Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-21 / 43. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM 1984. FEBRUAR 21., KEDD Túl az első évtizeden Kis bolt - nagy eredmény A Ceglédi úton lévő Cegléd és Környéke Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat 34-es számú boltja csöppet sincs irigylésre méltó helyzetben. Ugyanis a közelében négy üz­let van. Gyors kiszolgálás Az Ifjúsági ABC-vel nem­igen veheti fel a versenyt, mostanában újították fel a központban lévő 150-es számú boltot, a Dózsa György úton pedig hús- és élelmiszerüzle­tek vannak. Ezek a tényezők kétségtelenül hatnak az em­lített bolt forgalmára. A ne­hezítő körülmények ellenére •derekasan helytáll a kollektí­va. Aki betér a boltba vásárol­ni, tapasztalhatja, hogy meny­nyire készséges a kiszolgálás. Petes Ferencné üzletvezető 29 éve van a szakmában, de a többiek is — egy dolgozó ki­vételével — túl vannak már az egy évtizeden. A vezető, Holló Istvánná helyettes, valamint Kovács Erzsébet, Somogyi Terézia, Volt Ernő né és a nyugdíjas­ként tevékenykedő Kurecskó Pálné összeszokott, egymás munkáját segítő közösséget al­kot. Különösen nagy türelem­mel szolgálják ki a gyerekeket és az időseket, akik a vásár­lók jó részét adják. A csemegepultnál és a pénztárnál a kiszolgálás gyors. Ritka, ha sorállást tapaszta­lunk. Esetenként előfordul, hogy mindkét helyen hosszú sorban állnak az emberek. Egymással nincs gond — Ezt is akkor, amikor az Ifjúsági ABC zárva tart — mondotta Petes Ferencné. — Munka után megrohamoznak Érdekes egyéniség Felsőbb osztályba léphet? Komáry Kázmér a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola másodikos diákja. Ez a tény önmagában nem so­kat mond, hiszen az iskolában sok másodikos van. Ha azon­ban azt is elárulom, hogy „Ka- zi” szenvedélyes versenytáncos, máris egy érdekes egyéniség­gel ismerkedhetünk meg. Cha-chacha A nosztalgiahullámmal visz- szatértek a társas táncok is. A fiatalok többsége szívesen tán­colja nagyanyáink táncát, a keringőt, de épp oly szívesen táncol a 60-as évek fiataljait lázba hozó rock and rollra is. Kázmér azonban nem az új divat miatt táncol. Ö más ok­ból hódol ennek a szenvedé­lyének. — Hogyan kezdődött? — Másfél éve történt, hogy hallottam a kecskeméti Hírős táncklubról. Megkerestem, be­iratkoztam és azóta is aktív tagja vagyok — mondja. Az edzésekre rendszeresen tudok járni, hiszen kecskeméti va­gyok. Edzőm Szalai Attila, aki­vel remekül megértjük egy­mást. Jelenleg a Dl kategóriá­ban táncolok versenyszerűen. Ez azt jelenti, hogy előtte két osztályt kellett „kijárni”, az E és a D2 osztályokat. Ezek az osztályok nem olyan stílusúak, mint az iskolában, hiszen egy osztályba nem egy évig kell járni, hanem amíg a táncos össze nem gyűjt annyi pontot, amennyivel felsőbb osztályba léphet. Ezeket a pontokat a versenyeken kell megszerezni, de egy alkalommal maximum 8 pontot lehet kapni. A D2 osz­tály után következik a C; B; A, majS a csúcsosztály. — Mit gondolsz, eljutsz odáig? — Ha így haladok és jó partnernőm lesz, akkor le­het ... — Eddig milyen versenyeken vettél részt? — Sajnos nemzetközire még nem jutottam el. Általában minősítő versenyeken indulok a pontszerzések miatt. — Legutóbb hol versenyez­tél? Nemrégen Budapesten az országos táncversenyen indul­tunk, ahol partnernőmmel, Csi­kós Ágival második helyezést értünk el, huszonöt párból. — Mi volt a versenyprogra­motok? — Egy-két iskolagyakorlat és önálló koreográfiájú táncok: angolkeringő, bécsikeringő, slow-fox, onestepp, csárdás cha-cha-cha, samba és jiwe. — A következő versenyen is dobogósok lesztek? Majd eldől — Legközelebb Kecskemé­ten, február 28-án indulunk rangos versenyen, az Árpád­városi sportcsarnokban rende­zik. Nagyon készülünk rá Ági­val, hiszen „hazai” közönség előtt kell bizonyítanunk. Hogy mit várok tőle? Erről inkább nem nyilatkozom előre, majd eldől, hogy mi lesz a sok mun­ka eredménye. — Az előző sikereidhez gra­tulálok, a következőkhöz pedig sok sikert kívánok! Csókás Ágnes bennünket a vásárlók. A ki­szolgálást igyekszünk úgy megszervezni, hogy a vevők­től ne raboljunk el túl sok időt. Az üzletünk hétfőtől péntekig reggel fél 7-től este fél 8-ig van nyitva, szomba­tonként zárva tartjuk. — A magán-közvélemény- kutatásaink szerint ez a vá­ros egyik legjobb boltja. Bő­séges az áruválasztékuk és rendes, tiszta az eladóterük. Gyakran előfordul, hogy a vevők itt kapják meg azt a portékát, melyet a nagyobb üzlettől reméltek. — Azon vagyunk, hogy az országos hiánycikkek kivéte­lével - nálunk is kapható le­gyen csaknem valamennyi áruféleség. — Az üzletbe betérőket vá­sárlásra csábítják a Toldi is­kola sütő tanműhelyében gyártott termékek. — Az illatos, ízletes ke­nyérnek, péksüteménynek és kalácsnak nemigen tudnak a vásárlók ellenállni. Szívesen vásárolják a kuglófot, pozso­nyi kiflit, perecet. — Tejtermékekből is gaz­dag a választék. — Bontott csirkét is kínál­nak a vevőknek. — A szállító partnerekkel, milyen a kapcsolat? — Nincs gondunk egymás­sal. — A kereskedő is ember... — Gondjainkat, bajainkat otthon kell hagynunk. A vá­sárlóval nem éreztethetjük, ha bajunk van. Tetszetős külső Az üzletbe szívesen térnek be a vásárlók. A belső kör­nyezet ellen nincs is kifogás. Viszont az épület tatarozásá­ra már nagy szükség lenne. A tetszetős külső talán még a forgalmat is tovább növelné. K. K. Ha felfagyott, kijavítják A v ''' ''' * v’ 1IÄ «TV.WV-.-. v.\ • v V wMjm s % . w v ' % ' Aszfalttal tömítik a kifagyott útszakaszokat a Ceglédi Közúti Igazgatóság dolgozói Nagykőrös területén. Végigjár­ják a város összes útjait és a kátyúkat mindenhol kijavítják. Képünk a városból Lajosmizse felé kivezető út javítását örö­kítette meg. Hancsovszki János felvétele Móra Fersncre emlékeztük Városunkban így történt Az Arany János Művelődé­si Központban Tatai István gimnáziumi tanár „ötven éve halt meg Móra Ferenc” cím­mel tartott előadást. A hall­gatók közkívánatra kérték fel újra az előadót, aki ismertet­te a sokoldalú Móra Ferenc- cet — a tudóst, a publicista és igen népszerű írót. Sajnos, erről a nagy tudású íróról máshol szinte alig em­lékeztek meg. Városunkban nem így történt. Móra Fe­renc önéletrajzi vonatkozású novelláját „A szeptemberi em- lékezet”-et olvasta fel az elő­adó. Az igaz történetet min­Téves számlázás Néhány hete „Óra az óra?!” címmel röviden beszámoltunk egyik olvasónk esetéről. Ebben leírtuk, egy óraleolvasó leol­vasta a gázórát, majd a vil­lanyszámláért kért több, mint négyezer forintot a DÉMÁSZ. Mint kiderült, azóta olva­sónk visszakapta pénzét, s csak a véletlenek össze játszá­sa okozta, hogy összefüggésbe lehetett hozni a két esményt. A valóságban a téves szám­lázásra a gépi adatokban tör­tént számhiba adta az alapot. A DÉMÁSZ ötszázötvenezer fogyasztó számára készíti el a villanyszámlát, időnként a szá­mítógép „melléüt — de ez el­enyésző a pontos elszámolások között. Az országban a negyedikként alakult meg A szeniorok vigyázták a munkát Annak, hogy Nagykőröst hajdan iskolavárosnak nevez­ték, nagy része van egykori tanítóképzőjének. Ez az inté­zet a reformkor kulturális tö­rekvéseinek hatására jött lét­re 1839-ben, s születésében nagy része van Szigeti Varga Jánosnak, a gimnázium akko­ri tanárának. Azt hihetnők, hogy a tanítóképző kollégiuma egyidős az anyaintézettel. Va­ló igaz, hogy Szigeti Variga internátust, azaz bentlakásos intézetet is létrehozott a vidé­ki tanulók számára, ez azon­ban 1848-ban megszűnt. Maguk erejére A szabadságharc bukása után újjáalakult tanítóképző vidéki tanulói sokáig teljesen a ma­guk erejére voltak hagyva. A vidékiek első szervezett segítésének 1862-ben látjuk nyomát, amikor létrehozták a tápintézetet, ahol a városban ebédet, vacsorát kaphattak. A magánházaknál lakó tanulók ebédet, vacsorát kaphattak. A tápintézet sok tekintetben je­lentett segítséget, azonban a szétszórtságból eredően mind a tanulmányi munkában, mind a nevelésben sok megoldatlan probléma maradt. Voltak ugyan ellenőrző tanulók, akik­nek feljegyzéseket kellett ké­szíteni a tevékenységről, ké­sőbb a szeniorok vigyázták a munkát, de ez sem volt teljes megoldás. A szükség nagyon kívánta a bentlakásos internátus létre­hozását. Erre 1913-ban került sor, amikor az iskola Patay utcai épületében négy tanter­met kollégiummá rendeztek be. Ez a négy helyiség azonban, amit ráadásul a tanítóképző közösen használt a gimná­ziummal, kevésnek bizonyult. Megoldásként a város más pontjain is szerveztek ilyen jellegű szálláshelyeket. Nagy szükség volt erre, hisz például az 1928,/29-es tanévben a 133 növendék közül 115 volt vidé­ki. Jellemző a helyzetre, hogy az 1930/31. tanévben a város hat pontján működött ilyen internátus.. Az egységes kollégium lét­rehozásának leglelkesebb apos­tola Váczy Ferenc, a képző ak­kori igazgatója volt. Neki kö­szönhető, hogy 1931. szeptem­berétől a Széchenyi tér 4. szám alatti épületben, az egy­kori Molnár-malomban meg­kezdhette működését az egye­sített internátus. r Áldozatokkal i Az akkori iskolafenntartó, az egyház, nagy áldozatok és kölcsönök árán tudta csak megvenni az épületet. Jellem­ző, hogy a város két másik malomtulajdonosa adomá­nyokkal járult hozzá a vásár­láshoz. Az ifjúság nehezen akart beletörődni az új életformába, a szabályozott és ellenőrzött rendbe. Sokan kívánták visz- sza a „szabad” internátusi vi­lágot. Abban, hogy rövid idő alatt mégis jó közösségi szellemű kollégium alakult ki, nagy szerepe volt Váczy Ferenc nagyszerű pedagógiai érzéké­nek. Autonómia Intézkedései közül főleg azt kell kiemelni, hogy teret jut­tatott az ifjúsági autonómiá­nak, mellyel egyrészt vissza­adta a tanulók kezébe a koráb­bi szabadságot, másrészt fele­lőssé tette a fiatalokat az in­ternátusbán folyó munkáért. Váczy Ferenc másik jelen­tős intézkedése az volt, hogy a tanítóképző minden fiatal tanárának néhány évig az in­ternátusbán kellett dolgoznia. így azok a tanárok kerültek közvetlen kapcsolatba a nö­vendékekkel, akik életkorban is közelebb álltak hozzájuk. A tanítóképző internátusa 1957-ben az anyaiskolával együtt szűnt meg ... A képzőnek és kollégiumá­nak igazi, embert formáló munkájáról tesz bizonyságot a Hegedűs Károly által szer­kesztett 1982-es Emlékkönyv, melyben Seri András írt rész­letesen az internátusról. Cik­künkben mi is erre a munká­ra támaszkodtunk elsősorban. Tóth Tibor denki nagy meghatottsággal fogadta. Ezen az estén Tatai István­nak tömör és igen értékes előadásával sikerült felkelte­nie minden ottlévőben az^ér- deklődést az író és művei iránt. H. É. Tanácstagi beszámoló A városi tanács titkársága értesíti a lakosságot, hogy az alábbi helyeken tartanak ta­nácstagi beszámolókat. Szecsei Ambrus a 61-es vá­lasztókerület tanácstagja feb­ruár 23-án csütörtökön dél­után 5 órakor a Csikvár dűlő­ben lévő Dezső tanyában. Pap István a 63-as és Sza­bó Barnabásné a 64-es vá­lasztókerület tanácstagja feb­ruár 23-án csütörtökön dél­után 4 órakor a Mészáros Já­nos Tsz Barátszilos dűlő 10. száim alatti irodájában. Kollár Sándomé az 1-es és Végh Ferencné a 2-es válasz­tókerület tanácstagja február 24-én pénteken délután 5 óra­kor az Arany János Tsz pin­ceklubjában, Ceglédi u. 3. szám alatt. Fehér Imre a 41-es, Marton István a 43-as és Daru Amb­rus a 44-es választókerület ta­nácstagja február 24-én dél­után 5 órakor a Szolnoki út 65. szám alatti Kopa iskolá­ban. A tanácstagi beszámolókra a választópolgárok a korábbi gyakorlattól eltérően névre­szóló írásbeli értesítést nem kapnak, a tanácstagi beszá­moló helyéről és idejéről a választókerületekben kihelye­zett plakátokon keresztül sze­rezhetnek tudomást. Kettős éfész-siker Ismét több körösi vonatko­zású kosárlabda eseményre került sor egy időben. NB Il-es férfi bajnoki, ide­genben: Békési Afész—Nk. Kinizsi 85-58 (33-18). Nk-iek: dr. Ábrahám (4), Mocsai (4), Pi- jakovics (9), Pomázi (16), La­katos (16): csere: Rovó (2), Felföldi (7), Zsákai. Kecskeméten, a Bács-Kis- kun megyei utánpótlás baj­nokságban kettős találkozón szerepeltek a körösi lányok. Nk. Arany isk.—Kiskunfélegy­házi Vasas 23-12 (10-7); az ellenfél mini korúakat ját­szatott, legjobb dobók: Tóth B. (9) és Farkas (8). Szekszár­di Dózsa—Nk. Arany isk. 26-3 (12-1). Az NB I-esek utánpót­lása jobb volt. Ld.: Tóth B. (2). A városi KISZ-es kosárlab­da-bajnokság második játék­napját a gimnáziumi labdajá­ték-teremben rendezték. A férfiaknál a leggyorsabban játszó áfészesek (Bertalan Bé­la, Bélteky Lajos, Járvás Pé­ter, Járvás László, Bánfv Zol­tán, Orbán István, Vilcsák Zoltán. Danka István, Hat­vani József, Nagy István. Já­ró Pál) végeztek az élen, egy­más elleni jobb összpont-kü- lönbséggel. A nőknél az Áfész (Sipos Teréz, Vilcsák Márta, Szabó Tiborné, Nagy József - né, Hegedűs Klára, Forgó Erika, Kovács Erzsébet) győ­zött, a mezőnyből kiemelked­ve. Férfiak. Konzervgyár—Ügy­4 3 1 135-119 7 4 3 1 123-123 7 4—4 108-124 4 védek 31-30 (18-16); ld.: Kis (10), Zöldi (8), ill. dr. Gás­pár (14) és dr. Szabó (4). Áfész—Konzervgyár 44-32 (19-15); ld.: Bélteky (16), Ber­talan (11), ill. Marosfi (8) és Kis (6). Áfész—Ügyvédek 36-28 (20-16); ld.: Bélteky (22). Bertalan (12), ill. dr. Szálló (8) és dr. Gáspár (6). A férfi végeredmény: 1. Afész 2. Konzervgyár 3. Ügyvédek Nők. Áfész—Petőfi—Peda­gógusok 33-4 (14-2); ld.: Bán- fyné (4). Kossuthos pedagógu­sok—Petőfi pedagógusok 25-17 (8-7); ld.: Csontos (10), ill. Germánná (8). Az Áfész— Kossuthos pedagógusok és az újabb Petőfi pedagógusok— Kossuthos pedagógusok mér­kőzésekre utóbbiak nem áll­tak ki, s azokat 2-0-lal iga­zolták. A női végeredmény: 1. Afész 4 4 — 96-22 8 2. Petőfi Pedagógus 4 1 3 33-78 5 3. Kossuth Ped.** 4 1 3 31-60 3 4—5. Konzervgyár és Toldi, kizárva. ** = pontlevonás, ki nem állások miatt. 8. Z. Mozi Szupermodell. Színes, szink­ronizált, amerikai krimi. (16 éven felülieknek!) Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Prof. Kutuzslő I—II. Szí­nes, szinkronizált, lengyel film, fél 6-kor. Épületlakatos-ipari szerkezetek javítására, szervizmunkáira FELVESZÜNK JÓL KÉPZETT SZAKMUNKÁSOKAT, elsősorban lakatosokat, forgácsolókat. hegesztőket, festő-mázolókat és üvegeseket Foglalkoztatós: megegyezés szerinti teljesítménybérben. Jelentkezni lehet: Épületszerviz Leányvállalat Budapest XIII., Mauthner Sándor u. 11. Telefon: 290-850. 490-507. ISSN 0133-2708 (Nagykörösi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom