Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-15 / 38. szám

XXVI. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1984. FEBRUÁR 15., SZERDA A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Nyugdíjasak egymás kéket! Még mindig vállalják a munkát A romokat saját költségükön szállíttatták el Az utóbbi időben nem vélet­lenül terelődött a kormányzat, s a lakosság figyelme a legki­sebb jövedelemmel rendelkező réteg, a nyugdíjasok felé. Hi­szen 2 millió 200 ezer nyugdí­jas él hazánkban, s egy tava­lyi felmérés szerint 800 ezer volt azoknak a száma közülük, akiknek járandósága nem érte el a kétezer forintot. Ugyanakkor a realitásokat figyelembe véve tudomásul kell vennünk, hogy a közeljö­vőben látványos nyúgdíj- és fizetésemelésekre nem számít­hatunk — mondta Nyitrai András, a helyi marxista kö­zépiskola tanára, a nyugdíjas vasutasok szakszervezete gyömröi csoportjának idei el­ső ülésén, ahol mint meghívott vendég és előadó (szintén nyugdíjas) tartott általános po­litikai tájékoztatót a gyömrői vasutasszékház nagytermét zsúfolásig megtöltő idős szak­társak előtt. Maguknak csinálták A gondok ellenére, azért az élet nem torpan meg, sőt, ép­pen a növekvő terhek miatt is igyekeznek a nyugdíjasokat ak­tív közösségekbe összefogni, közösségi kulturális életüket gazdagabbá, élőbbé tenni. Ezen összefogás révén anyagi segíté­sük is rendszeresebbé, hatéko­nyabbá válhat. Rádi János gazdasági felelős a múlt évben végzett közös Gyorsan riasztották a mono- ri tűzoltókat. A Vörös Hadse­reg utca 26. szám alatti házból sűrű füstgomolyag tört elő. Riadt jajveszékelés, segélykiál­tás hallatszott a házból. A 80 esztendős Lengyel Juliska né­ni szólongatta fiát, Bokros Miklóst. A tűz fészke — látha­tóan — a félig zsuptetős ház végén épült fáskamrában volt. Kerti csapról Először Komjáti György és Kajli Ferenc sietett a szom­szédból segíteni, menteni a menthetőt. Kerti locsolóval csapról kezdték oltani a fel­csapó lángokat. Az ő gyors köz- beavatkozásuk, valamint So- modi Sándor és Szolnoki Zol­tán (a Kossuth iskola 8/b. osz­tályos tanulói) segítsége jelen­tős volt: megakadályozták a tűz továbbterjedését. A monori tűzoltók tíz perc alatt a helyszínen voltak. A gépjárműfecskendő üzemképes állapotban állt készen, tartá­lyában 12 hektó vízzel. Erdé­lyi János, a monori tűzoltó­parancsnokság megelőzési elő­adója, két segítőtársával, Fe­kete István és Molnár Mihály önkéntes tűzoltókkal, pillana­tok alatt elkészültek a szere­léssel. A tömlőből vastagon, nagy erővel tört elő a víz,- a sugárcső vízoszlopa pillanatok alatt zúzta szét a fáskamrában a tűz fészkét. Repültek a cse­repek. fa, deszkadarabok, vastagon gomolygott a füst. A meglepetés Elkelt volna egy-két oxigén­készülék, mert amikor Erdélyi János baltával felfeszítette a hátsó melléképület ajtaját, csak vizes zsebkendővel az ár­munkájukról, elért eredmé­nyeikről, idei terveikről, s gondjaikról tájékoztatta nyug­díjastársait. — A székház udvarában voltak használaton kívüli gaz­dasági épületek, amelyeket részben a nyugdíjas tagság le­bontott társadalmi munkában, s a romokat saját költségükön szállíttatták el. Elkészült, s már üzemel a három cserép­kályha, kettő itt található a nagyteremben — mutatott az említett tárgyakra Rádi János beszámolója közben —, s egy pedig a másik helyiségben van. A tagság ugyancsak társa­dalmi munkában részt vett az épületben volt szolgálati lakás átalakításában, amikor is a vá­laszfalakat kidöntve újabb na­gyobb helyiséggel gyarapod­tunk. Ott szeretnénk egy bi­liárdasztalt felállítani... A gazdasági felelős megemlí­tette, hogy az eddigi átalakítási munkát végző iparosok, akik a debreceni vasútigazgatóság- tól jöttek, készítik el idén az új mellékhelyiséget, a székház teljes külső-belső renoválását. S tervbe vették a vezetékes víz bekötését is. Hetven hetvenen túli Végül felsorolta a tavaly jól sikerült rendezvényeket, ki­emelve a 70 éven felüli tagtár­saknak szervezett disznótoros vacsorát, éppen hetven fő ré­szére. Ugyanezen alkalommal ca előtt tudott behatolni a he­lyiségbe, ahol még nem hatal­masodtak el a lángok. Meglepő kép fogadta a tűz­oltókat. A lim-lom között ta­karóval letakarva, koporsó fe­küdt a fal mellett. Először azt hitték, áldozat is van, aki ma­gára gyújtotta az épületet. Csak később derült ki, amikor eloltották a tüzet (az időköz­ben a helyszínre érkező ceglé­di tűzoltóknak közbe sem kellett avatkozni!), hogy a ko­porsó üres, a ház, Szőke Pálné Monor, Jókai utcai lakos tu­lajdona, aki előre megvásá­rolta, hogy rokonainak később ne okozzon gondot. A helyszínen, az árulkodó tények és Bokros Miklós, az idős, beteg Lengyel Juliska néni fia bevallása szerint a tüzet feltehetően parázsló ha­mu okozta, amit hátul a fás­kamra közelében öntöttek ki, s a szél felkavarta. A hivata­los vizsgálat fogja azonban majd kideríteni és megállapí­tani a tűz keletkezésének iga­zi okát. Bátor segítők Dicséret illeti a monori tűz­oltókat': a gyors és szervezett kivonulást, a szakszerű oltást, de a legnagyobb elismerés hangján kell szólni a szomszé­dok gyors, hatékony, közbe­avatkozásáról és a Kossuth is­kola két bátor, ügyes diákjá­ról. Elismerést szereztek nem­csak iskolájuknak, társaiknak, hanem lélekjelenlétből, köte­lességtudatból is jelesre vizs­gáztak. A kárérték felmérése és a tűz okának megállapítása fo­lyamatban van. Hörömpű Jenő köszöntötték a 91. és 92. élet­évüket betöltött Tóth Sándort és Nagy Gábort. A segélyekről, üdülőjegyekről is részletesen beszámolt a gazdasági felelős, majd hozzászólások következ­tek. Nemes Balázs volt az első felszólaló. Gulyás Balázs alig­hogy feltette kérdéseit, s vá­laszt kapott rá Nagy Ferenc szb-elnöktől, máris javasolták bizalminak leköszönt elődje helyébe. Kovács Veronika, Farkas János az szb munká­járól, a jó rendezvényekről, majd Katona Ferenc a segélye­zésről úgy általánosságban mondta el egyéni véleményét, amellyel többen egyetértettek. Bódis János kérte, hogy a szakszervezeti üdülések és se­gélyek listáját függesszék ki a székházban, az odaítélés után. Félfogadás — máskor A hozzászólások végeztével Nagy Ferenc elnök bejelentet­te, hogy ezentúl nem hétfőn és csütörtökön lesz félfogadás a székházban, hanem minden szerdán 9-től 12 óráig. Csak minden hónap utolsó hetében lesz az eddigi gyakorlat szerint hétfőn és szerdán félfogadás. Aszódi László Antal Monor vonzáskörzetében a napokban kezdődött meg az ebek veszettség elleni kötele­ző védőoltása. Káván ma délelőtt 8-tól 11-ig a tanácskirendeltségen, Ecse­ren február 16-án, csütörtökön 12-től 16 óráig a tanácsháza udvarán, Sülysápon, ma 8-tól Az engedményes vásár első félidejének vége. Milyen gyors­mérleg készíthető vajon az eredményről? Pete Lászlónak, a monori Forrás Áruház la­kástextil-, divatáru- és kon­fekcióosztálya vezetőjének most már arra is akad ideje, ihogy egy frissítő kávéadag mellett információt adjon. Mert az első napokban bi­zony hol a csomagolóban segí­tett, hol a polcok között ka­lauzolt. avagy éppen ellenőr­zött. Akadt dolga jócskán, mint ahogyan nem volt meg­állása az eladóknak, a pénztá­rosoknak sem. Volt napszak, amikor a pénztárgép mellé zsebszámolót is beállítottak, hogy gyorsabban fogyjon a sor. — Közel egymilliós árukész­letet vontunk be az enged­ménybe, s ebből körülbelül 800 ezer forintnyi már gazdára is talált. Azért nem tudom pon­tosan megmondani, mennyit is forgalmaztunk, mert divatáru­osztályunkon a vásár előtt leltárt kellett készíteni, s majd a befejezés után az újabb leltár ad választ arra, mi minden is fogyott el, ami­nek lejjebb engedtük az árát. — A készlet nagyja tehát — a hozzávetőleges számból ítél­ve is — elfogyott, pedig egy hét még hátravan. Pótolják-e menet közben? — Nem, de erre aligha lesz szükség, az első napok roha­ma után ugyanis most már csi- .tult az érdeklődés. Aki ezután A parázsló hamu miatt Dicséret a tűzoltóknak Esztergályosok mssimnlájii A régieknek is tetszik az új Akár atomerőművekbe is beépíthetik Maglód több pontján ki­függesztették az állást hirdető plakátokat, előttük olykor ki­sebb csoportok álldogálnak, s érdeklődve olvassák a kiírt szöveget. Látszólag szokvá­nyos hirdetésről van szó, ám közelebbről megvizsgálva a plakátokat, azonnal szembe­tűnik egy új megnevezés, amely bizony sokak számára még fogalom Maglódon is. A CNC típusú számjegyve- zériésű automata esztergagép­re keres nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkásokat az Ipari Szerelvény- és Gép­gyár maglódi járműgyára. Az új fogalom ugyan sejteti, hogy itt valami nem szokvá­nyos dologról van szó, ám megkérdezve a maglódi jár­műgyár igazgatóját, Dombi Lajost, kiderült, hogy egy sor újítás kapcsolódik a CNC-hez. Már dolgozik is az új gép. Kezelője: Csörsz László esztergályos. Mutnéfalvy Zoltán felvétele A gyakorlat minősít Az igazgató elmondta, hogy ezen új'tások sora kezdődik ott, hogy a CNC esztergagép­re gyakorlati minősítések alapján vettek csak fel dol­gozókat. Éspedig úgy, hogy még mielőtt beléptek volna a vállalathoz, mintadarabbal kellett bizonyítaniuk kellő szakmai tapasztalataikat, saki azt kellő időre, hibátlanul megcsinálta, eséllyel pályáz­hatott az állásra. — Ez az új gép színvonal­beli emelkedést jelent gyá­runkban. Amit pedig az új termékszerkezet hozott magá­val, azt pedig az 1984—86-os években várható profilváltás is szükségessé tette — mond­ta Dombi Lajos, majd a leg­megfelelőbb szakembert, Szé­kely Györgyöt ajánlotta, hogy kalauzolásával nézzük meg közelebbről is a gépet, hogy mit tud, mire használják ma, s mire fogják a közeljövőben. 10-ig a volt vásártéren, holnap ugyanebben az időpontban a Kossuth téren lesz az oltás. A községi tanácsok ezúton is felhívják az ebtulajdonosok fi­gyelmét, hogy az oltás kötele­ző, akik nem tesznek eleget ennek, azok ellen szabálysér­tési eljárást indítanak. Akkor éppen nem járt sen­ki a műhelyben rajtunk kí­vül. Székely György beindí­totta a gépet, s elkezdte ma­gyarázni : — Ez egy számjegyvezérlé­sű, programozható eszterga­gép, kéttengelyes vezérléssel, kereszt-, illetve hosszirány­ban képes a szán mozogni. Egyszázad milliméteres tű­réssel visszatalál a kés min­dig a beprogramozott pontra, ahol éppen esztergálná kell, ezért is nagyon jó sorozat­munkákra. így készült itt a gépen 900 darab teljesen egy­forma bronzpersely — mu­tatta a trepnin sorakozó meg­rakott ládákat a technoló­gus —, ezek járműalkatrészek. Sürgősen kellettek, azért gyártottuk le a CNC-n. Képernyő a gépen — Pillanatnyilag alváz-al­katrészeket gyártunk rajta, de még ebben a hónapban megkezdjük vele az új termé­künk gyártását. Nagynyomá­sú, magas hőmérsékletét el­bíró hidraulikus műszerszelep alkatrészeit készítjük majd a CNC-n. A kész szerkezet 250 atmoszférás és 300 Celsius-fo- kos megterhelésnek képes el­lenállni, s ráadásul korrózió- álló anyagból csináljuk. — A sorozatgyártás előké­születei vannak folyamatban jelenleg, s a gyártás megindí­tásáig az esztergályosok beta­nulják az új gép kezelését. Maga az eszterga pedig a for- gácsolóműhelyt tehermentesí­ti, amelynek eddig is voltak kapacitásgondjai. És termé­szeretne olcsóbban vásárolni, azért még sok mindent talál, aki pedig eleve konkrét céllal jött, az korábban érkezett, el ne vigyék az orra elől... — Milyen áruk voltak a leg- kapósabbak? — Divatáruosztályunkon a női és férfi télikabátok, a steppelt kabátok. Nagyon sok szoknyát eladtunk, téli fehér­neműt, s sok fogyott a pulóve­rekből is. Itt fent, a méter­áruknál a flanell volt a slá­ger, a téli szövetek s a taka­rók is fogytak szépen. — Most már tehát lazább napok következnek. — A vásár első napjainak rohamához képest igen — de lazítani mégsem szeretnénk. Hatvanmilliós az évi tervünk, ezt „hozni” munkával és öt­letekkel kell. Választékunk to­vábbra is bőséges, most sike­rült szereznünk például a rég­óta keresett, praktikus és tet­szetős faltól falig filcből, amelynek az ára is rendkívül kedvező. Nem sorolom, mit kínálunk. Érdemes bejönni, böngészni akkor is, ha az en­gedményes vásár véget ér, mert mindenki talál az ízlésé­nek és pénztárcájának megfe­lelő holmit nálunk. K. Zs. szetesen a minél gazdaságo­sabb üzemeltetés érdekében három műszakban dolgoznak majd rajta az esztergályosok. — Azt tehát tudjuk, hogy a CNC az új termék miatt került Maglódra a jármű­gyárban, de maga a termék hogy jutott el ide? — A termék az ISG saját fejlesztésű gyártmánya, és azért került ide, hogy a vár­hatóan csökkenő tendenciájú járműprogram ellenére, to­vábbra is kellően jövedelme­ző munkát biztosítsunk dol­gozóinknak. Ésszerűtlen len­ne hagyná őket elmenni a fő­városba dolgozni. Célszerű megkötni itt Maglódon a he­lyi munkaerőt, s lehetőleg ná­lunk a gyárban — válaszolta kérdésünkre Székely György, s közben betáplált egy prog­ramot a vezérlőbe. A kijelző képernyőn sze­münk előtt jelent meg a fo­lyamatosan kirajzoló, beprog­ramozott művelet. Majd 'azt is elmondta kalauzolónk, hogy ez a gép képes a munkafá­zisokat is kirajzolni a képer­nyőre a könnyebb ellenőrizhe­tőség végett. . Ma már az igazgatóval tör­tént beszélgetésünk elején feltűnt, hogy kívülről fölvett esztergályosokról szólt, s a velük szemben támasztott kö­vetelményekről. Majd elmond­ta, hogyha a hidraulikus mű­szerszelep gyártása során megfelelő színvonalat érnek el, terméküket akár atomerő­művekbe is beépíthetik, mert az övékével azonos példányo­kat már használják például Pakson. Ezek az információk tetették fel utolsó kérdésünket. — Mit szóltak a helybeli idős szakemberek az új tech­nológiához? — Különösebbet nem vár­tak a géptől eleinte. Most, hogy elindult, többen jöttek, hogy szeretnének rajta dol­gozni. Tetszik nekik. S meg fogják tanulni 40—50 éves fejjel a kezelését. Erre prog­ramozó-tanfolyam indul, már van is egy 50 éves esztergá­lyosunk, akit beiskoláztak, s engem is 43 éves fejjel. Vállalják a tanulást — A betanítást, az Irányí­tást egyelőre én csinálom, majd úgy két hónap múlva számomra ez már csak egy epizód lesz változatos munka­körömben, hiszen automati­zálási és mérési üzemmér­nöki képesítésemmel gyártás­technológus vagyok a gyárnál, s hamarosan jönnek az új feladatok, amelyeket meg kell majd oldanom ... A. L. A. A nap kulturális programja Ez még az áruházi csúcsforgalom — Pete László osztályvezető munkájára is szükség van az árukiadásnál Hancsovszki János felvétele Gyomron, 17 órától: a nyug­díjasklub foglalkozása és né­met nyelvtanfolyam, az úttö­rőházban. 15-től: a tornász-; 16-tól: az ügyes kezek szakkör összejövetele. Monoron, 17-től: francia nyelvoktatás. Pilisen, 10-től 11.30-ig és 14- től 15.30-ig a furulya szakkör foglalkozása, 18-tól: az ifjúsági klub összejövetele. (ISSN 0133—2631 (Monori Hírlap) / Veszettség eilen Kötelező eboltások Túl a vásár félidején Aki keres - inéi találhat

Next

/
Oldalképek
Tartalom