Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-18 / 41. szám

Megyeszerfe folytatódnék a zárszámadások Az idén sem lesz könnyebb Érzik és értik a párt agrárpolitikáiét Kakucsi Gabriella beszámolóját tartja. Az elnökségben foglal helyet Cservenka Ferencné és Adori Károly. Kakucsi Gabriella, a szövet­kezet elnöke íehéren-feketén ismertette a gazdaság tavalyi eredményeit és szólt a hiá­nyosságokról is. Mint mon­dotta: az egy évvel ezelőtti zárszámadáson örömmel álla­píthatták meg, hogy a gyenge természeti adottságok ellené­re Is több év következetes fej­lesztő munkája után az alap- tevékenység nyereségessé vált. Viszont nagyon jól látták, hogy 1983-ban többet kell ten­ni, mert a nemzetközi és a hazai gazdasági helyzet nehe­zebbé válik. Az országnak sokkal több negatív hatást kell leküzdenie, mint koráb­ban. S ez nemcsak a népgaz­daságra, hanem a termelőszö­vetkezetekre is kihat. A terveket ennek szellemé­ben készítették. Tudták, ha előbbre akarnak lépni az alaptevékenység fejlesztése mellett, szükség lesz a gazda­ság egészére kiható ipari te­vékenység korszerűbb munká­jára, az anyag- és energiata­karékos eljárások széles körű alkalmazására. Mindent be­kalkuláltak, csak a szélsőséges Időjárást hagyták figyelmen kívül. Nem csoda! Hiszen ak­kora aszályra, mint amely az ország egyes térségeit sújtot­ta, Dabason sem számítottak. Nem kerülhet most sor mind­A tagság figyelemmel hallgatja a beszámolót. azon erőfeszítések felsorolásá­ra, amelyeket a mezőgazdasá­gi nagyüzem tett, az előre nem látható nehézségek le­küzdésére. A felelősséget csak tetézték a korábban elért jó eredmények. A megváltozott körülmények közepette is igyekeztek az Időjáráshoz és az új szabályozókhoz igazítani a termelés szerkezetét. Rész­letes feladattervet kapott min­den üzemegység. Ez kedvező hatással volt a munkafegye­lem további alakulására is. Mégis a tervezettnél 4000 ton­nával kevesebb gabonát taka­rítottak be. Pedig a kukorica egy részére még öntözővíz is jutott. A növénytermesztési ágazat eredménye 23 millió forinttal maradt el a tervezettől. Az ossz árbevétel még így is meghaladta az 1 milliárd fo­rintot. Kevés szövetkezet di­csekedhet milliárdos termelé­si értékkel. Erre büszkék is a dabasiak, örömük mégsem felhőtlen, mert a tervezett 58,5 millió forint eredménnyel szemben alig több mint 50 millió forintot könyvelhettek el. Ez ugyan nem ingatja meg gazdálkodásukat, ők mégis visszalépésnek érzik. Erre ta­lán nincs okuk, mert amíg a Öbölben a Toldi Áprilisban startolnak Nagyüzem van a MAHART hajójavító leányvállalatainál, a vízijárműveket készítik föl a tavaszi indulásra. Április közepére készen áll­nak majd a személyhajók. Kí- víil-belül festik, tisztítják a hajókat, felújítják a gépeket, ahol szükséges, kicserélik a motorokat, s az elöregedett be­rendezéseket. A javítás első szakaszában a munkásjáratok hajóit, továbbá az esztergomi kompot és a SZOT üdülőhajóit készítették fel az idényre. Je­lenleg az elmúlt években vá­sárolt nyolc Moszkva típusú személyhajó téli javítása ad munkát. Megkezdték a dunai kikötőpontonok bekötését is; egt a munkát március 15-ig fe­jezik be. Az újpesti hajójavítóban évente 100—120 hajót emelnek partra a gépi sólyán. A csak­nem 30 éve működő berende­zéssel a napokban emelték partra a háromezredik hajót, a 2000 lóerős Pécs tolóhajót, amelynek víz alatti részeit újítják fel. A MAHART hajójavító le­ányvállalatánál, Siófokon szin­tén nagyüzem van: a tavi ha­jópark — 27 személyhajó és 4 komp — az öbölben horgonyoz. A Toldi nevű váci kompot is itt javítják meg. A MAHART április elsejével indítja meg dunai személyha- jójáratait. A Budapest—Bécs közötti szárnyashajó április 2-án teszi meg szezonnyitó út­ját. A Balatonon április 8-án indul a szezon, ekkor kelnek útra a kicsinosított hajók. növénytermesztés valóban gyengébben sikerült, az állat­tenyésztés 3 millió forint többletet hozott. A 4 millió liter tej termelése mellett, a tej literje után tervezett 4 fil­léres nyereség helyett 73 fil­lért értek el. Ez pedig nagyon dicséretes! A gázprogrammal 30—40 százalékkal csökkentet­ték az energiaköltségeket. Az ipari tevékenységük is nyere­séges volt. Az elnökasszony külön is kiemelte a Mezőváz üzemet és alkotó kollektíváját. Név szerint említve Frankó Károly, Mráz János, Weisz Jenő nevét. Az általuk létre­hozott műszaki alkotást, ame­lyet a szövetkezet szolgálati találmányként benyújtott az Országos Találmányi Hivatal­hoz és szabadalmi oltalmat kapott. Az idei feladatokról szólva a szövetkezet elnöke elmond­ta. hogy még nehezebb fel­adatok megoldására kell fel­készülni. Újabb erőfeszítése­ket követel a gazdálkodás, A világban ugyanis olyan nagy változások mennek végbe, hogy ha nem lennének rá te­kintettel, minden lépéshátrány lemaradást jelenthet — fejez­te be beszámolóját Kakucsi Gabriella. Cservenka Ferencné felszó­lalásában hangoztatta — a be­számoló bizonyítja, hogy a dabasi Fehér Akác Tsz dolgozói értik és jól értelmezik a párt agrárpolitikáját. Bizonyság er­re, hogy a szövetkezet a ne­héz körülmények közepette is talpon maradt. És ez első­sorban a gyors alkalmazko­dásnak, az emberek rátermett­ségének, a gazdaság több ol­dalú tevékenységének köszön­hető. A kilenc aranykoronás földeket — amelyen a tsz gazdálkodik — nem lehet ki­cserélni. Termelni azonban ilyen körülmények közepette is kell. Csak dicsérni lehet a vezetés törekvéseit, hogy a közgazdasági lehetőségeik fi­gyelembevételével, a mellék­üzemági tevékenység bővíté­sével, az energiaprogram meg­valósításával, a háztáji integ­rációval, javított gazdálkodási mérlegén. Mindez feltételezi, hogy egység van a vezetés és a tagság között. Feltételezi az intézkedések harmóniáját, azt, hogy a keresztbe szervezések helyett az első kézből kapott utasítás a meghatározó a teendők végrehajtásánál. A beszámoló feletti vitában a felszólalók, Králl Béla fő­mérnök, dr. Sóti Zsolt elnök- helyettes és Újvári József né osztályvezető szóvá tették, hogy a gyakran változó sza­bályzók az idén mintegy 20— 25 millió forintot vesznek ki a szövetkezet „zsebéből”. Bí­rálták a hitelek után fizeten­dő magas banki kamatlábakat is. Arról is szóltak, hogy min­den igyekezetük ellenére sem tudják a növény biológiáját, a gazdálkodás szerkezetét egyik napról a másikra a változó körülményekhez Igazítani. A kritikus hangvétel mögött (Folytatás a 3. oldalon.) ‘AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVIII. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM Ára: 1,80 forint 1984. FEBRUÁR 18., SZOMBAT KGST-együttműködés Mikroelektronika Elsősorban a KGST-tagor- szágok tapasztalataira és tech­nológiáira alapoztak Magyar- országon a mikroelektronikai fejlesztési program kidolgozói. Egyebek között a Szovjetunió­ból és az NDK-ból vásárolunk licencet, know-how-t, az elkö­vetkezendő években, annak érdekében, hogy hazánkban is kiépüljön egy viszonylag korszerű mikroelektronikai gyártóbázis. A mikroelektronikai fejlesz­tés ütemesen halad, elmaradás az egyéb alkatrészek fejleszté­sében tapasztalható. A cél az, hogy amire vállalkozunk a mikroelektronikában, azt a legmagasabb minőségi szinten készítsük és olyan szériákban, amelyek cserealapot biztosíta­nak a szocialista országokban készülő és nálunk nem gyár­tott termékekhez. A több mint 4500 főt foglalkoztató Mikro­elektronikai Vállalatnál 850 mérnök dolgozik az új termék fejlesztésén. Elsődleges fel­adat a mikroelektronikai al­katrészek számítógépes terve­zése, a szakemberek oktatása, képzése, a szükséges technoló­giák felszerelése. Ma Őrjáraton a fénysorompóknál. Képes riportunk a I. oldalon. 3. oldal: A kölcsönösség alapján 4. oldal: Közművelődés, avagy az idő pénz 7. oldal: Mentőkocsival — indok nélkül? 1L oldal A szovjet kvartett diadala 12. oldal Kaszakő a hegy kincséből Leesett a pénztárcája Találmány a Taurusban Eltűnnek a gumíabroncshegyek Mit tegyünk as elhasználódott gumiköpenyekkel, ax elkopott autó- és traktorabroncsokkal? Ez a kérdés évtizedek óta fog­lalkoztatja a szakembereket. Kezdetben az égetéssel próbálkoz­tak. s nem is sikertelenül. A gumi ugyanis kiválóan ég, kilo­grammonként 8000—9000 kilokalória hót fejleszt. Csakhogy ren­geteg korom keletkezik, amely a kazánok csöveit rövid idő alatt eltörni. Speciális égetőművel ezen a bajon is lehet segíteni, de ez olyan jelentős beruházást Igényel, amelyre kevesen vál­lalkoznak. Számtalan megoldás szüle­tett arra is, hogy a beton ada­lékanyagaként alapozásnál, út­építésnél alkalmazzák az el­használt gumiköpenyeket Sajnos azonban ezekről a ce­menttakarékos megoldásokról is bebizonyosodott, hogy nem oldják meg a problémát A gumi darabolása ugyanis sok­ba került, ráadásul a kész be­ton se felelt meg minden te­kintetben a szilárdsági és tar­tósság! követelményeknek. In­kább drágább, mint olcsóbb lett, s így továbbra sem fogy­tak a felhalmozódott gumihe­gyek. Kézenfekvőnek látszott, hogy a köpenyek élettartamát újra- futózással növeljék, a többit pedig alapanyagként még egy­szer használják fel. Ez utóbbi megoldáshoz a köpenyeket né­hány milliméteres darabokra kellett aprítani, ami rengeteg energiát emészt fel. Ám a ko­rábbi olcsó üzemanyagárak mellett mégis megérte ez a megoldás. A többszörös olajár, robbanás azonban gazdaság­talanná tette ezt a módszert is. A szanaszét heverő, a kör­nyezetet csúfító gumiabron­csokkal tehát ismét nem tud­tak mit kezdeni. Ezen segít a Taurus Gumi­ipari Vállalat Szőcs Géza és munkatársai által kidolgozott szabadalma. A találmány alapötlete, hogy az eddigi me chanikus darabolás helyett úgynevezett hidegfolyató eljá­rással, hidraulikus úton vé­Tészta helyett szandál Márciusig tart a betanulási időszak a dányi Mag­vető Termelőszövetkezet kőkai cipőfelsőrész-ké­szítő üzemében dolgozó asszonyoknak. Hiszen itt tavaly augusztusig még házi tésztát készitettek, s most a cipészmesterség fogásaival kell megis­merkedniük. Kurunczi Lajosné művezető szerint nagyon gyorsan és ügyesen elsajátították az itt dolgozók a különböző műveleteket. Képünkön szandálfelsőrészt készít Farkas Józsefné. Barcza Zsolt felvétele kony, mffiiméternyi vastagsá­gúra préselik a gumit A ru­galmas anyag a tárcsákon ke­resztül távozik, míg az acél­merevítő szálakból a dugattyú tömör kockákat • présel. A nemzetközi viszonylatba« is újdonságnak számító beren­dezést a mérnökök tervei alap­ján a Csepeli Egyedi Gépgyár­ban tavaly készítették el, s az első berendezést most szerelik a Taurus váci gyárában. A kí­sérleti géptől kettós hasznot várnak a szakemberek. Egy­részt — mivel egyharmaddal kevesebb energiát használ — gazdaságosabbá teszi több ter­mék, így például a mezőgaz­dasági gumipadló gyártását Másrészt a konstrukció refe­renciaüzem céljait is szolgálja. A tervezők és a Taurus veze­tőinek elképzelései szerint elősegítheti, hogy az új ma­gyar szabadalom gyorsan és haszonnal legyen értékesíthető a nemzetközi piacokon. A gu­mihegyek ugyanis a fejlett ipari országokban sem okoz­nak kisebb gondot, mint ná­lunk. Cs. A. SKöTéleTü Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, pénteken hiva­talában fogadta Stefan Birle- át, a Román Szocialista Köz­társaság Állami Tervbizottsá­gának elnökét. A megbeszélé­sen részt vett Falu végi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke. Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága titkárának ve­zetésével a Kubai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak meghívására február 13— 16 között magyar pártküldött­ség tett hivatalos, baráti láto­gatást Kubában. Szűrös Má­tyás megbeszéléseket folyta­tott Jorge Risquet-vel, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjával, Julian Rizóval és Jaime Crombettel, a központi bizottság titkárai­val, Manuel Pineiróval, a KB amerikai osztályának vezetőjé­vel, Isidoro Malmierca kül­ügyminiszterrel, a KB tagjai­val és a párt más vezetőivel. Az MSZMP küldöttsége Szűrös Mátyás vezetésével pénteken este hazaérkezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom