Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-23 / 45. szám
ŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1984. FEBRUAR 23., CSÜTÖRTÖK Kevesebbet tói fizetni a fűtőolajra Működik a vízforgató rendszer Több mint egy éve, hogy a Patyolat Vállalat váci. üzemegységének megszűntével egészében a körösi üzemnek kellett átvállalnia a megye ruha- tisztítás.! feladatait. Az 54 felvevőhely ontja a tisztítani valót. évente nem., kevesebb, mint 1500 tonna ruhát és 91 ezer vegytisztításos tételt kell Itt feldolgozni. Kitettek maikért Kilencmillió forintot fordítottak fejlesztésre, amiből azután megvásárolták a Texti- ma család mosó-csavaró és szárítógépeit, meg egy kétvá- lyús kolandert. Közben 160 négyzetméteres alapterülettel nőtt a tisztaruha raktár, de a szennyesek tárolójában is megszűnt a helyszűke. Dolgozóik azóta birtokba vették az új fürdőt és öltözőt, az ebédlő pedig egyszerre 100 személynek biztosít kulturált étkezési lehetőséget. A legfontosabb beruházások mellett futotta még pénzből és erőből a visszaforgató rendszer kiépítésére is. megtakarítva ezzel jelentős mennyiségű vizet és fűtőenergiát, csökkentve ezáltal a környezetszennyezést is. Az önleválasz- tős kondenzedény beépítésével Nagykőrös város élelmiszerkereskedelmi ellátását a Nagykőrös és Vidéke Áfész és a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat látja él. Mindkét kereskedelmi szervezet nagy gondot fordít a lakosság jó ellátására, és a boltok fejlesztésére. Legutóbb a Szabadság téren levő löO'-es boltnak több száz ezer forint költséggel történt felújítását végeztette el az Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat. A napokban belátogattam a felújított boltba és ott Patonai Péter boltvezetővel beszélgettem. — 1969-ben lettem a 150-eS bolt vezetője, amit azóta szív- vel-lélekkel csinálok Munkámat 10 tagú, jó kollektíva segíti. 1970-ben alakítottuk meg az Arany János szocialista brigádot: Mindent a vásárlóért! — jelszóval. A brigádnak Bállá' Lászlóné a vezetője. Azóta okleveleket, brigád- zászlót, a versenyeken bronz, ezüst és 'arany fokozatot nyertünk. A bolt felújításával nagyobb lett az eladótér, köny- nyebb az eligazodás és a villanyhálózat átalakításával energia-megtakarítást értünk el. A vállalat az eredményesebb munka jutalmazására új rendszert vezetett be. Mint vezető az évi forgalmat 16 millióról 20 millió forintra emeltem, — Vannak-e gondjaik? — Igyekszünk minden problémát megoldani Ha valami árut nem kapunk meg, megyünk a kecskeméti, monori és a szolnoki FÜSZÉRT-hez A nyári sörhiányt is elég jól pótoltuk, banánt, narancsot is gyakran szerzünk, a múlt hetekben "fügét is kaptunk. Leszállított árú cikkeket is igyekszünk hozni. Karácsonykor a nyugdíjasoknak 98 ezer forint vásárlás után adtunk 10 százalék kedvezményt. Sok az állandó és a vidéki vevőnk. Kedvelt árunk a Toldi tanműhelyi kenyér és sütemény, melyekből sok átutazó is visz. Ottjártunkkor jött be a boltba Molnár Nándor, a vállalat az eddig veszendőbe ment gőz most vizet melegít, így 800 ezer forinttal kell kevesebbet fizetni a fűtőolajra. Fél évvel ezelőtt tehát az üzemben jócskán érződött meg a hirtelen jött terhek súlya, pedig Hajdú László üzemvezető akkor is bizakodva szólt a jövőről. Nem véletlenül, az üzem kollektívája már a múltban is sorozatosan kitett» magáért, évről évre, így tavaly is a kiváló üzem cím birtokosai lehettek. Igaz, a 35,6 millió forintos árbevételi tervüknek 400 ezer forinttal maradtak alatta, a 3.5 millió forintos nyereség pedig másfél millióval lett kevesebb a vártnál. Nincs szakmunkás Meg kell azonban jegyezni, l*ogy a tervéktől való elmaradás csak látszólagos ered- menytelenséget takar, hiszen'a 82-es évinél így is egymillióval nőtt a nyereség, arról nem szólva, hogy e veszteséges iparágon beiül az ország hasonló üzemei jövedelemszintben meg sem közelítik a körösit. — Mi okozta mégis az eltérést? — A lakosságtól érkező vállalások nagyjából 2—3 százaterületi intézője. Elismeréssel szólt a 150-es boltról. — Azért újította fel a vállalat ezt a városközpontban levő boltot, hogy még az eddiginél is jobban tudja ellátni a nagykőrösi vásárlókat. A magas fiatalember gépészből lett cukorkaárussá. Semmi különös nincs ebben, bár a szerelőműhelytől hosz- szú út Vezetett a fából készült pavilonig. Gyerekkora, melyet a kedvemért elmesélt, nem érdekesebb. mint amit’ -hasonló korú sorstársai megéltek. Mégis megállhatnánk már élete kezdetén. írhatnék tsz- tag szüleiről, akik szűkölködve. lemondásokkal küzdve, nevelték az öt gyereket, akik maguk is korán megismerték a földdel örökké bajíódók. a földből örökké remélők nehéz életét. Máig titok Arról, hogy általános iskola után odahagyta a homolytájai tanyavilágot, s távol a családtól Szombathelyen végezte a középiskolát, majd visszakerült szülei kenyérkereső- földjére az akkori Dózsa Termelőszövetkezetbe, de már mint mezőgazdasági gépész. Kíséri Péter a város vonzásának nem bírt ellenállni, tízéves becsületben eltelt gé- oészmúlt után a tejiparnál folytatta mint gépkocsivezető Oj munkahelyén szerették, 'ezt mindenképp elmondhatja, végezte dolgát, míg 1979-ben el nem jött a borzasztó nap. Nem kérdezem a részletekről, tudom így is fájdalmas a seb amit megbolygattam. Hallgatása mögött most bitókkal estek vissza, s ez az év egészére jellemző .volt. Állandó tényezők is befolyásolták a nyéreseg csökkenését, a fő tevékenységek közül a- vegytisz- tításból és desztillálásból eredő jövedelem jó része mindig rámegy a veszteséges mosásra — mondja az üzemvezető. — Létszámuk hogyan alakult az utóbbi időben? — Munkásállományunk fokozatosan gyarapodott, a jelenlegi 115 ember elegendő a feladatokhoz. Több mint háromnegyed részt nődolgozóink vannak. A baj az, hogy a trnk-s gárdán kívül legfeljebb betanított munkás szintig képzettek. Elsősorban festő meg vegytisztító szakmunkásokra lenne szükségünk. Hosszú idő óta minden évben megpróbálkozunk szakmunkástaníolya- mok szervezésével, segítség híján eredménytelenül. Pedig jelentkező is lenne rá. A felnőttoktatásban országosan hiányzik ez a képzés. A megyei tanács oktatási osztálya most vizsgálja kérésünket, reméljük lesz eredménye. Nyereséggé! zárr.í — A tapasztalatok birtokában mit remélnek az idei évtől?-ns, Alaposan felmértük lehetőségeinket. tudjuk azonban azt is, hogy a mosás említett veszteségességét legfeljebb csökkenteni tudjuk, hatékony ellensúlyozására azonban mindent elkövetünk és reményeink is megvannak erre. A feltételek nagy részének megteremtésén túl vagyunk, így bizonyára a 38 millió forint árbevételi tervünk nem. alaptalan elképzelés, Az 1984-es esztendőt pedig 3 millió forint nyereséggel szeretnénk zárni. Miklay Jenő zonyára az emlékképek váltják egymást. Latja, amint a tejeskocsi nyugodt tempóban halad, ő a volánnál ül. A stoptáblánál fékez, s csak akkor indít újra, mikor biztonságosnak véli a továbbhaladást. Alig indult, teljes erőből fékez. Már késő. A motor két utasa a földön. Rajtuk már nem lehetett segíteni. Felfoghatatlan, Kisfiára, feleségére gondolt, Az összeroppanás szélén állt. Igen, ő is vétkes volt. Nem figyelt eléggé? Nem érti, hogyan történhetett, hisz mindig úgy vigyázott. A törvény mindent pontosan felmér Kiszabja ami jár Felesége egyedül maradt akkor egyéves kisfiával. Mind- annyióiukra nehéz idők jöttek A törvény szerencsére humánus. figyelembe veszi az emberi értékeket, a nehéz idők a vártnál hamarabb véget értek. Kapóra jött — Magam sem tudtam, hogyan is lesz ezután — mondja kissé élénkebben. — Az emlékek mipdenhová követtek, A vezetésről szó sem lehetett, így egy kecskeméti garázsban vállaltam munkát’két műszakban. Ez sem volt jó, ha dél- utános voltam éjfél is elmúlt, mire hazaértem. Fél év múlva a Mészáros János Termelőszövetkezetben műszaki rakr Szerepe ismertté j vált A napokban ülést tartott a városi polgári védelmi parancsnokság. A tanácskozáson megjelenteket Szőke Imre törzsparancsnok köszöntötte. A katonapolitikai tájékoztatót Tarnavölgyi Sándor politikai helyettes tartotta meg, majd az 1983-as évet Szőke Imre értékelte. Elmondta, hogy a tervezett szervezeti, valamint anyagi-technikai fej-, lesztést megvalósították. A kiképzést valamennyi állománynál végrehajtották. 1983-ban a kiképzés területén a gyakorlatiasság volt a jellemző. Nem mindig gondos Bővült a személyi állomány ismerete, gyarapodott jártasságuk a feladatok megoldásában, fejlődött a törzsmunka színvonala. Az állománycsoportok gyakorolták a védőfelszerelések használatát és karbantartását. A munkahelyeken dolgozók felkészítése is megtörtént, amelyhez filmekkel nyújtott segítséget az Arany János Filmszínház. A tanulók felkészítését a pedagógusok, a patronáló alakulatok, a KISZ, az ifjú gárda, az MHSZ, a városi Vöröskereszt, a tűzoltóparancsnokság, illetve a társfegyveres testületekkel közösen végezték. A bázisüzemeknél végzett ellenőrzések során arra a megállapításra jutottak, hogy az értékes polgári védelmi anyagok tárolása és karbantartása nem eléggé gondos. A törzsön belüli értekezletek a rendszeres tájékoztatást, a teendők meghatározását segítik elő, alkalmat adva a végzett tevékenység értékelésére is. Tovább növelni A munkahelyi vezetők évente beszámolnak ilyen irányú munkájukról is. A polgári védelem helye és szerepe ismertté vált a széles tömegek körében. A tanácskozás alkalmat adott az 1884-es évi feladatok meghatározására is. Eszerint tovább akarják növelni a polgári védelmi képzés színvonalát, a propagandamunka hatékonyságát, a személyi állománnyal és a más szervekkel való kapcsolatot. K. K. MSimkim A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor. Liliom. Bérletszünet. táros lettem, ahol több mint két évig dolgoztam. Talán most is ott lennék, ha tavaly nem jön kapóra e cukorkaüz- iet vétele. — Nyugodt hely, némi kereskedői ügyességgel megtalálja az ember a számítását, Az Jzsó-féle cukorkás pavilon új gazdájának arcán a beszélgetés kezdete óta most veszem észre az elégedettség nyomát Miközben bemutatja áruval teli boltiát. gyerekek kopogtatnak ablakán kedves szóval türelmesen rakosgatja apró keze'kbe a csokoládét rágógumit, játékokat. Hirtelen megjegyzi: Fenntartás nélkül — A gyerekek is szeretnek válogatni, nem mindegy, mire adják ki zsebpénzüket Most ezek a legkelendőbbek — mutat a kis szőrmés állatokra — A felnőttek is szívesen viszik, aztán az édességek mellett van itt cigaretta is, apró ajándékok,-játékok mindennek van keletje A nyáron üdítőket is szeretnék árulni, bizonyára ezek is népszerűek lesznek. Ellátás? Vevők? Csak ennél rosszabb ne legyen — Ha eladni könnyű is, a beszerzés talán nem ilyen egyszerű.. . — A kereskedők javarészt maguk hozzák az árut. csak ha nagyon sürgős, akkor meMindsnt a vásárlóért! Negyei» lett az eladótér K. L. Türelmese!) rakosgatja a csokoládét Gondolom itt csendbe, révbe érteni Szalaggal, érettségire... Csak eljött ez a nap Is... Ki várta már, ki késleltette volna még; elérkezett, a szalagot fel kell tűzni, készülve a ballagásra, a vizsgákra. Áz Arany János Gimnázium és Övónői Szakközépiskola 109 tanulója kapta meg szombaton e jelvényt. Jobb oldali képünkön: Földi Margit kapja Illés Ottiliától — mindketten óvónőképzősök — a szalagot. Alsó felvételünkön: A jeles eseményt az irodalmi színpad műsora tette még emlékezetesebbé. Varga Irén felvételei §§ÍÍÍ$P0ÍTHÍRÍKÍÉ11Í Szabadfogású-verseny Két nap 164 versenyző vetélkedett Miskolcon, az országos ifjúsági szabadfogású Fi- lácz Gyula-emlékversenyen. Az Nk. Kinizsit 12, serdülő korcsoportból most felkerült birkózó képviselte, akik az erős, e fogásnemben jártasabb mezőnyben nem értek el helyezést. Egerbe, a nemzetközi junior Dobó-emlékversenyre szállásproblémák miatt nem utaztak el a körösiek, de helyette a 120 főt megmozgató szegedi országos úttörő szabadfogású versenyen képviseltették magukat. A többnyire első versenyükön részt vevő kinizsis fiatalok igen jól helytálltak. Eredményeik a következők voltak. 29 kg (14 induló): 5. Balogh Antal. 32 kg (25): 6. Kecskés Sándor (remekül birkózott, de a döntők előtt megsérült). 35 kg (18): 4 Csapó Zoltán (csak idősebbek ellen vesztett). 38 kg (21): 1. Tóth Zoltán (mingyek utánuk. Szerencsére a régi szállítók ma is megmaradtak. Nagy előny ez, mert nem kellett a kezdetről indulni Most azon vagyok, hogy felmérjem mire lenne szükség még a vevődnek, hisz ők az elsők, a boltos csak utánuk iehet elégedett. — No és a család? — A gyerekek nőnek, Péter most lesz elsős, Anett egyéves múlt. Örülök, hogy őket még nem érintették az események Feleségem pedig munka mellett most végzi a főiskolát könyvtár-pedagógiai szakon, nagy. szüksége van hát a segítségemre. Figyelem Kíséri Péter csendes szavait, érzem, szívesebben beszélne csak a ielenrői. mégis nem állhatom meg a kérdést, a válaszban mindent benne remélek— Ügy tudom egészségét is megviselték az öt éve történtek. A lövőt hogyan látia? — Szerencsére bal nélkü1 múlt el minden, a nyugodt környezet azonban mindenképp csak hasznos lehet. Nirc= H okom, hogy magamba zárkózzam. igvekszem mindig el foglalni másam Nváron ott a zártként, ren.oetea a munka Jólesett az is,.hosv előző munkahelyemen sem fogadtak fenntartással megbecsültek l.'St'tóKb nedjg elengedni sem akartak. Már kerékvágásban — Ügy gondolom itt csendes révbe értem, s ahogy telnek a hónapok, az évek, las- sjanként visszazökkenek a régi kerékvágásba. Fakulnak a rossz emlékek, de feledni teljesen nem lehet. My. J. den ellenfelét kétvállra fektette). 45 kg (11): 4. Nagyszombati Zoltán. 53 kg (12): 5. Zöldi József. A Pest megyei Birkózó Szövetség legutóbbi ülését városunkban, a Sportotthonban tartották. A megye e sportágának képviselői, valamint a járási-városi sportfelügyelők is részt vettek az összejövetelen, amelyen értékelték az 1983-as év eredményeit és ismertették, megbeszélték az idei terveket. . . ■ E sportág híreihez tartozik, hogy a Kinizsi birkózó szakosztálya grundbirkózásban iskolai versenyeket rendez, amelyek legjobbjait március elejére meghívja a városi döntőre. Az elmúlt években is népszerű volt e rendezvénysorozat a körösi iskolások körében. Körösi kézilabdanap Hazai nap volt a Toldi- sportcsamokbeli férfi terem kézilabda Toldi Kupa mérkőzéssorozat harmadik játéknapján. Nk. Kinizsi I.—KÖZGÉP (Ceglédi ifi) 39-22 (17-7). Fü~ lep Errdre 18 gólos teljesítményéért dicséretet érdemel. Nk. Kinizsi II.—Nk. Toldi DSK 23-16 (11-8). Dobnik játéka döntő volt. Nk. Kinizsi I.—Tiszakécskei KSK 28-19 (12 9). A 21. percig (8-81 védekezésben sok hibát ejtettek a körösiek, ezután feljavultak és biztosan legyőzték rési ellenfelüket. Nk Kinizsi I.—Nk. Kinizsi II. 36-23 (19-15) A gólszüretet hozó mérkőzésen mindkét fél támadásban volt iobb. A táblázat telenlee ezt mutatja: t. Nk Kinizsi 8 6-215-11! 1? 5 Tiszakécske 5 2 2 1 125-114 6 2 Aibertlrsa, 4 2 1 1 92- 86 5 4 KbZGFP ifi 4 2 1 1 87- 81 5 5 T,a1osmizse 9 2-28- 15 4 6 Nk. Kinizsi TI. 6 2 — 4 92-128 4 7 s?on1et kát 5 ------- 5 27- 65 — 8 Nk Toldi nSK 4 ------ 4 80-118 — Az Nk. Kinizsi T. már csak az I— 2, hpívpk »ovikén v^ep/het. Csütörtöki sportműsor Asztalitenisz Konzervgyár ll-es telepi KISZ-klub, 15.30: Kandó szocialista brigád—Konzervgyár II- es telep A., Volán Kupa csapatmérkőzé«. 8. Z. mm Moüwi Dühöngő Bika. Amerikai film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 5 és 7 órakor A stúdiőnioziban Jób lázadása Színes, magyar—NSZK film fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hfrjas V