Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-16 / 39. szám

Efetfen a sok ezerből A gyerekeknek adni áf a tudást Csendes szombat délelőtt ko­pogtattunk be a tavaly nyáron átadott gyomröi pedagógus­házba. Egyedül Kiss Zsoltot, az 1. számú általános iskola 24 éves tornatanárát találtuk otthon. Beszélgetésünk elején elmondta önmagáról, hogy Bi- harkeresztesről került Gyöm- rőre. A szombathelyi főiskola értesítőinek egyikéből tudta meg, hogy itt állás várja szol­gálati lakással. Pestközeibe szeretett volna mindig kerülni, hát a lehetőség kapóra jött neki. De hogy idáig miként jutott el, vagyis hogyan lett tanár, arról ezt mondta: Sportolóból tanár — Hát, hirtelenjében nem is tudom, hol kezdjem ... Szüle­im nem pedagógusok, így nem volt kitől örököfni a hivatást. Viszont a középiskolában rendszeresen jártam tornaed­zésre, s kiderült, hogy a moz­gásom egész jó. Megkedveltem a tornát, s úgy gondoltam, érdemes volna továbbmenni főiskolára. — Tehát rendszeres sporttal kezdődött útja a tornatanárság leié. — Igen. Kézilabdáztam kor rábban is, és most is a gyöm- rői sportegyesületben folyta­tom. — Hogyan sikerült önnek a beilleszkedés? — Az iskolában nincsen problémám. Ügy érzem, oda maximálisan beilleszkedtem. Bár az ottani sportolási lehe­tőség a gyerekek számára ke­vés, mert a minimális ellátott­ság és a tárgyi feltételek más egyéb hiányossága lehetetlen­né teszi az eredményesebb munkát. — A sportegyesületben már gondok vannak. Persze lehet, hogy ennek én magam is oka vagyok, mert oda kevésbé tud­tam beilleszkedni... — önnek mint tornatanár­nak bizonyára vannak tapasz­talatai a sportoló-utánpótlás mai helyzetéről. — Piát, ismerem ezt a gon­dot. Merthogy az iskolában tornáztatom a gyerekeket, s a gyömrői sportegyesületben a kézilabda ifjúsági csapatnak vagyok az edzője. Ügy érzem, hogy a kiválasztás terén a jö­vőben jobban oda kell figyel­nünk nekünk tanároknak, ed­zőknek. Természetesen itt nemcsak a kézilabdára gondo­lok. Jóval több kell, mint egy­szerűen megállapítani azt, hogy egy gyereknek jó mozgá­sa van torna közben, hát csi­náljunk belőle sportolót! — hangoztatta meggyőződését Kiss Zsolt. Gyerekkora óla A 25 éves Látó Sándorral az alakuló bényei néptánccso­port egyik próbáján találkoz­tunk. Akkor éppen tangóhar­monikán szolgáltatta a talp alá való zenét. Igényes helyen, az egri Ho Si Minh Tanár­képző Főiskolán végzett 1982- ben. Még az év szeptemberé­A monori MÉH-telepen lángvágóval darabolják szabvány sze­rinti méretre a beérkező nagyobb ócskavasakat. Képünkön: Major András egy teherautó-kereket darabol, Vitéz Ferenc pe- dik a markológépen dolgozik. Hancsovszki János felvétel© ben került a gyömrői 4. szá­mú általános iskolába, ahol történelmet és éneket tanít. Nagyon komoly embereknek hiszi a tanárokat a közvéle­mény. Némelyeknek szentség- törésnek tűnhet, hogy egy ilyen komoly tanár könnyűze­nével, s pláne egy néptánc- csoporttal foglalkozik. Meg­kérdeztük Látó Sándort, ő hogy van ezzel? — Kezdeném ott, hogy na­gyon is közel áll hobbim a hivatásomhoz, mert eleinte csak magamnak zenéltem, ma­gamnak tanultam. Billentyűsö­kön játszom: tangóharmoni­kán, zongorán és orgonán. Te­hát részben a hobbim miatt választottam a zenetanárságot, a történelemtanítás pedig ér­deklődési körömet tükrözi. — Van kedvenc műfaja? —• Minden műfajt játszom a három hangszeren. Kezdtem népdalokkal, cigánydalokkal, magyarnóta-énekesek kísérésé­vel, sramlizenével. Közben el­végeztem a kecskeméti Kodály Zoltán ének-zenei gimnáziu­mot. Itt kaptam azt az alapot, amit folytattam a főiskolán. — Második évfolyamos ko­romban tértem el a klasszikus zene tanulásától, művelésétől a dzsessz javára, de azért ott még nem tartok, hogy inter­pretáljak. , —' Tulajdonképpen mióta zenél? —■ gyerekkorom óta szere­tem a zenét, s a magam mód­ján műveltem is, ami idővel önművelést, s a hétköznapok szürkeségéből való egyféle ki­emelkedést jelentett számom­ra. És most ott tartok, hogy a zenének azt a hallatlan szere- tetét, amit egész eddigi éle­tember magamba szívtam, át­adjam diákjaimnak. — Ez sikerül is? — Ügy érzem, hogy igen. Másfél éve tanítok zenét, hangszerkezelést és különórá­kat adok. Nagy élmény, ha ar­ra gondolok, hogy az első órá­kon nevetgéltek, beszélgettek a tanulóim. Msgysierű érzés Ma . már ott tartok, hogy. ha nem énekelünk kánonban, vagy két szólam helyett csak egy szólamban, már „baj” van. Énekkar után nem akarnak hazamenni a gyerekek. Nagy­szerű érzés, ha látom gyere­keimet 2—3 hónapi munka után együtt zenélni, s ez iga­zolja pályaválasztásom helyes­ségét. Aszódi László Antal A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM 1984. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK Tűzoltó közgyűlések á vörös kakas bátor elgtíeki A napokban megkezdődtek az önkéntes tűzoltóegye­sületek közgyűlései, amelyeken a tűzvédelmi megelőző munkáról, a felkészültségről, valamint a különböző ver­senyeken való szereplésről adnak számot. Tapasztala­taink arra ösztönöznek, hogy mi is figyelemmel kísér­jük, s a közvéleménnyel is megismertessük gondjaikat, eredményeiket. Az egész világnak a civilizáció létrejötte óta egyik leg­veszedelmesebb és örökre el nem pusztítható ellensége a tűz, vagy ahogy apáink elnevezték a vörös kakas. Ahol sikerül megjelennie, ontja magából a félelmet és a pusztítást, sőt néha a halált is. Az ellene való küzdelem már születése idején megindult. Pilisen 1913-ban két tanító és 22 kisiparos alapította meg az önkéntes tűzoltótestületet. Parancsnokká az azóta elhunyt Varjú Zoltán pilisi tanítót vá­lasztották. Az eddig eltelt 70 év alatt 279 tűzesethez vonul­tak ki az önkéntes tűzoltók. Volt olyan év, hogy 27 tűz volt a faluban. Arany érdemérem A zsúptetők ritkulásával — igaz, nagy részüket a yörös ka­kas emésztette el — a tűzese­tek is ritkábbak lettek, 1983- ban mindössze 3 tűz volt Pi­lisen. Ez ugyan kivételes év volt, mert a pilisi statisztiká­ban 1982-ben például kétszer annyi tűzeset volt, mint 1973- ban és az anyagi kár pedig hatszorosára nőtt. A pilisi önkéntes tűzoltó- egyesület az év első közgyűlé­sén az 1933. évi tevékenység­ről Haluszka Mihály önkéntes tűzoltó százados, az egyesület elnöke tartott beszámolót. Megemlékezitek a résztvevők az egyesület halottjairól: az 1983-ban elhalálozott Kulik Mihályról és Major Józsefről. Major József több mint fél évszázadon keresztül szolgálta Pilis község tűzvédelmét. Az aranykoszorús szolgálati ökle­iül ennyit szid- ■”-* juk, meny­nyit panaszko­dunk rá — és most, tessék, mi derül ki? Áll egy csoport a monori főtéren. Hogy idegenek, az a beszélgetésükből derül ki, arról társalognak, hogy van még egy üres órájuk, azt el kel­lene tölteni vala­Filisnatkép hogyan, de hová menjenek? — Itt a Forrás Áruház — mond­ja egyikük, aki viszont helybeli lehet, mert azt is hozzáteszi. — Nemrég adták át, nem nézitek meg? Üjabb tanakodás. ha már megnézik, vásárolni is kel­lene valamit. — Mi az, amit Monoron érdemes venni? — töp­reng hangosan egy férfi, mire hár­man kórusban rá­vágják: — Kenyeret! Az itt nagyon jó! Szóljunk egy szót is ezek után,.. K. Zs. A nedves, enyhe időjárás következménye a nagy sár. Nem kivétel ez alól olyankor a monori TÜZÉP-telep sem, ahol a tüzelővel megrakott lovas kocsik még inkább fel­szántják a nagykapu és a híd­mérleg latyakos talaját. tsem csúszópénz öt mázsa német brikettet szeretnék hazaszállíttatni, nincs azonban vállalkozó. Hiába, öt mázsa „kis hal”, amikor 30—40 mázsa szénnel megpúpozott gumikerekű lo­vas kocsik hagyják el a tele­pet. Itt kezdődik és itt fejező­dik be a vállalkozó kedv, a szolgáltatás. Végre a telep agilis, figyelmes vezetője, Fűz­fa Gézáné közbelépésére, egy mosolygós, alacsony asszony elveszi a befizetést igazoló szalagot, s ígéri, rövidesen otthon lesz a tüzelő. Valóban, alig fél óra múlva, lovas kocsi hozza a szenet. Odaállnak a nagykapuhoz, de mielőtt elkezdenék a lerakást, kérem őket, dobálják már be a nagykapun, megtérítem fá­radozásukat. ök azonban — ketten vannak — hallani sem akarnak róla. — Sietünk, nem érünk rá! — mondják. Nem veszik észre, hogy a sorompó pirosat jelez (és egy ideig úgy is marad!), de ez sem számít. A lovas kocsi pla­tója automatikusan felemelke­dik és a fényes, darabos né­met brikett pillanatok alatt a földre csúszik. Ez igen, gondo­lom: a néhéz fizikai munka — mellőzve. A TÜZÉP-telepen is, ahol rakodódaru mázsáját egy fo­rintért, alig tíz perc alatt fel­pakolja a kocsira, a helyszínen meg elmés szerkezet, meg­emeli a plató egyik oldalát, s. máris lent a szén. Igenám, de hol? Az utcán, a földön. Hiá­ba leértem, megfizetem a több­letmunkát tisztességesem — e2 nem csúszópénz —, nem álltak kötélnek. Hcppasi maradva A KIOSZ-ban megtudtam, hogy erre semmi sem kötelezi a fuvarosokat. Ez csak közös alku tárgya lehet. Ha egyálta­lán lehet és van rá mód?! Hogy akkor miért szólalok fel mégis ez ügyben? Mert ki va­gyunk szolgáltatva. Ki vannak téve az idősek, betegek is an­nak, hogy tüzelőjüket az utcán egyszerűen leszórják — és kész! Mehet a menet tovább. Az egyik ismerősöm bosszú­san kérdezte, a gépesítés csak a fuvarosokat segíti? A rako­dódaru a szén mázsáját egy forintért felrakja a kocsira, ez igazán bagatell összeg. Az időből, fáradságkímélésből realizálódott többletbevételből, átalakítják kocsijukat emelő- szerkezetes megoldásúra és gyerünk, éljen „a munkaver­seny”. Jó ez? — kérdezheti bárki. Biztos, hogy jó. Mert ebből nemcsak a fuvaros profitál, hanem a TÜZÉP-telep, a MÁV is, a gyorsabb vagon- és kocsiforduló-kihasználásból. Csák hát a vevő, az marad hoppon. Hovatovább még a pénzéért sem állnak vele szó­ba. Tslán később... Egy parányi remény azon­ban már felcsillanni látszik. Amint hallottam, több fuvaros kezdi átalakítani lovas kocsi­ját emelőszerkezetessá. Ha már pedig így van, akkor rö­videsen megérjük, hogy újból vállalják majd a többletmun­kát, tisztes ellenérték fejében, még ha a tüzelőt 40 vagy 60 méterrel odább kell is lerakni. Mert minek álljon tétlenül sorba a TüZÉP-telepen, ami­kor az üres álldogálást fo­rintokra is felválthatja! Oké, fuvaros? Hörömpő Jenő vél és az arany érdemérem igazolta lelkiismeretes munká­ját. Segített a tanács A tiszteletadás percei után az elnök így folytatta: — A személyi veszteségek ellenére a taglétszám emelke­dő tendenciát mutat, amely főképpen a fiatalok belépésé­vel alakul így. A járási tűz­oltóversenyeken úgy a felnőt­tek, mint az iskolai úttörő if­júsági raj tagjai jó eredmé­nyeket értek el. A beszámolá­si időszakban sikerült a fel­oszlóban levő tűzoltózenekart újra életre hívni, amiben a ta­nács is segített, mert a hiány­zó hangszereket megvásárolta, illetve megjavíttatta. Jelentős esemény volt az egyesület életében, hogy a foglalkozási helyiséget a ta­nács kétszeresére bővítette és parkettával látta el. E műn- kához a tűzoltók is mintegy 250 óra társadalmi munkával járultak hozzá. A tanácsi se­gítség a felszerelések kiegészí­tésére is kiterjedt. Nevezete­sen egy 400-as kismotorfecs­kendőt vásároltak, mely meg­gyorsíthatja a tüzek oltását. Foiítas a nevelés Fokozott figyelmet fordíta­nak a tűzoltófelszerelések kar­bantartására. Egy motoros lajt állandóan vízzel töltve készen áll. Haluszka Mihály elnök a beszámolójában bejelentette, hogy a testület neve egyesü­letre változott. Ezután Bukovszky István, a pártbizottság titkára kért szót. örvendetesnek mondta: az egyesület vezetősége súlyt he­lyez arra, hogy az utánpótlás ne rekedjen meg és kiemelten foglalkozik a fiatal önkéntes tűzoltók nevelésével. — Amint a beszámoló hang­jából kiéreztem, ez a nevelés nemcsak a technikai kiképzést jelenti, hanem a világnézeti és erkölcsi szemlélet kialakí­tását a fiatalokban. Végezetül Benedikty Sándor tanácselnök előléptetési okle­veleket adott át az arra jogo­sultaknak. Bognár Józsefné Új autósbolt Tanácsit is kap a vevő Néhány napja új autós mű­szaki bolt nyílt Monoron a Kossuth Lajos és a Mátyás király utca sarkán. Berende­zett kirakata már régen csá­bítgatta az arra járó gép­kocsitulajdonosokat, így azután nem csoda, hogy máris sok vásárló érkezett a közeli és a távolabbi környékről — Űj- hartyánról, Dobásról, Páriá­ról — is. Az üzlet tulajdono­sa és vezetője Marin Marinov Manev gépjárműtechnikus, tehát „maszek” boltról van szó. Ilyen esetben a közvé­lemény még inkább elvárja a jó ellátást, bő választékot, s esetleg különleges szolgáltatá­sokra is számít. Hogy joggal-e, az mindig menet közben de­rül ki. Pár éve nagy eredménynek számított, hogy a Monorvidéki ÁFÉSZ a Petőfi utcában meg­nyitotta autósboltját, amely­ben azóta is nagy a forgalom, s az ott dolgozók is igyekez­nek a lehető legjobb ellátás­ról gondoskodni. Ha ez nem mindig s nem mindenben si­kerül, nem feltétlenül az ő hibájuk... Az új üzlet tulajdonosa kép­zett szakember. Tizenhat évig dolgozott autószerelőként, majd kilenc évig volt a Mo­non Állami Gazdaság szervi­zének műszakvezetője. Nem csoda tehát, ha a vásárlók nemcsak alkatrészt, hanem szakmai tanácsot Is kérnek és kapnak. Az adott időjárási viszonyok között természete­sen elsősorban a túlfogyasz­tás, valamint a hidegindítás körüli „furfangok” foglalkoz­tatják az autótulajdonosokat. Az üzletben főleg az úgyne­vezett keleti kocsik — Lada, Fiat, Skoda, Wartburg, Tra­bant, Dacia, Moszkvics, Zsuk — alkatrészeit, tartozékait lát­ta fotósunk. A szövetkezeti, állami szek­tor számára nyilván konkur- renciát jelent az új bolt. Ez azonban — tisztességes ver­seny esetén, s főleg a sok ezer környékbeli gépkocsitu­lajdonos szemszögéből — nem is olyan nagy baj.., Hancsovszki János felvétele (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) A gépesítés csak a fuvarosakat segíti?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom