végére az állandó gyengélkedés a rendszeres és növekvő veszteségekben is megmutatkozott. így a megyei tanács vb napirendjére került egy olyan javaslat, mely tar­talmazta a felszámolás alter­natíváját is a gondok megol­dásaképpen. A korábbi veze­tőket leváltották, többük ellen büntető eljárás is indult. Az új vezetés azonban akkor reális­nak tűnő elképzeléssel és prog­rammal jelentkezett, s ígéretet tett a veszteségek fölszámolá­sára, a gazdálkodás megújítá­sára. Sőt koncepciójának meg­alapozottságát az eltelt rövid időszak biztató eredményeivel is alátámasztotta. A testület — szenvedélyes vita után — akkor úgy hatá) zott, hogy bizalmat szavaz az új irányító garnitúrának. A döntést a felmutatott tényle­ges eredmények mellett az is befolyásolta, hogy a megyében amúgy is mindig szorító kivi­telezői kapacitáshiány tovább növekedett volna a több mint ezer munkást foglalkoztató vállalat megszüntetésével. Hol találnak vállalkozót a sürgő­sen felépítendő lakások, isko­lák, óvodák munkáihoz — hangzott el érvként a többi között a vitában. A határozat jó szándékához megalapozottságához — az akkori tények ismeretében — nem férhet kétség. A pers­pektíva iránti derűlátást ugyanakkor az is ösztönözhet­te, hogy a korábbi évtizedes beidegződés alapján a gazda­ságtalan vállalkozás megmen­tése mutatkozott kézenfekvő megoldásnak, akár áldozatok árán is. Mint az állatorvosi ló Nem sokkal később azonban kiderült, hogy ezek az áldoza­tok túlléphetnek az elviselhe- tnség határain: az 1981-ben tárgyalt testületi előterjesztés vitája során már egyértelműen csak a vállalat felszámolása látszott kiútnak. A közösség semmilyen indok alapján nem viselhette tovább a mindin­kább kilátástalan fennmaradá­si küzdelem terheit. A döntés helyességére utal, hogy a felszámolási bizottsá­got munkája során mind több meglepetés érte. Napvilágra kerültek azok a további vesz­teségek is, melyeket kozmeti­kázott jelentésekkel, látványos ígéretekkel mind ez ideig ta­kargathatott a vállalatvezető­ség. Mint azon a bizonyos ál­latorvosi lovon, melyen min­den betegséget tanulmányoz­hatnak a hallgatók — ezen az építőszervezeten is kimutat­ható volt a felelőtlen, hozzá nem értő gazdálkodás vala­mennyi jellemzője. Az 1981. december 31-i mér­legbeszámoló összesen 216 millió 165 ezer forintnyi vál­lalati vagyont mutatott ki, mely magába foglalta a többi között az állóeszközöket, a raktári készleteket, a külön­böző kintlevőségeket. Veszte­ségként 65 millió 225 ezer fo­rint szerepelt, mely tartalmaz­ta az előző évről áthozott több mint 32 milliós hiányt is. A revízió kiderítette; a mér­leg hibás, több mint 9 millió­val kevesebb veszteséget tar­talmaz a valóságosnál! A vál­lalat kiegyenlítetlen tartozá­sait — hitelt, adót, közterhe­ket — figyelembe véve további 155 millióval nőtt a hiány. Ehhez kellett még számítani a csaknem 40 milliós elismert kötbért és kártérítést, a majd 13 milliós garanciális igényt, a túlfizetésekkel, előreszámlá- zásokkal kapcsolatos követelé­seket, valamint a több mint 4 milliós — szerződés rqeg- hiúsulása miatt visszafizeten­dő — fejlesztési pénzeszközö­ket. Miről szólnak ezek a téte­lek? Mérleghamisításról, abi- zonylati fegyelem hiányáról, rossz minőségű, szervezetlen munkáról, szerződésszegésről. Az összes kiegyenlítetlen tar­tozás végülis kevés híján 217 milliót tett ki! A felelőtlenség, az alkalmatlanság beszédes bizonyítékaként, s az ennek alapján folytatott gazdálko­dás törvényszerű következmé­nyeként. Kilencven per indult A felszámolás során a vál­lalat állóeszközeit, raktári és jóléti készleteit, az eaves szer­kezeteket és berendezési tár­gyakat értékesítették, a fel­számolók gondoskodtak a dol­gozók áthelyezéséről, egyez­tették és rendezték a pénzügyi elszámolásokat, kiszámlázták a befejezetlen munkákat, s nem utolsósorban lebonyolítottak 90 peres eljárást. Ez utóbbiak is tetemesen hozzájárultak a felszámolás lezárásának elhú­zódásához. A vagyontárgyak értékesíté­se természetesen újabb mil­liókkal csökkentette a kifize­tésre rendelkezésre álló fede­zetet. Az állóeszközöket pél­dául, melyek a mérlegben 33 milliós nettó értékként szere­peltek — 10 millióért vette át a gödi Dunamenti Tsz. A vál­lalat személygépkocsijáért 19 ezer forintot fizetett az Autó­kén Az 1981-es beszámolóban szereplő, 63 milliós befejezet­len munkákat — a tényleges értékeket figyelembe véve — csak 50 millióért számlázhat­ták a megrendelőnek. Az is kiderült, hogy ezek többsége már kezdettől fogva vesztesé­geket tartalmazott, s a köny­velt ráfordítások mértéke meghaladta a normák alapján számlázható összegeket. Á felszámolás időszakában a 170 milliós kintlevőségből és a befejezetlen munkák értéké­ből 113 milliót kifizettek a megrehdelők. Nem ismertek el jogosnak 51 milliós követelést, 10 milliót pedig beszámítot­tak tartazások kiegyenlítése címén. A kifizetések megta­gadását mennyiségi eltérések­kel, el nem végzett munkával, a felmérési naplók hiányával, minőségi kifogásokkal indo­kolták a megrendelők. Mem jutott fedezet A felszámolás során befolyt összegekből mindenekelőtt a hiteleket fizették vissza, ezek­ből a megyei tanács mint kész­fizető kezes 24 milliót volt kénytelen átvállalni. Az adó­tartozásokat is jórészt ki­egyenlítették. jutott még 1 millió a hibás építési munkák javítására, több mint 3 és fél a téves kifizetések visszatérí­tésére, csaknem 2 millió a dolgozókkal való elszámolásra, bérek, kiküldetési kötségek, törzsgárda jutalmak stb. cí­mén. A 144 milliós ez idő alatti bevételből tehát 132 millió fo­rintot fizettek ki. A vállalat tiszta vagyonaként tehát alig maradt 12 millió forint. Ezzel szemben a kiegyenlítésre váró tartozások a zárómérleg sze­rint meghaladták a 132 millió forintot. A rendesetekben elő* írt sorrendben kifizetve a ma­radék pénzt, nem jutott fede­zet a bevezetőben már emlí­tett. 121 milliós követelés tel­jesítésére. A veszteségek sorában a legnagyobb összeggel a me- gvei tanács áll az élen. utána különböző anvagszállítók. fu­varozók. alvállalkozók, kárté­rítést és kötbért követelők következnek. Ezek a szerve­zetek a gazdálkodás vesztesé­geként. kockázati alapon lesz­nek kénytelenek elkönyvelni a milliós, illetve a százezres na.gyságrendű összegeket. A felszámolók tájékoztatása sze­rint a veszteségek egyetlen hi­Acélcsövek ívfényben A Vízügyi Építő Vállalat vccsési üzemében az idén 4200 méter különböző méretű acélcsövet készítenek. 700-tól 1600 centimé­ter átmérőig. Iloilosi Imre éppen egy 700 centiméter átmérőjű acélcső belső varratait készíti védőgázas hegesztéssel. liaicza Zsolt felvétele # A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöksége az új Nemzeti Színház építéséről tájékozó­dott. A fiatal közgazdászok kétnapos országos ta­nácskozásának Salgótarján adott otthont. ® Nyugdíja­sok számára szervezett kétéves szabadegyetem nyílt meg Pécsett. $ A hét híre az is, hogy a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége a kis­települések kereskedelmi hálózatának helyzetét tekin­tette át. telező gazdálkodását nem ren­dítik meg alapjaiban. (Hiszen ez is elképzelhető lett volna!) Egyetlen kivétel a péceli la­kásépítő szövetkezet, hiszen itt egyének megtakarított pén­zéről van szó, mintegy 900 ezer forintról. A tanács a ME- SZÖV-vel karöltve rövidesen megoldást dolgoz ki a szövet­kezeti tagság veszteségének mérséklésére. Hiszen akár­mennyire is a rendelkezések­nek megfelelő a felszámolási eljárás, morálisan nem enged­hető meg, hogy az egyénekben megrendüljön a bizalom az állammal, mint tulajdonossal szemben. Valamennyiünk zsebére Az iránt senkinek sem lehet kétsége, hogy a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat ál­tal produkált 121 milliós vesz­teség valamennyiünk zsebére megy. Ez pedig méginkább aláhúzza a vállalat vezetőinek személyes felelősségét. Szá­mukra is emlékezetes lecke marad a maguk után hagyott csődtömeg következménye. A különböző bűnvádi és fegyel­mi eljárások során a korábbi vezetők és a legutolsó gárda is elnyerte büntetését: alacso­nyabb munkakörbe helyezték őket, visszafizették a jutalma­kat, prémiumokat (mert még ilyet is kaptak!) sőt, pénzbün­tetés is szerepelt az ítéletek­ben. Egyedül a vállalat utolsó igazgatója kerülte el a fegyel­mi felelősségre vonást. Ahogy a felszámolási jelentésben szerepelt, az időközbeni ismé­telt munkahely-változtatások, tartós betegállományok és az új munkáltató huzavonája miatt az eljárás lefolytatására ma már — elévülés miatt — nincs lehetőség. Jogilag persze bizonyára így van, de erköl­csileg büntetlenül maradhat ekkora felelőtlenség? Aligha. A tapasztalatok és a tanul­ságok megemésztése még csak ezután következik. Az máris bizonyos: a felügyeletet gya­korló szerveknek a korábbiak­nál körültekintőbben kell fog­lalkozni a veszteséges válla­latokkal. Még időben és ala­posan felmérni, indokolt-e a türelem, az ilyen szervezetek vezetőivel szemben, kifizető­dő-e a közösség segítsége minden esetben a gazdasági nehézségekből való kilábalás­hoz. S a kárvallott hitelezők is valószínűleg óvatosabban dol­goznak, szállítanak majd ez­után hozómra olyan vállalat­nak, mely nem tudja kétséget kizáróan szavatolni a fizető- képességét. A keserű tandíj legalábbis nyomatékosan fi­gyelmeztet minderre. Mészáros János Nehezen jutnak közös neve­zőre a szakemberek még ab­ban is, a falvak mely csoport­ját nevezzék kistelepülésnek, nemhogy még abban, mi az a minimum a kereskedelmi ellátottságban, amelyet elfo­gadhatónak tarthat közvéle­ményként az ott élő emberek sokasága a kistelepüléseken, s elfogaaliatónak a sokféle fel- söbbség. A fogalmak zavara a gyakorlat zavarával társul. Volt időszak, amikor az illeté­kes hivatalos személyek meg­győződéssel állították, a jövő az ABC-áruházaké, a kisbol­tok felett a fejlődés meghúzta a lélekharangot. A fejlődés lehet, hogy ezt tette papíron, a valóságban azonban a ve­vők ragaszkodtak a maguk kisboltjaihoz, nem átallották ugyanis olyan szemszögből nézni a dolgot, hogy nekik ez a célszerűbb, mert egyszerűbb. Példával élve: egy élelmiszer­es egy vegyesboltjával Körös- tetétlsn aligha tartozik azon helyek közé, ahol a polgár az­zal vigasztalódik, ha átugrik Abonyba — tíz kilométer oda, tíz vissza! —, a valamivel kö­zelebbi Jászkarajenőre, akkor válogathat az üzletek között. Érthetően és okkal az alapvető napi fogyasztási cikkekhez la­kóhelyén kíván hozzájutni, amint a tények igazolták azt 'is, hogy Pilisborosjenő takaros ABC-áruházat írva a gyarapo­dások közé sem tartotta feles­legesnek a többi élelmiszer- boltot, mert egy-egy üzletnek megvan a maga szerep- és ve­vőköre. Olykor mintha feje tetejére állna a világ. Nem a boltok, nem az ún. kereskedelmi há­lózat látszik létezni a lakossá­gért, a vásárlókért, hanem megfordítva, a vevőt reguláz- záik, hol, mikor, hogyan vá­sároljon, arról kívánván meg­győzni e regulákkal, jól felfo­gott érdeke ezt tenni. E ha­mis érvelés a társadalmi bí­rálatok tüzében — mert kriti­zálta ezt a gyakorlatot a me­gyei tanács, a megyei nép­frontbizottság, ismétlődően la­punk is — sokat vesztett tet­szetősségéből. Olyannyira so­kat, hogy most a SZÖVOSZ hároméves akciót kezdeménye­zett, a kistelepülések boltháló­zata rekonstrukciója érdeké­ben, s remélhető, lépni fog az állami kereskedelem is ezen a területen. Nem könnyű persze lépni, hiszen kevés a pénz, s ha van, a kistelepülései üzle­teinek jelentős része akkor sem kínai hosszú távra megol­dást, mert magántulajdonú épületben van, nem bővíthe­tő, a bérleményt alkotó egy­ket helyiség jóakarattal ne­vezhető csak eladótérnek és raktárnak ... Aligha véletlen, hogy a megyében öt év alatt megszűnt több mint száz élel­miszerbolt döntő része ilyen, minden tekintetben elavult üz­let volt. A bökkenő az, hogy az eltűnt kisboltok helyébe nem kerültek újak, mert gyors kezek ragasztották a címkéket: gazdaságtalan, csekély áruvá­lasztékával korszerűtlen, a ve­vők nem kedvelik... A nagy­boltok hozta nagy üzletek bűvöletében élt jo ideig né­mely kereskedelmi cég, a bol­tocskák, a szó szoros, a szó át­vitt értelmében egyaránt nél- külözhetőknek, sőt, fölösleges­nek, terheknek látszottak. Mindannyiunk szerencséjére, megfordulóban van a száljá­rás; a kistelepülések felett sem kongatják szántszándék­kal a lélekharangot. Véletlennek tartsuk, hogy a szerződéses rendszerben for­galmazó üzletek közül a leg­alacsonyabb arányt az ún. vegyesboltoknál találhatjuk, ha a hálózat egészét vesszük alapul? Aki tollasodni akar, az nem kenyeret, tejet, lisztet, cukrot, gyufát árul... de hát valakinek ezt is árulnia keli! A peremvidékeken, a tánya- bokrekban élők sokszoros hát­rányát nem szabad, nem lehet tetézni azzal, hogy a leg­alapvetőbb fogyasztási cikkek­hez sem juthatnak hozzá el­fogadható módon, azaz elfo­gadható távolságok megtétele után. Ez a magyarázata, az indoka — mondhatni: politi­kai, közhangulati alapja — az új szelek feltámadásának. Per­sze, ezek a fuvallatok akkor lehetnek tartósak, ha az érin­tett állami, szövetkezeti ke­reskedelmi cégek következete­sen keresik a módját a bol­tocskák szorosan vett és átvitt értelmű bolttá, üzletté formá­lásához, hiszen példák bizo­nyítják, nem okvetlen a ve­vők miatt ráfizetéses az, ami ma veszteséges ... Mészáros Ottó. A lórévi Dunamenti Tsz zárszámadó köz­gyűlésére gyűlnek a tagok. Érkeznek a falu idősebb és fiatalabb generációinak képviselői. Befut a művelődési ház elé a budapesti rész­leg dolgozóit hozó piros autóbusz is. A kel­lemes melegre fűtött nagyteremben a jelen­léti ívet aláírók kanyargó soriban, nem mesz- sze egymástól várakozik két ember. Alexov Zsigmondné 30 esztendős, Vidák Ljubomir 77 éves tsz-tagok. Látni jövök ide — Sorban állunk, mint a dobi bíróság előtt! — évődik környezetével Vidák Ljubo­mir. Háta hajlott, fekete ruhát s kucsmát vi­sel. Néhány szó után a közepébe vágok. — Hogy megy a szövetkezet dolga mosta­nában ? — Kevés a nép — aggodalmaskodik az idős ember. S még panaszolja, sokan jönnek köny- nyű szívvel a tsz-be, s távoznak, mintha itt sem jártak volna. — Minket el sem lehetne innen zavarni, mi itt születtünk — tréfálkozik némi iróniá­val. Aztán csendesre fogja a szót, arról be­szél, hogy annak idején gyorsan lemondott a négy hold földről, s a nehéz évek után a gé­pek eljövetele hozott könnyebbséget. — Két házat adtam a fiaimnak; az egyiknél alszom, a másiknál kosztolok. — Mire büszke? — érdeklődöm, mielőtt el­köszönnék. — Azelőtt a kocsmában két asztal volt, egy magyar, egy szerb, hamar csörrent a pohár. Most jól megvagyunk. Tudja, én még éle­temben nem kaptam injekciót, s még tavaly is gondoztam a háztájiban a bikákat, helyet­tesítettem a tsz ben ünnepnapokon. Az idén már nem engedik a fiaim, hogy dolgozzak. Látni jövök ide a szövetkezetbe, s míg élek, eljárok a zárszámadásokra. Közéjük tartozom — Kontírozó könyvelő vagyok, 10 éve dol­gozom a tsz-ben. Az érettségi után a rácke­vei járási hivatalban vállaltam munkát, hogy aztán 1973-ban végre hazajöjjek — mondja Alexov Zsigmondné. — Mi csalta vissza a falujába? — A szó, szüleim, a ház, amit építettünk, a két fiam. Drágán és Szlobodan tartanak itt. — Ha jól tudom, az ön édesapja gyalog­munkásként kezdte... — Nézze, itt Lóréven mást jelent Irodistá­nak, adminisztrátornak lenni. Mindenki 'is­mer. Közéjük tartozom. — Sokan vágynak el városba. — Az idén veszünk kocsit. A gyerekek Is nagyobbak már, ha kedvünk, s időnk lesz, körülnézünk majd Pesten, s még messzebb is persze. — Addig? — Nem unatkozom. Tagja vagyok a tanács végrehajtó bizottságának, esténként várnak bennünket a szerb klubba — válaszol a kar­csú, magas, barna fiatalasszony. Aztán szin­te a föld alól toppan elibénk Szlobodan. Sze­mében kíváncsiság, vidám vadócság. Eljött ő is ünnepelni, bár nem kapott meghívót... Hé! pilisi egy generáció Zérszámadők a lórévi tsz-ken

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom