Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-22 / 44. szám
T[T-program Két alelnök és két titkár A Lenin úti párt- és tömegszervezeti székházban tartotta a napokban elnökségi ülését a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Vác városi szervezete. A tanácskozás munkájában részt vett Földes István, a TIT Pest megyei titkára, valamint Princz Lenke, a városi pártbizottság munkatársa is. Zsebesi István elnöki megnyitója után Fábián László titkár számolt be az Észak- 'Pest megyei — 34 települést magába foglaló — terület ismeretterjesztő munkájáról. Csornádon, Csőváron és Tésán növekedett az előadások száma, pőtt az érdeklődés. Az összesített statisztika szerint harminchéttel több volt az elhangzott előadás, a- tanfolyamok száma nyolccal növekedett. Gondot fordítottak a nemzetiségi lakosságra is. 1984- ben Ácsa és környéke, valamint Szob és környéke lesz a két tájegység, a vidéki munka súlypontja. Lieszkovszky Tibor városi titkár a rendezvények számának csökkenését .azzal indokolta, hogy az üzemekben kevesebb a kulturális alap, sok embernél az anyagi érdekeltség előtérbe került, a kulturális igény rovására. Három váci üzem egyáltalán nem kötött .szerződést a TIT-tel. Az egyetemi előkészítőket és a csillagászati szakköri előadásokat a művelődési központ most már saját szervezésében bonyolítja. összességében 159-cel kevesebb rendezvény volt 1983-ban, mint 1982-ben. Növekedett a nyelvtánfolyamok száma. öt szabadegyetem, négy TIT-komplek sorozat, negyvennégy tudományági sorozat és két vegyes sorozat fejeződött be 1982—83-ban. Az idén elsősorban a színvonalat kell tartani Vácott, s felkutatni az úgynevezett „fehér foltokat” (tejüzem, húsipari vállalat, kenyérgyár), ahol még nem jelentkezik a TIT tevékenysége. Zsebesi István elnök beterjesztette a TIT Vác városi szervezetének 1984. évi munkatervét. A vita során Földes István emlékezett a január elsején életbeléptetett új közigazgatási rendre, ameiy Varroda Yámssmikolén Évente mintegy 100 millió forintos értéket állítanak elő a vá- ntöstnikoial Varrodában Porubszky Dezső felvétele Vés a haiai lapokban A Népszava ismertette az Országos Műemléki Felügyelőség idei programját, mely szerint Vácott is folytatják a történelmi hagyományokat őrző, régi épületek rekonstrukcióját. A Petőfi Népe (Kecskemét) jelezte, hogy Nagybaracskán megnyílt a fotográfiai alkotótelep 14 tagjának szociofotó- kiállítása. A tárlat anyagát bemutatják idén Vác városában is. A Népszabadság munkatársa elbeszélgetett Fordán Tiborral, a DCM üzemi pártbizottságának titkárával, és a cementmű azon fiataljaival, akik a közeljövőben új otthonba, lakásba költöznek. A Kelet-Magyarország (Nyíregyháza) hosszabb cikkben méltatta a 100 évyei ezelőtt született Bornemisza Géza festő és grafikus életútját, melynek utolsó helye a váci otthon volt. A Magyar Nemzet hírben közölte, hogy Vác régi városrészében, Alsóvárosban a lakók lelkes összefogásával gáztársulat alakult, s három utcában térhetnek át a legkorszerűbb fűtéstechnikára. Az Építők Lapja energiatakarékossági őrjárata során megírta, hogy a DCM klinker- égető forgókemencéjét fűtőolaj helyett' földgázzal1 táplálják, ezzel évi 70 ezer tonna olajat pótolnak. Az Esti Hírlap bemutatta a Tricotex kereskedelmi vállalatot, amely az NDK-ban, Bulgáriában és a Szovjetunióban forgalmazza a' Vácott 'gyártott, Puma emblémás ingeket, . sortokat, tréningruhákat. Épületlakatos-ipari szerkezetek javítására, szervizmunkáira FELVESZÜNK J.ÓL KÉPZETT SZAKMUNKÁSOKAT, elsősorban hegesztőket, lakatosokat, festő-mázclákat forgácsolókat, és üvegeseket Foglalkoztatás: megegyezés szerinti teljesítménybérben. Jelentkezni lehet: Éjsüktsserviz Leényvállsbí Budapest XIII.; Mauthner Sándor u. 11. Telefon: 290-850, 490-507. megszüntette a váci járást. A helyi TIT-tagok száma jelenleg 290, ebből 139 a városi. Jávasolta, hogy a megváltozott helyzetben Zsebesi István legyen az elnök, dr. Ajra Tamás és dr. Alt Gyula a két alelnök és Lieszkovszky Tibor, valamint Fábián László a két titkár. A munkatervet jónak minősítette, különösen dicséretre méltók a váci szabad- egyetemek. Kérte, a TIT segít' se továbbra is a műveltség színvonalának emelését, közvetve a termelőmunkát, keltsen érdeklődést a tudomány ágai iránt. Galambos Ferenc 25 évi idegenvezetői munkájának né hány tapasztalatát ismertette. Helyesli,1 hogy ma már ö-nál lóan, saját társasgépkocsikka] is indítanak a vállalatok hazai és külföldi túrákat, azonban mindig kérjék az idegenvezető segítségét. Végh Károly szerint kulturális területen (színház, könyv-, kiadás) mind több nívótlan alkotással találkozunk. Üzemeinkben nem növekedett a művelődéspolitikával kapcsolatos kiadások összege. Dr. Alt Gyula helyeselte, hogy a rétegpolitika megfelelő hangsúlyt kapott a munkatervben. Princz Lenke átadta a vért- bizottság üdvözletét az elnökségnek.. A pártbizottság a politikai munka szerves és fontos részének tekinti a TIT. tevékenységét. Javasolta.új TIT- tagok szervezését, új TIT-cso- portok 'megalakítását s a Közművelődési Határozat következetes végrehajtását. Végül az elnökségi ülés elfogadta'a két titkár beszámolóját, az új formában való vezetést és az 1984. évi munkatervet. Papp Rezső Tamási Jáncs képei Tamási János festőművész kiállításának a megnyitására Ikerül sor február 23-án, csütörtökön, negyed háromkor a Tungsram Rt. váci fényforrás- gyár kiállítótermében. Tamási János számos önálló kiállításon vett részt Budapesten, Vácott, Balatonkenesén, Marcaliban, Lentiben és Zalában. A kiállító művész hitfel vallja: „hogy művésznek lenni csak őszinteséggel, az ember és a valóság viszonyának kendőzetlen feltárásával lehet.” Realista szemléletét sajátos egyéni technikával valósítja meg. A kiállítás felett védnökséget vállalt a gyár termelési osztályának, Kilián György szocialista brigádja. VÁCI la A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM 1984. FEBRUÁR 22., SZERDA Küzdelem a domboldalakon Zárszámadás a Galgavölgyében A tizedik Sokat változott a világ azóta, hogy tíz évvel ezelőtt négy kis termelőszövetkezet próbálta úgy igazítani , munkáját, hogy minden évben eredményt tudjon fölmutatni. Annak ellenére, hogy ez sohasem volt könnyű feladat, mégis sikerült valóra váltani. Gazdálkodásuk sohá nem volt veszteséges, mindig megálltak a saját lábukon. lésnövekedést értünk el. Az árbevétel 350 millió 64 ezer forint, amelyhez 38 millió 871 ezer nyereség párosul. Az eredmények ismertetése után az elnök részletesen szólt az ágazatokról. A növénytermesztés növekedésében legna gyobb szerepük a gabonaféléknek volt. Például búzából a tsz történetében még csak egyszer sikerült a négy tonna f letti átlagtermés. Tavaly több mint 1000 hektárról átlag 4,4 tonnát takarítottak be. így 1983-ban sikerült először 5 ezer tonna feletti gabonatermést elérni. Az év második felében kialakult aszály miatt minden más ftövényből jóval kevesebb termett a tervezettnél. Még talán napraforgóból sikerült elfogadható hozamot, 21 tonnát elérni. A lucernát csak kétszer lehetett lekaszál- ni és így az állatállománynak szűkös a tömegfaka-rmáiny- készlete. A "Szükségletet valószínűleg vásárlással is pótolni kell majd. Az egyesüléssel a Galgavöl- gyében jód kihasználták a nágyüzem nyújtotta lehetőségeket. Az összefogás évről évre jobb eredményeket hozott. A szövetkezet termelési értéke az első évhez viszonyítva háromszorosára nőtt és 1983-ban meghaladta a 351 millió forintot. Ez időszak alatt a nyereség is közel négyszeresét érte el. A tagok jövedelme az első közös évhez képest megduplázódott. A múlt hét végén a helyi művelődési házban tartotta meg zárszámadó közgyűléséta püspökhatvani Galgavölgye Termelőszövetkezet. A tanácskozáson részt vett Gáspár András, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa, Divald Béláné, a terület országgyűlési képviselője, dr. Mikolai Ferenc, a TOT munkatársa. Szalui Árpád, a városi pártbizottság titkára, dr. Nagy Nándor, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanára és Bognár Ferenc, a Május 1. Ruhagyár vezérigazgatói-a. A jelenlevőket Szlifka József általános elnökhelyettes köszöntötte, maid Kovács Antal, a közös gazdaság elnöke terjesztette elő a vezetőség beszámolóiét. A szövetkezet az egyesülés óta a tizedik zárszámadó közgyűlését tartja. — Öröm lehet számunkra — hangsúlyozta az elnök —, hogv jubileumhoz illően, jó eredménnyel zártuk a tavalyi évet és egves területeken úiabb rekordokról beszélhetünk, ösz- szessévében az 1987. évh°z viszonyítva közel 50 millió forinttal növekedett a termelési étték. Az áll'ittenné*-*tésb°'< 17.8, a. növénvtermesztében 15 százalékkal magasabb termeRekord Az alaptevékenységből az állattenyésztési ágazat árbevétele több mint 94 millió forint. Ez hatvanhat százaléka a mezőgazdasági termelésnek. Közismert, hogy ez az ágazat a szövetkezet fő profilja. Szarvasmarhából mintegy 2 ezer 238 darabos az állomány. Sertéstörzstenyésze- teikből kettő is van. Több száz tenyészkoca kerül ki innen évente, s több ezer hízósertést is értékesítenek. Az állattenyésztés jövedelmének legnagyobb részét a tejtermelés adja. Ebben jelentős szerepe van az év közben befejezett püsnökhatvani tehenészeti telednek A tej értékesítése az előző évihez kénest 13.8 százalékkal nőtt és meghaladta a 4,5 millió litert. A Üanép a kilóiban Generációkat neveitek A Madách Imre 'Művelődési Központ pedagógusklubja 15 évvel ezelőtt alakult. Másfél évtized alatt — túlzás nélkül mondhatjuk — országos hírnévre tettek szert. Budapestről s vidéki városokból jönnek, hogy tapasztalat- , csere kapcsán megismerjék a váci klub „titkát”, a váciak viszont Kiskunhalason, Pápán, Dombóváron — a helyszínen — Számolnak be színes terveikről, szízákat vonzó rendezvényeikről. A múlt hét egyik napján zsúfolásig megtelt a művelődési központ 34-es terme, ahol műsoros ünnepségen emlékeztek a tizenötödik évfordulóra. Tóthné Dévánszky Erzsébet klubtitkár köszöntötte a tagokat és a vendégeket. Pandúr József tanár átérzés— sei szavalta el Kónya Lajos Pályám című versét, majd a . Vác városi KISZ Kórus és a Musica Humana Kamarazene- kar énekkel, muzsikával köszöntötte a hálás közönséget. ,Dr. Novák István, a Pest megyei Tanács vb művelődési osztályának a vezetője mondott ünnepi köszöntőt. A váci pedagógusklub következetes szervezőmunkával, tartalmas programmal jól segítette a szabad idő hasznos el939 darabos tehónlétszám mellett 5 ezer 77 liter átlag volt a tejhozám. Az értékesítés rekordja, hogy a püspökhatvaniak tavaly összesen 1079 tonna súlyú állatot adtak el. — A jelentősen javuló alaptevékenység mellett, továbbra is valljuk, hogy kizárólag a mezőgazdasági termelésből nem tudnánk mesélni — hangsúlyozta az elnök. — Több irányú ipari tevékenységünk a termelés közel kétharmadát adja, s nincs veszteséges munka. A két sütőüzem például a négy községet látja el jó minőségű kenyérrel. Az ágazat árbevétele összesen 182 millió forint volt. Ez 22.3 százalékkal haladta meg az előző évit. Választás Az elért eredmények lehetővé teszi.k, hogy a jubileumi esztendőre a dolgozóknak hat százalék nyereséget fizet- a szövetkezet. Ez mintegy tizenhat nap jövedelmet jelent. A beszámoló feletti vitában többen szót kértek és elismeréssel szóltak az egy évtizedes fejlődésről, az elért eredményekről. Maid a munkabizottságok vezetői adtak számot az elmúlt évi tevékenységükről. Kovács Antal a szocialista munkaversenyben részt vett brigádok munkáiét értékelte. A vetélkedő tizenöt kollektíva közül tizenkettő arany, három ezüst fokozatot ért el. Ezt követően, mivel a vezetőség és a munkabizottságok öt évre szóló megbízatása lejárt, választásokra került sor. A szövetkezet elnökének ismét Kovács Antalt, termelési elnökhelyettesnek dr. Angyal Vendelt, általános elnökhelyettesnek Szlifka Józsefet választotta meg a tagság. Síjrányi János Farsangi mulatságra kerül sor szombaton a Tungsram Rt. váci fériyforrásüzeméber;. Az eseményt a Fővárosi Operettszínház művészeinek műsora teszi még vidámabbá Fellépnek Németh Marika, Marik Péter, Angyal János és a nótakedvelőknek Puskás Sándor és Pécsi Kis Ágnes énekel. A reggelig tartó mulatságon a gyár népszerű zenekara, a Totál együttes játszik. Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): február 20-tól 22-ig délután 3 órakor az Olaszok hihetetlen kalandjai Lenin- grádban című szovjet—olasz vígjátékot vetítik. — Mindhárom napon este negyed 6 és fél 8 órakor felújításként a Majmok bolygója című színes amerikai tudományos-fantasztikus filmet játsszák, IILas helyáron, 14 éven felülieknek. Rendezte: Franklin J. Schaffner. Madách Filmszínház (Lenin út 63.): február 22-én a Ha- nyatt-h.omlok című színes magyar film pereg délután 5 & este 7 órakor. Terített asztal mellett Papp László felvétele tAa temetik Perlaki Rudolfot 81 éves korában elhunyt Perlaki Rudolf gyémántdiplomás pedagógus, a váci Há- mán Kató Általános Iskola nyugdíjas tanára. Temetése ma délután 3U 3 órakor lesz a vác-alsóvárosi temetőben. ISSN 0U9-J7S9 (Vác). Hírlap* 1 töltését, célt, feladatot adott minden klubtagnak. Vác énekkarai, zenekarai, iskolái és művelődési intézményei mellett büszke lehet pedagógusklubjára is. Az előző nap megnyílt kiállítás bizonyítja, hogy .felszínre hozott hasznos értékeket. További munkasikereket kívánt a következő időszakra. Mikus Katalin, a Pedagógus Szakszervezet Pest megyei Bizottságának. munkatársa örömét fejezte ki, hogy a klub 19{j2 óta önálló, ma már 100 tagot számláló szakszervezeti csoporttal rendelkezik. A megyei szakszervezeti bizottság tízezer forintot adott a váci klubnak, Tóthné Dévánszky Erzsébet Érdemes munkáért kitüntetést kapott Végül Varga Zoltán, a művelődési központ igazgatója köszöntötte az ünnepeiteket és oklevelet nyújtott át a klubtitkárnak. Iskolai csoportok adtak színes, kedves műsort* majd a klubtagok — baráti beszélgetés során — felidézték a 15 esztendő sok kedves epizódját. P. R.