Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-24 / 46. szám
1984. FEBRUÁR 24., PÉNTEK 5 ^áfiiap Iskolás beírafás A városi tanács művelődési osztályának tájékoztatása szerint március 8-án és 9-én reggel 8 és déli 12 óra, illetve délután 2 és este 6 óra között tartják az általános iskolákban a szeptemberben első osztályba lépő gyermekek beírató sát. Az a gyermek iskolaköteles az 1984/85-ös tanévben, aki 1977. szeptember 1. és 1978. augusztus 31. között született. A beíratáshoz az egyik szülő, vagy gondviselő személyes megjelenése és személyi igazolványa szükséges, valamint azon gyermekek számára akik nem jártak óvodába a területileg illetékes körzeti gyermek- orvostól az iskolaérettséqet, testi és szellmei alkalmasságot bizonyító igazolást kell beszerezni. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Március első kézfőjétől Űj forgalmi rend Megépült a terelőút, a bekötő utak sarkára is kikerültek a jelzőtáblák, valamennyi KRESZ- tábla, felfestés, a helyén várja, hogy március 5-én életbeléptessék az új forgalmi rendet a Duna-parti lakótelepen. Ünnepi részközgyűlés Ezen a héten tartotta részközgyűléseit a gödi Dunamen- ti Tsz. Tegnap az öntöde, a Polystop, a fenntartó-szolgáltató ágazat, a műanyag üzem, az elektronikai részleg és forgácsoló ágazat, az exportvállalkozás, az iparigazgatóság és a kereskedelmi főágazat tartotta közgyűlését a József Attila művelődési központban. Ma délelőtt 9 órakor ugyanitt kerül sor _ arra az ünnepi részközgyűlésre, melyen a gödi mezőgazdasági kerület, a baromfi- és háztáji ágazat, a Bánya-GT, valamint, a központ dolgozói vesznek részt. Agócs István elnök terjeszti elő a vezetőség beszámolóját, az elmúlt. évi mérleget és az idei tervet. Varga István, az ellenőrző bizottság, Nánási Lászlóné, a nőbizottság, és Petrovszky Zsigmond, a döntőbizottság elnöke e testületek elmúlt évi tevékenységéről számol be a résztvevőknek. Tisztítják az éj kalauzait A lakott területek közötti közutakon segíti a biztonságos közlekedést az utak mentén elhelyezett fényvisszaverő oszlop. A 2-es fő közlekedési úton Zoó László és ügyes masinája, — a KM váci üzemmérnökségének alkalmazottja — műszakonként 50 kilométeres útszakaszon végzi a karbantartást. A gyermekkörzetekbsn Megváltozik a rendelés Március 1-től módosul a város gyermekkörzeti orvosainak rendelési ideje. Első körzet. Dr. Jánosy Éva (Barátság útja 29.) rendelési ideje: hétfő, csütörtök, 7-től 10, kedd 16-19, szerda 8-tól 11., péntek 13-16 óráig. A tanácsadást pénteken 8 és 12 óra között tartják. A rendelő telefonszáma: 41-313. Második körzet. (Kálmán u. 14.) dr. Ercsey Katalin távolléte alatt dr. Szabó Lívia és dr. Téglásy Teréz helyettesít. Dr. Szabó hétfőn 16-18, szerdán 10-12 óráig rendel, dr. Téglásy kedden 13-tól 15, pénteken reggel 7 és 9 óra között kereshető fel. Csütörtökön rendelés nincs, csak tanácsadás, de reggel 8 és 10 óra között a páros heteken dr. Téglásy Teréz, páratlan heteken dr. Szabó Líviához fordulhatnak a szülők. Hármas körzet. Dr. Téglásy Teréz (Felszabadulás u. 35.) rendelési ideje: hétfőn és kedden reggel 8-10-ig, szerdán 7- től 9-ig, csütörtökön 12-14- ig. pénteken 17-19 óráig. A tanácsadást csütörtökön reggel 8- tól délig tartják. A rendelő telefonszáma: 41- S39. Négyes körzet. Dr. Gauland Mária (Barátság útja 29.) rendelési ideje: hétfőn 10-13, kedden 7-10, szerdán 16-19-ig, csütörtökön 13-16, pénteken 811-ig. A tanácsadás ideje: csütörtökön 8-12 óráig. A rendelő telefonszáma: 41-313. ötös körzet. Dr. Szabó Lívia (Felszabadulás útja 35.) rendelési ideje: hétfőn és szerdán 13-15, kedden 10-12, csütörtökön 17-19, pénteken 12-14 óráig. Előtte 8-12 óráig tanácsadás van. A rendelő telefonszáma: 41-239. ★ Szombatonként a szakorvosi rendelőintézetben (Bem u. 17.) reggel 7 órától délután 1 órái? lereshető fel az ügyeletes gyermekorvos. Ennek értelmében a lakótelepen csak a Barátság útján, a Krajcár utcában, a Tallér utcában, valamint a Garas utcában — de itt csak a Nap utca és a Tallér utca közötti szakaszig — szabad gépjárművel közlekedni. A forgalomszervezők felhívják a gépkocsivezetők figyelmét, hogy fokozott figyelemmel vezessenek, ne a megszokásuk, hanem az új forgalmi jelzőtáblák utasításai szerint közlekedjenek, s járműveikkel csak a kijelölt parkolóhelyeken várakozzanak. Az új forgalmi rend egyaránt szolgálja a lakótelepen élők nyugalmát, a gyerekek biztonságát és a gyors haladást. Fogadóérák Villási László, a városi tanács elnökhelyettese szerdán, február 29-én reggel 9 és déli 12 óra között fogadja a hozzáfordulókat hivatalában. Az MSZMP városi bizottságának 1. számú területi alapszervezete minden hónap harmadik hétfőjén, délután 3 és 4 óra között fogadóórát tart a Damjanich utcai pártházban. Mindenkit szívesen látnak, aki gondjával, panaszával, észrevételeivel felkeresi az alap- szervezet ügyeletes tagjait. Tapasztalatok a vendéglátásban Sokat fejlődött a színvonal A váci Népi Ellenőrzési Bizottság legutóbb 2 esztendeje vizsgálta meg Dunakeszin a városi vendéglátóipar helyzetét, különös tekintettel a gyermekélelmezésben vállalt szerepére. Akkor helyszíni vizsgálat nyomán több javaslatot is tettek a népi ellenőrök a Pest megyei Vendéglátó Vállalat váci igazgatóságának és a városi tanács termelési és ellátásfelügyeleti osztályának, a vendéglátás színvonalának fejlesztésére. Most ismét visszatértek a témára, mégpedig úgy, hogy a tanács illetékes osztályától kértek beszámolót a mai helyzetről, s ezt kiegészítették saját tapasztalataikkal. családias jellegű kisvendéglők révén. Míg öt éve az állami és szövetkezeti szektort 15 egység, a magánszektort csak 4 egység képviselte a városban, mára számuk 23-ra, illetve 17-re (!) nőtt. A szempontok Melyek voltak azok a szempontok, amelyeknek alapján a NEB a fejlődést mérni kívánta? Kíváncsiak voltak a vendéglátóhelyek számának alakulására, az új üzemeltetési formák elterjedésére és hatásukra az ellátásban, s végül azt is tudni akarták, vajon a vendéglátóhelyek megfelelnek-e azoknak a követelményeknek, melyeket az osztályba sorolásnál annak idején azokkal szemben követelményként állított a hatóság? Dunakeszi várossá nyilvánításakor a vendéglátás tekintetében ugyancsak községi színvonalú volt. Mindössze három melegkonyhás vendéglője volt, négy borozó, négy italbolt, egy eszpresszó és egyetlen cukrászda várta a betérőket. A városi rang elnyerése pezsgést hozott a vendéglátásban is. Azóta folyamatosan fejlődik — bizonyítják a számok, miszerint — 1980-ban 4496, tavaly év végén pedig mér 8935 négyzetméternyi terület állt a vendéglátás szolgálatában. Ám nemcsak a terület nőtt, hanem emelkedett a színvonal is. Jelenleg — bízvást mondhatjuk —, már több városi nívójú helyiség tart nyitva. A fejlődésben a szövetkezeti és a magánvendéglátás vitte a prímet — ' mindenekelőtt a ÍREK & Bál. Holnap este 7 órakor rendezi hagyományos farsangi bálját a KIOSZ városi szervezete a művelődési központ földszinti termeiben. ® Koncert. Vasárnap este 6 órakor a művelődési központ színháztermében a Karthago együttes ad hangversenyt. © A Zeneirodalom gyöngyszemei. Hétfőn délután 4 órakor az Országos Filharmónia Ifjúsági bérleti hangversenyeinek sorában a Vác városi KISZ-kórus lép fel. Händel, Mozart, Schubert, Schumann, Mendelssohn, és Erkel Ferenc műveit Bogányi Tibor karnagy vezényli. © Pinceszínház. Ma este 8 órakor ismét Ingmar Bergman Tükör által homályosan című film forgatókönyvének színpadi adaptációjával várja a kö- közönséget a Pinceszínház társulata. © Előzetes. A művelődési központ márciusi műsorában több érdekes hír is szerepel. Másodikén Szűcs Judit lép fel, nyolcadikán a nemzetközi nőnap alkalmából a Budapest Hét végi orvosi ügyeletek Mától az alábbi orvosok tartanak éjszakai és hétvégi orvosi ügyeletét a Bem utcai szakorvosi rendelőintézetben: Ma, szombaton és vasárnap dr. Debreczeni Loránd, hétfőn dr. Varga Imre, kedden dr. Maxin Mihály, szerdán dr. Sárosy Tibor, csütörtökön dr. Debreczeni Loránd, jövő pénteken dr. Maxin Mihály. Az ügyeletet este 7 órától reggel 7 óráig, illetve pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig lehet felkeresni személyesen, vagy segítségül hívni, a 41-600 telefonon. Később döntenek a telkek sorsáról Csak a parcellázás után Táncegyüttes ad műsort, 16-án a József Attila művelődési központ és a 3. számú általános iskola amatőr csoportjai lépnek fel, s a teljes bevételt az új Nemzeti Színház javára ajánlották fel a rendezők. A belépődíj 100 forint lesz. A jegyeket március 1-től az üzemi közönségszervezők, a filmszínházak pénztárai, az iskolák, a művelődési központ és a Duna Tours Utazási Iroda árusítja. Ajánlások A NEB ajánlásai között szerepelt a dunakeszi éttermek, kisvendéglők, presszók és italboltok osztályba sorolásának ellenőrzése is, melyet tavaly készítettek el a tanács termelés és eliátásfelügyeleti bizottságának tagjai, a szakszervezeti társadalmi ellenőrök segítségével. A bizottság kedvező és szemmel látható fejlődésről számolt be, különösen a mellékhelyiségek és a mosdók kulturáltságában tapasztaltak kedvező változást. Főként a magán-, és a szerződéses üzemeltetésű vendéglők, büfék vezetői fordítanak gondot arra, hogy vendégeik zavartalanul, jól érezzék magukat náluk. A termelési osztály beszámolójából kitűnik az is: jelenleg a városban nincs gond a diákétkeztetéssel. Elvétve fordul csak elő, hogy az iskolák konyhái nem győzik a munkát és ezért vendéglőbe kénytelenek irányítani az újonnan jelentkezőket. Visszatértek A népi ellenőrök visszatérő vizsgálatuk során számottevőbb szabálytalansággal nem találkoztak, ám kisebb-na- ^yobb hiányosságokkal még igen. Előfordult, hogy rosszul írták ki az ételek árát, helytelenül kalkulálták egy italét. Volt olyan példa is, hogy a vezető nem reagált a vendégek vásárlók könyvébe bejegyzett észrevételeire. Mindezekre figyelemmel tartja a NEB' fontosnak, hogy arra ösztönözzön minden ellenőrzésre jogosult szervet: rendszeresen térjenek vissza a vendéglátóhelyekre és kísérjék figyelemmel a színvonal alakulását — megtartását, segítsék elő annak emelését Űttorősakkozók Vácott rendezték meg a területi kisdobos, úttörő sakkolimpiát, melyen jól szerepeltek a dunakeszi gyerekek. A kisdobos lányok versenyében Perce Erika, a fiúk között Zilahi István a második helyet szerezte meg. Mindketten a 2. számú iskola növendékei. Az úttörő lányok versenyében Kiss Éva az I. számú általános iskola növendéke végzett az élen, Kurucz Márta (3. számú iskola) negyedik létt. A fiúk közül Kajos Róbert (4. számú iskola) a második, Pugymer Csaba (1. számú iskola) a harmadik helyet szerezte meg. Fát, Vörösmarty Tsz Társasutazás a tagságnak Érdekes úticélokkal szervez tarsasutakat tagjainak a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet üdültetési bizottsága. Júliusban és augusztusban két csoport is utazik Bulgáriába, az Aranyhomokra, valamint a Német Demokratikus Köztársaságba, Erfurtba. A résztvevők a nagy utat repülőgépen teszik meg, de Weimarha és Buchenwaldba például autóbusszal jutnak el. A szövetkezet — a munkahelyi vezetők javaslata alapján — kedvezményt is biztosít, amely elérheti a részvéteid díjnak akár 70 százalékát is. Érdekli a helytörténet? További segítséget kérnek Mint annak idején hírt adtunk arról, a városi tanács művelődési osztálya, a Hazafias Népfront városi bizottsága, és a város baráti köre kezdeményezésére megkezdték Dunakeszi történetének feldolgozását. Két munkacsoport alakult. A tárgygyűjtőket Szakáll Lászlóné, a 3. számú általános iskola igazgatója, a helyi közoktatás történetét kutatókét dr. Terray Barnabás vezeti. Kérik mindazokat, akik személyesen, vagy dokumentumaik révén részt kívánnak venni e szép munkában, keressék fel a városi tanács művelődési osztályát! Sóder magánépttkezőknek Csehszlovákiai termelőszövetkezettel való együttműködésük keretében tavasszal és ősszel a szövetkezeti tagok és az alkalmazottak egy-egy csoportja üdül majd északi szomszédainknál napi 60 forintért. Az üdültetési bizottság a Cooptourist Utazási Iroda útjaira is elfogad jelentkezéseket. Lapunk múlt heti számában örömmel adtunk arról hírt, hogy a városi tanács családi ház építésére alkalmas telkek parcellázására és értékesítésére készül. Többen félreértették a hírt, és máris jelentkeztek vételi szándékukkal. Tudott dolog, hogy az építési telek kijelölése, felparcellázása nem kis feladat, számos műszaki és adminisztratív intézkedést kíván. Ezért közöljük, a városi tanácstól kapott tájékoztatás alapján, hogy ezek megtétele után, később döntenek a telkek sorsáról. S akkor — a jelentkezésre elegendő időt hagyva — lapunkban visszatérünk a témára. Nemcsak Dunakeszit cs környékét látja el sóderrel a gödi Dunamenti Tsz bányája, a megye távolabbi részeiből is sok magánépítkező felkeresi. Lapszemle Zárszámadás Az elmúlt héten jelent meg a Dunamenti Híradó februári száma, a gödi Dunamenti Tsz üzemi lapja, mely a zárszámadás jegyében készült. Erről szól a vezércikk, melynek szerzője átgondolt tervezésre, alapos szervezésre ösztönzi a gazdaság szakembereit, mely fegyelmezett munkával, alkalmazkodó készséggel párosulva az eredmények kulcsa lehet. Két teljes oldalt kér a lapból a zárszámadási előzetes, szó esik benne a szakszervezet idei feladatairól, a párt és tömegszervezeti élet híreiről, s a szövetkezet sportegyesületének terveiről is. Nagyobb lélegzetű írásban foglalkoznak az építésvezetőség feladataival, és a polistop üzem termékeivel, melyek évente mintegy 50 millió forintos bevételt biztosítanak — csak belföldön. Ez az üzem tűzvédő kábelbevonatot, tűz- gátló falbevonatot, s egy olyan berendezést gyárt, mellyel ez az épületekre és vezetékekre egyaránt felhordható. Szigeti Sándorné, a dunakeszi városi pártbizottság titkára azokról a közigazgatási változásokról szól a lapban amelyek révén Göd nagyközség, Dunakeszi vonzáskörzetébe került január 1-től. Személyi hírek és szép fotók színesítik a Dunamenti Híradó e havi számát. Az oldalt írta: Bányász Hédi Fotó: Hancsovszki János és Barcza Zsolt